Pest Megyi Hírlap, 1978. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-28 / 229. szám
■ "xJCíl$(W 1978. SZEPTEMBER 28., CSÜTÖRTÖK Móricz Zsigmond emlékezetére Prózamondó verseny és irodalmi pályázat Móricz Zsigmondiról — születésének közelgő 100. évfordulója alkalmából — a tanév folyamán országszerte megemlékeznek az iskolákban. A kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola a Szolnok megyei Tanács művelődésügyi osztályával és a KISZ Szolnok megyei bizottságával karöltve, az Oktatási Minisztérium és a KISZ KB támogatásával Móricz-emléküna épségét rendez Kisújszálláson jövőre. Május 31. és június 3. között Az évforduló tiszteletére a középiskolások és a szakmunkástanulók részére prózamondó versenyt és irodalmi pályázatot hirdettek. A Móricz Zsigmond prózamondó verseny résztvevőinek egy Móricz-műből és egy mai magyar író prózai alkotásából kell részletet előadniuk. A Móricz Zsigmond irodalmi pályázat jeligés, és arra 10—15 gépelt oldalnyi terjedelmű dolgozatot lehet beadni az iskolákban. A pályázatok beadási határideje 1979. jebruár 15. Pályázatot írtak ki középiskolai és szakmunkásképző intézeti tanárok részére is, azzal a céllal, hogy a Móricz- életmű legjobb tanítási tapasztalatait közkinccsé tegyék. A tanári dolgozatokat — szintén jeligével — két példányban, március 1-ig lehet beküldeni az Oktatási Minisztériumba. Olyan, mint a levegő... HONISMERŐ DIÁKOK RÁCKEVÉN A szél a Duna felől fúj. Fázósra borzolja a vizet, átfurakszik a házak között, arcomba csap. Lábam előtt levelet kerget, harsány süvítessél felesel a napnak: neki ugyan hiába süt, már ó az erősebb, ősz van: gesztenye- hajigáló, levelet pördítő ősz. Nem is lehet ilyenkor jobb dolga az embernek: iskolába menni. Én is iskolába megyek, de a becsöngetós már nem nekem szóL Legföljebb annyiban, hogy csöngőszóra érkezik meg dr. Kovács József né, a ráckevei Ady Endre Gimnázium tanára. „A szakkörben a gyerekek eldolgozgatnak most egyedül — mondja —, mi meg beszélgethetünk.” Csöndes zugot keresve könyvek között találunk menedéket: a helyiség valamikor zuhanyozó volt, most az iskola könyvtára. „A szükség hozta így! — mondia Kovácsné —, már nem tudtuk hova tenni a könyveket. Most legalább megtaláljuk, amit keresünk. De ne féljen, lesz nekünk még szép könyvtárunk is...” Látni tanít Székekről az asztalra rakosgatjuk a könyveket, úgy ülünk le. Én még félszemmel, nyomozómód a szobát méregetem: van itt, körbe a polcokon minden, ami irodalom kívánatos lehet egy gimnáziumban ; de Kovács tanárnő megelőz a gondolatokban. „Olyan ez, tudja, mint a levegő — azt mondja. — Egyszerűen nem lehet nélküle élni.” Ezek voltak az első szavak. | amit Ráckevén hallottam a 1 honismeretről — Férjem soproni, onnan j hozta, a hűség városából a j szülőföld szeretetét, a múltőr- 1 zés igényét. Ezt plántáltuk át | Kevére is, ahoi törekvésünk j jó talajra talált Itt Ráckevén, meg a környéken számtalan megőrzésre méltó emlék maradt, s _ bár fogyóban, de van még napjainkban is. Nagyszerű társakat kaptunk a gyerekekben: tizenöt éve a honismereti szakkörben velük kutatjuk a község múltját, jelenét. A múlt emlékei: dűlőnevek, népszokások, gyermek- játékok, babonák, öltözékek, mesterségek titkai, letűnt életformák — ezt kutatják, gyűjtik, rendszerezik, írják tizenöt éve a kévéi diákok. — Egy vidéki iskola, még városközeiben is, cipelheti mindig hátrányait, hacsak meg nem találjuk a módját, hogy az itt adódó lehetőségekkel pótoljuk a hiányosságokat — mondja dr. Kovácsné. — A kisebb települések előnye éppen az. hogy a gyerekek mélyebben megismerhetik környéküket. emlékeiket, egykori és mai életüket. Az a gyakorlati munka, amit a szakköri kutatás követel, nagyszerű kiegészítője az elméleti oktatásnak. Hogy a szakkörös gyerekek szakmailag képzettebbek, írástudók, látókörük szélesebb, hosszú évek tapasztalata bizonyítja. Nekünk, pedagógusoknak, az a feladatunk, hogy szemet nyissunk a világra, s ehhez ió eszköz a honismeret: látni tanít. Tárlatok az utcán VÁCI MÉRLEG — KIÁLLÍTÁSOK SZIGETCSÉPEN ÉS SZENTENDRÉN Befejeződött a képzőművészeti világhét. Az Utcák és terek kultúrája gondolat jegyében az utcákon, udvarokban, tereken rendezett kiállításokkal közelebb hozta a művészethez az utcák emberét. Ezzel a frissítő szemlélettel találkozhattunk Vácott, ahol divat- történeti bemutatót s alkalmi plakátkiállítást rendeztek. Miskolcon is hasonló buzgalommal szervezték meg szabadtéren Brodszkó Tamás fotókiállítását. Sikere volt, műélvezetet jelentett a munkába indulóknak. Ez a váci és miskolci mérleg lényege. Jó ötlet, jó megvalósítás volt, mely fejlesztette az ízlést. A Keleti pályaudvar előtt az öblös betonteknőben levegős elrendezésben az elmúlt év kiemelkedő plakátjait nézhette a közönség. Így mondtam: nézte, nem azt, hogy láthatta. Az emberek e csomóponton Lassították lépteiket, s megálltak a színes lapok előtt Aki itt járt, cselekvő részese volt a képző- művészeti világhétnek azzal is, hogy akár csak egv pillantásra találkozott újra a mozikban, utcán látott színes töredékekkel. Eddig úgy tudta: plakát. Most tudatosította magában, hogy művészet. A Keleti pályaudvar előtti teknő kiváló hely arra, hogy szobrok havi váltásával tárlatsorozat nyíljon benne. Az évek során milliók nevelődhetnének általa. Alkalmas ez a forgalmas öböl arra, hogy megvalósuljon hazánk új térmúzeuma. Szabadtéri Galéria Űj létesítménynek örülhetünk. Farkasinszky Lajos, a fővárosi tanács elnökhelyettese felavatta — a képzőművészeti világhét keretében — a VIII. kerület Vas utca 15. szám alatti ikerépület udvarában a Fővárosi Szabadtéri Galériát. A gyepszőnyegen a szobrok még szebbnek tűnnek, valóban jó a környezet Nyitányként november végéig láthatjuk a szentendrei Farkas Ádám, továbbá Nagy Sándor és Schrammel Imre plasztikáit Farkas Ádám tömbjei teret értelmező esztétikus formái jól érvényesülnek a lombok alatt, kellemes hatásúak. Nagy Sándor fejd egészséges, nyugodt életerőt sugároznak, öreg parasztok tiszta tekintetét Schrammel Imre gondos és kulturált kerámiái inkább a jövőt amerre a műfaj halad. Realitás és kísérletezés, múlt és holnap találkozik e művekben. A kezdeményezést folytatni lehetne Cegléden a gimnázium előkertjében, a Csepel Autógyár művelődési házának parkos környezetében. Gulliver-sorozat Budapesten, a Helikon Galériában október 15-ig tekinthetjük meg ezt az érdekes ki- állítást Swift remekműve soki grafikust késztetett már eddig is arra, hogy rajzi hozzászólással kisérje a történetet. Haraszti László számára a Gulliver nem illusztrálandó anyag, hanem kiindulás. Az órási állapotot szellemi terjeszkedésnek tartja, úgy véli, hogy mindannyian Gulliverek lehetünk az alkotásban, gondolkodásban. Így a törpeség olyan hiba, mely életünk kiiktatandó része, önmagunk felülvizsgálatára késztet a tárlat: érdemes megtekinteni. A palesztinok igazsága A saját földjén otthontalan palesztin nép sátorokban is dolgozik, művészetet teremt, így őrzi létét és kedélyét. A Néprajzi Múzeum tárlatán három palesztin lány hímez, és így a közönség nemcsak e nép művészetének több évszázados múltját, hanem jelenét is láthatja. Pazar hímzések, gyöngyházberakások, színes üvegek és kerámiák jelzik holnapjuk reményeit. Hallatlanul színdús a nők öltözéke, indigó tónusú gyapotot, fekete vásznat és vörös selymet társítanak. Ez a meghatározó elem, melyet megfelelő össznépi elgondolás alapján használnak a munka vagy az ünnep alkalmával. Csontváry, a libanoni cédrusok és Jeruzsálem festője, remekművekkel érintette ezt a vidéket. Itt Budapesten, a palesztin népművészeti kiállításon mintegy annak nyitányaként erre az alkalomra egyet elhelyezhettek bőL volna műveiRáckevei élmények A szigetcsépi szüreti napok keretében mutatták be Fegyó Béla festményeit. Ráckevén született, Gyálon él. Tanít és fest. Iskolázott művész, már több a műfaj jelöltjénél. Attraktív erővel gyűjti élményeit ráckevei házakról, a Duna- partról, a piac mozgalmasságáról. Ízléses mértéktartása új feladatok megoldására jogosítja. Nyílt egyszerűséggel A Kossuth Lajos Katonai Főiskola közművelődési könyvtárában tekinthető meg október 20-ig Szánthó Imre grafikai munkássága. Nyílt, egyszerű minden rajza: mindenkihez szól. Valamilyen apróságra, elfelejtett intimitásra hívja fel a figyelmet, Szentendre kifogyhatatlan epizódjaira. Pogány ö. Gábor írja: A tornyoknak, kúpcserepeknek, boltíves kapualjaknak megvan a maguk költészete. Ezt találja meg. ezt fejen ki képekkel Szánthó Imre, aki immár egy főiskola-laktanya körletében is vállalja a szépség ügyeletét. Losonci Miklós Padok tetején ülünk, körülöttem egy féltucat diák. Sze műkben még ott a nyár: jókedvűéit, felszabadultak és egy csöppet sem zavartak. Míg beszélnek, hozzájuk , fiatalodom. A kaszakő titka — Ügy kezdődött — meséli Göbölyös Ági, a negyedikből —, hogy ott próbáltunk a színpaddal a kultúrban, a szomszéd szobában meg a homis- meretásek. Mi már kétszer is meguntuk a próbát, ők meg még akkor sem fedezték be a foglalkozást, hát furdalt csak a kíváncsiság: mi az, amit ennyire élvezhetnek? Egyszer aztán rájuk nyitottam az ajtót. és ott is ragadtam. Bóka Péter veszi át a szót, ő is negyedikes, érettségi után jogásznak megy, úgy tervezi. — Szágetcsépi vagyok, hát ott senki sem tudta, mi az a honismeret, itt hallottam róla először én is az iskolában. A hagyományos paraszti gazdálkodást dolgoztam föl, nem volt annál nagyszerűbb szórakozás. Egyszer egy öreg bácsinál járva, a kaszáról faggattam. Magyarázta a dolgot az öreg, aztán fölszaladt a padlásra, elő a kaszakövet, kasza- verő kalapácsot, megtanított, hogy kell kaszát élesíteni. Lelkesednek a többiek is: Gulyás Ági (negyedikes, pedagógusnak készül) a gyermek- játékokat gyűjtötte össze. Polyóka Erika (negyedikes, tanítani akar alsó tagozatban) a sváb nők öltözékéről készített dolgozatot, munkája jutalma országos táborozás volt. Miskolcon. Nagy Györgyi (negyedikes. jogra felvételizik) kopjafák után járta a környék temetőit. i Kocsis Endre (negyedikes, szűcs lesz) családi hagyományok alapján a régi mesterségekről írt. Schaffer Katalin (negyedikes, pedagógus lesz) babonákat gyűjtött; Gém Judit (harmadikos, pedagógusnak készül) a régi és a mai serdülőkort kutatta. Szép útravaló — A mai diákok semmivel sem rosszabbak vagy lustábbak, mint voltak bármikor — mondja dr. Kovács József- né. — Feladatot kell nekik adni, amiben látnak értelmet és célt, és akkor meg lehet velük mozgatni a világot. Lecihelődünk a padokról és a múltból visszaérkezünk a mába. Búcsúzóul én még ta- nároskodom: — Ha nektek kellene valami jellemzőt itt hagyni azutá- natok jövő kévéi honismerőknek. mi lenne az? Pillanatnyi csönd, aztán pusmogás. Végül Nagy Györgyi vágja ki a zavarból a többieket. — A lelkesedést —azt mondja. — Hogy az utánunk jövő adysok, honismerők ugyanilyen jókedvvel, lendülettel vigyék tovább a munkát, ahogy mi, négy éven át. Ennél szebb útravaló. ml is lehetne más? Major Árvácska HETI FILMJEGYZET Legato Jelenet a Legato című új magyar filmből. 'íj. . f f Haraszti László GulUver-sorozatábóL „Elegendő harc, hogy a múltat be kell vallani” — a film nézése közben egyre ez a József Attila-i sor motoszkált bennem. Igen, az ember egyik legsúlyosabb tehertétele (lehet), hogy emlékezni tud. Olyasmire is, amire jobb lenne nem emlékezni És olyasmire, ami az évek rárakódott rétegei alól már nem csillan elő olyan tiszta formákkal, mint amilyen annak idején volt. Az emlékezet szépít, torzít, másít, — s miközben bevalljuk a múltunkat, önkéntelenül is hajlamosak vagyunk szebbé emlékezni az emlékeket. A múlt bevallása olykor szembenézés is lehet, önmagunkkal, tetteinkkel, tetteink következményeivel. De akkor mit tegyünk, ha az emlékezés, a múlt bevallása nem is a saját múltunkra vonatkozik? Ha valaki más emlékeivel keli szembenéznünk? S mit tegyünk akkor, ha ez a valaki történetesen — az apánk volt? S ha ez az apa ráadásul hőssé nőtt az utókor ítéletében? Hogyan tudunk, hogyan kell szembenézni, emlékezni, múltat bevallani, ha ez a múlt nem is a mienk, s mégis az, mert kihat jelen életvípk minden percére? Lehet-e egy szoborrá nőtt apa emlékeinek állandó, sokatmoszférás nyomása alatt élni? Vagy ha úgy érezzük, nem lehet, miképp szabadulhatunk meg tőle? Van-e jogunk megszabadulni tőle? Nem jobb-e, ha elvállaljuk ezt a múltat? Vagy: jobb-e, ha megpróbáljuk emberméretűvé tenni a múltat, a szobor-apát, s így magunk mértékére, a mindennapi ember mércéjére redukálva, fogadjuk el? Segít-e, ha megtudjuk: a szobor nem volt tökéletes, emberi hibái voltak, a múlt nem szeplőtlen, — tehát nem is nyomasztó any- nyira, mert aki tévedni, botlani is tudott, az éppen olyan esendő ember volt, mint mi, s így már' lehet szeretni is, nem csak küzdeni a nyomasztó emlékével ? Hlyen, s hasonló kérdések sorát teszi fel az új magyar film, Gaál István alkotása. Egy mai egyetemista fiú, András, és felesége, Mari kerülnek bele — jószerivel akaratuk ellenére — egy eléggé kínos históriába, amikor mintegy véletlenül utánanéznek, mi van András mártírhalált halt apjának emléktáblájával valamely kisközségben. András anyja már-már kultikus tisztelettel ápolja a minitaférj-mintaember emlékét, s őrködik rajta, hogy nevét forgalomban tartsa, tetteit feledésbe menni ne hagyja. András fokozatosan szembesül apja emlékével, múltja egynémely mozzanatával. Ráakad emberekre, akikhez apjának így vagy úgy köze volt Megismeri apja volt szerelmeit a Zorkóczy nővéreket s azt a fülledt máig nyomasztó légkört, mely a Zorkóczy házban uralkodik, ha Gajzágó Lajos — András apja — szobakor ül. S miközben lassan összeáll a kép a múltról, mely emberi gyöngeségeivel együtt is sokkal rokonszenvesebb képet rajzol az apáról, mint a szobor-fenségű mártíré, András — és főleg Mari, aki meglehetősen idegenül, olykor egyenest pimasz nagyképűséggel, hányaveti tinédzser éretlenséggel és erőltetett fölényeskedéssel reagálja le a furcsa nyomozást — rájönnek, hogy a múltat be kell vallani, szembe kell vele nézni, akkor is, ha ez nem mindig kellemes, nem mindig felemelő. Vállalni kell, sót folytatni belőle, ami helyes, jó, nagyszerű, nemes volt. (Énre a folytatásra és folyamatosságra utal a film zenei műszó címe is: Legato = átkötve, folyamatosan). Akinek a film majd egy korábbi kitűnű magyar filmet Szabó István Apa című alkotását juttatja eszébe, az jól fog asszociálni. Gaál ebben a filmjében ugyanúgy az apák nemzedékével néz szembe, mint annak idején Szabó tette, ugyanúgy faggatja a múltat, mint Szabó, ugyanúgy keresi az apákban a mai kérdésekre is válaszoló erkölcsi nagyságot vagy erőt. Ugyanúgy — és persze mégsem ugyanúgy, hiszen az Apa óta eltelt vagy egy évtized, s ha valaki ma pillant vissza az apák nemzedékére, már más szemmel teszi, mint tíz évvel ezelőtt tette volt, vagy tette volna. A Legatóban ez a visszapillantás a rokonszenves (bár kissé naív, vonásai, kissé túl- irodalmiaskodott részei is vannak ennek a visszapillantásnak), s főként az rokonszenves, ahogy a film kérdez. Gaál régi erénye, a jó színészirányítás, most is erős oldala a filmnek. A fiatal Hegedűs D. Géza és Kovács Nóra (első filmszerepe!) az ifjú _ házaspár alakjában. Szabó Sándor egy nyugdíjas tanár figurájában, Tolnay Klári mint Zorkóczy Rózsika, Orosz Lujza és Sallai Kornélia egy-egy epizódszerepben, és még több kisebb szerep alakítója szén munkát végzett. Dayka Margit szélütéses Zorkóczy Amáikája pedig egyenesen remeklés. Levelek Marusiából Marusia Chilében van: bányaváros. Chile — és a világ — egyik legfontosabb nyersanyagát, salétromot bányásznak itt. A film, melyet a chilei Miguel Littin Mexikóban rendezett, egy 1907-ben lezajlót* bányászsztrájk históriája. Egy sztrájké, melyet természetesen véresen lever az uralkodó osztály; kivégzik a szervezőket, a részvevőket; asszonyok, gyerekek halnak meg, s a rengeteg áldozat eredménye jóformán csak annyi, hogy a marusiai sztrájk emlékét dicső lapok őrzik a chilei munkások történetéről szóló krónikában. Littin filmje azonban sokkal több ennél a rezignált (és közismert) történetnél. Két okból is. Az egyik: Littin a Pinochet rendszer elől emigrált Mexikóba, haladó művész, aki az . elbukó sztrájkkal is történelmileg igazságos küzdelmet ábrázol. A másik: az a terror, mellyel a sztrájkoló bányászokat leverik, kísértetiesen hasonlít a Pinochet rezsim jelen terrorjára. Littin, miközben a múltról beszél, a jelenhez szól Takács István
