Pest Megyi Hírlap, 1978. december (22. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-17 / 297. szám

PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS Á MEGYEI TANÁCS.LAPJA XXII. ÉVFOLYAM, 297. SZÁM Aha i forint 1978. DECEMBER 17., VASÁRNAP Megértéssel S zombati lapunkban részletes tudósításban számoltunk be a me­gyei tanács üléséről, s ott a jövő évi költségvetés, va­lamint a fejlesztési alap tervének elfogadásáról. Hi­ba lenne hallgatni arról, hogy a megszokottnál, a korábbi években tapasztal­taknál fokozottabb érdek­lődés előzte meg s kísérte a tanácstestület tagjai ré­széről a tervezet formáló­dását. Hiszen a népgazda­ság egyensúlyi helyzetének gondjai ismertek, s ennek tudatában nem' volt indo­kolatlan az aggodalom, va­jon a költségvetésnél, a fejlesztési alapnál milyen visszalépésekre kerülhet sor. Nos, a testület öröm­mel állapíthatta meg, hogy az ebben illetékes országos irányító szervek megértés­sel kezelik a megye gond­jait, gazdaságföldrajzi hely­zetéből származó nehézsé­geit, s éppen ezért semmi­féle visszalépésre nem kényszerülünk. Sőt, némi haladásra is mód nyílik, de arra mindenképpen, hogy az elért ellátottsági színvonalat zavartalanul élvezhesse a lakosság. Szükségből csinálnánk erényt? Nem erről van szó. Sokkal inkább annak meg­értéséről, hogy az adott helyzetben a megtorpanás nélküli haladás sem cse­kélység. Mert veszedelme­sen rossz irányba fordul­nánk akkor, ha csupán azt szemrevételeznénk, mire nem jut a jövő esztendőben a megyei gazdálkodásban. Fontosabb, elsödlegesebb — mert egyben a feladatok végrehajtásához is így tel remtődik tervszerű alap — annak fölmérésére, mi mindenre telik a költség- vetésből és a fejlesztési alapból, s még fontosabb annak elérése, hogy amire futja, az valóban megle­gyen, időre elkészüljön, szolgálja a lakosságot. En­nek döntő jelentőségét megértette a tanácstestület; a hozzászólások igazolták a felelősségtudatot, s azt, hogy egyre többen látják be: a gyorsabb haladáshoz a gazdálkodás e terepén akkor lesznek meg a felté­telek, ha a termelőágazatok munkája hatékonyabbá vá­lik, ha nemcsak termelünk, hanem versenyképesen tesszük ezt. • T egnapi lapszámunk említett anyaga szá­mok, tények seregé­vel érzékeltette — bár ter­mészetesen nem adhatta vissza a testes program va­lamennyi részletét —, mi mindenben sikerül jövőre is előbbre jutni; óvodaépí­téstől az általános iskolák hálózatának bővítéség, a kistarcsai kórház átadá­sáig. Azért, hogy némileg világosabban láthassuk a teendők bonyolult össze­függéseit, néhány mondat erejéig helyezzük nagyító alá a fejlesztési alap egyet­len tételét. Ez a tétel a la­kásépítéssel összefüggő egyéb beruházásokra fordí­tandó összeg: 390 millió fo­rint! Magyarán: nemcsak a célcsoportos lakások fede­zetét kell elkülöníteni, ha­nem mindazoknak az intéz­ményeknek, építményeknek a költségeit is — bölcsődé­től a gyógyszertáron át a tömzfűtőműig, a járdáig, a csatornáig —, amelyek nél­kül az új otthonok nem lennének használhatók. Ez a pénz nagy összeg, akadna helye másutt is, ámde el­vehető? Türelmes, zsúfolt szám­oszlopokat felbontó mun­kával szinte a költségvetés, a fejlesztési alap vala­mennyi részletét így ele­mezhetnék, azaz tudomásul kell venni: a pénz javának eleve meghatározott a he­lye. Mert ha kórházat épí­tünk — s végre építhetünk —, akkor oda lakások is kellenek, nővérszállás is kell, ahogy közművek szin­tén, berendezés ugyancsak. A szabadon felhasználható, azaz a különböző célokra kötöttség nélkül kiadható pénzösszeg csekély; a ké­vést jó beosztással illik te­hát kamatoztam, s ez nemcsak a megyei központi alapokra igaz, hanem a he­lyi tanácsok valamennyi gazdálkodási ténykedésére is. S az ésszerűen takaré­kos, a célszerűt a szüksé­gessel okosan vegyítő mun­kának mindkét helyen van­nak tartalékai. B elyesen választott súly­pontokat a költségve­tés és a fejlesztési alap, amikor az össztársa­dalmi szükségleteket rang­sorolva, a lakás- és köz­műépítést, az általános is­kolai tantermek számának növelését, új gyermekintéz­mények kialakítását, a kór­ház építését s bővítésének megkezdését, valamint az egészségügyi és a kulturá- lisalap-ellátás színvonalá­nak fejlesztését emelte ki a teendők rengetegéből. Való­ban itt sűrűsödnek a leg­égetőbb gondok, s minden kis lépés ezrek, tízezrek mindennapjait teszi köny- nyebbé. Nem feledhetik el ugyanis egy pillanatra sem a tanácsi testületek, hogy döntéseik mindenkor társa­dalompolitikai jelentőséget hordanak magukban; az ál­lampolgárok egyre nagyobb tábora igényli, hogy ne csupán arról tudjon, mi lesz, hanem arról is, máért s hogyan lesz az, ami a tervekbe került. Erősen különbözik ugyan a mérték, ám mégis igaz: a települések között egy sem akad olyan, ahol a jö­vő év ne hozna valami gyarapodást, változást. Azt azonban meg kell érteni: most nem a látványos lé­pések idejét éljük, némely dologban maga az az ered­mény, hogy tartani tudjuk az elért szintet. Nem köny- nyű ezzel a ténnyel szem­benézni, ám az igazságok súlya aligha függ attól, könnyen vagy nehezen el­fogadhatók. A megyében jövőre összesen — a költ­ségvetést és a fejlesztési alapot együttesen számítva — 4,7 milliárd forintot ad­hatnak ki a tanácsok, in­tézményeik és szerveik olyan feladatokra, melyek így vagy úgy, de a lakos­ságot szolgálják. Igaz, en­nek hatását nem mindenki érzi, érezheti egyformán, de hihetjük-e, hogy bármi­kor is sikerül ilyesfajta egyenlőséget kialakítani ? Éppen ' ezért a közreműkö­dés arányát, fokát nem be­folyásolhatja a részesedés mértéke; a társadalmi összefogásra, áldozatkész­ségre, ha valamikor, akkor most igazán szüksége van minden településnek. Mészáros Ottó Több építőanyag E VM-gyorsjelentés Elsősorban a termelőberen­dezések ésszerűbb kihasználá­sával és a termelékenység ja­vításával növelte termelését idén az építőanyag-ipar. Az év első tizenegy hónapjában a minisztériumi és tanácsi válla­latok, valamint az építőanyag­ipari szövetkezetek — amint az ÉVM gyorsjelentéséből ki­tűnik — 7,9 százalékkal bőví­tették termelésüket. Alapvető építőanyagokból kiegyensúlyo­zott volt az ellátás. Az egy évvel ezelőttinél 10 százalékkal több osztályozott és úgynevezett minőségi kavi­csot szállítottak a betonkeve­rő-telepeknek, amelyek e kiváló adalékanyag révén te­temes cementmegtakarítást ér­tek el. Munkaerőt, építési időt takarítanak meg a kivitelezők a Beton- és Vasbetonipari Mű­vek komplett, előregyártott váz-, födém- és falelemeivel, amelyekből több szintes épü­leteket szerelnek össze. Eredményes esztendő Folyamatos szállítás A Magyar Állategészségügyi Szolgálat irányításával jelen­tős sikereket értek el üzeme­ink az állattenyésztés általá­nos higiéniai fejlesztésében. Áz idei év eredményeként könyvelhetjük el, hogy közvet­len befejezés előtt áll a szarvasmarha-állomány tel­jes gümőkór-mentesítése. Az állategészségügy terüle­tén kormányszintű együtt­működési egyezményt írtunk alá. 1978-ban Finnországgal, Spanyolországgal és Irakkal. Kedvező állategészségügyi helyzetünknek tudható be az is, hogy a Terimpex számos országba szállít jelenleg is vá­gómarhát, juhot és más vágó­állatot, illetve feldolgozott állati eredetű terméket. Gazdaságosan — minőséget! Állásfoglalás a szocialista munkttYerseny-mozgalom évi folytatásáról A Szakszervezetek Országos Tanácsa és a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága — egyetértve a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1978. december 6-i ülésének megállapításai­val — felhívja a szervezett dolgozókat, a fiatalokat, munkásokat, mezőgazdasági dolgozókat, értelmiségieket és alkalmazottaikat a szocialista munkaverseny-mozga­lomban való további cselekvő részvételre, az 1979. évi terv sikeres megvalósítására. Ezzel szolgálhatjuk hazánk szocialista fejlődését az utóbbi két évtizedben az or­szág társadalmi-gazdaisági erőforrásainak gyarapításá­ban, népünk életszínvonalában eléírt jelentős eredmé­nyek megőrzését és további tervszerű növelését. Az 1979. évi népgazdasági terv teljesítése egész társa­dalmunktól, minden dolgozó­tól fokozott erőfeszítést, jobb munkát igényel. A dolgozók, a szocialista brigádok, a vál­lalatok kollektíváinak kezde. ményezései, a szocialista mun­ka verseny-mozgalom fontos té­nyezői társadalmi és gazda­sági előrehaladásunknak. A munkaverseny-mozgalom a ko­rábbiaknál eredményesebben mozgósítson a népgazdaság egyensúlyi helyzetének javítá­sát szolgáló legfontosabb fel­adatok megvalósítására. Ezért a szocialista brigádok, a vál­lalati kollektívák kezdeménye­zései az 1979. évben a gazda­ságosság fokozására, a gazdál­kodás minőségi követélményei­nek teljesítésére irányulja­nak. A munkaverseny válla­lati célkitűzéseiben és tartal­mában kapjon az eddigieknél nagyobb szerepet: O a termékszerkezet kor­szerűsítése, a ver­senyképes, jól értékesíthe­tő, jó minőségű, korszerű termékek gyártása, e ter­mékek exportjának foko­zása és a vállalt szállítási feltételek pontos teljesíté­se. O az anyaggal és az energiával való éssze­rű, fokozott takarékosság, különös tekintettel az im­portanyag-takarékosságra il­letve -kiváltásra, a termelés és a mun­ka szervezettségének javítása, a nagy értékű, gaz­daságosan üzemeltethető gépek, berendezések jobb kihasználása, a munkaidő­veszteségek csökkentése, a termelési kooperá­ció javítása, a szállí­tási szerződések fegyelme­zett betartása, O a beruházások szer­vezettségének fokozása, a részt vevő kollektívák együttműködésének javítása. Szükségesnek tartjuk, hogy a munkaverseny-mozgalom még hatékonyabban szolgálja társadalmunk szocialista viszo­Cl nyainak további erősítését. Ezért a szakszervezetek és a KISZ-szervezetek minden mun­kahelyen segítsék elő a mun­kához való viszony javítását, a felelősségtudat és a fegye­lem erősítését. A dolgozók és a kollektívák szocialista kötelezettségválla­lásai teljesítéséhez a gazdasá­gi vezetők biztosítsák a szük­séges feltételeket. A szocialista brigádmozga­lom résztvevői a kollektív összefogás, a példamutatásé jével járjanak élen a szocia lista munkaerkölcs, a munka- fegyelem, a technológiai fe­gyelem megszilárdításában, i gítsék a pályakezdők, fiatalok munkahelyi beilleszkedését, s általános és szakmai művel' ség, a politikai ismeretek gya­rapítását. A brigádok fejlesz- szék tovább közéleti tevékeny­ségüket, a szocialista gondol kodásmód és magatartás ele­meit munkahelyen és lakóhe­lyen egyaránt. A Szakszervezetek Országos Tanácsa és a Magyar Kommu­nista Ifjúsági Szövetség Köz­ponti Bizottsága kifejezik azt a meggyőződésüket, hogy a szervezett dolgozókban, ifjú­ságunkban megvan a képesség, a tapasztalat és a határozott szándék, hogy tudásukkal, szorgalmukkal, munkában va­ló példás, fegyelmezett helyt­állásukkal segítsék megoldani az egész társadalmunk, dol­gozó népünk alapvető érde­keit szolgáló 1979. évi felada­tokat. TÜSÉP-AFOP körkép Kisebb választék — egyenletes ellátás A téli hónapok szezonjá­ban Pest megye négy telepü­lésén néztük meg, van-e elég szén, fá és fűtőolaj. A dabasi járásban Gyálon, szombaton reggel is várakoz­tak a fűtőolaj kútnál. — Általában, folyamatosan kaptuk a fűtőolajat — tájékoz­tatott Ongai Attila kútkezelő. — Százhalombattáról, az ócsai elosztó központon keresztül ér­kezik, s csak néha fordul elő 3—4 órás fennakadás. Ennek is elsősorban az az oka, hogy a forgalmunkhoz képest viszonylag kicsi, mindössze 25 ezer literes a tárolónk, ezért a tartálykocsit csak akkor tudjuk megrendelni, ha már majd­nem elfogyott a készlet. A gyáli Tüzépnél Kelemen László telepvezető szerint csak ritkán fordul elő két-három napos fennakadás, de az im­portból érkező kazánszén, koksz és brikett már hónapok óta hiányzik. A vasúti kocsik hiánya miatt az utolsó 3 havi tűzifa rendelésüknek eddig mindössze 60 százalékát kap­ták meg. Elkészült a hordegyár társüzeme Próbatermelés Ceglédien a szék illés- és temtlarészlegben ^Cegléd új ipartelepén jelen­tős beruházással, több üzemet épített eddig a Fűrész-, Le­mez- és Hordóipari Vállalat. A fűrészüzemben 1974-ben kezdődött meg a termelés, majd ezt követte a hordógyár. Most pedig befejezés előtt áll 220 millió forint költséggel a székülés- és támla gyáregység. Az új üzemben évente 6000 köbméter terméket állítanak elő, s ebből mintegy 1500 köb­métert tudnak exportálni. Legnagyobb hazai felhasználó­ja lesz a ceglédi gyárnak a Szék- és Kárpitosipari Válla­lat, valamint a veszprémi Ba­laton Bútorgyár. Az új üzemhez a finnorszá­gi Lahtiból vásárolták' a be­rendezések zömét. Három finn szakember irányította a sze­relést. A munkák lassan be­fejezéshez közelednek. Első­ként a két nagyfrekvenciás présgép kezdte meg a próbatermelést. Az 1600 négyzetméter alapte­rületű csarnokot a Bács me­gyei Állami Építőipari Válla­lat szakemberei készítették el határidőre. Százharminc em­bernek biztosít munkalehető­séget az üzem. Tízen voltak egyhónapos tanulmányúton, melynek során megismerked­A nagyfrekvenciás présgépről lekerült első darabok, amelyeket veszprémi Balaton Bútorgyárnak szállítanak Kép, szöveg: Koppány György tek a szakemberek, a gépek kezelésével és az esetleges javítási lehetőségekkel. Az el­múlt napokban a jövendő üzem 25 dolgozója tett házi vizsgát a présüzemben, a kü­lönböző gépek kezeléséből. A vállalat 360.millió fo­rintot ruházott be a ceglédi gyáregységbe. A szék­ülés üzemben a jövő év első negyedében kezdődik meg a teljes próbaüzem. Azt is el kell mondani, hogy ez az üzem egyedülálló Európában, ugyan­is ilyen komplett gépsorokat egyetlen felhasználó cég sem vásárolt még eddig. A ráckevei járásban a *rf- getszentmiklósi Tüzépet keres­tük fel. . — Lengyel kazánszénből és NDK brikettből nem si­került folyamatosan megoldani a la­kosság ellátását — mondta Németh Zoltán telepvezető. Az iskolák és a gyermekintézmé­nyek fűtéséhez szükséges ka­zánszenet azonban hiánytala­nul kiszállítottuk. Halásztelken nincs Tüzép-te- lep, a lakosság a szilárd tüze­lőanyagokat Szigethalomról, Csepelről, illetve Szigetszent- miklósról szerzi be. Nyilván ezért is fűtenek sokan olajjal. — Két 600 forintos tüzelő­utalványomat már hónapok óta leadtam Szigethalmon, de az­óta sem érkezett NDK brikett — mondja a két kannával az olajkút mellett várakozó Ha- netz János, a Ságvári utcából. Ezért kell olajjal fűtenünk. Olajból még egyszer sem volt hiány a községben. A vecsési Tüzép-telep szi­lárd fűtőanyagot és olajat egy­aránt árusít. Valkai Nándomé telepvezető-helyettes vélemé­nye szerint mennyiségileg zavartalan az ellátás. — Ritkán fordult elő ebben a fűtési idényben, hogy egy­két szállítás kimaradt. Gondot okozott, hogy a vártnál keve­sebb lengyel kazánszenet kap­tunk. Olaj viszont van elég, mindig tele a két 50 ezer lite­res tároló. Nincs tehát nagyobb baj a tüzelőellátással, arra azonban gondoljanak a vásárlók, hogy a Tüzép-telepek többsége ja­nuár 2-től 6-ig leltározás mi­att zárva lesz. Kr. Gy. KOZ EL ÉT Olivio Fires, a Guinea és a zöld-foki-szigetek Afrikai Fii;. • getlenségi Pártja Végrehajtó Bizottságának tagja, a Zöld­foki Köztársaság nemzetgyűlé­sének elnökhelyettese vezette azt a pártküldöttséget, amely az MSZMP Központi Bizott­ságának meghívására egyhetes látogatást tett hazánkban. A delegációt fogadta Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. A kül­döttek felkeresték a püspök­hatvani Galgavölgye Termelő szövetkezetét is. A vendégek tegnap utaztak el Budapestről. Mohamed Hammandi, az ira­ki árhivatal elnöke tanácsko­zásokat folytatott Budapesten a két ország árképzési és ár­politikai gyakorlatáról. Az iraki vendég szombaton uta­zott el hazánkból.

Next

/
Thumbnails
Contents