Pest Megyi Hírlap, 1978. október (22. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-12 / 241. szám
1918. OKTOBER 12., CSÜTÖRTÖK A mi világunk Gyermekrajzpályázat A pándi művelődési ház pályázatot hirdet A mi világunk címmel, általános iskolások számára. A pályázók rajzaikat, festményeiket A—4 méretű, esetleg nagyobb rajzlapra, vagy vászonra készíthetik. A pályaműveket a művelődési házba, illetve a helyi úttörőszervezethez kell eljuttatni, külön papíron feltüntetve az alkotó nevét, címét, valamint azt, hogy melyik osztályba jár a pályázó. Itt kell megjelölni az alkotás címét is. Beküldési határidő: 1978. december 1. A zsűri az első öt pályamű- i vet díjazza, külön kategóriában az alsó, illetve felső tagozatosok pályázatai közül. Az arra érdemes alkotásokból a művelődési ház kiállítást ren- 1 dez. Múzeumi hónapi monológ FELJEGYEZVE A SZENTENDREI SKANZENBEN Tetszik tudni az úgy volt, hogy a napközis tanárnéni, Balogh Albertné, mondta, hogy délelőtt neon az iskolában leszünk, a Bajcsyban, hanem múzeumba megyünk. Akkor mindenki kérdezte, hogy melyikbe, mert nálunk, Szentendrén egy csomó van. A szabadtéribe, mondta a tanárnéni, a Szabadság-forráshoz, úgy hívják, hogy Néprajzi Múzeum. Akkor nagyon örültünk, mert a mi sulinkból is, meg másokból is, már voltak ott srácok és ők mondták, hogy az milyen klassz. Szóval, hogy nagyon szép. Vannak ott régi házak, amiket darabokban hoztak el az ország túlsó végéről, Szatmárból kocsin. — Busszal mentünk és velünk jött egy pesti osztály is. Minket egy szép nevű néni Solymári Schtt bertiáda JUBILEUMI HANGVERSENY FOTON Kellemes délutánt szereztek a jelenlevőknek a Schubertiá- da rendezői és közreműködőd; Solymáron az Apáczai Csere János Művelődési Házban. Juhász Előd zenetörténész bevezetőjében utált a művészetek összefonódására, hiszen a korabeli Schubertiádák sem csak zenei összejövetelek voltak. A zene a délutánok, az estek hangulatát adta meg, s köré fonódott az irodalom, a képzőművészet, a színjáték. Solymáron is Schubert dalai a Szép molnárleány ciklusból és a D-moll Szonatina jelentették a zenei magot. A dalokat az érzelemskála valamennyi színét bemutatóan — a szerelmes férfi örömét, vívódását, féltékenységét, bánatát, lemondását visszaadóan — Keöch Boldizsár énekelte, eredeti szöveggel, németül. Ugyancsak ő működött közre zongoristaként a G-moll Szonatinát hegedűn előadó Dorothy Gange mellett. A művésznő Angliában él, de jelenleg hazánkban tanul és koncertezik. Fiatal művész létére nagy felkészültségről tett tanúságot, különösen a zárótételben volt meggyőző. Jancsó Adrienne versmondásáról igen nehéz újat írni. Vörösmarty: Szép Ilonka és Madárhangok című költeményeit, majd a műsor második felében Petőfi szerelmesverseiből néhányat — melyek feleségéhez, Szend- rei Júliához íródtak; az ismerkedéstől, a korai elszakadás megjövendőléséig — tűzött most műsorára. Ha a líra, a dráma, a tragédiák, vagy a költemények zeneiségének tanítása lett volna a program, akkor sem tudtak volna méltóbb tolmácsolót mindezek egyformán méltó bemutatására felkérni. A terem falairól dr- László Gyula Kortársaim című grafikái figyelték „néma tanúkként” az előadókat, képviselve a képzőművészetet mindannyiunk nagy érdeklődése mellett Ünnepi hangversenyre invitált egy másik meghívó Fótra. A helyi Zenebarátok Kamarakórusa 5 éves jubileumát tartotta a Fóti ősz ’78 keretében, a Vörösmarty Művelődési Ház. ban. Baráz József karnagy, aki a jubilánsokon kívül a Garay János általános iskola énekkarát is vezényelte, működésének 25 éves állomásához érkezett. A műsort az iskola énekkara Bárdos: Napfényes utakon című kórusával nyitotta, majd a művelődési ház igazgatója, Katona Béla köszöntötte a jelenlevőket. Tóth Mihály, a Kórusok Országos Tanácsának főtitkárhelyettese az éneklés, s különösen a közös éneklés örömeiről beszélt, majd Tóth Sándor, a fóti tanács elnöke a KÖTA emlékplakettjével és Főt díszoklevelével tüntették ki: Balogh Sándort és Elek Istvánt 50 éves, Elek Jánost 30 éves, Forgács Katalint, ifj. Katona Bélát és Károlyfi Andrást pedig 5 éves énekkari tevékenységükért. Az ünnepi hangverseny ezután kezdődött. Három kórus- művet adtak elő a Garay János iskola tanulói. A Fóti Zenebarátok Kamarakórusa hat művel bizonyította, hogy ha tovább halad ezen az úton, hamarosan előkelő helyet kap hazánk kórusai között. A Zúgj hullám című spirituálé előadásával aratták legnagyobb sikerüket, figyelemre méltó volt, hogy az ismétlésben még az eredeti angol szövegű előadásra is vállalkoztak. Régi, kipróbált kórusok következtek, méltó fényét adva a jubileumnak. A Fővárosi Eg- ressy Béni Férfikar Szűcs G. Miklós és Moskovszki Vince karnagyok vezetésével különösen a két Kodály-mű bemutatásával jeleskedett. A XV. kerületi Csokonai Művelődési Ház Tavasz Kórusát, Cseszka Edit karnaggyal az élén, minden műsorszáma után fergeteges taps jutalmazta. Karai József: Éjszaka című női karának bemutatása volt programjuk csúcsa. Az estet a Váci Vox Humana Énekkar fellépése zárta, Makiári József Lisztdíjas vezényletével. A napokban ünnepük fennállásuk 40 éves születésnapját, s ez magas szintű, a közös éneklés minden szépségét bemutató, kiemelkedő produkciójukon is érzékelhető volt. A vastapsot igazán megérdemelték. Pintér Emőke várt, Tivadar Ildikónak hívják és ő is nagyon szép,, a Géza, aki már hetedikes, azt mondta, hogy jó nő, de én ezt nem mondom, mert ez csúnya. De a pestieket nem várták, őket nem is tudták végigkísérni, mint minket, úgy kell nekik, miért nem szóltak, hogy jönnek. Mert minden iskola az országban kapott levelet, a múzeumtól. hogyha jönnek, szóljanak előre, szívesen bemutatnak nekik mindent Ezt a pestiek tanárnénijének mondta a múzeumos Kovács Judit néni, aki szintén nagyon jó... izé, szóval csinos. És akkor bementünk, bevittek egy nagy parkba, ahol rengeteg kégli, vagyis ház volt. Az Ildikó néni kérdezte, az egyiknél, hogy ebben kik lakhattak? — A szegények! — Ezt miből gondoljátok? — Mert olyan pici! Meg sötét! — Láttatok már csűrt? Nézzétek, ez az. Ez egy nagy ház volt, de a ■két végén lukas, vagyis mégsem ház. De volt benne mindenféle, villa meg gereblye, meg egy olyan izé, mint egy sündisznó, az Ildikó néni mondta, hogy az egy gereben, és azon készítik elő a fonalat a szövéshez. Én tudtam, és amikor kérdezték, meg is mondtam, hogy a fonalat lenből vagy kenderből csinálják. Akkor még sok házat meg tanyát megnéztünk, mindegyik régi falukból, na, falvakból került ide, kocsin, de ezt már mondtam. Az egyiknek szalmateteje volt, a hülye Éva azt mondta, hogy büdös, pedig a szalmának nagyon jó szaga van. Ide is bementünk, először morgott az őr bácsi, de amikor látta, hogy felügyelettel vagyunk, abbahagyta. Minden olyan volt belül, mint régen, de frankón. Bocsánat: komolyan. Ágy, meg asztal, teknő, kemence, még a térítők, poharak is, pont úgy, ahogy a történelem- meg irodalomórán tanultuk, hogy éltek régen. Szóval már ezért jó volt eljönni. És volt itt egy nagyon öreg szövőszék, és a Judit néni megmutatta, hogyan működik, láttam a vetélőt is, és a Judit néni szőtt is egy kicsit, de nem sokat, mert nagyon öreg volt. Mármint a szövőszék. De azután jött a legfrankóbb. Felmentünk a múzeum irodájának előcsarnokába. Ez is nagyon szép ház, olyan mintha régi lenne és mégis új. Egy rajzon láttam, hogy hetvennégyben, amikor én elsős voltam, húszezren jártak itt, tavaly már majdnem százan. Százezren. Itt csendben kellett lenni, mert az irodákban dolgoztak, de mondta az Ildikó néni, hogy talán lesz majd különterem nekünk, gyerekeknek, ahol vetítenének a régi időkről diákat, vagy rendes filmeket, és magnózni is lehetne, népdalokat hallgatni Hát az bizony marh ..., nagyon jó lenne. Ja igen, a legfrankóbb. Tessék elképzelni, mi is szőttünk. Bizony. Párba álltunk, mindegyikünk kapott egy fakeretet, amiben volt hét rés meg hét luk. Azokba mindegyikbe színes pamutot fűztünk, a tizennégy szálat a két végén összecsomóztuk és a derekunkra kötöttük. Akkor kaptunk egy másik színű fonalat, és azt közibük húztuk, emeltünk a kereten, úgy, mint a nagy szövőszéken, és visszahúztuk a fonalat, azután rávertünk a kerettel, hogy szoros legyen A Kövesnek ment a legjobban, ő már látta a tévében, és csinált lombfűrésszel keretet magának. Mi együtt lettünk kész a Zaszlavikkal, meg a Tordával, de a mi övünk szebb lett ám. Akkor már sietni kellett vissza a suliba, és még sokan nem voltak kész. Az Ildikó néni nekik megengedte, hogy elvigyék másnapig a keretet meg a fonalat. Ez arra is jó, hogy a papám otthon lemásolhassa és csinálhasson nekem egy keretet, bár nem tudom, sikerül-e, az anyu mindig azt mondja, hogy botkeze van. Amikor indultunk, akkor mondta a Jutka néni, hogy vasárnap lehet jönni népdalokat énekelni meg szőni megint, és huszonkilencedikén megmutatják, hogy csinálták régen a dohányt, meg a tengerihántást, meg a vajat köpü- lőben. Én is, meg mindenki el akar jönni, mert az is biztos ilyen állati jó lesz. Tessék mondani, a bácsi most feleltetett? Csak azért kérdem, merthogy mindenhol velünk tetszett lenni és állandóan írni tetszett egy kis noteszba, hát azért gondoltam, hogy felelnem kell, jól megjegyeztem-e mindent. Nem? Akkor jó, habár ezt úgysem lehet elfelejteni. Csó- kolóm. Andai György A zöld toronytól a mennyei páncélvonatig Ifjúsági regények A felnőtt irodalom kedvelője, ha látja is a könyvesboltok kirakataiban a sok ifjúsági könyvet, azt bizonyára nem gondolja, hogy milyen sok ifjúsági regény jelenik meg a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó gondozásában. Hétről hétre találkozunk újdonságokkal, s bőséges a választék mind a témákban, mind abban, hogy hány éves olvasóknak ajánlhatók a megjelent munkák. Sok különféle nemzetiségű külföldi író ifjúsági regénye jelenik meg magyarul, de cseppet sem kevés a hazai írók ifjúsági regénytermése sem. Hol rejtőzik a Világ Titka? Ha Varga Katalint be akarjuk mutatni a fiatal olvasóknak, akkor emlékeztetőül alighanem elég egy nagy sikerű ifjúsági könyvnek a címét említeni: Gőgös Gunár Gedeon. Ö válogatta ezt az emlékezetes népmesegyűjteményt másfél évtizeddel ezelőtt. írói pályáján az első kötet egyébként két évtizeddel ezelőtt jelent meg. Sokan a verseit ismerik leginkább. Ezúttal egy regényt kapunk tőle A zöld torony címmel. Ebben három hetedik osztályos úttörő — egy kislány és két kisfiú — építi ki közös titokvilágát a regény címében szereplő zöld toronyban — egy várromban. Itt rejlik számúkra a Világ Titka. A közös világ e körül szövődik a szereplők egyéni és közös képzeletében. Mi formál közösséget, mi köt össze embereket, gyerekeket? Valamely közös ügy. Számukra ez a közös titok az. S addig marad sértetlen hármójuk közössége és a közösen képzelt világ, amíg meg nem jelenik egy negyedik, aki elvonja egyikük érdeklődését, figyelmét. A zöld torony és titka ezzel emlékké minősül — a gyermekkor szép emlékévé. A Margaréta-iigy Földes Péter nevét jól ismerik a fiatal olvasók, miként a felnőttek is. Irodalmi munkái, regényei jórészt történelmi ih- •letésűek, s a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom múltjából merítik tárgyukat. Nemrég emlékeztünk meg Stromfeld Aurél születése századik évfordulójáról. Az 1919. évi Magyar Tanácsköztársaság Vörös Hadseregének legendás vezérkari főnökéről is könyvet írt közel két évtizede A túlsó partról címen. A most megjelent egyik regénye, A Margaréta-ügy 1918-ban történik. Főszereplője egy katonatiszt és gimnazista öccse. Történetük a proletárforradalom küszöbén kezdődik. A körülmények hatására lesznek mindketten, külön-külön forradalmárrá. Életútjuk másmás nyomon, párhuzamosan halad — egyfelül az orosz hadifogságon át a Margit körúti katonai börtönig, másfelől a gimnáziumból a kőbányai proletársorsig. A monarchia felbomlásának viharában feltűnnek a történelem neves szereplői is a regény lapjain. Mennyei páncélvonat E regénynek problematikájában úgyszólván folytatása a másik, a Mennyei páncélvonat, amelyet közel két évtizeddel az első kiadása után ugyancsak megjelentetett most a kiadó. 1919-ről, a Magyar Tanácsköztársaság diadalmas születéséről és napjairól, a fővárosról és a frontról olvashatunk váltakozva feltáruló képet. Földes Péter valóban izgalmasan tud írni, fel tudja idézni az események feszültségét, sodrását, az emberek lelkiállapotát, töprengéseit, elszánását. Ebben a könyvben mindez egy széles körű tablót tesz hitelesebbé, elvenebbé. N. F. HETI FILMJEGYZET A ménesgazda Madaras József és Fábián Ferenc A ménesgazda egyik jelenetében Nemrég — a Legato című új magyar filmről szólva — József Attilát idéztem: „Elegendő harc, hogy a múltat be kell vallani”. Most. hogy ismét új magyar film kerül a mozik műsorára, Kovács Andrásnak Gáli István regényéből írt-rendezett műve, A ménesgazda, szinte kikerülhetetlenül kínálkozik újra ez az idézet, mintegy mottóként, s a két film bizonyos összefüggéseinek aláhúzására. Gáli regénye irodalmi esemény volt. Azzá tette a téma, s a megírás színvonala. A téma történelmi közelmúltunk, úgyszólván tegnapunk egyik legizgalmasabb időszakából, a kialakuló személyi kultusz és a koncepciós perek éveiből való, s már a történet időpontja önmagában is figyelmet ébresztő, hiszen erről a periódusról még nem sok művészi alkotás beszélt. Külön fokozza érdeklődésünket, hogy Gáli azt feszegeti, ami később is tragikus emberi konfliktusokhoz vezetett, s nemcsak a regény főhősének, Busó Janinak halálát okozta; nevezetesen azt, hogy a voluntarista politika gyakran állított egyébként értelmes, jóképességű embereket olyan posztra; amelyre alkalmatlanok voltak, s ezek az emberek beleroppantak a feladatba, melynek nem tudtak eleget tenni. S ehhez kapcsolódóan Gáli azt is elmondja, milyen tragikus volt az a konfliktus, amely egy ilyen ember, s a koalíciós időkből „visszamaradt”, a rendszer mellett — érthetően — nem tüntető, de okos, érzékeny, jó politikával talán megnyerhető emberek között kiéleződött. Kiéleződött, miként — az akkor divatos jelszó, s az e jelszót követő politika szerint — „napról napra élesedett az osztályharc” is. Gáli regénye egyébként nem csupán erről szólt. Hősei mögé szélesebb hátteret rajzolt föl, a kibontakozni kezdő termelőszövetkezeti mozgalom problémáitól a pártapparátusban végbemenő belső, személyi konfliktusokig, a padláslesöprős agrárpolitika súlyos emberi megpróbáltatásaitól a rettegés légkörét tudatosan megteremtő belbiztonsági szervek tevékenykedéseiig. Hogy Kovács András filmjének sűríteni kellett, az érthető, helyes. Az eredmény is helyeselhető: Kovács a regény gazdag anyagából elsősorban a — nevezzük így — „személyi kultuszos” problémakört emelte ki s ehhez igazította át némiképp Busó Janinak a nyugati határ mentén lévő méntelepre igazi szakmai és emberi rátermettség nélkül kinevezett vezetőnek (ménesgazdának) tragédiába fúló történetét. A filmen Busó Jani olyan közegbe kerül a méntelep átvételekor amely már eleve sugallja a tragédiát. A méntelepet működtető régi méneskari tisztek és tiszthelyettesek közül senkivel sem tudja megtalálni az ;emberi hangot. A bizalmatlanságok kölcsönösek, a gyűlölet és félelem szintén. Ez a derék, egyszerű, de nem túl értelmes, s az efféle feladatra csak „ megbízhatósága” — és nem kis részt a falu termelőszövetkezetét vezető, „ott fent” is ismert bátyja — révén megfelelő parasztgyerek egy póliti- ! ka. s az ebből a politi« kából következő „intézkedések” áldozata. Józan esze és becsületessége egyszerűen értetlenül áll bizonyos dolgok előtt, értetlenül fogadja a régi tiszt munkatársak ellenkezéseit is, és épp az az altiszt ejti majd rajta a halálos döfést. akivel már-már sikerült volna szót értenie. Kovács András nagyszerűen teremti meg a filmben a korszak légkörét. Jani bátyjának, Matyinak „megkocsikáztatá- sa”, vagy a parlamenti jelenet, ahol maga Rákosi „beszélget el” a megtiszteltetéstől és szorongástól izzadó-dadogó emberekkel — nyomasztó, s talán azok számára is felidézi az 50-es évek elejének atmoszféráját, akik ekkor még meg sem születtek. Kitűnő a falusi viszonyok rajza is, a méntelepi képek, képsorok pedig — a csodálatos lófuttatások, egy fedeztetés, egy drámai feszültségű viadal két csődör között stb. — gyönyörűek. Kevésbé teljes viszont az a kép. melyet a film Busó Janiról rajzol. Emberi tulajdonságairól inkább csak köz- lés-szerűen értesülünk, konfliktusának külső jeleit látjuk inkább, mintsem a belső mozgató rugókat. Azt a kutyaszorítót, melybe a körülmények, a helyzet kényszerítik, nem elemzi elég körültekintően Kovács, így a ménes- gazda sorsa, tragédiája kevesebb hitelességgel — és kevesebb igazán magával sodró drámai töltéssel — jelenik meg a filmen, mint az a mű belső erőviszonyainak, arányainak egyensúlyban tartása miatt szükséges lenne. Nagy értéke viszont a filmnek Kóltai Lajos remek operatőri munkája, s néhány szép színészi alakítás. Madaras József Busó Janija talán többet is meg tud éreztetni a fiú iszonyú konfliktusaiból, mint amennyi a megírt figurában benne van, s hasonlóképp nyereség Bács Ferenc, a régi méneskari főhadnagy, Bazsi szerepében. De a Busó bátyját játszó Fábián Ferenc vagy a Braun epizódalakját remekbe formáló Tomanek Nándor — és még sokan mások — is hozzájárulnak a film végül is magas művészi színvonalához. A csavargó lány Ritkán látunk argentin filmet. Lautaro Murua rendező most bemutatott filmje érdekes híradás erről a filmművészetről, de sajnos nem jó film. Hőse, a vadóc, mindenkitől elhagyott, elvadított menhelyi lány, Raulito, iszonyatosan vágyódik a megértő, szerető emberi közösségre, az értelmet adó kapcsolatra, ám ebben sosem lehet részé. Nem érdektelen téma, de Murva olyan érzelgősen, annyi közhelyet sorakoztatva dolgozza fel, hogy emiatt a film az első húsz perc után érdektelenné, unalmassá válik. Takács István
