Pest Megyi Hírlap, 1979. április (23. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-15 / 88. szám

xMmap

1979. április is., vasárnap

A PANDI PÉLDA

A művelődés fóruma

Nem hírneves épület, pedig lehetne. Esztétikailag és funkcionálisan is megfelel minden követelménynek. Mintának, alaptípusnak szolgálhatna ahhoz, hogy milyennek kellene lenni a községi művelődési házaknak. És nem százmilliókból épült, tízből se egészen, s a helybeliek társadalmi munkája még ebből az összegből is jelentősen lefara- gptt. Egy komplexumban található a könyvtár, a mozi, a művelődési ház, a községi pártszervezet helyisége és az úttörőház. Akár csodájára járhatnának a megyéből.

A legjobb feltételek

Pánd, a Gödöllői-dombvidék szélén, az Alsó-Tápió völgyében meghúzódó kétezer lakosú település. Az utóbbi tizenöt évben a község lélekszáma tíz százalékkal csökkent, de most már egyre kevesebb az elvándorlás. S ez biztosan ösz- szefügg azzal a gazdagodással, amelyről az utcák,' a lakóházak, az orvosi rendelő, az eszpresszó és a művelődési központ tanúskodik. Az itt élők többségének a termelőszövetkezet, az állami gazdaság és a gyermekruha-varro- da kínál munkalehetőséget, művelődést, szórakozást pedig a művelődési központ.

Két és fél éve avatták a falu legnagyobb középületét: széles lépcsősora, és oszlopokra emlékeztető homlokzata, s hogy minden oldalról az aranymetszés arányait követi, mindez kicsit klasszicizáló építészeti szemléletre utal. A fehér beton és a hatalmas üvegfelületek mégis modern benyomást keltenek.

öt félév elég ahhoz, hogy elteltével joggal tegyük fel a kérdést: Megtérül-e az anyagi áldozat, a befektetett sok-sok energia, a község lakóinak hétköznapjaiban természetes szerepet játszik-e. a művelődési centrum? Nehéz választ adni, mert a számok valódisága nem fejezi ki az igazságot és egészen más képet adnak, ha a megye tükrében vizsgáljuk, mintha zárt egységnek tekintjük a falut. Vitathatatlan: Pest megye kis települései közül Pándon legjobbak a köz- művelődés feltételei.

A délelőtti csendes órán böngészésre csábít a könyvtár.

— Azt is mondhatnám, hogy megvan valamennyi lexikonunk és szótárunk, amelyre egy kisebb kézikönyvtárban szükség lehet — kísér végig a szabadpolcok között Hugyák Zoltánná, a könyvbirodalom vezetője. — Az útikönyvek között most biztos rendetlenséget talál, mert az úttörők készültek az öt i világrész című vetélkedőre, s ' nem mindig teszik helyükre a könyveket.

A polcokon nyolcezer a^et, a község minden lakosára négy könyv jut, ezt az arányt megirigyelhetik a városi könyvtárak is. Olvasnak-e a pándiak? Tavaly háromszázan iratkoztak be, s összesen 7 ezer 900 könyvet k '.zsönöz- tek, tehát elméletileg minden ] könyvtártag 26 könyvet olvasott el, miközben a könyvtár teljes állománya egyszer megfordult a kezek közölt. Mielőtt kezdenénk nagyon elégedettek lenni, azt is meg kell jegyezni: a község lakóinak csak 15 százaléka jár a könyvtárba.

Nem sok, de megnyugtat: az arány megfelel a megyei átlagnak.

Kitűnő program

Gál József, a művelődési központ igazgatója sorra veszi a hatalmas kulcscsomó minden darabját: megnyílnak a szakköri szobák, a tévé és az ismeretterjesztő terem, az oktatóhelyiség és a színházterem. Itt dolgozik a fotóklub; ott a kézimunkaszakkör, amott a modellezők barkácsolnak; ez az ifjúsági klub helye; az az irodalmi szakköré, megosztva a citerazenekarral; újdonság a szabás-varrás tanfolyam, amelyben több varrógépen oktat egy kisiparos.

— Havonta átlagosan hány ember jön el legalább egyszer a művelődési központba?

— Talán kevéssel több, mint kétszáz — válaszolja hosszú számolgatás után Gál József. — Ebbe persze benne vannak a szakköri tagok is.

— Meglehet, hogy ugyanazok keresik a művelődési központ által kínált lehetőségeket is, akik a könyvtárba járnak?

— Szinte egészen biztos, hogy így van.

— A háromszáz olvasót figyelembe véve, ide még legalább száz embert lehetne „becsábítani”.

