Pest Megyi Hírlap, 1979. március (23. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-04 / 53. szám
^Mríap 1979. MÄRCHIS 4., VASÁRNAP Magán gólyaneveSde Ráckevén Ősszel talán útra kelnek Szeredi László és felesége 1977 októbere óta nevel ráckevei portáján két gólyát. Ez egyedülálló hazánkban. Az Állatkertben cseperedtek már fel fiókák, de arról senki sem tud, hogy egy családi ház kertjében, szinte háziállatként nőttek volna fel. Szerediék mindketten gépjárműtechnikusok; a Csepel Autógyárban dolgoznak már vagy 30 éve. Különös vállalkozásuk csupán mélységes állatszeretetükből fakad. Újsághír nyomán Olvasták a Szabad Földben özvegy Dobecz Elemériné felhívását: Tiszabábolnán egy nádtetős házat javítottak, kéményéről levették a gólyafészket, a szülők ezután nem táplálták a fiókákat, az asszony egész nyáron gondjukat viselte, de már nem bírja, segítséget kér... Szerediék barátaikkal beültek a kombi Zsiguliba, és egy hűvös októberi vasárnapon elutaztak a faluba. Megtudták, hogy 1977 júniusában öt kölyökgólya volt a fészekben, egy elpusztult, és éhségükben a többiek felfalták. (Ehhez tudni kell: a gólya húsevő, s nagyon sok táplálékra van szüksége.) A néni jószívűen Hokedlivel és to- jásrántottával etette a négy árvát. Közülük kettőt megfogtak a kutyák. A megmaradt két kicsiny fejletlen volt, tollazatuk nem nőtt ki. Fáztak, dideregtek a fészerben. (Közbe kell vetnünk: a gólyák száma Európában a tíz évvel előbbihez képest felére csökkent, védett madarak. Nálunk 10 ezer forint az eszmei értékük, a fiókáké pedig ötezer forint.) Szerediék fürdőköpenybe bugyolálták a két fiókát, s elhozták Ráckevére. Tojással hasztalan kínálták őket, kiköpték, mint a gyerekek. A friss hal annál jobban ízlett. Nem sokáig szökdécseltek az udvaron, Szeredi a terasz alatt egy hűtőszekrény dobozából szállást készített, s 250 wattos Infraégőt szerelt fel: ez melengette a pelyhes állatokat. Tollazatuk hamarosan növekedésnek indult. Ma is gyakran bekapcsolják az égőt, ha nagy hidegek járnak. Pajtás, a nagy fehér kuvasz elég hamar, nyolc-tíz nap alatt megbarátkozott a jövevényekkel. Eleinte riogatta, hajtogatta a kis udvar új lakóit, e kemény dresszírozás után aztán megszokta, hogy odatartoznak, a tyúkokkal együtt el kell viselni őket is felségterületén. A táplálék megszerzése nem kis gondot okozott. Szeredi horgászik ugyan, de annyi halat nem tud fogni, amennyi a falánk gólyafiókákmak kellene. Nyáron napi két kilót is megettek. Segítettek a barátok, a horgásztársak, kéretlenül is hozták egy idő után a zsákmány fölösét, a dévért. A Fekete Hollóból a csírkebél, á hal belsősége mind idekerült. Hiába a szép összefogás, mindez kevésnek bizonyult. A gólyák kedvence, csemegéje a csirkefej lett, amelyből heti S—4 kilót vesznek a csarnokban, aránylag olcsón: hat forint kilója. t Etetési gondok « Nyáron egyszerűbb volt a dolog, mert a gólyák maguk is kerestek eledelt, összeszedték a csigákat, veszekedtek a ló- tetűért, s az embernek láthatatlan, hajszálvékony gilisztákat is kiráncigálták a földből. Éhesen követték gazdájukat, amikor ásózott. Azóta nincs rovar a kertben. Kell-e többet mondanunk a gólya hasznosságáról; arról, milyen szerepet játszik a biológiai egyensúly fenntartásában? Sajnos, a mohóság egyikük csonkulását okozta. Miközben Szeredi békésen aprította a csirkefejet a tőkén, Csőri odadugta a csőrét, s a kisbalta két centit lemetszett belőle. Ő ezután már nem is bizonyult olyan ügyesnek a gilisztafogásban. A férfit nagyon bántja az eset-. Már beszélt egy fog- technikus barátjával, s azon kísérleteznek majd, hogy a protézisek alapanyagából, ragasztással, műcsőrrel ^tolják a hiányzó részt. Ez megoldható, hiszsn a férfi kezéből elfogadják az ttelt, bár a simogatást neki semen, gedik meg; elegánsan továbbállnak. A másik terv: Szeredi feláldozza az ecetfát, levágja koronáját, hátha tavasszal felköltöznek a megerősödött gólyacsemeték, végül is jobban kedvelik a magasabb, tágasabb tanyákat, mint a terasz alját, ahol a tyúkokkal együtt laknak. Egyébként: este, nyugovóra térve kizavarják, kartonpapír házikójukból a melegre bemerészkedő tyúkanyó- kat. Múlt tavasszal nem egy csábítójuk volt a gólyáknak: májusban vadgólyák szálltak a tetőre, majd az udvarra, hívogatták szelíd társaikat, tartsanak velük. Ennek legnagyobb akadálya az volt, hogy emezek még nem tudták repülni, legfeljebb 15—20 métert, épp csak kipróbálgatták szárnyukat. Mentés az árból Elesettségüknek tudható be, hogy kis híjás belevesztek a Duna-ágba. Nyáron a gyerekek belezavarták őket a vízbe. Úszni nem tudtak; csónakkal mentették ki őket a sodró árból. Persze, nem az üldözés, hanem a szeretet a jellemző. Mesélik, nyáron elment a gólyapár a közeli piacra, ahol valaki sült kolbásszal vendégelte meg őket. Egyszer a főutcán sétáltak; megállt miattuk a busz, megdermedt a forgalom. Szeredi László felvette a kapcsolatot a Madártani Intézettel, két gyűrűt kap onnan; s együtt figyelik tovább a felserdült gólyák sorsát. Február utolsó naipján, ott- jártunkkor, a fészer hófödte tetőnyergén féllábon álldogált Csőri, búsan nézegette a széltől fodros folyót, s a gazda csalogató füttyére sem szállt alá. Társa, Csőri, futva indult a partról, lassú szárny- csapások után landolt, és jóízűen lakmározott a csirkefejből. . Lábán a bőr láthatóan remegett a hidegtől, miközben, apró pihékben szállingózni kezdett a hó. Csodálatos, hogyan bírják a hosszú, zord telet Bizonyára nagyon várják már a melengető napsugarakat, a tocsogók megélénkülő, gazdag világát. Szerediék is kíváncsian várják a tavaszt: sikerül-e most a vadgólyáknak elcsalogatni kedvenceiket? S ősszel, vajon útra kelnek-e? Palád! József Békésen egymás mellett: Csőri, Csőri, Pajtás és a gazdájuk A tiszta levegőért Az MMG Automatikai Művek a Közúti Közlekedési Tudományos Kutatóintézettel közösen új hordozható műszert fejlesztett ki a dízel-motorok kipufogó gázának ellenőrzésére. A képen: Egy kamion motorjának ellenőrzése. Egy kullancscsipés „szövődményei" A kóspaSSagi asszony igaza A kóspallagi asszony csendes és zárkózott volt, akár az a Börzsönybe bújt falu, ahol él. Fejkendő keretezte arcának nyugalmát eltüntette egy perc alatt a kétesztendős emlék, s lassan, szinte bűntudattal beszélt. Röstellte — még így, akaratán kívül is hírbe hozni, cikkbe keverni kenyéradóját. „Csak ne legyen írva semmi rossz” — ezzel bocsátott utam- ra búcsúzáskor is. A halál mezsgyéjén Drobinoha Vincéné■ kóspallagi asszony 1977. július 4-én agyvelőgyulladásban megbetegedett. Az elmúlt évek veszedelmes járványa hetek alatt a halál mezsgyéjére sodorta a 47 éves munkásnőt. A kórházi diagnózis szerint a vírus kullancscsípéssel került a szervezetbe. — Azon a napon egy don- gásban dolgoztunk, közel egy elhullt szarvas teteméhez. Azt a szarvast okolom én, arról jöhetett a kullancs. Engem annak előtte nemigen bántottak. Mondták is sokat: úgy látszik, neked rossz a véred, hogy nem ragad beléd a kullancs. Mert hát kullancs mindig volt az erdőn, csak nem olyan mérges, mint mostanság... A csípéstől nagy beteg lettem, a váci idegosztályról át is vittek Pestre a László Kórházba. Ott meglumbálták a hátgerincemet, 280 vagy 300 volt bennem a gyulladás — így mondták. Két héten át élet-halál közt voltam, állítólag meg is bénulhattam volna, de végül felgyógyultam. A kóspallagi asszony négy hónap múlva ismét munkába állt az erdőn. Néha-néha még Munkaügyi viták A munkaszerződés feltételeiről Az egyik Pest megyei mezőgazdasági termelőszövetkezet évekkel ezelőtt a borkimérésébe új vezetőt alkalmazott. Megállapodásuk szerint csökkentett alapbérrel kombinált jutalékrendszerben dolgozik. A havi alapbér hatszáz forint, a forgalom után pedig 4,5 százalék pótlékot kap. Az egyik hónapban a vezető kimagasló teljesítményt ért el, amelynek alapján kilencezer forint munkabér illette volna meg. A tsz azonban az összeg kifizetését MÉM- rendeletre hivatkozva megtagadta, s csak háromezerhat- száz forint munkabért számolt el. Egyidejűleg intézkedett a munkaszerződésnek a miniszteri rendelet szerinti módosítása iránt. A vezető ezt nem volt hajlandó tudomásul venni, s arra hivatkozott, hogy a munkaszerződés utólag nem módosítható. Panaszával a döntőbizottsághoz fordult, amely a szövetkezetét kötelezte, hogy a már kifizetett háromezerhatszáz forinton felül további kétezer forintot fizessen neki. A bizottság figyelemmel volt a vezető eddig végzett jó munkájára, valamint arra, hogy a szóban forgó kiugró havi teljesítményt csak túlmunkával érhette el. A döntőbizottság határozata ellen a szövetkezet a Pest megyei munkaügyi bírósághoz fordult, amelytől a határozat hatályon kívül helyezését, valamint a vezető havi munkabérének háromezerhatszáz forintban való megállapítását kérte. A bíróság a keresetet elutasította és a döntőbizottság határozatát helyben hagyta. Az ítélet indokolása szerint a tsz a vezető munkabérét az eredeti szerződésben foglaltak szerint köteles kifizetni, mert utólagos módosításra a jogszabály nem ad lehetőséget. A jogerős ítélet ellen a legfőbb ügyész törvényességi óvással élt, amelynek a Legfőbb Bíróság helyt adott, a munkaügyi bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, a szövetkezeti döntőbizottság határozatát megváltoztatta, s a vezető igényét elutasította. A döntés indokolása szerint érvénytelen az a munkaszerződés, amelynek megkötése a munkaviszonyra vonatkozó szabályba ütközik. Ha a szerződésnek csak valamelyik rendelkezése is ellenkezik a jogszabállyal, akkor érvénytelen. A termelőszövetkezetek alkalmazottainak bérezésére vonatkozó MÉM-rendelet irányadó akkor is, ha ezt a munkaszerződés nem kötötte ki. Ebben -az esetben a munkaszerződés egyik fontos feltétele hiányzik; a felső bérhatár rögzítése, ami miatt a megállapodás érvénytelen. Ezért a forgalom után járó pótlék százalékos megjelölése — a bermaximum meghatározása hiányában — szintén érvénytelen. A MÉM-rendelet értelmében a vezetőt, mint csökkentett munkabérrel kombinált jutalékrendszerben alkalmazott vendéglátóipari dolgozót, a besorolása szerinti bérmaximum 200 százalékáig terjedő munkabér illeti meg, ami ez esetben legföljebb havi 3600 forint lehet. Ennél nagyobb összegű munkabér kifizetésére — a szerződés módosításától, illetve annak időpontjától függetlenül — nem tarthat igényt. szédülés fogta el, ilyenkor hirtelen elsötétült körülötte minden — de megnyugtatták: egy-két év alatt elmaradnak lassan ezek a panaszok. Csak a kézremegéssel kellett meg- békülnie. Most már olyanok lesznek az ujjai, mint az öregeké, mondták az orvosok. A betegség keresztje Aztán egyszer egy ismerős bizonygatni kezdte az asz- szonynak, hogy járna neki betegsége után valami kártérítés. Drobinoha Vincéné nem nagyon hitt a dologban, hisz betegsége keresztjét az ember maga cipeli, mégis mikor a következő hónapban a királyréti erdészházba eljött a jogsegélyszolgálatra a jogászember, az asszony elment megtudakolni, ml igaz a jótanácsból. „És akkor engem felvilágosítottak — emlékezik vissza —, nyomban kiszámolták a jog szerint járó pénzt is.” Mert a törvény alapján a vállalatnak teljes keresetkiesést, vagyis a táppénz és az átlagkereset közötti kijlönbözetet, valamint a betegséggel járó többi költséget meg kell térítenie, ha üzemi baleset vagy foglalkozási ártalom okozza a betegséget. A jogász 3 ezer 554 forint jogos követelést számolt össze. Három és fél ezer forint nem nagy összeg egy megyé- nyi területet művelő erdőgazdaság kasszájában, ám a gazdaság mégsem fizetett. Nyilván nem az összeget tartották soknak a balassagyarmati központban, inkább az elvről lehetett szó. Az Ipolyvidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság alighanem precedenst nem akart, s Drobinoha Vincéné- nek megüzenték; erdei faluban él, nemcsak munka közben szerezhette a bajt... Az erdőgazdaság nyilván tartott attól, hogy azokban a kullan- csos időkben egyetlen kártérítés kifizetése a hasonló ügyek sorát indíthatja el. És ekkor elkezdődött a jogi procedúra. Alapkérdését, hogy vajon üzemi baleset-e, ha egy erdei munkást kullancs csíp meg, a két jogász (a vállalat jogtanácsosa és a dolgozók „jogsegélyszolgálatosa”) éppen ellentétesen ítélte meg. Az eljárás végül tovább tartott, mint Drobinoháné betegsége. Az asszony joggal kérdezte a hercehurca közben: ezt érdemli az ember, ha baja esik 14 évi munkát követően? Nem mondták meg A kóspallagi asszony kérvénye hamarosan a munkaügyi döntőbizottság elé került, ami egyértelműnek találta az esetet, és nem sokat teketóriázott: a panaszos a király réti erdészet erdöművelöjeként a Börzsönyben dolgozott, ahol köztudomásúan gyakori a kullancs, így joggal feltehető, hogy a csípés munka közben érte. A kártérítés tehát megilleti a dolgozót.” . Balassagyarmaton most már úgy látták, mégiscsak precedens készül. S ekkor sebtiben aktivizálódott a gazdaság. A jogi képviselő — aki a döntő- bizottsági tárgyalásra nem ment el — a Pest megyei Munkaügyi Bíróságon fellebbezést jelentett be, s nyomban perdöntőnek látszó ellenérvvel szolgált. Az aktába egy 1972-es körlevél másolata került, amely önkéntes oltásra hívja fel az erdészeteket. Ám fur- csá módon az Ipoly menti 16 erdészetből csak háromban oltottak be néhány embert. „Nálunk, Kóspallagon akkoriban nem beszéltek a népnek oltásról” — állítja Drobinoháné. S ha figyelembe vesszük, hogy az osztrák vakcina korlátozott számban állt rendelkezésre, valamint, hogy a beoltottak egy része hideglelésre vagy lázra panaszkodott, s nem utolsósorban, hogy a védőoltás közel sem ígér biztos védelmet — mindjárt nem érthetetlen a korabeli csekély érdeklődés. Mégis, ha a gazdaság bizonyítani tudta volna, hogy felhívta védőoltásra a királyrétieket, megnőttek volna perbeli esélyei. Csakhogy a gazdaság mindezt meg sem kísérelte bizonyítani. így aztán a mellékelt körlevélből sem lett perdöntő adu, s az Ipolyvidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság másodszor is vesztett. Az ítélet híre Drobinoha Vincéné igazának pedig valóban híre ment. Esetére hivatkozott egyik utolsó beadványában az a fiatal kóspallagi favágó is, akit egy 1976-os kullancscsípést követően nyilvánítottak 80 százalékos rokkanttá. Az ő jogi-bürokratikus kálváriája már harmadik éve tart és a 14 ezer forintnyi kártérítést még mindig nem kapta meg. S a távoli településen a Drobinoháné-féle ítélet híre, hatása még tovább terjedt. E bírósági döntés észméltette rá az egyik helybeli asszonyt — akinek ujját hat esztendeje fűrészgép vágta le —, hogy kártérítés illetné meg őt is. Csakhogy ez a felismerés már elkésett, azóta ugyanis már elévült ez a követelés. Szinte hihetetlen, hogy a megcsonkult kezű asszonyt sem egykori munkahelyén, sem másutt nem figyelmeztette szomorú jogára senki sem. így hát remélhetően még sokáig kapaszkodik fel hónapról hónapra a királyréti erdészházba az a jogászember. Mert törvénytudóra a kóspal- lagiaknak nagy szükségük van, hogy legalább ezentúl ne spórolhasson rajtuk se gazdaság, se vállalat. B. E.
