Pest Megyi Hírlap, 1978. december (22. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-17 / 297. szám
9 Mosberg er György; Egyedül ■-------------------——* szegélyező I Az országutat | nyárfák ke- ----------------------------- rítésként folytak össze a szeme előtt. A tűző nap égette a lomlokát, nem is figyelte az utat, gépiesen taposta a pedált. Már csak négy kilométer volt hátra. A kerékpározó mezőny messze lemaradt mögötte, csak a kísérő, ellenőrző autó halk dobogását hallotta maga mögött. Nem is igyekezett erősíteni, nyugodt tempót diktált. Alsó karján az erek, a vékony kivágott bőrkesztyűben izzadt a keze. Már csak két kilométer. A ki- sérökocsi elvágott és elhúzott előre. Feltűntek a kis Pécs aljai falu tornyai, szélső házai, az országúti verseny végcélja. Hu szonhat évesen országos bajnoknak lenni, olimpiai kerettagság, válogatott kondíciópénz, másodállás, szép feleség, nagy lakás, autó — úgy tervezte, s mindent elért. Mire felkapta fejét és kinézett a sapka simlije mögül, már szabadszemmel is olvasható volt a CÉL felirat, hallatszott a várakozók kiabálása. Szája kiszáradt, a homlokáról lecsurgó izzadságcsöppek csípték a szemét. A szájába begördült verejtékcseppek sósak voltak. A monoton kerekezésből az éljenzés rázta fel. Nyertem! Gépiesen csatolta le cipőjét a pedálról, törölte le homlokát és nyakát a sapkával. Nem fáradt el. A holnapi csapat- versenyre tartalékolta magát. Edzője rázott először kezet vele. Leült a kerékpár mellé és lazította izmait. Közben hazatévedtek gondolatai. Az asszonyra gondolt, a kicsi kuckóra. Arra, hogy a nagyszobába kéne venni egy könyvespolcot, talán még a serlegek, díjak, medálok is helyet kapnának ott. Pont az ablakkal szemben. De feleségét nem találta otthon gondolataival, hiszen tudta: kirándulni ment a munkatársaival a Bükkbe. össze is vitatkoztak miatta, de nem haraggal. ' " négynapos volt, | A verseny | csütörtök este ln------------------------ dúlt le Pécsre a kis Fiattal, kedd reggelre ígérkezett haza. Meg is beszélték, hogy szabit vesz ki az asszony és kimennek a Palatínusra pihenni. A kirándulás csak kétnapos, szombat—vasárnap. Jenő bácsi az edző felsegítette ültéből és a kerékpárt vette a gondjaiba. Mire a versenybírósághoz ért, már az utolsó befutó is beérkezett s összeállt a befutólista. A dobogón állni isteni dolog, különösen a legmagasabb fokán. Hatalmába kerítette a kéjes öröm, szinte nem is érezte a sok gratuláló kézfogást. Megint otthon járt az esze. És pont Jutka nincs itt, pont ilyenkor nincs itt. Minden ember alatta áll. A filmhíradó operatőre furakodott közelébe. A kamerának külön mosolyt dobott. Jenő bácsi kemény keze szorította meg karját hátúról. — Gyuszikám! Holnap-holnap- után elmarad a csapatverseny! — mondta. . — A versenybíróság most közölte, hogy valami, technikai zűr jött közbe és egy hét múlva rendezik! Szombat volt, ráért reggel visszaindulni! Kényelmesen zuhanyozott a szállodában, utána meztelenül hevert az ágyon. Elszundított, csak vacsoraidőre ébredt. Nem ízlett az étel, igaz a fáradtság is gátolta az ingerek szabad áramlásában. Átsétált a bárba. Unta magát. Egyedül nem szívesen szórakozott. A haverokkal is csak a versenyről tudtak beszélni. Valósággal menekült, mikor észrevették. Amikor lefeküdt, nehezen aludt el, már éjfél is elmúlt', mikor minden izma elemvedt. Kora reggel kocsiba vágta magát. Indította a motort s már fel is rázkódott álmából a kis 126-os. Megrázta magát s kigördült a szálló parkolójából. Ez á száguldás egészen más mint a kerékpáré. Kényelmes tempóban, fejét a feltámaszon tartva lazán vezetett. Fel sem tűnt a kilométerek fogyása. Mint egy tévé képernyőn úgy váltogatták egymást a képek, hegyek, völgyek, falvak, városok. Kora délután érkezett haza. mének: Jutka egy fiatal sráccal érkezett. A döbbent csendből az idegen szakította ki magát először. Kinyitotta az ajtót, halk köszönéssel, de gyorsan távozott. Gyuszi is kilépett a függőfolyosóra és hosszan nézett a lépcsőház felé. Sokáig hallotta lefelé távozó lépteinek koppa- nását, még késő éjjel a fülében csengett. Jutka a szobában ült, lehajtott fejjel, de nem mint vesztes, csak gondolkodott. Gyuszi maga alá húzott egy széket. — Gyula, beadtam a válópert! — mondta Jutka, és elétette az ügyvéd felhatalmazását. Gyula ránézett a gyűrött papírra, a dátum már háromhetes volt. Felhúzta farmerét, zakójából kivette a kocsikulcsot. r~ , , . indult. végig a I Vác fele | váci úton. A Me—----------------- gyeri csárdánál la ssított, de nem állt meg. Dunakeszinél fékezett, beállt az útszéli kocsma elé. Két nagyfröccsöt kért. Most egyedül szórakozott, nem éppen vidáman. Az egyiket lehajtotta, nagyon savanyú volt. A pohár alján fehér golyócskák kószáltak, tartósítószer. A másikat csak félig itta meg. Beült, indított és Pest felé indult. Megyeren egy rendőr állította meg. Megijedt. A rendőr megkérdezte merre megy. majd megkérte vigye el az Árpád-hídig, most megy szolgálatba a Teve utcába. Megnyugodott, de kicsit leeresztette az ablakot, hogy a rendőr ne érezze a borszagot. Az meg mesélt egészen a hídig. A családjáról, az asszonyról, akit az ágyban kellett hagynia. A hídnál kezetfogtak és hazaindult. Jenő bácsi csodálkozott milyen formában van Gyula. Olyan intenzitással taposta a pedált, hogy társait több száz méterrel elhagyta. — Szombaton Pécs — kiabált rá az öreg. Gyuszi nem is hallotta, örült erővel szorította a kormányt, ujjai elfe- héredtek, fogai majd kipattantak úgy szorította össze. Nézett a semmibe, de nem látott semmit, csak sötét foltokat és benne Jutkát, a feleségét. Erejét megsokszorozta a düh, a méreg, a félelem az egyedülléttől. Szét akarta szakítani a kerékpár láncát. Tiporta a pedált. ■-------------- minden estéjén vitatI A hét I koztak, durván, kemé---------------- nyen. Visszapergették há roméves házasságuk minden filmkockáját. Gyula szombaton nem indult. Idegösszeroppanással feküdt otthon. Jutka a rokonait látogatta meg. Baranyi Ferenc Utószó egy szerelemhez Nincs mit mondanom, nincs mit mondanod, ami régen megszakadt, azt nem folytathatod, szemed jégvirág borítja — már beléd nem láthatok. Nincs mit mondanod, nincs mit mondanom, párosán viselt magánynak dupla súlya nyom, szíved hangtalan parancsát többé meg nem hallhatom. Én már többé nem kereslek: rádtalálnom nem öröm. Te is engem csak — kerestél. De én azt is köszönöm. Mért, hogy a szerelmet mindig megalázza a közöny? Válni kell. Kölönc kölöncöt nem visel, önvédelemből hagylak el, s fel nem cseréllek senkivel. Válni kell. Én nem hiszek — te nem hiszel, a szív nem nézi, mit cipel, csak éppen már nem bírja el. Dobrovits Ferenc grafikája 'tj’gy elővárosi villa mögött albé- reltem havi hatszázért. Nyáron kellemesek az elővárosi ólak: nem fázik az ember, jó a levegő, néha a fejére esik egy-egy körte, vagy barack, s az én ólamat még kutyával sem kellett megosztanom. Igaz, be se fért volna. Sok könyv sem fért be, azt az egyet is a zsebemben tartottam. Mindenki mindent tud az elővárosi családi utcákban. A lakosok fele nemrég költözött fel engedély nélkül, a másik fele nyugdíjas. Mivel az utóbbiaknak évi két százalékkal emelkedik és sokkal többel értéktelenedik a nyugdíjuk, irigy tekintettel követik, hogy ki, mit szerez. Kerekes bácsi rézsűt szemben lakott. Ismertem a történetét: mindennap számtalan gyalázkodást, rágalmat hallottam az egymással szomszédos kertekből, ha pöszmétét dugtam is a fülembe. Ezek szerint Kerekes bácsi 1945-ben kilenc forintért vette a telket, negyvenhatKuru.cz Gyula■ Pénz " megint megta- A lakásban I lálta az egyedüllét. Kivette kulcsot a zárból és ledőlt a belső szobában. Már sötét volt, mikor felébredt, iszonyú görcsöt kapott a lába. Az álom is kiszaladt a szeméből, míg fájdalmas arccal masz- szírozta lábát. Fordult a kulcs a zárban. Nagy- nehezen talpraállt, öröm töltötte el. Lenyomta az előszoba kilincsét. A villanykörte fénye egy pillanatra elvakította. Nem akart hinni a szeAforizmák Az emlékezés akkor is lehet szép, ha soha nem történt az, amit szerettünk volna, hogy megtörténjen. ★ A kést általában kenyérszeletelésre használják, de öltek már vele embert is. Vigyázzunk, hogy az atom csak békés eszközöket szolgáljon! ★ Az ember kollektív lény. Ez abból is kitűnik, hogy százan hoznak határozatot, amit azután egyvalaki végrehajt. ★ Azért, mert szereted a rózsákat, még nem kell eltűrnöd a töviseit. ★ Azt, hogy tiszteletben álló öreg lehess, máf fiatalkorodban kell kiérdemelned. ★ A másokról alkotott véleményünk, gyakran saját tükörképünk. ★ Aki többször dalol, mint ahányszor haragszik, az szereti igazán az életet. ★ Legszebb gondolataink gyakran álmaink- bap születnek és tetteinkben halnak meg. ★ Amikor villanyt gyújtasz, az éjszakát lopod meg, amikor tüzet raksz a telet J" v'ádat hiába állító 1 az időt képtelen vagy meglopni. Leginkább akkor nézünk vissza a múltba, amikor nincs miért a jövőbe vetni tekintetünket. ★ Az idők múltával sok igazság hazugsággá és sok hazugság igazsággá válik. ★ Egyesek szerint van új a nap alatt; csak nevezd a régit másként mint eddig nevezted és máris újat mondasz. ★ Akinek nincs önkritikája, annak nincs ítélőképessége. ★ Jó barátot nehezebb megtartani, mint az ellenségtől megszabadulBürokrácia addig lesz, amíg irodákba hivatalnokok és ügyfelek járnak; nem pedig ügyintézők és emberek. ★ Az emberi nagyság mértéke sem a bölcső, sem a koporsó, hanem a munkapad. ★ Ahol a társadalom fegyverünk muníciója a munka, ott nem a Halál a tábornok, hanem az Élet. ★ Azok a dolgok a legbecsesebbek. melyek képesek az örökkévalóságot bizonyítani. ★ Engedékenység nem Adj tiszteletet annak, akitől tiszteletet vársz, csak így tudsz tiszteletben élni. ★ Azok a legártatlanabb hazugságok, amelyeket magunknak is jólesik elhinni. ★ Nem jó olyan eredményekre büszkének lenni, amelyekkel nem lehetünk megelégedve. ★ Rendezői intézkedés: a reflektor csak a szónokot világítsa meg, a hallgatók maradjanak a sötétben. ★ Az ártás szándéka nélkül is ölhet a közöny. ★ Hős is kerülhet olyan helyzetbe, amikor mások bátorságára van szüksége. ★ Nagy tömegben is lehet az ember egyedül. ★ Az a jó főnök, akinél a parancs is a jó példából fakad. ★ A győzelemhez az Is szükséges, hogy olykor a vereséget is el tudjuk viselni. ★ Sietni csak annyira szabad, hogy az ne késleltesse az előrehaladást. ★ Bölcselkedéssel is lehet ostobaságokat elkövetni. MISON GUSZTÁV ban kiásta a halottakat, negyvenhétben szőlőt és gyümölcsfát telepített a helyükre, negyvennyolcban ribizlit és kecskét, negyvenkilencben barackot, ötvenben egy törvénytelenül együttélő párt telepített ki a sufniból, ötvenegyben megalapozta a nyúl- és galambtenyészetét, és így tovább máig, mikor ő sem tudja, mit tenyészt, és tévedésből megeteti a hangyákat is. A háború óta Monorról járt be, volt éjszakás, délutános, reggelis, ebédes — minden volt azóta egy építőipari vállalatnál. Kerekes bácsi szakszervezeti tag volt, segítőkész, pokolian hangos, és születésétől elképesztően szerény képességű. Volt egy elhízott fia, egy elfo- ' gyott lánya, és egy tátottszájú me- ! nye. 1972-re épült fel a ház: emeletes, ! elől nagyon színes cserépekkel dí- ; szített, alul-felül három-három szo- ! bás csoda, egy tornyocskával a sarkán. Mesélték, hogy a vállalat mun- ' kásái körülbelül egy időben építették , fel a családi házukat, s azóta kezd nyereséges lenni a cég. IT erekes bácsi volt szememben az az ember, akinél többet kétlábú nem dolgozhat. Két-három órát ! aludt naponta, munka után utcát sepert, vagont rakott ki, krampácsolt, kopácsolt, csomagot hordott, és még leállt beszélgetni a szomszédokkal is: örökké a kecskékről, a galambokról, a lugasról, meg, hogy mennyire örül a házának. Nem volt időnk beszélgetni, mert én is sokat dolgoztam, istállóra, vagy mellékhelyiségre cseréltem volna az ólat, hogy még egy könyv beférjen a zsebembe — ám minden találkozáskor szeretettel összemosolyogtunk, köszöntünk, megkérdeztem: — Hogy van Kerekes bácsi? Alakul a palota? — De mire eszébe jutott volna a válasz, én már messze loholtam az utcán. Kész lett a ház, eladták a vidékit, és maradt százezer forint adósságuk. Kerekes bácsi tovább hajtotta magát, a felesége pedig teljes erejével a pletykának szentelte az idejét. Az utca nem szívelte az asszonyt (hallottam a kertben), mert mindent kifogásolt, szidta a fiatalokat, az öregeket, és többször kijelentette — természetesen átvitt értelemben, hiszen szervezett férje mellett szóba se jöhetett az egyház —, hogy az ő háza szent. Különösen akkor hangsúlyozta ezt, mikor Jackie Kennedy- féle ezüstkarimás strandkalapban, papucsban krumpliért ment. Így telt el az év, mindenkit elfoglalt a más baja. Megvoltak a napkeleti, napnyugati és más válságaink: az asztalos szülei leringyózták a menyüket, azok szülei az utcán igazolták magukat, és lemocskolták a család másik felét, aztán elvált a fodrász, teherbe esett a szövőnő lánya, összeverekedtek a tizenötben, satöbbi, satöbbi. Kerekesné pedig minden alkalommal erkölcsileg e&- ítélt mindenkit. D erendezték és kiadták a földszintet. Gyári munkások vették ki. Keveset láttuk őket, mert szent, életet kellett volna élniük, a kocsmában ittak, vagy moziba jártak. Fél évig bírták. Ezután arab egyetemisták tűntek fel, szobánként már ezerért. Néha eljöttek a csoporttársaik, egy-két lány is, Kerekesné húszpercenként ellenőrizte őket, és málnaszörpöt kínált körbe. De utálta a bérlőit, mert nem akartak beszélgetni. Egy év múlva feltűntek apró járműveikkel az olaszok. Kocsinként egy-két bőrönd gurult utánuk kerekeken, periszkóppal pillantottak visz- sza, mert a bőröndök magasabbak voltak. Kerekes néni napi száz forintot kért szobánként. Gyanútlanul feküdtem vasárnap a fűben, mikor Kerekes bácsi üvölte- ni kezdett: — Micsodaaa! E meg micsodaa! Hát, hogy micsoda e, mi? — Grazie della visita! — Hát hogy gondolja eztet! E nem vót benne az árban! Kis szünet után: — Az én házamba ilyesmiiit!? Há mit képzel, mi!? — Quanto costa? — Semmi kantó, tessék kimenni, maga pucér nőszemély! — Sprechen deutsch? — Mondtam, hogy kifele! — Hier hundert forint. — Nemhundert forint! — bicsak- lott meg az öreg hangja. — Hundert forint! — Nem hundert forint! — ezt már majdnem sírva mondta. — Prego! Prego! Csapódott egy ajtó! Vz volt a kezdet. Az asszony egész héten feldúltan magyarázkodott egyik kaputól a másikig. Eleinte talán meggyőződésből nyitottak be minden nőnél, ám az új konyhabútor után már inkább rutinból. Később már csak azért, nehogy egyszerre két nőt használjon valamelyik apró olasz, mert akkor az kéthundert forint. Kerekesék mind az öten egy szobába költöztek. Virágzott az ipar. Két évre feltörtem egy romlakásba, de összedőlt, mielőtt lebontották volna, így visszaköltöztem a kutyaólba. Százzal többért, mert közben megszegezlék. Ekkor már az én házigazdám is nekilátott — ő lengyelekben utazott. Egy délután hallottam — épp kétszázhúsz lengyel pokrócot adtak el a kerület lakosainak —, amint Kerekesné tizet vásárol a tíz ágyra, és megjegyzi: Inkább ezt dobom el évente, minthogy mindig újra kárpitoztassam a díványokat. Aznap délután azt suttogták a kerítésnél, hogy Kerekesék Zaporozse- cet vesznek. emberség, gorombaság nem erély.