Pest Megyi Hírlap, 1979. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-28 / 23. szám

Emlékező cattaróiak között

Szigetszcntmártonba nem visznek már üdvözletei

Bár nincs tengerünk, van tengerészhagyományunk; Dunára, Adriára. Vörösmarty és Arany János emlékeztet költői szavakkal Búvár Kundra és Nikápolyra, s itt van Cattaró. Fekete hegyekkel és ciprusokkal övezett öblét meseszépnek tüntetik fel a leírások, a lexikonból megtudjuk, hogy a Lovcsen hegyen már a XIX. században erődítményeket vájtak, híres hajósiskola működött a városban, s a Fiume—Cattaró hajóút alig huszonnégy óráig tartott a századfordulón. Római gyarmat volt, a szerb királyoké, később Velencéé lett, egy kis ideig a franciák is megvetették itt lábukat, de kisebb-nagyobb felkelések közepette 1914-től Ausztriához tartozott az első világháború befejezéséig.

Prózában, versben

Ahogy a Patyomkin cirkáló hozzájárult a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelméhez, ugyanúgy a cattarói matrózfelkelés a Tanácsköztársaság nyitánya lett. Miért haladtak a matrózok mindenütt a forradalom élvonalában? Minden népek bánatát magába sűrítette ez a nemzetközi gárda, mely Cattaróban is megelégelte a tisztek dölyfét, a rossz és kevés kenyeret, a romlott húst,' az embertelenséget, s a háborút. A védett öböl hirtelen tigristorok lett, különösen akkor, amikor a felkelés leverésére érkezett Horthy Miklós az erődök ágyúit iis az internacionális igazság hajóira szegezi ette. Itt Cattaróban kezdődött « Jehérterror is — hajóról lóra ült a tengernagy. Könny és vér támadt nyomában ott is, itt is.

Sitkéi Sándor egykori cattarói matróz Egy tengerész a forradalomén című könyvében írja le az 1918- as eseményeket. Február’elején déli 12 órakor a Szent György cirkáló zenekara a Marseillaise-t kezdte játszani, s a hajókra mindenütt felhúzták a vörös lobogót. Követelték az azonnali békét, a népek önrendelkezési jogát, a flotta leszerelését, demokratikus kormány alakítását Ausztriában és Magyarországon. Üdvözlő táviratot küdtek a szovjet népnek. Sitkéi Sándor végzetes hibának tartja, a Rudolf csatahajó nem válaszolt a parti ütegek tüzére, s azt hogy a kritikus pillanatban, amikor a polai flottilla közeledett, úrrá lett a matrózokon a nemzetiségi sovinizmus, több hajón veszekedtek; Ha a forradalmi flotta egységes lett volna, úgy egyetlen sortűzzel meg lehetett volna semmisíteni Horthy hajóit, de hol volt már az egység? Reggel 8 óra körül zászlójelzéssel közölték, hogy 10 óráig minden vörös zászlót le kell húzni, és a tiszteknek át kell adni a vezetést. Legutoljára a Szent Györgyön húzták

le a vörös lobogót

.............Később a

ca

ttarói lakosságtól tudtuk meg, hogy négy tengerészt, Rascht, Gra- bert, Berinicevicet és Sisgaricot kivégezték, sokan várfogságot kaptak.1 Friedrich Wolf színművet írt a Cattarói matpózak-ról és Djuró Snaj- der versben Örökítette meg hősi cselekedetüket.

3 Rat náció

| tengerész-fűtói, fedélzeti matrózai S negyven hajón | negyven längs-igeten § az Adria zöld pázsitján.

E Hej, Lovcen,

E mozdítsd szét szikláidat:

I öblödben most tengerész-öklök £ aratják termésedet = — Forradalom.

£ ... Ugyan mi ragadhatott volna fgy § minket, fel a

Naphoz,

S mint az Auróra ágyúdöreje?

£ s ma — február elsején —

E a mi Sanct Georgunk déli sortüzel- A fedélzeten állunk, elvtársunk

vezényszavára

E Megállíthatatlanul ver a szabadság

ütőere.,.

| ... O, valóság ez, valóság s nem mese:

£ Zelenikától Bausicig 5 vörös zászló leng az árbócokon.

(Jegyzet 2.)

így volt. A történelem így maradt meg az emlékezetben. Szájról szájra járt a cattarói matrózforradalom dicső eseménye, és a megtorlás is.

(Jegyzet 3.)

hajókról, tengerről. Járó István, tengerész-veterán ügyvezető főtitkár így mondta el bevezetőjében: Hadtörténeti tény, hogy tengerész forradalmi alakulataink, 1918-ban a tengerész nemzetőrség és a későbbi Vörös Hajó ezredből alakult Dunai Rakodópartok Védőrsége, majd az 1919-es Vörös Hadihajóraj, a Vörös Tengerészdandár a cattarói matrózlázadás szellemében vitték előre a forradalom dicsőséges lobogóját, A beszéde végén néma felállással tisztelegtek a cattarói mártírok emlékének. Bállá Dezső emlékezése következett, aki Sitkéi Sándor könyvének adataihoz hasonlóan mondta el a történeteket: A már előzőleg előkészített forradalmi mozgalom a kikötőben állomásozó hadihajók személyzetét belevonva 1918. február elsején 12 órakor a forradalmi matróztanács utasítására kezdődött, mikor is az ünnepélyes őrségváltáskor a hajózenekar a Gotterhalte helyett a Marseilles forradalmi indulót kezdte játszani.

Az ünnepség után átvonultunk a kikötő presszójába, ahol sör és pogácsa mellett folytatódott az immár vidámra váltó beszélgetés a régi helytállásról, tréfákkal, szerelmi történetekkel is fűszerezve az eseményeket. Tenyérbő) kínáltak vajas pogácsával, s bizony kiderült, hogy Bállá Dezső úszni sem tudott. Ö említette, hogy Horthy csak tolmács útján volt hajlandó beszélni magyar katonákkal kihallgatáskor, annyira tartotta magát. Nagy József tengerész egyenruhában ül mellém. Paté- tikus hangvétele egyszerű, hiteles, így beszélt: Mi nyitottuk meg a kommunizmus kapuját, vörös lobogónk olyan piros, mint a vér. Az ünnepélyen is és az azt követő pogácsás társalgás során is éreztem valamit a cattaróiak forradalmi demokratizmusából. Beleszóltak az elnök szavába — nem sértőin, de határozattan. Egyenlők ültek az asztaloknál — úgy üléseztek, mint hajdan a Szent György vezérhajón. A forradalom katonái voltak, azok maradtak. Nyolcvanévesek. Nézem a jegyzőkönyvet; kik vettek részt az 59. emlékülésen: Járó István, Perbai József, Bállá Dezső, Nagy József, Horváth János, Cseh László, Cin- kota György, Orker István, Teszár János, Bondor Sándor, Nagy Gyula, Gaál János, Pálffy Lajos, Takács László. Dániel Ernő, Szegő Vilmos, Blaskovics Alajos, Nagy Sándor, Csákvári János.

Váltják egymást, Bondor Sándor ül mellém, ö Horthy Miklós vezérhajóján szolgált. Emlékszik, engedelmességre szólító beszédét abcu- golták, s arra is, hogy aláaknázták őket. Kardos László elmúlt nyolcvanöt éves, de ,ma is rendületlenül dolgozik, Az Egyesült Izzó anyagbeszerzője, — nem hajlandó nyugdíjba menni.

Rendkívül népszerű a cattaróiak sorában Pálffy Lajos színművész, a Jászai Otthon lakója. Minden évben, most is verset mondott az ünnepélyen. Ö Horthy szavára így emlékezik: Magyarok! Vár otthon családotok, miért csináltok ilyen felfordulást, hagyjátok abba a forrongást! Szikratávírón közvetítették a szöveget. Pálffy Lajos melegséggel szólt elhalt színész barátjáról, Szily János tengerész veteránról, aki 1960-ban írta a cattarói hősökre emlékező költeményét, és Pálffy Lajosnak adta át, aki a szöveget fejből idézte. Közlöm a teljes szöveget.

Pirityi, a trombitás

E Piriityi matróz volt Zajából,

E Trombitás a legjavából.

E Együtt szolgáltunk egy hajón,

= Most rá emlékszem, meghatón.

E Tudta, hogy mi az, rajta, hajrá,

E De a német szó nem ragadt rá.

E Vorwärts, matrózén sacrament,

E Ilyenkor mindig hátrament.

E Fájt a szivének csoda módra,

E Hogy tiltva van a Kossuth-nóta.

E Oszt hiába is fújná, itt nem értik,

E Se Rákóczit, se Nagy Bercsényit.

= így csak titokban fújdogálta E A ragyogó kis trombitába E ürömét, a bánatát.

E Sóhaja messzeszállt.

E Nagy ünnepségre készülődtünk,

E Kis is ragasztották előttünk,

S Nagy dicsőség, ami ránk vár,

§ Eljön hozzánk Károly király.

E A nagy hajón sürögtünk, forogtunk,

E Mindent fényesre tisztítottunk.

S Pirótyi a kis trombitát,

E Ügy vártuk bíz Károly királyt.

E Mikor közelünkbe ért a bárka,

= Rajta a király, a sok strázsa,

E Ó sacrament, uramfia,

E Megszólalt a kis trombita.

E Fújta büszkén, fújta szerte = Kossuth Lajos azt üzente.

E Uramfia, ó sacrament,

E az egész cécó füstbement.

Tavalyi találkozás

A cattarói matrózok minden esztendőben egyszer találkoznak. Hadi- tengerész forradalmár veteránok a’ MAHART Belgrád rakparti kultúrtermében Budapesten jönnek össze, élhetnek még vagy százan. Tavaly február 3-án harmincán gyülekeztek tiszteletadásra, akik eljöhettek a hajdani hatezer magyar tengerészből. Legtöbben egyenruhában érkeztek, hozták feleségüket is, akik hozták. Gaál János kiakasztotta akvarelljeit

= Futkosott a sok admirális,

= Mehetnek a fenébe máris.

5 Velük együtt úgy bíz a’ i A dicső gesammt Monarchia.

I Szegény Pirityit vasra verték,

= Bár szívemnek fáj az emlék.

| De büszke vagyok, mert van kire,

= A trombitás Pirityire.

A forradalmi folklór rusztikus lendülete és harsánysága hatja át e versezetet, mely annyi időn túl Is pontosan idézi azt a sajátos hősies hangulatot. A közösségi szellem emberi melegsége még a ritmikai döc- cenőket is széppé teszi, megéreztet valamit a halál közelségéből, de a forradalmi kedélyből is, mely a ma élő cattaróiaknak is általános jellemzője. A harmadik korsó sörnél csípős vicceket meséltek e kedves tengeri rozmárok, akik a cattarói ütközet 60. évfordulóját ünnepelték.

El nem készült halászlé

, Takács László a villamosig kísért, erős kézszorítás közben búcsúzott: Tudja elvtárs, ez lett a nóta vége, ami most van, g, szocializmus, a miénk, s de jó érzés, hogy tettünk érte valamit. Csak egyet sajnálok, de azt nagyon, nem tudom átadni Járó István üdvözletét, amit Sitkéi Sándornak küldött: Üdvözöljük, megyünk hozzá Szigetszentmártonba, de jó erős halásziéval fogadjon. Az a halászlé már sohasem készülhet el, de szép sírhelyet még emelhetünk a cattarói matrózforradalmár számára, ahol még élő baj társai tiszteleghetnek* Sitkéi Sándor maradandó emlékénél.4- JEGYZETEK

= l. Sitkéi Sándor: Egy tengerész a = forradalomban (Budapest, 1960.) 11.

5 8. Adriai tengernek múzsája (Bu= dapest, 1976.) 23—240.1.

E 3. Nagy Zoltán dunaharaszti szik- E vizes, aki a haditengerészetnél szol- = gált az első világháborúban, említette E többször, hogy Horthy megtizedeltette S a legénységet, s egy fiút ki is végez- E tetett. (özv. Losonci Sámuelné szó- = beli közlése.)

E 4. Részt vettem az 1976. február 34 E cattarói matrózgyűlésen, ahol a volt E tengerészforradalmárok mondták el = az adatokat, adták a cattarói képet, = és bocsátották rendelkezésemre az E iratokat. Járó István és Bállá Dezső E írásos dokumentumot adott át, Pálffy = Lajos pedig tollba mondta a Szily § János írta verset, mely most jelenik E meg először.

LOSONCI MIKLÓS

Néptánckultúra

A felszabadulás után új, tömegeket megmozgató művészeti ág jelent meg, s indult fejlődésnek: a néptánc. Huszonöt-harminc évvel ezelőtt a néptáncmozgalom az adott körülmények közt természetes célt tűzött maga elé: egyszerű formákban, de minél lelkesültebben, az ifjúság hajtóerejétől fűtve célszerű néptáncaikat színpadra transzponálni. Nos, a természetesség, a spontán lendület igényét ma sem adhatjuk fel, csak már nem tekinthetjük egyedüli követelménynek. Időközben a célok, az alkotói módszerek igen nagy mértékben differenciálódtak, s hovatovább differenciálódik a közönség igénye is.

A változásokról szólván elsőül a magyar színpadi néptánc két nagy öregjének, a hetvenedik évét taposó Molnár Istvánnak és a tragikus koraisággal elhunyt Rábai Miklósnak célkitűzéseit és eredményeit kell említenünk. Mindketten szerelmesei voltak a néptáncnak, mindketten tudták, hogy bizonyos eredeti néptáncformák önmagukban is teljesértékű esztétikai élményt nyújthatnak a színpadon. De mindketten _ felismerték azt is, hogy a kialakult színreviteli' formák egy része veszélyt is hozhat, a néptánc konzerválásának és kiüresedésének veszélyét, az üres dekorativitásba torkollást. Felismerésük teljesen eltérő alkotói programokhoz vezetett, s ez talán épp így jó, így gazdagodott művészetünk. Molnár elsősorban a lírai táncok, a nemzeti táncszimfonizmus műfajában munkálta ki saját nyomvonalát, s nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy ugyanazt alkossa meg táncban, amit nemzeti zeneköltőink valósítottak meg a zenében. Liszt, Kodály és Bartók műveire komponált, tehát nagyívű táncfeldolgozásokat, a magyar néptáncból sarjasztott nemzeti formanyelven, gondolataiban azonban nemegyszer az egyetemes emberiség problémáit tükrözve. A mindig is játékos vénájú Rábai a táncjáték, a táncdráma útját választotta, s így alkotta meg népi zsánerképeit, majd népi ihletésű egyfelvonásos táncdrámáit, balladáik

A két olyannyira különböző alkotó életműve közös felismerésről vall, arról, hogy a néptánc gazdag formavilágát a kifejezés szolgálatába lehet állítani, s kell is ezt tenni, ha nem akarjuk, hogy a nemzeti mozdulati hagyomány csupán reprodukcióban öltsön testet a színpadon. Ez a felismerés — a folklór szavaival közérdekűt mondani — már valóságos jelszóvá nőtte ki magát a koreográfusok következő nemzedékében, amely a hatvanas években lépett színre, s valódi alkotóműhelyeket alakított ki a legjobb amatőr együttesek körében. Sajátságos jelenségnek tekinthetjük, hogy munkásságukban nemegyszer jobban kiteljesedik a szocialista tartalom, nemzeti forma követelménye, mint a jelszó születésekor létrejött táncművekben.

Napjainkban kisebb vita zajlik arról, hogy mit is tekinthetünk nemzeti táncművészetnek. Nem tudni, hogy ezt a vitát nem kell-e akadémikusnak minősíteni, noha igazságtalan volna, ha kétségbe vonnánk lelkiismereti hátterét. De azért meddő egy kicsit a meditáció, mert a különböző színvonalán és szervezeti formák közt működő együttesek zöme gyakorlatilag eleget tesz a nemzeti tánc kritériumának akkor, amikor műsorának anyagát a táncos anyanyelvből meríti. A művészet követelményei azonban — s ezt a nemzeti táncművészetről szólva is elmondhatjuk — sohasem állhatnak meg bizonyos formai jegyek körülhatárolás sában. Ismét előbukkan tehát, a hogyan mellett a mit kérdése, a tartalmi gazdagodás és a jelenkor tükrözésének követelménye... Valójában nem állunk olyan jól, éppen együttesvezetőink alkotóképessége dolgában, hogy ennek a követelménynek a teljesítését hazárd és illuzionista módon mindenkitől elvárhatnánk. De ahol alkotóképességben, előadói színvonalban és odaadásban jók a feltételek, hadd váljék ez a követelmény jogossá, s a néptánc szavaival frisset, jelentősét alkotó koreográfusok hadd ne rekesztődjenek ki a nemzeti táncművészet képviselőinek köréből. Sőt, aki ismeri Györgyfalvay Katalin, Kricskovics Antal, Novak Ferenc és Tímár Sándor műveit, vallomásait háborúról és békéről, gonoszságról és emberségről, korunk gyötrő gondjairól és vigasztalódásairól, — az jól tudja, hogy koreográfusaink műveivel a legszebb, s legfontosabb hajtások jelentek meg nemzeti táncművészetünkben.

MAÁCZ LASZLŐ

Magyar Írok a forradalomban

Vállalta a vád, a versét

Vasárnaponként jelentkező sorozatunkban legjelentősebb XX. századi klasszikusainknak az 1918—19-es magyarországi forradalmakban betöltött szerepét villantjuk fel egy-egy művükkel és rövid tanulmánnyal; kezdve a sort Ady Endrével, akinek az életműve a század eleji progresszióra gyakorolt hatásával a forradalmak előkészítője volt, s befejezve Nagy Lajos írásával, amely híven tovább őrizte a' 20-as években a forradalmi gondolatot.

Egy „izgatás" előzményei

V

erssel üvöltök be a politika kakofóniájába .. Hogy bűnös versemmel izgatni szerettem volna, ez több mint valószínű, ez természetes.

Több mint egy évvel a vers megírása után tette ezt a nyilatkozatot a Világ hasábjain Ady Endre, méghozzá abból az alkalomból, hogy osztály ellen izgatás miatt a szegedi

Ady Endre:

Rohanunk a forradalomba

Utolszor raktak katonákat,

Pandúrt s vérebeket nyakunkba: Végig-kacag vidám testünkön Győzedelmes tervünk: a Munka,

Mi megmunkáltuk, hajh, jól a lelkek, Rabságok, sebek, búk és keservek Izzadtságos, rossz magyar földjét S ha most támadunk, le nem vernek.

A csúf Halált itt vetették el Soha-soha ki-nem-kelésre És ma mégis a Duna-tájon Legbujább a harag vetése S itt liheg a Halál virradatban,

Mint szabadulás hite a rabban,

Ez a legkülömb élet-sejtő Ma nálunk jár-kél legvígabban.

Néztek bármerre, sorsot láttok És isteni robbantó kedvet, Élettel-kínáltak aggódnak S buta haldoklók lelkesednek:

Nép készül az ó selejtes bűnre S mielőtt a régi mód letűnne,

Már összefogva az új itt áll Glóriásan és fölkészülve.

Minden a Sorsé, szeressétek,

Dt is a vad, geszti'bolondot,

A gyújtogató, csóvás embert,

Ümak, magyarnak egyként rongyot.

Mert ő is az Idők kiküldöttje S gyújtogat, hogy hadd hamvadjon

össze

Hunnia úri trágyadombja,

Ez a világnak nem közössé.

Bécs, babona, gróf-gőg, irigység, Keletiség, zsandár, alázat,

Egy isten se tudná lefogni Ereinkben ma már a lázat.

Ma még tán egymást összetévesztjük, Holnap egy leszünk, észre se vesszük, ölés tisztítás vágya dúlt itt,

Tegyünk a tűzre, ébresztgessük.

Hallgassátok az esték zümjét S friss sóhaját a reggeleknek: Budapestnek fuitós utcáin S falvak csöndjén , dühök remegnek. Süpped a föld, ha súlyosat hágunk, Olyan látunk, amit sohse láttunk: Oldódik a nyári melegben Fagyos, keserves magyar átkunk.

Eljött hát végre a pusztánkba Isten szent küldöttje: a Sátán.

Szüzek voltunk a forradalmak Magas, piros, hős nászi-ágyán.

De bőrünk alól kisült lobogva Már vérünk, e bús, mindeddig lomha. Csönd van, mintha nem is rezzennénk S rohanunk a forradalomba.

ügyészség vádat emelt ellene. Ady tehát vállalta a vádat, vállalta a versét, mint ahogy jól ismerte azokat az okokat is, amelyek mindkettőt kiváltották.

Nevezetesen 1912. május 23-ról, a budapesti százezres munkástüntetésről van szó, amely rajta kívül más koszorús költőinket is pennafogásra ihletett. A véderő-javaslatokkal szemben és a parlamenti obstrukció Tisza-féle erőszakos letörése elleni tiltakozásul a Szociáldemokrata Párt vezetősége harcos politikai tüntetésre hívott fel, amely akkorára sikeredett, hogy a későbbiekben ugyanez a vezetőség próbálta mederbe terelni, majd lefújta az egészet. Addig azonban hat halott maradt a pesti kövezeten, és az az irnmár ki nem törölhető benyomás és tudat, hogy a munkásosztály tud és képes érdekeiért, a választójogért, a szociális haladásért roppant erőket csatasorba állítani.

1912-re Ady már világosan látta a hazai társadalmi képleteket, erővonalakat. Az új időknek új dalaival való dévényi betörés érzelmi forradalmiságától ekkorra már nagyjából eljutott a politikai-világnézeti revolucióig, a Hunnia úri trágyadombját a magyar ugarról eltakarító társadalmi forradalom vállalásáig. S nemcsak egyénisége, örök elégedetlensége, a soha-meg-nem elégedés hátországot és támaszt kereső élet- szomja vezette a tömegek harcának igenléséig, hanem a hazai valóság megváltoztatásának igénye is. Ezért találta meg az utat és a módot a munkásmozgalommal való fegyverbarátság vállalására.

I