Pest Megyi Hírlap, 1979. június (23. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-21 / 143. szám

1979. JŰNTUS 21., CSÜTÖRTÖK NEMZETISÉGI KÖNYVKIADÁS Irodalom, néprajz, nyelvművelés Az utóbbi években alig múlik el'egy-egy hónap úgy, hogy ne jelenne meg a hazai nemzetiségek néprajzával, nyelvhasználatával, irodal­mával, hagyományaival fog­lalkozó könyv: tudományos vagy szépirodalmi alkotás. Három év óta egyre több cím­lapon szerepel a Tankönyv­kiadó. Az így jelzett kötetek kéziratait a nemzetiségi szer­kesztőségekben gondozzák. Milyen eredményeket mond­hat magáénak ez az 1952-ben alakult szerkesztőség, milyen tarvei, gondjai vannak? — ezekkel a kérdésekkel keres­tük meg Szabó Gyulát, a szerkesztőség vezetőjét. Tervek és arányok — Korábban, 1976-ig, német, délszláv, szlovák, román nyel­vű tankönyveket adtunk ki. Akkor vettük át a nem tan­könyv jellegű kiadványokat a nemzetiségi szövetségektől, s kezdtük meg az első komo­lyabb ötéves könyvkiadási terv végrehajtását. Ez 54 címszót jelent: évente egy-egy né­met, délszláv, szlovák, és ro­mán nyelvű kalendáriumot és 34 egyéb munkát. Termé­szetesen továbbra is hozzánk tartoznak a nemzetiségi tan­könyvek. — Hogyan alakultak az ará­nyok? Terjedelemben a délszláv nyelvűek vezetnek: 219 ívet adtunk ki. A német nyel­vű könyvek 179, a szlovák és a román nyelvű munkák 175, illetve 126 ívnyi mennyiséget , jelentenek. Eddig 9 szépirodal­mi, 5 néprajzi, 2 helytörténeti, 1—1 népzenei és népköltészeti kiadvány jelent meg. Hogy csak néhány sikeres kötetet említsek: a Vihonky című szlovák nyelvű antológia ní­vódíjat kapott, úttörő jellegű , Vujics.ics Tihamér: A ma­gyarországi .délszlávok népze­nei hagyományai című gyűj­teménye, tartalmában, for­májában is színvonalas volt a Die Holzpuppe című antológia es a Beitrege II. Több kötet jelenik meg a következő hóna­pokban, így az ötéves terv­ben meghatározott feladatokat bizonnyal végrehajtjuk. Sőt, a gyermekév alkalmából 3, a tervben nem szereplő gyer­mekvers-antológia is meg­jelenik. Munkánk egyébként folyamatos, már elkészült az 1981-es kiadási terv is. A híd szerepe — Milyen elvek szerint ál­lították össze? — Először azt kell megje­gyeznem, hogy a kiadványok száma két-háromszor nagyobb lesz, mint eddig. Elsősorban szépirodalmi, népköltészeti, néprajzi, nyelvészeti művek megjelentetésére törekszünk. Tervezzük például dr. Gre­gor Ferencnek, a pilisszántói szlovák nyelvjárással foglal­kozó munkájának kiadását. Szaporítani szeretnénk a mű­fordítások számát, hogy a szer­kesztőség a maga lehetőségei szerint a népek közötti híd szerepét tölthesse be. Az írói kedv növelésére is szolgálnak az egyéni kötetek, például Kormos Sándor vagy Hrivnák Mihály szépirodalmi alkotása. A fiatalok megjelentetési le­hetőségeit — akik tehetsége­sek, de önálló kötetre meg nem érettek — almanach ki­bocsátásával szeretnénk se­gíteni. Alapvető célunk bő­víteni a szerzői gárdát, hogy hazai nemzetiségi irodalmunk tovább fejlődhessen. Ez per­sze azt jelenti, hogy az erők ésszerű kihasználása érdeké­ben a kalendáriumokat ettől az évtől kezdve újra a szövet­ségek adják ki. Később nem merev határokkal — el­válik majd egymástól a tan­könyvek és az egyéb kiad­ványok szerkesztése. Mun­kánk fejlődése persze nem jelenti azt, hogy más kiadok nem jelentetnek meg profil­jukba tartozó, a hazai nem­zetiségekkel foglalkozó mű­veket. — A szerkesztőség tervei­ről beszélve szólnunk kell egyrészt a nemzetiségi szö­vetségekkel, illetve az írószö­vetséggel kialakult kapcsolat­ról, másrészt a terjesztés, a propaganda kérdéseiről is. Saját tájékoztató — A nemzetiségi szövetsé­gek inspiráló hatásukkal so­kat segítenek a szerzőgárda bővítésében. Ugyanakkor — éppen kiadványainknak kö­szönhetően — a spontán ér­deklődés is nőtt. Ami az író­szövetséggel létrejött együtt­működésünket jellemzi: sor került már közös szlovák és délszláv irodalmi est szerve­zésére. Még egy fontos kap­csolatot kell említeni: a ta­nárképző főiskolák nemzetisé­gi tanszékeivel — Szegeden szlovák és román, Pécsett né­met és délszláv működik —• megbeszéljük a gondokat, ter­veket. Számítunk a főiskolá­sok munkájára. Ami a propagandát és a ter­jesztést illeti: a sajtó és a rá­dió rendszeresen foglalkozik kiadványainkkal. A televízió sajnos még nem. Kiadványa­inkat tartalmazza az Üj köny­vek című tájékoztató, ennek megjelenése azonban, mivel a Széchényi Könyvtártól a Gorkij Könyvtár vette át, jelenleg bizonytalan. Szüksé­gesnek látszik tehát egyrészt egy saját tájékoztató szer­kesztése, másrészt az író—ol­vasó találkozók számának nö­velése, hogy az önállóan ren­delő báziskönyvtárak, s a nem­zetiségi irodalmat árusító könyvesboltok jobban megis­merjék kiadványainkat. A kül­földi terjesztés nem megoldott, pedig jó néhány példa bizo­nyítja, hogy határainkon túl is van igény a hazai nem­zetiségekkel foglalkozó iro­dalomra. Növekvő érdeklődés — Kérem, említsen néhány példát az érdeklődésre, és so­roljon fel néhányat a tervezett kiadványok közül is! — Két évvel ezelőtt Josip Gujas Dzuretin versei 1000 példányban jelentek meg — mind elfogyott. Vujicsics Ti­hamér könyvéből 3000, a Die Holzpuppéból 1800, a Délszláv néprajz II. kötetéből 1600, Fekete Tibor CsoLnok-mono- gráfiájából 1500 példány fo­gyott el néhány hónap alatt. Ez — a hazai nemzetiségi könyvkiadás viszonylag rö­vid múltjára gondolva — biz­tató jelenség. Többek között erre a növekvő érdeklődésre alapozzuk terveinket, melye­ket a Kulturális Minisztéri­um önálló nemzetiségi osztá­lya mellett működő nemzeti­ségi szerkesztőségi tanács hagy jóvá. Az 1981-ben megje­lenésre tervezett 21 mű közül csak néhányat említek: Bl:- zsetin István versei, Tanul­mányok a hazai délszláv iro­dalom történetéből; A ma­gyarországi németek népdalai, Áts Erika versei; Ivanus Illés válogatott versei, Petrusán György: Joszif Vulcan élete és tevékenysége; A magyarorszá­gi szlovák irodalom a felsza­badulás előtt és után, Lamy István: Magyarországi szlovák népballadák, Kiss György Csaba: Szlovák irodalmi em­lékek Budapesten és környé­kén. — Részben az érdeklődés, részben az egyre gazdagabb tervek is indokolják hát, hogy a nemzetiségi szerkesz­tőség a határokon kívül is kapcsolatokat építsen ki. — Igen, céljaink közé tar­tozik, hogy a szomszédos or­szágok illetékes kiadóival együttműködjünk. A kezdő lépést itt talán az a két ki advány jelenti majd, amelyet a Szlovák Néprajzi Intézettel közösen tervezünk: a magyar- országi szlovákok népdalait és népművészetét mutatják be. P. Szabó Ernő Óvjuk gyermekeinket! Itt a vakáció A szeptemberig tartó nyári vakáció kezdetét jelezte szer­dán az általános iskolákban az utolsó tanítási óra végén a csengő. Az ország valameny- nyi, több mint 3800 általános iskolájában egymillió 100 ezer diák számára befejeződött a tanítás, a nyolcadikosok elbú­csúztak iskolájuktól. A gyere­kek rövid időn belül kézhez kapják az egész évi munkájuk eredményét tükröző bizonyít­ványt. Kiosztására legkésőbb június 24-ig, a tanévzáró ün­nepélyeken mindenütt sor ke­rül. HETI FILMJEGYZET Az amerikai barát A tanév befejezése ismét időszerűvé teszi a vakációzó gyermekeknek szánt intő-óvó szót. Az elmúlt évben 134 tizen­négy éven aluli gyermek vált közlekedési baleset áldozatává, több mint 250ü-an megsérültek — mondották ezzel kapcsolat­ban a Belügyminisztérium saj­tóosztályának illetékesei. A halálos áldozatok száma két év alatt csaknem másfél- szeresére, a sérültek száma pe­dig 24 százalékkal emelkedett. A gyermeksérültek mintegy fele gyalogosként vett részt a közlekedésben. Szomorú tapasz­talat, hogy a tragédiák bekö­vetkezésében gyakrabban ját­szik szerepet a gyermek fi­gyelmetlensége, mint a jármű­vezető szabálytalan magatartá­sa. Ennek ellenére a volán mö­gött ülők még többet tehet­nek azért, hogy az úttest ne váljon jóvátehetetlen tragé­diák színhelyévé. Különösen a játszóterek környékén, a stran­doknál, az üdülőhelyeken, s mindenütt, ahol önfeledten ját­szadozó gyermekekre lehet számítani, kell a járműveze­tőknek óvatosabb haladással fokozottabban vigyázniuk az apróságokra. A baleseti statisztikákból ki­tűnik az is, hogy egjre több gyermek sérül meg személy- gépkocsi utasaként. Még min­dig előfordul, hogy hat éven aluli kisgyermeket ültetnek a szülők a személygépkocsi első ülésére — a KRESZ előírásai ellenére. Sok tanuló jól megérdemelt jutalma a kerékpár. A kerék­páros a forgalom többi részt­vevőjének egyenrangú partne­re, de nélkülözhetetlen a köz­lekedési, ezen belül külön a kerékpározásra vonatkozó sza­bályok ismerete. Jó lenne, ha az ajándékozók a kerékpár mellé néhány szóban e szabá­lyokról is tájékoztatnák a fia­talokat. Ennek szükségességére int az is: tavaly 357 gyermek­kerékpáros szenvedett balese­tet az utakon. Solymári zenei finálé SIKERES VOLT A RENDEZVÉNYSOROZAT FŰVÖSZENEKAROK talál­kozója zárta a harmadik soly­mári zenei hetek rendezvény- sorozatát. Az Apáczai Csere János Művelődési Ház udvara zsúfolásig megtelt, az érdek­lődőket még az sem zavarta, hogy sokuk számára ülőhely sem jutott: végig állták a csak­nem négyórás programot. Megszólalt a zenei hetek szignálja, majd Kuthy Tamás műsorvezető köszöntötte a kö­zönséget és a zenekarokat. A műsor első részében az ifjú­ságé, az utánpótlásé volt a do­bogó; elsőként a madarasi út­törők fúvószenekara szerepelt, Geiger István vezényletével. Változatos, lendületes számaik közül a legnagyobb tetszést Helm: Dunja című összeállí­tásával aratták, kijutott az el­ismerés az ifjú szólistáknak is. Ábrahám Balázs tanár vezeté­sével a Váci Zeneiskola fúvó­sai következtek igényes, sok színű műsorral. Orsomando: Compleano és Bogey: Híd a Kwai folyón című indulók előadásáért kapták a legtöbb tapsot. A harmadik zenekar már egy korosztállyal idősebb volt: a madarasi ifjú gárda fúvószenekarát ugyancsak Gei­ger István vezényelte. Pádivy: Sedlicka szlovák népi tánccal és Balázs Á.: Musica Piccola című művével nyerték meg el­sősorban a közönséget. A fia­talok közül a legigényesebb számokkal a tótkomlósi ifjú gárda zenekara jelentkezett, Peszler Vilmos karnaggyal az élén. Délután talán a leg­figyelemreméltóbb Brahms: Magyar táncok című sorozata két darabjának előadása volt. j EZ IDEIG azt tudtuk a soly­máriakról, hogy éneklő köz­ség. de úgy látszik, hogy a fú­vósutánpótlás is biztosított egy időre, mert az először kö­zönség előtt fellépő solymári ifjúsági fúvószenekar nagysze­rűen megállta a helyét. A Kelemen Gyula vezette zene­karban a fúvósok mellett egy tangóharmonika is szerepelt, sőt a Mosch: Ja so eine Mädel, wie du... című polkát még dalolta is a har- monikás, fergeteges tapsot aratva. A pilisszentiváni fúvószenekar két polkát, egy indulót és egy keringőt mutatott be Brandthuber Já­nossal az élén. Ök már az idő­sebb generáció játékából ad­tak sikeres ízelítőt. Ismét a helyiek, az öregek következtek: a Pilisvölgye Magyar—Bolgár Barátság Tsz solymári fúvósze­nekarát Hellebrundt Márton vezényelte, ök is polkával kezdtek, majd egy keringő és ismét egy polka: a Jerolin-pól- ka csendült fel műsorukban és a Bátran előre című induló, fiatalok számára is irigylésre méltó tempójú, előadásával búcsúztak. Nem ismeretlen a megye közönsége előtt a tö­rökbálinti Munkácsy Mihály Művelődési Ház fúvószeneka­ra, s hogy kiemelkedő muzsi­kusok, azt most is megmutat­ták. Troli János karnagyuk feldolgozásában egy törökbá­linti polkát játszottak először, majd keringő és ismét polka váltakozott műsorukon, s hogy ők is tudnak énekelni is, azt a Komm hat’ zu mir elő­adásával bizonyították. A rá­adásként elhangzott Radetzky­rruars intonálása alatt a kö­zönség végig ütemesen tapsolt. A fúvószenekari találkozó négy óra után pár perccel kez­dődött. de a hangulat a ne­gyed nyolckor dobogóra lépő Dunai Vasmű Vállalat tűzoltó­ságának fúvószenekarát, ha le­het, még nagyobb hőfokon fo' gadta. Tóth Ottó vezényleté­vel azután olyan remek szá­mokat hallhattunk mint Pécsi: Petőfi-nyitánya. Bihari—Keil: Palotása és egy ünnepi induló, valamint két nemzetiségi fel dolgozás. A talán legjobban felszerelt és legnagyobb lét­számú zenekar igazi finálé- hangulatot teremtett, össze­csiszolt, temperamentumos, virtuóz játékával. ÖSSZEGEZVE a harmadik solymári zenei hetek esemé­nyeit, el kell mondanom, hogy a sorozat minden vonatkozás ban példamutatóan sikerült. Mindenki számára élményt jelentett a kórusmuzsika, az opera, a szimfonikus zene, a népzene és a fúvósmuzsika. A solymári közönség, s a fővá­rosból érkezők értékítéletét a tapsok bizonyították. Példamu­tató a rendezvénysorozat azért is, mert egy kisközség merte vállalni, hogy zenei hagyomá nyaira támaszkodva, olyan ní­vós műsort állítson ország-vi­lág elé, amit még komoly koncertteremmel rendelkező városok sem igen produkálnak Pintér Emőke Hangverseny a nyomdaudvaron Kedves eseményre került sor Kisvácott is a Pest megyei Nyomda Vállalat központjá­nak udvarán. A Vác városi KISZ-kórus, Bogányi Tibor karnagy vezetésével egyórás műsort adott. A szabadtéri koncertnek nagy sikere volt. A kórusirodalom külföldi je­leseinek művei után a legszebb Kodály- és Bárdos-művek csendültek fel a 70 tagú együt­tes előadásában. A beépített, zárt udvar kitűnő akusztikája fokozta a tetszésnyilvánítást. Remény van arra, hogy az üzem máskor is módot talál hasonló, ügyes kezdeményezé­sekre. P. R. Jelenet Az amerikai barát cimü filmből. „Tudjuk, mik vagyunk, de nem tudjuk, mivé lehetünk” — mondja a megbolydult eszű Ofélia Shakespeare Hamlet­iében. Az NSZK-bel i Wtwi Wenders mintha egy kicsit er­re a mondatra is emlékezett volna, amikor — Patricia Highsmith Ripley játékai cí­mű regényéből írva a forgató- könyvet — elkészítette Az amerikai barát című filmjét. A történet, a meglehetősen bonyolult, de jól követhető, csak a szokásosnál kicsit több figyelmet igénylő sztori, tulajdonképpen egy krimi. Ripley, az amerikai, Ham­burgban él, egy ügyes festő kitűnő hamisítványait adja el nagy pénzekért a hozzá nem értő. gazdagoknak. Egy napon főnöke megbízza, tegyen el va­lakit láb adói a rivális gangsz- terbanda tagjai közül. A fel­adatot egy restaurátor és kép­keretező, Jonathan vállalja el; ő úgy tudja, gyógyíthatatlanul beteg, s az ígért nagy összeg­gel szeretné a csgiácliát',. fei,z-v tonságba helyezni halála után.' Am az első gyilkosságot köve­ti a második; itt Jonathannak az őt beszervező Ripley segít, de az ellenbanda felismeri az amerikait, a szálak elvezetnek Ripley főnökéig, s elkezdődik a bonyolult leszámolás, mely­nek végén Ripley magára ma­rad, Jonathan pedig belehal a betegségébe. Nos, ez, így és eddig, izgal­mas bűnügyi film, annak rendje és módja szerint, ellát­va a megfelelő kellékekkel, úgymint váratlan fordulatok, verekedések, lövöldözések, autós kergetőzések stb., stb. Csakhogy Wenders igazi szán­dékai szerint nem krimit csi­nál. Ez csak az a váz, az a konstrukció, az a szerkezet, amely a film igazi szándékait hordozza. Ez pedig nem más, mint egy nagyon sajátos, sej­telmes stílusú, dokumentariz- mussal kevert lélektani film, melyben a személyiség válto­zását, átalakulását, az emberi én többarcúságát kívánja meg­mutatni a rendező. Ripley például valóságos kettős életű hős. Egyik énje szelíd, kulturált, zenekedvelő, mondhatni félénk lény, a má­sik pedig hidegfejű, szívós gengszter. Jonathan egyik én­je a szorgalmas, becsületes, megbízható, kitűnő szakem­ber, a másik egy, a bűnözést szinte öntudatlanul — bár fé­lelmek közepette — élvező gyilkosé. — „Ki vagyok én tu­lajdonképpen?” — kérdezi ma­gától többször is a filmben Ripley. És ki ez a Jonathan? — kérdezhetjük. Wenders nem ad egyértelmű, világos vá­laszt. Leginkább még egy ho­mályos, talán szándékosan is ködössé tett „is-is” a válasz, azaz: mindegyikünkben benne lakozik ez is, az is, a példás családapa és a. kiesapongő, a becsületes mesterember és a gyilkos is. Hogy ezen erősen érződik az egzisztencializmus íze? Igen. Így aztán azt mond­hatjuk, hogy Az amerikai ba­rát — egzisztencialista lélekta­ni bűnügyi film, bár ez a meg­határozás nem sokkal ér töb­bet, mint az ilyen egymonda­tos címkék általában. De leg­inkább még ezzel jellemezhe­tő a film. No meg azzal, hogy néhány igazán kitűnő alakítást láthatunk benne, elsősorban a Ripleyt játszó Dennis Hopper (emlékszünk még rá a Szelíd motorosokból?) jóvoltából, aki roppant sejtelmesen testesíti meg a fura, már-már pszicho­patának tűnő főhőst. i Vigyázat, rozmárok! Évente bejárják a világsaj­tót azok a hátborzongató film­híradók, fotók és riportok, me­lyek a kanadai tömeges fóka- gyilkosságokról számolnak be. Fiatal fókák ezreit verik agyon a legbarhárabb módon, mert az állatok szőrméje igen érté­kes a világpiacon. Neves sze­mélyiségek emelik fel szavu­kat a fókabébik védelmében, tüntetéseket szerveznek, sajtó- kampányt folytatnak — és mégis: évről évre lezajlik a fel­háborító fókapusztítás. Az em­beri érzés, az állatbaráti meg­mozdulások egyelőre tehetet­lennek bizonyulnak az elva­kult üzletiességgel szemben. Nem véletlenül jutottak eszembe a fókák erről a szov­jet filmről — bár ebben roz­márokról van szó. De a film alapgondolata nagyon is kap­csolódik az állatfajták védel­mének, a környezetvédelem­nek a gondolatához. Csapligin, a sarkkörön túl, a Csukcs-fél- szigeten élő és dolgozó állat- védelmi felügyelő a félelmes külsejük ellenére roppant fé­lénk rozmárokra vigyáz. Ezek a hatalmas testű állatok még a madaraktól is megijednek. Rászorulnak az ember védő- olíalmazó jelenlétére. És Csap­ligin éppen azziai idézi a fejére a bajt, hogy maradéktalanul eleget akar tenni a rábízott feladatnak, s rálő arra a re­pülőgépre, amely alacsonyre- pülésben húz el a rozmárok fölött, és a megrémült állatok agyontapossák egymást. Az ügy végül is tisztázódik, s a film végén kialakul az a modus vivendi, amely lehető­vé teszi, hogy a rozmárok is háborítatlanul éljenek, s a fon­tos repüléséket is le lehessen bonyolítani. Az érdekek nem kerülnek ellentétbe, az egyik érdek nem gyűri maga alá a másikat — a szovjet társada­lomban ezek a kérdések meg­oldhatók. És bár ezt igazán megnyugvással vesszük tudo­másul, a kanadai — és nem-> csak kanadai — állatpusztítá­sokat mégsem tudjuk felednu Üzenet a meteoritban Gyerekeknek szóló tudomá­nyos-fantasztikus film a, cseh­szlovák hudvik Ráza alkotása. Hőse a kis Misa, akivel — egy csodás fémgolyó révén — fan­tasztikus dolgok történnek: megjárja a jövőt is, eljut egy, a Földön kívüli civilizációba, satöbbi, satöbbi. A nyári va­kációban moziba járni jobban ráérő tizenéveseknek valószí­nűleg tetszeni fog ez a film. Takács István i

Next

/
Thumbnails
Contents