Pest Megyi Hírlap, 1979. június (23. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-17 / 140. szám
“M AGAZINiillfS 1979. JÚNIUS 17., VASÁRNAP 'Sm W KTtmap Az árut nem helyettesítheti kifogás Óbuda Tsz kontra láng Gépgyár és TÜKI .V,|)ifrv..ár— .......V»VÄÜC.v,'.ii . i V,„„w A téma, vagyis a két működésképtelen kazán, az Óbuda Tsz budakalászi növényházának telepén hevert. Meg kell hagyni meg- leihetősen sokáig, hiszen a berendezés üzembe helyezésének eredeti dátuma 1977. december vége volt. A jókora területen igazán elférhettek volna az óriás kályhák, amelyek egyébként is külön házban vártak sorsuk rendeződését. Csakhogy rájuk nem a csendes szemlélődés, hanem a szociális épületek fűtése, az aggregátor mozgásba hozása, az üvegházak talajának fertőtlenítése szabatott. Mondanunk sem kell, egyik várakozásnak sem tudtak eleget tenni. így következhetett be, hogy januárban egyetlen napon milliós kár érte a szövetkezet, tízezer számra fagytak meg a szegfűk és bizony a zöldségtermesztők is nagykabátban dolgoztak a zord időjárásban. Azért aztán nem csoda, hogy a kazánok rossz híre, ha nem is járt szárnyon, de mégis csak túljutott a mammut-tsz portáján. Annál is inkább, mert 262 millió forintba kerülő, végeredményben máig is befejezetlen beruházásról van szó. A zöldségprogram egy részéről, ami aligha tekinthető vállalati belügynek. Egy biztos, májusban, az Óbuda Tsz illetékes vezetői nyomták meg a vészcsengőt, ha így haladnak a dolgok, őszre is fűtetlenek maradnak az üvegházak. berendezést üzembe helyezte, de megjegyzi, hogy a kazánok még mindig tömítetlenek, füstölnek. Az Óbuda Tsz megjegyzése ugyanezen a munkalapon: csak akkor hajlandók átvenni a kazánokat, ha azt a hivatalos átadás-átvételi eljárás előzi meg, s erről a szövetkezetét a rendeleteknek megfelelően nyolc nappal korábban értesítik. Az utolsó dokumentum, amelyet Palotás Árpád bemutat, éppen ez az értesítés. Az iratban az áll, hogy június 12-én 11 órakor kívánják átadni a berendezést, bár leszögezik: mindaddig amíg néhány fontos műszaki probléma — a kazánok tömítése, a vízszintszabályozás — megoldatlan marad, a melegházak fűtése tartósan és biztonságosan továbbra sem rendezett. Milliós kár — egyetlen napon fi. számú színhely: az Óbuda Tsz központi irodája, 1979. május 29.) — A kazánokat 1977-ben szállította a Láng Gépgyár. Kipróbált, üzembiztos típusokat kaptunk. A baj nem is ezekkel, hanem a miskolci Tüzelés- technikai Kutató Intézet (TÜKI) gyártotta TO—9 NK típusú égőkkel van. Az intézet szerelői hosszú ideje képtelenek, begyújtani őket. Tudomásunk szerint a beüzemeléshez szükséges hatósági engedéllyel sem rendelkeznek. Arról is hallottunk, hogy jó néhány konstrukciójuk nem vált be, sőt, egyik-másik föl is robbant. Mi a Láng Gépgyártól rendeltük meg a kazánt és az égőket együttesen. Jogviszonyban velük állunk. Panaszunk mégis az alvállalkozóval kapcsolatos — így a tsz főmérnöke, Eöry Tamás első beszélgetésünk alkalmával. Javasolta azonban, hogy tudakozódjunk a gyár vezetőinél és a felügyeleti hatóság illetékeseinél is. Ami viszont furcsa, elfelejtett szólni arról, hogy az Óbuda Tsz szerelte össze a berendezéseket, s hogy valami köze lenne a gazdaságnak a sorozatos határidő-módosításokhoz. (2. számú színhely: BNV; a Láng Gépgyár pavilonja, 1979. május 30.) Nem mondhatnánk, hogy lelkesen fogadtak bennünket, amikor elmondtuk, mi járatban vagyunk. A kezdeti ridegséget azonban rövid időn belül szívélyes hangnem váltotta fel. Kiderült, a TÜKI képviselői is a vásáron tartózkodnak. Így többek között Bíró Attila, az intézet műszaki igazgatója is. — A sikertelenség oka az, hogy az Óbuda Tsz, amely a kazánt és a hozzátartozó berendezéseket szerelte, egy sor munkát szakszerűtlenül végzett el. Specialistáink a feltételek hiánya miatt nem tudták begyújtani az égőket. Mivel a beruházás utolsó láncszeme a TÜKI, a késedelem egész ódiuma a mi nyakunkra hárul, amit természetesen nem vagyunk hajlandók magunkra vállalni — mondja a műszaki igazgató. S még hozzáteszi papíron is bizonyítani tudják az Óbuda Tsz felelősségét. — Akárhogy is van, a magyarázkodás nem oldja meg a problémát és a Láng Gépgyár nem engedheti meg magának a gyártmánya körüli huzavonát — reagál Bíró Attila szavaira Bátyi Béla, a Láng Gépgyár műszaki igazgatója, akitől megtudjuk, az égő és a kazánok külön- külön már megkapták a hatósági engedélyt. A berendezés együttes működtetésére, tekintettel arra, hogy ezt most próbálják ki először, nincs hivatalos irat Megegyezünk, hogy a beszélgetést Miskolcon folytatjuk, ahol valamennyi érdemi tárgyaláshoz szükséges dokumentumba betekinthetünk. Papírok és telik az idő Ezek után utaztunk június 5-én a 3. számú színhelyre, Miskolcra. A Tüzeléstechnikai Kutató Intézetben Palotás Árpád tudományos osztály- vezető alaposan felkészült a beszélgetésre. Megrendelőlevél, szerződés, munkalapok, telexmásolatok. Nézzük először — minden kommentár nélKi mit vállal? kül — a papírra rögzített tényeket: az Óbuda Tsz 1978. május 5-én kelt levelében rendelte meg a TÜKI-től az égők üzembe helyezését, azzal a megjegyzéssel, hogy a munkaterületet előreláthatólag május végén biztosítják. A TÜKI ezt a megrendelést 1978. május 15-én szabályszerűen visszaigazolta, s így létrejött az üzembe helyezési szerződés, A legközelebbi dátum szeptember I- e, ekkor értesítette az Óbuda Tsz a TÜKI-t, hogy jöhetnek a szerelők. Még két sürgetés született szeptemberben, majd október 13-án megjelentek a miskolciak Buda- kalászon. Elvégezték a biztonsági reteszpróbát, majd távoztak. Október 28-án tértek vissza ismét, ekkor a két égőfej közül az egyiket begyújtották, de a másiknál felszerelési hiányosságot állapították meg, s kérték a tsz szakembereit, november elsejére szereljék le az érintett égőt. November 1-én azonban hiába szálltak ki ismét. Az ügyben nem történt előrehaladás. Így csak november 16-án és 17-én kerülhetett 'sói* két fontos lépésre, ekkor állították be az égőket és a kazánokat is ezen a napon fűtötték fel először, Ez azonban távolról sem jelentette a végleges beüzemelést, erre november 30-án, egy újabb sürgetés formájában kérte, kérhette a tsz az intézetet. Palotás Árpád szerint ugyan valamikor decemberben jártak is ott az intézet munkatársai, de erről sem ő, sem munkatársai nem találtak munkalapot, ezért a következő hiteles dátumként ez év január 9-ét kell elfogadjuk. Ez alkalommal a kazánok működéséhez nélkülözhetetlen lágyvíz hiánya hiúsította meg, hogy pontot tegyenek a beruházás végére. Január 12- én az intézet szervizvezetője telexen bejelenti a tsz főágazatvezetőjének, hogy 16-án ismét megkísérlik a beállítást, s ehhez mindenképpen szükség van a lágyvízre, különben a fűtési szezonban már nem tudnak jönni a TÜKI szakemberei. A január 16-i eseményekről azonban nem maradt írásos nyom. Tehát március 29-én folytathatjuk a történetet Az ekkor kelt munkalap szerint mindkét égőt begyújtották. Igaz az egyiket csak egy rövid időre, mert elromlott az olajszabályozó — (Palotás Árpád: — ez a mi hibánk!) —, a szerkezetet meg kellett javítani. A hibátlan szabályozót április 25-én szerelték a helyére. Ezen a napon viszont a fűtőanyag, a pakura hiányzott. A május II- i munkalapot már mindkét fél alaposan kidekorálta. A TÜKI képviselői kifejtették, hogy rossza kazánok tömítettsége, hibás a víz- szintszabályozó és a vízellátás sem megfelelő. Ezért az égők sem működhetnek rendeltetésszerűen. Az Óbuda Tsz főmérnöke viszont rögzítette, hogy a kazánokkal és a víz- szintszabályozók'kal kapcsolatos problémák, az ezeket szállító Láng Gépgyár garanciális kötelezettségei közé tartoznak. Végül megegyeztek, hogy május 15-én folytatják a munkát. Ez a nap azonban megint csak fiaskót jelentett, most az olajporlasztó hibája miatt próbálkoztak sikertelenül. Május 29-én telex jött Miskolcról, miszerint a hónap utolsó napjára kérik az intézet illetékesei, töltsék föl fűtőolajjal a berendezést. Az utolsó munkalap június elsején kelt. Tartalma: a TÜKI a Hát ez egy kicsit sok. Időben is. a kiszállások számát tekintve is, s persze ne feledkezzünk meg, a munkalapok, a telexváltások adminisztrációjáról sem. Palotás Árpád: — Évente több száz égőt készítünk, s bár ennek csak egy részét helyezzük mi üzembe, de ha mindegyikkel ennyi baj lenne, nem tudom, hová jutnánk. A szerződéseket ugyanis előre megállapodott összegre kötjük (ez jelen esetben 10 ezer forint), tehát a kiszállások költségei bennünket terhelnek. Az eredménytelen kísérletek közül — ez a TÜKI álláspontja —, a március 29-i és a május 15-i kiszállás írható a rovásunkra, ez az a két eset, amikor alkatrészhiba akadályozta a munkát. Ezzel együtt megengedhetetlennek tartjuk, hogy ilyen sokáig elhúzódott az ügy. Ha nem voltak meg a feltételek, hát miért nem? Gyerünk újra az Óbudához, a 4-es számú színhelyre, a budakalászi növényháztelepre. Június 7-én Eöry Tamással, Hanvai Pállal az építőfőágazat főmérnökével és Oszkó Andorral, az üzemeltetési ágazat vezetőjével együtt többszörösen megizzadtunk. Egyrészt a 30 fok feletti, önmagában is „kellemes” hőmérséklet, másrészt mert a tények, papírok, dátumok egyenkénti sorra vételénél kiderül, hogy a szövetkezet is, hasonlóan a TÜKI-hez, csak két kudarcot hajlandó vállalni. Egyszer a januári víz-, másodszor a májusi pakurahiányt. Ami szerintük ugyancsak néhány óráig tartott, vagyis csak ennyit kellett volna várni a fűtőanyagra. Ez semmiképpen sem indokolja a több mint kilenchóna- pos késlekedést. Érvelésük világos, érthető. Vettek egy készüléket — bár nem a gyártó kezéből, hanem a Láng Gépgyár közvetítésével — az üzembe helyezésre azonban már a gyártóval kötöttek szerződést. Mivel mindkét esetben ők a vevők, s ők fizetnek, jogosan várhatják el, hogy a berendezés működjön is. Egymásra mutogatás Mielőtt tovább mennénk, szeretnénk határozottan megállapítani: ez az utóbbi, az egyetlen olyan érv, amelyet ebben az egész ügyben elhangzott szép számú pro és kontra vélemény közül fenntartás nélkül eí kell fogadjunk. Bármi mást teszünk, lemondunk arról a jogunkról, hogy a boltban egy kiló kenyér áráért egy kiló kenyeret kapjunk, s arról is, hogy akár itthon, akár a világpiacon valóban komolyan vegyék a magyar ipar termékeit. Ha elfogadjuk, hogy a vevő, a megrendelő helyett, a papír is véleményt mondhat, az árut a kifogás is helyettesítheti, akkor rögtön elkezdhetjük gyakorolni, hogyan kenjük meg zsírral, vajjal az előbbit, s hogyan próbáljuk értékesíteni a világban az utóbbit. A siker egyforma lesz. Most persze megkérdezhetjük, mi köze van a két olajégőnek a világpiachoz? Megmondjuk. Az eddig ismertetett események, a későbbiekben részletezendő kérdések, tanulságok nagyon jól illusztrálják azt a szemléletet, érdekeltsági — pontosabban érdektelenségi — rendszert, melyben ma még sok hazai vállalat és intézmény az egymásra mutogatásban, a papírforma szerinti vétlenségben keresi az ilyen helyzetekből a kiutat. Mindez azért veszélyes, mert beépülve a gazdasági élet mindennapjaiba ez a magatartás- forma már nem tud különbséget tenni bel- és külpiaci ügylet között Fehér gyász Süveges Gyula tusra/za S mivel egyszerűen nem létezik kétféle gazdálkodási rendszer, adott esetben befelé és kifelé egyaránt formális vétlenségünk bizonygatásá- val igyekszünk magunkat igazolni. Mindössze egy a bökkenő: a piac, a világpiac nem hajlandó tudomásul venni az efféle hókusz-pókuszokat, s ha mégis ezekkel próbálkozunk, ítélete gyors és könyörtelen. Aztán panaszkodhatunk a cserearányokra. Import helyett hazait De térjünk vissza saját szövevényünkhöz először néhány kérdés erejéig. Vajon a Tüzeléstechnikai Kutató Intézetnek nem érte volna-e meg, saját márkavédelme érdekében, hogy aktívabban, mondhatni erőszakosabban ösztönözze az Óbuda Tsz-t a már említett feltételek megteremtésére? Tudják-e a miskolci intézet vezetői, hogy Óbudán az a hír járja, hogy ez az égő soha az életben nem is lesz jó, hiszen máshol már fel is robbant, halálos üzemi balesetet okozva? (Az pedig persze egy másik kérdés, hogy a pletykában szereplő Újpesti Bőrgyár főenergetikusa, Kulcsár Gyula nyilvánvalóan ugyanolyan készségesen elmondta volna a híresztelőknek is, mint nekünk, hogy bár voltak gondjaik a TÜKI-égők üzemeltetését illetően, de robbanásról, pláne halálos balesetről szó sincs!) És vajon ahhoz kinek fűződik érdeke, hogy olyan híreket terjesz- szen, miszerint ennek az égőnek bevonták a gyártási engedélyét? Ek-‘ kora méretű kazánokhoz, míg a TÜKI ki nem fejlesztette ominózus típusát, nyugati importból származó égőket használtak. Ha megvonják a gyártási engedélyt, újra nyugatit kell — lehet — használni. Hát nem az lenne-e a természetes, hogy az ilyen importkiváltó törekvéseket jobban támogassák? Nem minden jó, ha a vége jó Június 12-én végül is sor került az átadás-átvételi eljárásra. Mint Eöry Tamás, a tsz főmérnöke elmondta, jogfenntartással vették csak át a berendezést, mondván, majd ha a Kazánfelügyelet, mint hatóság is kimondja az igent, akkor ismerik el a teljesítést. Közbevetőleg: ez ebben az esetben normális eljárás, mivel az új típusú égő és a kazán együttes működtetésére szóló engedélyt csak hathónapos próbaüzem alapján lehet kiállítani. Az égők tehát most működnek. Az is bebizonyosodott, hogy a TÜKI kifogásainak valós alapja volt, mivel a kazánok tényleg tömítetlenek, s valóban gond van a vízszabályozóval. A Láng Gépgyár mint szállító, ígéretet tett az Óbuda Tsz-nek, hogy akár gyártási hibáról, akár szerelési pontatlanságról van szó, a kazánokat tökéletes állapotba hozza. Most tehát úgy néz ki a helyzet, hogy minden elrendeződik. Néhány útózöngéje marad azonban a dolognak. Egyrészt a közös gazdaság még amikor a huzavona vége beláthatatlan volt, bejelentette, és nyilván teljesen jogosan — hibás teljesítés címén — kötbér- és kártérítési igényét a vele jogviszonyban álló Láng Gépgyárnak. A papírháború tehát folytatódik. Másrészt egyszerűen nem szabad o minden jó, ha a vége jó filozófiával élve fátylat borítani az eddig történtekre. Azért sem, mert akkor nap mint nap újabb és újabb ilyen esetekkel találkozunk. Egyet már hallottunk is Budakalászon: a kazánház vízlágyítójával — a gyártó a Nagykanizsai Gépgyár — ugyanezt a tortúrát szenvedik végig a növényháztelepen. No és ami a lényeg: magyarázatok hatására sem az Óbuda Tsz-ben, sem az ország más szövetkezetében nem lesz több és olcsóbb paradicsom, paprika. S számunkra bármily pragmatikusan is hangzik, talán ez a legfontosabb. VALKÓ BÉLA —WEYER BÉLA
