Pest Megyi Hírlap, 1978. november (22. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-09 / 264. szám

\ Sétám “tf sJtsMOP 1978. NOVEMBER 9., CSÜTtíRTÜK LAPOZ­GATÓ Zeneszerzők megidézése ,fA nagy és maguk útján já­ró művészi egyéniségeknek a tömegekkel való küzdelmei a legizgalmasabb és legérdeke­sebb fejezetei a kultúrhistó- riának. A tömegek a megszo­kottat, a konvencionálisát ke­resik és szeretik, épp ezért ér­A lélekábrázolás laterna magicája A véletlen folytán úgy jött össze három szépprózai kötet is az Európa Könyvkiadó köz­kedvelt sorozataiból — A Vi­lágirodalom Remekeiből és az Európa Zsebkönyvekből —, hogy mindegyik a laterna ma­gica képéhez hasonlóan mu­tatja be a maga valóságdarab­ját A laterna magica rése persze ez esetben az író tuda­tos és tudat alatti módszere, ábrázoláskészsége, az, ahogyan ő megélte és értelmezte a szóban forgó jelenségcsoportot — az ő tudata. A „fordított kép”, vagyis ami a világból ekként átvetítve megjelenik, az mind a három kötet eseté­ben egy-egy személy, az író egy-egy hőse lelkében tükrö­ződő valóság, tehát az „ő így élte meg” attitűdje közös a három könyvben. f 0 Ábránd Federico de Roberto Ábránd című regénye esetében — ez A Világirodalom Remekei so­rozatban jelent meg Telegdi Polgár István fordításában, Neményi Kázmér utószavával — egy női lélekben tükröző­dő múlt századi olasz világ jelenik meg. A szerző Szicí­liában született, jórészt ott is élt, s ahhoz az írócsoporthoz tartozott, amelyet szicíliai is­kola néven tart számon az irodalomtörténet. Ez az irányzat — a verizmus — rokona a francia natura­lizmusnak, a valóság dokumen­tálására és módszeres ábrázo­lására törekszik, couleur loca- le-jában jelentős szerepe van a tájnyelvi elemeknek s egy­általán, a nyelvhasználatnak, az idegen nyelvet is beleért­ve. Mégis más, mint a natu­ralizmus — s ezt különösen de Róberténál érezzük. Itt nagy szerepet kap a lélekrajz, a belső elemzés, egyfajta lé­lektani realizmus. A csoport Az Alaszkában született észak-amerikai írónőnek, Ma­ry McCarthynek A csoport cí­mű regénye az Európa Zseb­könyvek népszerű sorozatában látott nyomdafestéket Dezsényi Katalin fordításában. Ezt a regényt tartják az írónő leg­maradandóbb könyvének. Eb­ben nyolc diáklánynak az is­kola utáni életét, útját követi nyomon a harmincas években. A lelki vagy pedagógiai probléma, ami foglalkoztatja ebben a könyvben, az a tö­rés, változás, ami az iskola után az életbe kikerülőkben szokott végbemenni előbb- utóbb s attól függő mértékben, mélységben és intenzitással, amennyire ideák és illúziók uralják őket. Ez bizonyos mér­tékig természetes konfliktus, hiszen az iskolából kikerülő más — nagyobb, nyitottabb — közösségbe, más feltételrend­szerbe stb. jut, minden ko­molyabbra fordul. Mind a pedagógiának, mind az életvitelnek fontos kérdé­se, hogyan lehet és hogyan si­kerül áthidalni ezt a különbö­zőséget. Márpedig ' McCarthy erősen pedagógushajlamú író­nő, aki a regényben is eszközt lát az emberek nevelésére. Hangsúlyoznunk kell a félre­értések elkerülése végett: re­gényben! Tehát az irodalmi művet, ábrázolásmódot eszé­ben sincs feláldozni a nevelő szándék miatt A Hold-leányok Itdlo Calvino neve jól ismert nálunk is. Az olasz író, aki fiatalon részt vett a fasizmus elleni partizánmozgalomban, és az ötvenes évek közepéig kommunista párttag volt, sok­szor megjelent a Nagyvilág­ban társadalmi fogantatású, súlyú, sokszor fanyar, szürrea- lisztikus, a nevetést meg­akasztó humorú novelláival, olvashattuk már regényeit is. A Zsebkönyvek között meg­jelent elbeszéléskötete — me­lyeit Barna Imre, Nemeskürthy István és Telegdi Polgár Ist­ván fordított — A Hold-leá­nyok címet viseli, ennek a valóban szürrealisztikus, kicsit sci-fi ízű prózai víziónak a címét. Mégis, a kötet novel­láinak többsége nem ilyen, ha­nem nagyrészt a háború alat­ti és utáni idők társadalmi valóságából meríti az egy-egy szereplő lelkén, emlékezetén, megélésén átszűrt történeteit. Németh Ferenc Hatvanyné Marton ménye Reinitzről, Erzsébet fest­in őst megje­lent kötet címlapján. tétlenséggel és igazságtalan el­lenségeskedéssel állanak az újítókkal szemben...” — Rei- nitz Béla írta le ezeket a so­rokat 1918 tavaszán, Bartók A kékszakállú herceg vára című operájának bemutatója alkal­mából. Az a forradalmár ügy­véd-zeneszerző, aki Ady-dalai- val olyan népszerűséget és elismerést vívott ki pályatár­sai és a közönség körében, amely mintegy megcáfolni látszik az előbbi idézetet. De folytassuk a sort a pályatárs művéről írottakkal: „Bartók Béla művészi küzdelme arány­lag nem is volt túlságosan ne­héz. A Fából faragott királyfi tavalyi bemutatója után szin­te egyszerre omlottak le előtte a meg nem értés kípai falai, a nagyközönség máról holnapra szívébe fogadta a zseniális művészetét, és a Kékszakállú bemutatója tulajdonképp csak megpecsételése volt a tavalyi döntő csata diadalának.” Ezek a mondatok Reinitz Béla meggyőződéséről, kiállá­sáról győzhetik meg az olva­sót Mindenekelőtt azért, mert tulajdonképpen Reinitz szem­léletének megváltozását jelzik. Mindez csak momentum az életéből, de arra mindenkép­pen példa,, hogy ezzel is érzé­keltessük elkötelezettségét, egy ember hovatartozásának a megszilárd ulását Reinitzről De valójában mit is tudunk mi Reinitz Béláról? A kérdést Flórián László és Vajda János teszi fel a róla szóló könyv­ben, amelyet az Ady-versek első megzenésítő! e és a pro­letárdiktatúra zenei ügyeinek irányítója születésének száza­dik évfordulójára jelentetett meg a Zeneműkiadó. Valljuk be: a már elmondott két dol­gon túl alig tudunk valamit felemlíteni. Pedig ahogy a XX. század első felének története tele van fordulatokkal, érdekes embe­rekkel, a haladás ügyének ál­dozat«« harcosaival: forradal­makkal és forradalmárokkal, úgy érdemes aprólékosan fel­térképezni ennek, az izgatóan 'cselekvésre késztető kornak a mozgatórugóit, összetevőit, bemutatni a szellem átalaku­lásának és alakításának igazi harcosait. Flórián László Vajda János mintegy meg- érezve az idő sürgetését, erre -vállalkozott: regényes előadás­mód helyett a valóságot kíván­ja tudottá tenni. Dokumentu­mokkal, levelekkel, vélemé­nyekkel, cikkekkel és egyéb megbízható források alapján rajzolnak hiteles portrét Rei­nitz Béláról, mielőtt a legen­dák teljesen beborítanák gara­bonciás életét. Schubertról Gál Zsuzsa ugyancsak év­fordulós könyvvel jelentkezett. A kitűnő tollú írónő sorozata — Az én zeneszerzőm — osz­tatlan sikert arat a tizenévesek körében. A százötven esztendeje el­hunyt zeneszerző munkásságá­nak, életútjának megidézése hálás feladat, egyben, könnyen a felszínesség felé csalogathat­ja az arra vállalkozót. Elsősor­ban azért, mert a legtermésze­tesebb hangszer, az emberi énekhang, valamint a zongora eszközei Schubert művészeté­ben mindentudókká válnak: megidézik a mezei virág illa­tát. a rémséges éjszaka hangu­latát, az élet ezernyi örömét és könyörtelen csapásait. Ám Gál Zsuzsa nem enged a csábítás­nak, a schuberti kis formák művészetének bemutatásával mellőzi a heroikus freskót. Brahmsról Elkerüli a lengyel Ludwik Erhardt is a regényes életraj­zok buktatóit Brahmsról írott munkájában. A századelő életregényei ugyanis olyan be­mutatásra törekedtek, ame­lyeknek az idillikus hangulata már-már félremagyarázta a műveket; a történetek mintha önmaguktől születtek volna — társasági szórakozásként, és az opuszok mintegy kísérő- jelenséged volnának egy*egy életnek. Erhardt gyökeresen szakít ezzel a nézettel. Tehette és Brahms esetében különösen szükség volt erre, hiszen a romantika nagy al­kotójának az élete — mozgal­mas ifjúságától eltekintve — a művekben volt csak esemé­nyekben gazdag Nemcsak dá­tumokat tár fel és rögzít, ha­nem a kor egészébe ágyazva világitja meg azt az alkotói módszert, amelynek kitel j éle­dését többek között négy szim­fónia fémjelzi. E-haydt könyve (Zenemű­kiadó) a Brahms-irodalom nyeresége. Molnár Zsolt A Nagy Sárga Folyónál Minden idők legnagyobb sinológusának (Kína-kutatójá- nak) a francia Masperónak alapvető kézikönyve: Az ókori Kína mindnyájunk örömére végre szakszerű, fordításban magyarul is megjelent a Gon­dolat Kiadónál. Csongor Bar­nabás ültette át nyelvünkre, munkáját Ligeti Lajos ellen­őrizte és Tőkei Ferenc írt hoz­zá utószót. Valóságos felfedezésszámba menő könyv Maspero mester­műve. A mienktől ugyan független volt, Kína ókori történelme saját útját járta végig, de óha­tatlanul is olyan párhuzamok­kal találkozunk, melyek a vi­lág más részein is megtalálha­tók. Kína ókorának különleges fontossága, hogy az élet min­den irányú szabályozottsága voltaképpen akkor, tehát még két, két és fél évezreddel ez­előtt alakult ki, és fő vonásai­ban a legújabb korokig fenn­maradt ! Kezdettől fogva a paraszt­ság volt a társadalom fő ere­je, felette egy nemességféle réteg vagy talán inkább osz­tály uralkodott, és legfelül az égi hatalom földi mása: a fe­KÍNA FEJLŐDÉSE AZ ÓKORBAN jedelemé, Illetve a királyé, majd a császáré. Szabályoztak minden# a települést, az étkezést, a Ruhá­zatot, a munkát, sőt még a hadászatot, a szertartásokat és a közgondolkodást is. A kínai közembernek nem lehe­tett egyéni élete, vagy egyéni­sége, de hasonló szabályok kö­tötték meg a felső réteg, sőt az uralkodó ténykedését is. A parasztok pl. egyforma házak­ban, lehetőleg egyenlő létszá­mú falvakban laktak, ezeket negyedekre osztották. A váro­sok gigantikus méretű falvak voltak, csupán kézművesekkel és kereskedőkkel, a főváros pedig a királyi palotával. A király hatalma az égi istentől eredt, de ha megszegte az er­kölcsi és egyéb törvényeket, előírásokat és a népre aszály, árvíz, járvány sújtott, vagy ellenség tört rá, a király el­vesztette szent és sérthetetlen voltát, letaszították, megölték. Csak a nemesi ifjak járhat­tak iskolába, ahol a kormány­zás, a fegyverforgatás és az ének, zene, tánc fortályait ta­nulták meg, nem is eredmény­telenül. Minden nemesi ta­nácskozás pl. énekkel, tánccal és részegséggel járt. Bármily szilárd is volt a hatalmuk, és a köznép nevében „érdekében” gyakorolták is, mindenkinek a puszta léte volt veszélyeztetve és abszolút bizonytalan. Mindennapos volt pi. a háború. Ezt is szigorú szabá­lyok, szertartások szerint és a jóslatoknak megfelelően vív­ták meg. Nemcsak a hadjá­rat, hanem minden fontosabb közéleti tényekedés előtt is jósoltattak, mégpedig teknő- cök páncéljából, vagy a cicka­farkkóró kirakásából. Minden­napos volt az áldozat, hogy az ősök és az égiek jószándékát megnyerjék. A hűtlen árulót a király nagy fazékban elevenen megfőzette, szárazság idején pedig a jósnőket halálra tán­coltatták, vagy a nyomoréko­kat kínozták agyon. Az is előfordult, hogy egy országos tanácskozáson hirtelen áldo­zatra volt szükség, megragad­ták hát a legkésőbb érkező előkelőséget és azon pyomban fel Is áldozták: elevenen te­mették el a földbei Az uralkodók saját hatal­mukkal és dicsőségükkel sokat törődtek, az életet is szabá­lyozták, ennek érdekében mindent írásba foglaltak, a mi legnagyobb szerencsénkre! Ezért' is tudunk nagyjából valós képet alkotni Kína rég­múltjáról. Ám a teknőcpáncél- ra vagy a levélre rótt betűk egy része idővel elmállott, el­enyészett! A hivatalos krónikák és az írnokok stílusa volt az alapja a szépprózának: me­sék, legendák, dinasztiák cso­dás történetei kerültek föl­jegyzésre. És mivel minden szertartás énekkel, tánccal is járt, forgatókönyvnek össze­állították az ókori kínai iroda­lom leghíresebb gyűjtemé­nyét: a magyarul is olvasha­tó Si king-et. Benne házas- és szerelmi énekek, katonapana­szok, jobbágyok munkadalai, különféle ünnepi szertartások himnuszai sorakoznak szépen átgondolt rendben. Különös, számunkra soha­sem érthető világ volt ez az ókori Kína, mely most végre magyarázatot kap. Bőséges jegyzetapparátus, a kínai sza­vak jegyzéke és egyéb regisz­terek teszik egyszerre olvas­mányossá és a szakemberek számára is hitelessé, használ­hatóvá ezt a fontos művet. Katona Imre docens HETI FTLMJEGYZET A hét mesterlövész Horst Bucbholz (Chico) is Yul Brynner (Chris) A hét mesterlövész című amerikai filmben Mitől bennünk ez a nosz­talgia a Vadnyugat \iránt? Mert gyerekkorunkban mind­nyájan szerettünk volna cow- boyok lenni? Szerettünk volna ott vágtázni a prérin egy vad musztáng nyergében, kezünk-’' ben Colttal, fejünkön széles karimájú Stetson kalappal? Szerettünk volna igazságot osztani az elvetemült banditák és pénzsóvár kereskedők kö­zött? Szerettük volna megvé­delmezni a megfélemlítetteket, a kizsaroltakat és kirabolta- kat? Szerettük volna, alaposan helybenhagyni egy kemény ökölpárbajban a környéket ré­mületben tartó banda rossz­arcú vezérét, aki ráadásul szemet vetett a kocsmáros tündérszép, szőke leányára, szívszerelmünk tárgyára? Sze­rettük volna, ha csodálnak és félve tisztelnek bennünket, mint a Vadnyugat eme ret­tenthetetlen — és többnyire magányos — hőseit, a Rend, az Igazság és a Becsület eme, bajnokait? S azért a nosztal­gia bennünk, mert mindezek nem lehettünk, sőt, már aligha is lehetünk? És ezért járunk westemt nézni, hogy legalább a moziban újra átéljük, amit — oly sok egyéb gyerekkori álmunkkal együtt — a. „yaló-. Ságban megélni nem adatott meg? A western egyik, ma már alighanem klasszikusnak szá­mító példánya, A hét mester­lövész, 19S0-ban készült, de csak 1971-ben jutott el hoz­zánk. A mostani felújítás újra elgondolkodtatja az embert e film sikerének titkán. Ha ugyan persze van titok egyál­talán. Mert A hét mesterlö­vész olyan nyílt, világos és egyszerű képlet, mint annak a rendje. Adva van egy holt­szegény, nyomorult kis mexi­kói falu odatúl a Határon, ad­va van egy bandita — Calvera — és bandája, akik évente el­rabolják a nyomorult falucska lakóinak keservesfen össze­gyűjtött termését, adva van egy falusi, Hilario, aki fegy­vereket akar vásárolni, hogy megvédjék magukat, adva van egy éppen munka nélkül ten- gö-lengő revolverhős, Chris, meg a hozzá csapódó társa, Vin, akiket Hilario „beszervez’’ a fa­lu védelmére, adva van még öt hasonló egzisztencia, akik jobb híján, pénzszűkében, una­lomból, időtöltésül, de egyál­talán nem valami nemes cél­tól vezettetve, csatlakoznak az akcióhoz, megtanítják a fa­lusiakat fegyverrel bánni, megvédik őket, mikor rájuk támad Calvera, kiirtják a banditákat, miközben közü­lük is négyen otthagyják a fogukat, majd, miután a leg­fiatalabb mesterlövész, Chico ottmarad a faluban a szép Petra szoknyája mellett, a két barát, Chris és Vin tovább in­dul. Mi hát itt a titok? Semmi. A sztori — ahogy a nagy­könyvben meg van írva. Ka­land, revolverpárbaj, vere­kedés, lovaglás, egy kis sze­relem, egy kis vér, egy kis elérzékenyülés és egy kis ke­mény férfiasság. És mégis van a filmnek titka. Talán az, hogy ez az alkalmilag isszeverbuválódó hét vagabund végül is felnő az ügyhöz, a terrorizáltak védelméhez, a segítségre szorulók istápolásá- hoz. Hogy erkölcsileg neme­sebben kerülnek ki a küzde­lemből, mint ahogyan bele­vágtak. Hogy ezért szeretni lehet őket. Vagy hogy itt ai western sablonjai is megne­mesednek egy kicsit; hogy sem az ökölharc, sem a lövöl­dözés vagy a boszorkányos gyorsaságú revolverkezelés nem öncélú, hanem valamiért történik, valami többért, mint a bravúr, a szemkápráztatás. William Roberts, a forgató- könyv írója, és John Sturges, a rendező, megtalálta a mű­faj egyfajta megújításának a lehetőségét, és ennek jelentő­ségén az sem csökkent lénye­gesen, hogy gyakorlatilag csu­pán westernesítettek egy azóta már szintén klasszikussá vált japán filmet, Akira Kurosawa 1954-ben forgatott Hét sza­muráj című alkotását A me­se, vágy inkább: a legenda ugyanis internacionalizálható, ha elemeiben ott van valami általános érvényű emberi vo­nás. A Hét szamurájban és A hét mesterlövészben ott van ez: az elnyomottak és kizsarol­tak /megszabadítása, emberibb életre emelése az a szép vo­nás, mely rokonszenvessé te. szí a film különben egyálta­lán nem Grál-lovag hőseit. Láncra vert sofőrök Megint egy félrevezető cim. Olvastán az ember arra gon­dol: bűnügyi filmet lát majd, melyben a végén rendőrkézre kerülnek a különböző vétke­ket elkövetett sofőrök, akik netán valamely bűnszövetke­zetbe társulva kábítószert, al­koholt, kvarcórát vagy zseb­számológépeb csempésznek nagyban és kicsiben. Holott a film jugoszláv partizántörté­net, melyben a láncravert so­főrök szovjet hadifoglyok, akiket a németek láncolnak a teherautók valánjaihoz, hogy így juttassák át a partizánok megszállta területen a fontos benzinszállítmány^ abbah re­ménykedve, hogy a szovjet foglyok miatt nem támadják meg a karavánt a titóisták. A film sajnos nem sokkal sikerültebb, mint a címe. Semmivel sem jobb, mint a megszámlálhatatlan jugoszláv partizánfilmek átlaga. Fordu­latai ismerősnek tűnnek, fi­gurái úgyszintén. Hogy a sze­replők közjjtt számos kitűnő szovjet színész található —■ Irina Mirosnyicsenkótól Vla­gyimir Viszockijig — ez csak szépségtapasz a gyenge filmen. A légy halála Karéi Kachyna, az ismert csehszlovák rendező új filmjé­ben természetesen nem az a lényeg, hogy egy légy elpusz­tul, hanem az, hogy miképp válik a kamasz Milan, a film hőse, a különböző érzel­mes, könnyes és tragikus él­mények hatására felnőtté. „Fejlődés-film”, sok finom megfigyeléssel és néhány suta ötlettel (köztük Milan „dra­maturgiai funkciójú” légyiszo­nyával). Takács István 1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents