Pest Megyi Hírlap, 1979. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-13 / 10. szám

Nehezebb körülmények között További dinamikus fejlődés A járási gazdaságpolitikai cselekvési program Az MSZMP monori járási bizottságának ülésén, amely­ről lapunk tegnapi számában tudósítottunk, elfogadták az idei esztendő gazdaságpolitikai cselekvési programját. A központi célokat figye­lembe véve, a pártbizottság ügy döntött, hogy a járás ipa­ri termelése az országos elő­irányzatnál nagyobb mérték­ben, 5—6 százalékkal növe­kedjék, a mezőgazdasági ter­melés pedig 4—5 százalékkal haladja meg az előző évit. A járási iparpolitikai kon­cepciók megvalósítása érdeké­ben, a takarékosabb anyag- és energiafelhasználást eredmé­nyező technológiai megoldá­sok előtérbe helyezésével, csökkenteni kell a termelés fajlagos költségeit. Az ipari üzemek vezetőinek, hangsúlyozza a határozat, kü­lönös figyelmet kell fordítani­uk a tőkés importból szárma­zó anyagok pótlására, az ex­portképes hazai alapanyagok felhasználására. A rendelkezésre álló ala­pok célszerű felhasználá- \ savai gyorsítani kell a műszaki fejlesztést, a tech­nológia és a gyártmányok korszerűsítését, javítani a termékek minőségét. A járás építőipari egységei­nek feladatai közé tartozik a teljesítőképességük növelésé­re irányuló szervezésfejleszté­si, szakosodási és technológia­fejlesztési programjaik meg­valósításának folytatása. Gyor­sítaniuk kell a beruházások kivitelezésének ütemét, erősí­teniük együttműködésüket. A Monori MEZŐGÉP Válla­lat, hangsúlyozza a határozat, növelje dollárelszámolású ki­vitelét, s továbbra is töreked­jék a gazdaságos tőkés export termelésére. Akadnak vállalatok, ipari szövetkezetek, melyekben nem kielégítő a kivitel gazdaságos­sága. Náluk elsősorban a rá­fordítások csökkentésével, a | termékek korszerűsítésével, a minőség javításával, jobb pia­ci ármunkával kell javítani az exporttermelés jövedelmezősé­gét A járás mezőgazdasági üze­meinek fejlesztése és fejlődése érdekében, a kenyérgabona ta­valyi átlagtermését állandósí­tani kell. Növelni szükséges a kukorica termőterületét, s el kell érni az 55 mázsás hektá­ronkénti átlagtermést. A bur­gonya termésátlaga is tovább növekedhet, ha a gazdaságok­ban mindenütt szigorúan meg­tartják a technológiai fegyel­met, s növelik az öntözött te­rületeket. Meg kell teremteni a Solanum termelési rendszer alközpontjának működési fel­tételeit. A kertészeti termelés jobban alkalmazkodjék a nép- gazdasági igényekhez, hogy létrejöhessen az értékesítés és a termelés összhangja. A járásban működő szőlő- termelési társulásban az idén elvégzik a szükséges földcseré­ket, s folytatják a terv szerin­ti telepítéseket. Az öntözéses gazdálkodásban rejlő lehető­ségeket főleg a vecsési, pilisi és a gombai termelőszövetke­zetben lehet jobban kihasznál­ni, de az adottságokhoz mér­ten, fejleszteni kell az állami gazdaságban és a monori Kossuth Tsz-ben is. A közös gazdaságoknak tö­rekedniük kell arra, hogy a komplex gépesítésben az idén pozitív változások kö­vetkezzenek be. El kell érniük, hogy a nyári batakarítású növények egy kombájnra jutó területe ne haladja meg a 130 hektárt. Az 1979. évi gazdaságpoliti­kai cselekvési program java­solja, hogy a szövetkezeti szek­torban 3 ezer 800, 3 ezer 900 liter, az állami gazdaságban 4 ezer 700, 4 ezer 800 liter te­henenként! fejési átlag eléré­sét tervezzék az üzemek. A szarvasmarha-állomány és a tejtermelés további fej­lesztése érdekében, a Tápió- völgye Tsz-nek be kell nyúj­tania az 500 férőhelyes tehe­nészeti telep alapokmányát, a Ferihegy Tsz-ben elő kell ké­szíteni a 800 férőhelyes tejter­melő telep, az Aranykalász Tsz-bsn a 600 férőhelyes telep építését. A Rákosmezeje Tsz- ben meg kell kezdeni a 946 férőhelyes tehenészeti telep kivitelezési munkáit. A nagyüzemek az integrálás további fejlesztésével segít­hetik elő a kisüzemi sertéstar­tás stabilizálását, a nyúl- és galambhús-termelés növelé­sét. Folytatni kell a kocakihe­lyezési akciót, s szervezni’kell a bikaborjak kisüzemi hizla­lását. Jobban ki kell használ­ni a takarmánykeverők kapa­citását, a Rákosmezeje, vala­mint a Fáy András termelő- szövetkezetben ki kell elégíte­ni, a kisüzemi termelők keve- réktakarmány-igényét. A szántóföldi tömegtakarmányok átlaghozama 20—25, a fő ter­mőterületeké 15—20 százalék­kal növekedjék a bázishoz ké­pest, hangsúlyozza a határo­zat. A Ferihegy Tsz-ben a fej­lesztési források biztosítása után, meg kell kezdeni az ezer 200 vagonos zöldségfeldolgozó és hűtőtároló építését. A járás idei fejlesztésére fordítható pénzösszeg 47 mil­lió 300 ezer forint. Monoron be kell fejezni a 26 tanácsi célcsoportos lakás építését. Az idén üzembe kell helyez­Orvosi ügyelet Gombán, Bcnyén, Káván: dr. Pénzes János (Gomba, Baj- csy-Zs. u. 3.), Gyomron és Pé­teriben: központi ügyelet (Gyömrő, Steinmetz kapitány u. 12., telefon: 26.), Monoron, Monori-erdőn, Csévharaszton és Vasadon: központi ügye­let, dr. Kövesi László (Mono­ron, az új egészségházban), Maglódon és Ecseren: dr. Hol­ló Mariann (Ecser), Mendén: dr. Farkas Anna, Pilisen és Nyáregyházán: dr. Pázmány Elemér (Pilis, Kossuth L. u. 33.), Sülysápon és Üriban: dr. Papp Ágoston (Sülysáp), Ül­lőn: dr. Leyrer Lóránt. Ve- csésen: dr. Fekete Károly tart ügyeletet vasárnap. Ügyeletes gyógyszertár: Mo­noron a főtéri, Veesésen a Hal- my-telepi. Ügyeletes állatorvos: dr. Ga­lambos János, Csévharaszt, ál­lami gazdaság. Beteg állatok bejelentése a járás területén: szombaton 12- től 16 óráig és vasárnap reg­gel 8-tól 13-ig Monoron, a fő­téri gyógyszertárban, egyéb időpontban az ügyeletes ál­latorvos címén. HIBAIGAZÍTÁS Lapunk január 10-i, szerdai számában megjelent. Kedvez­mények a kistermelőknek cí­mű írásunk utolsó előtti be­kezdésében, elírás miatt, téves adat szerepelt. A közös gazda­ság nem 16 ezer háztáji gaz­daságból származó sertést adott el. hanem 16 millió forint ér­tékű hízott jószágot továbbí­tott a húsiparnak. ni a monori ivóvízhálózatot, Gyömrőn és Üllőn pótolni kell a hiányokat. Gombán és Bá­nyán 6 kilométer hosszúságú vezeték épül. Hat tanterem készül FORFA-ponelekböl Gom­bán, négy tanterem Men­dén. Vasadon bevezetik az iskolába a központi fűtést. Gyömrőn bővítéssel 100, Maglódon épületátalakítással 25, Monoron 100, Üllőn 50 új óvodai helyet létesítenek. A járási, káptalanfüredi úttörőtábort a gazdálkodó egységek, tömegszervezetek összefogása révén, konyhával, étkezővel, foglalkoztatóval egészítik ki. A kereskedelmi hálózat a sülysápi ABC-áru- ház építésével bővül. A járási pártbizottság 1979. évi gazdaságpolitikai cselek­vési programja részletesen tartalmazza a községi, üzemi pártbizottságok, pártvezetősé­gek, pártszervezetek feladata­it is. A hétfőn kezdődő beszámo­ló taggyűléseken, az elfogadott irányelvek alapján, a gazdasá­gi egységek a helyi adottságok figyelembevételével dolgoz­zák ki cselekvési programjai­kat, amelyek fő célja lesz a dolgozók széles rétegeinek mozgósítása az idei tervek maradéktalan megvalósítása érdekében. V. J. Ruhaipari szövetkezet Bővül az üzemház A Gyömrői Ruhaipari Szö­vetkezetben néhány évvel ez­előtt adták át rendeltetésének a korszerű, minden igényt ki­elégítő központi üzemházat, mely ebben az évben tovább bővül s mellette egy vasalóte­rem kerül tető alá. A kivitelező az Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalat. * f t ' H I R t Á.P-.^Ü.^fÓ'.N.k l:AR;Á S XXI. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM 1979. JANUÁR 13., SZOMBAT Téli tennivalók a termelőszövetkezetben Csendes határ, zajos műhelyek Iparkodik a Pattantyús brigád A járás közös gazdaságaiban a tél beálltával is akad bőven tennivaló. A határ ugyan már elcsendesedett, annál nagyobb azonban a zaj a műhelyekben. A szerelők mindenütt azon fá­radoznak, hogy a munkagépek kifogástalan állapotban vár­hassák az újabb erőpróbákat. A pilisi Aranykalász Ter­melőszövetkezet gépjavító üze­mében is serényen dolgoznak. A 23 szakemberből álló Pat­tantyús Abrahám szocialista brigád már decemberben el­könyvelhette magának az első sikert. Az általa felújított 25 szov­jet gyártmányú, MTZ- típusú traktor kivétel nél­kül megfelelt a műszaki vizsgán. Jelenleg a pótkocsik javítá­sával, felújításával foglalkoz­nak a brigád tagjai. Nagyon iparkodnak, hiszen január kö­zepén már a KPm szakembe­rei előtt vizsgázik a 27 pót­kocsi. Sok gondot, bosszúságot okoz az alkatrészhiány. Az IFA tehergépkocsikhoz szük­séges alkatrészek közül rend­kívül sok szerepel a hiánycik­kek listáján. Kormányösszekötőket, gömbcsuklókat, kompresz- szorokat jóformán lehetet­len az AUTÖKER-től be­szerezni, a szerelők ezért kénytelenek számos alkat­részt házilag felújítani. A kiselejtezett tehergépko­csik egyes elemeit szintén igyekeznek hasznosítani. Vég Ferenc és László István az MTZ 50-es típusú traktor szervó­korm '.uyát szereli. Olvasóink tették szóvá Raktártér, daráié, péksütemény Több dicséret és kevesebb panasz érkezett szerkesztősé­günkbe a karácsonyi és új­évi ünnepek előtti kereskedel- i mi ellátással kapcsolatban. | Baki Elemér, Monor, Rákó-. czi-telepi lakos a következőket írta: „Nem is tudom, hogy tud­ta a főtéri ruházati bolt ki­elégíteni a megnövekedett igé­nyeket, hiszen személyesen is tapasztaltam, raktára, tároló­tere szinte nincs. Az épület helyiségébe befújt a szél a vakolat nélküli falon. Minden dicséretet megérdemelnek az ott dolgozók!’’ Fazekas Sándor, Monor, Li­liom utcai lakos a szűk, me­seországnak nem mondható, de csodaországnak joggal el­nevezhető monori játékboltról irt: „Dolgozói nyugodtan bene­vezhetnének a televízió vala­melyik vetélkedőjébe, mert amit a karácsony előtti forga­lomban bemutattak, azt sokan megcsodálnák. Jöttek, mentek, hoztak, vittek, cseréltek, no, és persze eladtak, udvariasan, példás türelemmel szolgáltak ki.” i Szintai Róbert, Monor, Bem j utcai lakost valósággal rá- kényszerítették, hogy úgy­mond, maszeknál vásároljon, mert mákdarálót sehol sem talált, csak a vasúti zöldség­kereskedőnél, aki a legkészsé­gesebben darálta meg a mák­ját, amit, persze, szintén nála vett meg. Sem a főtéri élel­miszerboltban, sem a vasúti ABC-ben nem állt a vásárlók rendelkezésére daráló. Hiányát különben többen szóvá tették, tehát érdemes pótlásukról gondoskodniuk, a keresikedelmd szakemberek­nek: ahol mákot és diót árul­nak, ott tegyék lehetővé, hogy meg is lehessen darálni. Immár az új esztendőben szóvá tették olvasóink, hogy Monoron, az újtelepi Sabota- féle boltban, a Munkás utcá­ban, reggel 7—8 óra között nem lehet péksüteményt kap­ni, pedig mennyire kellene az iskolába menő gyerekeknek, de a munkába menő felnőttek­nek is. Többet törődhetnének a for­galmas, periférián levő bolt­tal. Legutóbb zárva kellett tartani, mert nem fűthették, rossz volt az olajkályha. Áramszünet A Délmagyarországi Áram­szolgáltató Vállalat monori ki- rendeltségétől kapott tájékoz­tatás szerint, január 15-én, 7. tői 15 óráig áramszünet lesz a Dózsa, a Ságvári és a Köl­tői Anna utcában, valamint a Békásban, a Vásártér által határolt területen. Gál István műszaki vizsgára készíti fel a héttonnás pótkocsit. Barcza Zsolt felvételei Hamarosan hozzálátnak a kombájnok nagyjavításához és megkezdik a vetőgépek elő­készítését is a tavaszi mun­kákhoz, közben a termelőszö­vetkezet gépparkját is rend­szeresen gondozzák. K. L. A nap kulturális programja Gombán, 18-tól 22 óráig: discó. Gyömrőn, 13-tól: balett- és zenetanfolyam. Mendén, 18- tól: discó. Monoron, 15-től: is­meretterjesztő előadás, Mit és hogyan olvassunk? címmel, előadó Bán Sándorné, a mű­velődési ház igazgatója. Nyár­egyházán, 14-től 16-ig a gyer­mekklub. 16-tól 18-ig a fiatal olvasók klubja, 18-tól 22-ig az ifjúsági klub foglalkozása, 18- tól: ismeretterjesztő előadás, Mit rriond az ifjúsági tör­vény? címmel. Péteriben, 20- tól 24-ig: az ifjúsági klub östz- szejövetele. Pilisen, 18-tól 23- ig: táncest, gépzenére. Üllőn, 10-től 18-ig: galambkiállítás, 16-tól: az MHSZ lövészeti foglalkozása, 18-tól: az ifjúsági klub összejövetele. Üriban, 19- től: discó. Vasadon, 17-től 20- ig: az ifjúsági klub foglalko­zása. Veesésen, 15-től: a kara­teklub foglalkozása (a Petőfi téri iskolában). Háromezer kötet Új helyiségben a bányei könyvtár Üj, nagyobb helyiségbe köl­tözött a bényei klubkönyvtár: egy magánházban, a hajdani italbolt helyén kialakított köl­csönző és olvasóterem polca­in összesen több mint 3 ezer kötet várja az irodalombará­tokat. A bényei könyvtár minden hétfőn 14-től 17 óráig és min­den csütörtökön 16-tól 19 órá­ig áll a kölcsönzők rendelke­zésére. ÁGYNEMŰ GARNITÚRÁK, LEPEDŐK, PÁRNAHUZATOK NAGY VÁLASZTÉKÁVAL VÁRJA KEDVES VÁSÁRLÓIT A PRV MONORI MÉTERÁRUBOLTJA: Monor, Kossuth Lajos u. 79. Néhány cikk a választékból: Színes lepedő, 150x198 cm Angin dunnahuzat, 4 szeles Fehér dunnahuzat, 4 szeles Ágyneműgarnitúra, 3 darabos 82 Ft helyett 73,50 Ft 261 Ft helyett 183,- Ft 234 Ft helyett 154- Ft 244,- Ft HBfi MIIÍR 10: I I

Next

/
Thumbnails
Contents