Pest Megyi Hírlap, 1979. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-13 / 10. szám
kMiÍOP 1979. JANUÁR 13., SZOMBAT FÓKUSZ Újra sortüzek Nicaraguában ismét heves összecsapások zajlottak le a Somoza diktátor-elnök lemondását követelő tüntetők és az úgynevezett nemzeti garda között, amely a diktatúra egyetlen tamasza. A somozista „rendfenntartó erőknek” tűzparancsuk is volt és a tömeg közé lőttek. Az összecsapásoknak több halottjuk és sebes ültjük volt. Hír- ügynökségi jelentések szerint a rendszer légiereje újra bombázott olyan településeket, amelyeken a „gerillák” mozgását és tevékenységét észlelték” — a hivatalos magyarázat szerint. Néhány hete, amikor Somoza a közép-amerikai ország zsarnoka dölyfösen elutasította egyes alkudozásra is hajlamos ellenzéki elemek ugyancsak mérsékelt követeléseit, a kormánypropaganda ezt azzal indokolta, hogy az országot, amelyet tavaly augusztusban népi felkelés ráz- kódtatott meg, sikerült teljesen pacifikálni és a rendszer teljesen ura a helyzetnek. A diktátor hívei magabiztosan mutattak ajtót az Amerikai Államok Szervezete (AÁSZ) közvetítő bizottságának, amely a washingtoni kormányzat megbízottjának vezérletével megpróbálta összebékíteni Somozát polgári ellenzékének behódolásra kész egyes tagjaival. A kis köztársaságot negyven éve hatalmában tartó család sarja azonban hajthatatlan volt, s visszautasította a legkisebb engedményt is. Arra számított ugyanis, hogy a Sandinista Felszabadító Front fegyvereseinek visszavonulása után a hegyekbe, sikerül majd megakadályoznia visszatérésüket a síkságokon és fennsíkokon fekvő városok és falvak környékére. Különben is — vélekedtek kormánykörökben — a front olyan súlyos vérveszteségeket szenvedett augusztus—szeptemberben a mind számban, mind fegyverben hatalmas túlsúlyban levő kormány csapat ok elleni ütközetekben, hogy jó időnek kell eltelnie, amíg képes lesz újjászervezni sorait. Másrészt — mint ez természetes a forradalmi küzdelem átmeneti visszaesései idején — a diktatúra kegyetlen terrorintézkedéseinek hatására szakadás keletkezett a Széles Ellenzéki Frontban és olyan polgári politikusok és erők, amelyek augusztus—szeptemberben még egyértelműen Somoza lemondását és távozását követelték, most a vele való kiegyezés álláspontjára helyezkedtek. A diktátor azonban hibát követett el számításaiban. A Sandinista Felszabadító Front gyorsan kiheverte a súlyos vérveszteséget és január elejétől kezdve már újra támadásokat volt képes intézni a nemzeti gárda helyőrségei ellen, s rajtaütésszerű akcióival nagy veszteségeket okozott a diktatúra csapatainak. A véres terror, amely egyidőre megfélemlítette az ellenzék ingatagabb elemeit, nem volt már képes visszatartani az ellenállást. A szabadságharcosok akciói láttán a polgári ellenzék ingatag része ismét ra- dikalizálódni kezd. A napokban volt Chamorro ellenzéki politikus meggyilkolásának egyéves évfordulója. Tavaly Somoza hívei azért tetették el láb alól e polgári vezető személyiséget, mert lapjában könyörtelenül leleplezte Somoza rémuralmát, rámutatott, hogy Washington támogatása nélkül a diktatúra egyetlen napig sem volna képes fennmaradni és amiért kapcsolatot keresett a Sandinista Felszabadító Fronthoz, hogy közös difctatúraellenes egységben tegyenek erőfeszítéseket a gyűlölt