Pest Megyi Hírlap, 1979. március (23. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-04 / 53. szám

4 kMíop 1979. MÁRCIUS 4., VASÄRNAP A Tanácsköztársaság dokumentumai ÍJJ KIÁLLÍTÁSOK A MAGYAR MUNKÁSMOZGALMI MÚZEUMBAN KIS FALVAK KÖZMUVELODESE Sarokba állított könyvek A kiállítás együk részlete 1919. május 5-én Beethoven Eroica szimfóniája csendült fel az egykori Városi (ma Er­kel') Színházban. A műsor nyi­tányaként az Internacionálét énekelték a résztvevők. Mind­ezt egy újonnan előkerült pla­kátról tudjuk, amely arról tu­dósít bennünket, hogy „az ün­nepély tiszta jövedelme a bu­dapesti Marx szoboralap cél­jaira fog szolgálni”. A piros betűs szöveges fal­ragasz ma már dokumentum. Újabb nagybecsű bizonyítéka annak, hogy a Magyar Tanács­köztársaság 133 napja alatt ugyanúgy „élt -és hatott” a mű­vészet, mint a legderűsebb „békebeli” esztendőkben. A fővárosi Marx-ünnepély ren­dezőinek a figyelméből arra is futotta, hogy a Tango Egisto főzeneigazgató vezényelte ze­nekar produkciója és a híres operaénekes, ■ Medek Anna fel­lépése között ' a munkások „magyar, orosz, német, angol, francia, olasz, cseh, tót, román, szerb, bolgár, török, görög stb. nyelveken dokumentálják test­véri szolidaritásukat Magyar- ország népeivel Marx szelle­mében”. Nézzük a plakátokat a Ma­gyar Munkásmozgalmi Múze­um új kiállításán, és ismét rá kell jönnünk, hogy mennyire keveset. tudunk a hatvan év­vel ezelőtti sorsdöntő történel­mi napokról. Nem mintha nem tudnánk felmondani a nevezetesebb dátumokat, tet­teket. Csak éppen megszoktuk, hogy a Tanácsköztársaságról beszélve mindenekelőtt Pór Bertalan Világ proletárjai, egyesüljetek!, Berény Róbert Fegyverbe! Fegyverbe! című plakátja, Bíró Mihály kalapá­csos vörös embert ábrázoló május 1-i falragasza jut az eszünkbe. És most itt van ez a jubileumi kiállítás, amely mindössze hetvenhat plakátot vonultat fel a 133 nap alatt kiadott kilencszázból, és mégis úgy érezzük, hogy ez a szűkre szabott válogatás éppen olyan történelmi levegőt áraszt, mintha valamennyit bemutat­nák. Talán azért, mert nem­csak nézzük, hanem olvassuk, értelmezzük is ezeket a moz­gósító erejű, figyelemfelkeltő falragaszokat. A már sokat idézettek mellett a kevésbé is­merteket is. Azokat, amelyek a tanoncrendeletről, a felnőt­tek ingyenes oktatásáról szól­nak, s arról informálnak, hogy „ki és miképpen kaphat lakást”, mit tartalmaz a köny­vet a proletariátusnak akció, hogyan gyűjtsék a forradalom emlékeit, valamint „olyan gép­hez ne nyúlj, amelyikhez nem értesz!”. Akár el is képzelhet­jük,, milyen volt a Nemzeti Park 1919. június 28-án, ami­kor „Roland Róbert és Jimmy Jim vezetésével 100 legneve­sebb artista” szórakoztatta az egybegyűlteket „a proletár­gyermekek napközi otthona javára” rendezett proletárna­pon, S áz előadásokon olyan neves színművészek, opera­énekesek is részt vettek, mint Székelyhídi Ferenc, Medek Anna, Góth Sándor, Rátkay Márton. A világ első, Leninről készített plakátjával szemben arról is tudomást szerezhe­tünk, hogy „megnyílt a mar­gitszigeti strandfürdő”. Diósy falragasza szintén újdonság, újabb adomány, amely gazda­gítja 1919-es ismereteinket. Körbejárjuk az aulát és a kerengőt: a Magyar Munkás- mozgalmi Múzeum plakát-, pénz- és bélyegkiállítása az állandó kiállítással együtt ad teljes képet a Tanácsköztársa­ság nagy értékű, gazdag, mu­zeális emlékanyagáról. Már a tárlatsor kezdése is jelképes:a postatörténeti rész bevezetése­ként állították ki azt a szikra- távírót, amely az OK(b)P VIII. kongresszusa nevében a Ma­gyar Tanácsköztársaság kor­mányához küldött táviratot Csepelen vette. Ami ezután következik, az arról győzi meg a látogatókat, hogy a nemzet­közi és a hazai forradalmi tradíciók a Tanácsköztársaság eszmevilágában egységet al­kottak. Ennek egyik legszebb megnyilvánulása a bélyegki­adásban követhető nyomon. A világon először akkor készül­tek Marx Károlyt és Engels Frigyest ábrázoló bélyegek, de ekkor adtak ki hazánkban elő­ször bélyeget Petőfi, Dózsa, Martinovics arcmásával is. A Magyar Posta Bélyegmú­zeumának kiállítása a Buda­vári Palota A-épületében a Tanácsköztársaság bélyegki­adásának teljes anyagát be­mutatja. Megtekinthetők a bé­lyegpályázatra beküldött raj­zok (egy-egy tablón tizennégy Dózsa, tíz Petőfi, nyolc Marx arcképvázlat is látható!), a díjnyertes bélyegtervek gra­fikái, próba- és fázisnyoma­Dózsa-bélyeg tok, a kiadás ívei, s azok a kö­vek is, amelyekről az ország­nak ezeket a csöppet sem el­hanyagolható névjegyeit nyomták. Külön tablósor mu­tatja be a Vörös Hadsereg tá­bori postájának a történetét. A jubileumi megemlékezés je­gyében megrendezett tárlat bizonyára nemcsak a filatelis- táknak jelent érdekességet — az alkalmi postahivatal na­ponta ad emlékbélyegzést —, hanem azoknak is, akik egé­szében még nem látták eze­ket a művészileg értékes, ha­tásukban lenyűgöző bélyege­ket. Hasonló érdeklődést válthat ki a Tanácsköztársaság pén­zeit és pénzügyi intézkedéseit bemutató tárlat is. A kiállítás érzékelteti a heroikus erőfe­Eremter* szításokét, a tanácskormány es a helyi forradalmi szervek kezdeményezőkészségét, talá­lékonyságát, amellyel megpró­báltak úrrá lenni a nehézsége­ken. Megtekinthetők Helbing Ferenc papírpénzeinek fázis- nyomatai, Ferenczy Béni és Beck ö, Fülöp pénztervei. A tervezett 5, 10, 20 koronás ezüst és 100, 200 koronás aranypénzek verésére már nem kerülhetett sor. Annál több szükségpénz látott vi­szont napvilágot: ezek a kibo­csátások a súlyos váltópénz­hiányon segítettek. Nagykőrös tervezettel szerepel a szük­ségpénzek hazai térképén, Ceg­léden viszont kihasználták a lehetőségeket. Ezek az utalvá­nyok is megtekinthetők a kiál­lításon. M. Zs. —. .. ■ w A sáros utat, a kátyúkat nem szabad nem észre venni. Nem azért, mintha a régi mó­don volnának még jellemzők településeinkre a sáros falú és a poros kisváros jelzők. Hi­szen a sáros utak többsége aszfalt burkolatra vezet, a sö­tét utcákról világos terekre látunk, a nehéz munkát vég- zőknék kényelmesebb jövőt ígérnek a gépsorok. Már min­den nem-hez tartozik egy igen. Mégsem szabad a ká­tyúk fölött csupán a nyugtató, a mentséget adó változásokra figyelnünk, mert a gödrökben tengelytörést szenved az igé­nyesség. Egyedül a tévé Huszonöt négyzetniéter, az ajtó közvetlenül az udvarra nyílik, az ablak tenyérnyi. A fekete olajjal átitatott padló jellegzetesen fojtó szaga keve­redik a kályhából szivárgó enyhe füsttel. Fonott kosár­ban karvastag „ farönkök, a földön újságpapírra épített könyvtamyok. A szárnyas szekrényt a bezsúfolt könyvek feszítik. A polcokon egymás mellett Verne és Tolsztoj, Fe­kete Gyula és Thackeray, há­romezer kilencszáz kötet. S amit nem lehetett állítva, fek­tetve a polcokra rakni, azt a túlsó sarokba tornyozták vala­ha, de innen-onnan már' ki­húztak néhányat és a sorok összedőltek. Katalógusnak nyo­ma sincs, s ha volna is...? — Ebben a könyvtárban szinte semmire sincs lehetőség — mondja Balogh Tiborné, főfoglalkozású könyvtáros. — Már az is eredmény, hogy a lakosság hét-nyolc százaléka olvas. Többnyire televíziót néznek, néha eljárnak ide mo­ziba, a kultúrházba, évente egyszer-kétszer bált, meg lag- zit rendeznek itt, vagy az is­kola előcsarnokában. A téesz­A politikai könyvek előállí­tásában részt vevő nyomdák 1978. évi versenyében az Athenaeum Nyomda lett az első, a Zrínyi Nyomda a má­sodik, a Szikra Lapnyomda a harmadik, a Franklin Nyom­da pedig a negyedik díjat nyerte. A szerszárdi nyomdát dicséretben részesítették. A verseny eredményeit szombaton, az MSZMP buda­pesti bizottságának Villányi úti oktatási igazgatóságán megtartott ünnepségen Fodor ben azért működik egy kert­barát kör és van tömegpoliti­kai oktatás is. Útközben tíz embert kér­deztünk meg: Hol találjuk a könyvtárat, művelődési házat, kultúrházat — válogattuk a szavakat. Ketten tudtak útba­igazítani. Adatok: Berneceba- ráti több mint ezerhat$záz la­kója közül százhúsz tagja a könyvtárnak, ebből fele álta­lános iskolás. A könyvtár évi fenntartási és beszerzési ke­rete húszezer forint. A lakosság jól keres. A fér­fiak felerészt ingázók, illetve a termelőszövetkezetben dol­goznak. Az asszonyoknak a korszerű porcelánüzem és a varroda ad m unka lehetőséget, télen, nyáron. Alig találni olyan otthont, amelyről hiá­nyozna a magas gólyalábon álló televízió-antenna. Látvá­nyosan színezett, sátortetős há­zak között vezet a műút Ber- necebaráti — így nevezik — „kultúrházába”. Az épület ut­cafrontja mozi, az Apacsok című filmet hirdeti egy fotó az üveg alatt. Az udvari ré­szen két teljesen üres helyi­ségbe láthatunk a nyitott ab­lakon keresztül, szolgálati la­kás volt, most semmire sem használják. S következik a könyvhalmaz-könyvtár... r / Uj tornaterem Nem tudom mennyi pénzbe kerülhet egyetlen polc, amely megoldhatná a könyvek öm­lesztett kuszaságát; nem sokért válthatná fel az olajkályha a tűzveszélyes, füstös fafűtést; azt sem számoltam ki ponto­san, mennyiért nyitható ajtó a két használatlan szoba felé, nem tudom megerőltetné-e a tanácsi költségvetést a szobák festése, mázolása; s néhány otthonos bútordarab, hány embernek csinálna kedveit a könyvtárba járáshoz. László, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezető- helyettese ismertette és mél­tatta. A díjakat Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságá­nak titkára nyújtotta át. Az eseményen ott volt Köbli Gyula, az MSZMP KB osz­tályvezető-helyettesé, Kimmel Emil, a Nyomda-, a Papíripar és a Sajtó Dolgozói Szakszer­vezetének főtitkára, Lovász Kálmán, a nyomdaipari egye­sülés elnöke. Díjak politikai könyvekért TV-FIGYELŐ RŰSZObok. Most másfél hó­napig Radovics Milán társa­ságát fogjuk élvezni péntek esténként. Pontosan addig, mert — mint a műsorújság írja — a tv-sek hat részre bontva dolgozták fel Berkest András Küszöbök című nép­szerű regényét, amelynek ez a szerbes nevet viselő ifjú hír­lapíró a főhősé. Az persze, hogy az imént előlegezett élvezni kifejezés mennyire jellemzi majd jö­vendő hangulatainkat, legföl­jebb, ha találgatható. Nézvén ugyanis az első epizódot, az csak amolyan is, is vélekedés­re késztetett. Kedvünkre való volt az izgalmas történelmi kor — a II. világháború előtti feszültségektől terhes időszak — néhány jellegzetes figurá­jával találkozni; kedvünk el­lenére való volt viszont ta­pasztalni, hogy a kívánatosnál lassabb tempót diktált Mészá­ros Gyula rendezése. így, a komótos bandukolás ritmusá­ban peregtek le a Csetényi Hajdúék tiszti famíliáját be­mutató jelenetek, s ugyan­csak nem másként azok, amelyek Radovics Milán szí­nesnek jelzett egyéniségét vol- Itak hivatva fölmutatni. Für­csa mód, még az a biciklis, korbácsos verekedés sem kész­tette a nézőt valami vehe­mensebb együttizgulásra, mert — akárcsak a kevesebb ököl- szorítgatással teli más képi traktusok — ez is igencsak ki­számítottnak hatott. No de illetlenség így előre­beszélni, s időnek előtte fa­nyalogni arról, ami egyelőre még csak előfizetői sejtelem. Várjuk ki türelemmel az új magyar képfolyam végét, s majd akkor soroljuk fel, hogy itt — sajnos — így, amott meg — szerencsére — amúgy ... Egészen bizonyosak csak abban lehetünk, hogy a most elkövetkező péntek es­téink foglaltak lesznek, és ugyanígy nem maradnak be­szédtéma nélkül a rájuk kö­vetkező szombat délelőttök sem, hisz’ akkor meg Hutten alezredesék, Schulmayer őr­nagyék és Ecker professzorék viselt dolgait fogjuk megvi­tatni. Lear. Mostanában megint pezseg a- vita a színházi elő­adások tv-felvételeinek el­pusztításáról. Legutóbb Hor- vai István, a Vígszínház ren­dezője tette szóvá, hogy Lati­novíts Zoltán Ványa bácsijá­nak rögzített változata is a megsemmisítés sorsára jutott, mivelhogy eltelt fölötte az a bizonyos raktározhatósági idő. Megeshet, - Vámos László már előre számolt ezzel a valóban kárhoztatni való tv-s gyakorlattal, amikor nem a Szegedi Szabadtéri Játékok Lear királyának előadását fényképeztette le, hanem azt bevitte a stúdiókba, s mint önálló produkciót rendezte meg. Ezek ugyanis — mint saját csemeték — nagyobb gondoskodásban részesednek. Hogy jobb volt-e az a Dóm téri Lear, avagy emez a zárt térben eljátszott változat si­keredett értékesebbre? Erre csak a Tisza partján megjárt színházbarátok tudnának ér­demi választ adni. Az azon­ban aligha vitatható, hogy e bő két és fél órát. végigfigyel­ve, nem alakult ki bennünk valami új kép erről az agg — Bessenyei Ferenc helyenkint megrendítő, de egészében1 egyenetlennek tetsző alakítá­sában nem is annyira agg — uralkodóról. A nézőben vala­mi olyan okvetetlenkedés mo­toszkált, hogy inkább a föl­kért színészek kaptak ezúttal játékalkalmat, mintsem vala­mi eredeti elképzelésformát ott a reflektortűzben. Akácz László Csakhogy átnézünk az igénytörő kátyú fölött. Kis falu Bernecebaráti, és lám az iskola mellett tornaterem épül, s ha az idén nem is készül el. jövőre biztosan. S majd akkor a tornaterem fölött kap egy negyven négyzetméternyi területet a könyvtár. Kinek érné meg alig egy évre, gyors munkával rendbe hozni a je­lenlegit és a két üres helyisé­get? Pedig talán, a könyvtár költözése után ... lehetnének szakköri szobáik... klubként otthont adhatnának a roha­mosan csökkenő létszámú fia­taloknak ... beszélgetésre a nyugdíjasoknak... a falak néhány fiatal festő képeit fo­gadhatnák ... s feldolgozásra kínálkozik a helyi múlt, amely 'hét évszázadra nyúlik vissza. Pillantást vetni megyünk át Kemencére, a falu képén lát­ni, hogy sok századdal ezelőtt megyeszékhelyként szolgált rö­vid ideig. Néhány Pest me­gyei új kisvárossal vetekszik a főútja, s a forgalomtól ^ávol eső művelődési háza is. Nem keresünk senkit. A tanácsel­nök amúgy is házon kívül van. A művelődési ház vezető nél­kül „létezik”, pontosabban a — csupa véletlen — negy­ven négyzetméteren működő könyvtár vezetője intézi az ügyeket: a társközség Berne- cebaráti könyvtárosa -Balogh Tiborné az ügyvivő itt is. Jó építészeti arányú, kedves épü­let, sétánk közben idézzük a könyvtáros-megbízott igazgató szavait: Elodázott lehetőséget „Ide szakképzett népműve­lőt keresnek, addig nekem kell mindenről gondoskodnom. A könyvtár az nagyon jó: négy­ezer egyszáz az állomány, van diavetítőnk — most sikerült venni —, berendeztem egy já­téksarkot a gyerekeknek, az olvasók aránya megközelíti a tíz százalékot. A művelődési ház nagytermét télen nem na­gyon tudjuk kihasználni, mert képtelenek vagyunk befűteni, azért van évente egy-két elő­adás, volt már Hofi Géza, meg Kovács Kati... Szakkö­rök? Van néptánc-csoport, de nehezen működik, mert a tán­cosok többsége egészen fiatal és mivel csak este tudunk próbálni, az iskola igazgatója ellenzi, hogy a nyolcadikos lányok este nyolc után men­jenek haza, van egy pávakö­rünk is, ők többnyire akkor próbálnak, ha szereplésre ké­szülnek. Néha tartunk isme­retterjesztő előadást; évente egypárat.” Mintha zsákutcába kerül­tünk volna. Van olyan falu, ahol néhány ezer forintos „ál­dozattal” — s az idézőjel itt fontos^ mert elgondolkodtat a szón — többszörösére növel­hetnék a lehetőségeket. Van olyan falu, ahol a közepes — megyei szinten is közepes — lehetőségeket nem lehet ki­használni, mert sokallják a fű­tés költségét, mert féltik a- kedvvel táncoló lányokat. Mert a rendszeresség talán nem , is igény a közművelődésben? Tovább vesszük utunkat a kis falvak felé, keresve a mű­velődési lehetőségeket. Nézzük a sáros utat. Leszólítunk egy öreg nénit, kérdezzük: merre van Tésa. Mondja: ő is arra megy. Invitáljuk magunkkal. Nevet, megmagyarázza az utat, de már hogyis jönne egy ismeretlen autóval, meg kü­lönben is: megszokta már a sáros utat, neki az természe­tes. Hogy bizony korlátozottak a lehetőségek? Azok, korlátozot­tak. Hogy most még csak a félúton tartunk? Igen, már ami az adottságokat, a műve­lődési feltételeket _ illeti, fél­úton. S dehogyis a sár miatt bosszankodom: hanem a ki­használatlan lehetőségek miatt! Kriszt György 4 i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents