Pest Megyi Hírlap, 1978. december (22. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-16 / 296. szám

Ev végi zárás A városi tanács pénzügyi, terv- és munkaügyi osztá­lyán a napokban készítik az év végi zárást. Az előzetes eredmények szerint, Cegléd lakói többsé­gükben eleget tettek adófize­tési kötelezettségüknek, nem tartoznak. Akadnak azonban, akik még a mai napig sem fizették be adójukat, mely több ezer forintra rúg. Az osztály listát készített a hát­ralékosokról és szigorúan el­jár velük szemben, mulasztá­suk miatt. Aki nem biztos benne, hogy maradéktalanul megfizette-e minden adóját, keresse fel a hivatalt, szívesen megad­ják neki a szükséges felvilá­gosítást. Megszívlelendő tanács: ajánlatos legkésőbb hétfőig eleget tenni a befizetési kö­telezettségnek, azért, hogy a pénz idejében megérkezzék még ebben az esztendőben jó­vá tudják írni. Fontos az esetleges téves könyvelések elkei ülése vé­gett, hogy a gépjárműadó csekkjébe ráírják a forgalmi rendszámot. A Zója brigád ajándéka Tévét kapott egy nagy család Díjmentesen küldött alkatrészt a pesti gyár Közeledik a karácsony. Bár a lehullt hó csak néhány na­pig örvendeztette meg a gye­rekeket a tereken és az utcá­kon, azután latyakos lett de­cember közepe, mégis érző­dik az ünnepi készülődés iz­galma. Az ajándékozás öröm. Öröm a megajándékozottnak és az ajándékozónak egyaránt. Az emberek egymás iránti ér­zéseiket, melyeket szavakkal olykor csak sután, félénken mondhatnak el, ilyenkor, ün­nep táján, szívesebben feje­zik ki kisebb-nagyobb aján­dékkal. A legértékesebb az, amit az ajándékozó igazi sze­retettel, szívvel nyújt át, amire a legjobban szükség van és meglepetés is egy­ben. Talán erre gondoltak a Közúti Géjpellátó Vállalat ceg­lédi gyárában a Zója brigád tagjai, amikor elhatározták, hogy olyasmivel teszik bol­doggá a vállalatnál dolgozó A BEM SE UTOLSÓ MÉRKŐZÉSE Pákozdi Sándor ezüstérmes Sikeresen dolgoznak a városi utánpótlás nevelői második Sárik Józsefnek és a 35 kg-ban rajthoz állt Támadi Tibornak nem sikerült. (Tá­madi az első három közé sem került be.) Eredmények: 35 kg-ban 1. Nagy László (Földvári K. iskola), 41 kg- ban 1. Schaffánberger Csaba (Táncsics iskola), 53 kg-ban I. Tóth László (Mészáros is­kola). Pest megyéből négyen szereztek aranyérmet, közü­lük három ceglédi. Ez a siker a város utánpótlásának neve­lőit dicséri. ★ VASÁRNAPI sportműsor Labdarúgás. Befejeződött a lagdarúgó NB II. őszi idénye. A Bem SE, ötven százalékos teljesítménnyel, 18 ponttal, a II. helyen végzett. Ebben az évben mégis lesz még egy mérkőzés, mivel megrendezik a tavaszi első fordulót: a Bem SE délután egy órakor — a gerjei sport­telepen — a KSC együttesét látja vendégül. A Szegedi Dózsa ellen nem sikerült a várt győzelmet megszereznie, elsősorban a gólképtelen csa­tárok miatt. A KSC ellen mindenképpen határozottab­ban, jobban kell játszania, hogy *Cegléden maradjanak a bajnoki pontok. U. L. MA Kosárlabda-torna A KISZ városi bizottsága, az Edzett ifjúságért mozgalom követelményeinek teljesítése, a sportág népszerűsítése ér­dekében, kosárlabda tornát rendez, a város középiskolás diákjainak részvételével. A versenykiírás értelmében, csak azok kosarazhatnak, akik nem igazolt játékosok. Tegnap, pénteken délután a szakmunkásképző intézet Hold utcai tornatermében a fiúk mérkőztek, ma, szombaton, három órától, a Kossuth Gim­náziumban a lányok mérik össze tudásul ÁTENGEDTE A VEZETÉST Ittasan — vontatón, motoron MEGBÍRSÁGOLT SZABÁLYSZEGŐK Megesik, hogy nem jószívű­ség, nem baráti gesztus, ha­nem felelőtlenség, ha valaki egy másik ember kívánságát teljesíti. A KRESZ-t a huszonkét éves Madar Sándor lakatos, nyársapáti lakos is ismerte, mégis október 29-én délelőtt a munkahelye tulajdonában levő vontató vezetését áten­gedte Nyújtó Mihálynak, aki ittas volt. Nyújtó a község belterületén, a József Attila úton haladt, amikor igazoltat­ták. A mezőgazdasági vontató vezetését ittas személynek át­engedő fiatalembert 1500 fo­rint pénzbüntetés megfizető ■ sére kötelezte a szabálysértési hatóság. Felelősségre vonják az ittas vezetőt is. Szintén ittasan vezetett ok­tóber 24-én este a harminc­egy éves Tóth Balázs csemől traktoros is: motorkerékpárra ült, de előbb bort ivott. Érezni lehetett rajta az ital szagát, hiába mentegetődzött, amikor felszólították, hogy mutassa meg igazolványait. A szabálysértésért 1500 fo­rint bírság megfizetésére kö­telezték. Babis Károlyné családjának karácsonyát, amihez a ke­vés jövedelmű családfő nem juttathatta volna iskolába, óvodába járó, emberré cse­peredő hét gyerekét. Tudomást szereztek róla, hogy ez év őszén, társadal­mi összefogással jutott vil­lanyfényhez a család. Ügy vélték, a segítségadást foly­tatni kell. Tudták, a szűcs­telepi család titkolt vágya, hogy az ő házuk tetején is ott álljon vigyázzban a tele­vízió antenna, épp úgy, mint a szomszéd házikók tetején. A tíz brigádtag összedug­ta a fejét és megszületett a közös elhatározás. Molnár Károlynénak, egyik társuknak a padlásán ott porosodott egy régebbi típusú, alkatrész hiányában használ­hatatlan tv-készülék. — Azt kell valamiképp, mi­nél előbb használhatóvá ten­ni! — mondották egymásnak. A szándék tettekben való­sult meg. A Gelka helyi ja­vítórészlege a hibás készülék javítását alkatrészhiány miatt nem vállalta, de a brigád nem hagyta annyiban. Levélben keresték meg az Orion Rádió_ és Villamossági Gyár igazgatóját. Beavatták a brigád tervébe, és kérték a segítségét Egy héttel később megér­kezett az Orion Gyár válasza: a hárommondatos, tömör fo- galmázású levél közölte, hogy az emberség a hetven kilomé­terrel távolabb élő, ismeret­len embereknek is ugyanazt jelenti, s a kért típusú al­katrész, díjmentes szállítóle­véllel, a KÖZGÉP címére fel­adva, már úton volt Ceg­léd felé. Huczman János szb-tag közbenjárására, a hibás ké­szüléket soron kívül rendbe­hozták. S december 12-e a Zója szocialista brigádnak kétsze­res örömet hozott. Egy évvel korában, azon a napon ala­kult meg a brigád. A pénzügyi osztály nődolgozói akkqr Zója Kozmogyemjanszkaja nevét választották a brigád nevéül. Most, egy év múltán, azon a napon szállították a készülé­ket és az antennát a Dabis család otthonába. Szebb ajándékot, mint a kultúra képes-hangos, mo­dern kincsestárát, alig ad­hattak volna a gyertyafényes, gyanta- és kalácsillatú, gyer­mekörömtől hangos ünnep al­kalmából. Sándor Béla Holnap NövemféR­hangverseífeR Holnap, dacember 17-én, délután 3 órai kezdettel tart­ják meg növendékhangverse­nyüket a ceglédi zeneiskolá­ban Doctor Ödönné, fél négy órai kezdettel pedig dr. Kiss Mihályné zongoraszakos tanít­ványai. KÜLÖNKIADÁSA XXII. ÉVFOLYAM, 296. SZÁM 1978. DECEMBER 16., SZOMBAT A jó minőség — követelmény Telve a ZÖLDÉRT raktárai Megkötöttek a következő évi szerződéseket Sűrűek a sorok az idén is a felvásárlási és a kiszállí­tási naplókban a ZÖLDÉRT ceglédi, Külső Pesti úti iro­dáiban. Most, hogy az évet sum­mázzák, arról tanúskodnak az adatok, hogy nem ment minden olyan könnyen, mint ahogyan a szerződést kötött közös gazdaságok a tervek készítésekor elképzelték. A kedvezőtlen időjárás követ­keztében a kelleténél kevesebb lett a zöldpaprika, gömbölyö- dött, de sehogyan sem akart pirosodni a para­dicsom, eltolódott a dinnyés zezon, annyira, hogy például a ZÖLDÉRT az első görög- dinnyeexport-szállítmányát augusztus 26-án küldte az NDK.ba és Csehszlovákiába, az utolsó transzport pedig szeptember 17-én gördült ki az állomásról, jó idő járt vi­szont a burgonyára és a szil­vára. A ceglédi ZÖLDÉRT 570 vagon árut exportált. Az első küldemény spárga volt, 15 vagonnyi exportképeset szed­tek fel az albertirsai határ jól gondozott telepéről. Ko­rai paradicsomból két vagon­nyit juttatott külföldre az abonyi Üj Világ Termelőszö­vetkezet, a ZÖLDÉRT se­gítségével. A tapasztalat sze­rint, még többnek is piaca volna, keresett. cikk a kelle­mes ízű, vitamindús korai paradicsom. A felvásárolt 300 vagon gö­rögdinnye nyolcvan 3 zúza lé­ka szintén exportra került. Érdekes megfigyelés: itthon a vásárlóközönség ragaszko­dik a régi szokásokhoz, nem fogyott a dinnye augusztus végétől, pedig itt-ott csak szeptember elején tudták megkezdeni a szüretelését, mert akkorra ért be. Szilvából 40 vagonnyi uta­zott határainkon túlra, a várt­nak többszöröse. Tavaly szil­vából csak 17 vagonnal szál­líthattak. A ceglédi járásban termő almának szintén lett volna piaca, ha annyi terem, amennyit az előzetes számí­tások szerint, tavaly a gaz­daságok ígértek. Sajnos, a ZÖLDÉRT a tervezettnél 20 százalékkal kevesebbet tudott csak felvásárolni. A minőség viszonylag jónak mondható. Almából 141 vagonnal ex­portáltak. Kiváló minőség­ben, a HUNGAROFRUCT se­gítségével, 30 vagon körsze­dett alma került a nyugati országokba. (A körszedés azt jelenti, hogy a fák ágain először színesedő, érő almákat akkor szedik le, amikor már félig megpirultak.) Szovjet exportra 44 vagon almát szállítottak. Hosszú évek óta először, a hazai termésű burgo­nyából jut külföldre is. Száznyolcvan vagonnyit szál­lítottak el, de bőven maradt hazai ellátásra. Itthon, ta­valy november végéig, 312 vagon burgonyát értékesített a ceglédi ZÖLDÉRT kirendelt­ség, ebben az évben már 496 vagonnyit. A zöldségforgalom kisabb volt a tavalyinál, a paprika és a paradicsom rosszabb ter­mése miatt. Az uborkával sem lehetett dicsekedni. A répa, a gyökérzöldség és a káposzta viszont meghálálta a vele való fáradozást. A ZÖLDÉRT a lakosság terményellátásával is foglal­kozik, Philaxia-termékeket ér­tékesít, a közös gazdaságok igénye és a háztáji gazdák kívánsága szerint. A termény­ellátás ebben az évben aka­dozott, az alapanyaghiány miatt. Hetven vagonos elma­radást tapasztáíták, a terve­zetthez képest. Philaxia-ter- mékekből viszont 358 va­gonnal forgalmaztak novem­ber végéig, vagyis 14 vagon­nal többet, mint tavaly, ha­sonló időszakban. A téli hónapokra teli a ZÖLDÉRT raktára, rendsze­resen és jól el tudja látni a boltokat, a lakosságot. Télire 100 vagon burgonyát tárol­nak, 8 vagon fejes- és 4 va­gon kelkáposztát, elegendő leveszöldséget, céklát, vörös­hagymát, fokhagymát és al­mát is. Ha kifogyna, más, megyei t-árs kirendeltségek tudnak majd segíteni. A raktározást a napok­ban ellenőrizte a KERMI és a Pest megyei Tanács Kereskedelmi Felügyelősé­ge, mindenről elismerően nyilatkozva, jó bizonyít­ványt állított ki az áruk­ról. Az 1979. évre szóló szerző­déseket már hetekkel ezelőtt megkötötték: két közös gaz­daság, az albertirsai Szabad­ság és a dánszentmiklósi Mi­csurin tsz 450 vagon burgo­nyát termeszt, a város, járás gazdaságai zöldségből 781 va­gonnal, gyümölcsből 285 va­gonnal szállítanak. Mint a termesztő közös gazdaságok ígérték, nagy gondot fordíta­nak, saját hasznuk érdekében is, a gyümölcsfaültetvények gondozására, á zöldségnek szánt területek megművelé­sére, vegyszerezésére és arra, hogy' jó mifiőségű, szép, hi­bátlan áru kerülhessen for­galomba. E. IC Á szolnoki rádió műsora DECEMBER 18-TOL 24-IG Hétfő, 17.00: Hírek. 17.05: „Él” a mikrofon — Jászladá- nyon. Zenés, szórakoztató ri­portműsor. 18.00—18.30: Al­földi krónika. Sporthírek: Rit­mikus percek. Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Kedd, 17.00: Hírek. Az év slágereiből, I. Közben: Szemle üzem; lapokból. 17.20: Űttörő- híradó. Évvégi különkiadás. (A tartalomból: Kiskarácsony, nagy karácsony. Hol jártunk, üj, kéttantermes Iskola Csenefein Átadták Cscmöben az új, kéttantermes általános iskolát, melyhez modern tornaterein is tartozik. Képünkön: Galacz Klára tanárnő a napközis csoport foglalkozásán. Várkonyi Pál felvétele mit láttunk? Azt szeretném hallani, hogy ... Többet ész­szel, mint pénzzel. Minirodeó.). Operettkeringők. 18.00—18.30: Alföldi krónika. Aretha Franklin énekel. Hírösszefog­laló, lap- és műsorelőzetes. Szerda, 17.00: Hírek. 17.05: Farmerklub. Minden jó, ha jó a vége... 18.00—18.30: Al­földi krónika. Örökzöld meló­diák. Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Csütörtök, 17.00: Hírek. 17.05: Szállítási csúcs után, — ünnepi csúcs előtt. Fórum a stúdióban. 18.00—18.30: Alföldi krónika. Piaci szemle. Beat- parádé. Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Péntek, 17.00: Hírek. Köny- nyűzene. Agrober, 79. Szol­noki kórusok a budapesti Szovjet Kultúra Házában. Kulturális figyelő. (A tarta­lomból: A Tangó a Szigligeti­ben. A munkahelyi művelő­désről. Folyóiratszemle.) Az év slágereiből. 10.00—Í8.30: Al­földi krónika. Nótakedvelők­nek. Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Szombat, 17.00: Hírek. 17.05: Ritmuisrodeó. 18.00—18.30: Hétvégi kaleidoszkóp. (A tar­talomból: A nap hírei, esemé­nyei. Ünnepi tudnivalók, programajánlat, sporthírek, lapszemle.) Vasárnap, 17.00—18.00: Ka­rácsonyi ének. Dokumentum összeállítás a sajtó tükrében. Közreműködnek a szolnoki Szigligeti Színház művészei. 13.0!^—13.30: Snort és muzsika. Éwégi összefoglaló. Ünnepi kiadás. Az adások mindennap a 222 méteres középhullámon hang­zanak el. Ökölvívás Nyíregyházán találkoztak az ország legjobb serdülő ököl­vívói az 1978. évi magyar baj­nokságon, melyen ötvenegy szakosztály száznyolcvanöt sportolója állt a szorítóba. A négynapos viadalon a Ceglédi VSE csak csonka csa­pattal szerepelhetett: a rész­vétel jogát az előcsatározások során öten harcolták ki, akik közül végül csak Pákozdi Sán­dor mérkőzhetett, s a Vasutas sportolója kitett magáért. Az I. korcsoportban, az 1964-ben születettek között, nagyváltósúlyban rajthoz álló Pákozdi két ellenféllel talál­kozott. Először egyhangú pon­tozással nyert az EVIG-beli André ellen, majd a döntőben ugyanúgy kikapott az FTC fiataljától, Dezsőtől: ez a ve­reség azt jelentette, hogy súlycsoportjában a második helyen végzett. A II. korcsoportban, lég­súlyban indult el a 203. szá­mú DSK versenyzője, Kiss, aki bronzérmet nyert. Birkózás A Pest megyei birkózó szö­vetség Cegléden országos egyéni ifjúsági versenyt ren­dezett, kötöttfogásban. ,Szép számú mezőny gyűlt össze, Pécsről, Szombathely­ről és Kaposvárról is érkez­tek birkózók. A ceglédiek kö­zül Győr János szerepelt a legjobban, aki első helyezést ért el. Eredmények: 56 kg-ban 3. Búzás Imre, 60 kg-ban 3. Dajka Tibor, 70 kg-ban 3. Galambos József, 75 kg-ban 1. Győr János, 2. Soltész János. ★ Debrecenben tartották meg az úttörő-olimpia területi döntőjét. A ceglédi diákok ki­emelkedően szerepeltek, az öt induló közül hárman harcol­ták ki a továbbjutás jogát, ami nem volt könnyű, hiszen valamennyi súlycsoportból csak az első helyezett vehet majd részt a legjobbak ver­senyén, de csak a 38 kg-ban I

Next

/
Thumbnails
Contents