Pest Megyi Hírlap, 1978. december (22. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-07 / 288. szám

x^nrJífP 1978. DECEMBER 7., CSÜTÖRTÖK Társadalmi munkamegosztás — a nevelésben MEGKEZDŐDÖTT AZ ÚTTÖRŐCSAPATOK ELŐZETES SZXmVETESE Sokatmondó számadat: Pest megye úttörőcsapataiban 95 ezer vörös- és kéknyakkendös általános iskolás szervezett programjáról gondoskodnak. Az úttörőmozgalom három év­tizedes hagyományaira tá­maszkodva sokat tett a gyere­kek alkotókedvének kibonta­kozásáért: bizonyított tény, hogy a közösen szerzett élmé­nyek meghatározóak későbbi fejlődésükben. Jelentős szám­adás előtt áll az úttörőmozga­lom: a jövő évben április 5— li között Kecskeméten rende­zik meg az úttörővezetők VII. országos konferenciáját. Ezt megelőzően azonban először a csapatokban vitatják meg — december 15-ig — az aktuális tennivalókat, majd január 31-ig járási, városi keretekben. Az országos tanácskozást meg­előzően február 24-én Érden kerül sor a megyei úttörőve­zetők konferenciájára. Milyen aktuális témák kerülnek szóba a napokban az előzetes meg­beszéléseken? — erre kértünk választ Kovács Margittól, Pest megye úttörőtitkárától. Közösen a KlSZ-fiatalokkal — Az országos konferen­ciát megelőző tanácskozásokon — csapatszinten, illetve azt követően a járásokban, váro­sokban — az úttörővezetők összegezik a VI. kongresszus óta eltelt S éves időszak ta­pasztalatait, eredményeit, leg­fontosabb tanulságait. E meg­beszéléssorozat célja az, hogy részletes önvizsgálatot tart­sunk az úttörőcsapatok tevé­kenységéről, elemezzük a gyermekek és a társadalom igényeit, követelményeit, s mindezek figyelembevételével meghatározzuk az elkövetke­zendő időszak tennivalóit. Vi­tathatatlan tény, hogy a VI. országos konferencia óta eltelt időszakban a korábbinál ked­vezőbb feltételek alakultak ki az ifjúság, a gyermekek ösz- szehangolt szocialista nevelé­séhez. — A legfontosabb ered­ménynek azt tartom, hogy ja­vult a nevelésben érvényesü­lő társadalmi munkamegosz tás. Az úttörőszövetség a ko­rábbiaknál is rendszeresebb, folyamatosabb segítséget ka­pott a pártszervezetektől. A korábbinál jóval tartalmasabb lett a vörösnyakkendősök és a KISZ-fiatalok közös munká' ja. Nyugodt lelkiismerettel ki' jelenthetem, hogy Pest megye iskoláiban, úttörőcsapataiban figyelemreméltó együttműkö­dés valósult meg a gyermekek nevelésében, a mozgalmi prog' ramok tervezésében és a tár­sadalmi kapcsolatok alakításá­ban. Feladat: az összehangolás Pest megyében is — miként országszerte — állami beruhá­zással, társadalmi összefogás­sal számos gyermekintézmény, sportudvar, játszótér létesült, örvendetes módon egyre több új, a korszerű oktató-nevelő munkát elősegítő iskolában tanulhat az ifjú nemzedék. Az általános fejlődés mellett az úttörőmozgalomban milyen hiányosságokról beszélhetünk napjainkban? — Sajnos, helyenként még ma is előfordul, hogy a mun­kamegosztásban érdekelt szer­vek, intézmények egymással nem mindig összehangoltan tevékenykednek, a társadalmi kapcsolatok egy része formá­lis, vagy a nevelés tartalma szempontjából még nem elég­gé kihasznált. A társadalmi munkamegosztás érvényesülé­sében néhol aránytalanságok mutatkoznak, míg másutt a munkamegosztás egyoldalú — többségében anyagi, tárgyi — értelmezése és gyakorlata ta­pasztalható. Éppen ezért kü­lönösen fontosnak tartjuk, hogy minden úttörőcsapatban konkrétan vizsgálják meg az eltelt időszak változásait, azok hatásait a gyerekek életére, s az úttörővezetők munkájára. Hasznosítva a javaslatokat — Hallhatnánk e néhány más, Hasonlóan fontos és meg­vitatásra váró problémakört? — Aktuális például a kér­dés, hogy mi a teendőjük az úttörőcsapatoknak a 11 napos oktatási ciklus bevezetése so­rán kialakult új helyzetben? A helyes válaszadáshoz segít­séget nyújthatnak — termé­szetesen a hivatalos állásfog­lalások figyelembevételével — a nagy tapasztalattal rendel­kező úttörővezetők javaslatai. De hadd említsek meg egy másik témakört is. Közismert, hogy az elmúlt időszakban egy-egy úttörőévi program a korábbinál sokkal jobban iga­zodott a gyerekek gondolat- világához, érdeklődéséhez, fan­táziájához. A játékos és ko­moly feladatok egyaránt több lehetőséget adtak a társadalom számára hasznos politikai cse­lekvésre. Az elért eredmények azonban e területen is külön­böző színvonalúak. Egyes út­törőcsapatoknál ugyanis meg­lehetősen rendezvénycentrikus szemlélettel találkozhatunk: az érintetteket az jellemzi legin­kább, hogy rendszerint egy- egy szűkebb tisztségviselői ré­teget aktivizálnak, s figyelmük nem terjed ki a kisdobosok és úttörők jelentős hányadára. Ezért különösen fontos fel­mérnünk, hogy egy-egy úttö­rőcsapat például mennyire ve­szi figyelembe a társadalom, a politika, a gyermekek igé­nyeit és szükségleteit? Közösen kimunkálva — Milyr - hatással vannak e szükségletek az úttörőéletre? Milyen a rajok és az őrsök kapcsolata a lakóterülettel? Ismerik-e szűkebb hazájuk gondjait, eredményeit? Kap­nak-e elegendő érdekes, hasznos feladatot? Ha igen, értik-e azokat a gyerekek? Ügy hiszem, megannyi aktuá­lis, izgalmas kérdés. A vála­szokat pedig közösen kell megadnunk. A jövő nemzedé­ke érdekében... F. G. GYERMEKEKNEK, FELNŐTTEKNEK Megszólalnak a mesehősök A gyermekrádió karácsonyi műsorában az idősebb korosz­tály is találkozhat régi, ked­venc mesealakjaival. Az ünnep előestéjén kétórás összeállítást sugároznak a Csoda a tizenki­lencedik emeleten címmel. Weöres Sándor-versek, Milne, Babits Mihály és Szabó Lő­rinc költeményei, Lázár Ervin jelenetei, Lawson meséje kö­vetik egymást — svéd gyerek- versek, eszkimó dajkadal és Saint-Exupéry Kis hercege társaságában. A muzsikát a Kaláka együttes szolgáltatja a programhoz. December 25-én, hétfőn és 26-án, kedden délelőtt két részben hallhatják a Mici­mackó felfedezi az Eszgki- sarkot című zenés játékot. Szabó Magda meseregénye, a Tündér Lala is megelevene­dik az ünnepi programban — ezt december 25-én és 26-án — a harmadik programban — ebéd után élvezhetik az ifjú hallgatók. mm r rr ■ -r ’r Végső búcsú Szigeti Györgytől A magyar tudományos élet vezetői, tudósok, tanítványok, hozzátartozók kísérték mély részvéttel utolsó útjára Szigeti György Kossuth-díjas akadé­mikust, az MTA Műszaki Fi­zikai Kutató Intézetének nyu­galmazott igazgatóját szerdán a Farkasréti temetőben. A Magyar Tudományos Akadémia nevében Bognár Géza akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia műsza­ki osztályának elnöke búcsú­zott a ravatalnál a kimagasló tehetségű tudóstól. Tudomá­nyos alkotó tevékenysége, a tudomány és a gyakorlat egész munkásságára jellemző, ellent­mondás nélküli egyénisége, a közösségért való áldozatválla­lás, emberszeretete egyaránt például szolgál — mondotta. Kónya Albert akadémikus az Eötvös Loránd Fizikai Tár­sulat képviseletében emléke­zett a társaság életében min­dig aktívan tevékenykedett Szigeti Györgyre. Az Egyesült Izzólámpa és Villamossági RT. dolgozóinak részvétét Bitó János, a műsza­ki tudományok doktora, fej­lesztési műszaki igazgatóhe­lyettes tolmácsolta. A sírnál Nagy Elemér aka­démikus, a Műszaki Fizikai Kutató Intézet igazgatója mél­tatta egykori elődjének érde­meit, aki mindig azért harcolt, hogy a tudományos műhely felfedezésekkel, új technológiai eljárások kimunkálásával ma­gas színvonalon segítse a ma­gyar ipart, a népgazdaságot Szigeti Györgyöt a Farkas­réti temető tudósparcellájában helyezték örök nyugalomra. A sírt elborították a kegyelet és a megemlékezés virágai. Végső búcsú Vihar Bélától Mély részvét mellett temet­ték el szerdán Budapesten, a Rákoskeresztúri temetőben Vi­har Béla József Attila-díjas költőt, akitől családtagjai, író­társai, barátai és tisztelői vet­tek végső búcsút. A Magyar írók Szövetsége és az írótár­sak nevében Bata Imre iro­dalomtörténész búcsúzott az elhunyttól, a pedagógusok képviseletében pedig Barta György, a VIII. kerületi álta lános iskola esti tagozatának igazgatója méltatta pedagógiai munkásságát. SZÍNHÁZI esték l'J Genet drámája K^S6LCŰ£k a Népszínházban Nem hivatal cselédnek lenni, vagy ha stszik, nem is foglalkozás, hanem álla- ■ot: kiszolgáltatottan kiszolgálni vala- .it Lehetett volna például Hannibal se- ;édtisztje is cseléd, ha a vezér nem larcostársnak tekinti, hanem kénye- edvére adott parancsteljesítőnek. S bben az értelemben bárki kerülhet selédsorsra. Ez az alapképlet kell ah- ioz, hogy Jean Genet, francia szerző .rá'mája „fogyasztható” legyen. El kell ogadnunk, hogy a szolgáló objektiv kok miatt nem változtathat helyzetén, ■1 kell viselnie a megaláztatást. Ebből a ■ariációból már számtalan út adódhat ■gy drámához, de a szerző mégis a leg- öbbször megírt gondolatot választotta: innak bizonyítását, hogy az embertelen körülmények a személyiség széteséséhez vezethetnek, önpusztításba torkollhat­Genet igazán sok változatot találha- :ott volna akár saját életéből kiindulva s. Hiszen lelencházban, majd javítóin- ézetben nőtt fel, többször lopáson ér­ék, ezért az idegenlégióba menekült. 3e onnan megszökött, csavargóit aztán obbször ült börtönben. Kiszolgáltatott­ságból, megalázottságból alapos él­ménnyel rendelkezett, amikor harminc­hét évesen. 1947-ben megírta első szín­padi művét, a Cselédeket. Azóta a fraa­cia abszurd dráma legmarkánsabb egyéniségeként tartja számon korunk irodalomtörténete. Genet módszere, hogy egy abszurd helyzetet, hagyomá­nyos nyelvi eszközökkel és hagyomá­nyos szerkesztésmóddal ír meg. A Cselédek, Claire és Solange — két testvér — egy kopott szépségű, gazdag Madame-nál szolgálnak, de nem bírják elviselni a lebecsménléseket, a megaláz­tatásokat, hát elhatározzák: megölik asszonyukat. Értelmetlen rákérdezni, hogy a cselédek miért kiszolgáltatottak, hogy nem kezdhetnének-e valami mást az életükkel Nem kérdezhetünk, mert akkor szilánkjaira bomlik a dráma, s az abszurditás. Nem kérhetjük számon a cselekvés, a tett, az egyéni felelősség értelmét, mert ezzel már új színpadi művet kellene alkotni. Claire és Solange perverz illúzióba menekül: szabad ide­jükben azt játsszák, hogy megölik a Madame-ot. De a valóságban sohasem mernek cselekedni, csak pótcselekvésre futja erejükből: az önpusztításra. Az írói szándék hfi megvalósítása az elóadás, csak arra nem kapunk választ: mi indokolta a dráma bemutatását? Mit és kinek akart vele elmondani a Nép­színház rendezője. Iglódi István? Kon­cepciót ugyanis nehéz volna kihámozni a produkcióból. Bár való igaz, hogy a