Pest Megyi Hírlap, 1979. június (23. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-20 / 142. szám

1979. JÜNIUS 20., SZERDA "’s-MáiíZD Eperláz a Szentendrei-szigeten Napszámos voifesm egy délelőtt Az eperláz ideje alatt itt sokan még köszönni is elfe- ejtenek egymásnak. Megesik, íogy testvér testvérrel gyűlöl­ködik. Talán sommás az ítá- et, mégis mintha megváltoz­nának, sajnos nem előnyükre, gy június tájt a föld munká­sai a Szentendrei-szigeten. Kikről is van szó? Ötletadó találkozás Az ország legnagyobb táblás szamócaültetvényét a tahitót- falui Kék Duna Szakszövetke­zet tagjai 300—600 négyszög- öles parcellákra osztva, tulaj, donképpen önállóan művelik. Igaz, a gazdaság palántákat ad, öntöz, de a kapálás s a szedés a gazdák dolga. Tevé­kenységük fontosságát jól il­lusztrálja, hogy egyetlen va­sárnapon 900 mázsa epret vá­sárolt föl a négy községben éócsmegyeren, Szigetmonosto­ron, Tahitótfaluban és Kis­orosziban, a Pest megyei Zöl­dért. A helybeliek állítják; az illatos gyümölcs termesztésé­ből nem lehet meggazdagodni. S csak az irigyelje őket, aki megpróbálta mennyi munka van ezzel a növénnyel. Állít­ják, nagyon megdolgoznak a 15—20 ezer forintért az embe­rek Tahiban. Bizonyára na­gyobb jövedelemhez jutnak azért, mint bevallják. Még sem lenne okos dolog admi­nisztratív eszközökkel bele­avatkozni az epertermesztés kialakult rendszerébe. Ez azonban nem ok arra, hogy szó nélkül hagyjuk a napszá­mosok százait, akik talán o legkevesebbet keresnek a sza­mócabolton. Amikor a piacon kimérik és kosarunkba .rakják a vérbő gyümölcsöt, talán senki sem gondol rájuk, a szs- gődöttekre. Az elmúlt napok­ban, a szamócaparcellák vé­gébe százszámra eszkabált nádkalyibák egyikében meg­pillantottam Vejmál Gyulát, az egykori cigányprímást, sze­gődött napszámost. A nyugdí­jas ember a kunyhót tartó fa­gerendára támaszkodva csend­ben hallgatta munkaadója ha- miskodó beszédét. Elszomorí­tott a kép. Ekkor határoztam el, hogy az aznap összegyűjtött szokvány eperszüreti riport­anyagomat a homok közé sül­lyesztem. Az ő és a többi nap­számos szemével akartam im­már látni a nagy nyári sza­mócabizniszt. Lekapnak a népek A komp ugyan csak 6 óra­kor indul, addig még egy fél óra van hátra, de az állomá­son már jókora sor áll a pénztár előtt. A várakozók kö­zött alig akad, aki ne az eper­szüretre indulna. A napszá­mosjelöltek türelmesen vár­nak, a kasszás még nem adja a jegyeket. Előttem három fiatal lány tereferél. — Két kosár szamócát is hoztam legutoljára a szigetről. Egy lengyel házaspár vette meg tőlem az egészet. No nem pénzért, ajándékot kaptam tőlük — mondja csillogó fe­kete szemű szomszédom, s már nyitja is kosara fedelét. Haj­kefét, spraydobozt húz ki be­lőle. ök már-járatosak a szi­geti dolgokban, így tudják mire vállalkoznak. Egy nagy darab, nem éppen bizalom- gerjesztő külsejű férfi, annál kevésbé, ö ma jött először. Jegyváltás után meg is kér­dezi egy utcájabeli tinédzser­től; — Hogy megy ez a szegő- dés, Erzsi? — Hát odaát a parton majd lekapnak bennünket a népek, az autósok. Aki ott nem kel el az kénytelen buszra száll­ni. Tahitótfaluban alkudhat tovább a szekeresekkel. Ha itt sem tud megegyezni, kint a földeken még sikerrel próbál­kozhat akárki — így szól a csitri instrukciója. Megfogad­juk tanácsait. Futás a hajóról Végre fölbúg a hajó kürtje. Leeatgedik az utasteret elzáró láncokat. A behajózás gyorsan véget ér, indul a szegődök ví­zijárműve. Csak néhány percig tart az út a furcsa bizonyta­lanságból a túlpart biztos va­lóságáig. Kikötünk. Állok a korlát mellett, figyelem a ki­szállást. A kosarasok futnak a kaptatón fölfelé. Talán a na­gyobb választási lehetőség re­ményében. Pedig minket sze­melnek ki a gazdák, nem mi őket. Szemben állva vizsgálgat-* naik bennünket, vajon ki mi­lyen munkaerő. Figyelem ar­cukat, visszatatszőek. Különös vibrálás van a levegőben. Itt mindenki szeretne jól járni. Munkaadó és munkavállaló egyaránt. Újból föltűnik a bi­zonytalankodó díjbirkózó. Én is, ő is kimaradtunk a ke­lendő portékák listájáról. — Menjünk az autóbusz- megállóhoz — mondom. Mást úgysem tehetünk. — Legyen — nyugszik bele lemondóan. Csak hogy az autóbusz már régen hetedhét határon túl van. Nem várt ránk, túl sokat késtünk. — Akkor pedig gyalogolunk egy pár kilométert — vidítom ismerősömet Szőí ös mi-bőröstül Az országút túlfelén idős asszony rója a métereket. Szemből jövő autó fékez. Ve­zetője lehajtja a kocsi ablakát. — Kétszázat kap, na beül? — Kétszázhúsz! — Menjen maga a ... Két­száznál úgy sem ad senki többet. Ütitársam a Zsiguli­hoz oldalog. — Nekem jő a kétszáz is — s kinyitja a kocsi ajtaját Hív, tartsak vele. — Nem, csak menjen egye­dül! Közel már a falu, fölös­leges lenne éppen itt meggon­dolni. A főtéren szekerek álldo­gálnak, ládákkal megrakva. Egy terebélyes asszonyságtól tudakozódom van-e szegő­dött je. A HNF elnökségének ülése Kedden, Kállai Gyula elnök­letével ülést tartott a Hazafias Népfront országos elnöksége. Az ülésen megjelent és fel­szólalt Havasi Ferenc, az MSZMP KB titkára. A napirenden az ötödik öt­éves terv megvalósításának ed­digi tapasztalatait és a további feladatokat összegző előterjesz­tés szerepelt, amelyet Márton János, az agrárgazdasági ku­tatóintézet igazgatója, a HNF gazdaságpolitikai bizottságának elnöke bocsátott vitára. Az elnökség — a széles körű előkészítés, több fórum vitája alapján készült előterjesztést megtárgyalva — egyetértett azzal, hogy a párt- és a kor­mányhatározatokat az eddigi­nél következetesebben, gyor­sabban és egységesebben kell a jövőben megvalósítani, és hogy gazdaságpolitikai céljain, kát a lakosság elért életszín­vonalának biztosítását, a nép- gazdasági egyensúly javítását csak a dolgozók széles körű bevonásával és cselekvő rész­vételével érhetjük el. Az elnökség az előterjesztést elfogadta, s úgy döntött, meg­küldi a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­ságának, valamint a kor­mánynak. eljuttatja a HNF fővárosi és megyei gazdaság- politikai bizottságainak. Az elő­terjesztésben foglalt ajánlások megvalósulásáról a gazdaság- politikai bizottság egy év múl­va tájékoztatja majd az el­nökséget. A vitában felszólaltak: Bencsik István, Fekete László, Gál László, László Andor, Mo­nos János, Szabó Kálmán. Az elnökség ezután szemé­lyi kérdésben döntött. Kovács Bélát, az Országos Béketanács főtitkárát, a HNF OT tagját kooptálta az országos elnök­ségbe, az országos titkáráságba és megválasztotta a HNF Or­szágos Tanácsa titkárának. — Jöhet — válaszól szűk­szavúan. — Mennyit ad? — Ha jól dolgozik kétszá­zat. Ennél egy forinttal sem többet. A férje veszi át a szót. — Üljön föl. a kocsi hátul­jába, arra a talicskára. Az üz­let ezennel megkötődött. — Gyí! — szói a lovaknak az ember. Menetiránynak hát­tal rázatom magamat a szeké­ren eperország félé. Szeren­csére csak alig pár száz mé­terre van D. M.-ék földje. A monogramot kosaraikról olva­som le. — Na, fogja és vigye őket, arra előre — adja ki az utasí­tást a kaskákra mutatva az asszony. Hangjával érezteti már az övék vagyok szőröstül-bő- röstül. Leckét kapok — Ni csak, látja, a szom­széd hány ládával szedett meg? Csakhogy az ő napszá­mosa reggel négykor kezdett — önti belém az önelbizony­talanodást ravaszul a tulajdo­nosnő. — Nyolcat is szedjen egy markába, úgy haladósabb. A kosarakra ne támaszkodjon, azt nem lehet — okít, ponto­sabban idomít csúszás-mászás közben munkaadóm. S hogy még sikeresebb legyen a lec­keadás, a közben mellénk te­lepedő D. M. is kontráz. Egyik jobbról, másik balról figyeli, elég sebesen jár-e a kezem, nem hagyok-e el, vaj’ egy sze­met. — Hát az csak úgy van, mindenki magának dolgozik. Akkor is, mikor tán úgy véli, más dolgát teszi — papol az apróra nőtt idős férfi. — Van olyan, aki a zsenge gyümölcsre is képes rálépni. Na az ilyen a legpocsékabb ember — hurkolja rám csa­lafintán mezei ideológiáját. Már azt sem tudom hajolva, vagy térdelve dolgozzak-e, át­kozottul húzódik a combom. Nézem az eget, a felhők las­sacskán elfogynak a magas­ból. Egyre melegebben süt a nap. A két öreg fogójában egy cigarettára sem igen érkezek rágyújtani. Már utálom az ep­ret, a szépet is az ütődöttet is. Pedig még korán van, reggel 9 óra. Valkó Béla Köfcsön­vnegállapodás A Magyar Nemzeti Bank képviselői kedden Budapesten 400 millió dolláros hitelfelvé­telről írtak alá megállapodást a New York-i Manufacturers Hanover Trust Company által vezetett és a legnagyobb ame­rikai bankok, a többi között a Bank of America International Limited, a Bankers Trust In­ternational Group, a First Chicago Limited és a Security Pacific National Bank által szervezett bankkonzorciummal. A hét és fél éves lejáratú hi­telt a Magyar Nemzeti Bank az amerikai pénzpiacon veszi fel és folyósításában 52 ameri­kai, illetőleg Amerikában mű­ködő bank vesz részt. A hitel exportfejlesztési céljaink fi­nanszírozását szolgálja. Megfelelő ütemben építik a Taurus Gumiipari Vállalati gumiabroncsgyárát. A belső sze-j relési munkálatok befejezése után, júliustól megkezdődik a próbaüzem. i Gumigyárban Aligha készültek olyan, gond­dal és igyekezettel bármikor is nyári szezonra, mint az idén a Nagykőrösi Konzervgyár­ban. Igaz, a szükség is diktál­ta a tempót: A konzerv I-es üzemet, kedvezőtlen statikai állapota miatt teljesen újjá kellett építeni, mégpedig csu­pán 10 hónap alatt. Itt, eb­ben az üzemrészben dolgozzák fel ugyanis minden esztendő­ben a június első napjaitól kezdve nagy mennyiségben ér­kező zöldborsót, majd később a zöldpaprikát, paradicsomot. Új köntösben A műszakiak, főleg a kő­művesek igyekezete meg is hozta gyümölcsét: időben, rendre elkészült az újjávará­zsolt hatalmas üzemcsarnok, benne a nagy kapacitású tech­nológiai gépsorokkal, nagy tel­jesítményű, emberi munkát gyorsító és könnyítő berende­zésekkel. Korszerűsítették az I-es üzemmel szemben lévő fogadóállomást is, ahová bil­lenőplatós gépkocsikon és kon­ténerekben érkezik a sok mil­lió borsószem. Napi 45—50 va­gonra számítottak, de jóformán a berendezéseket is alig tud­ták kipróbálni a szezon előtt. Közbeszólt az időjárás, s a várt mennyiségnek csak töre­déke érkezett be a gyárba. Pedig 15 millió forintért az idén egy újabb Hunister típusú hőkezelő gépet is vá­sároltak, amely azon túl, hogy nagyfokú technológiai biztonsággal sterilizálja az üvegekbe vagy fémdobozokba töltött zöldborsókonzerveket, szinte kiküszöböli a mellette dolgozó asszonyok fizikai mun­káját is. Hasonló berendezés egyébként a gyár Il-es számú telepén már két esztendeje megbízható pontossággal mű­ködik, s az említett rekon­strukció lehetővé tette, hogy a párját is üzembe helyezzék. Nonstop üzem Az előzetes prognózisok, ter­mésbecslések alapján most, ezekben a napokban került volna sor a csúcsra, a munka dandárjára. S bár zöldborsó folyamatosan érkezik, mégis alig nagyobb mennyiségben, mint az első napokban. Jú­nius 4-én kezdődött a szállí­Ax ©xsxággyütésa uSéssxak után Fegyelemre ösztönző szabályok VALÓBAN IDŐSZERŰ volt az állami pénzügyekről szóló törvény megszületése. An­nak is csak örülhetünk, hogy végrehajtását a kormány egységes rendelettel szabályozza, törekedve arra, hogy az új törvény révén a gyakorlatban a gazdálkodást jobbító ténye­zők, folyamatok kerüljenek előtérbe. Nem csorbítja a vállalatok önállóságát, de körül­tekintésre, fegyelemre ösztönöz. A vállalatok saját pénzügyi terveiken alapuló gazdálkodást folytatnak, kiadásaikat a rendelkezésükre álló saját — és kölcsön vett — pénzeszközeikből fedezik. Ennek a passzusnak gondolatébresztő vol­tát igazolták a hozzászólások. Számos képvi­selő utalt arra, hogy mekkora felelősség nyugszik a vállalatok vezetőin, de az ellen­őrzésben résztvevőkön is. A gazdálkodás adott helyzetünkben különösen — nagyon felelős dolog. Az ülésszak első napján is sűrűn előfordult ez a megállapítás, szó volt az ésszerű, takarékos anyag-, munkaerő-, és eszközgazdálkodásról, tegnap többen aláhúz­ták: a pénzzel hasonló ésszerűséggel, meg­fontoltan kell bánni. A vállalatok önállóan gazdálkodnak a nyereségből, amit megtermel­nek. Ám, az államháztartás kiadásaihoz is hozzá kell járulniuk, megfelelő arányban. S ha herdálnak, kevesebb jut esetleg azoknak, akik valójában a nyereséget termelték. EGY BESZÉLGETÉS SORÄN a herdálás­sal kapcsolatban jegyezte meg például Matu- la Pál, a Kohászati Gyárépítő Vállalat tápió- szelei vasszerkezetgyártó üzemének művezető­je, Pest megye 6. számú választókörzetének országgyűlési képviselője, hogy rossz látni, mennyi vállalati autóbusz járjá reggelente a falvakat. Nem az a baj — mondta indulato­san —, hogy megszervezték a bejáró munká­sok szállítását, hanem az, hogy így szervez­ték. Egy községben egyetlen panoráma Ikarus is összeszedhetné az embereket, akik fővárosi munkahelyükre igyekeznek. Miért küld min­den vállalat külön-külön buszt néhány dolgo­zójáért ugyanarra a településre? Fogy a gáz­olaj, fizetik a gépkocsivezetők bérét (járulé­kaival), az eszközlekötés is vállalati teher, a járművek karbantartása, amortizációja úgyszintén. Ebben nem lehetne kooperálni? Az ésszerű, gazdaságos együttműködést nem kizárólag nemzetközi méretekben lehet meg­valósítani. AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS igen tág fogalma sok mindent ölelhet fel. Lényegében viszont csak egyet jelent: amit nem tudunk magunk megoldani, próbáljuk meg közösen. Ide kí­vánkozik egy másik eszmecsere néhány rész­lete, amit a megye képviselőcsoportjának tagjai között hallottunk. A téma az új törvény szellemének boncol­gatása közben kerekedett. Szó van ugyanis arról, hogy a törvény támogatja a városok, községek helyi tanácsainak költségvetési gaz­dálkodását, növeli érdekeltségüket az adott erőforrások mozgósításában. Nos, Pest megye tanácsaira senki nem mondhatja, hogy rosz- szul gazdálkodtak az utóbbi esztendőkben, hogy a területfejlesztési politika végrehajtá­sának során nem mozgósítottak minden erőt, amit csak lehetett. De mégsem elégedhetünk meg annyival, hogy meglévő pénzünket rend­re elköltöttük (s nem is akármire!), azt is néznünk kell: hogyan? Nyugodt körülmények között-e, vagy kapkodva, taldozgatva-foldoz- gatva? Nagy Imre a PEVDI pilisszentiváni üzemegységének villanyszerelő csoportvezető­je, Pest megye 23. számú, pilisvörösvári vá­lasztókörzetének képviselője vetette fel, mi­lyen gondokat okoz, ha a községfejlesztési elképzelések valóra váltása megbukik a ter­vezői, kivitelezői teljesítőképesség korlátái között. Megyén belüli tervező és építő vál­lalatokról lévén szó, megoldhatónak tartja az előzetes egyeztetést, még akkor is, ha egy-egy község olyan munkát kínál, ami nem a leg­jobban fizet, mert nem a legnagyobb beruhá­zás. Az idő múlik, a költségek növekednek, csak a pénz nem lesz több. A TÖRVÉNY születését megelőző vitákban megfogalmazódott gondolatok azonban csak előbbre vihetik ügyünket, állami pénzügyein­ket is. * Bálint Ibolya tás, s ma már napi 90—100 vagonnal kellene érkeznie.' Ám, a gyár I-es telepén csak 40, Il-es telepén pedig lé vagonnyit dolgozhatnak fe^ naponta, a tervezettnek alig> több mint a felét. Fő oka, en-j nek a hideg tavasz, majd a* hetekig tartó aszály, mely mi-» att késve vagy korábban értek' be az egyes fajták, vágyig hiába volt a szakaszos vetés; Egyszerre érik a zöldborsó, s, jóval kevesebb a reméltnél. A* Duna—Tisza közéről és a Tá-J pióságból 15 közös gazdaság' szállítja Nagykőrösre a terj-í mést, melyet összesen 52 bor?! sócséplő gép gyűjt be a föl-,' dekről. Ám, a küldemények igen kevertek: egyaránt sok, bennük a túl zsenge és az. elöregedett szem. A gazdaságok összesen 3000, hektáron termesztették a nö­vényt, s abból 20 millió üveg! vagy doboz konzervet készül­tek gyártani Nagykőrösön. A jelek szerint azonban jó, ha ennek a mennyiségnek a fele,: ezer vagonnyi készül el. Igye­kezetben ugyan nincs hiány, bár, mint mondják, munkífc- kézből, különösen nyári sze­zonban, sosem volt elegendő., Az ésszerű szervezés nyomán mégis folyamatos a munka, három műszakban dolgoznak, vasárnap is, csak nyersanyag-. ból érkezzék minél több. Téli üzemre Jobban jártak a cseresznyé­vel, amelyből naponta? 5 va­gonnal dolgoznak fel. Ez a mennyiség nagyjából azonos a tervezettel. Befőttet készíte­nek belőle a VI-os üzemben, főként. a jabolai és a germes- dorfi fajtákból. Igaz, a szak­emberek szerint ez a gyü­mölcs is megsínylette az aszályt, kevésbé húsosak, ap­rók a szemek, nem a kívánt mértékben fejlődtek, De leg­alább van belőle elegendő, s bíznak benne, hogy teljesíteni tudják az 50 vagonos tervet Befejezés előtt áll az egres feldolgozása is. Ebből szintén félszáz vagonnyi befőttet ké­szítettek, egyidőben a meggy beérkezésével. Ez utóbbival a múlt héten kapták az első szállítmányt, s úgy látják, az előzetes termésbecslések alapján, hogy lesz belőle ele­gendő: száz vagon meggybe­főttet fognak gyártani. De még korántsem lesz vége a nagy nyári munkának, hiszen következik a többi gyümölcs, a sárgabarack, az őszibarack, a körte, később pedig, a nyár második felében, a paradicsom és a paprika. A nyár folya­mán a terméskiesések ellené­re is hatalmas mennyiségű J nyersanyag érkezik a gyárba, nagy részét, mintegy kéthar­madát, félkész áruként tar« tósítva teszik el télire, továb; bi feldolgozásra. ÍJ Khim Antal : ‘ Kevés borsó, sok cseresznye Szezon a MtagykérosS KonzerwgyátrSsan

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents