Pest Megyi Hírlap, 1978. október (22. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-21 / 249. szám

2 %Mdtm 1978. OKTÓBER 21., SZOMBAT Folytatódnak a SÁ Vance ma érkezik Moszkvába Szombaton délután érkezik Moszkvába Cyrus Vance ame­rikai külügyminiszter, hogy folytassa a tárgyalásokat a szovjet—amerikai kapcsolatok kérdéseiről, s mindenekelőtt a hadászati támadófegyverek korlátozásával foglalkozó megállapodásról. Gromiko szovjet külügyminiszter szep­temberi megbeszélései után. — amelyeket Carter elnökkel és Vance külügyminiszterrel tar­tott — mind szovjet, mind amerikai részről azt hangoz­tatták, hogjj az új megálla­podás közelebb jutott a meg­oldáshoz s már csak néhány kérdés vár tisztázásra. Gro­miko utalt rá, hogy amennyi­ben ezeket sikerül megoldani, akkor Leonyid Brezsnyev kész találkozni Carter elnökkel s vele együtt aláírni az új SALT-megállapodást. ★ Cyrus Vance amerikai kül­ügyminiszter különleges ta­nácsadójának nevezte ki Paul Warnket a SALT tárgyaláso­kon résztvevő amerikai kül­döttség múlt héten lemondott vezetőjét — jelentette be csü- I törtökön az amerikai külügy­minisztérium. A Német Kommunista Párt kongresszusa Pénteken Mannheimben megnyílt a Német Kommunis­ta Párt (DKP) kongresszusa. A 648 küldött megvitatja és jó­váhagyja a párt új program­ját. Hermann Gautier, a DKP elnökhelyettese köszöntötte 54 testvérpárt küldöttségét, köz­tük a Magyar Szocialista Munkáspárt Fock Jenő ve­zette delegációját. Herbert Mies, a párt el­nöke ismertette a párt fejlő­dését a legutóbbi kongresszus óta. Elmondotta: az új párt­programot széles körben közel egy éven át vitatták meg. A fő feladat, a demokratikus és szociális haladást eredményező fordulat kivívása. A nemzetközi helyzetet ele­mezve hangsúlyozta: a kelet— nyugati kapcsolatok javulása, a nemzetközi enyhülés ered­ményei a Nyugaton élő dolgo­zók javát is szolgálják. Ki­emelte Leonyid Brezsnyev NSZK-beli látogatásának je­lentőségét és vázolta a kap­csolatokat. amelyeket a nyu­gatnémet kommunisták a testvérpártok képviselőivel tartanak fenn. Beszámolt a szocialista országok kommu­nista és munkáspártjainak ve­zetőivel, köztük Kádár Já­nossal lezajlott találkozójáról. Állást foglalt a szocialista or­szágokkal, az ázsiai, afrikai, latin-amerikai népekkel, fel­szabadító mozgalmakkal va­ló szolidaritás erősítése mel­lett. Georges Marchais, az FKP főtitkára visszautasította a Francia KP „válságáról” szóló polgári spekulációkat „Az FKP politikája válto­zatlanul a népi unió, a bal­oldal egysége a demokratikus változásért — mondotta a fő­II. János Pál pápa ünne­pélyes beiktatására a Ma­gyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és a kormány kép­viseletében pénteken Rómá­ba utazott Trautmann , Rezső, az Elnöki‘Tanács helyettes el­nöke és Miklós Imre állam­titkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke. Palotás Re­Zsivkov angolai látogatásai A Todor Zsivkov vezette bolgár párt- és kormánykül­döttség pénteken látogatást tett a dél-angolai Huila tar­tományban. Útjára elkísérte Agostinho Neto, angolai ál­lamfő. A vendégek Lubangó- ban és Humpatában találkoz­tak az ott dolgozó szovjet, ku­bai és bolgár szakértőkkel A francia kommunisták a baloldali egységért Magyar delegációk a pápa beiktatásán titkár. A párt egyáltalán nem fordul befelé, inkább az egy­séget a tömegek ügyévé teszi. Ez végül azt jelenti, hogy a kommunisták készek vállalni a kormányban való részvétel felelősségét sőt ezt a változás döntő feltételének tekintik.” zső hazánk olaszországi nagy­követe Rómában csatlakozik a delegációhoz. Az ünnepi alkalmon a ma­gyarországi római katolikus egyházat Lékai László bíboros, esztergomi érsek, a magyar ka­tolikus püspöki kar elnöke ve­zetésével püspökkari delegá­ció képviseli. ★ A világ aggódik Carter döntése miatt Neutronellenes mozgalmak az USA-ban A neutronfegyver plutónium hasadóanyagot tartalmazó hordozófejének gyártására kapott megrendelést csütörtö­kön, a Colorado államban levő Rocky Flats-i nukleáris fegy­vereket gyártó üzem az Egye­sült Államok energiaügyi mi­nisztériumától. Az üzem igazgatója bejelen­tette, hogy Carter elnök — a neutronfegyver alkatrészei gyártásának megkezdésére vonatkozó szerdai döntésének megfelelően — adott utasítást az energiaügyi minisztérium­nak. Carter amerikai elnök leg­utóbbi döntése mély aggodal­mat váltott ki a haladó ame­rikai közvéleményben. — Her­bert Aptheker neves ameri­kai történész kijelentette: A békeszerető erőknek minden lehetséges módon nyomást kell gyakorolniuk az ameri­kai kormányra, hogy meg­akadályozzák ennek a tömeg- pusztító fegyvernek a gyártá­sát. „Az emberiség elleni bűn­tettnek” nevezte a Fehér Ház döntését George Murphy, a Paul Robesonról elnevezett néger tömegszervezet egyik ve­zetője. — A világ népei nem nyu­godhatnak meg mindaddig, amíg fejük felett ott lebeg a neutronfegyver fenyegetése — jelentette ki a Békéért és sza­badságért küzdő nők nemzet­közi ligája képviselője. A holland parlament pén­tek hajnalban hosszú vita után határozatot fogadott el, amelyben sajnálkozását fe­jezte ki amiatt, hogy Carter elnök elrendelte a neutron­fegyver bevezetéséhez szük­séges alkatrészek gyártását. A szavazás során a keresztény- demokrata párt balszárnyá­hoz tartozó több képviselő együtt szavazott az ellenzék­kel. ★ A Nemzetközi Diákszövet­ség titkársága pénteken táv­iratot intézett James Carter amerikai elnökhöz, elítélte a neutronfegyver gyártása ügyében hozott legújabb in­tézkedéseket. Cyrus Vance moszkvai lá­togatása előtt a szovjet saj­tó kommentárokkal kísé­rd, hogy Carter amerikai el­nök éppen a tárgyalások kü­szöbén adott engedélyt a neut­ronfegyver egyes alkatré­szeinek gyártására. A Za Ru- bezsom emlékeztet rá, hogy a Pentagon militarista körei és egyes kardcsörtető ameri­kai politikusok, a CIA közre­működésével nagyszabású propagandakampánnyal igye­keztek megdolgozni a neut- ronfegyver gyártása érdeké­ben az amerikai közvéleményt. A Pravda pénteki számában Szergej Visnyevszkij kom­mentárjában veszélyesnek nevezi az elnöki döntést. A Fehér Ház bejelentése ismét azt mutatja, hogy az Egye­sült Államok külpolitikájá­ban két, egymást gyakorla­tilag kizáró irányvonal van jelen — íria a kommentátor. II. János Pál, az újonnan megválasztott katolikus egy­házfő pénteken fogadta a Va­tikánban akkreditált diplo­máciai képviseletek vezetőit Beszédében, vázolva a katoli­kus egyház és az egyházi ál­lam törekvéseit a nemzetközi kapcsolatok terén, a pápa kü­lönös figyelmet szentelt a fej­lődő országoknak nyújtandó támogatásnak, és a Vatikán más államokhoz fűződő kap­csolatainak, amelyeket' — mint mondta — erősíteni kíván a jövőben is. „Az egyház igyek­szik része lenni a társadalmi életnek és arra törekszik, hogy hozzájáruljon a népek és or­szágok fejlődéséhez, hogy a maga eszközeivel szolgálja a békét és a társadalmi igazsá­gosságot” —, hangsúlyozta. — Washington egyrészt sza­vakban azt hangoztatja, hogy kívánatosnak tartja a lesze­relés útjainak keresését — másrészt viszont a gyakorlat­ban ezzel ellentétes irányba vezető lépéseket tesz. Erre mutat, hogy éppen most fogadták el például a Pentagon rekordnagyságú költ­ségvetését, a NATO-ban oe- dig a nyáron a hosszú távú fegyverkezési programot hagy­ták jóvá. A katonai költség- vetéseket évente automatiku­san növelik — hangsúlyozza a szovjet lap. — A neutron­fegyver alkatrészeinek gyár­tásához biztosított zöld út Pedig gyakorlatilag az új tö­megpusztító fegyver kifej­lesztéséhez vezet. „Mindez ak­kor történik, amikor a poli* tikai realizmus határozott lé­péseket követel meg általá­ban a fegyverkezési verseny és különösen a nukleáris fegv­EZT ÍRJA A SZOVJET SAJTÓ Vance útja előtt — egy elnöki döntés után Ünnepség Moszkvában A KPM hatva születésnapján Átmeneti kormány Belgiumban Paul Vanden Boeynants, akit a belga király kormányátala­kítással bízott meg, bejelen­tette az uralkodónak, hogy csupán átmeneti kormány ala­kítására hajlandó. A király el­fogadta Vanden Boeynants előterjesztését, s ezzel az át­meneti kormány hivatalba is lépett. Az új kormányfő sajtóérte­kezleten közölte, hogy az át­meneti kormány fő feladata az alkotmány módosításának elő­készítése. A módosítás lehető­vé teszi, hogy elfogadják Bel­gium területi önkormányzati egységekre való felosztásának tervét, és űz törvénnyé vál­hasson. Napalm — Zambiában ENSZ-megMzott a bombázás helyszínén A rhodesiai agresszorok na­palmbombákat vetettek be a zimbabwei hazafiak zambiai menekülttábora ellen — mon­dotta Joshua Nkomo, a Zim­babwe Afrikai Népi Szövet­ség (ZAPU) vezetője a sajtó képviselőinek. Utalt rá, hogy a pusztító fegyverek nem rhodesiai, hanem nyugati, amerikai gyártmányúak vol­tak. Nkomo feltette a kér­dést: hogyan képzelik el a nyugati hatalmak, hogy a zimbabwei hazafiak tárgyaló­asztalhoz ülnének annak a fajüldöző rezsimnek a képvi­selőivel, amely napaLmbom- bákat vet be ártatlan polgári lakosság ellen? A csütörtöki bombázást kö­vetően Paul Härtling, az ENSZ menekültügyi főbiztosa Kenneth Kaunda zambiai el­nöknek és Nkomónak küldött részvéttáviratában. tudatta, hogy a menekültügyi főbiztos­ság zambiai megbízottját fel­kérte: készítsen helyszíni je- léntést, hí ily éh tárhőgatást nyújthat a világszervezet a barbár támadás áldozatainak. Enrico Berlinguer az Olasz KP főtitkára beszámolt pártja vezetőségének párizsi, moszk­vai és belgrádi látogatásáról. Az OKP vezetősége pozitívan értékelte a főtitkár tárgyalá­sainak eredményét. Berlinguer csütörtökön este újságíróknak kijelentette: pártját nagyon élénken fog­lalkoztatja a nemzetközi hely­zet alakulása. Szavaiból ki­verkezési verseny kiküszöbö­lésére.” A kommentár megállapít­ja: a neutronfegyver gyártá­sát a szokásos körítéssel igye­keznek emészthetővé tenni. Az amerikai politikusok azt hangoztatják, hogy, ha a Szov­jetunió védelmi politikája kidolgozásánál nem hajlan­dó figyelejnbe venni az ame­rikai követeléseket, akkor jön a fenyegetés neutronbombá­val „Nyíltan kimondjuk — írja a lap —, hogy csak olyanok vethetik így fel a kérdést, akik nem az államok közötti együttműködésre, hanem a nemzetközi feszültség növe­lésének fokozására töreked­nek. Ez rossz és felelőtlen ma­gatartás. A .Szovjetunió pon­tosan és világosan kifeitette álláspontját. Azt javasolia az Egyesült Államoknak, hogy kölcsönösen mondjanak le a neutronfegyver gyártásáról. Nem vezet, s nem vezethet azonban eredményre az, ha a Szovjetunióval szemben bármiféle nyomással próbál­koznak” — szögezi le' nyoma­tékosan a Pravda kommen­tárja. A Kommunisták Magyaror­szági Pártja megalakulásának küszöbönálló hatvanadik év­fordulója a szovjet nép szá­mára is ünnep. A Szovjet— Magyar Baráti Társaság ve­zetősége, a Novosztyi sajtó- ügynökség, valamint Moszkva egyik, forradalmi hagyomá­nyokban leggazdagabb üzeme, a Vlagyimir Iljics gyár igaz­gatósága szakszervezeti és Kamszomol bizottsága együt­tes ünnepségen emlékezett meg a jubileumról a gyár mű­velődési házában. Az üzem dolgozói és az SZMBT helyi tagozatának tagjain kívül nagy számban vettek részt az összejövetelen olyan szovjet emberek is, akik együtt har­coltak a régi idők magyar kommunistáival, a két nép szabadságáért, a kommuniz­mus győzelméért. Az ünnepségen részt vett Iván Kuc tábornok, akinek egységében magyar huszárok harcoltak, majd évtizedekkel később ő maga vett részt Ma­gyarország felszabadításában. A Dicsőség Érdemrendjének mindhárom fokozatával kitün­tetett Anton Rorhenszkij a második világháború magyar- országi harcaira emlékezett. Andrej Puskás professzor a Kommunisták Magyarországi Pártjának megteremtéséről és évtizedes harcairól tartott elő­adást. A Szovjet—Magyar Ba­ráti Társaság üdvözletét Va­sai lij Prohorov, a társaság al­A világűr békés célú meg­hódításában megvalósuló nem­zetközi együttműködés kérdé­seiről folyik a vita az ENSZ- közgyűlés különleges Politi­kai Bizottságában. Holtai Imre nagykövet, hazánk állandó ENSZ-képviselője a vitában rámutatott a nemzetközi együttműködés jelentőségére, tűnt, hogy az olasz kommu­nista vezetők mindent elkö­vetnek, hogy folytatódjék a i különböző társadalmi beren- I dezkedésű országok közti bé- 1 kés egymás mellett élés. Erre az olaszországi osztályharc megvívása szempontjából is alapvető szüksége van a párt­nak. A Moro-ügy küszöbön álló képviselőházi vitájáról szólva a főtitkár még határozottabb és hatékonyabb harcot sürge­tett a terrorizmus ellen. A tűzszünet kihirdetése óta pénteken először került sor nehéztüzérséggel és rakéta- fegyverekkel vívott nagyobb arányú összecsapásokra Bej­rutban a jobboldali keresz­tény milíciák és az arab bé­kefenntartó erők szíriai egy­ségei között A dél-libanoni, Szidon kikötőváros környé­kén ugyanakkor az izraeli lé­gierő sugárhajtású gépek be­vetésével kísérelt meg táma­dást egy palesztin menekült- tábor ellen. Mint palesztin források jelentették, a PFSZ légiereje a támadókat vissza­vonulásra kényszerítette. A libanoni jobboldali erők rá­diója szerint az arabközi bé­kefenntartó erők szaúd-ará- biai egységei pénteken meg­elnöke, a moszkvai kerületi ta­nács elnökhelyettese tolmá­csolta. Köszöntötte a tanácsko­zást a Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövetsége is. A Novosztyi sajtóügynökség ma­gyar szerkesztőségének veze­tője, Mihail Harlamov arról szólt, hogy a Novosztyi a ma­ga eszközeivel kívánja mind­két országban elősegíteni az évforduló méltó megünneplé­sét. A Moszkva melletti krasz- nogorszki körzet egyik mun­kástelepének tizenkét osztá­lyos iskolája, Sziklai Sándor nevét viseli. Az iskola is el­küldte képviselőjét az ünnep­ségre. Irina Szoldatkina Kom- szomol-titkár elmondotta, hogy a fiatalok ákkor jutottak arra az elhatározásra, hogy isko­lájuk a magyar munkásmoz­galom kiemelkedő internacio­nalista harcosának nevét veszi fel, amikor kiderítették, hogy Sziklai Sándor ezen a telepü­lésen készült fel a spanyol pol­gárháború csatáira. Mijamoto Kendzi köszöntése Az SZKP Központi Bizottsá­ga táviratban üdvözölte Mija­moto Kendzit a Japán Kom­munista Párt Központi Bizott­sága Elnökségének elnökét 70. születésnapja alkalmából. és külön üdvözölte az Intele kozmosz-program keretében végrehajtott közös űrhajózási tevékenységet. A Szovjetunió képviselője a szocialista országok űrkutatá­si együttműködésének ered­ményeivel foglalkozott. Meg­állapította, hogy tevékenysé­gük felbecsülhetetlen eredmé­nyekkel, gazdagította az egye­temes tudomány legkülönfé­lébb területeit. Különösen fontosnak és a nemzetközi űr­kutatási együttműködés pél­dájának nevezte az Interkoz- mosz-tagországok államppl- gáraiból álló nemzetközi űr­expedíciók tevékenységét. ★ Az ENSZ-közgyűlés 6. szá­mú főbizottságában a magyar küldöttség tagja — dr. Konrád Edit — kifejtette, hogy az ENSZ-alapokmány kiállta az idők próbáját. A szociális, humanitárius és kulturális bizottságban a né­pek önrendelkezési jogáról folytatott vitában Geréb Sán- domé, a magyar küldöttség tagja rámutatott, hogy a szo­cialista , társadalmi rendszer lényegéből fakadóan a ma­gyar kormány külpolitikájá­nak egyik alapelve a nemzeti függetlenségért vívott harc támogatása és a magyar nép cselekvő szolidaritásáról biz­tosította a namíbiai, a zim­babwei és a palesztin népet. kezdték a szíriai katonák fel­váltását a kelet-bejrúti ke­resztény negyedet a város többi részével összekötő út és kulcsfontosságú híd mentén. Japán—kínai egyezmény A japán kormány pénte­ken ratifikálta a parlament két háza által korábban jóvá­hagyott japán—kínai béke- és barátsági szerződést. A ratifi­kációs okmányok kicserélésé­re hétfőn Teng Hsziao-ping kínai miniszterelnök-helyettes tokiói látogatásakor kerül sor. x Az OKP vezetősége pozitívan értékelte Berlinguer beszámolt külföldi tanácskozásairól Küldötteink felszólalásai az ENSZ bizottságaiban ismét fegyveres összecsapások Bejrátban I

Next

/
Thumbnails
Contents