céltalan, elrontott életeik, a perverz illú­ziók és ezek ellenpólusáról a cselédet emberszámba sem vevő társadalmi osz­tály képviselője — a Madame — képes tiltakozásra lázítani a nézőt, képes ön­vizsgálatra, az értelmes lét keresésére ösztönözni. Csakhogy a Népszínház elő­adása erre alkalmatlan. Az alkotók nem tudtak felülemelked­ni a darabbéli pszichopatalógikus játék varázsán. A két testvér — Vass Éva és Jobba Gabi — csupa önsajnálkozás, vissza-visszatérő kiúttalanság. Alakítá­sukban nem jutnak el odáig, hogy je­lezzék: a cselédekben tudatossá válik tervük megvalósításának reménytelen­sége. Minden váltás, átértékelés nélkül, az őrült tobzódás legmélyebb szakadé- kaként érkeznek ahhoz a ponthoz, ami­kor tehetetlenségükben önmaguk ellen fordulnak. A teljességhez tartozik, hogy nagyszerű, élményszámba menő varázs­lat mind Vass Éva, mind Jobba Gabi játéka, kár, hogy a szerep csapdájába esteik. AZ elíndás torzulását minden bizony- nyál a Madame figurája okozza. Tor­dái Teri, gyenge ellenpólusnak bizo­nyult, túlérett kamasvkodással rebben- getett a színpadon. Nem az volt a leg­nagyobb hiba, bogv alig vett tudomást a cselédekről, hanem egyszerűen nem volt jelen a konfliktusban. Amikor sze­repe szerint is könyörtelennek, meg­alázónak kellett volna lennie, akkor is csak a Madame szépségével törődött. Olyan lekezelően nagyvonalú akart len­ni a cselédekkel, hogy a szerep is ki­csúszott a kezéből. Kriszt György HETT FILMJEGYZET Férfiak póráz nélkül Philippe Noiret és Bernard Blier a Férfiak póráz nélkül című olasz filmben Négy túlkoros kamasz bo-J londozik ebben a kedves-fa-1 nyár filmben, a mai Firenze utcáin, terein, lakásaiban, pá-1 lyaudvarán, s éli azt az életet, i amelyet valaha a közös diák­korban elkezdtek. Egy újság­író, egy építész, egy presszó­tulajdonos és egy lecsúszott gróf — a hajdani haverok most, ötvenen túl, egyszerűen nem hajlandók tudomásul ven­ni, hogy a fiatalság évei el­szálltak, s hogy illene már megkomolyodniuk, hiszen csa­ládapák, tisztes férfiak, akikre talán fontos feladatok várnak, s akik a társadalom számotte­vő egyedei. Pietro Germi, aki elkezdte ennek a filmnek a forgatását, mintha egy kicsit magát is be- leírta-rendezte volna ebbe a történetbe. Befejezni már nem tudta, közbeszólt a halál, amelytől Germi nem félt, mert reménykedett benne, hogy megmarad abból, ami ő, Ger­mi volt, valami, valami lénye­ges, a halál után is. Mint aho­gyan egyik hősének, az újság­író Perozzinak a temetése után is megmarad valami Pe- rozziból: emléke a többi ba­rát eztán is folytatott stiklij ei­ben, a néha a gorombaságig, az időtlenségig, az otrombasá­gig menő tréfákban. Hiszen ezekben régebben is ott volt Perozzi, s az újabbakban is ott lebeg a szelleme. Hogy ez nagyon is furcsa módja az el­hunytak emléke őrzésének? Ne legyünk olyan önhittek, hogy csak nagyszerű és zse­niális tetteink után emlékez­het ránk a világ. Perozzira bohóckodásai jellemzőek vol­tak, tehát bohóckodásai fognak megmaradni az őt feledni nem akarók emlékezetében, s ez éppoly nagy dolog lehet, mint ha valami világra szóló felfe­dezés miatt emlegetnék a ne­vét. Nem érződik a kész filmen, hol ér véget Germi munkája, s hol kezdődik a filmet befeje­ző Mario Monicellié. Nem is lényeges; sokkal fontosabb az, hogy ebben a filmben ennek a négy öreg kamasznak a törté­netei egyszerre tudnak har­sány nevetésre és sajnálko­zásra késztetni bennünket, egy. szerre drukkolunk nekik, hogy csínyjeik sikerüljenek, s egy­szerre bosszankodunk, amiért már-már emberi méltóságában aláznak meg egy szegény öreg nyugdíjast egy hosszasan vé­gigvitt nagy ugratás közben. S nem rí ki közülük az ötödik fic­kó sem, egy derék, köztiszte­letben álló orvos, aki ugyan­úgy bohóckodik, mint az ösz- szeszokott négyes. „Cigányai­nak” — ahogyan ők nevezik ezeket a néha több napra, sőt, több hétre terjedő viháncolá- sokat. Viháncolás? Annál azért több. Egyfajta pótszer, a be- gyöpösödés, a világ által ránk kényszerített sablonok, szürke­ség, kisszerűség ellen. Egyfaj­ta önmegvalósítás — hogy ezt a divatos szót használjam. A család, a munka, a társada­lom belegyömöszöl bennünket különböző dobozokba. Jól esik kilógni néha ezekből a dobo­zokból, kirúgni az oldalukat, mást csinálni, mint ami „nor­mális”, „illendő”, „megszo­kott”, „elvárt”. Germi filmjei­ben gyakoriak a fintorok, fricskák — ez a fél (és félig posthumus) film is ilyen, nem utolsó sorban négy kitűnő fő­szereplő: Vgo Tognazzi, Phi­lippe Noiret, Gastone Moschin és Duilio Del Preto (a have­rok), valamint Bernard Blier (a nyugdíjas) és Adolfo Celi (az orvos) jóvoltából. Igen jó a magyar szinkron is (Agárdy Gábor, Szersén Gyula, Gera Zoltán, Mécs Károly, Körmen- dy János, Képessy József). Tétova szerelem Szovjet—grűz film, Elmer ls- muhamedov rendező munká­ja. Érdekes kettősség jellemzi: egyik rétegében egy furcsa szerelmi háromszöget látunk, a főhős, Amir, régi barátnője, Lija, és egy látomásszerű ide­gen lány között, másik réte­gében viszont lírai hangvételű filmvers (ha szabad ezt a szo­katlan megjelölést használni), melyben sok szépséget talál­hat a néző. Hogy ebből a két rétegből mi bontakozik ki a filmen, az aztán megint más kérdés. A rendező nem nagyon tudja — talán nem is akarja? — egy­befonni a két szálat, pedig ebből bizonyára igen érdekes stílus bontakozna ki. Ugyan­akkor mintha arról kívánna beszélni, hogy az Amirhoz ha­sonló emberek nem mindig mérhetők a megszokott mércé­vel, illetve, hogy velük más­képp kelt bánni, őket más­képp kell felfogni, mint az „átlagembert”. (Amir filmope­ratőr, nyugtalan természetű, nyugtalan életű, kicsit szét­szórt, de tehetséges ember, aki keresi önmagát, de szeretné másokban is fellelni saját egyéniségének visszfényét, ál­mainak, vágyainak megteste­sülését). lsmuhamedov finom árnya­latokban gazdag filmje érde­kes alkotás, bár az említett kettősség zavaró hatása alól nehezen tudunk szabadulni. Megjött apám Afrikából Érdekes témával foglalkozik ez a csehszlovák . gyerekfilm (írója Katerina Slobodova, rendezője Ota Koval). Apa és fia közötti konfliktus áll a középpontjában. Jákub azt tudja: apja hat évig Afriká­ban dolgozott. Ezalatt ő egy g3Terekotthonban élt, mert szü­lei elváltak. Mikor apja érte megy, hamarosan kiderül, hogy Afrika csak mese; a va­lóság hat évi börtön volt. Ja- kubnak, aki anyja új család­jában már nem kell, meg kell barátkoznia az élet valóságá­val, s el kell viselnie, hogy el­ső nagy ábrándjai összeomla­nak, és idő előtt felnőtté vá­lik, mielőtt igazából gyerek lett volna. Tudjuk, mennyi gyerek sé­rül meg egész életére az ilyen és hasonló szituációkban. Ez a film éppen arra inti a né­zőket — a felnőtteket persze, hogy vigyázzanak a gyerekek világának szépségére, érzé­kenységére, tisztaságára. Mi vagyunk felelősek fiainkért, •lányainkért, s így tekintve az igazság százszor jobb, mint a hamis illúziók. Takács István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents