Pest Megyi Hírlap, 1979. március (23. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-15 / 62. szám
1919. MÁRCIUS 15„ CSÜTÖRTÖK FÓKUSZ Felperzselt föld A vietnami hírközlő szervek szerda délutáni jelölései szerint folytatódik a kínai csapatok lassú ütemű kivonulása Vietnam területéről. A beszámolók ugyanakkor arról is tudósítanak, hogy bizonyos körzetekben még harcok folynak. A Quan Dói Nhan Dan, a vietnami néphadsereg lapja, szerdai vezércikkében az elmúlt egy hét fronthíreit elemezve, rámutat: „még most is had- * osztálynyi kínai agressziós erők I vannak vietnami területen. Pekingben azt mondják, hogy egy talpalatnyi vietnami földre sem tartanak igényt, de a kínai katonák a korábbi határvonal megváltoztatására törekedve, áthelyezik a hat&r- posztokat.’* A kínai csapatok rendkívül lassan távoznak Vietnamból. Nyugtalanító hírek érkeznek a vietnami—kínai határról, újabb agressziós csapatok ösz- szevonásáról. Hanoiból pedig hadijelentéseket röpítenék világgá a telexek és a telefonok: a változatlanul vietnami területen tartózkodó tizenegy kínai, hadosztály, valamint több páncélos és tüzérségi ezred — összesen 150—20Ö ezer katona —■' több ponton folytatja az előnyomulást. Bangkoki jelentések szerint a kínaiak mindenfelé rombolják az utakat, hidakat, bányákat, kulturális és iparj létesítményeket tartanak ágyútűz alatt. Valaki úgy fogalmazott: a pekingi alakulatok megpróbálnak végigradírozni egy körülbelül húsz kilométeres sávot. „Felperzselt föld” — isme- •rős a kifejezés. Amerikai tábornokok szájából gyakran elhangzott a vietnami felszabadító háború utolsó szakaszában, amikor Thieu rendszere a végső összeomlás előtt állt. Kína a jelek szerint tanulékony; a pekingi vezetés nemhiába tárta föl Vietnam elleni agresszív terveit Washington előtt, még a harcmodort is a Pentagontól kölcsönözte. Űj fejleménynek számít, hogy a pekingi lapokban egyre több közvetett utalás található arra nézve, miszerint a kínai csámpátok a Kína által határvonalnak tekintett poptokig húzódnak vissza, faléin .fölösleges is megjegyezni, hogy ez a határvonal nem azonos a történelmi vietnami-^-kínái határéval. Ennek kapcsán nyíltan lelepleződnek, Peking gátlástalan és arcátlan , állításai a, „vietnami hegemonizmussal és agresszivitással” kapcsolatban. A határok önkényes megváltoztatása, a vietnami területen frissen épülő kínai katonai támaszpontok egyértelműen Peking agresszív szándékairól tanúskodnak. A szovjet álláspont rendkívül határozott és híven tükrözi a világ józan, közvéleményének követelését. A Leonyid Brezsnyev és Edward Gierek találkozójáról kiadott közlemény a többi között hangsúlyozza: „Az egyetemes béke érdekei megkövetelik, hogy a kínai csapatokat teljesen vonják ki a VSZK területéről, á kínai vezetők mondjanak-le arról, hogy bármiféle merényletet kövessenek el Vietnam és más államok területi integritása és függetlenségé ellen.” Gy. D. Kiutasították Laoszitól a kínai „útépítőket” A laoszi külügyminisztérium felkérte Kínát, vonja ki az ország északi részén dolgozó útépítő alakulatát: a kínai külügyminisztériumhoz intézett laoszi jegyzék á térségben kialakult helyzet megjaVulásától teszi függővé ä felek tárgyalásait a munkálatok befejezésének feltételeiről. A kérés: nagyon is jogos — idézi a Nhan Dan, a Vietnami KB központi lapja a laoszi Népi Forradalmi Párt lapját a Sieng Pasasont. A laoszi lap cikkében rámutat az ország elleni kínai manőverekre, maid megállapítja: „A Vietnam elleni agresszív háború megindítása óta a Laoszban tartózkodó kínai útépítők beszüntették munkájukat, ehelyett — laoszi ellenőrzés nélkül — harcállásokat, utánpótlási bázisokat építenek ki. Ezért a kínai útépítő alakulatok kivonása nemcsak a munkások biztonságát szolgálná, hanem a két ország hagyományos barátságának megóvását is”. „A laoszi kormány minden tőle telhetőt elkövet a két ország kapcsolatainak megvédése és erősítése érdekében, és ha Kína is valóban ezt akarja, akkor tettekkel kell bizonyítania szavait, vagyis eleget kell tennie Laosz kérésének” — teszi hozzá a laoszi pártlap. Hanoiban bejelentették, hogy a VSZK kormányának határozata alánján megszűnik az 1 amerikai háborús bűntetteket vizsgáló bizottság és ezzel egy időben új szervezetet hoznak létre a kínai agressziós i'ők bűntetteinek kivizsgálására. A bizottság feladata adatok, dokumentumok, bizonyítékok gyűjtése és összegezése a kínai nagyhatalmi politikáról és következményeiről: a Vietnam elleni kínai agresszióról, az agresszió során elkövetett háborús bűnökről. A bizottság feladatai közé tartozik az is, hogy az összegyűjtött anyagot a világ közvéleménye elé tárja. Khomeini bírálja a nyugati olajcégeket Angolellenes tüntetés Teheránban Több mint ezer ember tüntetett Teheránban az angol nagykövetség 'előtt. A „le az imperializmussalkiáltásokat hangoztató tüntetők haragját az vonta magára, hogy — iráni sajtójelentések szerint — a londoni, Heathrow repülőtéren a brit hatóságok több iráni diáktól megtagadták a beutazási engedélyt? egyeseket állítólag inzultáltak is. A teheráni ideiglenes kormány a történtek miatt hivatalosan tiltakozott a brit hatóságoknál. Iráni sajtójelentések szerint a Teherántól ’ 460 kilométerre nyugatra fekvő Saqqiz' kurd városban szerdára virradóra 500 fegyveres megtámadta a laktanyát. A helyőrség katonái több órás tűzharcban visz- szaverték a támadókat. CSAK RÖVIDEN.., 300 olasz, alkalmazottja kedden tiltakozó tüntetést rendezett amiatt, hogv munkáltatók nem hajlandók tárgyalni szakszervezeteik képviselőivel a vitás kérdések rendezéséről. CHRISTOPH VAN DER KLAAUW holland külügyminiszter március végén — Pet.r MlacLenov bolgár .külügyminiszter meghívására ,— hivatalos látogatást tesz Bulgáriában. í SANTIAGO CARRILLO, az j SKP főtitkára fogadta az j Olasz Kommunista. Párt Mad- I ridban tartózkodó küldöttségét. Az olasz pártküldöttség látogatásának célja, tájékoztatni a spanyol testvérpártot az OKP kongresszusi téziseinek tervezetéről és meghívni a spanyol kommunistákat az OKP XV. kongresszusára. Kevéssel a laktanya elleni akciót megelőzően egy Khomeini által kinevezett küldöttség érkezett Mehabad kurd városba, hogy a hjlyi vallási vezetőkkel a kurdok követeléseiről tárgyaljon. Khomeini ajatollah szerdán egy teheráni nagygyűlésen annak a meggyőződésének adott hangqt, hogy „egyes nyugati országok belviszályokat igyekeznek szítani Iránban”, s ezért éberségre szólította fel a lakosságot. A siita vallási vezető azokat a nyugati olajtársaságokat vádolta, amelyeknek Irán a közelmúltban megtagadta az olajeladást, s ezek „ügynökeit” tette felelőssé az elmúlt napokban lezajlott iszlámellenes tüntetésekért. Megfigyelők szerint Khomeini a nagygyűlést azért hozta össze, hogy minél több hívet szerezzen az iszlám köztársaság támogatására a március 30-i népszavazáson. Szerdán az iszlám forradalmi bíróságoknak újabb öt halálos ítéletét hajtották végre Irán különböző vidéki városaiban. Az elítélteket — egy tábornokot és az iráni rendőrség négy tagját — „gyilkosságok és kínzások” vádjával ítélték halálra. Hosszú lejáratú szovjet-indiai gazdasági együttműködési szerződés Befejeződtek Koszigin tárgyalásai Belliiben A hivatalos, baráti látogatáson Indiában tartózkodó Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke és Morardzsi Deszai indiai miniszterelnök szerdán Delhiben 10—15 évre szóló gazdasági, kereskedelmi és műszaki-tudományos együttműködési szerződést írt alá. A két ország államfői megállapodást kötöttek az orvos- tudomány és az egészségügy területén megvalósuló együtt-, működésről is. Ezenkívül jegyzőkönyvet írtak alá arról, hogy a Szovjetunió Suratganj város állami gazdasága részére ajándékként mezőgazdasági gépeket és gépkocsikat szállít; Aláírták továbbá a kulturális, tudományos és az oktatásügyi cserék programját, valamint a kölcsönös kiegészítő áruszállításokról szóló egyezményt az 1979-es évre. Az indiai televízió szerdán sugározta azt a nyilatkozatot, amelyben Alekszej Koszigin szovjet kormányfő összegezte az országban tett látogatásának és az iridiai vezetőkkel folytatott megbeszéléseinek eredményeit. Koszigin a többi között kijelentette: mindkét részről arra törekedtünk, hogy a kérdéseket konkrétan, építő szellemben vitassuk meg, hogy megállapodásaink gyakorlati jelentőségűek legyenek. Vonatkozik ez mind a nemzetközi kérdésekre, mind a kétoldalú kapcsolatokra, különös tekintettel a legutóbbi nemzetközi eseményekre, amelyek közül néhány különösen súlyos aggodalomra ad okot. Ezalatt elsősorban természetesen az a helyzet értendő, amelyet a szocialista Vietnam ellőni kínai támadás idézett elő. Peking agressziójával erőt akar demonstrálni, meg akarta ijeszteni Vietnamot és más ázsiai országokat. Valójában fordítva történt. Mindenki meggyőződhetett Kína kalandorpolitikájáról, sót ennek a politikának képtelenségéről és kilátástalanságáról is. Nem véletlen, hogy Peking most hazugságban keresi a kiutat. A világ közvéleményének félrevezetése és felháborodásának csillapítása céljából kijelenti, hogy kivonja csapatait Vietnamból, de valójában vietnami földön marad és folytatja az intervenciót. A békeszerető országoknak minden erejükkel sürgetniük kell a kínai agresszió beszüntetését, a kínai csapatok feltétel nélküli és teljes kivonását. A nemzetközi helyzet értékelésében — folytatta a szovjet miniszterelnök —• a megbeszéléseken jól kidomborodott a Szovjetunió és India külpolitikájának közelisége. Ez pedig abban nyilvánul meg, hogy mind a két ország még jobban összefog a béke szilárdítása, a háborús veszély kiküszöbölése, a fegyverkezési hajsza beszüntetése érdekében. A Szovjetunió — az SZKP és a kormány általános bel- és külpolitikájából fakadóan — törekszik az Indiával való együttműködésre. Gierek hazautazott Moszkvából Szerdán elutazott Moszkvából Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, aki a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának meghívására tett baráti látogatást a szovjet fővárosban. Giereket a Vnukovól repülőtéren Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Lelfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, Konsztan- tyin Ruszakov, a Központi Bizottság titkára és más hivatalos személyek búcsúztatták. Edward Gierek szerdán délelőtt visszaérkezett Varsóba. Valamennyi lengyel lap első oldalán számolt be a LEMP KB első titkárának tárgyalásairól. Fokozódó olasz temrkullám Olaszországban újabb súlyos politikai terrorakciókat követnek el magukat „forradalminak” nevező szervezetek. Szerdán a „Vörös brigádok” r, ■..tr.rrnoiv.njv" Hülönbéke-tárgyoldsok Az izraeli kormány elfogadta a javaslatokat James Carter, az Egyesült Államok elnöke, visszaérkezett Washingtonba hatnapos közel-keleti útjáról. Az amerikai főváros közelében levő Andrews légitámaszponton tett rövid nyilatkozatában szorgalmazta Egyiptom és Izrael „békeszerződés” tervezetének támogatását. Az izraeli kormány szerdai rendkívüli ülésén csaknem egyhangúlag elfogadta azokat az amerikai javaslatokat, amelyek az Egyiptommal kötendő különbéke útjában álló még fennmaradt akadályok elhárítását célozták. A hatórás zárt ülésről távozó miniszterek közölték az újságírókkal, hogy a két javaslatot 15 szavazattal, ellenszavazat nélkül elfogadták, egy tartózkodás mellett. A PFSZ Végrehajtó Bizottságának indítványára kedden Bejrutban összehívták a Pán- arab Népi Kongresszus főtitkárságának rendkívüli ülését. A tanácskozás célja a Carter közel-keleti látogatása után keletkezett új helyzet megvitatása. A Pánarab Népi Kongresszus egyesíti mindazokat az arab pártokat és szervezeteket, amelyek ellenzik Szadat Izraelnek behódoló politikáját. Palesztin táborokat támadtak PRÁGÁBAN BEFEJEZŐDTEK Rudolf Kirchschläger osztrák és Gustáv Husák csehszlovák kormányfő megbeszélései. NEM KIELÉGÍTŐ az önkéntes energiatakarékosság az Egyesült Államokban — jelentette ki a szenátus energiaügyi bizottsága előtt Schlesinger energiaügyi miniszter. Az amerikai olajfogyasztás — Carter elnök takarékossági fölhívásai ellenére '— napi 21 millió barreles rekordszintet .ért el. A miniszter véleménye szerint a kormányzat arra kényszerülhet, hogy kötelező erejű intézkedéseket hozzon az olaj fogyasztás ötszázalékos csökkentése érdekében. OLASZORSZÁGBAN az ott állomásozó amerikai haderő nápolyi parancsnokságának Három izraeli hadihajó kedden este Libanon felségvizeit megsértve, a parttól alig egy kilométertyí. távolságból .'hí-! vés tűz alá vette a Bejruttól 20 kilométerre délre fekvő Dantont városát. (A települést a béjrúti Teli Zaatár tábor menekültjei népesítik be, amióta az emlékezetes hosszú és sok véráldozattal járó ‘cat ccik után a tábort a jobboldali keresztény erők 1976-ban elfoglalták.) A libanoni haladó erők tüzérsége meghátrálásra 'kényszerítette a támadókat; Az izraeli légierők szerdán negyedik napja folytatták dél- libanoni berepüléseiket. A mélyrepülésben szálló gépek ezúttal Szaida fölött végeztek minden bizonnyal felderítő célú akciókat. Jasszer Arafat, a PFSZ vezetője felhívta a konferencia figyelmét arra a veszélyre, hogy az amerikai imperializmus — az általa szorgalmazott egyiptomi—izraeli külön- alkutól felbátoríttatva — közvetlen katonai akcióval kísérel meg beavatkozni az arab népek ügyeibe. Ha az egyiptomi kormány aláírja Izraellel a különbekét, ez az arab világ elárulása lesz — mondotta a PFSZ vezetője - és bejelentette: amennyiben az megtörténik, felszólítja az arab országokat: rendeljenek el olajbojkottot Egyiptom ellen. Nasszer Kaddur szíriai külügyminiszter-helyettes megerősítette: országa politikai, diplomáciai és gazdasági bojkott alá veszi Egyiptomot, amennyiben Kairó aláírja a különbéke-szerződést. A Szíriái politikus azt is közölte, hogy ebben az ügyben már fölvették a kapcsolatot Irakkal. Kazahsztán ünnepe KAZAHSZTÁN FŐVÁROSÁBAN, Alma Atában a köztársaság kommunista pártjának központi bizottsága ünnepi ülésen emlékezett meg a szűz- és parlagföldek meghódításáról hozott párthatározat 25. évfordulójára. A szűzföldek dolgozóit az évforduló alkalmából külön üdvözölte Leonyid Brezsnyev, aki negyed századdal ezelőtt a Kazahsztáni KP Központi Bizottsága első titkáraként személyesen irányította a nagyszabású munkát. elnevezésű, hírhedt terrorszervezet (ez rabolta el és gyilkolta még Aldo Morót) pribékjei Tdrinóbart' -bilincsbe verték a Fiat művek egyik munkását, 'á*'‘44’ éves ' GiuKáno Farinát, majd pisztollyal többször lábon lőtték. A munkást súlyos állapotban szállították kórházba. Bergamóban egy magát „proletár gerillának” nevező csoport behatolt egy orvosi rendelőbe, és agyonlőtt egy 45 éves csendőrt, aki 13 éves kisfiával tartózkodott ott. A Milánó melletti Cologno Monzese csendőrlaktanyája éllen pokolgépes merényletet követték el. Négy karabinieri megsebesült. Az akció elkövetését egy, a „Vörös brigádokhoz” szorosan kapcsolódó szervezet vállalta magára. Szerdára virradóra gyújtópalackot hajítottak a szocialista óárt lapja, az Avanti, bolognai munkatársának otthonába. Római megfigyelők az újabb terrorakciókat összefüggésbe hozzák az olasz belpolitikai helyzettel. Ügy vélik, hogy a jobboldal — a rendkívüli, választás reményében — „előkészíti a talajt” a baloldal és általában a haladó, demokratikus erők megfélemlítéséhez. Jemen: Csapatkivonások Az Arab Liga közvetítői bejelentették, .hogy Észak-..és Dél-Jemen között megszűntek a határvülongások és a két, ország hamarosan helyreállítja a normális kapcsolatokat. Abdel Aziz Buteflika, a közvetítő bizottság algériai képviselője Kuwaitban tartott sajtó- értekezletén 'hangoztatta. ‘hogy a, bizottságnak sikerült elérnie a harcok befejezését. Megerősítetté, hogy AZi Abdullah Szaleh észak-jemeni és Abdul Faftah lszmail dél-jemeni elnök március 28-án hosszú távú rendezés részleteinek kidolgozása végett Kuwaitban találkozik egymással. . Abdel Halim Khaddam, szíriai' külügyminiszter, a héttagú közvetítő bizottság vezetője kijelentette, hogy a csapat- visszavonásokat az Arab Liga által vázolt időrendnek megfelelően hajtják végre. Részleteket nem közölt. Tízezrek tüntettek Teheránban Amerika és a különbékét szorgalmazó Szadat és Begin ellen