Pest Megyi Hírlap, 1979. augusztus (23. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-12 / 188. szám

'xMrttw 1979. AUGUSZTUS 1*., VASÄRNAP HA NINCS MŰVELŐDÉSI HÁZ Alsónémediben megoldották Alsónémediben a mozi és a könyvtár jelenti a közmű­velődési lehetőséget; hiányzik a sorból a művelődési ház. — Hogyan pótolják ezt a hiányt? — kérdeztük Kovács Lajos nyugdíjas tanártól, aki 1966 óta szervezi a község kulturális életét. — Jelenleg a községi ta­nács nagytermében tartjuk az előadásokat, szakköri össze­jöveteleket. A már tíz éve működő honismereti klub­nak, így is 70 tagja van. Nagyjából ennyien iratkoztak be a kertbarátok körébe. Sőt, olyan népszerűek ezek a klu­bok, hogy az előadásokon 100—150-en is megjelennek. Alkalmas helyiség hiányá­ban nem kerülhetett sor ed­dig színházi előadások és tár­sas összejövetelek szervezésé­re. A gondokon úgy próbál­nak enyhíteni a község veze­tői, hogy ősztől a párt és tömegszervezeti székházban kapnak helyet a szakkörök, a klubok. Az előadásokra és a község nagyobb társas össze­jöveteleire is itt kerül sor. K. T. L VERSENYFILMÜNK Az erőd A közeljövő legfontosabb filmessménye a XI. Moszk­vai Nemzetközi Filmfesztivál. A páratlan években megren­dezett filmes találkozó je­lentősége idén túlnő az előző rendezvényeken is, mert a szovjet filmművészet 60. év­fordulójával kapcsolódik ösz- sze. A versenyfilmek kategóriá­jában hazánkat Szinetár Mik­lós: Az erőd című alkotása képviseli. Az előzetes hírek szerint minden eddiginél több ország képviselteti magát a fesztivá­lon, ahol tradicionálisan jól szerepelnek a magyar filmek. Összefoglalás és ígéret GONDOLATOK A SZENTENDREI TÁRLATRÓL Egy szál magukban... JELENLÉT A MINDENNAPOKBAN CSEMŐN ÉS NYÁRSAPÁTON Sok szín tarkállik a megye közművelődésének palettáján, egymástól nagyon elütő, lehe­tőségekben és eredmények­ben meglehetősen különböző a községek kulturális élete. A szélsőségek között mégis megtaláljuk az átlagot, s ez­zel legföljebb akkor lehetünk többé-kevésbé elégedettek, ha nem a korszerű igényekhez, hanem a fejlődés korábbi szakaszaihoz viszonyítjuk. Pest megye falvaira jellemző, hogy — többségük — egyet­len közművelődési intézmény­nyel rendelkezik: kibővített funkciójú könyvtárral, azaz a bibliotékák kényszerültek át­venni a művelődési otthoni feladatok egy részét. A legutóbbi hivatalos sta­tisztika szerint 79 ember él Csemő belterületén, a külte­rületen 4 ezer 333. A falu magja: néhány tucat ház, a modem vegyesbolt, a szépen rendben tartott tanácsház, az orvosi rendelő és az alig két éve épült iskola. Ez minden, pontosabban a tanácsház vé­gében ott a 80—100 négyzet­méter alapterületű könyvtár. A több mint nyolc kilométer kiterjedésű Csemőhöz tartozó tanyavilág egyetlen közműve­lődési intézménye. Tavaly augusztusban ké­szült el a könyvtár. Az első szabadpolcos teremben kapott helyet a kölcsönzés, a könyv­feldolgozás, az iroda. A má­sodikban ugyancsak könyvek, két modem asztal, s vagy öt­ven szék. Tágasnak, világos­nak érezzük a termeket. Az egyik sarokban felfedezhetjük — a községi könyvtárakban meglehetősen ritka — kataló­gusszekrényt. — Itt azért lehet dolgozni — telepszik az olvasó asztal mellé Lutzné Ipacs Edit könyvtáros. — Láttam a régi könyvtárat, egyetlen sötét és dohos helyiség volt, el sem '.udom képzelni, hogyan fér­hettek el ott a könyvek. Én máir ebben az újban kezdtem dolgozni. Jelenleg körülbelül 9 ezer könyvünk van, és megközelítően 20 újságot, fo­lyóiratot járatunk. Az idén 18 ezerről 26 ezerre emelkedett a beszerzési keretünk, 1978- ban külön is kaptunk 35 ezer forintot az Ifjúsági alapból, így az elmúlt évben és az idén összesen 2 ezer 365 könyvvel gyarapodtunk. — Hány olvasó van? — Ezt pontosan szeretném mondani, mert presztízskér­dés számomra: 1978. decem­ber végén 212, most fél év alatt 286 rendszeres olvasó volt. Tudom, ez sem sok a lakosság számához viszonyít­va, de mégis több, mint ko­rábban. író—olvasó találko­zóinkra általában negyven- ötven érdeklődő jön el. Az már természetes, hogy az if­júsági klub, a fotó, a báb, a citera, a bélyeggyűjtő és a kézimunka szakkör tagjai is könyvtári tagok. Hozzávető­legesen százan fordulnak meg nálunk rendszeresen egy-egy hónapban. Érdeklődési körök a könyv­tárban? — Ez a művelődési ház te­vékenységi körété tartozik. Van ugyanis egy nem létező művelődési ház, bélyegzővel és 79 ezer forint költségvetés­sel. Ebből a pénzből én mint •önyvtáros rendezek két gyer­mekszínházi előadást az álla­mi gazdaság nagytermében, fenntartom a szakköröket, va­lamint rendszeres gyermek- műsorokat szervezek. Leg­utóbb Levente Péter járt ná­lunk. Ha nem volna ez a névleges művelődési ház, ak­kor szinte moccanni sem tud­nánk. — Kik látogatják a prog­ramokat és a könyvtárat? — Elsősorban gyerekek, a felnőttek ritkán. Esetleg a szombati filmvetítésekre jön­nek el. Én már mindent megpróbáltam, hogy be csábít­sam a közönséget. Elmentem a téaszbe és a melléküzemek­be, leállították kedvemért a gépeket, beszéltem a munká­sokkal, de hiába. Kézben ci­peltem ki a könyveket, és eredmény alig volt. A gyere­kek érdeklődőbbek. Itt min­denkinek van háztáji kerté­szete, sokat dolgoznak, mesz- sze laknak a faluközponttól, és én szinte semmit sem tu­dok tenni a tanyai közműve­lődésért Van ugyan egy könyvtári lerakatunk a zöld­halmi tanyán, s még az idén szeretnék még egy helyet ki­alakítani. De hát, ez kevés. Az estébe nyúló délutánon gyerekzsivajtól volt hangos Nyársapát klubkönyvtára. A termelőszövetkezeti irodával szemben álló ódon épületet, akár művelődési háznak is titulálhatnánk. Az előcsarnok­ban pingpongasztal, a nagy­teremben kényelmesen helyet foglalhat százhúsz néző, ki­csi. de barátságos színpad várja az előadókat, színésze­ket. A következő ajtó az if­júsági klubba vezető egyetlen helyiség, magnóval, lemezját­szóval, a falakon a fiatalok saját rajzaival. Aztán a könyvtár, majd az olvasóte­rem következik, ez ad ott­hont az irodalmi színpadnak és a dekorációs klubnak. A folyosón a szombati mozizás­ra vár a vetítőgép. Ramasz Gáborné, a klub­könyvtár vezetője, Csemőn dolgozó kolléganőjéhez hason­lóan, alig egy éve dolgozik a községben. S a klubkönyv­tár szépen gyarapszik: mo­dem felszereléseket vásárol­nak. a könyvállomány meg­közelíti a 8 ezret. Ez leg­alábbis nem kevés a 2 “zer 50 lakosnak. Persze, az igé­nyességről, az érdeklődés hiá­nyáról itt is lehetne panasz­kodni, hiszen erre utal, hogy az olvasók száma — a diá­kokkal együtt — mindössze 175. Sétálok a termekben. Egy- egy elöl felejtett játék, az asztalon hagyott újság, egy papírra gépelt vers sejteti, hogy esténként élettel telnek meg a helyiségek. A kíván­csiság hozott ide. Egy hónap­pal ezelőtt váratlan látoga­tóként betoppantam a helyi termelőszövetkezet elnökének szobájába. Mitagadás. Tóth Ferenc panaszkodott: rosszak a földjeink, könyörtelen volt az időjárás, nem fizet a ter­més, talán az állattenyésztési ágazat megment a bajtól. Ak­kor már tudtam, hogy a szövetkezet a korábbi 30 ezer forintról 60 ezerre emelte a klubkönyvtámak szánt közös fenntartási összeget. Emlékezetből idézem az el­nök szavait, amíg kisétálok a könyvtár előtti kertből: Vol­tunk. már ennél nehezebb gazdasági helyzetben, akkor is adtunk. Tudomásul kell ven­ni, hogy az embereknek nem­csak dolgozni kell. A szóra­kozásra, művelődésre költött forintok biztosan megtérül­nek, Jó befektetés ez. Öröm látni, hogy szocialista bri­gádjaink például kiállítást rendeztek a klubkönyvtárban, hogy eljárnak az előadásokra, hogy egyre otthonosabban érzik magukat azok között a falak között. Hát ezért nö­veltük a támogatás összegét. A 4-es út két oldalán két község, egy-egy népművelő. Igyekezettel keresik felada­taik megoldásának lehetősé­gét, s talán nincsenek is annyira magukra hagyva, mint ahogy néha érzik. Talán még korad volna összefoglalni a művelődési házi funkciókat is átvevő könyvtárak munkájá­nak módszereit, de arra a kettősségre mindig gondolni kell, hogy nem elég színvo­nalas programokkal szolgálni azoknak, akik már érzik a művelődés szükségességét. Legalább ennyire fontos, hogy ne mondjanak le az új kö­zönség toborzásáról, hogy vál­lalják a közművelődési pro­pagandista nem könnyű sze­repét Kr. Gy. Ä világon átvonuló arc. — s az arcon átvonuló világ, amint az idők során mind­kettő változik. Esetleg így is jellemezhetnénk (így is, hi­szen számos tanulmány fog­lalkozott vele. s adott külön­böző értelmezést) Komiss De­zső llluminációk című soro­zatát. A Szen'teridrei Képtárban, a pénteken megnyílt szentendrei tárlaton bemutatott sorozat (amellyel a rendezők a ta­valy hetvenedik születésnap­jához érkezett művészit kö­szöntik) monotípiái az archi- tekturális kém renddel és a figurális ábrázolás különböző érzelmi minőségeivel egyszer­re sugallják az állandóságot és a változást. A szentendrei tárlat egé­szét persze inkább egy másik műegyüttes reprezentálhatná, jellemezhetné. Kár, hogy Asz- szonyi Tamás éremépítő játé­ka ezen a kiállításon nem szerepel. A tökéletes bárki ál­tal használható kollekció játé­kos, ironikus gesztus, a művé­szet felé mutatott fintor is. de két dolgot feltétlenül je­lez: azt. hogy a festők váro­sában egyre nagyobb szerepet kap a térábrázoló mellett a térbeli művészet, a plasztika művészete is. valamint azt. hogy a legidősebbektől a leg- fiatalabbakig. Kántor Andor­tól Aknay Jánosig, Bánovszky Miklóstól Bukta Imréig, mindegyik generáció tagjaira a mesterség feltétlen tisztele­te, a kifogástalan anyagisme­ret, a szakmai tisztesség jel­lemző. Ez pedig eleve biztosít­ja a jó átlagszínvonalú kiál­lítást. A művészi érték azonossága A lényeget azonban sosem az átlag jelenti, s ha a húszas években indulóktól (Onódy Béla, Gráber Margit, Vaszkó Erzsébet) kezdve a közép- nemzedékhez tartozókon (Ba­logh László, Bartl József, Ká­ka Ferenc) át a pályát a hat­vanas-hetvenes években kez­dőkig szinte minden szentend­rei művészt felvonultató kiál­lítást nézzük, itt is elsősorban az eredményekre, az úi érté­kekre — a másik oldalon pe­TV-FIGYELO l tolag kiderült, hogy kár volt füstölögni a Budakalá- szon, a Lenfonó- és Szövö- piari Vállalatnál dolgozó pá­lyakezdőket megszólaltató ri­port szétszakításán. A keddi és a csütörtöki két rész kö­zött ugyanis semmilyen valós összefüggés nem volt. Akár egy esztendő is eltelhetett volna köztük ... akár el is maradhatott volna egyik vagy másik. Csütörtökön ugyanis még két választ hallottunk az Elégedett-e eddigi életével? kérdésre — és megint nem tudtuk meg, hogy amit a ri­portalanyok mondanak, az mennyire reális, milyen mér­tékben érdemes odafigyel­nünk. Mert noha a ripor­ter, Bőn János, fölhívta a fi­gyelmünket arra, hogy milyen fontos a környezet, ahol e fiatalok a választott hivatá­sukat gyakorolják — a ri­portban a munkahelyükről voltaképpen semmit sem tud­tunk meg. Érdemes lesz végignézni Szentágothai Jánosnak az Em­beri testről szóló sorozatát — ha a többi rész is olyan ér­dekes, tanulságos lesz, mint az első volt. Az előadó színe­sen, lebilincselően kalauzolta a nézőt az emberi test ábrá­zolásának — és megismeré­sének — történetében. Rend­kívül vonzó volt fölényes tu­dása és szerény előadásmódja Produkcióját szerencsére nem zavarták meg (és össze) a képernyőn nem ritka ál- >et- szerű — tulajdonképpen telje­sen felesleges — ..riporteri” kérdések. Oroszlánrész jutott viszont a sikerből Bán Jánosnak a Mibe kerül ez nekünk? pén­teki félórájában. Okosan, ta­Dcim Pál: Sikátor lálékonyam, érthetően irtatatt.- be riportertársával, hogy mi képpen lehetett a világszín­vonalig jutni egy speciális te vékenységben, a farmernad rág-gyártásban. A hervadt vi­rágnak látszó téma kivirult Teljes képet kaptunk, ha nem is a tengerről, mert az lehe­tetlen, de legalább a tenger­nek egy cseppjéről — ami­ben viszont benne rejlik az egész. Követendő példa lehet ez a gondosan kidolgozott ri­port más műsorok — és más farmertermékek meg nem­farmertermékek — készítői­nek is. Még egy csalódást hozott a csütörtök—pénteki műsor. A máskor oly viliódzó szellemű Rákosy Gergely Gombó kinn van című tévéfilmje társa dalmi méretű berzenkedések­ből és egyéni érdekű filozo- fálgatásokból keveredett meg­határozhatatlan műfajú és alig-alig megfogható^ valami­vé. A szatíra és a melankólia, az ifjú hősök rokonszenves okossága és a következő pil­lanatban együgyüségig súlyos bodó naivitása ebben a tála lásb^n tűz és víz volt, seho gyan sem férhetett össze. A kavargásból csali ritkán csil lantak fel emlékezetes pilla natok: leginkább talán a kü lönben meglehetősen váratla nul elénk kerekedett börtön- jelenetekben és hőseinknek a lopott kerékpár körüli — de szintén nem hibátlan logikájú — kalandjaiban Ez utóbbiban a fő érdem öze Lajosé — az ő ravaszságból-sunyiságból-ke- gyetlenségből-móhóságból mi­xelt Gombójára jól ráillik az elismerés: remek kabinetala kítás. Daniss Győző dig a megtorpanásokra va­gyunk kíváncsiak. Rákérdezhetnénk arra is, hogy van-e. s milyen sajátos arculata van a szentendrei művészetnek, ha nem tud­nánk. hogy a városban dolgo. zó mintegy hatvan művész jó része a hatvanas évek végén már kialakult vagy kialakuló­ban lévő sajátos elképzelése it követve telepedett le a vá rosban. A régi értelemben vett iskola ma nem létezik. Ha tehát negyven évvel ez­előtt Vajda Lajos, Kornisx Dezső, Ámos Imre, Anna Mar git műveit vizsgálva mélyebi» szellemi kapcsolatokat talál­hatott a néző, ma az azonos­ságot a művészi értékben, a kifejezés erőteljességében ke­resheti. Például akkor, ami­kor a dolgok szilárd rendje» újra és újra, és egyre keve­sebb eszközzel, egyre tömö­rebben, visszafogott színvi­lággal megfogalmazó Barcsay Jenő Monumentális képét, s valamikori tanítványa, Deim Pál festményeit hasonlítjuk össze. Deim képén is meg­bonthatatlan egységgé válik a konstruktív szerkezet. Vagy például ha Ligeti Erika ér­meire, s Kocsis Imre grafikái­ra gondolunk. Ligeti Minden gyermek megváltó című finom, aprólékos felületmegmunkálá- sú sorozata a játék, a fiatalság, a virágok természetes szépsé­gében rejlő hatalomra hivat­kozik. amikor az emberről be­szél.. Kocsis Imrénél viszont idézőjelbe téve jelenik meg mindez, mintegy szükséglet­ként, olyan lehetőségként, amelynek valósággá válása korunkban nagyon is kérdé­ses. A Lepke és a kulcsok l—II. meditációra készteti az elmúlt háromnegyed évszá­zad által amúgy is gondolko­dóba ejtett embert. Tágítsuk a kört A jó műre irányuló szándék es az eredmény azonban kél dolog Szentendrén is. Mert például amennyire elmélyü­lésre késztető Kocsis két fen­ti műve. annyira a felszínen marad Párizs az én Bakonvom című (az 1977-ben Párizsban megjelent Ady-albumba ké­szült) lapja. Tágítsuk azon­ban a kört az újabb jó és rossz példákért. Asszony! Ta­más munkái mellett Csik- szentmihályi Róbert Idő-soro­zatának néhány darabiát — rozzant, szétmálló óraszerke­zetek — kell említenünk Egyszere csúnyák és vonzóak ezek a tárgyak. Egyben azt is jelzik, hogy Asszonyi, Ligeti mellett Csfk- szentmihályinak köszönhető, hogy a városban a szobrászat is egyre nagyobb rangot kö­vetel magának. Köszönhető ez mellettük Farkas Ádámnak is, aki a tárlaton domborműsoro­zata néhány darabját mu­tatja be. Hiányérzet és reménység Nem a mesterségbeli felké­szültség, hanem a művet vég­ső soron jellemző átgondolat­lanság, következetlenség okoz bennünk hiányérzetet, például Wahorn András tusrajzainál, amelyeken az alkotó látható­an nem tud mit kezdeni a burjánzó vonallal. Hegyi György mozaikja — a Pusz­tuló házak — dekoratív mű, ám mentes minden összetet­tebb tartalomtól, nem okoz fájdalmat, vagy szomorúságot, de azt a szépséget sem idézi, amely benne lehet egy törött cserépben, korhadt gerenda­végben. Rajki László vöröa márvány Csokonaija a plebe­jus költő előtt tiszteleg — ám e plebejusság egy rendkí­vül összetett személyiségen belül jelentkezett, nem is be­szélve arról, hogy a vaskos népi humort, jól ismerő poéta egyben a rokokó formaművé­sze volt. Rózsa Péter Egyedül című kisplasztikájának tartá­sa, a felület mozgalmassága Somogyi József Szántó Kováé* János-Át idézi — annak erő- teljessége, dinamizmusa azon­ban hiányzik belőle. Milyen hát a tíz év után újra megrendezett szentendrei tárlat? A fentiekből is kide­rülhetett, hogy színvonalas kiállítás, sok jó művel, • még több ígérettel, amelyek közül néhány már nem ta annyira ígéret. Gondolok az egyre karakteresebb iparmű­vészetre is. de elsősorban a Kocsis, Asszonyi, Csíkszent- mihályi nemzedékhez lassan felzárkózó fiatal szobrászok­ra, festőkre, Dienes Gáborra, Ef. Zámbó Istvánra, Matyó- falvi Gáborra, Holdas György­re, s — számomra a meglepe­tés erejével ható műveket be­mutató — Egyed Lászlóra. A tárlat tehát nemcsak össze­foglal. nemcsak ma is töret­len energiával dolgozó idős mesterekről az életmű kitel­jesítésének szakaszába érke­zett. országos szinten Is igen rangosnak számító derékhad­ról beszél, hanem ígéretet is tesz mindarra, amit a szent­endrei művészektől várha­tunk. Üjabb színvonalas mű­vekre. P. Szabó Ernő

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents