Pest Megyi Hírlap, 1978. december (22. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-07 / 288. szám

1978. DECEMBER 7., CSÜTÖRTÖK

*n:r. rrt -tilS/f *HT .

Gustav

Megemlékezés

Százhalombattán

Felszabadulási évfordulót ünnepeltek tegnap délután Százhalombattán. Harmincnégy évvel ezelőtt keltek át a szovjet csapatok a Dunán a város keleti határán, a innen folytatták útjukat Budapest felé. Immár négy éve emléktábla őrzi az átkelés helyét, mámén tót állítva a harcokban részt vevő valamennyi szovjet katonának, s köztük annak az ötvenkilencnek, akik életüket adták a település felszabadításáért

Az ünnepi megemlékezést a város úttörőinek hálastafétája nyitotta meg, majd Vido- vejeczné Udvardi Mária, a Ligeti Károly úttörőcsapat vezetője emlékezett meg a történelmi eseményről, a dunai átkelés helyén. Ezt követően a város lakóinak jelenlétében megkoszorúzták a szovjet hősök emléktábláját: Balázs Gé- záné, a városi pártbizottság első titkára, Szekeres József, Százhalombatta tanácselnöke, Sokorai Istvánná, a Hazafias Népfront városi bizottságának titkára és Kiss József, a városi KTSZ-bizottság titkára helyezte el a kegyelet virágait.

Egy fillért sem kértek

Hely harminc óvodásnak

Amikor az idén felmérték Kakucs községben, hogy mennyi gyereket tudnak felvenni az óvodába és hányat kell elutasítani, olyan szám jött ki, amely megijesztette a tanácsot és a szülőket egyaránt. A tanács,

bízva a lakossá® segítő- készségében,

még augusztusban értekezletre hívta össze az óvodások szüleit és a kisiparosokat, mert úgy látták, most már nem várhatnak a központi óvoda valamikori felépítéséig. Legalább 25—30 gyereknek kellett sürgősen hely, hogy a szülők dolgozni mehessenek.

Az értekezlet nem volt hiábavaló, a lakosság segítőkészsége még a tanácsot is meglepte. Jó volt látni, hogy a megbeszélés minden résztvevője felemelte a kezét, amikor Szabó Pál, a közös tanács elnöke elmondta: az óvoda bővítése azon áll vagy bukik, hogy a lakosság hajlandó-e áldozatot hozni vagy sem, mert a községi pénzforrásokból csak az anyagra futja.

Jól jött a Lenin Tsz és a dabasi járási hivatal segítsége is.

Igaz, nem egy teljes épületszárnyat kellett felhúzni, hanem a Hősök terén levő, semmire nem használt épületet modernizálni, de ez sem volt gyerekjáték. A kispiarosok egy fillért sem kértek a szakmunkákért, a szülők pedig minden egyebet elvégeztek.

H. E.

A hűség tettekkel fejezhető ki

Egy család a Csepel Autóból

Szerencsém van. Éppen tízórai szünetben toppanok a műhelybe. Farkas József már kezét is megmosta, jóízűt harap a nagy karéj kenyérbe.

— Számoljunk csak! Itt dolgozik a Csepel Autóban két húgom és egy öcsém, mindhárman korombeliek, fiaik, lányaik számát, akik ugyancsak a gyár kenyerét eszik, össze se tudom adni hirtelen. Jómagam először a feleségemet csábítottam ide, később aztán jött a fiam is, a kisebb. A nagyobb maga ugyan a termelő- szövetkezethez ragaszkodik — a szigetszentmiklósihoz —, de a feleségét ugyancsak itt találhatja. Látja! Vagyunk egy né- hányan Farkasok.

A kérdésre, hogy mi köti ide valamennyiüket, nem felel rögtön. Először a múltat idézi, mondja, a hűség az emberek veleszületett tulajdonsága, vagy van, vagy nincs. Tettekkel fejezhető ki, nem szavakkal.

— A családommal 1941-ben kerültünk Tökölre. Már őslakóknak tartjuk magunkat. Nem volt könnyű az életünk. Hat gyerek, szegény szülők, jött a háború ... Mit részletezzem? Amikor 1947-jben hazajöttem a hadifogságból, szakmám nem volt, csak lelkesedésem és hitem. Az első iskolát a Csepel Művekben jártam, akkori munkatársaimnak és vezetőimnek köszönhetem, hogy már 1949-ben beléptem a Kommunista Pártba. Tizenhat év nem kis idő: ott kaptam munkámért az első sztahanovista jelvényt, többször kiváló dolgozó is lettem. Az ellenforradalom után elsőként kértem felvételemet a munkásőrségbe, s azóta sem hagytam abba a szolgálatot

Három aranykoszorú

Foghatta volna már a sátorfáját kereshetett volna jobb lehetőséget. Nem tette. Pedig ma is csak betanított munkásnak mondhatja magát, hiába kérte több társával együtt, hogy szakmásítsák a csiszolást

— Nekem az a fontos: érzem, hogy itt megbecsülnek. Nemcsak azzal, hogy kétszer is kitüntettek a munkámért, hanem adnak is a szavamra. Ez nem pótolható pénzzel.

Brigádnaplót szed elő, kiderül, vezetője a hőkezelő részleg Kossuth szocialista brigádjának. Nincs nagy múltja a kis egységnek, de tevékenységüket már három aranykoszorú fémjelzi. Ezt pedig a Csepel Autóban is — mint máshol — csak valóságos munkáért adják.

Családjáról kérdezem, huncut mosollyal invitál, menjünk át a felségéhez. Emeli is a telefonkagylót, szól, hpgy indulunk.

— Szigetszentmáklóson születtem, kinevet taián, de a

Pályafelújítás...

A BKV gépészeti csoportja korszerű gépekkel dolgozik a felújítási cs vágányszabályozási munkákon a csepeli gyorsvasút vonalán.

vonaton ismerkedtünk meg Józsival. Ö ment dolgozni, én meg vásárolni a városba. Az ismerkedésből komoly szerelem lett: három éve ünnepel-* tűk az ezüstlakodalmunkat.

Vígkedélyű, jóbeszédű asz- szony Farkas Józsefné. Biztatni sem kell.

— Tizenegy évig a termelő- szövetkezeiben dolgoztain, de sok gonddal küszködtünk. Két kicsi fiamat napokig alig láttam, elaludtak, mire estére hazakerültem. „Biztosan jobb lesz neked is a gyárban” biztatott a férjem. Hát ennek ugyancsak tizenegy éve.

Tervek és célok

A hajtóműüzem kardánsze- reldéjének festőműhelye első munkahelye. A nagyobb tengelyek 50—60 kilót is nyomnak. Naponta több ' száz mázsát emelnek az itt dolgozók. Maga a munka, a tengelyek festése, nem lenne nehéz.

— Nehéz, nehéz, de én megszerettem a műhelyt. Nem Is mennék máshová. Tőlem még sohasem hallották otthon, hogy hűh, de fáradt vagyok! Én annak örülök, ha folyamatosan van munkánk, ha látom magam körül a sok millió forintot érő alkatrészt.

— Képzelje csak! Azon töri a fejét a nejem, hogy nem is megy nyugdíjba — két éve van még hátra —, hanem ráhúz még néhány esztendőt — panaszkodik tréfásan Farkas József. — Pedig szeretném, ha már pihenne. Ráfér.

Egy szoba, konyhás kis házban nőtt fel két fiú, s mikor már nagyon szűk lett a hely, újabbra, nagyobbra cserélték. Büszkén mondják, hogy mostanra meg van mindenük:' nem hiányzik egyetlen háztartási gép sem a szépen berendezett lakásból.

— Csak a tervek és a célok viszik előre az embert. Mi mindig tudtuk, mit akarunk — mondja Faarkasné. — Azt, amit mostanra elértünk, a magunk erejéből értük el. Igaz, közben percre sem feledtük, hogy közösségben élünk. A társadalmi munka része az életünknek. Lehet, hogy furcsán, hangzik ez egy parasztasszony szájából, de én már munkásnak érzem magam. 1962 óta vagyok párttag, jelenleg is pártcsoportbizaimi. Több mint 15 éve népi ülnökként veszek részt a birósági tárgyalásokon, s úgy érzem, nem hozok szégyent a vállalatomra.

Alma a fájától

A közmondás, hogy az alma nem esik messze a fájától, mintha érvényét vesztené, amint a kisebb fiúval, Farkas Lászlóval kezdünk beszélgetni. No, nem csak azért, mert hallgatag, szűkszavú, hanem mintha hiányozna belőle szülei őszinte közlékenysége, lelkesedése. Az is kiderül, van rá mentsége.

— Tudja, mit jelent szinte megszakítás nélkül tíz éven át állandóan napi 12 órát dolgozni? — kérdezi. Természetesen választ sem várva folytatja. — Azt, hogy naponta negyed hatkor kelek, és este nyolckor érek haza. Csoda-e, ha nem jut időm a KISZ-re, a mozgalomra. Sokat szapúinak érte anyámék ...

Életrajza rövid: néhány mondatba belefér. — Apu mondta, hogy behoz ide a gyárba, mert hogy rossz szakmát választottam és otthagytam az iparitanuló-sulit. Nem ellenkeztem. Igaz, meg sem bántam. Esztergályos lettem, s bár nem vagyok szakmunkás, megtanultam a szakma csín- ját-bínját. Jó barátom a gép és ha nem erezném jól magam a műhelyben, a közösségben, régen odébbálltam volna.

— Hűséges természetű a Lacink is, csak nem szívesen beszél róla — szól közbe a mos- tanig csöndben hallgató édesanyja.

Szívesen beszél viszont arról, hogy rosszul sikerült első házassága után most, úgy látszik, egyenesbe került az élete. Ismét családot alapított, kisfia nemsokára egyhónapos

— Céljaim? — ízlelgeti a

kérdést. — Huszonöt év múlva szeretnék olyan elégedett ember lenni, mint anya és apa.

Esztergályos lány

Az. ifjabb Farkas Józsefnét a Csepel Autógyár 2-es számú gyárában, az ATRÁ-ban találom Pesterzsébeten.

— Csak két hete vagyok itt, kicsit még furcsa. Hiányzik a rokonság is. Édesapám negyed százada dolgozik a szigethalmi nagyüzemben, én véletlenül kerültem oda nyolc éve. Mivel a női szabó szakmát tanultam, csak Pesten találhattam volna munkát. Ehhez pedig nem volt kedven!. Apa bevitt a gyárba, körülnézhettem. Kérdeztek: nem akarok esztergályos lenni? Automata gépre kerültem, könnyen, gyorsan megszoktam.

A fiatal lánynak hamarosan bekötötték a fejét, s — egy időre — a gyárnak is búcsút kellett tőle mondania.

— Zoltánka ötéves múlt, nem könnyen jutott be az óvodába — meséli. — Csak úgy, hogy segítségért fordultam a vállalati szakszervezeti bizottsághoz.

Ha kívülről jött családtag is a fiatalasszony, mintha igazi Farkas lenne. Telve tettvágy- gyal és ambícióval. Terhesként könnyebb munkára helyezték egy raktárba. Amint a gyermekgondozási segélyről visszament, lehetőséget kapott a raktárgazdálkodási tanfolyam elvégzésére. Sikerrel vizsgázott. Azóta már a felsőfokú tanfolyamra készül.

— Amikor megkérdezték,

átjövök-e a 2-es számú gyárba, távolabb a lakásunktól, gondolkodtunk a férjemmel. Nem önmagában a több pénz csábított, csak úgy, hogy tudtam, minden forintra szükségünk van. Most édesapámék- nál lakunk — Szigetszent- mi ki oson —, jövőre ígértek lakást a lakótelepen. Nagyon örülnék, ha a vállalattól is kapnék kölcsönt

__

Do

dó Györgyi

Sorsokról mesél a hátikosár

Idős mester Pilisszentkereszten

NEM IS OLYAN RÉGEN,

húsz, harminc évvel ezelőtt, a pesti piacokra igyekvő falusi asszonyok nagy többsége kezében kosarat tartott, hátán pedig súlyos, testét meggör- nyesztő hátikosár függött. Nehéz ez a kosár, de hogy menynyire célszerű, arról azok beszélhetnek igazán, akik gyümölcsöt, zöldséget visznek benne a városiaknak, visszafelé pedig a háztartáshoz vásárolt áruval rakják tele.

A k ősalak persze nemcsak hajnali vonatokról beszélnek. Igaz, egyre kevesebb döcög az asszonyok hátán, de a kamra sarkában porosodók azokra is emlékeznek, akik szürkületkor a földekre indulóban elemózsiát szállítottak bennük, hogy estefelé a kosár az állatoknak szánt lucernával, árokparti fűvel telt meg. Sorsokról beszél a hátikosár, a névtelen használók mellett az ugyancsak névtelen készítők sorsáról is.

A HETVENÖT ÉVES Szulka István életét is kutatjuk Pilisszentkereszten, ha a kosár készítése, használata után nyomozunk. És egy kicsit a község történetét is. Hiszen a Szulkák — a dédapa Márton volt, a nagyapa és az apa András — igen régóta élnek a községben. Szulka István a hátikosár és az opalkák — a hosszúkás, két végükön fogórésszel ellátott kézikosarak — fonását még gyermekkorában, nagyapjától tanulta meg. Ez a mesterség azonban sem akkor, sem most nem volt elég a megélhetéshez.

De kevésnek bizonyult az élethez az 1600 négyszögöl szántó, az 1200 négyszögöl szőlő is. Az apa, nagyapa az Országház építői között dolgozott, azután, hogy ez a munka befejeződött, az erdészetben vállaltak munkát, aratni jártak. Szulka István sorolja az évszámokat: 1923-ban, 1928ban gróf Károlyi Mihály birtokán, Sikátort pusztán, 1924- ben Pomázon, 1929-ben gróf Tisza István nagykovácsi földjein arattak.

NAGYOBB BIZTONSAGOT

adott — de a megélhetéshez megintcsak nem volt elég —

a Közalapítványi Erdőgondnokságnál a munka. Nyáron ezért mészégetéshez való követ fejtettek — akkor még harminc-negyven kemence működött —, a világháború alatt Szulka István lóval-sze- kérrel fuvarozást vállalt.

— A lovat 870 pengőért vettem — mondja —, 1942-ben 1800 pengőre becsülték az értékét. Két év múlva bevitték a honvédséghez, egy-ket hónapig kaptam a térítést, azután az is elveszett.

Életét nemcsak az újra és újra érzékelt létbizonytalanság nehezítette. 1921-ben a lábát operálták (egy évig gipszben volt), a második világháború után pedig, amikor robbantással fejtették a követ, egy felrobbant gyutacs letépte bal kezének első ujjperceit.

— Egy évig feküdtem kórházban — emlékezik —, de a csonkulás már nem zavar. Gyógyulásom után köműves- brigádvezető lettem Kisková- csiban. 1964-ben az esztergomi erdészettől mentem nyugdíjba.

A kosarak készítéséhez szükséges anyagok, szerszámok ekkor kerültek újból elő. A ritkított, tisztított erdőben próbálta a fiatal tölgyfát. Hosszirányban bevágta, hajlít- gatta: elég rugalmas-e. Ebből készült a fonat, a hátikosár íve kőris, az összefogó rész bükkfa. Az opálkához — amellyel bíbelődni ma már nem fizetődik ki — Szulka István a mogyoróvesszőt használta.

MÉG MINDIG érdemes csinálni a hátikosarakat, amelyek hetvenöt éves mesterük életéről beszélnek. A vevők főleg Kesztölcről, Csévről érkeznek, hátukon később a megrakott kosár a dorogi vásárokra, piacokra utazik. Szulka István pedig tovább dolgozik. Nekem is megmutatja, hogy keze alatt, egy-egy villámgyors mozdulat nyomán hogyan alakul az anyag. Azután visszamegy az udvarra, ahol fűrészgép zakatol, s a hűvös, illatos hasábok a gépről egymás után a fűbe hullanak.

P. Szabó Ernő

GOMBÓ PÁL:

C^áiitörtöbi Lob tél

Én ugyan, mint bejelentettem, életemet tettem ra, hogy nyelvünk színesítése érdedében pro- pagaljam_ az erőtől duzzadó szólásokat — de a ^ÖZÖIte velem, hogy életműnek há- “ kóziemény eleg. Így ezúttal utoljára nyújtó* át az olvasónak egy szárnyasszavakból álló — csokrot.

EZ JÖ MULATSÁG.

FÉRFIMUNKA VOLT!

Vörösmarty írta, mint a magasabbfokú általános isaio.at végzettéit tu-ojáa, a Goíiaoiatoa: a könyvtárban cunu költeményében, amelyet tatan ina tévéjátékká is lemoigoznának, ha maíajk-önt -a áramatóriikus oratóriumot jemiie volna meg, és legalább egy sorában szerepei- ns akt hátulról; így is amaimas azonban beszédünk zárná cosítasára.

Különösen javallom családapáknak, akik szerelőt hívta«: ki. Ilyenkor a dolog úgy kezdődik, hogy a feleség nyúzni kezdi az embert: rossz a tévé, csurog a csap, a bojler befullad, a villany nem gyuiiad, apuskám, intézkedj. Apuskáim intézkedik. Telefonok, személyes aktusok nyomán ígéretet kap, hogy a szerelő jön. Holnap, mondják, holnap várják, mondják mar ma van, holnapot mondtunk. Végül is. mit húzzam az időt, a családfő vesz egy villanykapcsolót, személyesen felszereli. Ilyenkor manapság sűrűn és sablonosán káromolja a szerelőket, holott boldogan mondhatná az ajánlott szavakat.

Ajánlok továbbá egy változatot is, egyik üzemi lapunk egyszer már egy társadalmi munkáról beszámoló cikkében leírta: — Ez jó mulatság, férfi és női munka voltl UTÁNAM AZ ÖZÖNVÍZ:

Madame Pompadour ki merte mondani. Mi nam mondjuk ki, és ezzel súlyos vétkei követünk el anyanyelvűnk ereje eilen.

Mi, ha gondosan megfúrtuk minden lehetséges utódunkat, nehogy ő fúrjon meg minket, nyugdíj bamenetelünk előtt ahelyett, hogy elkiáltanánk: „Utánam az özönvíz!”, azt

mondjuk: „Sajnos ezek a mai fiatalok nem járták végig az élet iskoláját.” Nem hát, hiszen mi magunk igyekeztünk kirúgni belőle őket Mi, ha az átvétel után elhagyjuk az építkezést, megígérjük: „Most majd folyamatosan kijavítjuk az ezeregy apró hibát ezer- agy éjszakán.” Ahelyett, hogy megkönnyebbülve akár franciául világgá kiáltanánk a toronyház tetejéről: „Aprés moi le déluge!”

Persze, ha az özönvíz helvett a Népi Ellenőrzés jön. pechünk van.

ANYÁM, ÉN NEM ILYEN LOVAT AKARTAM!

Sanzon volt a húszas években, a négy fekete ló című Lovászy Károly-versbőL A négy

fekete ló elporoszkált, az Anyám !-hoz címzett

felkiáltás terjesztésre var.

Például használhatja bárki, aki bizalommal segíti fiatal munkatársát álláshoz, az pedig magát kinőve beszámolókat készít róla felfele. Ilyenkor ne mondjuk az unalmas „fúrós”, „aljas gazember”, „spicli” sto. szavakat. Persze felmerülhet, hogy bár az ajánlott felkiáltás érzelemtől és erőtől duzzad, mért éppen „Anyám !”-hoz intézzük. Nos, ez természetes. Ha már áz embert eláztatták, máshoz úgysem fordulhat.

Ugyancsak helyénvaló a kifejezés alkalmazása, ha az előző tapasztalat után új helyünkön bamba helyettest választunk. Már az első eset alkalmából, amikor 1000 darab fenékeresz helyett tévedésből százezer darabot rendel, vagy amikor szabadságunk idején felemeli az összes fizetéseket.

Végül, de nemhogy utolsó, hanem elsősorban, használjuk a szép, lelkes, érzelemdús felkiáltást vásárlások után. Ilyenkor persze a „ió” átvitt értelemben szerepel. Uj autónk bedöglik. „Anyám, én nem ilyen ...” Olvasnivalónk a 65. oldaltól kezdve újra visszatér a harmincharmadikhoz, majd elugrik a 128- hoz, a detektív mindig újra kinyomoz, a halott felesége se szó, se beszéd, aggszűzzé változik — hát ilyen lovat akart-e az ember? Ha a könyvet kicseréljük fáradságosan egy másik kötetre, amely viszont a 65. oldallal kezdődik, a mondás megváltoztatható, így: „Anyám, de nagy lovat hoztál világra!”

PÁRIZS MEGÉR EGY MISÉT!

A hugenotta IV. Henrik a katolikus Párizs megnyerése — elfoglalása — kedvéért kitért a hitéből, mondván a fentieket.

Mai alkalmazási javaslatok:

— Vesztegetés megindoklása. (Párizs =» iparengedély; mise — falun 10 000, Pesten 20 000... Párizs: benzinkút; mise 50000... Párizs: lakás; mise: alku szerint.)

— Alkalmazkodó elvtelenség. (Párizs: Fizetésemelés; mise: „igaza - van a főnöknek”. ., Párizs: kinevezés; mise: „a főnökhelyettes viszonya a munkaügyis növel felháborító!”)

— Különmunka lehetőségek. (Párizs: a főszerepet a tévében én kapom, szakértői terve t készítek a tervkészítés tervéről, kiadják zseniális zsengéimet, maszek házat építek. Mise: pénz, paripa, fegyver, együttivás, együttevés, együttfekvés, viszontszívesség, viszontállás, viszontüdülés.)

— Egészségünk kímélése. (Párizs: ne rágja fülemet az asszony, a szeretőm, a fiiam, a barátom, a főnök, a portág, a titkárnő, az osz- tá'wezetőm. az ellenőr, a búr, a búr, a búrkalappal. Mise: megteszem, kifizetem, befogom a számat, kinyitom a számat, eltűröm, megcsinálom maeam, e'megvpk az orvoshoz, bevonulok az őrültek házába.)