rendszer megdöntésére. Somoza természetesen gondoskodott arról, hogy a bűncselekmény végrehajtóinak a haja szála se görbüljön meg, s hívei eltüntettek minden terhelő bizonyítékot. A gyilkosság évfordulóján több mint félszázezren vonultak fel Managuában az ország fővárosában. A Somoza lemondását követelő akciók folytatódnak és a terror a jelek szerint már nem képes elnémítani a tiltakozást. Arkus István R BT nem avatkozhat be Kambodzsa belső ügyeibe A szocialista országok küldöttei megbélyegzik a pekingi mesterkedéseket Csütörtökön a késő esti órákban összeült a Biztonsági Tanács, hogy a megbukott rezsim követelésének engedve megvitassa az állítólagos vietnami agresszió kérdését. Az ülés elején Oleg Trojanovszkij, | a a Szovjetunió ENSZ-nagykö- ' vete figyelmeztetett arra, hogy Kambodzsa forradalmi kormánya nem kérte ezt a tanácskozást, és a Biztonsági Tanács nem avatkozhat be ily módon az ország belügyeibe. A BT ülését egy olyan rezsim kérte, amely a kambodzsai nép felszabadító harcának eredményeként teljes vereséget szenvedett. A szovjet delegátus hangsúlyozta: egyedül a Kambodzsai Népi Forradalmi Tanács jogosult arra, hogy a kambodzsai nép nevében beszéljen. A Szovietunió és Csehszlovákia kérte az ülés elhalasztását hétfőig — ekkorra várható ugyanis az új kambodzsai kormány képviselőjének New Yorkba érkezése. A Biztonsági Tanács végeredményben mégis hozzájárult Sziltanuk herceg, a már korábban eltávolított volt kambodzsai államfő meghallgatásához. Szihanuk negyvenperces beszédében a már ismert vádakat intézte a Vietnami Szocialista Köztársaság ellen, s követelte, „büntessék meg Vietnamot”, és a Biztonsági Tanács szólítsa fel: „vonja ki csapatait Kambodzsa területéről”. Csen Csu, Kína képviselője nyolcpontos határozattervezetet terjesztett be, amelyben „súlyos aggodalmát fejezi ki a kambodzsai helyzet miatt”. A világszervezetet a hazafias erők által megbuktatott rendszer támogatására szólítja fel, és követeli a VSZK-nak nyújtott külföldi segélyek leállító- sát Ha Van Lau, a VSZK ENSZ- képviselője hangsúlyozta: Vietnam kormánya a kambodzsai néphez fűződő baráti kapcsolatok hagyományaira, a függetlenség, a szuverenitás és a területi sérthetetlenség elveinek tiszteletben tartásával közvetlen tárgyalásokat kezd Kambodzsa Népi Forradalmi Tanácsával az leng Sary-klikk által kreált határproblémák megoldására. Ha Van Lau, Szihanuk beszédére válaszolva, kijelentette: Éppen a kínai egyeduralmi törekvések szolgálatába szegődött leng Sary-klikk az, amely agressziót követett el azzal a céllal, hogy Vietnam- ellenes háborút robbantson ki, és ellenőrzése alá vonja az egész délkelet-ázsiai térséget. A vietnami nagykövet rámutatott: Peking Vietnamban zavargásokat szított, és feszültséget idézett elő Vietnam és Kína szárazföldi és tengeri határai mentén. A TASZSZ szovjet hírügynökség a Biztonsági Tanács csütörtöki üléséről szóló beszámolójában rámutatott, hogy az ülésen Kuba állandó ENSZ- ké'oviselője elsősorban Kínát tette felelőssé az indokínai térségben keletkezett úiabb feszültségért. A kubai delegátus megállapította, hogy Peking durva nyomást gyakorol a szocialista Vietnamra, és agresz- szív, terjeszkedő politikát folytat, amelynek a közelmúltig mama Kambodzsa is áldozata volt. A tudósítás arra is felhívta a figyelmet, hogy mint az ENSZ-ből érkező hírek alapján ismertté vált, Jugoszlávia képviselői a kulisszák mögött olyan tevékenységet fejtenek ki, amely ENSZ-meg- figyelők szerint gyakorlatilag kambodzsai nép által megbuktatott Pol Pót—leng Sary rezsim védelmének tekinthető. Szingapúri hivatalos körökhöz közelálló befolyásos szemleírók egyetértenek abban, hogy Pekingben nincs egységes álláspont a kambodzsai események értékelését illetően — írja a TASZSZ szovjet hír- ügynökség szingapúri tudósítója. Az idézett körökben az a vélemény uralkodik, hogy a védenceik váratlanul gyors összeomlása miatt elbátortala- nodott pekingi vezetés két csoportja között éles vita folyik arról, hogyan reagáljanak a kambodzsai eseményekre. Az egyik csoport, rendkívül szélsőséges álláspontot képviselve, azt szeretné, ha Kína — akár fegyveres beavatkozással is — folytatná a megdöntött Pol Pót—leng Sary-klikk támogatását. Ugyanakkor a másik csoport hibának tartja, hogy Peking nem határolta el magát Pol Pót kompromittált figurájától. A kínai fővárosban — úgy tűnik — hajlanak arra, hogy személy szerint Pol Pót számlájára írják a rendszere által elkövetett bűnöket, és új taktikával próbálkozzanak Kambodzsában. Más hírek szerint leng Sary, a bukott kambodzsai kormány miniszterelnök-helyettese és külügyminiszter pénteken Pekingbe érkezett. Diplomáciai megfigyelők szerint konzultációkat folytat majd kínai hivatalos személyiségekkel. A Reuter hírügynökség pekingi tudósítója megbízható forrásokra hivatkozva tudni véli, hogy leng Sary, aki Hongkongból gépkocsival lépte át Kína határát, egyedül érkezett. Khieu Samphannak, a megdöntött rezsim elnökének és Pol Pót miniszterelnöknek a hollétét továbbra is homály borítja. A Bujkál—Amur vasúi új szakaszán Dmitrij Kuzenkij, a 47. számú hídépítő csapat tagja, aki társaival a „kis BAM” északi szakaszán dolgozik. Tavaly 700 ezren vettek részt a nagy épitömunkában, olyanok, akiknek foglalkozása és hivatása az építés — és olyanok, akik társadalmi munkával segítenek a természet megzabolázásában. Képünkön: a 47. számú hídépítő csapat tagjai. CSAK RÖVIDEN... AZ ENSZ ÚJ LESZERELÉSI BIZOTTSÁGA január 24- én ül össze Genfben — közölték csütörtökön a világszervezet genfi székhelyén. Az április 27-ig tartó ülésszakon 40 ország küldöttei az ENSZ közgyűlésének az atomkísérletek és vegyi fegyverek korlátozásáról, illetve betiltásáról hozott 41 határozatával s az atomfegyverek alkalmazásának veszélyességével foglalkoznak. SZABADLÁBRA HELYEZTÉK Limában a hatóságok által egy nappal korábban őri- i zetbe vett 30 kommunistát és a pártnak visszaszolgáltatták a lefoglalt okmányokat — jelentette be a Perui Kommunista Párt. SZTRÁJKBA LÉPTEK a lotharingiai iparvidék dolgozói, hogy tiltakozzanak az acélipar átszervezésére, az idén esedékes tömeges munkáselMadrid A terrorizmus elleni harc a kormányülés napirendjén | A spanyol kormány egyébként csütörtöki ülésén a terrorizmus elleni harc kérdé- j sével foglalkozott, de nem hozott semmiféle döntést, csak megerősítette a belügyminiszter korábbi intézkedéseit. bocsátásokra vonatkozó tervek ellen. A NATO PARANCSNOKSÁGA az Észak-atlanti katonai szövetség történetében első ízben rendezi meg télen a Reform fedőnevű hadgyakorlatot, amelynek fő mozzanata az amerikai hadsereg egységeinek átdobása az Egyesült Államokból Nyugat-Európába. Mint hivatalosan bejelentették, a közeli napokban több mint 14 ezer katona érkezik repülőgépen az NSZK-ba, Belgiumba és Luxemburgba. Egyidejűleg 60 ezer tonnányi hadianyagot indítanak el vízi úton a nyugait-európai kikötőkbe. HÁROM NAPIG tartó utcai zavargások után csütörtökön helyreállt a rend Kingstonban és Jamaica más városaiban is. A hírügynökségi jelentések szerint az öt halálos áldozatot követelő tüntetéseket az ellenzéki Jamaicai Munkáspárt szította. Első becslések szerint több millió dollár kárt okoztak a zavargások. HUSZONNÉGY ÓRÁS sztrájkba léptek csütörtökön éjjel a British-Airways légi- forgalmi társaság rövidtávú járatának pilótái. A pilóták előzetes figyelmeztetése és hivatalos nyilatkozata nélkül kezdődött a munkabeszüntetés. II. JÁNOS PÁL pápa pénteken a Vatikán városban testületileg fogadta a Szentszékhez akkreditált diplomáciai misz- sziók vezetőit és beszédében nemzetközi kérdésekről hallatta véleményét. Brezsnyev ma érkezik a bolgár lávámba Todor Zsivkovrmk, a BKP Központi Bizottsága első titkárának, a Bolgár Népköztársaság Államtanácsa elnökének meghívására szombaton rövid baráti látogatásra Bulgáriába érkezik Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke. Leonyid Brezsnyev kíséretében van Konsztantyin Csemyen- ko, az SZKP PB tagja, a Központi Bizottság titkára. Ütőn a Bolgár Népköztársaság felé megállt a Moldavai SZSZK-ban és találkozott a köztársaság vezetőivel. Warnke és Schmidt a SAL TII megkötéséi sürgeti A hadászati támadó fegyverrendszerek korlátozásáról folyó szovjet—amerikai tárgyalások sikeres befejezéséért és az új SALT-megállapodás aláírásáért — amely fontos szakasz lehetne a fegyverkezési hajsza felszámolásában — szállt síkra Paul Warnke, az Egyesült Államok fegyverzet- ellenőrzési és leszerelési hivatalának volt igazgatója. Warnke Washingtonban újságírók előtt kijelentette: elképzelhetetlen, hogy a még függőben levő kérdéseket ne oldanák meg, és hogy a szerződés ratifikálását az amerikai szenátus megakadályozná. A politikus hangsúlyozta, hogy a szovjet fél semmilyen „új, merev” követeléssel nem állt elő, s nem felel meg a valóságnak az amerikai sajtó állítása, amely szerint ilyen követelések „zavart keltenek a SALT-megállapodásban dolgozó küldöttek körében”. A nyugatnémet kormány kívánatosnak tartja a hadászati támadó fegyverrendszerek korlátozásáról kezdett szovjet —amerikai tárgyalások mielőbbi befejezését — jelentette ki pénteken sajtóértekezleten Helmut Schmidt, a Német Szövetségi Köztársaság kancellárja. A nyugatnémet kormányfő, aki a négy nyugati vezető guadalupe-i csúcstalálkozójáról adott tájékoztatást, közölte: a francia elnökhöz és a brit miniszterelnökhöz hasonlóan ő is a SALT—II-ről tartott tárgyalások mielőbbi befejezéséért szállt síkra. Schmidt ehhez hozzátette, hogy a nyugatnémet kormány — a nemzetközi béke érdekében — helyeselné a leendő egyezmény minél gyorsabb szenátusi ratifikálását is. Szükségesnek nevezte, hogy a jövőben is folytatódjanak a leszerelési törekvések. A nyugatnémet kormányfő megerősítette, hogy az NSZK nem fog eladni fegyvereket Kínának. Nyugati lapjelentések szerint Helmut Schmidt a guadalupe-i csúcstalálkozón komoly aggodalmának adott hangot azért, mert Nagy-Bri- tannia harci repülőgépeket akar eladni Kínának. Iránban csomagol a CIA Megkezdték Iránban a CIA elektronikus berendezéseinek leszerelését, amelyek a- -Szovjetunió ellen irányuló kémkedést szolgálták — jelentette pénteken a The Washington Post. A szigorúan titkos berendezéseket leszerelik ugyan, de még„ nem szállítják ki az országból — ezért cáfolja a Pentagon az újabb szükségintézkedésekről kiszivárgott híreket, állapította meg a lap. Az amerikai kormány egyébként változatlanul a legnagyobb aggodalommal figyeli az iráni helyzet alakulását. „Egy iráni katonai kormány, még ha nagyszabású elnyomó intézkedések kísérik is, nem lenne a legrosszabb alternatíva az ország számára” — idézte „magasrangú (washingtoni) kormánytisztviselők” véleményét a The New Repub- 4*0. * * £. v,- * %x * • | Sá’púr Báktlar polgári kormányának bemutatása napján, egyébként az Irán déli részén fekvő Shiraz városában több ezres sah- és Amerika- ellenes tüntetés robbant ki. A „halált a sahra” kiáltásokkal rohamozó tömeg középületeket támadott meg, s többek közt felgyújtotta a SAVAK (titkosrendőrség) helyi hivatali épületét. (Az új miniszterelnök parlamenti beszédében a SAVAK feloszlatását is megígérte.) Hírek szerint a shirazi tüntetésnek nyolc halálos és vagy harminc sebesült áldozata volt. Libanon Jobboldali légy ver es akciók Egyre fokozódik a feszültség Dél-Libanonban, amint közeledik a körzetben ideiglenesen állomásozó ENSZ-erők (UNI- FIL) megbízatásának lejárta, illetve a január 19-én véget érő mandátum meghosszabbításának időpontja. A Dél-Libanon egy részét — az izraeli határtól számított mintegy 10 kilométer szélességű sávot — ellenőrző jobboldali erők fegyveres akciókkal igyekeznek megnehezíteni a kéksisakosok libanoni tartózkodásának meghosszabbítását. A Palesztin Ellenállási Moz galom illetékesei, éppúgy, min a libanoni nemzeti hazafia: erők vezetősége szerint, íz rael újabb offenzívát tervez — esetleg a jobboldali erők be vetésével — a körzet ellen. A kéksisakosok mandátumé, nak jövő héten esedékes meg- hosszabítása egyébként aligha lesz rutin jellegű lépés: a kontingens jelentős részét kitevő francia és iráni katonákat hazahívták: januárban, illetve februárban távoznak és egyelőre nyitott kérdés, kik fogják őket felváltani. Gerillaharcok Indiában Kína segíti a szeparatistákat Az északkelet-indiai Assam állam kormánya pénteken karhatalmi és rendőri erősítést kért a napa-területtel közös határának védelmére. A naga törzs szeparatista erői —amelyek mintegy harminc éve folytatnak szórványos gerillaháborút a terület elszakadásáért — a múlt héten öt assa- mi falura támadtak rá, polgári lakosokat gyilkoltak meg. A terrorakciók hatására a körzet lakosai pánikszerűen elmenekültek faluikból: hivatalos adatok szerint máris 27 ezren hagyták el a határkörzetet. A Patriot című, Űj-Delhi- ben megjelenő lap a nagák szeparatista törekvéseinek újabb véres megnyilatkozásáról írva megállapítja, hogy azokat az országon kívüli erők tervezték. A kinai vezetők sokoldalú támogatásban részesítik az elszakadásra törekvő nagákat: Kínában felfegyver- zik és kiképzik, majd indiai területre dobják át őket t « Pénteken reggel újabb rendőrgyilkosság történt Madridban, lakóházának lépcsőházában meggyilkoltak egy közlekedési rendőrt, Bienvenido Romero Montejót.