Pest Megyi Hírlap, 1979. május (23. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-30 / 124. szám

Jobb munkakörülmények Medern malom épül városunkban Műszaki újítás a keverőüzemben Fényképfelvételünk még a régi malom belsejéről készült, amit 1914-ben neveztek mo» elemnek. Azóta bizony eljárt fölötte az idő, s a növekvő igények kielégítésére a buda­pesti és a Pest megyei Ga­bonaforgalmi és Malomipari Vállalat szakemberei új ma­lom építtetését határozták el. A tervekről Tuka Géza mű­szaki vezetőt kérdeztük. — Ceglédi körzetünkhöz jó gabonatermő területek tartoz­nak. A termés feldolgozása még gondokat jelent, de az új malom megoldja problémá­inkat. Ezért örültünk, amikor a közelmúltban elkészültek az építkezési tervek. Mint ahogy a rajzokból és a leírásokból kiderül, lényegesen jobb mun­kakörülményeket tudunk majd biztosítani dolgozóinknak, s az őrlés is megfelel a köve­telményeknek. Az építkezés 1980-ban kezdődik. Elkészülte után a régi malmot leállítjuk. — Mivel telepünk közel van a lakóépületekhez, különös gonddal vizsgáltattuk meg a Műszaki Egyetem szakembe­reivel a zaj- és porártalom mai mértékét, és terveinkben felhasználtuk a legjobb szűrő- módszereket. így szinte tel­jesen megszüntettük új mal­munknál a por, illetve liszt tá­vozását. ugyanakkor a zaj- szintet a minimumra csök­kentjük. — A fő épületben a malom- rész foglal majd helyet, a já­rulékos létesítményekben pe­dig tmk-üzem, mosdók, öl­tözők és irodák lesznek. — A korszerű termelés, az új technológia természetesen dolgozóinktól is több tudást kíván. Már folyamatosan jár­nak embereink Székesfehér­várra technikusi képzésre. Mi­re megkezdi új őrlőüzemünk a termelést, lesz elég értő kéz a munkához. — Nemcsak a malmok, ha­nem a keverőüzemek is keze­lésünkbe tartoznak területün­kön. Kiváló műszaki gárdánk­nak köszönhető, hogy tárháza üzemünk termelése az órán­kénti 2,1 tonnáról 3,6 tonnára nőtt. Ezt az eredményt a ré­gi, használaton kívüli gépek felújításával és a technológia korszerűsítésével értük el. — 'Saját tervezésű vibrációs szövettömlős porszűrőt szerel­tünk fel kísérleti jelleggel ugyanebben az üzemben. Az olcsó és egyszerű megoldás máris jelesre vizsgázott és senki sem mondhatja ránk, hogy környezetszennyezők va­gyunk. Udvari Gábor Szabó Endréné és Dajka Istvánné korpát zsákol a régi malomban. Kele János felvétele Olvasónk levele Gyermeknap az arborétumban A Gyümölcs és Dísznövény­termesztési Kutató Intézet ceglédi kutatóállomásának ar­ÄftÄSafNÄBS egy héten át minden délután. Oda várták a gyerekeket já­tékra, szórakozásra, vidám gyermeknapi időtöltésre. Vasárnap délután félszáz gyerek jelent meg az intézet­ben, és Jaksics György főker­tész vezetésével megnézték az udvart, a gépeket, a gazdasági épületeket, és megismerked­tek szüleik munkahelyével. Az ebédlőbe bevonulva ver­ses köszöntővel fogadták az apróságokat, majd meguzson­náztak, miközben Halász Ju­dit színművésznő mesélt nekik , vi­dám, bohokas történeteket. Ezután Mackó Dani fővárosi kalandjait tekintették meg a filmvászonon, majd rajzver­seny következett. Valamennyi kis vendég mesekönyvet ka­pott ajándékul, s talán a leg­nagyobb öröm az arborétum- beli játék volt, ahol a sok kü­lönlegesen szép fa, virágzó, illatos bokrok között jól le­hetett bújócskázni, homokozni és hintázni. Baldavári László • X PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA JADAS XXIII. ÉVFOLYAM, 124. SZÁM 1979. MÁJUS 30., SZERDA Több tanterem, óvoda Szervezettebb társadalmi munkát A községek évről évre új lé­tesítményekkel gyarapodnak, az ötödik ötéves tervben meg­határozott módon megy végbe a fejlődés a járásban. Az ered­ményekről és a további tenni­valókról, feladatokról adott számot az a jelentés, amely az utóbbi három év községfejlesz­tési terveinek teljesítését sum­mázta az MSZMP járási vég­rehajtó bizottsága előtt. Ba- binszki Károly, a járási hiva­tal elnöke előterjesztésében megállapította, hogy a pénz­ügyi lehetőségek javultak a községekben, és ellensúlyozták az építőipari áremelkedést. Eb­ben közrejátszott, hogy emel­kedett a községi tanácsok fej­lesztési bevétele. A megyei tanács több eset­ben többletjuttatással és bank­hitellel segítette a községi ta­nácsokat. Megnőtt a gazdálko­dó szervektől átvett pénz- mennyiség. Több volt a társa­dalmi munka, és a lakosság nem egy esetben a pénztárcá­jába nyúlt, ha a közérdek úgy kívánta. Ily módon a folya­matban levő és az előkészítés alatt álló beruházások pénz­ügyi fedezete szinte kivétel nélkül megvan. A gazdasági egységek tekin­télyes összegeket adtak át a tanácsoknak a fejlesztési fel­adatokhoz. Emelkedett a vég­zett társadalmi munka meny- nyisége, amely 1976-ban 16,3 millió, 1978-ban 23,3 millió fo­rintot tett ki. Az igazsághoz azonban az is hozzá tartozik, hogy ebből a pénzből csupán 7,5 millió forintnyi volt, amely a községek lakóinak kétkezi munkájából származott, 547 ezer forintot tett ki az embe­rek önkéntes pénzbeli hozzájá­rulása. Ez rámutat a további teendőre: még szélesebb alapokra kell fektetni, jobban kiter­jeszteni a társadalmi mun­ka szervezését. Némi gondot okozott, hogy egyes községekben a tanácsok­nál a műszaki apparátus kis létszámú, illetve szerény készültségű. Abonyban előrelépés ezen a téren. fel­volt Ajándékok, szokások Gyűrűk, gyöngyök, divatos ékszerek Csikóbőrös kulacsot keres a turista Kis bolt Cegléd központjá­ban. Kirakata előtt szinte mindig kandi sereg ácsorog, nézelődik, érdeklődve, sóvá­rogva. Az üveg mögött a kép gyakorta változik. Záróra előtt szinte minden nap diszkrét kis módosítást végeznek a bemu­tató polcon, biztonsági okból. Ez a kis bolt az Óra- és Ék­szerkereskedelmi Vállalat ceg­lédi üzlete. Alapterülete nem lehet isokkal több ötven négy­zetméternél, polcain megany- nyi hasznos és haszontalan holmi: csecsebecse, dísztárgy és népművészeti, iparművé­szeti remek, drága ékszer és múlandó divatú apróság —bi­zsu —, gyöngysorok és lán- cocskák, zománcberakásos mi­niatűr alkotások. Kakukkos óra hangja kö­szönt, s kedvesen fogad kolle­ganőivel együtt Kocsis János- né. Most kezdődik majd a dél­utáni napszak, egyelőre még csöndes a forgalom, beszélget­hetünk. Nagy forgalom — Vannak-e kialakult szo­kások a vásárlók körében? Van-e elegendő ajándéknak való? Kocsisné — mosolygós ar­cú, fekete hajú kis asszony — füzetet lapoz. — Mivel ez a bolt ritkán hallat magáról, hadd mond­jam el: tavaly túlteljesítettük az éves tervet, a forgalmunk több mint tízmillió forint volt. Most, áprilisban például 1,1 millió forint forgalmat. bonyo­lítottunk le. öten dolgozunk ebben a kis boltban, jut min­denkinek munka, különösen az ajándékozós ünnepek idején. Ezekhez tartoznak a névnapok, a meghitt családi ünnepek, születésnapok, névadók, lako­dalmak. No, és a ballagások ... — Ki, mit keres, mit vásá­rol? Vannak-e hagyományos, illetve tiszavirág életű divat­cikkek? Karika, aranyból — Természetesen. Hagyo­mányos ékszer például a jegy­gyűrű. Áprilisi forgalmunkat fellendítette a május eleji bal­lagások időszaka. Nemesfémet sokan vittek, kerestek. Fülbe­valót, nyakláncot, gyűrűt szán­tak ajándékba. Ahány vásárló, annyiféle kívánság. Vannak, akik a hagyományokhoz, szo­kásokhoz ragaszkodnak. Van olyan ajándékozó, akinek ez a szó jelent sokat: értékes. Van, aki attól lelkesül: divatos. Mi igyekszünk kinek-kinek a ked­vére tenni. Most például van egy sereg ezüst és gyöngy holmink, pók­háló vékony és erősebb szemű sorokból összefogott Chanel- láncok, apró figurácskák. Fia­talok gyűjtik ilyesmire a zseb­pénzüket. Boldogok, ha meg­szerezhetik, viselhetik. Zomán­cozott színes kis ékszer? Fél­drágakő, csiszolt üveg? Bohó- kásak, romantikusok, szeré­nyek és hivalkodók? — Azt mondják, tiszavirág életűek. Hát persze hogy azok. Jön az új divat, változik a szokás. Dísztárgyak — Látok dísztárgyakat, nép- művészeti alkotásokat, hazai és külföldön készült remekeket. — Mind kelendő. Szívesen vásárolják a falra akasztható dísztálakat, a lakkozott, fara­gott tárgyakat, rézműves dísze­ket, miniatúrákat épp úgy, mint az órákat, fémtálcákat. Most, hogy beköszöntőit a nyár, számíthatunk a Cegléden átmenő turistaforgalomra is. A külföldi átutazók szívesen visz­nek egy kis emléket: faragott cigarettás dobozt, pohártartó díszes tálcát, csikóbőrös kula­csot, figurális alkotást, olykor gyöngysort, apróbb dísztár­gyat. De a hazai forgalomra sem panaszkodhatunk. E. K. A járás — a módosított terv szerint — 102 százalékra tel­jesítette a múlt év végéig fej­lesztési alapjának bevételeit. A bevételi forrás megközelítette a százmillió forintot. Kedvező tevékenységre vall, hogy a sa­ját bevételeket — kihasználva a tartalékokat — 60 százalék helyett 90 százalékra teljesí­tették három év leforgása alatt. A tervezett társadalmi munka előirányzata erre a tervciklusra 41,7 millió forint volt, valójában 1978. decembe­réig 62 millió forintot köny­velhettek el ezen a címen. Különösen jó eredményt ért el Abony, Ceglédbercel, Cse- mő és Dánszentmiklós tanácsa. A települést fejlesztő társa­dalmi munkaversenyben 1977- ben Ceglédbercel megyei első, Dánszentmiklós harmadik lett. Az összefogással emelt létesítmények közül említést érdemel a ceglédberceli torna­terem, az abonyi kétszer öt­ven személyes óvoda, a cse- mői könyvtár, a dánszentmik- lósi bekötőút. A jászkarajenői iskolaépítéshez, a kocséri böl­csődéhez és a ceglédberceli is­kolához a lakosság önkéntes anyagi hozzájárulását is fel­ajánlotta. Albertirsán, Mike- budán, Nyársapáton és Törte­ién még elmarad a szükség­lettől a társadalmi erőforrások kiaknázása. A járás községei — a ked­vező pénzügyi feltételeket kihasználva —, a felhasz­nált forintokat nézve, már túlteljesítették a fejlesztési alap felhasználási tervét. A harminc célcsoportos taná­csi lakásból eddig 11 készült el, az egyéb tanácsi lakások közül 17. (Ez utóbbiak terv­száma összesen 21.) Miután terven kívül is épülnek laká­sok, várhatóan a tervciklus végéig 40 célcsoportos lakást adnak át. Dánszentmiklóson terven fe­lül 300 méteres útszakasz épült.-Elterjedt módszer, hogy a járdák a lakosság összefogá­sával készülnek, a tanácsok csak az anyagról gondoskod­nak. Ennek köszönhető, hogy a célul tűzött 21 kilométernyi­ből már 18 kilométernyi járda elkészült. Ennek ellenére né­hány községben lemaradás mutatkozik. A szervezésben Abony mu­tat példát. A vízműhálózat ki- I építése Albertirsán, Abonyban, Törteién és Kőröstetétlenen je­lentett feladatokat. Albertir­sán elkészült a víztorony és 55 kilométer vezeték, ehhez épül még 12 kilométernyi csőháló­zat, és az év végéig üzembe helyezik a beruházást. Törte­ién a kút vizének gáztalanítá- sát kell megoldani. Ez a mun­ka most folyik. Kőröstetétle­nen a hidroglóbusz már a helyszínen van, ám alapozása vontatottan halad. Mikebu- dán elkészültek a vízmű új tervei, de a kivitelezés meg­kezdésének időpontja még bi­zonytalan. Albertirsán 40 személyes böl­csőde enyhít a gondokon. Abonyban a bölcsődeépítés elé sorolták az óvoda és a 600 adagos konyha létesítését. A kocséri bölcsőde a tervekben nem szerepelt. A termelőszö­vetkezetek és a megyei tanács segítségnyújtása révén került fető alá. A továbbiakban Ceg- lédbercelen körzeti orvosi, Al­bertirsán gyermekorvosi, to­vábbá egy körzeti orvosi ren­delő megépítését tűzték fel­adatul, a hozzá csatlakozó szolgálati orvoslakással. A terv eredetileg 225 óvo­dai hely kialakításával szá­molt, ehelyett 375 készült el. Abony, Albertirsa, Csemő, Dánszentmiklós, Kocsér, Nyársapát, Törtei és Cegléd­bercel javított körülményein. 1980 végéig várhatóan hat­százzal gyarapodik az óvo­dai helyek száma a járás­ban. Iskolai tanteremépítés erede­tileg 11 szerepelt a program­ban. Csemőben öt, Jászkaraj e- nőn hét már áll, és jó ütem­ben halad a ceglédberceli hét tanterem építése. Lassan jut előbbre az Al­bertirsán kezdett kilenc tan termes építkezés. Csemőben és Ceglédbercelen terven felül lé­tesült tornaterem, társadalmi munkában. Így teremtettek könyvtár építésére lehetőséget Csemőben. A napközi otthoni ellátást segíti majd a most készülő dánszentmiklósi 150 adagos és az abonyi 600 ada­gos konyha. Ceglédbercelen korábbi években adtak át egy háromszáz gyermekre főző óvodai napközi konyhát. A helyzetképhez azonban az is hozzá tartozik, hogy a pénz­összegek felhasználása nehéz­ségekbe ütközik esetenként. A szűk tervezői kapacitás to­vábbra is késlelteti az építke­zések elkezdését. Abonyban például tizenöt célcsoportos lakás kivitelezése halasztódik emiatt, és az erre szánt pénz bői 1,2 mill}ó forintot nem le­hetett tavaly felhasználni. A tervkészítés sorozatos kése­delmei miatt az 1978-ra elő­irányzott 2,8 millió forint he­lyett csak 314 ezer forintot tudtak felhasználni Abonyban a százszemélyes óvoda és a hatszáz adagos konyha építé­sénél. A járási párt-végrehajtóbi zottság megállapította, hogy jelentősen növekedett a köz ségek fejlesztési alapja, amely elegendő fedezetül szolgál. Több helyen terven felüli be ruházásokra is lehetőség nyílt. A községi tanácsok általában jól éltek a lehetőségekkel, en nek köszönhető, hogy az ötödik ötéves terv első három évére megjelölt fel­adatok többségét végrehaj­tották, néhány ágazatban túlszárnyalták az elképze­léseket. Az eddigi eredmények alap­ján teljesíthetőnek látszik az ötéves terv, főként az oktatá­si intézményeknél várható számottevő többletberuházás. A testület megjelölte a továb­bi feladatokat, a fejlesztési bevételek és a társadalmi munka reális tervezését, a tar­talékok igénybevételét. Gondoskodni kell arról is, hogy az elmaradt feladatok pótlólag teljesüljenek, a fo­lyamatban levő beruházások határidőre, az eredetileg meg­szabott költségvetés keretein belül valósuljanak meg. Már most gondolni kell arra is hogy megfelelő pénzügyi ala­pok képződjenek a hatodik öt éves tervre való zökkenőmen­tes átmenetet lehetővé téve. T. T. Rá sem lehet ismerni Rendet teremtettek A szemét helyén park — Lesz-e itt park valaha? — Természetesen, hiszen azért vagyunk itt! Ezzel a párbeszéddel kez­dődött Albertirsán a nagyköz- sági tanács Dobó Katica szó- cialista brigádjának társadal­mi munkája. Albertirsán a. Költői Anna utca és a Hősök útja forgal­mas ponton találkozik. Feltű­nő, hogy mennyire elhanya­golt ez a terület. Rendjével még az itt élők sem törődnek eléggé. A hulladékgyűjtőhely közel van, a lakók egy része mégis ezt a területet hasz­nálta szeméttárolónak. A nagyközségi tanács szocialista kollektívája elhatározta, hogy véget vet az áldatlan állapot­nak, és kidolgoztak egy ren­dezési tervet. Segítségükre Sietett néhány intézmény szo­cialista brigádja is. Felaján­lották, hogy segítenek a park létrehozásában. A költségve­tési üzem gépi munkát ígért, ez igen fontos volt, mertenél- kül nem sokat tudtak volna kezdeni. Még így is, amint a gépekkel eltüntették a bozó­tot és körülárkolták a terüle­tet, olyan volt a környék, mint a tájkép csata után. Es­tére kelve nagyot változott. Igaz, még nem teljes a rend, de már alakul, rá sem lehet ismerni a környékre. Reggel lelkesen kezdte a brigád a munkát. A homok­dombokat széhúzni, a gödrö­ket betemetni nem volt köny- nyű, különösen az irodisták­nak. Ha valaki elfáradt, a többiek biztatására újból ne­kilátott. Olyan lendülettel dol­goztak, hogy a föld egyengeté- sével már délre elkészültek. Ezután következett a neheze: a kőhordás. A tervek szerint ugyanis a befüvesítendő terü­letet kőkockákkal fogták kö­rül. Itt kellett csak igazán a biztatás! A hangulat remek volt. A kőhordás után a ter­mőföld elterítése szinte gye­rekjátéknak tűnt. A befejezés sem késik majd. A nap folyamán, akik arra jártak, hosszabb-rövidebb időre megálltak, figyelték a mun­kálkodókat. Remélik, nemcsak szemlélők lesznek, hanem kedvet kapnak .ahhoz, hogy a saját környezetüket hasoriló- módon megszépítsék. Néhány nap múltán Magna Sándorné tanácstag irányításával több utcabeli folytatta az elkezdett munkákat. A teljesen kész parkot bizonyára gondozni fogják. P V. i. Ma délután Asztalitenisz­rangadó Az asztalitenisz NB I-ben a tavaszi idény utolsó előtti for­dulójában a végső sorrend ki­alakulása szempontjából dön­tő összecsapásra kerül sor Cegléden a Vasutas Teleki ut­cai kultúrházában ma, szerdán délután öt órától a Ceglédi VSBésa Ganz-MÁVAG együt­tesei között. A bajnokságban a MÁVAG, a Kilián FSE és a CVSE vív harcot a harmadik hely meg­szerzéséért. Kemény küzdelem várható most is. A vendégek együttesében játszik a közel­múlt két válogatottja, Faházi és Asztalos, a Vasutas vezető edzője, Beleznay Mátyás a leg­jobb összeállítású csapatát küldheti asztalhoz. NEMCSAK JÁRMŰVEL Autóstalálkozóra készülődnek koztatja a vendégeket. A gye­rekek aszf altra jzversenyen szerepelhetnek. Vas megye kisiparosai, népművészei, és a mafjyarszombatjai kerémiamű- hely alkotásai látványos kira­kodóvásáron mutatkoznak be. Kitelepül Bükre a Magyar Autóklub műszaki bázisa is, ingyenes fényszóróbeállítást tartanak, szaktanácsot adnak. Lesznek, akik majd ország­járással folytatják az autósta­lálkozót: a több napra érke­zőknek módjuk lesz ellátogatni Sopronba, Kőszegre, Szombat­helyre, megismerkedhetnek az Őrség jellegzetes szép vidéké­vel. Június 3-án nemzetközi autóstalálkozó lesz Vas megyé­ben, Bük-fürdőn. A találkozó­ra több ceglédi autóklubtag is készülődik. Szombaton, 2-án este a Fürdőszálló éttermében bál lesz, vasárnap nemzetközi autós ügyességi verseny. Szin­tén ügyességi versenyt rendez­nek a kerékpárosok és segéd­motor-kerékpárosok számára, az önkéntes KRESZ-vizsgán pedig még azok is részt vehet­nek, akik semmiféle járművet nem vezetnek. A rendezők számos más, látványos ese­ményről is gondoskodnak a büki autóstalálkozó alkalmá­val. Műsoros divatbemutató, fúvószenekari koncert szóra-

Next

/
Thumbnails
Contents