Pest Megyi Hírlap, 1978. december (22. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-17 / 297. szám

Hiszek az iskola megújulásában

Beszélgetés dr. Gosztonyi János államtitkárral

Szerte a világon a nevelést-oktatást megújítani szándékozó törekvéseknek lehetünk tanúi, s a változások gyakrabban követik egymást, mint régebben. Jellemző ez a hazai oktatásügyre is, amely az idén teszi meg az újabb, nagy lépést avégett, hogy az iskolák munkája korszerűbbé váljék. Dr. Gosztonyi János oktatási minisztériumi államtitkárral folytatott beszélgetésünkben ezúttal néhány olyan kérdést érintünk, amelyek az idei tanév újdonságaival kapcsolatosak.

nagyobb szervezési hibákat most is

elkövettünk.

Ugyanakkor a pedagógusok jól tájékozódhattak a rendelkezésükre bocsátott anyagokból, magukból az új dokumentumokból, az általános és a szaktárgyi útmutatókból, a cikksorozatokból, az OPI számos kiadványából, valamint az Iskolatelevízió és az Iskolarádió adásaiból. De e sokoldalú segítség sem pótolhatja a pedagógusok belső igényét a kor követelte megújulásra; fogékonyságukat, nyitottságukat a korszerű szemlélet befogadására, önmagukban való kialakítására. E téren még számos tennivalója van az intézményeknek és az egyéneknek egyaránt.

~ — Ahhoz, hogy a nevelés színvonala

E tartósan növekedjék, jól képzett ne> = velőkre van szükség. Egyelőre azon- | ban sok a képesítés nélküli tanerő. E Várható-e javulás ez ügyben?

— Az utóbbi években a szakos ellátottság és a képzés minősége tekintetében fokozatosan javult a helyzet. A pedagógusképzésben figyelemre méltó tartalmi korszerűsödésnek lehetünk tanúi. Gondosan fölmértük az ország pedagógusszükségletét, azt, hogy hogyan fog alakulni a gyermeklétszám, tudjuk, hogy hány tanítóra, szaktanárra lesz igény, és ezzel kapcsolatban a szükséges intézkedéseket. A Budapesti Tanítóképző Főiskolán speciális, Szekszárdon és Zsámbékon kihelyezett főiskolai tagozatot létesítettünk, és nemcsak a beiskolázást, hanem a nevelők elhelyezkedését is tervszerűbbé tettük. A jelzések azt mutatják, hogy csökkent a képesítés nélküliek száma. E kedvező folyamat kiterjedését várjuk a következő években.

= — végül: hisz-e ön abban, hogy a

= pedagógustársadalom sikerre viszi az = új, a korszerű tanügyi eszméket?

— Erősen hiszek az iskola megújulásában, abban, hogy nevelőink képesek e folyamat kulcsembereiként dolgozni. És ezt nemcsak a hivatali tisztem mondatja velem. Az előző években sokfelé jártam az országban, volt alkalmam találkozni, beszélgetni pedagógusokkal. Mindig megfogott az a lelkesedés, az a szeretet és optimizmus, ahogyan munkájukról, iskolájukról, tanítványaikról szóltak. Ügy érzem, többségük képes a folytonos megújulásra. Társadalmi összefüggésekben gondolkodnak, tudnak és akarnak dolgozni a nevelésügy nagy céljainak elérése végett. Ez a legtöbb és a legfontosabb. Ha ebben a szellemben kezdenek majd minden új tanévet, akkor a nevelőiskola megteremtése jó kezekben van.

GYŐRI GYÖRGY

A MŰVÉSZ (HIDEG TCKAltC) ÖNARCKÉPÉ

Festett papírtükrök

Tisztes emlékezés Perrey Perron Fe dórra

Neve inkább egV spanyol forradalmárt idéz gondolatunkba, mintsem egy békés háromgyermekes adótisztviselőt, aki valójában tehetséges, nagyálmú, szorgalmas szentendrei festőművész volt. Perre y Perron Fedor betűzöm és skandálom dallamos, romantikus hangzású nevét. Reménybeli hős, kapcsos emlékkönyvek aláíróját, vagy szúette komódokban lapuló levelek címzettjei viseltek ilyen Európát átkalandozott ősöktől örökölt veretes neveket. Emléke is romantikus, a ház is, ahol lakott, hol megismertem, majd később a nagyobb, a másik lakása, hol létét letette — harminc éve, 1948-ban, halálakor.

Halálának harmincéves jubileumán emlékezem most, s gondolatban gyertyát gyújtok új sírján — mert holtában átköltöztették őt is a vasútállomás melletti temetőből több ezer sírtársával egyetemben a Sztaravodai úti új temetőbe. A viszontagságos sors — sírontúli viszontagsága — hozzá sem volt kegyes. Nem került be a Szentendrei Festészet-et bemutató könyvbe sem, s emlékkiállítását is csupán halálának negyedszázados jubileumán, Budapesten, a Műszaki Egyetem kollégiuma rendezte meg szép sikerrel. Szentendrei festő volt. Télen-nyáron Szentendrén élt, sok-sok városképet festett, rajzolt a harmincas években. Olajfestményei érett, szép, jól komponált alkotások. Tragikus és kallódásba torkollt élete — felesége korai halála, özvegysége, gyermekeinek hányatott élete — keserű, beteg emberré tette, korai elmúlásba vitte.

Ha író lennék, megírnám a reményteljes tehetség égre vágyó — szárnyszegett keserűségbe zuhant életét. Képei értékek. Szentendre és ízbég sok-sok pillanatát, egykor volt arculatát őrzik e festett papírtükrök. Hideg tűkarc önarcképe is. bizonyítja, hogy nem kegyeletes csalásként mondok jót és szépet munkáiról, nem kegyeskedés, hanem az értékmentés vezeti toliamat.

Portrérajzai karakteres, lényeget felmutató, jól komponált alkotások. Özröm vázlatfüzetének egy lapját — melyen a híres Tabánban volt Mélypince alakjait örökítette meg. A rajzok alatt egy-egy találó sora bővítette karakterét, a humoros, élcet is rejtő — karikatúrává lett arcmásnak. Bizonyára asztaltárs kritikusai, a Mélypince ivópajtásai, lelkesebben honorálták, mint a műítészek. Nem vetette meg a bort Szentendrén sem, Csernus Pista ivójában kedves vendég volt. Ha ma betévedhetne oda a Görög Kanosába, a faliképeken ismerősökre lelne, ott éli pingált valóját a népszerű Szatyi bácsi — valójában Szathmáry Lajos — minden színészek legbohémabbika (legalábbis meséléseiben így emlékezett ifjúságára) — a Nemzeti Színház híres, nyugdíjas színművésze. Egyik Lajos-napon Perrey rajzolt Szatyi bá’-ról karikatúrát, olyan nagyon emlékezetembe véstem, hogy ma is le tudnám firkantani. Krétával rajzolt, balra néző profilrajz volt, az öreg színész kopasz fején bármely légy csak korcsolyázhatna, oly fényesen sima, bozontos szemöldöke, zacskós szemalja, araszos, vaskos orra, pipát tartó, lefittyedő szája — lendülettel rajzolt gyors remeklés volt. Major Henrik virtuozitása csak, ami hozzá hasonlítható. A negyvenes évek elején szerepelt egyik képe a Műcsarnokban is, láttam is, ha jól emlékszem, ezer pengőért meg is, vásárolták. - •;

Régi adóhivatalbeli kollégáit többször kérdezgettem sorsáról, életéről, viselkedéséről — Horváth Levente — egykori hivatali társa — cikket is irt, melyet ma is őrzök. Leánya Kanadában él, a múlt évek egyikén engem is meglátogatott, a második feleséget is, koszorút vitt az öreg temetőbe, hol egy terebélyes őszibarackbokor alatt pihent a festő.

Tehetséges volt Perrey Perron Fedor. Szentendrén élt valós hétköznapokban, és álmodozott ezerszínű paletták szivárvány-hídjain felfutó szerencséről. Képei valóságok, igazsággal bizonyítják tehetségét és szorgalmát. Perrey Perron Fedor is Szentendrei festő volt.

SZÁNTHÖ IMRE

i

Egyedül az országúton

ára, mondtam.— Mikor vett saját kocsit? Két éve...

1943-ban a Magyar Aeró Szövetség gépkocsivezetője lett, 1948 júniusa, a Magyar Honvédelmi Szövetség megalakulása óta az MHSZ dolgozója. Egy millió kilométert vezetett baleset nélkül; munkájáért megkapta a Haza Szolgálatáért Érdemérmet.

Szabályosan és óvatosan

— Harmincöt év távlatából hogyan látja fiatalkori döntését?

— Jól választottam. Olyan foglalkozásra találtam, ami • egyszerre elégíti ki a két szenvedélyt: az autó és a repülőgép szeretetét. Eredeti szakmámban talán többre vittem volna; de itt megkaptam azt az örömöt, amit sehol másutt nem kaptam volna.

— Mi ez az öröm?

— Tehergépkocsi-vezető vagyok. A feladatom az, hogy megadott helyre, időre szállítsam a vitorlázó- és a motoros repülőgépeket, felszereléseket. Külünösen fontos a versenyeken a gyorsaság, a pontosság: rajtam múlik, hogy másnap startra állhat-e a gép. Ha rendben mennek a dolgok, akkor örülök. Akkor még azokat a bosszúságokat is felejtem, ami munka közben, naponta adódik.

— Van ilyen?

— Mindig. Főleg abból, hogy kevés az ember, s különösen kevesen vagyunk, akik vállalják az állandó készenlétet, a bizonytalanságot, a

fárasztó utakat, a várakozásokat a reptereken... Én harmincöt éve csinálom, de sose jutott eszembe, hogy ma vasárnap, vagy ünnep van. A gépeknek menni kellett és mi mentünk.

— Egymilliónyi kilométert vezetett baleset nélkül. Mindig megtartotta a szabályokat?

— Igen. Szabályosan és óvatosan — ezt v6lt mindig a jelszóm. Pedig időre kellett menni, sokszorosan kellett figyelni. Körültekintéssel, nyugalommal megelőzhető a veszély. Sajnos a gépkocsivezetők többsége nálunk erőszakos. Udvariassággal, előzékenységgel sok balesetet kivédhetnénk.

— Nem sajnálta soha, hogy a kormánykerékért föladta botkormányt?

— Kijutott nekem a repülésből, talán több is mint másoknak. Bejártam a szocialista országokat, voltam Franciaországban, Finnországban ... Szép volt. De a legszebb azért mégis az, ha odaszól valamelyik pilóta: gyere el repülni...

Mindig hazaérni

Régi pilóta meséli.

— Első távrepüléseim egyikén, egy gyár udvarán értem földet. Na, innen senki sem visz ki, gondoltam. Akkor jutott eszembe Komlósi Pista. A diszpécsertől azt kértem, mindenképp őt küldjék. Komlósi meg is érkezett, s mire észrevettem volna, a gyárkapun kívül voltunk. Ügy lopott ki, repülőgépestől, máig sem tudom hogyan. Azóta, ha szükség volt, mindig öt kértem.

Repülőversenyek idején gyakran csodálkozik az irányító, amikor a pilóták ragaszkodnak Komlósi gépkocsivezetőhöz. Ragaszkodásuk elismerés.

Tudják, vele mindig megérkeznek.

MAJOR ARVÄCSKA

— Minden tanév valamelyest más,' mint a többi. Különösen igaz ez ma, dinamikus korunkban. Miben különbözik a mostani tanév az előzőktől?

— Ez a tanév is része az állandó negújulási folyamatnak, egyúttal zonban — és ez nem túlzás — szo- ialista közoktatásunk egyik fontos mérföldköve. Ugyanis olyan, általá- os érvényű változásokra került sor, melyek eddig hiányoztak a széles örű pedagógiai • gyakorlatból.

Köztudomású, hogy e tanévtől kez- ődően az 1985/86. tanévig az általá- os iskola és a középfokú intézmé- yek valamennyi évfolyamán folyamatosan új dokumentumokat rezegnie be, amelyeknek már a neve is jszerű. Nem tanterv és utasítás, haem nevelési és oktatási terv. Ennek árom fő része szervesen épül egy- lásra. Az Alapelvek az iskolatípus élját, feladatait és a vele szemben ámasztott társadalmi követelménye- et határozza meg; a második rész az gyes tantárgyak terveit; végül a armadik rész a tanórán és az isko- ín kívüli nevelés tervét tartalmaz- a. Ezzel az egységes dokumentummal azt kívánjuk hangsúlyozni, hogy nevelés és az oktatás folyamata gymástól elválaszthatatlan, és csak kettő együttes művelésével jutha- imk el a szocialista nevelőiskoláig. l magyar közoktatáspolitika törté- etében először lépett érvénybe ilyen kirat, sőt a bevezetés nyolcéves üteméhez igazodva elkészült a tan- önyv- és a taneszközprogramunk

3.

Az új nevelési-oktatási tervek be- ezetése az általános iskolában és a zakmunkásképzési célú szakközép- skolákban az iskolai élet tartalmi megújhodását szolgálják. Egyúttal or került olyan intézkedésekre is, melyek intézményeink belső életét ivatottak megjavítani. Gondolok a 1 napos munkarend bevezetésére az lsófokú oktatási intézményekben és nnak az állásfoglalásnak a megje- snésére, amely a pedagógusok mun- aköri kötelezettségeit rendezi.

— A közmondás azt tartja, hogy : jóból is megárt a sok. Nem fenyegeti ’ ez a veszély a pedagógusokat? A vál- I tozásokkal járó túlterhelés veszélye?

— Sokaktól hallottam hasonló vé- »kedést, melynek alapja az iskola éltése volt. Igaz a közmondás, de kár meg is fordíthatjuk: A jóból' osem elég. Azt hiszem, ez utóbbiból ellene kiindulnunk. Látszatra ugyan üggetlen egymástól a három intéz- edés, azért vezettük be őket mégis gyidőben, mert úgy véljük, nogy zoros összefüggés van közöttük.

Ismeretes, hogy több évi kísérle- ezés után, 1976 őszén az alsó tago- aton érvénybe lépett a 11 napos ta- ítási rend. Tapasztalataink jók vol- ak: a kisiskolások pihentebbek, ki- gyensúlyozottabbak lettek: csökkent szombati hiányzások száma; az évi ananyagot jó ütemben dolgozták föl gyermekek és a nevelők. Érthető, ogy ezek után a felső tagozatra is ^terjesztettük a 11 napos munka- endet.

Ez az egyik összefüggés. A másik z, hogy mivel a nevelő-oktató mun- ával szemben megnövekedtek a kö- etelmények, és a pedagógusoknak onyolult feladatokkal kell megbir- ózniuk, tarthatatlanná vált az az llapot, hogy idejük és energiájuk slentékeny részét adminisztrációs, zervezési és egyéb — mellékes — •»unkákra kelljen eltékozolniuk. Ízért tartottuk halaszthatatlannak, ogy a Pedagógusok Szakszervezeté- el közösen megjelentessük a mun- aköri kötelezettségeket tartalmaié llásfoglalást. Szeretnénk, ha a ben- ie foglaltak érvényesítése egyenle- esebb munkamegosztást eredmé- iyezne mind az iskolán belül, mind ,z iskola és a társadalmi szervezetek :özt — és ezzel elősegítené a peda- lógusok, valamint más értelmiségi étegek arányosabb közéleti feladat- vállalását.

Mit kell tenniük az Illetékes lntéz- : menyeknek és mit maguknak a neve- : löknek azért, hogy az új tantervek szelleme és a pedagógustársadalom : gondolkodásmódja összetalálkozzék és : megbarátkozzék egymással?

— Tisztában voltunk és vagyunk tzzal, hogy a nevelő-oktató munka negújításával rendkívül bonyolult :eladatra vállalkozunk, és hogy kez- letben sok nehézséggel, szemléleti

slrnrlóllsTnl Iroll tnoöKi rlrn7ni mir 1 Tdv

gondolom, a legjobb szemléletformálás az, ha a nevelőket beavatjuk a jövő terveibe, ha lehetőséget adunk nekik ahhoz, hogy megismerjék a készülő dokumentumokat, sőt részt vehessenek a kidolgozásukban. Így már a formálódás időszakában magukévá tehetik az új gondolatokat, szándékokat.

Ezért tettük közzé a tantervi tervezeteket, amelyeket a nevelőtestületekben megvitattak, és mindenki megtehette észrevételeit, kritikai megjegyzéseit. Sok iskolában folytak az új tanterveket előkészítő kísérletek; a pedagógusok egy része tehát közvetlenül is fölmérhette, mit kíván a jövő iskolája tőlük és a tanulóktól, és ebből mennyi valósítható meg.

Csakhogy — túl a kísérletezőkön

— valamennyi pedagógus fölkészítéséről gondoskodnunk kell. E célból a minisztérium az Országos Pedagógiai Intézettel együtt kétéves, differenciált, háromlépcsős felkészítési tér- vet dolgozott ki az összes iskolatípus részére. Az első időszakban központi tanfolyamokat szerveztünk, amelyeken az oktatásügy kulcsembereit

— iskolai csoportvezetőket, általános tanulmányi és szakfelügyelőket, a megyei kabinetek vezetőit — tájékoztattuk a pedagógia és az oktatás- politika időszerű kérdéseiről. Egyúttal a tantervkészítők megbeszélték velük a problémákat, kívánalmakat. Ezután került sor a megyei tanfolyamokra. Ezeken az intézmények igazgatóit és a szakmai munkaközösségek vezetőit készítettük föl — az előbb említett módon — a várható változásokra.

A legfontosabb azonban a harmadik lépcső, a tantestületek általános pedagógiai és szaktárgyi fölkészülése, amelynek sikere nagymértékben függ a központi és a megyei tanfolyamok hatásától, de nagyon sok múlik az igazgatókon és magukon a nevelőkön is. Szeretném megjegyezni, hogy ilyen, minden pedagógusra kiterjedő, ha úgy tetszik, tervszerű szemléletformáló munkát a múltban nem végeztünk, és mivel nem voltak megfelelő tapasztalataink, valószínű, hogy e tekintetben kisebbtem. Másnap vissza... így ment ez éveken át.

A harmincas évek vége a magyar vitorlázórepülés hőskora volt. Munkásfiatalokból toborzódott akkoriban a magyar repülés, a Komlósi Pistákból.

— Nekünk a repülés akkor maga az élet volt. Azért dolgoztunk hat napon át, hogy szombaton fölmehessünk a Hegyre. Odafönn még a kenyérgondjainkról is elfeledkeztünk... A szüleim közbeszóltak: bátyám akkor már koszorús pilóta, oktató volt. Azt mondták: egy családban elég egy bolond ... így soha nem lettem pilóta. Nekem a repülésből örökre a gépek tologatása jutott...

Autóra 1938-ban kezdett gyűjteni; inas volt, karosszéria-kárpitosnak készült. — A borravalókat mind félreraktam. Kaptam egy pengőt, örültem: megvan már egy csavar

Fölszínesek vagyunk, mi ' emberek; meg kényelmesek is.

Innen lehet, hogy gond nélkül ítélünk látszat után. A másik emberrel találkozva előbb fogadjuk el a hangosat, a jópofát; s megint mások mellett készek vagyunk elmenni, csak mert külsőségekből nekik kevesebb jutott. Eszre sem véve sokszor a csönd hangjait — mert ezt meghallani nagy adomány —; s a mozdulatot, ahogy a viág egy darabját, kirótt kötelességet, naponta a vállukra veszik. Dehát csalóka műszer az emberi szem, a világ meg olyan, mint egy ház. Abból is előbb tűnik elő a tégla a malternál. Pedig a ^malter az, ami megköt.

Komlósi István gépkocsivezető nagycsöndű ember.

így ismertem meg, magábahú- zódó-hallgatagnak; elnézve sokszor, ahogy keze ösztönössé tudatosuló mozdulatokkal futtatta föl s alá a sebességváltót.

— Megszoktam a csendet — mondta —, elvagyok én magamban a motorzúgással, a fölvillandó fényekkel, a visszafele rohanó fákkal ... Ma már az a furcsa, ha valaki beül mellém. Harmincöt éve járom egyedül az országutakat.

Egy csavar ára

A gép szeretete egy kerékpárral kezdődött. Régi Csepel volt, afféle bütykölni való, azt vette meg az angyalföldi fiatalember, szükségből.

— Szüleim vidéken laktak, Fehérvár mellett, Lovasberényben. Szombaton fölültem a biciklire, estére odaér-