Pest Megyi Hírlap, 1979. június (23. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-17 / 140. szám
1979. JÜNIUS 17., VASÁRNAP gM A libák páelytolla Sőreg pusztai június, távlatokkal Valamikor, a fölszabadulás előtt katonai repülőtér volt itt, a birtoklás szeszélyével szétszórttá lett tanyák csendjét most nem zavarja semmi, hacsak a mezők bohócának, a bíbicnek rikoltozása nem Különleges koreográfiával lejtett tánc ez, fenn az égbolt színpadán, megunhatatlan, mert minden percben más, váratlan lejtésű és számyalású. Nézi a gyerek, hunyorgó szemmel, mert vakít a nap, mellette a fűben Sokol rádió hever, mint fémtücsök hangja, úgy kanyarog elő hegyes, széles, hosszú, kerek levelek rejte- kéből a gépzene. Idill; június, Sőregpuszta, Tápiószentmárton. Az úton megálló kocsira csak odapillantott a gyerkőc, ám ahogyan jövök feléje, úgy húzódik összébb, bizonytalan mozdulatot tesz a jószág felé, mintha óvnia kellene azokat. Azután vár, mi mást tehetne? Megharapta a Pite Csókolom — mondja, s a földről rám, onnét ismét vissza, a biztonsággal kecsegtető talajra ugrál a tekintete. Kíváncsi és bizalmatlan, amint az elvárható a tíz, tizenkét esztendős legénykéktől, véli, s igaza. van, majd kibököm, mit akarok. Parolázunk: közlöm a nevem, csöpp kezét félénken nyújtja, azután pillanatra benne felejti a tenyeremben, csak addig, míg kimondja, Gerle Péter. Szép neved van, hallod-e? A, csúfolnak érte, azt mondják a többiek, tubi, tubikám, a fene enné meg őket. Ügy bukik ki száján az őszinte szó, hogy a képe is beleve- resedik. A rádióhoz ugrik, elnémítja, ne kotyogjon közbe szavunkba Legeltetsz? Nem túl okos kérdés, mert hiszen láthatom, mit tesz, kilenc libája képyes.kedve csípi„„nyejj a nap szíttá, sárguló * füvet. Iskola után mindig kijövök velük. Hol laksz? Ott a — mutat a távolabbi, mohás cserepű háztetőre. S miért éppen kilenc libád van? Tíz volt, de egy megdöglött, azaz levágtuk, mert megharapta a Pit.. A kutya? Az, szemtelenkedett vele, azután megharapta. Le kellett vágni, anyukám nagyon mérges volt. Ö keltette a libuskákat? A, nem vette, a szövetkezettől, szerződésben van, majd megtörni őket. Van testvéred? Kettő, nővérem. Azok nem legeltetnek? Azok nem. Ilyenek, még vasárnap sem, amikor itthon vannak. Hát hol vannak hétközben? Az egyik Pesten dolgozik, a másik meg Cegléden, iskolás, ápolónő lesz. Te hanyadikos vagy? Az ötödiket jártam. S a bizonyítvány? Hát... olyan, mint tavaly. S tavaly milyen volt? Olyan hármas. Nem túl jó. Nem. Szeretsz iskolába járni? Szeretek, meg kell is. És még mit szeretsz? Az állatokat, azokat nagyon. Mindig van malacunk is, azok olyan édesek. A libák? Ezek bolondok. Bolondok? Azok hát, soha nem tudni, mi jön rájuk a következő percben. S akkor futhatok utánuk. Mit olvasol? A rádió mellett könyv hever a fűben, de lapjával lefelé. A, ezt csak úgy forgatom, ez nem olyan olvasás könyv. Fölemeli, látom, Csabai: Magnósok évkönyve. Van magnód? Még nincsen, de lesz, mert azt nagyon szeretnék. Zenélni vele? Azt is. Még mit? Fölvenni, olvastam róla, vannak, akik madárhangokat gyűjtenek, tudnék én is, csak lenne magnóm. Ahhoz különleges mikrofonok kellenek. Hát tudom, majd veszek azt is. Mikor? Amikor majd keresek. Legnépszerűbb munkái — így a Nemo kapitány, a Sándor Mátyás, A tizenöt éves kapitány — a nyolcadik, kilencedik kiadásnál tartanak. James Fenimore Cooper harminchat kiadást ért meg 1945 óta Magyarországon, írásainak összpál- dányszáma 2,55 millió, az egy műre jutó átlagpéldányszám 71 ezer. n | c" Legutóbb egyetlen esztendőben hat liSUK ä IU nyoma Cooper-kötet került a könyvesbol* tokba, egyenként 129 800 példányszámban. Tápiószentmárton nagyközség könyvtárában egyébként tizenötezer kötet található, a beírt olvasók száma megközelíti a hétszázat. egészen más ügy —, sokfajta próbálkozás ellenére is, tipikusan kisüzemi foglalatosság maradt. A tömés négy-öt hete alatt annak, aki vállalja ezt a munkát, szinte percnyi ideje sincsen. Számítsuk ki az órabért; ne számítsuk ki, mert rögtön elmegy a kedve azoknak is. akiknek még megmaradt. Gerle Péter most már nem tart tőlem, szép tisztakék szemmel néz rám egyvégtében, nem kutatja, mi látható a földön. Néhány nap még, s akkor kezébe kaphatja a bizonyítványt, kijárta az ötödik osztályt. Nyáron mi lesz? Játék. Meg legeltetem a malacokat, a libákat. A rádió a tied? Enyém, tavaly kaptam, édesapám vette. Azt mondta, olyan rendesen gondoztam, az állatokat. Ö hol dolgozik? Cegléden, a talajjavítónál. Munkás? Az. Mit csinál? Javít, gépeket. A gépek nem érdekelnek? Azok nem nagyon. Dehát azt mondtad, nagyon szeretnél egy magnót! Az nem olyan, az nem gép. Az érdekel. A gép nem. Édesapámnak van motorja, én ugyan feléje sem mentem, nem érdekel. Büdös. Büdös? Az! Olajos, amikor édesapám szerel rajta valamit, tiszta kosz lesz. Hát hiszen te sem maradsz tiszta itt a libák mellett. Az más, az csak a fű nyoma. Ennek nem kár. Kis gatya van rajta, pamuttrikó, szandál. Mezítláb nem szoktál járni? Nem, mert mindig belelépek valamibe. Tudod-e, hogy valamikor voltak gyerekek, akik nem a maguk libáit őrizték, hanem másokét, libapásztorkodtak, az volt a munkájuk? Édesapám mesélt róla, ők is csinálták, mert heten voltak testvérek. Jó lehetett szerinted az? Az nem, mert az már muszáj. Nekem nem muszáj kijönnöm, csak ha akarok. Elmennél így libapász- tomak, ha hívna valaki? Én ugyan nem, ki kell járnom az iskolát, pkkor dolgozni megyek. Ez nem do- lóg, a libákkal lenni? Ez nem. Sokszor itt tanulom meg a leckét. Meg rádiózok. Olvasok. Van könyved otthon? Az van, hoztak a nővéreim. Ajándékba, neked? Ügy. Meg azt is ideadják, ami már nekik nem kell. Ök is olvasnak? A nagyobbik, a Teri nem igen szeret, ritkán csak. A kisebb, aki ápolónő lesz, a Juli, az igen, az szeret. Sok könyvem van tőle. Micsodák? Verne, meg Fekete István, azután az az indiános, a Cé betűs. Cooper? Az, az, azt nagyon szeretem, mert az indiánok tudnak mindent a természetről, ránéznek egy ágra, egy levélre, s akkor rögtön kiigazodnak. Vernéből kilencven kiadás Jules Verne művei a fölszabadulás óta napjainkig összesen kilencven kiadásban jelentek meg hazánkban, a teljes példányszám fölötte áll a 4,2 milliónak, egy-egy mű átlagos példányszáma 46.8 ezer volt. Ismered Lorenz nevet? Nyugtalanok, nehezen tűrik az idegent a libák, barátom, Péter igencsak dolgozik velük, míg valamelyest — de meddig? — jobb belátásra térnek, s a gágogó, hadaró csapat a futkosás helyett a legelést választja. Akkor folytatjuk az eszmecserét. Mondjad csak Péter, hogyan alszol otthon? A szüléiddel? Nem, van nekem külön szoba, ott, ha a két lány hazajön, akkor azok is ott vannak. Két szobánk van. Televíziótok? Persze. Nézed? Igen. az a baj, édesanyám nem engedi sokszor az esti filmet, azt mondja, nem való nekem. Te meg úgy gondolod, hogy megnézhetnéd? Hát, lehet. Az osztályban soknak megengedik, akkor nekem miért nem? Mivel takaródzol? Picit meghökken a kérdésen, de azért válaszol: Ilyenkor pokróccal, télen dunyhával. Ismered a libapelyhet? Persze, amikor kicsinyek, pelyhesek. Nem arra gondoltam, hanem a nagy liba pely- hére. Azt nem. Nem tudom. Nektek van otthon? A, hiszen mondtam, szerződésben van édesanyám, amikor mondják, akkor vinnie kell átvételre a libát, nem marad otthon egy sem. Sajnálod őket? Ajaj, nagyon. Hiszen hozzám nőnek, velük vagyok sokat, még ... Elhallgat, pislog úgy alulról fölfelé, mint aki szemrevételez, vajon nem vagyok-e méltatlan a titok közlésére. Még? A visszakérdezés fölbátorítja: Még nevet is adok nekik mindig. Mindegyiknek? Mindegyiknek. S hallgatnak rá? Nahát persze. Bizonyít: Sziszi, Sziszi, gyere, gyere ...! Sziszt ! A nekem egyforma kilenc li- buska közül kiválik egy, félrehajtott fejjel, begörbített nyakkal kémlel felénk, tesz néhány lépést, azután megáll. Gerle Péter indokol: Magától fél, nem ismeri, azért nem jön közelebb, ha magam lennék, idejönne. Péter, hallottad már Konrad Lorenz nevét? összeugrik homlokán a bőr, a ráncok koncentrálásról tanúskodnak, ám mókásak komolyságukkal a szeplőkkel telehintett, örökösen vigyorra álló gyermekarcon. Segítek: ő az, aki madarakkal, elsősorban vadludakkal folytat kísérleteket. Aha, igen, a televízióban, a Deltában, ott igen, ott láttam, most már emlékszem, mentek utána a kislibák, sorban, azt hittem kinyúlok ... Azt tudod, hogy ezért a játékért — az örökletes »és a szerzett magatartásformák tanulmányozásáért, vetem most közbe, hogy a tudósnak megadjuk a kellő tiszteletet —, Nobel-díjat kapott? Azt nem. De azt tudod, hogy mi a Nobel- díj? Persze. Erről olvasok az Univerzumban is, minden évben benne van, kik kapták a díjat. Előfizető vagy? Igen, a zsebpénzemből veszem meg, Megosztatlan kockázat Pest megyében a legutóbbi négy esztendőben a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben a vágásra átadott libák mennyisége száz tonnával növekedett. Ezek nagyobb része azonban pecsenyeliba; a hízott jószágok javát továbbra is a háztáji és a kisegítő gazdaságok adják. A hízott liba azonban rendkívül kényes áru, rövid szállítás alatt is megtörténik, hogy sok jószág megfullad, s ilyenkor meglehetősen áldatlan huzavona kezdődik a kártalanítás, a felelősség ügyében. Nem tartható teljesen megnyugtatónak az átvétel, a minősítés sem; a termelők sokat panaszkodnak a bontáskor — ez a máj osztályozásának, minősítésének mozzanata — tapasztalható, félreérthető, félreértelmezhető helyzetekre, eljárásokra. Kétségtelen, a hízott liba tartásának, nevelésének mindenféle kockázata — a keltetéstől, vagy a napos liba nevelésétől egészen a bontóba, feldolgozóba épségben történő szállításig — a termelőt terheli. Vannak, akik azt állítják: ha így megy tovább a libák sorsának rendezése, tíz, tizenöt esztendő múlva nem lesz Magyarországon hízott liba. Ezzel szemben a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1978. március 15—i ülésének határozata — a mezőgazdaság és az élelmiszer- ipar helyzetéről, fejlesztésének feladatairól — kimondja: „A háztáji és a kisegítő gazdaságok termelése — különösen a sertés-, a baromfi- és a kisállattenyésztésben, valamint a kertészeti ágazatokban — mind az önellátásban, mind az árutermelésben a jövőben is jelentős marad. A népgazdaság érdekeinek megfelelően továbbra is támogatjuk a saját és a családtagok munkáján alapuló háztáji gazdálkodást, termelési lehetőségeik mind teljesebb kihasználását. A termelési és az értékesítési biztonság politikai, gazdasági és szervezeti feltételeiről folyamatosan gondoskodni kell. Segítsük a háztáji termelés fokozatos korszerűsítését és szakosodását.” Nyakukra menne az autó Nem félsz a libáktól Péter? Még- hogy én? Nem bántanak azok. Néha megcsípnek, de nem rosszaságból, olyan a természetük. Hányadik éve legeltetsz? Már elsős koromban kijöttem velük. Addig nem engedték. Azt mondták, ha valami baj van, még kiabálni sem tudok. És most? Most nincs semmi baj, nem kell félteni engem. Szereted a libahúst? Nem is tudom. Mikor ettél? Nemrég, amikor a Pite megharapta a Ferit, s le kellett vágni. Ferinek hívtad azt a libát? Annak. Miért? Csak úgy, hasonlított egy gyerekre, akit Ferinek hívnak. Gyerekre, egy liba?! Hát nem? Olyan van. Például a Pitének pontosan olyan a pofája, mint az egyik színésznek, olyan mókás. S a mostani előtt mikor ettél libahúst? Nem emlékszem. Tyúkot szokott vágni anyukám. S disznót nem vágtok? Egyet. Ha van több, akkor az megy szerződésbe, mint a liba. Édesanyád dolgozik? Igen, a termelőszövetkezetben. Ilyenkor magad vagy itthon? Igen. Nem félsz? Nem. Ritkán járnak erre olyanok, akiket nem ismerek. S ha valami baj történne? Kiáltanék, vagy szaladnék Fercsik néniékhez. Ök kicsodák? Ahun laknak, abban a házban. Mutatja, az ő otthonuktól balra, jó távolra, másik épület áll. Ti mindig itt laktatok? Mindig. Anyukám szüleivel. És ők? Hát ők meghaltak. Mikor? Régen, én még nem is éltem. Nem szeretnél benn a faluban, a szorosan álló házak egyikében lakni? Nem én, de mégis az lesz belőle, apukám építkezni akar, telket vett. S akkor a libák? Hát bizony akkor befellegzik az egésznek, ha ott kihajtanám őket, egykettőre nyakukra menne az autó. Sajnálod? Sajnálom. Én nagyon szeretek itt. Nekik Kánaán Tápiószentmárton listavezetője a nagykátai járásnak, ami a- határ nagyságát illeti, területe 10,5 ezer hektár, holott a járásban a három- négyezer hektár a jellemző. A legutóbbi összeíráskor minden száz lakosból húsz élt külterületen — több, mint ezerkétszáz lélek —, ám a be- és elköltözés folyamatos. A beköltözők a faluban építenek új ott. hont — s ami nem következmények nélkül való: tíz új otthonból mindössze egyet alakítanak ki úgy, hogy eleve helye legyen jószágnak —, az elköltözők Nagykátára, Ceglédre, s közvetlenül a főváros környékére távoznak. A lakóhelyváltoztatásnak, a külterületi népesség csökkenésének meghatározó szerepe van abban, hogy a háztáji és kisegítő gazdaságokban levő állatok mennyisége — elsősorban a szarvasmarháé, a libáé, kacsáé, pulykáé — folyamatosan mérséklődik, a pulykanevelés például a hetvenes években a korábbi egyharmadánál • is kevesebbre esett vissza. Az állattartás kisüzemi, de korszerű módszereivel Magyarországon csak néhány megszállott szakember foglalkozik; az eszközök is hiányoznak vagy ismeretlenek ahhoz —.de: itthon hiányoznak, itthon ismeretlenek —, hogy ne legyen már-már elviselhetetlen nyűg a ház körüli állattartás, hanem a hasznos időtöltés egyik lehetséges módjaként kínálja fel magát. Reprezentatív vizsgálatok bizonyították: a mezőgazdasági foglalkozású családoknál a harminc éven aluliak minden százas csoportjában csupán hat olyan család akad, ahol állatokat áruértékesítésre is nevelnek. Jövőre ugyanitt Deltája öt forint Egy kilogramm libamájért tizenkétszer, tizenötször annyit fizetnek, mint a libatest egy-egy kilogrammjáért. Az exportminőségű — Iaa jelzésű — májból száz dekagramm ötszáz forintot ér, *s megy azután meredeken lefelé, az ár egészen odáig, hogy van — de hol van, kérdi a piacjáró háziasszony — nyolcvan forintos libamáj is. Tavaly harmincnégy forintot kapott a termelő a libatest egy-egy kilogrammjáért, s arra jött még az ún. májprémium. A szabad piacon 1960-ban kereken húsz forintot fizettek a hízott liba egy-egy kilogrammjáért, 1970-ben huszonnégyet, s legutóbb már harmincöt forint fölött. A libahízlalás s vele a tömés — a pecsenyeliba Estefelé a Dunánál Varsányi Pál gra/iká/a Ha kijárod a nyolc osztályt, merre, minek mész Péter? Azt még nem tudom. Jó lenne sok minden. S ha jövőre erre jönnék, itt lennél megint a libákkal? Remélem. Nem unod? Én e, ezt?! Hiszen nem mondja senki, aztán csinálom mégis, a kedvemre. Ma mit ebédeltél? Anyukám mindig megfőz, külön teszi azt, amit iskola után meg kelt ennem. Nem szoktál éhes lenni? Szoktam. Amikor az iskolából megjövök, mindig éhes vagyok. Nem úgy gondoltam. Hanem hogy mondjuk éhes vagy, de nincs mit enned. Már miért ne lenne? Persze, igazad van. S mondjad, milyen a libamáj, azt szereted? Azt még nem ettem. Pástétom, Close módra Egy-egy esztendőben száz-, száz- ötvenezer libával többet vagy kevesebbet nevelnek az országban, mint az előző évben, ám a nagy ingadozás ellenére sem sikerült 1970 óta elérni az akkori rekordot, az 1,2 millió darabos állományt. Az ókori Rómában fügével tömték a libákat, s az ínyencek még azt is megkülönböztették, friss vagy szárított fügét fogyasztott-e — akarati ellenére — a jószág. Ma a kukorica szinte egyeduralkodó, de vannak országok, ahol zabbal, különleges tápkoncentrátumokkal hizlalják az állatokat. A liba máját, pelyhét jelentős tételben exportáljuk ma is, a régi hagyományoknak megfelelően. Elegáns éttermek étlapján föl- fölbukkan a libamáj előétekként — strasbourgi libamájpástétom. Close módra —, fő fogásként, körítéssel Ára dekára számítódik. Gerle Pé ter a havi zsebpénzéből két-háron falatra valót tudna megvásárolni be lőle. MÉSZÁROS OTTÓ
