Pest Megyi Hírlap, 1979. június (23. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-14 / 137. szám

1979. JÚNIUS 14., CSÜTÖRTÖK önportré 1976-ból című fest­ményén tűnődve néz vissza ránk Csikós András festőmű­vész. Ha nem gondolunk a kép címére, csak egy fiatal, az emberélet felét még el nem ért férfi fejét látjuk megje­lenni a barnássárga finom tó­nusaiban. Az erőteljes fény- árnyék hatás vagy szín kont­rasztok nélküli mű — akár a pillantás — lírai, szemlélődő alkatról beszél. Ugyanígy a többi Csikós-festmény is, amely — ahogyan a Pest me­gyei Hírlapban már hírül ad­tuk — június 2—17 között a szentendrei Pest megyei Mű­velődési Központban látható, s amelyet már eddig is sokan tekintettek meg Hódmezővá­sárhelyről, Pest megyéből! S megtekintette a kiállítást Győri Imre, az MSZMP Köz­ponti Bizottság titkára is. Jú­nius 22-én a budakalászi lenfonóban állítják majd ki a műveket Pályatársak A most 32 éves festő Hód­mezővásárhelyről indult. Élet­rajzi értelemben is — és a művészként befogadott élmé­nyek, hatások tekintetében is. Élményei: a városszéli szűk utcácskák, kopott, megrogy- gyant házak, a fák, vizek, a tanyák világa; a mikrokör­nyezet; asztalra, székre he­lyezett cserépedények, tár­gyak. Visszatérő témája az em­beri arc: a családtagoké, a táj parasztembereié. Élményvilá­ga, témái következtében is a vásárhelyi iskola tagjai közé' sorolhatjuk. Még inkább oda tartozónak érezzük, ha az elődökhöz, pá­lyatársakhoz való kapcsolódá­sát vizsgáljuk. A Falusi pa­rasztemberek vagy a Földe­ken Szalay Ferenc, némely csendéletének realizmusa Fe­jér Csaba hatására utal. Más, távolabbi hatások, tanulságok is termékenyítik persze mű­vészetét: portréi a XVI—XVII. századi németalföldi festészet karakter érzékel tető erejét idé­zik. Más művek azt jelzik: komolyan vonzódik a szűrna­turalizmushoz, hogy vastag, samottos felületeinél a pop­art eredményeit is felhasznál­ta. Lírai szépségek E távolabbi hatások ellené­re vásárhelyi művész marad Csikós András. Szürkés-bar- n ás-sárgás tónusú festmé­nyein a látványt, az itt és most érzékelhetőt rögzíti. Az édesapa barázdált arcát az Apám című képén, a Borús időn pedig a föld barázdáit, amelyek görcsösen, szomorúan kapaszkodnak a távoli tanya felé. A Palánkot a mögötte sorakozó háztetőkkel. Alig- alig vesz el a tényleges lát­ványból, éppen annyit, mint amennyit a kompozíció meg­kíván. Nem kutatja a dolgok végleges egyszerűsége, termé­szetessége felé vezetőt utat, mint Németh József, nem használja a szimultán szer­kesztést módot, mint Hézsö Ferenc, aki a tanyavilág, a falu múltjával együtt meg akarja mutatni a jelent is. úgy, ahogyan a XX. század második felében, erősen tech- nicizált világban felnőtt, eszmélkedett művész látja. Azt mondhatnánk, Csikós András általa jól ismert élet­szeleteket rögzít, nem a roha­mos társadalmi átalakulás eredményeit és ellentmondá­sait, hanem a közben látszó­lag változatlanul maradt fel­szín lírai szépségeit kutatva és mutatva meg. Néhány kép a művek átlagán felülemel­kedve sorsot, egyéniséget érzé­keltet, mint a Márta vagy a háttér rajzolatával, festékcso­móival is a hangulati batást erősítő Ülő nő. A háttér A háttér megoldását azért kell külön hangsúlyoznunk, mert a bemutatott festmények legnagyobb részén viszont (Kősivatag, Borús idő, Csend­élet selyemmel, Bütykösök stb.) a háttér, az égszelet, élettelen, a mű többi részétől elváló felületté válik. Csikós Andrásnak — aki valóban te­hetséges fiatal festő — saját világát, saját, egyéni eszkö­zeit kell megkeresnie, hogy amit elmond, újszerű, sajátos és egyben igazán meggyőző legyen. A kiállítás nagy él­ményt jelent. P. Szabó Ernő AZ OPERAHÁZBAN Jubileumi köszöntő Operaházi tagságuk 25. év­fordulója alkalmából szerdán, bensőséges házi ünnepségen köszöntötték az Állami Ope- raház balett-társulatának ju­biláló tagjait: Angyási Erzsé­bet tánckari művészt, Boros Erzsébet címzetes magántán­cosnőt, az Operaház balett-tit­kárságának vezetőjét, Koren Tamás balettmestert és Meny­hárt Jacqueline magántáncos- nő, érdemes művészt, akik va­lamennyien az Állami Balett Intézet 1954-ben, elsőként végzett évfolyamának növen­dékei voltak. Az Operaház nagy balett- termében Seregi László ba­lettigazgató. köszöntötte a ju­biláló táncművészeket, és át­adta nekik az intézmény ju­bileumi aranygyűrűit. HETI FIL MJ EGYZET Sugarlandi hajtóvadászat Konferencia és közönségsiker A Pest megyei Hírlap a váci humorbiicsún Vasárnap Tegnap foly­tatódott a vá­ci művelődési központban a Rátóti Humor­fesztivál prog­ramja kereté, ben rendezett konferencia, amelynek té­mája a politi­kai humor. A tanácskozás má­sodik napján a filmek és a televíziós műsorok humorról, a komikum és a politika köl­csönhatásáról tárgyaltak a műfaj szakemberei. A két te­rülettel foglalkozó bevezető előadás után vitát rendeztek, amelyen a televíziózás és a filmkészítés szakemberein kí­vül véleményt nyilvánítottak a rádió, a televízió és a sajtó képviselői is. A vácrátóti művelődési ház­ban tegnap is szép számmal vonzott érdeklődőket a Pan­nónia Filmstúdió sorozata. Este a váci művelődési köz­pontban a Vidám Színpad mutatta be a Dobogón va­gyunk című stúdióelőadását, amelyet immár egy hónapja játszanak sikerrel Budapes­ten. A veresegyházi művelő­dési központban pedig a rádió Karinthy Színpadának nyilvá­nos felvételét rendezték meg, ez idő alatt a helyi filmszín­házban folytatódott a Chap­lintől Felliniig című játék­filmsorozat vetítése. A Rátóti Humorfesztivál mai eseményei közül kiemel­kedik a politikai humorral foglalkozó konferencia záró megbeszélése. Délután 4 óra­kor a váci művelődési központ­ban adják át a karikatúra-ki­állítás díjait, köztük a Pest megyei Hírlap által felaján­lott 2 ezer forintos jutalmat. A program a Rádiókabaré délutáni nyilvános felvételé­vel és este az Elet és Iroda­lom című hetilap estjével folytatódik. ★ Befejezéshez közelednek a Humoríesztivál nagyszabású záróeseményének, a váci hu- moröúcsúnak az előkészületei. A szombat—vasárnapi ren­dezvényen részt vesz a Pest megyei Hírlap is. Szombaton délután és va­sárnap is megjelenik lapunk különkiadása. A fesztivál ese­ményeihez kapcsolódva, két­szer lép fel a Jósé Arsamen- dia vezette dél-amerikai együtt- tes, valamint a Garabonciás bábpantomim csoport, majd a váci és a gödöllői járás terü­letéről gyűjtött rátótiádákból összeállított műsort mutatjuk be. Vasárnap délelőtt a gyere­keket szórakoztatja az IBUSZ együttes Gálfi János vezeté­sével és ismét hallhatják Jósé Arsamendiát és társait, illet­ve a Garabonciás-együttest, megismételjük vidám néprajzi műsorunkat is. A gyerekek részére mindkét nap rendezünk autogramm- gyűjtő-versenyt, a Szántó Imre grafikusművész ter­vezte emléklap segítségével. Pavilonunkban a váci képző- és iparművészek bemutatják alkotásaikat, amelyek a hely­színen meg is vásárolhatók, ugyanígy Németh Aurélia rá­tóti plakettje is. BÚCSÚ A DIÁKÉLETTŐL Tervek — államvizsga előtt Az idő — a tanulóévek foly­ton ismétlődő ciklusa, melyet szeptembertől júniusig mé­rünk — lassan végéhez közele­dik. Az utcák ilyentájt meg­telnek vizsgára loholó, vizs­gáról jövő, izgatott, boldog vagy éppen gondterhelt fiata­lokkal. Egyszóval, ismét elmúlt egy tanév, ezzel együtt sok ifjú ember végleg búcsút vesz a diákélettől. Hivatásnak érzem Körösi Jolán szintén azok közé tartozik, akiknek az idei tanév egyetemi éveik végét is jelenti. — Sajnos igen. Bár egyelőre még nem érzékelhető számom­ra ez az új helyzet. Hol végez? — Az Eötvös Loránd Tudo­mányegyetem népművelés— magyar szakán. — Annak idején milyen él­mények, milyen elgondolások vezették erre a pályára? — Azt hiszem, elsősorban az irodalom és a film szeretete Középiskolás koromban irodal­mi és filmklubot szerveztem Kerepestarcsán — én ugyanis ott élek édesanyámmal — hozzám hasonló tizenévesek részére, óriási lelkesedéssel és ügybuzgalommal. Hivatásnak érzem, amit csinálni akarok. — Jelen pillanatban, gondo­lom mindannyiuk számára leg­izgalmasabb, hogyan rendezik be az életüket. Ön •például hol fog elhelyezkedni? — Egyelőre teljesen bizony­talan. — Ezt hogyan érti? — Ebben az évben har- mincketten végzünk népmű­velés—magyar szakon, és csu­pán tíz állást hirdettek, ezen osztozhatunk. Sajnos a szak­képzett népművelők hiánya, ami egyébként valóságos tény, még nem jelent egyúttal üres állásokat is, hiszen kezünkben a friss diplomával nem vonul­hatunk be a már előzőleg, ké­pesítésnélküli munkaerővel be­töltött helyekre. Vegyes tapasztalatok — Mégis, milyen elképzelé­sei vannak a közeljövőt ille­tően? — A MOKÉP-vállalatnál van egy lehetőség, igaz még keve­set tudok róla, esetleges eljö­vendő munkakörömről. Any- nyit mondtak, hogy Budapest összes kerületét összehangoló szervezői feladatokról lesz szó — Ezek szerint ha minden sikerül, Budapesten marad. Ez csak véletlen, vagy egybeesik a törekvéseivel? — Kicsit is-is. Nehéz erre felelni. Valóban nem volt vi­déki álláslehetőségem, így nem kerültem választás elé. Viszont az is biztos, hogy nem minden­hová mennék el szívesen. — Miért? Mi a véleménye a vidéken élő, hasonló diplomá­val rendelkező fiatalok hely­zetéről, lehetőségeiről? — Elég kevés a tapasztala­tom ahhoz, hogy véleményt nyilváníthatnék, inkább csak a vidéken töltött szakmai gya­korlatok alatt szerzett benyo­másaimra támaszkod hatom, melyek eléggé vegyesek vol­tak. Helyenként fülledt a szellemi élet, a lehetőségek gyérek, majdhogynem a köny­vekre szorítkozik, meg né­hány filmre, ritka és nem éppen a legszínvonalasabb színházi előadásokra. De talán ennél is rosszabb, hogy álta­lában a lendület vész el, a tudás szürkül meg és a leg­több kis helyen a fiatalokat a „jól ment ez eddig is. jól megy eztán is” szemlélet fo­gadja és fékezi le. Máshol vi­szont sokkal többen vannak, akik élnek a lehetőségekkel, újabbakat teremtenek, pezsgő alkotó munkát folytatnak. — Most, hogy vége, hogy lettárult öt hosszú és bizonyá­ra sok munkával teli év, gondolt-e arra, 'hogy valami­kor, valamilyen módon még gyarapítani fogja megszerzett tudását? — Igen. Szeretném minél előbb elvégezni az esztétika hároméves kiegészítő szakát. — Gondolom, ezek szerint inkább az elméleti oldala ér­dekli választott szakmájának. — Azt hiszem együtt a ket­tő. Ügy érzem, először min­denképpen gyakorlati terüle­ten kell elhelyezkednem ah­hoz, hogy az így megszerzett tapasztalatok birtokában való­di problémák, valódi kérdé­sek nyomán kezdhessek mé­lyebben foglalkozni az elmé­lettel. Ezért is örülnék, ha a MOKÉP-nél sikerülne az ál­lást megkapnom. Utolsó vakáció — Jöttek létre jó és mara­dandónak tűnő szakmai közös­ségek diákévei alatt? — Inkább csak szűk baráti kapcsolatok. A sok és sokféle tantárgy, az órák és a cso­portok különbözősége nem tud igazi alapot teremteni mű­hely jellegű köröknek. — Ez a vakáció, igazi nagy diákvakáció lesz-e még? — Igen. Ezt a nyarat még teljes egészében pihenéssel töl­töm. ez lesz a búcsú a tanuló­évektől. Bulgáriába megyek, majd hozzám jönnek barátok S. Horváth Klára William Atherton, Goldie Hawn és Michael Sacks, a Sugarlandi hajtóvadászat főszereplői. — avagy hogyan lesz a bol­hából elefánt. Steven Spiel­berg amerikai rendező (ő a forgatókönyv egyik írója is), egy semmi kis históriából in­dítja ezt a végül hatalmassá dagadó filmet, s mindjárt meg is mondhatjuk: ameny- nyire erénye ez az indítás, annyira kárára van alkotásá­nak, hogy túlméretezi, mind terjedelmében, mind szándé­kaiban. A bolhából így való­ban elefánt lesz, de csak tér­fogata nő meg irdatlanul, tö­mege nem. Mintha egy vidám­parki luftballont léghajó mé­retűre fújnánk... Lehet, hogy ez igazságtala­nul hangzik egy olyan film­mel szemben, melyen egy ide­ig jól lehet szórakozni, s le­het, hogy igazságtalanul hang­zik egy olyan rendezővel szem­ben, aki — nem is olyan sok­kal ez után a film után — megcsinálta az utóbbi évek alighanem legnagyobb kassza­sikerét, a Cápa című filmet. De hát a Sugarlandi hajtóva­dászat nem igazán jó, nem igazán meggyőző film, így hibáinak előszámlálása nem igazságtalanság. A történet egy jelentékte­len kis figuráról, az apró lo­pások miatt valamiféle, in­kább szanatóriumnak, sem­mint büntetőintézetnek tűnő börtönben lévő Clovisról, és élettársáról, Louról szól, aki­től elvették kettejük közös gyermekét. Lou megszökteti a börtönből Clovis t, akinek pe­dig már csak pár napja van hátra a büntetésből, és ne­kiindulnak, hogy visszasze­rezzék a kisgyereket a neve­lőszülőktől. Eközben ellopnak egy autót, majd „eltérítenek” egy rendőrautót, rendőröstül (a fiatal rendőr neve Slide), ami kihívja az állam — Te- 1 xas — egész rendőrségét. Ül­dözni kezdik a Sugarlandba tartó fiatal párt és a Slide vezette kocsit. Lassian égés, rendőrautó karaván követ, őket, de amikor végre elemei: a házhoz, ahol a ksgyerekük van, mesterlövészek lelövik Clovist, aki még elvonszolja magát a kocsiig, menekülni próbálnak, de most már a had­seregnyi rendőr szétlövi az autót, a házaspár meghal, s csak Slide marad életben. Nos: amíg a film tartja ma­gát egyfajta ironikus hangvé­telhez — a „börtön"-nek és az ott uralkodó viszonyoknak az ábrázolása, a kocsilopás az öreg házaspártól, majd a rendőrautó birtokbavétele, a felsorakozó rendőrautó-áradat, a rádió-tévé szenzációhajhász riportjai, az ennek következté­ben népszerűvé váló „mene­külők” igazi amerikai fogad­tatása publicity girlökkel, gir­landokkal, zenekarokkal a kis­városokban, melyeken átha­ladnak, az amerikaiak hihe­tetlen gyermetegségének és a rendőrség kínosan mulatsá­gos fontoskodásának, majd vérszomjasságának az ábrá­zolása, stb. — addig azt hi­hetjük: egy kalandfilm- •vagy utazásfilm ötletes karikatúrá­ját látjuk. Még azt is megbo- csájtjuk, hogy ez a fiatal há­zaspár olyan naív — magya- rabbul: buta —, hogy az már önmagában is mulatságos. De amikor ebből a tónusból Spiel­berg átcsap valami dühös és kellően nem motivált társada­lomkritikába, amikor a jópo­fa, mai és komikusra hang­szerelt történetből egyszerre a Bonnie és Clyde história egy variációja lesz, és elönti a filmet a melodráma, akkor visszamenőleg is kifogásaink támadnak a film előző részé­vel kapcsolatban is. Párharc Kurt Maetzig ismert és el­ismert rendezője az NDK filmművészetének. Ernst Thälmannvöi szóló filmjét, meg talán legjobb munkáját, az Istenek tanácsa című do­kumentumjátékfilmjét nálunk is nagy sikerrel vetítették an­nak idején, s más filmjeit is láthattuk. Legújabb alkotása, a Párharc, ismét a háborúval, illetve annak következmé­nyeivel foglalkozik. Ez Maet­zig egyik kedvelt témája. Ez­úttal azonban nem sikerül valósághitelű történetet el­mondania, noha a film most is egy kulturált, rutinos rendező biztos kezenyomát viseli ma­gán. A főhős — egyébként a kitűnő Regimantas Adomaitis játssza — fogságból tér visz- sza a háború végén; hazafe­lé tartva találkozik egy em­berrel, akiről kiderül, hogy az is annak az asszonynak a fér­je, mint ő (eltűntnek nyilvá­nították hősünket, s felesége újra férjhezment). Próbát tesz­nek, ki jut át épen egy akna­mezőn; hősünk, Robert ma­rad életben, de az asszony nem őt várja otthon, mire Ro­bert tovább megy. összeis­merkedik egy kétgyerekes asszonnyal, Annával, hozzá csatlakozik, megszeretik egy­mást, Róbertét valami tanfo­lyamra küldik, s mire haza­jön, Annának gyereke van — egy másik férfitól. Robert újabb párharcot nem kezde­ményez, magáénak ismeri el a gyereket, és a bűnbánó An­na mellett marad. Nos, elég fura história, de a háború ennél cifrább esete­ket is produkált. A baj nem is ebben van, hanem abban, hogy Maetzig — aíci o forga­tókönyv írója is — nem tudja hitelesíteni, emberileg elfo­gadhatóvá tenni ezt a tör­ténetet. Csinált, kiagyalt his­tória benyomását kelti a film; mintha egy tételhez fab­rikálták volna. Inkább tanme­sének hat, semmint művé­szi alkotásnak. A vörös pecsét A polgárháború idejét élő fiatal Szovjetunió történetének egy epizódjáról szól ez a film. Kellően kalandos história a vörös csapatok, meg a fehé­rek harcairól, akciókkal és el­lenakciókkal, a petljuristák árulásával és a vörös komisz­szár ügyes húzásáival, no, meg két bátor fiúcskával, Gyim- kával és Zsigannal. Alekszej Moroz rendező filmje az if­júságnak készült — ők felte­hetőleg szeretik is majd. Takács István CSIKÓS ANDRÁS KIÁLLÍTÁSA A táj sokszínű varázsa

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents