Pest Megyi Hírlap, 1979. május (23. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-13 / 110. szám

A gyermeknek joga van: együttérzésre, szeretetre és megértésre; megfelelő táplálékra és orvosi kezelésre; ingyenes oktatásra, kép­zésre; lehetőségre a játékhoz és az üdüléshez; névre és állampol­gárságra; különleges gondozásra, ha fogyatékos; arra, hogy veszély- helyzetben elsőként kapjon segítséget; mindent megkapni ahhoz, hogy egyéni képességeit kibontakoztathassa, és igy a társadalom hasznos tagjává válhassék; arra, hogy békében és egyetemes testvé­riségben növekedjék; arra, hogy mindezeket a jogokat élvezhesse fajra, színre, nemre, vallásra, nemzetiségre és származásra való te­kintet nélkül. (Az ENSZ 1959. évi deklarációja a gyermeki jogokról.) Az ENSZ — mint tudjuk — a deklaráció megjelenésének huszadik évfordulóját — az 1976. augusztus 5-i közgyűlés határozatával — a gyermekek nemzetközi évének nyil­vánította. Felhívta a világ közvé­leményének, a kormányoknak figyel­mét, hogy fokozottabban gondos­kodjanak a gyermekek jogarnak vé­delméről, érvényre juttatásáról. Ter­mészetszerű, hogy hazánk, a Ma­gyar Népköztársaság, híven társa­dalmi rendünk humanizmusához, magáénak érezte, az első pillana­toktól kezdve támogatta a felhí­vást Éppen e humanizmus szelle­mében szűkebb környezetünkben, Pest megyében is szívügyeink kö­zött szerepel a legifjabb nemzedék életkörülményeinek folytonos, terv­szerű jobbítása. Ebben a megyében évente mintegy húszezer gyermek­nek adnak életet az anyák. öröm — és gond a gyermek. Ezt mondták már a régi öregek, ezt mondjuk mi is. Ám azért, hogy minél kevesebb legyen a gond s annál több jusson az örömből, kez­deményezések özönével lép csata­sorba a megye apraja nagyja, az a társadalom, amely saját jövőjét ala­pozza meg önzetlen gondoskodásá­val. S hogy jól alapozza, arra szám­talan a bizonyíték. Közülük egy: a monod járásban Gyömrö példája Utazik a bontott tégla De kezdjük az elején. A főváros tizenhetedik kerületében bizonyos házakat halálra ítéltek, hogy helyü­kön újak nőjenek ki a földből. Bon­tani kellett A gyömrői választókör­zet országgyűlési képviselője, Bata János, a helyi ruhaipari szövetkezet elnöke ismeri a fővárosi kerület ta­nácselnökét, rögtön akcióba lépett. — Iskolára kellett a község pén­ze — mesélte később — az Erzsébet telepre, hat Forfa tanteremre. De az óvoda is jogos igény, valamit tenni akartunk. Megbeszéltük hát a ti­zenhetedik kerület tanácselnökével még tavaly, a Rákosmezeje Tsz köz­gyűlésén, hogy fölkeressük őt Klics Gyulával, a mi tanácselnökünkkel. Így is lett. Megállapodtunk. Vállal­tuk hat épület bontását, a meg­menthető építőanyag ellenében. Két ház sárfalú volt, a többi tégla. Szép summa használható anyagot sze­reztünk. Az építéshez szakértelem kell, az kétségtelen. Ám a bontáshoz se le­het hübelebalázs módjára fogni, balesetveszélyes munka. Ki kellett tehát dolgozni a haditervet, s ennek több sarkalatos pontja volt: hig­gadtan, módszeresen, a kéményt, a tetőt, a padlásteret, s a többit logi­kusan fejteni, egymásra vigyázva, komolyan. Még egy kiálló szög is komoly bajt okozhat. De nem oko­zott. Mindent alaposan megszervez­tek. S ebben jelentős szerepet vállalt a község tanácselnöke. Érti a dol­gát — nem hiába — a szakmájában is, a lakosság bizalmából választott elnökként is. — A múlt évre tervezett óvodát nem tudtuk megépíteni, nem volt már ráváló. Tavaly augusztusban az óvodai felvételi bizottság százhar­mincnégy kérelmet volt kénytelen elutasítani, ha nincs hely, a jogos igényeket is képtelenség teljesíteni. Ebbe mégse nyugodhattunk bele, azt hiszem, ez világos. Törtük is a fejünket, milyen lehetőség adódhat még megoldásra? — elevenedik föl a történet eleje Klics Gyula elbe­széléséből. S a folytatás? Amint megtalálták a megoldáshoz vezető utat, az első szóra megmoz­dult a község. A tanácselnök kiszámí­totta, hogy az építőanyag jelentős ré­szét nyerhetik a bontásból. A lakos­ság összesen két és fél ezer óra társadalmi munkával félmillió fo­rint értékű anyagot szerzett, a szál­lításhoz a helyi üzemek küldtek te­hergépkocsikat Ki nem tenné? A bontással egyidőben terveknek kell születniük az építésre, ezt is jól tudta a tanácselnök, s ebben sem maradt egyedül. A meglévő Arany Kukoricatörés Koszta József festménye János utcai, illetve Pázmány utcai óvodák ötven-ötven személyes bő­vítését a TÖVÁL Alpár Ignác szo­cialista brigádja, illetve a nagyköz­ségi tanács Kállay Éva szocialista kollektívájának műszaki gárdája álmodta meg, társadalmi munkában meg is rajzolta, megtoldva a szol­gálati lakások elhelyezésére is mó­dot adó elképzeléssel. így vált tel­jessé a csapat, melynek már tagjai voltak a Gyömrői Ruhaipari Szövet­kezet, a Vasipari Szövetkezet, a Rá­kosmezeje Tsz gyomrot és ecseri te­lepe, a PEVD1 gyömrői üzeme, a Földmunkát Gépesítő Vállalat 500. számú telepe, a BELKER Szállítási Vállalat, a Monpri Mezőgép Vállalat szállító részlege (ez a cég vállalko­zott a tervek fénymásolására is), a Monori Építők Szövetkezetének szál­lítói, s nem utolsósorban a szülői munkaközösség. Az Arany János utcai óvoda ve­zető óvónője, Bognár Mihályné nem sajnálta szombat-vasárnapjain a pi­henőjét, ott állt készenlétben, fo­gadta az építőanyagot, szervezte a szülői munkaközösség csapatosan je­lentkező tagjait. Az építkezés befe­jezéséig semmivel sem lesz keve­sebb feladata — az óvodai munkán kívül — Erényi Ervinné vezető óvó­nőnek a Pázmány utcában. Vállal­ta. Ki nem tenné? — kérdik most. A kivitelezés során sem hiány­zik az önzetlenül felajánlott kétkezi munka. A nagyközség kisiparosai is csatasorba állnak. Az óvódák bőví­téséhez adott társadalmi támogatás értéke mintegy kétmillió forint. S amit a gyömrőiek megígértek, azt teljesítik is. Falak tetején férfiak A fiatal férfi, aki üldögél a tégla rakás árnyékában: Vida Károly. Messziről látom, egyedül van. De a dajka, Hajdú Károlyné fölvilágo­sít a Pázmány utcai óvoda udvarán: nem lesz már magában egy óra múlva, jönnek a többiek. Az ifjú apa ugyanerről nyugtat meg, mi közben kóműveskalapáccsal tisztítja a maltert a bontott téglákról. Szak­mája szerint esztergályos a Buda­pesti Közlekedési Vállalatnál nem annyira szakértelmét, mint inkább segítő szándékát ajánlotta, hozta eh­hez a munkához. Mint a többiek, mindazok tizen-tizenketten a PEVDI gyömrői vegyiüzemének la­boratóriumából, akik a műszak vé­gén nem haza siettek, hanem ide, a Pázmány utcába. Vagy azok, akik már korábban, előző hétvégeken itt dolgoztak: Szabó Gyula, Szabó Gyu- láné, Agócs Erzsébet, Bátort Zoltán, Havasi Sándor, Kele Ferencné, özv. Prekler Jánosné, Szekszárdi László- né — és sokan mások. Az Arany János utcában nagy élet folyik a „hátsó” — az egyre magasodó — óvodai épületek körül. A már-már ház formájú falak tete­jén férfiak, kezükben kőműveska mái, rakják szorgalmasan, téglát- téglára, hadd nőjön, emelkedjék az a fal. Mellettük néhány méterre vi­dám asszonycsapat. Mondják is a férfiak, a másik brigáddal biztosan jobban járok, a nők szívesebben be. szélnek. No, nem sokat tudtam meg tőlük sem, önmagukról. A brigád neve: Zrínyi Ilona. Tag­jai : György Mátyásné, Macsuha And­rásáé, Kézér Lászióné, Rajkó Im- réné, Hegedűs Istvánná, Mikolecz- ky Ferencné, Reikort Gézáné, Kó­nya Józsefné. Téglát tisztítanak. S kik rakják a falat? Kónya József, Gér György, Liska Imre, Sasadi Fe­renc, Agócs Imre, Dorogi Ferenc. Akadt olyan vasárnap is, amelyen harminc-negyvenen dolgoztak. De most kis szabad szombat van. Hív­nak, nézzek el arra a jövő hót vígén, addigra felvonul az összes kisiparos is. És látnám csak a nyugdíjasokat! Köztük is Mezősi Józsefet, aki az első percektől itt van, s a munká­ban nem ismer lehetetlent. Vagy a két gyesen lévő kismamát. László Tibornét és Molnár Ferencnét, hogy hordják egész héten a maltert, míg gyermekükre felügyel otthon egy áldozatkész nagymama... Egyelőre eddig a történet. Szol­gáljon bizonyítékául annak, hogy ez a társadalom jól alapozza jövőjét, amikor a felnövekvő nemzedékről így gondoskodik. Bizonyítékául an­nak, hogy valós a csatasor, okosak, kivihetők az ötletek. Hogy egyre több jut az örömből, amikor gyermeküknek adnak életet az anyák. Szobrok Párizsból és Zsámbáról Sándor Antal műtermében Szimfónia, 1977 törvényeit kívánta megismerni. Ügy érzi, ezekben az években megtalál­ta a helyes utat. Természeti alapformák Az útkeresésről —- s a bemutat­kozásokról — a hazaszállított plasz­tikák, fotók, katalógusok, újságok reprodukciói tanúskodnak, 1974-ben a Heidelberg melletti St. Leon-Rot- ban, 1975-ben és 1976-ban Weisloch- ban mutatkozott be csoportos kiál­lításon. Részt vett a Franciaország­ban dolgozó magyar (vagy magyar származású) művészek 1975-ös pá­rizsi tárlatán (szerepelt itt Schöffer, Pierre Székely, Victor Vasarely is). Az 1977-es őszi szalon kiállításán ezüstérmet kapott; ugyanebben az évben tizenegy szobrával egyénileg is bemutatkozott a Galerie Viscon- 'tiban. A párizsi időszak kezdetén ké­szült munkákról írja egyik kritiku­sa: „művei mozarti lelki tartalom­mal vannak töltve. ’ S ha a lágy formavilágú, Modigliani művészetét idéző Fejre, Cantata Profanára, a Galambra gondolunk, a megállapí­tás bizonyítottnak tűnik. Az 1977- ben készült Kavicsos Madonna azt példázza, hogy Sándor Antal a klasszikus plasztikai eszköztár jó ismerőjeként absztrahál, s jut el az esetlegességek elhagyásával az egy­szerű, a természeti alapformákat idéző kompozíciókig. A Torzó, a Napvirág, Szimfónia (1976—77-es művek) tanúsága szerint a lepel hullámaira emlékeztető vonásokkal megmozgatott felületek, harmonikus tömbök egyszerre idézik a nyugal­mat és a mozgást. Hazatérése óta szobrait bemutatta a Fiatal Képzőművészek Stúdiójá­nak itthoni és isztambuli kiállítá­sán, a Salgótarjáni Tavaszi Tárlaton, szigetvári egyéni kiállításán és a Kertészeti Egyetemen. A közelmúlt­ban felvette tagjai közé a Művészeti Alap is. Az idő emlékművei Füves, bokros területre, parkba képzelem szobrait, több méteres nagyságban, a tér szervezői lehet­nének. A kő, a márvány, akár si­mára csiszoltan, akár durva felüle­tű tömbjeivel az állandóságot je­lenti a természet szüntelen kör­forgásában. Hogy Sándor Antal szobrai a következő években milyen formá­ban, mennyire öntörvényű, a hatá­sokat megszüntetve-megőrzö fejlő­dés során válnak az idő emlékmű­veivé, ma még nem tudni. A zsám.. béki romok mellett arról beszélge­tünk, hogy milyen nehéz, s milyen sokáig tart azoknak a nagy él­ményeknek a feldolgozása, amelye­ket 1973—77 között szerzett. Már­pedig ezután olyan művekkel sze­retne szerepelni, amelyek csak a leszűrt tapasztalatokat, a saját ér­zelmi-gondolati világot mutatják. Ősszel újra Wiesloch-ba várják mun­káit és úi alkotásokat szeretne ki­állítani itthon is. P. SZABÓ ERNŐ Éppen húsz éve annak, hogy egy hatodik osztályos tanuló mészkőből kifaragta a zsám- bóki templom má­sát. A figyelemre méltó teljesít­ményről a Pest megyei Hírlap is beszámolt, a rövid írás szerzője azon­ban aligha sejt­hette, hogy két év­tized múltán a kis szobrász valóban művésszé válik, hogy a zsámbéki templomdombon álló műteremben Életfa, 1977 itthon & Párizs* ban készült plasz­tikák sorakoznak majd. Olyan mű­vek, amelyek egy '-tehetséges, a mű­vészettörténetet alaposan ismerő, sa­ját világát formálgató fiatal szob­rász keze alól kerültek ki. Négy párizsi év Sándor Antal, az egykori hatodik osztályos tanuló rendhagyó módon fejlődött művésszé. Előbb épület-, majd négy évig tartó tanulóidő után kőszobrászként kapott oklevelet nyolc éve. A Képzőművészeti Kivi­telező Vállalatnál köztéri munkák, monumentális szobrok formálásában vett részt. Ezekről az évekről be­szél az a fénykép, amely egy négy méter magas, az egri bazilika elé helyezett Szent László-szobor fara­gása közben ábrázolja. Közben amatőrként rendszeresen képezte magát, kiállításokon vett részt. Az 1969-es Tanácsköztársasági Művé­szeti Szemlén oklevelet kapott. Lá­gyan hullámzó hajú márvány női fej, vagy a Gondolkodó tömör, sú­lyos figurája jelzi, hogy jól megta­nulta a mesterség fogásait. — Hiányoztak viszont a főiskolai stúdiumok — mondja. — öt évvel ezelőtt Szabó László Franciaország­ban élő szobrászművésznek köszön­hetően lehetőségem nyílt rá, hogy először rövid ideig az ő Tűz Aka­démiája nevű iskolájában, majd a párizsi képzőművészeti főiskolán képezzem magam. Itt négy éven keresztül Etienne Martin és Jean Cardot növendéke voltam. A leg­nagyobb mesterekkel, azok alkotá­saival ismerkedtem meg, többek között Arp. Brancusi, Moore mun­káival. Egyébként saját erőmből tartottam el magam, s ez is ke­mény iskola volt A század mestereinek művein kí­vül elsősorban az egyiptomi, ázsiai művészet gyakorolt rá nagy ha­tást; az a mód, ahogyan megmoz­gatták a felületet, dinamikussá tet­ték a szobrot. Nem stílust akart át­venni, hanem a komponálás alap­Igaz történet — áldozatkész emberekről Hogy több jusson az örömből BÁLINT IBOLYA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents