Pest Megyi Hírlap, 1979. április (23. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-30 / 100. szám
Múlt századok vallatása A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban | Vasárnap van. Tavasz. Délelőtt. Áz ácsok és a faragómolnárok letették a fejszét: állnak már a fehérre meszelt, zsindelytetővel fedett, gerendavázas templomfalak. Az emberek kilépnek a házakból, magára marad a szegényparaszt, a kisnemes portája, mozdulatlan a szárazmalom óriási kereke. A temető csónak alakú fejfái között csak a bokrok szélfútta ágai bók ólnak. Csöndes a táj, hallgatnak a Tisza és Túr mentén húzódó éger- és kőrisligetek, lomhán mozdulnak a vizek. Mert az Én lóhát, a Felső-Tiszavidék a vizek világa. Az emlberek a téren gyülekeznek, a magában álló fa harangforomy lábánál, majd beljebb lépnek, hogy megcsodálják a református közösség templomának színesre festett meny- nyezetét, karzatát, a vándorasztalosok keze alól kikerült bútorokat, a szószék gazdagon díszített, áttört, festett koronáját. Egyetlen szó sem hallatszik, egy pillanatra mindenkit megérint a középkor hangulata. Az épület puritánsága, múltat őrző stílusa teszi ezt talán, hiszen a templom 1789—90-iben épült. ★ ' (Azután a turistacsoport lassan megindul kifelé, hogy a szabadban, a betonúton a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum kijárata felé haladva, megbeszélje az élményeket. A muzeológus vezető magára marad, tekintetével még végigsimít a múzeum első állandó kiállításának, a tavaly befejezett felső-tfcisza- vidéki tájegységnek épületein. Könnyű a képzeletnek: egy szem- villanás alatt 100—200 évet ugorhat, abba a korba, amelyet a múzeum bemutat; azok között az épületek és tárgyaik között, amelyek az egykor élt emberek életmódját szemléltetik, megragadhatja a leghétköznapibb pillanatokat is. Látja az ertíő- ket-vizeket, a nehezen művelhető földeket, az őszi utcákat, amelyeken nemritkán csónakban mentek szomszédolni, látja a paraszti sorban élő kdsnemest, amint a híres, 1571-től évszázadokon át megtartott szatmárnémeti vásárba szekerezik, s más fogatokat is, amelyek almát- körtét, vesszőből font ólakat szállítanak, hogy cserébe szerszámokkal, főzőedényekkel, mázas szűkeikkel gazdagodjon a konyha és a kamora. A képzeletnek könnyű — a muzeológusok azonban nem támaszkodhatnak csak a képzeletre. Ahogyan dr. Kurucz Albert főigazgató és Kecskés Péter megbízott osztályvezető mondja, a Felső-Tiszavidék 3fl építménye és 2500 tárgya nem kerülhetett volna a múzeumba, s nem tanúskodna hitelesen a vidék lakóinak életéről, ha az épületek áttelepítését, illetve felépítésüket az eredetivel azonos anyaggal, technikával, végső berendezésüket nem előzi meg évékig tartó tervezési munka. Ha a korabeli állapotot nem kutatták volna néprajzi-építészeti fölmérések, levéltári adatok, térképek segítségével, ha nem dokumentálnának minden részletet. Ügyelni kellett arra, hogy a gazdasági egységet a porta teljes berendezésével, mutassák be, hogy az egyes építmények a jellemző településszerkezetet Egy pillantás a kamrába: edények, szakajtó, káposztagyalu ... Szabó Jenő felvételei Fatoronyban szólalt meg hajdan a harang Erdóháton Vesszőfonat a kerítés, taposott szalma a a tető — szegényparaszti ház is érzékeltessék, hogy ne csak a házaik, hanem a tárgyak, a bútorok is a korról és az egykor élt emberről beszéljenek. Ilyen előzmények után került a múzeumba a templom, a harangtorony, a szárazmalom, a mocsaras, vizes területet jelző mélyedés, és a sövénykerítés mellett meghúzódó kispaládi szegényparaszti lakóház, amelynek fazáras ajtaja mögött egykor több generáció lakott együtt. A következő épületet Császár Gáspár 25 holdas botpaládi gazda építtette 100 évvel ezelőtt. A tornác díszes, faragott oszlopai, a polgári ízlés hatásáról is tanúskodó bútorok a gazdagságot jelezték, mint ahogyan a jó módra, s főként a rangra utal az 1860 körül emelt uszkai kisnemesi lakóház alaprajza is. A negyedik porta beosztása a távolabbi múltba viszi a látogatót: az istálló és az ól az utca felől áll, hogy az állatok, különösen ha sár van. ne tapossák végig naponta az udvart. ★ Ezen a portán az istállón erős faajtót látunk. Semmi különös nincs ezen az ajtón, csak annyi, hogy 1830 körül készítette az apa — s a fiú 60 évvel később sem dobta ki, ha- nfem megújította. S odarótta az évszámot az apja által vésett jelek alá. Az anyagnak, a tárgynak, a munkának ezt a feltétlen tiszteletét látjuk akkor is, ha akár képzeletben, akár valóságosan a Felső-Tiszavi- dékről a Kisalföld felé fordítjuk tekintetünket. Maradjunk a valóságnál: az első tájegységtől néhány száz méternyire fekszik az a nyolc porta, amely az árutermelésre korábban áttért, hamarább polgáriaso- dott vidék emberének életét mutatja majd be. Dalmi János műszaki ellenőrrel sétálunk az épülő — félig kész — falak között; legszívesebben megtapogatnám az apró ablakok kőkereteit, olyan finom, gondos munkáról vallanak. Pedig az eredetihez teljesen híven ezeket már Itt faragták. Az U alakú, zárt udvarú jános- somorjai házon még az Országos Műemléki Felügyelőség emberei dolgoznak, de tavaly óta a múzeum a külső vállalkozóknál gazdaságosabban — és nagy-nagy szakértelemmel — működő saját kivitelező részleggel is rendelkezik. „Olvassák a tervet a munkatársak — mondja Dalmi János —, jól ismerik a korabeli ácstechnikát, s minden eljárást, amelyet a népi építészetben alkalmaztak.” Jól kell hát érteniük a boronafal rakását is — mert néhány lépésnyire a Kisalföldtől, már az Őrségben vagyunk. A virágzó öreg almafák, körtefák között méhes, lenszárító, pajta s a lombok között felvillan a szentgyörgyfalvi boronaház fehérre meszelt, tapasztott fala. „Körbetor- nácos, csonkakonityú zsúpfedeies” — hangák halkan a meghatározás. A többiről, a szobák és a konyha célszerű elrendezésiről, a gazdasági egység tökéletes kapcsolódásáról, a kövekre helyezett gerendafal mesteri megépítéséről mór beszélni sem kell. Élhettek bármilyen nehéz körülmények között a ház valamikori készítői — vagy tán éppen azért, mert úgy elitek — mindennek, amit létrehoztak, célja, szerepe volt. Így születik a szép. ★ Fél nap a múzeumban — egy pillantás csak a magyar nép múltjának évszázadaira. Nézem a jegyzeteimet, azokra a mondatokra emlékezem, amelyekkel a muzeológusok a tervekről beszéltek. Ősszel már berendezve láthatunk néhány kisalföldi házat, tavaszra helyén áll a mándoki görögkatolikus templom ikonosztáza, hamarosan teljesen elkészül az őrség és Göcsej népi kultúráját bemutató tájegység. Azután ... Azután? A látogatókat (az utóbbi két esztendőben számuk 50 ezerről 100 ezerre növekedett) gyakori munkabemutatók várják a jövőben — és végül majd tíz tájegység épületei beszélnek a magyar nép és a nemzetiségek múltjáról. Ne kérdezzük, mikor ’lesz készen a múzeum! Ezt a munkát — állandóan felbukkanó új értékeivel — a valóság nem hagyja befejezni... P. Szabó Ernő Nemzetiségek közéletünkben \ Személyes sorsuk példázza Szinte naponta új eredményeknek örülhetünk: a megye lakossága egyre korszerűbb körülmények között él. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a lakóházak tágasabbak, hanem azt Is, hogy javulnak az oktatás, művelődés fettételei, társadalmi összefogás nyomán épülnek a közintézmények, szépülnek az utcák-terek. Minden társadalmi munkaakció bizonyítja, ebben az országos átlagot jóval meghaladó fejlődésben valóban jelentős szerepet játszik a lakosság nagy része. Azokban a községekben. amelyekben nemzetiségi lakosok élnek, ugyanezek a kedvező változások figyelhetők meg. A német anyanyelvűek munkája nélkül Solymár például aligha érhetett volna el szép sikereket a társadal- mimunka-versenyban, az összefogás eredményeként a pilisszentkereszU iskolásokat az ország egyik legkorszerűbb nyelvi laboratóriuma várja, a poemázi szerb klub lelkes délszláv és magyar anyanyelvű tagokat tömörít. Sorolhatnánk a településeket Közös gondok vállalása Knáb Mihály német nemzetiségű. A dunatoogdányi kőbánya üzemvezetője, a község párttitkára, 1932-ben kezdte a munkát a bányában. Először arra kért, a helytörténeti gyűjteményt létrehozó, a német nemzetiségi kultúrát ápoló pedagógusokat kérdezzem. Aztán, a beszélgetés során mondatról mondatna rajzolódtak ki a kőbánya és a község mindennapjai.- - Évtizedekkel ezelőtt tíz lő és sok-sok ember dolgozott itt — emlékezett Knáb Mihály, aki 1348-ban lett munka-, 1950-ben üzemvezető. — Amikor félig gépesítettük a kő berakását, negyven helyett nyolcán Is elegen voltak. 1973—74 óta pedig gombnyomásra működő berendezés vette át ezt a munkát. A termelés napjainkban ötszörösére nőtt, a fiatalok megfelelő átképzést kaptak a gépek kezeléséhez, korszerű szociális létesítményeket építettünk. A kőbányászat nehéz, de szép munka, kitartásra, szorgalomra nevel. Generációk lépnek egymás nyomába — a hagyományok vállalása, a közös dolgok iránti érdeklődés pedig Dunabogdány egész lakosságát jellemzi. A tanácstagok 30—40, a Hazafias Népfront helyi bizottságában tevékenykedők 40—43 százaléka nemzetiségi állampolgár. Képviselik közösségük érdekeit, ennek is köszönhető, hogy színvonalas az óvodai és az általános iskolai anyanyelvi oktatás, hogy nemzetiségi nőklub, zenekar működik, nekik is részük van abban, hogy a község útjai burkoltak, a vízvezeték minden házhoz eljut. Korszerű orvosi ren- delő, orvosi lakások épültek, két célcsoportos lakás az idén is elkészül. A nemzetiségi nyelvet oktató pedagógusok utánpótlására az idén két tanulót küldenek a fővárosi német gimnáziumba. Üj utak, óvodák Szusics Péter délszláv nemzetiségű, Tököl tanácselnöke. A település hétezer lakosának mintegy 60—65 százaléka délszláv, 5—7 százaléka német ajkú. A nemzetiségi lakosok helyet kapnak és igényelnek a párt-, a népfront-, az ifjúsági, az iskolai és a »közművelődési munkában. Utóbbit fényesen bizonyítja például a tököli horvát férfikórus, a tam- burazenakar, a tánccsoport teljesítménye. A lakosság aktivitását, közügyek iránti érdeklődését az is jelzi, hogy alig akadt kevésbé érdekes tanácstagi beszámoló, egy-egy alkalommal 70—80-an is megvitatták környezetük gondjait, örömeit, a falugyűlésen pedig háromszázan vettek részt. A jobbító szándékról azonban elsősorban az elvégzett feladatok beszélnek. — Tavaly befejeztük a belterület villamosítását, utakat újítottunk fel, óvodát bővítettünk — sorolja az eredményeket a tanácselnök. — Hat lakás épült a nagycsaládosok számára, a korszerű, rendelőkből és lakásokból álló egészségügyi kombinát pedig az idén, április negyediké előtt készült el. Az idős, segítségre szoruló emberek házi szociális gondozását is szeretnénk megszervezni. Ezek az eredmények a lakosság munkáját is tükrözik, ugyanúgy, mint az, hogy az iskola előtt kézi- labdapálya épül, a gyermekévre parkot és játszóteret készítünk, hogy az üdülőterületen társadalmi munkával létesül az úttörőtábor. Dabason 1976 Óta dolgoznak közös termelőszövetkezetben — a Fehér Akácban — a különböző nemzetiségű emberek. A nagyközség lakói közül kilencezren magyar, ötezren szlovák anyanyelvűek. Az együttműködés eredményességét — ahogyan a szlovák nemzetiségű Gombár Sándor, a termelőszövetke» zet párttitkára mondja —, az is bizonyítja, hogy a 11 ezer hektáron, háromezer taggal működő szövetkezet nyeresége 43 millió forint volt tavaly, egy tagnak havonta átlagosan 3650 forintot fizettek ki. Egy brigádban, egy gépen — Nincs olyan testület, szervezet a Fehér Akácban vagy a községben — mondja Gombár Sándor —, ahoi ne dolgoznának nemzetiségiek. A tsz párt-végrehiajtóbizottségában három, nöbizotitságáhan kilenc, a nagyközségi tanács végrehajtó bizottságában szintén három tag szlovák anyanyelvű, csakúgy, mint a tanácstagok egyharmada. Közös bri- ‘ gálában, közös gépen dolgoznak a magyarok és szlovákok, tagként, váltótársként, vezetőként. A dabasdak figyelnek a közös tél- • adatokra, ezit mutatja az is, hogy rendszeresen részt vesznek a társadalmi megmozdulásokban — de £i- gyeinek arra is, hogy korszerű, kényelmes legyen környezetük, hogy a fiatalok színvonalas anyanyelvi oktatásban, művelődési lehetőségekben részesüljenek. Ebben a tsz Is segít: tavaly tizenkét napon át szlo- vák anyanyelvi olvasótáborozók vehették birtokukba a dabasi járá? balatonalmádi üdülőjét. Társadalmi megbízatásból Hogy a közéi eltiséget — s így t nemzetiségiek közéleti érdeklődéséit, tenniiakarását — nem a látványosságra törekvés, hanem a céltudatos, mindennapos munka jellemzi, azt Gombár Sándor személyes sorsa is példázza: húsz éve dolgozik a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsége országos választmányában; a Hazafias Népfront nemzetiségpolitikai albizottságának elnöke, társadalmi megbízásból. P. Sz. E. 1 Nővérek Kovács Margit kerámiája
