Pest Megyi Hírlap, 1979. augusztus (23. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-04 / 181. szám
4 1979. AUGUSZTUS 4., SZOMBAT ARCHÍVUM DANUBIÁNUM VÁCOTT Az országban is páratlan A magyar tájak portréfestője RÉTI MÁTYÁS MŰTERMÉBEN Réti Mátyás: Szentendre Az elmúlt év júliusában új levéltárat létesítettek Vácott a ferences rend Géza Király téri volt épületében. Az elmúlt időszak tapasztalatairól Lakatos Ernő megyei levéltárigazgatót kérdeztük. — Néhány év kell ahhoz, hogy egy levéltár teljesen elkészüljön — mondta. — A jelenlegi építkezések eredményeként augusztusra elkészül a nagy kutatóterem, a jegyzőkönyvi terem, ahol a régiségek és fóliánsok lesznek láthatók, valamint a kiállító- és tárgyalóterem. Novemberre már tervezzük a Dunakanyar Fotóklub dokumentációs kiállítását, amely a nagymarosi vízerőmű építése során elárasztásra kerülő terület mai állapotát mutatja be. — Célunk a szentendrei és a váci járáshoz tartozó települések, Dunakeszi, Szentendre Az idén Szödligeten, a megyei KISZ-iskola épületében rendezték meg a komplex közművelődési tábort. De nemcsak a helyszín változott. A résztvevőknek a kelleténél is többször jutott eszükbe a tavalyi, Zebegényben rendezett táborozás. S ennek oka egyértelműen, az, hogy ezek a július végi napok csaknem mindenkiben hiányérzetet okoztak. Tulajdonképpen örülhetnénk is annak, hogy a köz- művelődés munkásai keresték és hiányolták a komplexitást a sződligeti táborozásból. A megyei továbbképzés kiemelkedő eseményének kell tekintenünk a közművelődési komplex táborozást, színjátszók, bábosok, amatőrfilmesek, ifjúsági klubvezetők, KISZ-kultúrfelelősÖk laktáx hét napig a tábort. Ki-ki a saját szakterületével foglalkozott, holott — s ez a komplex tábor lényege — megismerkedhettek volna a velük párhuzamosan dolgozók mindennapos munkájával, eredményeivel, s közös produkciók is létrejöhettek volna a Duna partján töltött hosszú víkend alatt. A cél, mint mondtuk az volt, hogy a szakkörvezetők megtanulják és igényességük kifejlődjön a komplexitás iránt Egy rövid látogatás is meggyőzhetett arról bárkit, hogy a hét közepén véget ért táborozás ezt a célt nem tudta megvalósítani. Mégsem állíthatjuk, hogy haszontalan volt a Szödligeten eltöltött idő. Népművelők is! A három művészeti ág képviselői — színjátszók, bábosok és filmesek — Szödligeten tettek vizsgát kétéves tanulás után, s ott kapták meg az amatőr rendezői működési engedélyt, ök tehát már rendelkeznek a szükséges alapismerettel ahhoz, hogy színvonalas produkciókat állítsanak a közönség elé. Ha csupán ennyi haszna volna a sződligeti táborozásnak, már akkor sem lehetnénk elégedetlenek. De az ifjúsági klubvezetők — akik, bármennyire is nem vagyunk hajlandók még tudomásul venni: nép- müvelőként funkcionálnak a városokban és a községekben —, továbbképzése ugyancsak komoly hasznot hozhat a köz- művelődés konyhájára. Ezt még akkor is felelősséggel állíthatjuk, ha kétségtelenül igazuk van azoknak, akik bírálták a klubvezetők részére ösz- szeállított programot. Joggal kifogásolható: kilúgozták az összes olyan témakört, amely a gyakorlati munkához adna támogatást, s maradtak az elvi általánosítások — például, tömegkommunikációs eszközök felhasználása, művészeti közízlés, művészeti befogadás, ismét művészeti befogadás irodalmi ízléssel — amelyek bármennyire is fontosak, de a szükséges alapképzés nélkül aligha válnak hatékonnyá. Meglehet, túlzottan hosszúnak tűnnek az ifjúsági klubés Vác városok levéltári központjának kialakítása, a hely- történeti kutatás támogatása. Segítjük a Duna-történeti kutatásokat, foglalkozunk a dunai kereskedelem, a hajózás, a folyam szabályozásának történetével. A levéltárban létrehozzák az ún. Archívum Danubiánumot, amely az országban egyedül foglalkozik a Duna melletti városok történetének dokumentálásával és ismertetésével, a folyó eredetétől egészen a torkolatig összesen 64 város múltjával, fejlődésével, amelyek címereit a levéltár folyosóján helyezik el. A megyei levéltár igazgatójának véleménye szerint rendkívül szerencsés volt az épület kiválasztása, amely jobban megfelel a levéltár céljainak, mint ha új épült volna. vezetők képzésére — s ki tudja pontosan meghatározni; ta_ Ián továbbképzésére — fordított szavak. Az indok egyszerű: a klubvezetők képesek igazán megvalósítani az intézményekben a komplexitást, azaz a különböző közművelődési területek összehangolt együttműködését. Csakhogy az idén, Szödligeten erre nem sikerült mintát, példát, módszertant adni. ők is elszigeteltek maradtak, ugyanúgy, mint a KISZ-kultúrfelelősök, akiknek legalább ennyire szükségük lett volna arra, hogy receptet kapjanak egy terület szélesebb körű összefogására. Ezt azért is sajnálhatjuk, mert a budai járási KISZ-bizottság által szervezett munkás—olvasó tábor tagjai is az elmúlt héten tartózkodtak a sződligeti táborban. Párhuzamosan Minden együtt lett volna ahhoz, hogy ez a továbbképzési forma a legjobban sikerüljön. A sződligeti KlSZ-is- kola épületében egymáshoz területileg, földrajzilag is közel voltak a csoportok — hivatalos kategória szerint: szekciók — mégis minden párhuzamosan haladt. Kivéve az esti programokat: játékfilmvetítés, discó, közös beszélgetés. Ezeken a késői találkozásokon sem jöhetett létre az ismerkedés, a közös gondolkodás, mert a színjátszók, a bábrendezők és az amatőrfilmesek a keddi vizsgára készülve szobájukba vonultak és a szak- irodalomból próbálták még magukba szívni a végső adagokat. — Magam is úgy érzem, nem sikerült kialakítani a komplexitást — mondta Antal Teréz, a Pest megyei Művelődési Központ módszertani főelőadója, aki a tábor szervezője és lelkes háziasszonya volt. — A legnagyobb problémának azt érzem, hogy az amatőr rendezők vizsgáját, kényszerűségből összekötöttük a továbbképző táborral, ez a feszültség okozza, hogy ki-ki a saját szakterületét érzi kizárólagosan fontosnak. Meg kellett alkudnunk a helyzettel, mert az évek óta szokásos péceli továbbképzés elmaradt, s a tervezett zsámbéki alapképzőt sem tudtuk megtartani, mert a tanítóképző ígérete ellenére nem bocsátotta rendelkezésünkre a kollégiumot. A sok problémát figyelembe véve is pozitívnak tartom a tavalyi komplex táborozáshoz képest, hogy az esti programok színvonalasabbak, tartalmasabbak voltak, és az előadók egy része is képes volt többet adni a hallgatóknak, mint tavaly. Ötvözni kellene A jövőre gondolva: ötvözni kellene az első; a zebegényi, a második; a sződligeti komplex tábor eredményeit és tapasztalatait. A komplexitásról A » Arpád-kon település A tatárok pusztítását követő esztendőkben benépesült egykor volt Árpád-kori települést tártak fel a nyíregyházi Jósa András Múzeum régészei Panyola határában. A falu nyomaira töltéserősítési munkálatok közben a felső-tisza- vidéki vízügyi igazgatóság dolgozói bukkantak. A helyszínre érkezett szakemberek kutatásaik során feltárták a XIV. századi oklevelekben Remete néven említett falu centrumában levő templom maradványait, s néhány, az épület körül állt lakóházat is. Az egyhajős. egyenes szen- télyzáródású templomban több sír került napvilágra. A település kegyurainak és családjainak ugyanis a templom temetkezési helyéül is szolgál*. Az egyik, három csontvázat rejtő sírban a kor díszítőművészetéhez értékes adalékokkal szolgáló ruhadíszt is találtak a régészek. nem mondhatunk le, mert az egyes érdeklődési — művészeti — körök tagjai nem maradhatnak kizárólag a saját területük rabjai, prófétává keil válniuk abban az értelemben, hogy saját munkájukat a velük párhuzamosan dolgozó szakköri tagokkal is megismertessék, hogy kialakuljon a sokirányú érdeklődés, hogy a kis közösségek érdeklődésük és élményeik alapján összekapcsolódva hozzák össze egy- egy művelődési intézmény — ház, otthon, klubkönyvtár és ifjúsági klub — törzsközönségét. Ehhez pedig a komplexitás fontosságát érző és főleg értő szakkör- és klubvezetőkre volna szükség. Erről semmilyen megalkuvás árán sem szabadna megfeledkezniük a közművelődés megyei irányítóinak. MA A MUNKÁSSÁGNAK több mint a fele, pontosan 52 százaléka falun él Magyarországon. Foglalkozásukat tekintve viszont még a mezőgazdaságban dolgozók, a termelőszövetkezeti parasztok is teljesen átrétegeződtek. Létrejött a mezőgazdasági nagyüzemi szakmunkások rétege, amely napjainkban a szövetkezeti parasztság tömegét adja. Vagyis, a felszabadulásunk óta eltelt csaknem három és fél évtizedben olyan viharos gyorsasággal alakult át a magyar falusi társadalom, amelyre Európa-szerte alig akad példa. A vidék iparosodása, a falvak gazdasági és társadalmi átalakulása, a mezőgazda- sági munka korszerűsítése (gépesítés, kemizálás, az ipari eredetű anyagok térhódítása, az energiastruktúrák átrendeződése) nemcsak a falva it lakosságát, hanem a termelőszövetkezeti parasztság belső ösz- szetételét is módosította. Nyugodtan leírhatjuk; a régi értelemben vett parasztság Magyarországon már a múlté, s a falusi lakosság nem egyenlő a parasztsággal: olyan társadalmi csoportok, rétegek jelentek meg az elmúlt évtizedekben falun — az ipari munkások, a szolgáltatásban dolgozók,a szellemi munkát végzők —, amelyek a múltban a parasztság tengerében csak egye- deket jelentettek, de mára a falu lakosságának a többségét alkotják. Erről, ennek hatásáról ír Kulcsár László és Lengyel Zsuzsa a Szakmunkások a mezőgazdaságban című könyvében, amelyet a Kossuth Könyvkiadó adott közre. A falusi lakosságot a jövőben a két Műterme Budán van — műhelye az ország — Szabolcstól a Dunáig, Őrségtől Csepelig. Gyalogolni jó — vallja Móricz Zsigmonddal, s képei, rajzai tanúskodnak róla, ő is minden virágát, bokrát ismeri e hazának, mint Radnóti. Tempója fáradhatatlan. Egy mívesen értelmezett képi krónika jegyében számba veszi az összes tájat, mely ifjúsága, festői otthona volt, lett, maradt. A vidékek névsorolvasásában arra bukkanunk, hogy az 1922-ben Tiszadobon, parasztszülők sarjaként született. Réti Mátyás háború, fogság után rajzzal, színnel leltározta a Mátra, a Balaton, Sárospatak, Zsennye környékét. Harminc esztendeje szakadatlanul, változatlan hévvel, megszállottsággal. Ez lett az egykori Der- kovits-kollégistából, aki 1953- ban végezte el a Képzőművészeti Főiskolát Hincz Gyula, Domanovszky Endre, Kmetty János tanítványaként, aki több mint húsz évig rajzot tanított Csepelen. A Pest megyei kör Réti Mátyás a magyar tájak portréfestöje, mert nála emberi arcként jelenik meg a nyári mező, a folyópart — ezzel a melegséggel, ezzel az intenzitással. Ez a portréjelleg realizmusának lényege, egyénisége. Képeinek egy részét ez a táj motiválta. Hosszabb ideig Pomáz határozta meg forrásait, — házak, fák összetartozó egységében figyelte a beszélgető asszonyokat és egyénileg kísérletezett farosjmet- szeten örökítette meg a visegrádi Salamon tornyát a Dunakanyarral. Szentendre is vizsgálódásának tárgya, de ott is szekeret figyel elsősorban és Verőcemaros is domboldalra települt házakkal és szénásszekérrel ajándékozta meg. Itt is, ott is az alföldi maradékot ragadta meg. Elsősorban ezt, mert. Szentendre alkalmat ad számára, hogy az építészeti alakzatok társulásaiban vajaosztályon belüli réteg, a falun élő ipari munkások és a mezőgazdaságban dolgozó szakképzett munkások alkotják. A szerzők az ő helyzetüket, élet- körülményeiket, illetve társadalmi fejlődésüket tekintik ót tanulmányukban. MINDENEKELŐTT a falun élő ipari munkásság kialakulását, fejlődését kutatják. Nemcsak azért, mert a szocialista átszervezés idején, valamint az azt követő években a falusi keresők nagy számban hagyták el a mezőgazdaságot, s kerestek megélhetési forrást a népgazdaság más területein, hanem, mert az ipar hozzájuk ment, sok gyár, üzem létesült vidéken. így 1970-ben az ipari és építőipari aktív keresők 42 százaléka, ezen belül az építőipari dolgozók 54 százaléka volt mór községi lakos. Ez a szám az utóbbi években tovább nőtt. A szerzők a falun élő ipari munkásréteg kialakulásával kapcsolatban megállapítják, hogy a folyamat már a felszabadulás előtt megindult; a közlekedésben, a bányászatban dolgozók mintegy 48 százaléka már ekkor is a falvakban élt, de ez inkább csak egyes vidékekre és községekre volt jellemző, míg napjainkban lényegében az egész országra kiterjed az iparosodás. Egy olyan tipikusan paraszti nagyközség, mint Örkény, amelynek 5013 lakosa van, az utóbbi évtizedekben teljesen átrétegeződött. Az iparban 1462-en, az építőiparban 394-en, a szállításban 300-an, a kereskedelemben 221-en dolgoznak, tehát a lakosság többsége munkás, míg az értelmiségiek rétegéhez 518-an tartozmit megéreztessen a barokk e különös meghittségéből. Budaörs szikláit is figyelte, több tusrajzában, s filctollai jegyezte fel e városközeli hajdani falu térré öblösödé utcáinak enyhe torlódását, — a forrná K kapcsolatát. Most Zsámbék ragadta meg a képzeletét — a nagy rom, de nem külön, hanem, ahogy a házak körülbélelik — az ünnepet a hétköznapok. Tiszadob és a Hortobágy Innen, Tiszadobról indult, s képekkel rendre visszatér az újra megálmodott ifjúság örökké frissnek maradó környezetéhez. Az állandó kontaktus mélységével idézi a Holt-Tisza füzeseit, hínáros vízfelületét, a roskadt parti házakat és a színes csöndet, mely meghatározója e vidéknek. A sok régi kapálás, gyűjtés, kaszálás, legeltetés, szénahordás emléke kép lesz — a gulya főszereplője szinte emberszemekkel néz ránk, s ez a festő áhítata, aki intenzíven emlékezik vissza az el- pergett idő alföldvonulatába. Élete, története á festészet, egyetlen megnyilvánulási fórnak és a mezőgazdaságban 1407-en dogoznak. A hagyományos foglalkozás mellett a lakosság 26 százaléka maradt meg, de már ők sem a régi értelemben vett paraszti munkát végzik, hanem növénytermesztők, állattenyésztők, kertészek, raktárosok, gépkezelők, öntözési, kemizálási szakmunkások. A KÖTET adatai szerint a múltban is voltak megyék — Komárom. Pest, Borsod, Nóg- rád —, ahol gyorsabban váltak a falvak lakosai munkássá, míg másutt lényegében egészen a felszabadulást követő ötvenes évek végéig érintetlen maradt a falusi társadalom. Közvetlenül a felszabadulás után, a földreform következtében nagymértékű visszapa- rasztosodási folyamat indult meg, sok kisiparos, bányász, építőmunkás kapott földet és gazdálkodni kezdett. A helyzet csak az ötvenes években, az erőteljes iparosítás következtében változott meg, s a falusi munkások számszerű és minőségi fejlődése napjainkban is tart. Ebből a jelenségből kiindulva a szerzők megállapítják: a falun élő ipari munkások nemcsak, hogy nem idegen sejtek ma már a falu társadalmában, hanem döntő társadalmi tényezők. Éppúgy a magyar munkásosztálynak sem egy sajátos, másodlagos csoportját jelentik, hanem a többséget kitevő részét. A jövő szempontjából ezt figyelembe kell venni, s velük számolva úgy alakítani a népgazdaság helyzetét, hogy életkörülményeik, kulturális ellátottságuk közeledjen a városon élő munkásokéhoz. S mint azt mája a rajz, a kép. Ezer és ezer lap jelenti számára az állandó készülődést, nincs zavarban, ihlete nem hiányos. A rajz a kondíciót, az elmélyülést és az új festmény kihívását jelenti, minden töredék feltámadhat. Réti Mátyás gyűjtő alkat, fantáziája mindent felszed. Hollókői utcasor, veszprémi vár, gyulai kőfal, ménes, csepeli kohók, a ráckevei Duna-ág csónakkal telítődő folyószalagja mind cselekvő lépés a képhez, a mindig többet sejtető új alkotáshoz. Szorgalma, lendülete Biztosak lehetünk ilyen vonzó energia láttán abban, hogy Réti Mátyás ismét előrelép. Ö röviden így fogalmazta meg festői hivatását: Mindig az biztat, hogy a holnap készülő festményeim jobbak lesznek, mint amit ma csináltam. Biztosan még jobbak lesznek, mert tehetségét az a tömérdek munka hitelesíti, mellyel megörökítette a hazai tájak sok feledésbe merülő kincsét — a természet és az emberi múlt sok feldolgozást sürgető festői látványát. Losonci Miklós az MSZMP XI. kongresszusának határozata kimondja: azon kell munkálkodnunk, hogy tovább csökkenjenek a különbségek az azonos jellegű települések között, valamint a város és a falu kommunális, kulturális és egészségügyi ellátásában. Kulcsár László és Lengyel Zsuzsa könyve második részében azt vizsgálja, hogy a munkásság megjelenése á mező- gazdasági termelés korszerűsítése miként hatott a hagyományos paraszti foglalkozás mellett megmaradókra A manufakturális jellegű termelés megszűnt vagy visszaszorult a háztájiba és szövetkezeti-szocialista termelési viszonyt kifejező, gépesített termelési rendszerekben és szervezett munkán alapuló termelés alakult ki a magyar mezőgazdaságban. Ez megváltoztatta a munka jellegét és megkövetelte a termelőszövetkezetekben, állami gazdaságokban dolgozók zömének átképzését. Jelenleg az állami gazdaságokban 38 ezer, a szövetkezetekben pedig 147 ezer szakmunkás dolgozik, így 1979-re a szakképzettek aránya a fizikai dolgozók közt 26,2 százalékra nőtt. A SZERZŐK idézik a Gödöllői Agrártudományi Egyetem' filozófiai-tudományos szocializmus tanszéke által 1976-ban végzett reprezentatív felmérést, amelynek során 4500 szövetkezeti és 500 állami gazdasági dolgozó adatait értékelték. Ezek alapján állapították meg, hogy a korábbi rétegződésből adódó feszültségek feloldódtak vagy feloldódóban vannak, s a meghatározó a végzett munka nagysága és minősége. Rámutatnak, hogy a mezőgazdaságban mind több lesz a szakmunkás, akik már teljesen a szocialista szövetkezet dolgozó típust testesítik meg ők alkotják a szocialista- szövetkezeti mező- gazdasági termelés munkásbázisát. Gáli Sándor K. T. I. AZ ELMARADT KOMPLEXITÁS Sződliget nem érte utói Zebegényt Krlszt György Új rétegek a változó faluban KULCSÁR LÁSZLÓ ÉS LENGYEL ZSUZSA KÖNYVE A MEZŐGAZDASÁGI SZAKMUNKÁSOKRÓL