— Ez is valószínű. De most csak a törzsközönséget számoltam. Hozzá adhatnám még az előadások közönségét: rendszeresen meghívunk fővá rosi művészeket, legutóbb Löte Attila és Váradi Hédi járt nálunk. A Népszínház bemutatta a Székelyfonó és a Rita című operát, a Versenyló halála című Ajtmatov regény adaptációját, s rövidesen egy Csehow-darabbal lép fel ná lünk. Hadd mondjam el egy bánatomat: nem tudom előte- [ remteni a pénzt két színváltós reflektorra, a kábeleket már behúzták, kész a kapcsoló- szekrény is, de hiába. A Népstadiontól szó szerint alkönyö rögtünk egy nagy fényerejű derítő reflektort, lényegében ez a színpadi világításunk.

— A fiatalokat, akiket nyit ván vonzanak ezek a rendez vények, be tudják vonni a közművelődésbe is?

— Mi tagadás: csak módjával. De az idei két ismeret- terjesztő sorozatunkra azért már szép számmal jöttek.

Nem mozgó mozi

Keressük meg a mozit! Hetente háromszor vetítenek filmet. A mozi lényegében a művelődési központ színház- terme, de önálló üzem. Any- nyira önálló, hogy műsor- programot se ad a társintézménynek. Hiába próbálnák a pándi közművelődési naptárba beépíteni, soha sincs kész időre a vetítési rend.

Hosszú beszélgetés után kísér a lépcső felé Gál József. A válaszon gondolkodom, hogy megtérül-e? Nekem meggyőző volt az igen. Feszít: aligha írhatok le mindent, amit Pándon láttam. Jókívánságok után csaknem félve kérdezem: népművelő? A válasz is tanulságos: — Nálunk mindenki képesítés nélküli. Igen. A kis települések közül itt a legjobbak a közművelődés feltételei, viszont alig van megyénkben szakképzett népművelő. S hogy miben kellene a pándi művelődési centrumban tovább lépni? Hogy az egymással párhuzamosan működő intézmények egy valóságos komplexitásban fejtsék ki tevékenységüket. Hogy a köz- művelődés fóruma mellett egyre inkább a közélet „agó- rája” is legyen ez a jól és szépen létrehozott épület.

Kriszt György

TOLL ES ECSET

Derkovits Gyula emlékezete

A tetőn a macska félelmetes árnya lopózkodik az Önfeledten tollászkodó veréb felé. A nyitott ablak párkányán végzés, rajta darabka szárazkenyér. Az ablak előtt álló férfi híreket olvas, s az őt figyelő nő arca eltorzul az aggódástól.

Derkovits Gyula ebben az 1930-ban készült, a Végzés címet viselő festményében sűrítetten mutatja fel azt a szorongásokkal teli korszakot, amelyet a világgazdasági válság, az éhezés, a" kilakoltatások és a fasizmus Európára vetődő árnyéka jelentett. Nincs ebben a festményben semmi elbeszélés, sem Irodalmi, tulajdonképpen cselekvés sem. Csak ábrázolás. Az élőlényeknek és a tárgyaknak olyan, a létezés szükségszerűségeit felmutató, egymáshoz való viszonyát adja a festő, ami feszültté, gondolatokat szülővé és érzelmeket elindítóvá teszi a képet. Derkovits érett művészete általában egy-egy viszonylag egvszérű helyzetet, pillanatot ábrázol, ám azon tjeiül a valóság lényegi sűrítését adja.

A művész 85 éve, 1894 április 13-án született, és negyvenéves korában halt meg. Kényszerűen apja foglalkozását követve asztalos mesterséget tanult, majd önkéntesnek jelentkezett az első világháború frontjára, ahonnan hadirokkantként megbénult bal kézzel, tüdőbajjal és csalódott, fáradt lélekkel tért Vissza. 1916-ban Budapestre

költözött és lényegében ettől az időtől kezdve foglalkozott rendszeresen a művészettel. A tanulóévek után szűk tizenöt év állt a rendelkezésére, hogy művészetét kibontakoztassa, remekműveit megteremtse.

Rendkívüli alkotó volt, eredendő tehetség, aki a különbö_ ző esti tanfolyamokon és szabadiskolákban tanultak után hihetetlen szorgalommal és gyors előrehaladással sajátította el a festészet alapelemeit. Megismerte az izmusok magyarországi formáit s Kemstok átmeneti hatása után gyorsan megtalálta saját kifejező eszközeit. Egész emberi alapállása, sorsa érzékennyé tette a társadalmi valóság iránt. Mint a kommunista párt tagja, eszmeileg tudatosan és felkészülten járt a világban, festői tehetségét ezáltal valósíthatta meg igazán korszakos művekben. „Össze kell kötni képzőművészetet a mondanivalóval — vallotta —, mert az embernek bizonyosan van közölnivalója. Mint fes„ tőnek és mai embernek, érzem, hogy kötelességünk az életünk és társadalmunk jelenségeit maradék nélkül kifejezni. Azt hiszem, teljesítem is ezt, mikor aktualitásukat tudomásul veszem.”

Valóban teljesítette, s miközben bizonyos polgári szakmai körökben elismerést szerzett művészetével, a hivatalos művészetpolitika minden lehetőségtől megfosztotta, művészetét nem értékelte, sőt elítélte. Derkovits állandó létbi_ zonytalanságban, hihetetlenül fojtogató légkörben adott híradást a művészet nyelvén saját koráról. Szinte valószínűtlen, hogy olyan beteg és meggyötört testtel hogyan tudott naponta vászon elé ülni és a külső elismerés értékvissza- jelzésa nélkül nagy művek egész socát létrehozni.

Derkovits Gyula marxista felkészültséggel és egészen rendkívüli emberi tapasztalattal tájékozódott a világban. Számára osztályának, a rriun- kásosztálynak korszakos . ábrázolása nem azt jelentette, hogy képein elgyötört, megnyomorított munkások rémlenek fel. Egy önarcképben, a befagyott ablak táblájában megvillanó szuronyban, az őrbódéban leselkedő fegyveresben éppúgy a korról szólt, mint a homokszállítók, a csónakosok vagy a hajókovács megfestésekor.

Derkovits Gyula, mint említettük, eredendő tehetség volt, de nem vakon és megszállottan alkotott. A legnehezebb emberi körülmények között is munkáihoz a rajzok, a festményvázlatok egész sorát készítette. Szinte pontról pontra követhető, hogyan alakult ki a végső mű szerkezete, szoros, feszült kompozíciója, mi_ ként formálódott a gondolat és nyerte el végső kéoi formáját. Következetes életművet hagyott hátra, olyan festészetet, amely egv szörnyű kor lenyomata s művészileg, emberileg mégis felemelő. MunMondd, ha mär ketten vagyunk!

ELŐFORDULT már, hogy.

egyetértettünk. De kiállításon együtt még nem voltunk soha,; most összehozott bennünket a feladat egy gépkocsi hátsó ülésére. Az útvonalunk Sziget- szentmiklós, Szentendre, Tahi, Vác és Budapest, négy helyszín; mindkettőnknek megszokott tempó. Időközben megalkuszik a cigarettafüsttel útitársam, Losonci Miklós, akinek a neve lapunk hasábjainak aljáról moat a cikken belülre kerül. Mögöttünk van már vagy hatvan kilométer, és Szentendrén a művésztelepi galériában Onódi Béla tárlata. Folytatjuk, ahol abbahagytuk.

— Nagyszerű művész, egészen kiváló tehetség — gesztusai, bólintgatása nekem szóló bizonygatás.

— Láttunk jó képeket.

— Egészen páraitlan a megbízhatósága.

— Megbízhatóság? Mit jelent az a festészetben?

— Több mindent. Először is egy Onódi-kiállítás nem okozhat csalódást, meglepetést, i nincsenek rossz képei. Más- j részt ő mindig a maga törvé- , nyein belül marad, nem vesz át — hogy úgy mondjam — j divatokat Persze figyel a vi- lágra, ott vannak az ablakos | képei: érezni rajtuk a konst- ! ruktivizmus hatását, de a ma- i ga eszközeivel, a saját forma- | nyelvére lefordítva alkalmaz- j za. És pasztellszínei csodála- j tosak, halk szavú festő.

— Konstrukciójukban zárt képek, tele vannak magányos- ; Sággal, ha alakot fest a képre: mindig csak egyet. Témavilága, stílusa alig változott ötven év alatt. Érdekes a hűsége a nagybányai iskolához.

— Tiszta, apollój művészet; i a természet és az ember fel- j emelő összhangja, megkapó i kiegyensúlyozottság, a valóság ! megélt boldogsága.

— Nem rangsorban, csak |

módszerében érdemes ezzel i szembeállítani a dionüszoszi | művészetet, amely nem újra- ; fogalmazza, hanem értékeli a valóságot: Michelangelo és '

Csontváry, Beethoven és Bar- | űóíc, Brecht és Örkény.

— És Ady Endre. De a másik ágon is sorolhatunk neve- ! két: Leonardo, Piero della j Francesca, Raffaello.

NÉZEM a gépkocsivezető j tarkóját: mire gondolhat?

Diszktéten hallgat. Válla föPipás önarckép, 1926.

lőtt látom a kormány ívét Is, a mozdulatlan ablaktörlőt, s az aszfalt szaggatott vonalának rohanását.

— Ha már Adyról is esett szó — fordulok útitársamhoz. — Készül a kandidátusi disz- szertáció?

— Már befejeztem — válaszol Losonci Miklós. — Az lett a címe, hogy Képzőművészetünk és irodalmunk együttműködése a századfordulón. Ebben azt igyekszem igazolni. hogy az antikvitás hatásának csökkenése után, a társadalmi forradalmakkal párhuzamosan lezajlott Magyarországon a művészeti forradalom is. Pótoltuk lemaradásunkat és Aüyval, Bartókkal. Csontváryval európai rangra emelkedett a magyar kultúra. Ady foglalkoztatott leginkább, őt szimbolistának vagy szecessziósnak szokták mondani, de szerintem túlmutat Apol- linaireen, a szürrealizmusnak nyit kaput.

— Ady-nyomozásod eredménye az a két cikk is, amelyet a Pest megyei Hírlapban közöltél ?

— Az első különösen. Sok egyéb között leírtaim a költő családfáját — és ebben hibát vétettem: egy apát nagyapának írtam. S ennek köszönhetem a második, fontosabb cikket: Levélben jelentkezett Sződligetről özvegy Bánhegyi Lászlóné és korrigálta a hibát. Ekkor derült ki, hogy ez az idős asszony Márka Erzsébet, Ady Endre unokahúga, akiről eddig nem tudott az irodalomtörténet. Ő az utolsó, aki még találkozott a nagy költővel és teljesen új ■ információkat is tud az Ady-csa- ládról. Naplójába például pontosan bemásolta azt a levelet, amelyet Ady Lőrincné írt egyik rokonának. A levél szövege, nyomtatásban, először a Pest megyei Hírlapban jelent meg.

— Nagy, szerencse, ha egy hiba ilyen forráshoz visz.

— És ráadásul velem ez j megismétlődött. Cikket írtam I Tóth Árpád isaszegi tartózko- [ dúsáról, ez már önmagában I is érdekes volt, mert az irodalomtörténeti feldolgozásokban Tóth Árpád és Isaszeg kapcsolatáról csak szokványos említések voltak. Igyekeztem ezeket összefoglalni, s a ma élő szemtanúk vallomásával kiegészíteni, de csak addig jutottam, hogy a költő 1921., 1922. és 1923. nyarát töltötte a községben. Miután a cikk megjelent a Pest megyei T’ír- lapban, levelet írt a szentesz- tőségnek Erős József, akinek a szüleinél nyaralt Tóth Árpád egészen 1925-ig. Ez az idős férfi számos olyan meleg, emberi részlettel egészítette ki az információkat, amelyek szintén elsőként jelentek meg nyomtatásban, e lap hasábjain.

— Hasonló újdonságokat eredményezett a József Attiláról, Radnóti Miklósról és a c attarói tengerészekről írott cikked.

— Általában a kíváncsiság vezet, az ismeretszerzés ösztöne — és néha segít a véletlen. De nem szoktam lecsapni a

j témákra, a lehetőségekre. Itt egy friss példa: húsz éve iskássága annyira egyedi és olyan öntörvényű, hqgy szinte követhetetlen.

JVagySágát a vele kortársL1 ként alkotó másik nagy proletárfestő, Dési Huber István így jellemezte: „Vannak küldetéses emberek, költők, politikusok, írók, művészek, akiknek életintenzitása mész. sze túlhaladja kortársaik életét. Akikben tömörülnek a dolgok. Az osztály, a nép, a nemzet érzelmei. Akikben ösz- saefut minden, ami a nagy egységekben él: a fájdalom, az öröm. a szenvedés. S amit érzékeikkel megélnek, sorra számba veszik: a rész ismeri így meg az egész életét,. az egyén«a sokaságét. Mintha külön szervük lenne rá ezeknek az embereknek, úgy fognak föl, zárnak magukba mindent; hogy később hatványozottan fejezzék ki műveikben.”

Harangozó Márta

merem József . Attila húgát, Etelkát. Mindig tiszteletben tartottam a családi, testvéri diszkrécióját. Aztán legutóbbi találkozásunkkor több olyan dolgot mondott el, amely a költő életéről tudottakat újabb részletekkel gazdagítja. Egyben megígérte, hogy saját verseit — tehát Etelkáét — is átadja nekem közlésre.

ÉSZREVÉTLENÜL simult a komp a túlsó parthoz. Az autót a Duna mellett hagyva, gyalog indultunk tovább a nagy történelmi múltú városban. A régi görög templom ma már kiállítócerernként szolgálja a váciakat, a 187 éves épület önmagában is joggal vívja lei az érdeklődést. Falai között az alig két éve elhunyt Göll- ner Miklós festőművész alkotásai várják a látogatókat.

— Lenyűgöző a szakmai képessége, mérhetetlen a rajztudása, hatalmas tehetség volt

— széttárt karokkal mutat körbe a kiállítóterem / közepéről. — Gyönyörű ez a szentendrei szerb templom, ebben a mély, erős kékben, itt alul ez a lírai folt, amint szétárad a képen. Nagyszerű. Én ismertem ezt a képet, de csak most fedeztem fel igazán. Gölliner mindig tartogat meglepetéseket. Az öt kék alap tónusú kép közül a Leányjalui hegyek a legcsodálatosabbak ...

SÜRGETETT az idő, még meg kellett nyitni a váci Fortéban egy fotódokumentumokból álló Móricz-emlékkiállí- tást, Budapesten a Dalos Ida Művelődési Központban pedig Nagy János festőművész első önálló tárlatát.

— A tulajdonképpen irigy-« lésre méltó lelkesedés időnként megzavarja a reális mértéket. Közepes vagy gyengébb festők Gauginhez, Van Goghhoz, Ferenczyhez, Sző- nyihez méltó jelzőket kapnak. Bizonytalan értékű életművek csillogni kezdenek a kritikai fényében.

— Vártam ezt a bírálatot

— mondja Losonci Miklós. — Van, amikor én is érzem, hogy szegényes a kritikai szókincsünk, de szinte valamennyi művészeti ág értékelésénél a színházkritikákban is. Hogy nem mindig árnyalt az elemzés, annak nem a tunyaság az egyedüli oka. A kritikai szókincs gazdagítása közös feladat. Azzal viszont nem értek egyet senkivel sem, hogy kevesebb tárlatról kellene írni, hogy csak az igazán kiemelkedőket, a szélsőségeket érdemes méltatni. Nekünk feladatunk az enciklopédikus kitekintés elősegítése is. Ma a reneszánszból alig ötven alkotó közismert, de kismesterek ezrei dolgoztak akkor is. A mai kismesterek is részei az éjő képzőművészetnek.

— Marad vitatkoznivalónk a jövő hétre, a jövő évre is. Ha leírom: Losonci Miklós, milyen titulus illet meg?

— Április 15-től az Iparművészeti Főiskola főtitkára vagyok. Húsz évig dolgoztam Pest megyében, a ráckevei Ady Endre gimnázium igazgatójaként. Szigetszemtmikló- son lakom. Minden a megyéhez köt

Gy. K.

TV-FIGYELO

Jogi CSetck. Ugyancsak törhettük a fejünket csütörtökön este a Jogi esetek legújabb adásának a tartásdíjról szóló példázatát figyelve. Hogyne, hisz’ egyrészt az tűnt igaznak, miszerint fizessen csak az a más gyermekét magára vállaló fiatalember — annyira az övének tekintetté, hogy még a nevét is odaadta neki —, másrészt meg éppen az, hogy ugyan minek adna egy forintot is, amikor végtére semmi köze hozzá.

Bizony az efféle életbogok kicsomózásához már jogászi ész kell, s olyan szakértelem, amilyennel ennek a paragrafús- magyarázósdinak tudós szakértői rendelkeznek. Amikor elmondták, hogy egy éven belül

ez a faramuci állapot az ál-apa kezdeményezésére rendezhető, egy éven túl pedig az ügyész kérheti a mentesítést, nagyot bólinthattunk, örvendvén jogszabályaink emberségességének és rugalmasságának.

Ami pedig ezt az egész, most emlegetett húsz percet illeti, bátran elmondhatjuk róla, hogy nagyjában, egészében azokat a régi, nagyon élvezetes Jogi eseteket idézte, amikor még együtt tevékenykedett a sorozatot elindító, dr. Petrik Ferenc vezette stáb. Hála azoknak. akik reáleltek, az új gazda — azazhogy gazdasszony —, Fluckné dr. Papácsy Edit egyre inkább a jeles elődhöz méltóan irányít, kérdez, s érvel is ha kell.

' A. L.