Pest Megyi Hírlap, 1979. augusztus (23. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-11 / 187. szám

1979. AUGUSZTUS 11., SZOMBAT FÓKUSZ A kockázatos Pershing-program a Nyugat-Európát újabb | fegyverkezési hírek ag­5 gasztják. Nevezetesen: az = úgynevezett Pershing-terv, 5 amelynek keretében a NA. = TO Pershing—2. és szár­= nyasrakétákat -akar Olasz­= ország, Belgium, Hollandia, £ az NSZK és Anglia terüle­r tén elhelyezni. Nyugat-európai szakértők szerint félelmetes fegyvertípus­ról van szó. Ezekkel a raké­tákkal ugyanis például Itália területéről elérhető a Szovjet­unió, de sebezhető bármely európai szocialista ország. Be­vetésük a NATO-parancsnok­ság hatáskörébe tartozik, s a szuverén országoknak ebbe nincs beleszólásuk. Vagyis olyan «veszélyes fegyvereket telepítenének az öt nyugat­európai állam területére, ame­lyek felhasználása kizárólag a NATO, még pontosabban a Pentagon hatáskörébe tartoz­nék. Érthető, hogy Torra Rossnak, a Pentagon szóvivőjének be­jelentése — miszerint az USA „komolyan fontolóra vette” a hatszáz rakéta nyugat-európai elhelyezését — heves ellenér­zést váltott ki. Mi más lehet a veszedelmes program célja, mint a SALT— II. kedvező hatásának csök­kentése, az egyenlő biztonság elvének fölrúgása?! Napjaink­ban csakugyan ingatag a világ erőegyensúlya, s éppen ezért sokkalta súlyosabb felelősség' terheli mindazokat, akik a ki­alakult erőviszonyokat meg akarják változtatni. Nyilván­való, hogy a Pershing—2. és a szárnyasrakéták Nyugat-Euró- pába telepítése a világnak ép­pen abban a térségében jelen­tene nem kívánt feszültséget, amely a földkerekség sorsának alakulására döntő befolyással bír. Az amerikai stratégák tö­rekvése aligha járul hozzá a kölcsönös bizalom elmélyíté­séhez. Úgy látszik, a szavak és a tettek között bizonyos körök még mindig nem óhaj­tanak egyensúlyt teremteni. Máskülönben nem fontolgat­nák az atomcsapást mérő erők nyugat-európai bővítését. Megfogalmazódjk a kérdés: vajon az Egyesült Államok ka- tonapolitiktfeai csakugyan ko­molyan veszik-e a SÁLT-tár- gyalásokat, s hajlandőak-e konstruktívan együttműködni a közép-európai fegyverzet- és haderőcsökkentés bécsi esz­mecseréin a szocialista orszá­gokkal ? A jelekből ítélve ez a szán­dék enyhén szólva megkérdő­jelezhető. Gy. D. A lusakai csúcs után A Hazafias Front ellenzi a brit rendezési tervet Margaret Thatcher brit mi­niszterelnök pénteken rendkí­vüli kabinetülésen számolt be a Brit Nemzetközösség tag­államainak lusakai konferen­ciájáról, az ott elfogadott rho- desiai rendezési tervről és az érdekelt feleknek a tervvel kapcsolatos első reagálásairól. A kormányfő „diadalnak” ne­vezte a rhodesiai kérdésben Lusakában született megállapo­dást és részletesen felvázolta a rendezésben érdekelt felek szeptember közepére tervezett londoni 'kerékasztal konferen­ciájának összehívására teendő lépéseket A brit kormány előreláthatólag a jövő hét ele­jén tűzi ki az értekezlet vég­leges időpontját. Lord Carrington külügymi­niszter a kormány ülésén tájékoztatót adott arról a megbeszélésről, amelyet csü­törtökön folytatott London­ban Derek Day-ve 1, a brit kormány rhodesiai különmeg- bízottjával. Day, akit konzul­tációra rendeltek haza Salis- buryból, e hét végén újabb instrukciókkal tér vissza a rhodesiai fővárosba. A brit kormány tagjai és a Whitehall tisztviselői a ka­binet ülése után bizakodásuk­nak adtak hangot, hogy Mu- zorewa — a lusakai megál­lapodással kapcsolatban a hét elején elhangzott bírálata el­lenére — részt fog venni a tervezett londoni tanácsko­záson. Számítanak arra is, hogy a Brit Nemzet'közösség afrikai tagországai vezetői­nek, főleg a „frontállamok” elnökeinek sikerül rábírniuk Mugabét és Nkomót, a Zim­babwe Hazafias Front társel­nökeit a részvételre. Nyerere tanzániai államfő pénteken meglepetésszerűen annak a véleményének adott hangot, hogy a Zimbabwe Ha­zafias Fronit valószínűleg még­is elfogadja a lusakai nem­zetközösségi konferencián elő­terjesztett brit javaslat két alapelemét, a harmadik sokat vitatott kérdésben, az ország rendfenntartó erői irányítá­sának kérdésében pedig „haj­lik a kompromisszumra”. Nyerere, aki a frontorszá­gok szóvivőjének számít a rhodesiai kérdésben, annak ellenére nyilatkozott így, hogy mind Nkomo, mind pedig Mugabe, a hazafias front két szárnyának vezetői előző nap erős fenntartásaikat hangoz­tatták a lusakai nemzetközös­ségi konferencián elfogadott brit rendezési javaslattal szemben. A tanzániai állam­fő szerint a hazafias front el­fogadja a választások és az új alkotmány gondolatát. Rakétakísérlet — / Részleges kudarccal zárult India első négylépcsős hordo­zórakétájának péntek hajnali kipróbálása. Közép-európai idő szerint pénteken 3 óra 25 perckor a Bengál-öbölben le­vő Sriharikota szigetről pá­lyájára bocsátották India el­ső négylépcsős hordozóraké­táját. A SLV—3 típusjelzésű (Sa­tellite Launch Vehicle) 17 tonnás, mintegy hét emelet A Vietnami KP felhívása Jubileumi készülődés A Vietnami Kommunista Párt KB Politikai Bizottsága felhívással fordult minden kommunistához, az egész vietnami néphez: bontakoztas­sanak ki mozgalmat, hogy méltóképpen fogadhassák a jövő évben sorra kerülő há­rom jubileumot: a Vietnami Kommunista Párt megalaku­lásának 50., Ho Si Minh szüle­tésének 90. és a Vietnami De­mokratikus Köztársaság ki- kiáltásánk 35. évfordulóját. A Vietnami Szocialista Köztársaság létrejötte új kor­szakot nyitott a vietnami nemzet fejlődésében, fontos eseményt jelentett Dálkelet- Ázsia és az egész világ életé­ben — hangoztatja egyebek között a Vietnami KP felhívá­sa, amely rámutat, hogy a VSZK előretörése láttán Kína reakciós kormánykörei feltár­ták sötét terveiket. A kínai ve­zetők a Vietnami Szocialista Köztársaság megerősödésében látják nagyhatalmi, expanzio- nista, hegemonisztikus törek­véseik megvalósításának leg­főbb akadályát Vietnam, Laosz és Kambodzsa népe szo­rosan összefogott a közös el­lenség ellen vívott harcban. A Vietnami Kommunista Párt nagy elismeréssel szólt arról az aktív segítségről és támogatásról, amelyben a for­radalmi erők, mindenekelőtt a Szovjetunió és más testvéri szocialista országok részesítik Vietnamot. A politikai bizottság végül felhívással fordul az egész néphez, a hadsereghez, hogy a kommunizmus eszméiért, a szocialista haza megerősödé­séért, és a nép boldogulásáért tanúsítson forradalmi lelkese­dést, bontakoztasson ki tö­meges munkaversenyt, érjen el új sikereket a szocializmus építésében, a haza védelmé­ben, a pórt következetes erő­sítésében. KÜLÖNÖS PER hívta fel a figyelmet tavaly Manre: az em­beri jogok európai bírósága megbélyegezte azt az itt dívó középkori módszert, amely a fiatalkorú bűnözőket vessző­zéssel bünteti. Az ítélet felhá­borította a kis sziget kormá­nyát. A döntést az ország bel- ügyeibe való beavatkozásnak nyilvánította, arra hivatkozva, hogy ők nem írták alá az em­beri jogok európai konvenció­ját. Koronabirtok lévén, füg­getlenek még Nagy-Britanniá- tól és a Brit Nemzetközös­ségtől is — tehát Anglia sem kötelezheti őket a vesszőzést törvény eltörlésére. A Man-sziget az lr-ten- gerben fekszik, egyenlő tá­volságra a brit és az ír par­toktól. Ősi kelta királysága előbb — a vikingek .révén — norvég, majd skót, végül an­gol fennhatóság alá került. IV. Henrik király 1405-ben örökös hűbérbirtokul a híres lóver­senyt megalapító Derby gró­fok ősének adományozta, de a brit korona 1765-ben vissza­vásárolta. Az 572 négyzetkilo­méter területű, 64 ezer lakosú sziget ma is a brit uralkodó fennhatósága alatt áll, de sa­ját kormánnyal és törvényho­zással rendelkezik. (Külügyeit és hadügyeit Londonból inté­zik.) Függetlenségük hangsú­lyozására saját bankjegyeket nyomnak, sőt pénzérméket is dűlőn megduplázódik a láto­gatók száma. Igaz, az utóbbi évtizedben a turizmusnál jö­vedelmezőbb bevételi forrást alakítottak ki: Man az adók leszállításával a gazdagok adó- paradicsomává vált. A csöpp­nyi szigeten ma 144 milliomos él. Vállalatok, bankok is tö­megesen jegyeztették itt be magukat, mert jövedelmük után kevesebb adót kell fizet­niük, mint Angliában. AZ ORSZÁG 20 ezer lakosú fővárosában, Douglasban ma is lóvasút közlekedik, a tenger­parton pedig a múlt században készült, pirosra-zöldre festett kis gőzmozdonyok húzzák » vagonokat. A változásokkal következetesen szem beszeg ü/ lő. ősi jogaikhoz makacsul ra­gaszkodó konzervatív szigetla­kók meg vannak győződve ar­ról, hogy az idő vasfoga nem fog rajtuk, s újabb ezer évig is megóvhatják „függetlensé­güket”. E* L forgalomba hoznak. Az érmék egyik oldalán a királynő ké­pe, a másik oldalán Man kü­lönös címere: három egyenlő szögben elhelyezett és köze­pén találkozó, futó láb lát­ható. A hagyomány szerint a •jelvény jelentése: „Akárho­gyan dobsz is fel, mindig a talpamra esem!” Ez a macs­kára emlékeztető jelmondat a sziget egyik furcsaságára, a Man-macskára emlékeztet, amely arról nevezetes, * hogy nincsen farka. Senki nem tud­ja, hogy alakult ki ez az állat­fajta, miként azt sem, miért nő az itt tenyésző kosoknak négy szarvuk ... Man parlamentje, a viking alapítású Tynwald az idén ün­nepelte ezeréves fennállását. A sizget lakói büszkén hirdetik, hogy 979-ben alapított tör­vényhozásuk a világ első par­lamentje, messze megelőzi a „parlamentek anyjának” te­kintett londoni Westminstert is. Az idei millenniumi ün­nepség fénypontja a Tynwald ülése volt, amelyen megjelent 11. Erzsébet királynő s a meg­hívottak között szerepelt a norvég és a svéd király, az ír és az izlandi elnök is. A TURISTAFORGALOM a sziget egyik fő bevételi forrá­sa. Évente félmillió üdülő és turista látogat ide. Arra szá­mítanak, hogy az idei évfor­magas szilárd hajtóanyagú ra­kétát mesterséges holdak föld körüli pályára bocsátásá­ra tervezték, de ennél a _ kí­sérletnél csupán 4U kilónyi baldasztanyagot vitt magával a. kúposán kiképzett orr-rész­ben. Az eredeti tervek szerint a negyedik fokozatnak ezzel a teherrel kellett volna elhagy­nia a föld légkörét. Az indí­tás és az első fokozat levá­lása szabályszerűen történt, de a második fokozat meghibáso­dása miatt a rakéta Srihari­kota. szigettől 480 km-re — 5 perc 15 másodperccel az indítást követően — vissza­zuhant a Bengál-öböl vízébe. A parányi sziget lakosságát a kísérletet megelőzően biz­tonsági okokból evakuálták, az újságírókat is távol tartot­ták. Kizárólag a legszüksége­sebb kezelőszemélyzet volt jelen az indításnál. A 3800 km hatótávolságú rakéta kifejlesztése hét évig tartott. Az akcióegységet erősítette A bolgár sajtó a Brezsnyev-Zsivkov találkozóról A Rabotnicseszko Delo, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának lapja pénteki számában szerkesztő­ségi cikkben méltatja an­nak a találkozónak az ered­ményeit,, amelyre a Krim-fél- szigeten került sor Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtit­kára, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa Elnöksége el­nöke és Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, az államtanács el­nöke között. A lap megálla­pítja: ez a találkozó alátá­masztotta a legmagasabb szintű tárgyalások nagy je­lentőségét mind a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése, mind a testvéri szocialista államok akcióegysége szempontjából. A bolgár nép nagyra érté-; keli Leonyid Brezsnyev hoz­zájárulását ennek az egység­nek a szilárdításához, a kom­munista pártok együttműkö­désének erősítéséhez és gaz­dagításához, az egész világ békéjéért és haladásáért ví­vott harchoz. A szovjet—bolgár kapcso­latok — hangsúlyozza a Ra- botnicseszko Delo — dinami­kusan, fejlődnek, évről évre új minőségi vonásokkal gaz­dagodnak. Parasztmegmozdulás Üjabb tiltakozó parasztmegmozdulás volt a kínai fővárosban. Képünkön: a pekingi kormányhivatalok előtt összegyűlt emberek a kulturális forradalom alatt elszenvedett méltánytalanságok ki­javítását sürgetik Tudóstalálkozó Moszkvában 52 ország több mint 1500 politológusának részvételével augusztus 12-től Moszkvában tartják meg a Politikai Tudo­mányok Nemzetközi Társasá­Leleplezett pakisztáni kém Kabulban, Afganisztán fő­városában sajtóértekezleten tájékoztatták az újságírókat arról, hogy az ottani pa­kisztáni nagykövetség egyik munkatársa, aki egyben a pakisztáni felderítő szolgálat tisztje volt, politikai menedék­jogot kért az afgán hatóságok­tól. Kérelmében vázolta tetté­nek okait és beismerte, hogy adatokat gyűjtött az Afga­nisztáni Demokratikus Köztár­saságról. Sais Sédig Sah — a volt pakisztáni ügynök — újság­íróknak elmondotta, hogy 1978 októberében, a kikép­zőiskola befejeztével küld­ték Kabulba, ahol egyik leg­fontosabb feladata ügynökök toborzása volt. Ezzel kapcso­latban Sais Sédig Sah kije­lentette, hogy .pénzbeli jutta­tás ellenében 5 embert sike­rült beszerveznie a pakisztá­ni felderítőszolgálat részére. Az illetőket az új afgán rend­szerrel szembeni gyűlölet ve­zérelte. Miután saját szememmel győződtem meg arról, hogy az afgán nép milyen lelkese­déssel építi az új társadalmat arra az elhatározásra jutot­tam, hogy szakítok eddigi te­vékenységemmel. A volt pa­kisztáni felderítő tiszt egyéb­ként közölte, hogy a kabuli pakisztáni nagykövetség szá­mos munkatársa folytat kém- tevékenységet. Malcolm Toon: A lehető legjobb szerződés Malcolm Toon, az Egyesült Államok távozó moszkvai nagykövete — változtatva még néhány hete is hangoztatott véleményén — a SALT—II. jó­váhagyására biztatta a sze­nátust. Toon az amerikai kül­politikai társaság egy össze­jövetelén tartott beszédet New Yorkban. Kijelentette: ha a szenátorok módosításo­kat eszközölnének a szerző­dés szövegén, ez annak „ha­lálát” jelentené. „Meggyőződésem, hogy a szerződés a lehető legjobb, amit elérhettünk. Ennél is kedvezőbb feltételekért né­hány ponton elfogadhatatlan engedményeket kellett volna tennünk más pontoknál” — mondta, és hozzátette: ha a szenátus változtatna a már aláírt szövegen és az ameri­kai fél ezekkel a módosító javaslatokkal újra kezdené a tárgyalást a Szovjetunióval „a legkevesebb, amire szá­míthat, hogy a szovjetek is újratárgyalást akarnak majd az amerikaiak számára ked­vezően lezárt kérdésekben”. Toon arra is figyelmeztetett, hogy a szerződés módosítá­sa vagy elvetése rontana az Egyesült Államok és nyugat­európai szövetségesei viszo­nyán, „játékteret engedne Moszkvának” és rendkívül megnehezítené a szovjet— amerikai kapcsolatokat min­den téren. gának XI. kongresszusát. Mint P?otr Fedoszejev akadémikus, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának alelnöke pén­teki nemzetközi sajtókonfe­renciáján elmondta, az AISP történetében először lesz szo­cialista ország fővárosa a Pet­iitől óg iái világkongresszus színhelye. A mostani kong­resszuson egyébként jubileu­mot ünnepelnek: megemlé­keznek a Politikád Tudomá­nyok Nemzetközi Társasága megalakulásának 30. évfor­dulójáról. Az egyhetes találkozó prog­ramjában három fő téma sze­repel, és ezeket 28 szekció­ban vitatják meg. Az első számú témakörből (a béke és a háború forrásai, a fegyver­kezési hajsza megszüntetésé­hez vezető útak, a békés egy­más mellett élés tényezői a nemzetközi- feszültség csök­kentésének a lehetőségei) ki­lenc szekcióban vitatkoznak majd. A második nagy kér­déscsoportot a fejlődő orszá­gok problémái alkotják, míg a harmadik témakör a politi­katudomány három évtizedes elméleti-metodológiai fejlődé­sének kérdéseit öleli fel. Fedoszejev akadémikus rá­mutatott: a szovjet tudásod­nak az a meggyőződése, hogy a moszkvai világkongresszu* hozzájárul a tudósok közötti kölcsönös jobb megértéshez, növeli szerepüket a béka megszilárdításában, az embe­riség égető problémáinak megoldásában. CSAK RÖVIDEN... DUSAN DRAGOSZAVAC, a JKSZ KB elnökségének titká­ra Dubrovnikban időszerű nemzetközi kérdésekről és a pártközi kapcsolatokról tár­gyalt Santiago Carrillóval, a Spanyol KP KB főtitkárával,- aki Jugoszláviában tölti sza­badságát. ÜJ-BELHIBEN tartott tö­meggyűlésen Indira Gandhi volt miniszterelnök, az INK elnöke kijelentette: az Indiai Nemzeti Kongresszus (i) csak 1 bizonyos feltételek mellett hajlandó támogatni a Csarang Szingh vezette új kormányt SEMMI eredménnyel nem Jártak mindeddig azok a tárgyalások, amelyeket az NDK kormányának megbí­zottai Románia képviselőivel folytattak az NDK-ból Romá­niába. illetve Románián ke­resztül személygépkocsival utazók üzemanyaggal történő ellátásáról. Az ezeréves Man

Next

/
Thumbnails
Contents