Pest Megyi Hírlap, 1979. június (23. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-10 / 134. szám

/ m 1979. JÜNITJS 10., VASÁRNAP KTlmap A növényzettől letarolt kö­ves tájon fut, vagy inkább dö­cög a terepjáró mikrobusz. Először az aszfaltút fogyott el alólunk, aztán a kőzúzalékkal terített szakasz, később már csak a lánctalpasok nyomsáv- jain haladunk. Ötszázötven méter magasan vagyunk Vác fölött, a Naszály-hegy gerin­cén. Ott, ahonnét a cement alapanyagát, a mészkövet ter­melik, de mielőtt még a bá­nyászok lerobbantanák. gé­pekkel szállíthatóvá darabol­nák a köveket, valakinek el kel] végezni a legelső, s nem is a legkönnyebb műveletet Bányalefedés A használható, értékes kőzet fölül letakarítják; a növényze­tet, s használhatatlan meddő réteget. Nem könnyű munka ez, amit a Földmunkát Gépesí­tő Vállalat dolgozói végeznek el. Többségük az ország távo­li vidékeiről jár ide dolgoz­ni. Péntek délben indulnak haza, s hétfő délelőttől kezd­ve napi tizenkét óra a mun­kaidejük. A Naszály legmagasabb csú­csán párafelhő. Eső szemer­kél. Azért jól látni az alant kitáruló tájat, a makett nagy­ságúnak látszó házakat, a völ­gyet kettéosztó Dunát. Ide­fent erős a szél. Az emberek összefogják magukon a kabá­tot. — Képzelje el mindezt a szépséget ennél sárosabb idő­ben, meg télen. Ennek a mun­kának többek közt ez a hát­ránya No meg, hogy fárasztó is — magyarázza Baráth Jó­zsef gépkezelő, aki 1950 óta dolgozik itt. Munka és kultúra A munkáról beszélgetünk, ami az ember személyiségét első fokon meghatározza Tu­dom, hogy nem tehetek más­ként, ha egy munkahelyen a művelődést akarom szóbahoz- ni. Ha direktben kérdeznék, megmerevedne a társalgás. Mint ahogy a köröttem állók most is megértőén bólogatnak, de az arcukon látom, hogy azt gondolják, messze van még az az idő, amiről én beszélek. Az, hogy a munkás és az értelmi­ségi műveltsége között csak a szakmai ismeretek mennyisé­gében legyen különbség, az általános műveltség tekinteté­ben a munkás se maradjon el. — Újságot rendszeresen ol­vasok, többféle lapot is jára­tok, aztán ott van a televízió — mondja Baráth József.— A könyveket is szeretem, de most bajosan tudnám megmondani, hogy mit olvastam utoljára. — Aztán, hogy a Tarpáról, Esze Tamás falujából idejáró kol­légája sokáig tűnődik a kér­désemen, hogy mit is olvasott a kuruc korról, ismét ő szó­lal meg. — Ha mi innét a napi 12 óra után lemegyünk, örülünk, hogy pihenhetünk. Különben álljon csak oda mö­gém a gépre — ajánlja várat­lanul. — Lássa közvetlenül, milyen ez a munka. Egy pillanat múltán hangos robajjal beindul a motor. Fo­gaskerekek csikordulnak, csör­lő tekeri a drótköteleket, te­herautók állnak a gép mellé, s a lánctalpakra épített moz­gó alkotmány jobbra-balra for­dul velem, egyszerre másfél köbméternyi köves anyagot borít a kocsik platójára. Két- három merítés és már indul­nak is tovább a billenős pla- tójú járművel. — Milyen volt? —• kérde­zik, amikor a motor leáll és a gépről leugorva a társaság kö­zé huppanok. — Zúg a fülem, nehezen hallom a szót. — A műveltség is olyan, mint a munkafegyelem — mondja visszafelé a gépkocsi­ban Horvath Imre művezető. Hiába beszélnek róla. ha az emberek nem érdekeltek ben­ne. Ezeken a gépeken ők már régen dolgoznak, csupán be- idegződött mozdulatokra van szükség, a munka jellege egy kicsit monoton, tehát nem ösztönöz a tanulásra. Megérkeztek a három-négy- személyes, minden kényelem­mel berendezett, központi fű- téses FORFA-barakkok; a szállás. Most csak felerészben lakott, mert a DCM, a tava­lyi 20 millió forinttal szem­ben az idén csak 8 millió ér­tékű munkát rendelt meg a vállalattól, tehát kevesebben vannak, összkomfortos hegyi­szállodának nevezhetnénk az épületet Kit mi vonz? Innét esténként legfeljebb a városba lehet lemenni. oda is a vállalat gépkocsiján, vagy autóbuszon, s vissza is csak együtt lehet érkezni. Mi vonz közéjük engem? Tavaly nyá­ron is itt jártam. Akkor egy kicsit direktebb módon fir­tattam a közművelődést, az esti programok ügyét. Néze­gettem a pár száz kötetes há­zikönyvtár kartonjait, hogy vajon mit és mennyien olvas­nak. A televíziónézésen és könyvolvasáson kívül még egy dolog látszott lehetségesnek. Meg is említettem a közeli völgyben fekvő Gombási mű­vésztelep festőinek, szobrászai­nak, hogy a Földgép dolgozói azt üzenik, ők ugyan fárad­tak ahhoz, hogy munka után lemenjenek hozzájuk, de es­ténként szívesen látnák őket egy kis beszélgetésre. — Élt-e valaki a meghívás­sal? — Nem kerestek bennünket — mondják többen is. Kit, mi vonz, mi tart meg? Az emberek tiz^n-, huszonéve­ket töltöttek el a vállalatnál. Többségük most már itt ma­rad nyugdíjig. Ványi Ferenc is 27 éve dol­gozik a Földgépnél. Most ő ellenőrzi, javítja a gépeket. Szerelni, hegeszteni, lakatos- munkát végezni, mindehhez ér­tenie kell. Kénytelen volt itt magányosan élni, a hegyen, egy műhelykocsiban. De a könyveket oda is magával vit­te. Ezért tud magyar és euró­pai klasszikusokra hivatkozni. „Most már összefutnak előt­tem a betűk” — panaszolja — „és ha a tévét nézem, meg­fájdul a fejem. így hát a rádiót hallgatom. A népdaltól az operáig minden zenét na­gyon szeretek.” ★ Közművelődésről akartam ír­ni, de nincs ismeretterjesztő előadás, tanfolyam, ilyeneket nem rendeznek. Ha rendezné­nek, mi más lehetne a cél­juk, mint az emberek értel­mének és magatartásának pal­lérozása? Van akit a művészet szépsége formál jobban, má­sokat a gyerekkori indíttatás, a közösség szelleme. Horváth Imrét kérdeztem: Hogy tud­ná az emberek kulturális ér­deklődését befolyásolni? — Sehogy — mondta —, azt nem lehet. Téved, mert tudom, hogy munka közben ő maga is többször nekifog és nem hiába. De segíthetnék mások is. Kovács T. István Orvosok a közéletben Cselekedetekkel bizonyítanak Készül a légkrém Naponta mintegy 40 ezer liter tejet dolgoznak fel a tö­rökbálinti Tejipari Vállalatnál. Ennek jelentős részéből „Leó” jégkrém készül a dán gyártmányú berendezéseken. Bozsán Péter felvétele Gyakorta esik szó arról: az orvosok sokhelyütt csak hi­vatásukkal foglalkoznak, s nem vállalnak részt lakóhe­lyük, vagy munkahelyük köz­jóléti teendőiből. Pomázról most olyan levelet kaptunk, amely az iméntiek ellenkező, jét bizonyítja: „Mi pomáziak joggal büsz­kélkedhetünk azzal, hogy egészségügyi dolgozóink ön­feláldozó munkája eredmé­nyeként orvosi és fogorvosi el­látásunk a legjobbak közé tar­tozik. Orvosaink azonban nem­csak az egészségünkkel tö­rődnek, tevékeny részesei a község politikai és társadalmi életének, közművelődésének is. Dr. Brezanóczy János ügyve­zető főorvos tagja a nagyköz­ségi tanácsnak. Társadalmi munkákat szervez, így pél­dául járda- és útépítést. Egészségügyi felvilágosító elő­adásait eddig több százan hallgatták a művelődési ház klubjaiban. A helyi Vöröskereszt-szerve­zet vezetője dr. Juhár János. A véradások szervezéséből, s az egyedülálló idős emberek gondozásából vállal feladato­kat. Dr. Tarosai Imre körzeti or­vos a település cigánykoordi­nációs bizottságának tagjaként a telepi lakók egészségügyi felvilágosításával, a családi és egyéni higiéniai ismeretek ter­jesztésével foglalkozik, s nem eredménytelenül. Népművészeti tárgyakat gyűjt, a helytörténeti klub munkáját segíti dr.' Major Ka­talin. Gyűjteményét készsége­sen mutatja meg minden ér­deklődőnek, s a közelmúlt­ban tartott előadását ma is elismeréssel emlegetik a po­máziak. Nem vándorolnak Abzsity Zsigmondné a po- mázi orvosi rendelővel szem­közt lakik: — Ismerem jól Brezanóczy doktort, több előadását is meghallgattam már az ^első­segélynyújtásról, s arról, mi­ként vigyázhatok az egészsé­gemre. Ez utóbbi persze nem mindig sikerül. A múltkor reggel 7 órakor lettem rosszul, öt perccel később már ott volt nálam Juhár doktor, az ő körzetéhez tartozom Igen, bizalommal vagyok hozzájuk, s tudom: számíthatok az or­vosokra ... A pomázi könyvtár vezető­je, a Hazafias Népfront itteni bizottságának titkára, Balogh A zöSdségárus balladája A zöldségárus gazdaember fia volt. Már az ükapja is ott szüle­tett a faluban, a posta mellett. Apjának húsz holdja volt, mintagazdasága: bika, ha kel­lett, istállójából került a ki­állításra. A házat is az apja vette: megbízható, sokat pró­bált kőépület, kiszolgálja még a gyerekek gyerekeit is. Ö ad­ta az útravalót: a föld szere- tetét, a termelés büszkeségét. Benne még megvolt az erő, mondja, hogy továbbadja munkáját. Én már kevés vol­tam ehhez: a fiamat is elcsá­bította az ipar. Múltkoriban megkérdeztem az igazgatót: ezer gyerekből hány választja a mezőgazdaságot? Kettőt ta­láltunk. A nagyváros lánya Valamikor, meséli, a ter­melőké volt a vidék: a nagy­város, szolgái ólánya, nem vélet­lenül települt ide a konzerv­gyár. Ö maga is ólt dolgozott, nem nyolc óra volt a munka­idő. Hajnalban kelt, éjszaka feküdt; igaz, jó pénzért. Akkor szóltak, mondja, vál* laljam el a bolt vezetését. Kis üzlet volt a tanácsháza mögött, évente kétszázezer forgalma, ha megvolt. Jó, mondtam, öt százalékot kérek a bevétel után. Megmosolyogtak. A má­sodik évre egymilliót hozottá bolt. Árudáját tíz éve nyitotta meg, szükségből: az asszony betegsége tartotta otthon. Két­személyes, egyszerű üzlethe­lyiség; éppen elég ahhoz, hogy hetente megforduljon benne a fél város. Ismernek bennünket az em­berek, mondja, be-bejönnek, elbeszélgetünk és elég az éles szem, nyitott fül, hogy tud­jam a környék gondját. Ezért gondoltak rám a népfrontban is: jó a kapcsolatom a lakók­kal, azt mondták. Én hitetlen­kedtem: igaz, voltam ötször a szavazatszedő bizottságban a választáson, de ez azért más volt. Aztán csak elvállaltam. Megőrizni magunkat Akkor kezdett ismerkedni a helytörténettel. Iskolája nem volt hozzá, a maga esze, má­sok igyekezete sarkallta, hogy segítse a város múltjának ku­tatását. Nem is hinni, mennyi a megőrzésre méltó dolog, így meséli. A múltról ő maga is keveset tud. a maiak pedig már el sem képzelhetik azokat az időket. Meg kell őrizni magunkat, magyarázza, hiszen csak erre épülhet a jövő. Pandúr igazgató írja a kró­nikát („Tudja-e, hogy rákoson mégnem állt templom, amikor nálunk már kereszteltek?”.) Barna Lajosék körzeti bizott­sága múzeum alapításán dol­gozik („Most készülnek az új városközpont tervei, azt sze­retnénk, ha a kiszemelt há­zat: kétszázéves, értékes la­kóépület, meghagynák ' mú­zeumnak”), munkájukat a vá­ci Vak Bottyán Múzeum tá­mogatja. Egyszer majd megérjük, hogy nekünk is lesz emlékhá­zunk, mondja, az ember be­megy és ott lesz előtte a vá­ros elmúlt néhány százada: a római kori emlékek, Rákóczi ittjártának nyoma, a mező- gazdasági munkásemberek éle­te. És persze az új is: iparoso­dó, városodó életünk minden­napjai. De ez már nem a mi feladatunk: csak akad az utá­nunk jövők között is. aki gondol a jövőre. Nappal jön az álom A zöldségárus ma is hajnal­ban ébred. Napközben a boltban árul, szabad idejében városáért dol­gozik. A háromszázéves ká­polna megmentéséért kilincsel; fakuló emlékű öregeket fag­gat; nehezen mozdulókat agi­tál. Az éjszaka a Bosnyákon találja, nappal jön az ő álma: városának múzeumot álmodik. Ne kérdezze, miért csinálom, mondja, szeretem Dunakeszit. Ne felejtsük el: Lengyel Jó­zsefnek hívják. Major Árvácska Sándomé is helyeslőén bó­logat, amikor megmutatom a fentebb idézett levelet. S újabb tudnivalókkal egészíti ki. Például azzal, hogy Po- mázra nem jellemző az orvos­vándorlás, hogy öt esztendeje épült a négy munkahelyes kör­zeti orvosi rendelő, s hozzá két orvoslákás, hogy a településre közelmúltban érkezett két gyógyító szakember a Vörös­marty utcai panelházban már lakást kapott. Pomázon min­denki fontosnak tartja, hogy az orvosok jól érezzék magu­kat. Elvégre 16 ezer ember lakik Pomázon, s az egészsé­gük ügye nem mellékes. Épp ezért tavaly tavasszal megszer­vezték a központi ügyeletet, azóta éjjel-nappal orvos, nő­vér áll készenlétben, hogy segítsen, ha baj van. Azután felsorolásba fog: csak a Hazafias Népfront ci­gányklub jábam, nyugdíjas­klubjában, kertbarátklubjá­ban évente többször is tarta­nak felvilágosító előadásokat az orvosok, a védőnők. így mondja: — Bármikor, bármilyen gonddal keressük őket, szá­míthatunk a támogatásukra. Legutóbb például — eddig nem volt kismamaklub Po­mázon — összehívtuk a kis­mamákat, hogy kimozdítsuk őket otthonról. Első alka­lommal még a védőnők ve­zették a foglalkozást, a kö­vetkező alkalommal a körzeti orvosoké lesz a szó... Itt is élnek Pomáz egészségügyének tör­ténete tanulságos. 1945-ben csupán egyetlen körzeti orvos gyógyított, ma az öt körzeti orvos mellett két gyermek- gyógyász és négy fogorvos is. A népesség rohamos gyara­podását felismerve fejlesztet­ték az egészségügyi hálózatot. A népfrontbizottság titkára említette is ennek példáit. A település vezetői arra is rá­jöttek: jó, ha az orvosok is magukénak érzik a település mindennapi gondjait, akár­csak az itt lakók, s itt dol­gozók. Ezért ajánlották fel, hogy minden helyi üzemben, szövetkezetben tanácsadó-szol­gálatot szerveznek segítségük­kel. Ezért dicsekedhetnek az­zal, hogy a 11 orvos közül ki­lencen Pomázon laknak. S talán ennek köszönhetik, hogy orvosetikai probléma több mint fél évtizede nem volt a településen. Az orvosok nép­szerűek, elismerik munkáju­kat. Ahhoz pedig, hogy a gyógyítás ne szenvedjen csor­bát, minden feltételt megte­remt a tanács. Például 100 ezer forintot fordítottak a központi rendelő korszerű eszközeire, műszereire. Talán jelképnek is 'felfogható: a rendelő és a gyógyszertár a tanács tő-; szomszédságában épült fel. Hogy érzi magát? Sztereotip a kérdés: hogyaii érzi magát? Ezúttal dr. Juhár János körzeti orvosnak tettük fel. s — Jól, de hadd magyaráz­zam el részletesebben. Hat esztendeje kerültem Pomázra, korábban Zemplénagárdon voltam körzeti orvos tíz esz­tendeig. De nemcsak orvos. Tanácstag is, községi vörös­keresztelnök és a szakszerve-, zet járási vezetőségének tag­ja. Itt Pomázon a falu felső végén kaptunk lakást a fele­ségemmel — ő pedagógus — s három gyermekem van. Egy évig ott laktunk. Azután fel­avatták a rendelőt, emeletén a Icét szolgálati lakást. Az egyik a miénk lett. — Mielőtt Pomázra jöttem volna, azt mondták: számít­sak ama, hogy Pest környékén már nem olyan nagy dolog orvosnak lenni, mint a Bod­rogközben, ahol a legközeleb­bi város 30 kilométerre esik. Nem volt igazuk. Ügy érzem,' • megbecsülnek. Nincsenek konf-„ liktusaim, bár igaz, eleinte idegenkedve fogadtak. De csak annyira, mint minden új orvost. Észrevettem az első.; hónapokban, hogy a rende­lőmben kevesebben jönnek,’, mint a régebben itt dolgozó; kollégákhoz. Természetes, hogy régi betegeik ragaszkodtak hozzájuk. Ma már más a helyzet. Kétezerháromszázan tartoznak a körzetembe, ss ebben a 14 évesnél fiatalabb bak nincsenek benne, róluk a gyermekorvosok gondoskod-; , nak. Naponta 35—40 beteg fordul meg a rendelőmben: Nemcsak egészségi dolgokról1 beszélnek. A cseresznyetermés-; tői az unoka fejlődéséig szin-f te mindenről. — Vöröskeresztes elnökként is az egészségügyért, az itt élő emberekért dolgozom. Leg-; utóbbi nagy feladatunk a ve­szélyeztetett fiatalok felku­tatása volt. Ez év szeptembe­rétől — egyelőre kísérletként — megkezdődik itt az egész, ségügyi dolgozók politikai to. . vábbképzése. Ennek szerve^ zése a pártmegbízatásom. — De bármelyik kollégám hasonló helyzetben van. Az. üzemi, szövetkezeti munkahe­lyi és különböző klubokban fo­lyó egészségügyi propagandá­ból szinte mindegyikük részt vállalt. Természetesen a po­mázi üzemek is érdekeltek ab­ban, hogy az orvos hetente: kéthetente odalátogasson. Ta­lán az itt dolgozók segítsége nélkül ma nem lennének olyan­műszerek a rendelőben, ame­lyek más, hasonló körzeti ren­delőből bizony hiányoznak.' Például két EKG-készülék, vagy a vérvizsgálatokhoz neb j külözhetetlen mikroszkóp. Vasvári G. Pál Nemzetiségiek Budakalászon { Eredmények munkában, közéletben A nemzetiségi lakosság hely­zete Budakalászon is teljes mértékben megegyezik ?a ma­gyar anyanyelvű lakosságéval. A nagyközség több mint nyolcezer lakója közül 1852-en (22,4 százalék) nem magyar anyanyelvűek. Az 1088 német és a 435 délszláv mellett 317 szlovák és 12 bolgár nemzeti­ségű lakos is él Budakalászon, ahogyan a tanácsi beszámoló­ban áll. A nemzetiségiek közéletisé- gét, aktivitását jelzi, hogy részt vállalnak a különböző társa­dalmi szervezetek munkájá­ból: a nőbizottság 44 tagjából 20, a Hazafias Népfront helyi bizottságának 50 tagjából szintén 20 a nemzetiségi, a 128 tagú Vöröskereszt-al önszerve­zetben negyvenötön, a 121 tagú szakmaközi bizottságban har­mincán dolgoznak. Hatan kép­viselik különböző anyanyelvű választóikat a 49 tagú nagy­községi tanácsban. Kedvezőtlenebb a helyzet, ha az általános iskolai anya­nyelvi oktatásra és a közmű­velődésre, hagyományőrzésre gondolunk. Az iskolában 1972 óta folyik délszláv anyanyelvi oktatás. A tanulók száma 12, közülük azonban csak 7 a dél­szláv anyanyelvű. Nyári nyelv­művelő táborban csak egy szerb gyermek vett részt. A település legnagyobb számú nemzetisége a német, de az iskolai anyanyelvi oktatás csak fakultatív jellegű. Gaz­dag kulturális hagyományok­kal rendelkezik a területen élő német, délszláv és szlovák nemzetiség — az értékek őrzé­sére napjainkig az általános iskola úttörőinek nemzetiségi tánccsoportja vállalkozott Emberek a hegyen Egy közösség hétköznapjai

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents