Pest Megyi Hírlap, 1979. április (23. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-30 / 100. szám

PEST NEGYEI S-SSRLAÍ* KÜLÖNKIADÁSA B-ss m >.A-CEeL£Dl JAQAS es Cegléd város r fesz ere xxm. Évfolyam, 100. szám 1979. Április 30., hétfő Péiw ^ phi I m A gyár mellé épített házat Ha valaki a KÖZGÉP ceg­lédi, 2. számú gyárában József Attilának, a költőnek a nevét hallja, általában nem a köl­tészet, hanem a munka és a munkával együtt egy neveze­tes kollektíva, a József Attila ifjúsági szocialista brigád jut az eszébe. Ezen a helyen ez teljesen érthető, hiszen a ki­válók között is az élvonalhoz tartozik ez a munkáscsoport. Törzstagjainak igaz, már itt— ott kicsit deresedik a haja szála: ők voltak az elsők, ala­pítók a szocialista brigádmoz­galom kibontakozása kezdetén, idestova két évtizede. Zakar Imre, a brigádvezető például 1952-ben lépett be a gyárba. Dóczi Miklós, Fekete István, Magyar István, Kassai István, akik szintén a brigád tagjai, abban az esztendőben, vagy nnég később születtek. Ök kezdték •— Amikor kialakulóban volt a szocialista brigádmozgalom, mi régiek már akkor is jó- ban.rosszban, különösen a munkában összetartottunk. Ügy határoztunk, mi is bri­gádot alakítunk, célokat tű­zünk magunk elé, és ezeket teljesítjük. „Már megint va­lamiben spekuláltok?” — kér­dezték akkor tőlünk, igaz, ki­csit évődve. de megértették, hogy amit akarunk, az igen komoly. A brigád azóta is szi­lárdan áll a posztján, a „ré­gi mag” ma is itt dolgozik. A tagság viszont fiatalodik, s átveszik azt a bizonyos sta­fétabotot azoktól, akiknek a helyére lépnek. Szinte velem egy időben kezdett itt Jakab Albert, Határ Gyula, Fülöp Lajos, Anka I. János, aki szakoktató lett. Van, aki köz­ben más beosztásba került, de nem szakadt el a József At- tilá-soktól — mondja Zakar Imre, a brigádvezető. — És a fiatalok is! Ért­hető, hogy vonzódnak hozzánk, mert mi is azon vagyunk, hogy a munka fortélyait mielőbb megtanulják. Itt mindig, min­dig valamit tanulni kell, ezt tudja és vállalja, aki közénk karül. Mondták már néhányan: mi, alapítók, idősebbek miért nem hagyjuk, hogy életkor szerint is teljesen ifjúsági brigád legyen ez a kollektíva? Hát, azért nem, mert a fiúk is úgy gondolkoznak, mint mi: a mi gyakorlatunkkal, ru­tinunkkal, az ő ifjú erejük­kel, közös ésszel jutunk előbb­re, többre! Tevékeny emberek A József Attila ifjúsági szo­cialista brigádról szóló do­kumentumok már kötetre rúgnak. Például 1975-ig 15­ször nyerték el a szocialista címet, van három jutalomzász­lójuk a hatvanas évekből, két bronz fokozatú, három ezüst és öt aranyérmük, a verse­nyekben elért eredményekért kapták. Sok a kiváló dolgozó kitüntetésük, oklevelük, po­litikai és más oktatásokon va­ló részvételüket igazoló ok­mányuk. Kétszer lettek a vállalat ki­váló brigádja, egy ízben a tröszt kiváló brigádja nevet érdemelték ki és legutóbb, ta­valyelőtt, a vállalat kiváló if­júsági brigádja címet- nyerték el. — Ügy két évtizede az voLt a célunk, hogy a műhelybeli ifjú szakmunkások nálunk összefogjanak, szakmailag, politikailag és emberi kap­csolatokban is erősek, telje­sek legyenek. Hát íme, kol­lektívánk fejlődik, alakul, előbbre jut. Nem könnyű' róluk dióhéj­ban írni. Hát még régi isme­retség, többszöri találkozás után! Tudom: Zakar Imre brigádvezető a városi párt-vb tagja, marxizmus—leninizmus esti egyetemet végzett. Ha­tár Gyula esztergályos a Mun­ka Érdemrend bronz fokozatá­nak tulajdonosa. Anka I. Já­nos szakoktató sokszoros ki­váló dolgozó, Anka II. Já­nos esztergályos, aktív társa­dalmi munkás és KISZ-tag. A brigádban tizennégy KISZ- és több párttag van. Csendes György marós a CVSE női kézilabda csapatának az edző­je, Fülöp Lajos technikus a pártszervezet könyvtárosa, 15 éve munkásőr, igen jól ösz- szefogja a párttagokat és a pártonkívülieket a brigád­ban. Jakab Albert a mun­ka mellett végezte el a tech­nikumot, pártvezetőségi tag és több más társadalmi funk­ciója is van. Jurászik Attila öltönyén városi ünnepségeken ott díszlik az aranykoszorús KISZ-jelvény. És a többiek is! Ha a vá­rosban kommunista szombat, vagy más társadalmi munka van, elsőként jelentkeznek. — Én ide, a gyár mellé építettem a házamat, akárki elmegy, én maradok. Még majd nyugdíjasként is itt, a közelben — említi mosolyog­va a brigád vezetője. Sza­bad óráiban kertészkedik. Szí­ves elnézést kér: most pedig sietnie kell, mart az egyik brigádtag, Juhász Károly nő­sül, őt akarják együttesen megköszönteni, megajándé­kozni. Ismét kitüntetve No, és készülnek május el­sejére, a munka ünnepére. Számukra ez ismét emlékeze­tesen nagy ünnep lesz: ceg­lédi munkahelyük a kiváló gyáregység címet nyerte el, ők pedig a tröszt kiváló ifjúsági brigádja kitüntetés tulajdono­sai lettek, újból. Idei felajánlásaikat — mint Zakar Imre említette — nem kötötték feltételekhez. Az or­szág és a vállalat gazdasági helyzetét figyelembe véve, a párthatározat szellemében akarják segíteni az előbbre jutást. Jellemző rájuk: négy­öt éve itt ismeretlen a selejt és néhány éve bevezették az önmeózást is. Eszes Katalin A KÖZGÉP ceglédi gyárában, a József Attila szocialista if­júsági brigád munkahelyén készült a felvétel. A képen: Kaczur Ferenc és Magyar István, a brigád tagjai, a kí­sérleti üzem számára készítenek alkatrészeket. Apáti-Tóth Sándor felvétele Gépek, szerek, tanácsok — gazdáknak \ Amit s bolt forgalma mutat Zsong az élet a zártkertekben. A gazdák örömmel vizsgálják virágzó fáikat, figyelik ho­gyan hajt a szőlő, a zöldség, a borsó. A jó idő beköszöntővel megnőtt a forgalom a ceglédi Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezet gazdabolt­jában. A sokféle szerszám, növénymag, vegyszer és gép használatához s az időszerű munkák szakszerű elvégzésé­hez, vásárlás nélkül is szíve­sen ad jó tanácsot az üzlet vezetője, Kósik István. Mint megtudtuk, már kora tavasz- szal megkezdődött a fóliahá­zak felállítása. Bőséggel kí­náltak ehhez vázakat, mű­anyag csöveket és fóliáit. A háztáji fóliák alatt már javá­ban terem a primőr paprika, paradicsom, zöldség és hajt a szamóca. Vannak, akik csak családjukat látják el, má­sok az ÁFÉSZ-szel kötöttek szerződést, néhányan pedig a piacra viszik friss termékei­ket. A telkeken már a tél vé­gén kezdték a tápanyagután­pótlást szerves- és műtrágyá­val. I Mintegy kétszázezer forint értékű műtrágyát forgal­mazott a bolt eddig. Most is kapható szuperfoszfát, kálisó és keresettek a kü­lönböző kombinált műtrá­gyák. A megfelelő növényvédelem­hez elengedhetetlen a jó per­metezőgép; sok fogy belőlük. A közeljövőben érkezik a régóta várt D 2M típusú, mű­anyagból készült, háti-perme­tező. Japán gyártmányú mo­toros permetezőre egyelőre még csak előrendeléseket vesznek fel. Az AGROKER Vállalat ígérte, hogy előrelát­hatólag májusban megfelelő mennyiségűt szállítanak be­lőle. A hobbikert-tulajdonosok kérésének megfelelően vásá­rolhatók kútfúráshoz és kerí- téskészítéshez szükséges anya­gok is. Az a tapasztalat, hogy a kiskerttulajdonosok igyekeztek előre megvásárolni egész éves szükségletüket növényvédő szerekből. Igaz, kisebb fenn­akadásokkal, de maradékta­lanul sikerült kielégíteni az Az utakon több a jármű, ám mégsem törvényszerű, hogy emelkedjen a balesetek száma. A városban és a járásban az év első három hónapjában fő­leg a súlyos sérüléssel járó balesetek száma csökkent, bár a halálos kimenetelűek száma 5-ről 7-re emelkedett. Ceglé­den 30 százalékos csökkenést mutat a statisztika. A 4-es számú főútvonalon kevesebb volt a rendellenes­ség, ezzel szemben a 441-esen, amely Ceglédet és Kecskemé­tet köiti össze, több munkájuk volt a rendőröknek és a men­tőknek. Ebben az is közreját­szott, hogy a környező sző­lőskertek művelői közül sok biciklis és segédmotoros itta­san közlekedik. Ezt látva még az eddiginél is gyakoribbak lesznek ezen az útvonalon a rendőri ellenőrzések. Általános tapasztalat, hogy több a kerékpárosok és segéd- motorosok által elkövetett, balesettel járó szabálysértés. Nem csökkent az ittasságból származó esetek száma sem. A jövőben még több kismo­torral, traktorral közlekedőt, munkagéovezetőt szomdáztat- nak majd. A statisztika arról is ké­pet ad, hogy amíg tavaly a reggeli órákban, az idén dél­után hangzik fel gyakrabban a kék és a fehér autók szíré­nája. Kevesebb volt a gyors­hajtás és a szabálytalan elő­zés, ezzel szemben emelke­dett az elsőbbség meg nem adásából származó koccanások, ütközések száma. A közlekedési rendőr jár­őrök a jövőben még többet lesznek az utakon, és ez sok járművezetőt a szabályok be­tartására, nagyobb körülte­kintésre int. Jól is teszik, ha betartják a KRESZ előírásait, mert a szabálytalankodók példás büntetésben részesül­nek, s ezt nemcsak a pénztár­cájuk bánja, mind gyakrab­ban vonják be — rövidebb, hosszabb időre — a vezetői engedélyeket is. igényeket neopollal, novendá- val és növényolajjal. Pillanat­nyilag elsősorban a legkülön­bözőbb gombaölő szerek fogy­nak. Nagy az érdeklődés a bolt által forgalmazott olasz rotációs kapa iránt. Az el­látás, sajnos, nem egyen, i , letes. Ezekre a gépekre egyelőre előjegyzéseket vesznek fel. A masinák várhatóan nyár ele­jére, a gyomirtás kezdetére megérkeznek. Az előrejelzés szerint többségében MTM 10 típusú kistraktorokból a megrendelés szerinti mennyi­ségben kapnak. A kertészkedő kedvűek már februárban vásárolták a kü­lönböző vetőmagvakat. Sokat vittek zöldségből, sárgarépá­ból, majd borsóból, napjaink­ban pedig lassan véget ér a burgonyaültetés. Ezekből az árukból zökkenőmentes volt az ellátás. Szívesen vitték a kiskertek díszítéséhez a szö­vetkezet által termelt cserjé­ket és fenyőket is. Május közepére — ha az időjárás is megengedi — megkezdik a gazdaság ker­tészetében termelt palán­ták árusítását. A palántákra előjegyzést vesznek fel, hogy azokat a napi igényeknek megfelelően tudják szállítani, valamennyi igénylő friss áruhoz jusson. A kistermelők március végén megkezdték a termelőszövet­kezetnél a naposcsibe vásár­lást, s ez érezhető volt a bolt forgalmán is. Megnőtt a kereslet a kisebb s nagyobb fajta baromfietetők, valamint -itatok, továbbá az indító- és nevelqtápok iránt. A széles választékot kínáló gazdabolt forgalma már feb­ruárban jelentősen megnöve­kedett, első negyedéves ter­vét százötven százalékra tel­jesítette. Remélik, hogy vál­tozatlanul gazdag árukínálat­tal, a nyárra elérik a havi félmillió forintos bevételt. Kőhalmi Dezső Az albertirsai Dimitrov Tsz szőlőjét a múlt évben súlyos jégkár érte. Ezért termésük is jóval elmaradt a várttól. Németh Pétertől, a szőlészeti ágazat vezetőjétől kérdeztük, az idén hogy haladnak a munkákkal? — A tsz termő szőlője 116 Előkerült az első újság mutatványszáma készüléket, és a Széchényi Könyvtártól megrendelték azoknak a ceglédi újságoknak a mikrofilmmásolatát, ame­lyeket már filmszalagra vet­tek. Jelenleg két tucatnyi film­tekercs van a birtokukban, ezeken a korabeli lapok több évfolyama olvasható. Tenyér­nyi tekercseken őrzik a Czeg­léd 1884—1888 közötti szá­mait, a Czegléd és Vidékét 1891-től, a Ceglédi Friss Új­ságot, a Ceglédi Függetlensé­get, a Ceglédi Naplót, a Ceg­lédi Keresztény Újságot, a Ceglédi Kisgazdát, a Ceglédi Közlönyt, a Czeglédi Szem­lélőt, az Iparosok, Gazdáikét- dók Lapját és 1933-tól a Cég lédi Hírlapot. A Széchényi Könyvtár mik­rofilmeket ajánló jegyzékét állandóan figyelemmel kísé­rik, s amint gyűjtőkörükbe illő új filmszalagokat talál­nak, megrendelik. Az a szán­dékuk, hogy idővel megvásá­rolják azokat a filmeket is, amelyek a birtokukban levő eredeti lapszámokról készül­tek, ugyanis a tapasztalat azt mutatja, hogy a sok forgatás­tól sérülnek, kopnak, romla­nak a sárgult papírlapok, ép­pen ezért kíméletre szorul­nak. A könyvtár gyűjti a hely- történeti jelentőségű doku­mentumokat is. A városi ta­nács művelődésügyi osztálya nemrég körlevéllel fordult az üzemekhez, vállalatokhoz, amelyben azt kérte, hogy a sokszorosító eljárással készült irományokból, röplapokból, reklámcédulákból, híradókból, egyéb kiadványaikból 1—3 példányt küldjenek a könyv­tárba, ahol mindezeket meg­őrzik. Várják a kiadványokat Már most a polcokon sora­kozik egy sereg Ceglédet érintő szakdolgozat, ott van­nak a községek krónikái, a többi közt Abonyból és Jász- karajenőről. Megvan a Kos­suth Gimnázium jubileumi évkönyve, a Mészáros iskola Neveljünk együtt! című kiad­ványa,, a Lenin Tsz híradója évekre visszamenően. Sike­rült szerezni egy példányt az ÉVIG történetét feldolgozó füzetből, ám ez csupán töre­déke annak a sokféle’ anyag­nak, amely napvilágot lát, de nem jut el a könyvtárba. Jó lenne, ha ezekkel is teljesebbé válhatna a gyűjtemény. A könyvtárosok rendezik és katalogizálják a gyarapodó gyűjteményt. Várják a régi ceglédi, illetve a várossal fog­lalkozó egykori kiadványokat, a mai híradókat, tájékoztató füzeteket. Tudják, hogy ezek­re is szükségük lesz azoknak, akik majd a későbbiekben vizsgálják a település mostani életét. Y Tamasi Tamás hektár. Korszerű művelése ér­dekében úgy alakítottuk a sorokat, hogy ettől az évtől munkagépek permetezhessék és gondozhassák a tőkéket. Ez­zel nem csak munkaerőt taka­rítunk meg, hanem előbb végzünk a gondozással is. A múlt esztendőben 20 hektár szőlőt telepítettünk. Ezt az idén is ugyanennyivel foly­tattuk, s terveink szeript az elkövetkező két évben még 41 hektárt telepítünk be. Nagy szükségünk van erre, hiszen a múlt évi fagyok jelentős, kárt tettek szőlőkultúránkban. Eddig 10 hektár Irsai Olivért, 20 hektár Chasselast és 10 hektár Muskát Ottonelt ül­tettünk. Minden tőke fölé megfelelő magasságban drótot feszítünk ki, hogy erre fus­son a szőlővessző. Így köny- íf/ebb a szüretelés. ’Nem feledkezünk meg ar­ról sem, hogy megfelelő meny- nyiségű tápanyagra van szük­ségük. Ezt úgy érjük el. hogy a gyökerekhez egy-egy tablet­ta fertilinzt juttatunk, ez há­rom évre elegendő. Már befe­jeztük a metszéseket és a szálvesszőkötözéseket is, s re­méljük. az idei jó felkészülés meglátszik majd a termésered­ményeinken. Udvari Gábor MÁJUS 10-EN Autósok találkozója, fényszóró-beállítás Autóstalálkozót rendez má­jus 10-én, csütörtökön Ceg­léden, a Kossuth Művelődési Központ előtt az Állami Biz­tosító ceglédi fiókja és a Ma­gyar Autóklub ceglédi kiren­deltsége. A találkozón ügyes­ségi versenyt tartanak és a programban — a biztonságos közlekedés érdekében — in­gyenes fényszóró-beállítás is szerepel. P \ > nos, ez a gyűjtemény megle­hetősen foghíjas, hiszen a könyvtár csupán 1957 óta őrzi meg és kötteti be a lapokat. Napjainkban sok főiskolás, egyetemista forgatja a régi hírlapokat. Szakdolgozatuk megírásához merítenek belő­lük ismereteket. Az olvasóte­rem gyakori vendégei a hely- történeti kutatók, akik ugyan­csak nagy érdeklődéssel for­gatják, jegyzetelik az évszá­zados tudósításokat. Az álta­luk feltárt ismeretek pálya- művekké, lapunkban is közölt rövid esszékké, honismereti cikkekké kerekednek, amelye­ket forrásértéküknél fogva számontartanak. Tenyérnyi tekercsek A kutatók eddig csak az ál­taluk keresett anyag töredé­két találhatták meg a ceglédi könyvtárban, ezért sokat kel­lett a fővárosi Országos Széchényi Könyvtárba jár­niuk, ahol — bár megvannak a keresett kiadványok — kö­rülményesen juthatnak hozzá az érdeklődők. Ezt látva, a városi-járási könyvtár tavaly megalapította mikrofilmtárát. A közművelődési alapból ka­pott pénzt felhasználva vásá­roltak egy mikrofilmleolvasó Több mint száz esztendeje, 1878. december 25-i keltezés­sel jelent meg a Czegléd című vegyestartalmú hetilap mu­tatványszáma. Ekkor állította fel a város első nyomdáját Lesska Nándor, aki az első. ceglédi újság kiadója is volt. Nemcsak lapját ajánlotta a nagybecsű közönség figyel­mébe, hanem könyvnyomdá­ját is, amelynek különféle be­tűtípusait a mutatványszám utolsó oldalán ismertette. Foghíjas gyűjtemény A sárgult papírlap most a városi-járási könyvtár féltett kincse, a ceglédi könyvnyom­tatás és a hírlapírás első do­kumentuma. Kányi Andrásné, a könyvtár igazgatója az iro­dájában őrzi, ám a kölcsönző­terem polcain karnyújtásnyi magasságban sorakoznak más régi újságok súlyos kötetei is. A többi között megvan a Kossuth által szerkesztett Pesti Hírlap néhány évfolya­ma, a Magyar Hírlap, a Bu­dapesti Hírlap és a Jelenkor az 1800-as évék derekáról. A sajtótörténetben számontar- tott országos jelentőségű or­gánumok mellett kaptak he­lyet a Lesska Nándor lapját követő helybeli újságok. Saj­BEFEJEZŐDÖTT A SZŐLŐTELEPÍTÉS ^ Uareban a tsruészetteü TÁPANYAGTABLETTA MINDEN TŐHÖZ KÖZÚTI ELLENŐRZÉSEK Éleíimket, épségünket védik

Next

/
Thumbnails
Contents