Pest Megyi Hírlap, 1979. március (23. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-25 / 71. szám
A város úi arcát nintázzá Készül Érd általános rendezési terve A megye legfiatalabb — ám lélekszámát és ellátási feladatait tekintve igen Jelentős — városának, Érdnek fejJesztése, egységes arculatának kialakítása nem kis munkát ad a város vezetőinek, és azoknak a tervezőknek, akik rajzasztalon, újabb és újabb változatokban képzelik el a település szerkezetét, út- és utcahálózatát, tereit, parkjait. Sok munkát pd az is, hogy a korábbi évtizedek építkezései nem segítették, inkább akadályozták az egységes fejlesztést. Kedvezőtlen örökség terhei Weress Kálmánt — a Pest megyei Tanácsi Tervező Vállalat tervezőmérnökét, aki kollégáival együtt immár egy éve ismerkedik Érddel, s a közelmúltban készítette el a fejlesztés programtervét — legelőször erről az örökségről kérdezem. — Közismert — válaszolja —, hogy a harmincas években, amikor a magyar Svájc megteremtése ürügyén kiparcellázták gróf Károlyi Imre birtokát, nem vették figyelembe a legalapvetőbb településrendezési követelményeket sem. fgy például nem ritka a meredek lejtőn, vagy szakadékon át vezető utca sem. Az akkoriban kialakított utcahálózat alapjaiban elhibázott. Ezt helyre lehetett volna hozni a felszabadulás után, hiszen akkor 23 ezer parcellából 15 ezer még beépítetlenül állt, nem voltak burkolt utak, közművek. Ha akkor megállíthatták volna az építkezéseket, ma összefüggő, beépítetlen területekkel gazdálkodhatnánk. Mindenre kiterjedő városrendezési terv elkészítését követelte volna az M 7-es út megépítése is. Ehelyett azonban csak a lakóházak tervei készültek el — és maguk a házak, a korszerűtlen telek- és utcarendszerben. — Az örökség mellett a tervezőnek a lakosság várható növekedésével, az igények megsokszorozódásával is számolnia kell. Milyen távlatban vizsgálják az adatokat, s készítik a terveket? — Érd, Diósd és Tárnok már napjainkra összeépült. Ezen a területen mintegy 95 ezer lakost és 15 ezer üdülővendéget lehet elhelyezni a szükséges intézményekkel együtt. A második 15 éves lakásépítési lerv előirányzata szerint 1975 és 1990 között körülbelül 2550 telepszerű lakást építenek. A rendezési terv programja szerint ezután még 1500 telepszerű lakást lehet építeni Érd központjában. Arra kell törekednünk, hogy az ingázók száma a jövőben ne növekedjék, tehát gyarapodó a lakosságot elsősorban a helyi ellátó-szolgáltató tevékenységben kell foglalkoztatni. A 30 évre szóló nagytávlatú általános rendezési terv (ezen belül a 15 éves hosszútávlatú terv elkészítésekor) sok más szempontot is figyelembe kell vennünk. Utcák, terek, közlekedés A sok más között talán legelőször a város jelenlegi szerkezetéről, annak várható alakulásáról kellene beszélnünk. Az utak, vasutak ugyanis behatárolják a lehetőségeket. Ide kapcsolódik a közlekedés is ... A város északkelet—délnyugat irányú tengelyét a Bajcsy-Zsilinszky —Riminyáki út, a másikat a Tárnok —Diósd irányú út határozza meg. Már a jelenlegi programtervből kitűnik, hogy az előbbi városközpontra eső szakasza megváltozik, új, a vasúti síneket nem azonos szinten keresztező nyomvonal alakul ki. A kedvezőbb városszerkezet kialakításához hozzájárul, ha a Szent István út és térsége kapcsolatban lesz a 70-es úttal. Már az első programtervben megjelenik a 70-es és a tervezett M 6-os utat összekötő teljesen új nyomvonalú út is. A városban hat vasútállomás van, jelentős forgalmú közutak szelik át. sűrűn indulnak az autóbuszjáratok. A közlekedésen mégis van mit javítani. Azért, mert jelenleg még nem beszélhetünk a helyi és a távolsági közlekedés egységes rendszeréről. Ennek kialakítása éppen olyan fontos, mint az aluljárók létrehozása. Az utak, vasutak nemcsak összekötnek, hanem el is választanak: balesetveszélyesek a sorompók, a forgalmas, irányító lámpa nélküli gyalogos átkelőhelyek. Az sem lernte helyes, ha az összeépült településeket a fővárost elkerülő autópálya elválasztaná. Ezt az utat nem Érd és Diósd, hanem Diósd és Budapest között kellene vezetni, véli a tervező. Centrum cs alközpontok Az egymás után következő tervrajzokat figyelve látom, hogy a városközpont területe egyre délebbre helyezkedik el, a vasútvonalakkal és úttal szétszabdalt területen, s egyre távolabb a terület tényleges középpontjától. Végül is hol helyezkedik majd el a központ? — A vasútállomás és az út két oldalán. Az északi rész valóban fontos, mert a település főleg ebben az irányban fekszik. Az ideális városközpont üzletek, intézmények sokaságából, sétáló utcákból tevődik össze. E központ a történelem folyamán szinte minden városban kialakult — Érden azonban nem. Az 1972-ben felépült autóbuszvégállomás még akkor sem lehet központ, ha ott jelenleg is van néhány üzlet és étterem. A létesítendő centrumban olyan gyalogos utcákat kell kialakítani, amelyeket a nagyforgalmú útvonalak elkerülnek — ezt többek között az M 6-os teszi majd lehetővé. Természetesen önmagában nem elég a nagy központ kialakítása — csomópontokat kell létrehozni Érd Parkvárosban, s ennek ellenpólusaként Érd-Ófaluban. Az alközpontok között megtaláljuk majd Diósdot, Érdligetet, a Szent István út térségét és Tárnokot. Mellettük! természetesen az egyes körzetek; ellátására egyéb pontokon is állnak üzletek, óvodák és iskolák. ! Sokszor említik Érdet kertváros-! ként. Pedig jelenleg valójában nem kert-, hanem kerítésváros. Hiány-! zik a nagyobb összefüggő park-; terület, az épített és a természetes. környezet összhangja. Kerítéssel kö- ] rülvett családi házakkal találko- • zunk csupán, s ilyen területen igen, nehéz utakat, parkokat, sétányokat,' tehát várost építeni. — Mi a megoldás? — Fel kell hagynunk a jelenlegi. tél kési tett beépítési móddal, legalább ' a fő- és az alközpontok területén. ■ Korszerű, nagyvonalú elképzeléseket! akarunk megvalósítani, ehhez mer-' ni kell nemet mondani egyéni vá- , gyakra, az egész közösség érdeké- \ ben. Bizonyos az is, hogy a kórház körül — elhelyezésére ma még több! variáció van — nagyobb zöldterületet kell kialakítanunk, de ugyanígy szükség van zöldterületre Tár- nokon, Diósdon, Érd-Ófaluban, üdülőterületre az Érd Parkvárost határoló félkörben. Ez egyrészt egészségügyi, másrészt városképi szem-! pontból fontos. Az utóbbi arra is ösztönöz, hogy megvizsgáljuk: hogyan lehetne megváltoztatni a parkvárosnak az M 7-es útról feltáruló képét. A hagyományos épüle-! tek között megjelenő korszerű, cső-1 portos családi házak kedvezően vál-! toztatnák meg a jelenlegi mono ion városképet. Embert formáló környezet A várostervező — és a városképet a gyakorlatban kialakítók — előtt nagy munka áll. Most kezdődik igazán a tervezés időszaka, a többféle lehetőség közötti döntések szabják meg, merre, hogyan formálódik a település arca. Az építés pedig évtizedekig is eltart, hiszen nem anyMAR AZ ÜJ EGY DARABJA. Az ÉRDI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉPULET- SZARNYA. Halmágyi Péter felvétele nyira a meglévőnek továbbfejlesztéséről, mint inkább az eddigitől eltérő, korszerű emberi környezetnek kialakításáról van szó Érden. Ez egyszerre jelent funkcionális és megfelelő léptékű — tehát esztétikus környezetet. A lakótelep önmagában még sehol nem oldotta meg, hogy valóban város jöjjön létre, a maga sajátos jellegével, lakosságával, szokásaival, atmoszférájával. A fővárossal szoros, sokoldalú kapcsolatban álló Érden — bár kedvezőtlen adottságokat örökölt — megvan rá a lehetőség, hogy olyan környezetet teremtsenek, amely valóban otthonná, az emberek gondolkodásának formálójává válik. PESTI SZ. ERNŐ Közhangulat és ügyintézés V annak íratlan törvényeik, amelyeket a tapasztalatok formálnak következetesen érvényesülő igazsággá. Ilyen törvényszigorú igazság az is, hogy a közhangulat alakításában és alakulásában kulcsszerepük van a tanácsoknak. ligyelm&s törődésüktől, a bürokráciamentes, érdemi ügyintézéstől függ a hétköznapi életben az állampolgárok nyugalma, kedélyállapota, kiegyensúlyozottsága. Nem túlzás így beszélni a tanácsi munkáról. A valamikor közigazgatási idézést a nép nyelve időzésnek nevezte. Ebben foglaltatott az a sok keserű, megalázó tapasztalat, amelynek nyomán egyértelmű volt a minősítés: az államigazgatás nem az emberekért, hanem az emberek ellen van. Zaklatja az állampolgárokat, rabolja idejét, pénzét és nyugalmát. Ez a vélemény nem változott meg máról holnapra. Ma mégis azt mondhatjuk, hogy bár az emberek általában idegenkednek a hivatalos ügyintézéstől, mégis könnyebb szívvel, nagyobb bizalommal keresik fel a tanácsok dolgozóit. A tanácsok feladatköre a kormányzati intézkedések hatására terebélyesedik, így munkájuk növekedő hatással befolyásolja a települések fejlődését, a lakosság ellátását. Maradjunk az ügyintézésnél, vagy ahogyan szaknyelven nevezik, a hatósági tevékenységnél. Talán kevesen gondolnák, hogy a tanácsi köz- tisztviselők évente öt és fél millió beadvánnyal foglalkoznak, két és fél millió ügyben hoznak határozatot, és mintetgy 30 millió esetben foglalkoznak a hozzájuk fordulókkal. Statisztikailag ez azt jelenti, hogy minden magyar állampolgárnak — beleértve a csecsemőket is — évente legalább három esetben van hivatalos ügye. A tanácsok általában megnyugtatóan intézkednek, az ügyek 95 százalékát az előírt határidőn belül zárják le. A bürokrácia azonban ma is kísértő rém. De nem hétfejű sárkány, amelyet nem lehet legyőzni. Igaz, azt sem mondhatjuk, hogy nincs szükség állandó küzdelemre. Azt mondtuk az előbb, hogy a tanácsok az ügyek 95 százalékát határidőre intézik el. Ám akinek az ügye éppen az öt százalékban foglaltatik, azt aligha vigasztalja a 95 százalékos eredmény. A követelmény a százszázalékos ügyintézés. A kulturáltság, a gyorsaság, a törvényesség, a méltányosság elválaszthatatlan egymástól. Különösen a méltányosság körül vannak zavarok. Az igaz, hogy ezzel csak a jogszabály keretei között lehet élni, de fontos, hogy a jogszabályok módot adjanak a méltányosságra. Olyan gyakorlatra van szükség az államigazgatásban, ami az ügyeket megoldja és nem csupán formálisan zárja la. Azt persze figyelembe kell venni, hogy minden ügy, a magánügy is — ha például két szomszéd pereskedik egymással — két szemben álló felet jelent. Olyan döntés elképzelhetetlen, hogy az államigazgatás mind a két félnek igazat adjon. De megnyugtató, törvényes megoldásra mód van és az ilyen következetes döntés nemcsak lezárhatja az ügyet, hanem a demokratikus jogérzetet is erősítheti mind a kát ügyfélben. A tanácsok egyre több állampolgárt vonnak be az ügyek intézésébe, mint véleményezőket, mint javaslattevőket. Hasznosak az úgynevezett tanácsi bizottságok; mintegy 16 ezer tagjuk között nemcsak tanácstagok vannak. Ezeket a bizottságokat persze nem lehet a szocialista demokrácia egyedüli letéteményeseinek tekinteni. Nem megnyugtató tapasztalat az, hogy az utóbbi időben túlságosan elszaporodtak a különféle szak- bizottságok. Van néhány tanács, ahol a bizottságok mellett vagy negyven szakbizottság működik. Szinte törvényszerű, hogy ilyen esetben sok a formalitás és a párhuzamosság. Lábrakapott például olyan felfogás is, hogy több szerv együttműködését csak társadalmi bizottságok szabályozhatják. Ez így nem igaz. A bizottságok, amelyekben kiváló szakemberek foglalnak helyet, hasznos tanácsokat adhatnak, jó javaslatokat tehetnek a hivatásos ügyintézők elé, de-semmiféle bizottság nem vállalhatja át az apparátus, a kinevezett vezetők vagy válaszott tisztségviselők feladatát. A bizottságok nem dolgozhatnak a tanácsok helyett. A legfontosabb feladat a munka minőségének javítása, ehhez kell megteremteni a kedvező feltételeket, s mindinkább bevonni a lakosságot az élet ezerfajta dolgának intézésébe. SOLTÉSZ ISTVÁN Magyar Írók a forradalomban Az ösztönös kritikától, a tudatos bírálatig ■ Vasárnaponként jelentkező sorozatunkban a legjelentősebb XX. ■ századi klasszikusainknak az 1918—19-es magyarországi forradalmakban betöltött szérepét villantjuk fel egy-egy művükkel és rövid • tanulmánnyal. Kezdtük a sort Ady Endrével, akinek az életműve, a század eleji progresszióra gyakorolt hatásával, a forradalmak élőké: szítőj-e volt, s befejezzük most Nagy Lajos írásával, amely hűen tc■ vább őrizte a 20-as években a forradalmi gondolatot, s amelyet rö• vidítve közlünk. A kihagyások jelei. 1 . -1 Elkötelezetté érlelődve N em tudjuk, olvasta-e a Budapesti Napló 1906. március 25-i számában Ady Endrének Gorkijról írott cikkét egy , akkor huszonhárom esztendős fiatalember: Nagy Lajos. Talán igen, talán nem: javában kavarognak ekkor az ún. darabont-kormány körüli politikai viharok, s a diplomát még nem is szerzett Nagy Lajos — önmaga számára is váratlanul — szolgabírói álláshoz jutott Abaújszántón. Ha ekkortájt, a politikával való első közelebbi találkozása idején eljutott hozzá Ady cikke, bizonyára egyetértéssel és örömmel olvassa: hiszen példaképének tekintett kedves költője ír itt példaképnek tekintett legkedvesebb írójáról. A fiatal Nagy Lajos még messze van a forradalmi gond ilat igenlésétől, a szocialista eszmék mély ismeretétől, de már harcos demokratának vallja magát, s fölkészült arra a küzdelemre, amelyet egy életen keresztül folytatott azután — az elnyomottak, a szegények, a jogaikból kisemmizettek fölemeléséért. Az erőteljesen társadalomkritikus hang már fellépése idején — a század első évtizedének utolsó éveiben — is jellemezte az írót; s ez a kezdetben még sokszor ösztönös kritika nőtt át mindinkább a tudatos, érett társadalombírálatba. A világháborút számos írásában ítélte el Nagy Lajos, világosan kimutatva, hogy a vérontás az imperializmus érdekeit szolgálja. E korai alkotói periódus uralkodó műfaja a novella — s a későbbiekben is az elbeszélés marad a számos más műfajjal is sikerrel kísérletező író legsajátabb kifejezési formája. A kezdeti pályaszakasz novellái már előlegezik azokat az erényeket, amelyek majd a húszas-harmincas évek fordulóján nagy műveiben — közöttük a Razzia című elbeszélésben — jutnak tökélyre. így a célratörő tárgyilagosságot, a szűkszavú, dísztelen megjelenítést, az alap- konfliktusokkal terhes szituációteremtést. A háború vége felé már a forra- dalomvárás reménykedésében él Nagy Lajos. Az őszirózsás forradalom diadalát örömmel üdvözli, de a vívmányokat mindjárt kevesli is. Gellert Oszkár szerkesztésében megjelenik A diadalmas forradalom könyve, s a hetvenöt író között Nagy Lajos is szót kér. „Azt akartam, ami most történt, mindent akartam, de nem csak ennyit, hanem sokkal többet, mindazt, ami még történni fog, mert enyém, mert miénk az igazság, s majd a harci szünet után tovább előre” — írja lelkesülten. A Tanácsköztársaság kultúrpolitikája mégsem látta el valóban méltó feladatokkal azt az alkotót, ki egyik legszilárdabb támasza lehetett volna; Nagy Lajost az írói kataszter második régiójába sorolták, s fájón kellett tapasztalnia: olyanok — polgári írók — kerültek eléje, akiknek írásait ő maga már korszerűtlennek, a proletárhatalom művészi életében fölöslegesnek ítélte. Viszonylagos mellőzöttsége ellenére is, sűrűn publikálja kemény hangú, elkötelezett újságcikkeit — a legjelentősebbeket a Franyó Zoltán szerkesztette Vörös Lobogóban —, s lektorként a Szellemi Termékek Országos Tanácsánál dolgozik. A Tanácsköztársaság leverése után Nagy Lajosnak nem kell üldözéstől, megtorlástól tartania; ő azonban jottányit sem enged elveiből, s nem hajlandó semmiféle szolgálatra. Fokozatosan elszigetelődik, mind e-ő- sebben szembekerül a Nyugattal is. A húszas évek elején főleg remek szatirikus írásokban ostorozza a fönnálló társadalmi rendet — leg-
