Pest Megyi Hírlap, 1978. október (22. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-15 / 244. szám
Minden igyekezetemmel... Fölvettük a vizsgaruhánkat, de már nem azért, hogy a professzorok előtt számot adjunk mindazokból a tudományokból, amelyeket az öt kemény esztendő alatt elsajátítottunk az egyetemen. Az államvizsgán sikeresen túlestünk. Ezúttal diplomaosztásra készülődtünk, mondhatom, nem kisebb izgalommal. Középiskolai tanárokká fogadott minket az egyetem rektora — ám előbb feszes vigyázzban esküt tettünk. Erre határozottan emlékszem. Szóról — szóra Friss diplomával a kezemben jelentkeztem az első munkahelyemen, a k-l gimnáziumban. Kaptam egy fiókot a tanári szoba hosszú asztalában, lemásoltam a falon függő hatalmas órarendtáblázatról a saját beosztásomat, megmutatták a kollégák, hol van a szertár, amelyben a történelem tanításához használatos falitérképeket találom, elvittek a tanári kézikönyvtárba is. Ezután az egész tantestület jelenlétében ismét esküt tettem. Ekkor rendkívül meghatódtam, erre is határozottan emlékszem. Esküszegö lettem? Már régen nem vagyok középiskolai tanár. S régen nem azok már sokan hajdanvolt évfolyamtársaim közül. Egyesek tanácsi előadók, mások ugyancsak újságírók, szérkesztők különböző könyvkiadókban, lektorok, tolmácsok, és ki ttjdná hirtelen felsorolni mi mindenfélék, csak éppennem tanárok. Esküszegők lettünk? Nyomába eredtem a kérdésnek. Nézzük meg tehát, mi is foglaltatik az eskü szövegében? Íme: „Én,... esküszöm, hogy a Magyar Népköztársasághoz, annak népéhez és alkotmányához hű leszek; az alkotmányt és az alkotmányos jogszabályokat megtartom; a hivatali titkot megőrzőm; hivatali kötelességemet pontosan, lelkiismeretesen és a nép érdekeinek szolgálatával teljesítem és minden igyekezetemmel azon leszek, hogy hivatali működésemmel a Magyar Népköztársaság megerősödését és fejlődését előmozdítsam”. Ezt fogadtuk tehát, szóról szóra. Tudomásom szerint mindeddig valamennyien teljesítettük is, szóról szóra. Mások is vannak, sokan, akik ma nem azt csinálják, amire eredetileg készültek. Mint említettem, nyomozni kezdtem. Sok-sok keresgélés, beszélgetés után eljutottam például a fóti tanácselnökig. eskessék. Az esküdt, mint olyan, a nemesi vármegye autonóm hivatalnoka volt a szolgabíró mellett. A későbbiekben az esküdtpolgár — rendszerint tizenkettő — tagja volt a városi magisztrátusnak. Természetes — ezt nem kell mondanom —, gazdag polgárokról volt szó. Csaknem a századfordulóig kizárólag az egy igaz Istenre, a Szűz Máriára és minden szentekre esküdtek az állami köztisztviselők szolgálatuk megkezdésekor. Az esküminta — maga a szöveg — rendszerint „az Isten engem úgy segéljen” kijelentéssel végződött. A hivatali eskü 1898-tól mindezeket megtartotta, de a régebbi eskümintákkal szemben hűséget fogadott „Ö császári és apostoli királyi Felségéhez, uralkodásához”, valamint a magyar korona országainak alkotmányához. Tóth Sándor, Fót nagyközség tanácsának elnöke az őt megválasztó tanácsülés résztvevői előtt a Magyar Népköztársaság alkotmányára tett esküjében fogadta, hogy a törvényeket és a törvényes rendelkezéseket megtartja és megtartatja, az állami és szolgálati titkot megőrzi, tisztségéből eredő kötelességeit lelkiismeretesen teljesíti. Azt hiszem, senki sem vonhatja kétségbe, hogy esküjéhez híven dolgozik. Mesz- sze földön népszerű, igazságos tanácselnöknek tartják, nemcsak a fótiak házatáján, hanem szerte a váci járásban. Ugyanakkor azt is tudják róla, hogy kemény ember, nemet mond, ha kell. Ha megszorítják. akkor is. Ám mindent megtesz, ha a megoldásra bármiféle halvány lehetőség adódik. S mögötte áll a testület, amely elnökké választotta, amelyre támaszkodik! Kifelé forduló épünk javát Már Mátyás király 1486-ban kiadott törvénye előírta, hogy a vármegyei ítélőszék mellé választott négy megbízható nemesembert föl— Ä bejáró dolgozók közé tartozom, tíz évig Budapestre jártam, az Egyesült Izzóba. Vonatoztam. Gazdasági munkám mellett számos társadalmi megbízatást vállaltam a gyárban, azt hiszem, úgy kellene fogalmaznom, hogy világéletemben kifelé forduló ember voltam, nem foglaltam el magam a saját dolgaimmal, maradt ambícióm és energiám a többiekkel, az úgynevezett közügyekkel foglalkozni. Közben megérlelődött bennem, hogy nem elég ide, Fótra, hazajárni, itt aludni, valamiképpen részt kell venni lakóhelyem életében. Legkönnyebb a fejlődést követelni. Elvárni, hogy valakik szorgalmazzák, kielégítsék igényeinket. De illik is megismerkedni közelebbről ezekkel a dolgokkal, s amit lehet, megoldani, teszem azt társadalmi munkában. A felismerést tettek követték. Űgyannyira, hogy Tóth Sándornak szóltak egy szép napon a fótiak, nem vállalná-e el a — ma is úgy érzi, számára nagyon megtisztelő — tanácselnöki posztot a nagyközségben. Jöjjön ■ haza, álljon az élére a lakosságnak, kamatoztassa itthon mindazt, ami az Izzóban is erőssége volt: szervezőkészségét, ötletgazdag tenniakarását, meggyőző erejét, szóval valamennyi tulajdonságát, ami az igazán közéleti embert jellemzi. Természetesen a gyár vezetősége is ragaszkodott hozzá. Másrészt neki is voltak személyes aggályai — mondjuk meg, anyagiak is —, nem lehetett tehát oly egyszerűen eldönteni: vállalom. — Érdemes-e? Nem az eskü miatt... Azt szó szerint nem lehet... Csak tartalmában értelmezhetjük. És nemcsak az állami feladatokkal megbízott úgynevezett fontosabb tisztségekben. Ennek az eskünek a szövege minden szocialista gondolkodású emberre érvényes, úgy hiszem. Hogy mi a többlet bennünk, akik ezt a munkát vállaltuk? Az eskütétel egy hosszabb folyamat csúcspontja. Ezzel a fogadalommal csak megerősítettem mindazt, amit addig csináltam, s vele kijelentettem egy nagyobb közösség, a tanácsülés, a település lakossága előtt hogy újabb feladatokat vállalok, azokat a közös érdekekért, legjobb tudásom szerint végrehajtom. A dolgozó nép érdekei? Az eskü szövegét ebben is tartalma szerint kell megítélni. Ez számomra elsősorban a népgazdaság egészét, majd a település. azon belül is a nagyobb közösség érdekeit jelenti. Ügy csinálni, hogy valakik valamikor — egyéni szempontjaikat tekintve — ne kerüljenek hátrányos helyzetbe, lehetetlen. És a tanácselnök sorolja a példákat. Ott volt nemrég a kisalagi rész. összes ellentmondásával, érdekellentétével, megoldásra várva. A településnek ezen a szélén a párhuzamos telkek között öt-hatszáz négyszögöles kertek húzódnak meg. A nagyközségben ugyanakkor újabb lakások építéséhez terület kell. Adódott tehát a kézenfekvő megoldás: ezeket a telkeket megosztani, a meglévők közé újabb párhuzamos utcákat kijelölni, azokra két sor házat építeni. — Szinte erőszakosan, de lépni kellett. Ezt sokan nem értették meg, hadakoztak, felszólaltak, tiltakoztak, de a fótiak többségében megérlelődött a tudat: más út nincs. Nem volt népszerű, egyesek szemében. Íme, hát a tanácselnök, aki a maga nyelvére fordította esküje szövegét. — Akkor lennék hűtlen fogadalmamhoz, ha tudnám, hogy nem vagyok képes tovább teljes emberként csinálni, amit vállaltam, mégis maradnék. Ha így lesz, azt mondóm Belső tér Heiling György metszete majd azoknak, akik bíznak bennem — s pont azért, mert bíznak bennem —, hogy: elvtársak, ezt a posztot átadom, legyen helye itt olyan embernek, aki új, friss erővel bírja, amit mi eddig csináltunk. Egy éleire _ A gépkocsivezetővel. Szabó Andrással, akivel a minap mégint több felé vitt az utam, beszélgettünk arról. hogyan állt össze nyomozásom eredménye. Megjegyzésre érdemes gondolatokat boncolgatott, mégpedig a katonai esküről. Azt mondta, az igaz, hogy a sorkatona arra a kétesztendös szolgálatra esküsziK, amire állampolgári kötelessége szerint bevonult. — Ha, ne adja a sors, olyan helyzetbe kerülnék, amelyben a haza védelmére fegyvert kellene fogAz első bíró MUNKÁK ÉS MINDENNAPOK á!?\v.f;y : • JjSJ?'j-x. p Az ügyésznő az asztalnál ül, kemény kézzel, egyetlen mozdulattal tépi föl a borítékokat, bele-beleol- vas. — Szerettem mindig levelet kapni, van abban valami öröm, amikor az ember kezébe fogja a borítékot. Pedig hát itt nem is számíthat másra az ember: panaszokra, jelentésekre, intézendő és elintézett ügyekre; mégis minden reggel új izgalommal fogok a postabontáshoz. — Lehet minden reggel újrakezdeni? — Üjra kell kezdeni, és nemcsak reggel. Ha éjszakánként eszembe jut egy ügy, azt másnap előveszem: helyesen döntöttünk-e. Ha igen, akkor nyugodtan alszom, ha nem, akkor újra feldolgozom. Mert ez a szép az ügyészi munkában: van lehetőség a javításra. Az ítélet véd Nagy Károlyné dr. Rózsa Aranka a Cegléd városi-járási ügyészség vezetője szigorú ember. Keze, szeme, arca árulkodik szigoráról; mozdula. tai meggondoltak, szava határozott. — Nem is lehetett volna ezt másképp csinálni, csak szigorral: magamhoz is, másokhoz is. Igaz: bennünket az élet keményebbre faragott, s ezt a keménységet hordozzuk ma is. — Vezetőként is? — Igen: a szakmai tudással egyenrangúnak tartom a határozottságot. Bár ahogy mennek az évek, úgy érlelődik bennem a tapasztalat: saját igazunk mellett törekednünk kell mások oiegértésére is. Végigmegyünk az ügyészségen, mind az öt-hat szobán. Nagy Károlyné úgy mutogatja, mintha a saját lakása lepne. Végtére az is. — Annak idején, huszonöt éve mi hordtuk ide a bútorokat a két kezünkkel; magunk raktuk rendbe az ügyészséget az ötvenhatos pusztítás után is. Jártak nehéz idők, volt úgy, hogy ketten intéztük a munkát. Most már többen vagyunk, megszépül a környezetünk is. Múltkoriban mondta egy ügyfelünk: ő bizony nem így képzelte az ügyészséget, ide be lehet jönni.., így érezzük már mi is. A szobákban ügyészek, nő valahány. — Huszonöt éve, amikor kezdtünk, ketten-hárman, ha voltunk nők a szakmában; ma talán többen is vagyunk mint a férfiak. Akkoriban csodabogárnak tartottak bennünket: úgy kellett kiharcolnom, néha meg-megharagítva másokat, hogy a kollégát fogadják el bennem. — Az ügyész vádol, összefér ez a női lélekkel? — Az ügyész nem vádol, az ügyész véd: mindig valami jogos érdeket a jogtalannal szemben, néha még a vádlottat is védi, amikor ítél. Munkánk tárgya a jogszabály, ezt kell az adott ügyre, az adott emberre vonatkoztatni, s ebben talán még 6egít is a „női lélek”. — Mi az ügyész sikere? — Ha az ő jogi ítéleteit megerősítik. Az ügyész az első bírája az ügynek, bármiként is alakul az ítélet, döntő a szava. Ezért kell véleményünket jogi megalapozottsággal, mély emberséggel, tiszta lelkiismerettel megadni. Ebben áll a mi felelősségünk. Tudatosító idő Az ügyésznő életútja — korosztályának életútja. Munkáslányból lett a Tanácsakadémia hallgatója, majd egyetemi joghallgató, közben ügyész, mert a munkát és a tanulást együtt követelte az idő. 1956-ban lépett be a pártba. — Véletlen az időpont? — Nem. Én előlegezett bizalommal, pártonkívüliként lettem ügyész, és sokáig fiatalnak, éretlennek tartottam magam a tagságra. Az ötvenhatos esemény azonban választóvíz volt sokunk életében: megmutatta, hol a helyem. — Tudatos volt az ügyészi pálya választása? — Nem, de akkoriban talán nem is volt várható tőlünk ilyen tudatos döntés. Igaz, többet értünk meg, mint a mai fiatalok, s talán erősebben néztünk szembe a nehézségekkel, de valahol éretlenek voltunk. A háborúból, a szenvedésből, a nélkülözésből való felszabadulás olyan hihetetlen és új volt, hogy annak örültünk, hogy vagyunk és hogy tanulhatunk ... Az idő tudatosította bennem a hivatásomat. A munka formált azzá, aki vagyok. Az ember életrajza Beszélgetésünk során most moso- dyodik el először. — Csak beszélek, és azt sem tudom, jól mondom-e. Nem érdekelheti már a mai fiatalokat a mi időnk. Eleget hallották, unalmas is lehet... Meg aztán nem csináltam én olyan nagy dolgot Sematikus az életrajzom: annyj a részem, hogy lehetőséget kaptam és éltem vele. — Azt mondom: az ember nem azonos az életrajzával. Az adatok csak útjelzők, ami közben van, az a lényeg. major Árvácska nőm, tudnám a kötelességem. É* nem jutna eszembe közben a katonai esküm. Alti azt mondaná ilyenkor, hogy az eskü miatt tette, amit tett, hazudna. Az ilyesmi belülről jön. Akinek meg nem jön. az hiába tette le az esküt, annak az esész csak formalitás volt. Hogy állampolgári kötelesség? Az hát. De melyik országnak vagyunk állampolgárai? A hazánknak, nem? És csak addig, míg sorkatonai szolgálatot teljesítünk? Nem. A munkásőrök esküjében ma Is benne foglaltatik, hogy „szocialista hazám ellenségeivel soha egyetértésbe nem bocsátkozom”. De benne van az is, hogy „fegyverrel, munkával, felvilágosító szóval mindig szocialista hazám felvirágzását szolgálom”. Ellenség az is, aki kispolgári szemléletével kerékkötője a fejlődésnek. Ellenség az is, aki a munkafegyelmet bomlasztja. hanyag, nemtörődöm viselkedésével Ellenség ma az, aki ott árt nekünk, ahol tud. A munkásőrök pedig — lassan huszonegy éve — élenjárnak a termelésben, a közéletben, a társadalmi munkában, szolgálatba» erősen fogják a fegyvert, a munkás- hatalom védelmében. Éberen, fegyelmezetten, esküjükhöz híven teljesítik — önként vállalt — pártmegbízatásukat. S ha nem így teszik? Arról így szól a fogadalmuk: „Ha Pedig eskümet megszegem, sújtson a Magyar Népköztársaság törvénye, a párt, a dolgozó nép megvetése”. Esküt tesz az orvos, a jogász, a mérnök. Egyik gyógyít, másik alkalmazza és megvédi törvényeinket a harmadik épít, feltalál, üzemet kormányoz. Teszi a dolgát, ki itt, ki ott. Meglehet, hogy az orvos r)»ra kórházban, rendelőben dolgozik, hanem közegészségügyi, járványügyi állomáson, vagy a tanács egészségügyi osztályán. A jogász lehet ügyvéd. bíró. ügyész, de vállalati jogtanácsos. államigazgatási szakember is. Egy építészmérnök hajolhat a tervezőasztal fölé. vezetheti kis és nagy beruházások megvalósítását. csinálhat bármit, attól függően, hová tereli a sorsa, hol kell a munkája. Széles a skála, tárva az út. Aki visszaél tudásával Akkor hát ki az esküszegő? Az, aki még akkor is görcsöse» ragaszkodik tisztségéhez, amikor . már nem tudja ellátni. Aki kevesebbet. könnyebbet akar csinálni annál, amire képes. Aki sutba dobja, nem értékesíti mindazt, amit komoly társadalmi áldozatok árán a feiébe plántáltak. Aki visszaél a tudással, az emberiség kárára használja csiszolt értelmének adottságait. BÁLINT IBOLTA 3 i
