Pest Megyi Hírlap, 1979. június (23. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-10 / 134. szám

Esténként eljár a tejesamokba

Az állatot szeretni kell

Zöldre festett, belül lemezzel fedett vaskerítés. Ez lenne tehát Gádor János portájának bejárata. Az ajtó zárva, s csak többszöri csengetés után nyílik meg.

— Lelökődött a vakolat a nyári Istálló faláról, azt tapasztottam — mentegetőzik az idős ember. Nem egészen ilyennek képzeltem az országos második helyezett vácszent- lászlói kistermelőt. Igaz. a hagyományos flanell ing, a fekete kordbár- sonynadrág meggyőzően jelzi viselője hovatartozását, de az apró terhassam a bankókat. — Te mennyit

kerestél? — kérdeztem az asszonytól, s leszámoltam elé a ropogós százasokat. — Magam sem tudom! — kaptam a feleletet. — Hátha nem, olvassuk meg! — Több mint 1300 forint került elő az erszényből. Hát ilyen bolt volt akkor az a két tehén — vidámodik meg Gódor János.

A két piros

Indulás a határba a Jávva nyergében kényelmesen ülve

met, a gyors mozgás aligha emlékeztet a módos gazdák tekintélyt parancsoló külsejére.

— Kerüljön beljebb — invitál a tisztaszobába, amint megtudja, híressé vált tehenéről, pontosabban a munkájáról szeretnénk vele beszélgetni.

— Most hányat etet? Megelégszik eggyel is? — kérdem szándékosan kötekedve.

— Nem jó az egyes tehén! Nyugtalan, kihányja a 'takarmányt a jászolból is. Ha többedmagával van. az étvágya is jobb. Így aztán három marhám is van: két pirostarka meg egy fekete, a „holstejling”. Egy kókai embertől szereztem.

— Vásáron?

— Dehogy. Helybe jött az eladó. Tudja, az unokaöcsém, inszemináló, szóval termoszban hordja a leendő borjakat. Ismeri a környék minden kistermelőjét. Azon a napon éppen a kapuban beszélgettünk, hát csak ráköszön egy idegenre. — Mi járatban errefelé Csonka bátyám? — Tehenet árulok. — Akkor jó helyen jár, mert maga előtt áll a vevő! — mondta az unokaöcsém és rám mutatott. Megalkudtunk, s azon nyomban bekötöttem a fekete-tarkát.

— Nem sok a három állat? Hiszen nem legényember már?

— Az ember könnyít a munkáján, ha tud. Nemrégiben hoztak a faluba néhány fejőgépet. Én is vettem egyet. A takarmányt persze most is villával, kosárral hordom a jászolba. Eddig elboldogultam vele. De jöjjön, nézzen körül, odakint többet látunk.

tottakról. Á valaha oly fontos eszközökről, a fahengerről, boronáról, vetögépről. Egy letűnt világ instrumentumairól, amelyeket Gódor János annak idején felnőtt férfiként használt. Tekintetében hiába keresem az egykori, önmagát nem kímélő, az élettel, a földdel küszködő parasztot Hiába, hiszen ez a háztájiban tevés-vevés egészen más mint az egyéni gazdálkodás. Még ha érződik is valami a 40 évvel ezelőtti rátartiságból. Egyszerűen annyi történt, hogy egy idős nyugdíjas tsz- taa megtalálta az elmagányosodás ellenszerét. Esténként eljár a tejcsarnokba, véleményt cserél az emberekkel. Talán még évődik is azon, hogy mások kevésbé értenek a tehéntartáshoz.

— Na lám, ma is adott egy keveset a Gyöngyi — mondja egy-egy sikeresebb napon. S csak úgy mellékesen, lepakolja a betonpadlóra az öt, egyenként tízliteres tejeskannát. Ilyenkor illik valamivel elütni a szót

— Gyűjteni kellene a lucernát, de az eső miatt nem lehet.

— Olyan tehén, mint a Gyöngyi nemigen akad még egy. Pedig nem is nőtt nagyra, de amit evett, az utolsó szál kukoricalevélig, mind tejjé vált benne. Egy nap 40 litert is megadott.

A jó tehén önmagában mégis kevés ahhoz, hogy valaki olyan sikert érjen el mint Gódor János. Sok múlik a gondozáson is. Az állatot szeretni kell. Sajnos a kisgazdák között sokan vannak, akik nem értik meg ezt, de ennél nagyobb baj, hogy a közösben is megtűrik a jószággal gorombán bánó fejőket.

— Évekkel ezelőtt, amikor még a tsz-ben tehenészkedtem, a szemem láttára törte el a villa nyelét valami apró bosszúság miatt a gulyás a tehén hátán. Szólni akartam. de leintettek — dohog a felidézett emléken.

Állatszeretetről beszél. Arról az érzésről, amely a parasztemberben alapvetően más, mint a városban élőben. Míg az utóbbiak amolyan érzelempótlékként dédelgetnek ebet, kalitkába zárt kanárit, a földműves elsősorban a hasznosságot tartja szemelőtt.

Van itt minden

Elsőként egy kisebb, deszka-építménybe nyitunk be: abraktól dagadó zsákok, daráló, szecskavágó.

Moáwnn íitor ~ Ez is könnyebbség — bök fe- 1'^öJ VCII Illír jével a villanymotor fele, hogy nem kell kézzel morzsolnom, s géppel őrölhetem a szemet is.

A fészerből kijövet a szérű felé vesszük az utat. Van itt minden, lucerna és fűszéna, répaszelet fóliával betakarva, kukoricaszár-kéve, szép rendben gúlába állítva. El kell ismerni, tanulhatna egynémely főállattenyésztő Gódor Jánostól, hogyan kell az eleséggel takarékosan bánni. Az abrakot vízzel önti föl, hogy ne szóródjék széjjel, a tengeri levelét a eukorgyári szelethez keveri. a csupasz szárral tüzet rak az üst alá.

Megtelt az első kanna. Vajon ma mennyit adnak?

— Ä fene ott eszi, az enyém már egy hete penészedik. S már érkezik a következő kérdés.

— Bevált-e a fejőgép?

— No hiszen, bolond aki kézzel fej — felel vissza Gódor János, aki ugyan önállóan gazdálkodik, de a nagyüzem eresze alatt, védett helyen. Tudja ezt ő is, s azt is, hogy

Egy csupor tej

— Az első világháború idején gye- ekeskedtem, ugyancsak szűkében 'oltunk akkoriban az eleségnek. lágy kincs volt hát a tej. Nagy- ipám ez idő tájt hat marhát is ete- ett. Ezért aztán úgy igazítottam, íogy reggelente náluk lábatlankod- am, mert a többi gyerekkel együtt íekem is kijárt a csupor friss habos ej. Azóta sem tudok meglenni nélküle.

Talán ez a gyerekkori emlék, a supornyi tej az ok», hogy sose volt ires az istállója.

A tehéntartás hasznosságáról azon- Dan jóval később is módja volt meggyőződni. Arcán látom, a visszafelé zörgetett sors szívesen idézett ál- omásához érkezett:

— Az ötvenes évek végén két lo- zam és két tehenem volt. A kifejt tejből túrót, tejfölt készítettünk. Az asszony egyszer egy héten Pestre vitte az árut a mellé rakott dióbéllel, mákkal. Már hajnalban elindultunk a szekérrel, hogy időben Gödöllőre érjünk. A feleségem ott a HÉV-re szállt és én mehettem a helyi, piacra a kocsideréknyi krumplit eladni. Szép pénzt kaptam érte: ezer forint ütötte a markom. Alig vártam, hogy otthon az asztalra rakKifogástalanul működik az új fejőgép

Barcza Zsolt felvételei

Egyedül a gyermekkel

— Honnan a sokféle etetnivaló? — kérdem a kazlakat mustrálgatva.

— A többségét magam termelem: itt a kertben a csalamádét, a két hold háztájiban meg a lucernát, baltacímet.

— No, akkor sok cipőt koptathat, gyalogszerrel a mezőre járni ifjabb embernek sem mulatság.

— Csakhogy nekem motorom van. Jáva! — derül rajtam, s megindul a pitvar felé.

Bevált a fejőgép

Szó nélkül követem, s még egy pillantást vetek az udvarba: igyekszem pontos térképet rajzolni a lászámára munkája társadalmi hasz nosságán fölül valami más, a ráadás a fontosabb. Az állatok nélkül egye. dűl maradna. Mivel is foglalná el magát, ha nem lenne a kisgazdaság Erzsi, a lánya régen elköltözött * Kossuth Lajos 41-bőL Ritkán látó ga't haza. Az unokák messzire kerültek tőle és nemcsak térben nagy a távolság: az egyik külkereskedelmi főiskolára jár. a másik esztergályos,

— Csak néha látom őket, bár gyakran eszembe jutnak. Amikor érik a cseresznye mindig szedek egy kötényre valót. Vigyél nekik Erzsi, a piacon úgf sem kapsz ilyen szépet.

VALKÖ BÉLA

így mondja, mint valami betanult szöveget:

— Egyedül nevelem másfél éves lányomat. A válás miatt félbe kellett szakítanom a gyermekgondozási segélyt. Szükségem volt a pénzre. Amikor bejelentettem a vállalatnál, hogy visszajövök, azonnal segítettek...

Türelmesen kivárom a végét.

— Tudom, miben segítettek a felettesei és a munkatársai — szólalok meg. — Engem az érdekelne, hogy miért váltak el egy évvel a gyermek születése után?

Súlyos csend telepedik közénk. A szőke fiatalasszony cigarettát vesz elő. Aztán mégsem gyújt rá, hanem hirtelen feláll, és kezet nyújt:

— Bocsásson meg, ez az én magánügyem.

— Miért épp erre kíváncsi? — kérdez vissza a nyúlánk, szemüveges nő. — Elmondok én magának mindent, azt, hogy amint elváltam, fölvették a fiamat a bölcsődébe, hogy kedvezményeket kaptam a gyártól, felelek bármire, csak erről ne faggasson!

— Ennyire fáj még?

Megremeg a szája a visszafojtott

indulattól:

— Fáj vagy nem fáj, nem mindegy most már?

Zavarban vagyok. Nem akarok hegesedő lelki sebeket föltépni, nem akarok magánéletekbe kéretlenül beleavatkozni. Válaszolok tehát az első kérdésére:

— Azt hiszem, sokan csak a válás után döbbennek rá, hogy a házasság felbomlása nem pusztán annak a félnek kudarca, aki ellen beadják a válókeresetet, hanem azé is, aki beadja. A válás akaratlanul is beismerés: sorsdöntő lépést hibáztak el. Nem tudom, csak gyanítom, hogy azok, akiknek életközösségük röviddel a gyermek születése után megszakad, már társuk kiválasztásakor tévedtek.

— Lehet, hogy igaza van — feleli halkan.

— Másoknak talán segít saját életük megoldásában, ha látják, ki, hol hibázta el.

— Behívom akkor Líviát, ő szívesen mesél. Jó lesz?

Választ sem várva elköszön.

★

— A barátnőimnek valóban sokszor elmondtam már, hogyan történt. De így. hogy megjelenik az újságban? — Kérdőn emeli rám a tekintetét.

Látom, félig-meddig elszánta már magát a beszélgetésre, de bátorítást vár. Gondolom, hogy milyet, ezzel is számoltam, amikor hozzákezdtem a riporthoz.

— Megváltoztatom a nevét, és nem írom meg hogy hol dolgozik, hol lakik. Könnyebb lesz így?

Bólint. Hosszú, fekete haja a mozdulattól előrehullik. Hátraigazítja. Szép nő — azt hiszem, ez róla mindenkinek az első benyomása.

— Megfelel, ha munka után beszélgetünk? — kérdezem. — Szeretném látni, hol élnek és hogyan?

— A világért se! Hiába nagyközség, ahol lakom, mégis csak falu. Látják, hogy látogatóm van, aztán meg elolvassák az újságot... Lefestem én magának az albérletemet: derékig vizes a fal, a bútorokat be kellett húznom a szoba közepére. De nem ez a legnagyobb baj. Asztmás a kicsi, és hiába javasol neki jó levegőt az orvos.

— Ugyanitt laktak a férjével is?

— Nem, egy másik albérletben. De amikor elváltunk, azt fölmondták. Házaspárt se szívesen látnak, hát még egy egyedülálló nőt, gyerekkel! így gondolkoznak: ez sose fog elmenni, mert úgysem kap lakást.

— És igazuk van?

— Nem tudom... A szüleimtől kaptam egy telket, arra építhetnék. De miből? Ügy terveztem, hogy együtt a férjemmel.

— Olyan jól kerestek?

Szégyenkezve mosolyog, lesüti a

szemét.

— Egyéves házasok voltunk, amikor kilépett a munkahelyéről. Otthon hevert naphosszat.

— Hány évre született a kisfiúk?

— Kettőre ...

Hallgatunk. Ö még mindi" az asztalra szegezi tekintetét. Nem akarom sürgetni. Hamarosan magától folytatja:

— Abban reménykedtem, hogy ha gyerek lesz, megembereli magát. Féléves volt Bandi, amikor választás elé állítottam a férjemet: vagy munkát vállal vagy elmegy.

Felsóhajt:

— Még a faluból is elköltözött. Két és fél éve ennek. Azóta egyetlenegyszer látogatta meg a fiát. Sokáig vártam vissza. Csak akkor adtam be a válókeresetet, amikor láttam, hogy a gyerek sem -rdakli. Igaz, azóta dolgozik. Nincs, aki eltartsa...

— A házasságuk előtt mivel foglalkozott a férje?

— Segédmunkás volt. Nekem van szakmám, bíztam benne, hogy ő is kedvet kap a tanuláshoz. Miért is ne? Mindössze húszévesek voltunk.

— Mennyi ideig ismerte az esküvő előtt?

— Nem idevalósi, bálban találkoztunk először,1 Aztán leveleztünk. Két évig. Jobban mondva egyig, mert hosszú ideig nem írt. Majd váratlanul megjelent és megkérte a kezemet.

— És maga igent mondott..;

— Szerettem.

Légy röpül be a szobába. Zúgásnak hallani a zümmögését.

— A gyerekek hároméves koruktól egyre jobban érdeklődnek az apjuk iránt...

— Már kétszer megkérdezte: hol van apuci? így mondta: apuci. Fogalmam sincs, miért éppen így.

— Mit válaszolt neki?

— Hogy elutazott. Erre azt felelte, menjünk el hozzá. Majd ha nagyobb lesz, mindent elmagyarázok neki.

— Ügy gondolja, hogy társa lesz a gyermek? Barátja, aki mellett nem lesz egyedül?

— Talán... De én már annyit reménykedtem hiába! Nemrég sírtam otthon, odajött hozzám, vigasztalni. Simogatta a hajamat.

— Megkérdezhetem, miért sírt? ,

Elmosolyodik:

— Most már könnyebben beszélek róla. Megtudtam, hogy megnősül a férjem. Én pedig itt maradtam egyedül.

— Egyedül? Gyermeke van.

Eltűnik a mosoly az arcáról, Legyint.

— Nem értheti ezt, aki nincs ben. ne!

Félek, hogy megbántottam,

— Beszéljünk vidámabb dolgokról — mondom, t— Hogyan képzeli el a jövőjüket?

Lívia töpreng. Kisvártatva megszólal, minden szót alaposan megnyomva:

— Csak azért mondom meg, mert nem írja ki a nevemet: szeretnék egy olyan férfit találni, aki elfogad a gyerekkel együtt.

★

— Hiányzik nekem valami ebből a történetből. Az az egy év, amikor Lívia vőlegénye nem jelentkezett. — fordulok a művezetőnőhöz.

— Ezt máskor is kihagyja. Szépíti a múltat. A fiú börtönben volt, garázdaságért és közveszélyes munkakerülésért. Tudta ezt, és tudták a szülei is, akik hiába próbálták lebeszélni a házasságról. Lívia azt hitte, megváltoztatja. Ebből annyi sikerült, hogy a férfi nem verekedett többé. Mi nagyon sajnáljuk, hogy kudarcot vallott, mert igen jó munkaerő. Vagy csak inkább volt? Nézze, az az igazság, hogy amióta elvált, ideges. És ezt megsínyli a munkája is. Mi megpróbálunk segíteni, pénzt kapott anyáit napjára, elmehetett üdülni a fiával... De a többit saját magának kell megoldania. És nem ő az egyetlen az üzemben, aki apró gyerekkel elvált vagy válni készül. Nem tanácsolhatjuk senkinek sem azt, hogy élete végéig kínlódjon egy rossz házasságban. Ha meg az esküvő előtt figyelmeztetjük — Líviával megtettük! — kész a harag. Magánügyekben sosem lehet elég okos az ember. Én sem vagyok az. Később tudom, mit kell tennem: olyan mun-kaddőbeosz- tást adni a gyermekét egyedül nevelő anyának, ami a legmegfelelőbb számára, áthelyezni könnyebb munkára, ha igényli...

Statisztikai adatok bizonyítják:

nálunk a házasságok felbontását kétharmad részben a nők kezdeményezik. A gyermekeket — néhány különleges esettől eltekintve — a válás után ők nevelik. Arról semmiféle kimutatás nem készült, hogy később mennyire szertnének újra teljes családot. S ha férjhezmenési kísérleteik kudarcot vallanak? Pedagógusok a tudói, milyen gyermekeket nevelnek a megkeseredett asszonyok. Korántsem akarom csak a n*ket tenni felelőssé az elhibázott társválasztásért, majd az ezt követő minél-előbb-válásért. De talán megfontolásra készteti őket egy tény: száz elvált anya közül hetvenet bezár a bűvös kör. örökre egyedül maradnak a gyermekkel.

TÓFALVI ÉVA