Pest Megyi Hírlap, 1978. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-17 / 220. szám
Az áramfolyam forrásánál A hétköznapok esztétikája (Folytatás a 7. oldalról) fűlhetnek 12 méternél közelebb a földhöz. Máskülönben életveszélyt jelenthetnének. Így is többfélé útvonalunkon, amelyen az alállomást bejártuk, a járdák mellett a gyö- pön táblák álltak. Nem „fűre lépni tilos” fölirattal, de mégis arra intve, hogy veszélyes oda belépni az erőtér miatt. Aztán egy szakaszon dróthálók alatt jártunk, 6—8 huzalt feszítettek ki biológiai védelemként. Ez elzárja az erőteret. — Ha azonban esernyővel mennénk — mondták vezetőink —, akkor az ernyő fémhegye szikrát vetne. A transzformátor közelében dolgozókon sajátos fémszálas védőruházatot láttunk. Ez is biológiai védelem, s fejükön műanyag sisak. Ezt hordtuk egyébként mi is egész idő alatt. ★ 1 Nagy körültekintésre van itt mindenütt szükség, hiszen csak egy rossz mozdulat, egy elhamarkodott, meggondolatlan lépés... A körültekintés mellett ezért is indokolt az első pillanatban szokatlan, szinte katonás fegyelem. A vezérigazgatónak mindenütt jelentettek utunkon. Még az alállomás vezetője, Mihail Lescsenko is feszes fegyelmezettséggel közölte, hogy minden megfelelően működik, semmiféle rendellenesség nincs a transzformátorok működésében, a létszám ennyi meg ennyi. S hasonlóképpen minden munkateremben, a vezénylőteremben, a diszpécsereknél, s egyebütt. Ám lássuk a lényeget! Mert az eddigiek ugye, bármilyen fontosak is, az egészhez képest mégiscsak külsőséget jelentenek. A lényeghez is azonban ilyen látszólagos apróságokon át jut el az ember. Például egy tábla szövegéből, amely elmagyarázza, hogy mi áll előttünk: „Autotranszformátor. Névleges teljesítménye 333 000 kilovoltamper Olajsúly: 80 tonna. Teljes súly: 352 tonna. Üzemelésért felel: N. Ko- valcsuk”. A szakember már valószínűleg mindent tud ebből, nekünk pedig ez lett a magyarázat kiindulópontja. Mert ezek a transzformátorok jelentik az alállomás lelkét, ezek változtatják át a 330 kilovolttal ideérkező áramot — Honnan? — Három hőerőműtől kapjuk ide az energiát: a donyeckitől (amely mellett dolgozik a Donbassz-alállo- más), a Kijev területi Tripoljéből és az ide legközelebb 120 kilométerre eső ladizsiniből, amely önmaga egymillió 800 ezer kilowatt kapacitású. — Vagyis ezeknek az áramát transzformálják itt föl 750 kilovolt- ra? — Igen, az egymillió kilovoltamper teljesítményű transzformátor- csoport, s továbbítjuk alállomásról alállomásra egészen Albertirsáig. Egy-egy alállomás között általában 400 kilométer a távolság, s útközben ún. fojtótekercsekkel kell vádén iök a vonalat a szükségesnél nagyobb feszültségtől. Ez az „útközben” is nagy követelményt jelent, különösen, ha a Szovjetunió egész egyesített déli energiarendszerét vesszük, amelynek gerince a Donyec-medencéből induló és Vinnyicán áthaladó 750 kilovoltos vezeték. Ezt úgy képzelhétjük, mint egy nagy vízgyűjtőterület főfolyó- ját. összesen 640 ezer négyzetkilométeres területet lát el villamos energiával. Ezen a területen él a szovjet lakosság 21 százaléka (ötszörösénél több hazánk lakosságának), mintegy 56 millió ember. Két köztársaságot szolgál ki: az Ukrán és a Moldáviai Szocialista Szovjet Köztársaságot. S még annyit: tíz villamos hőerőmű tartozik hozzá. Mindezek éj jel-nappal etetik a sok ipari üzem, szovhoz, kolhoz gépeit, melyek ezen a hatalmas területen dolgoznak. Ezzel a segítséggel jut a fölszínre e vidék sok kincse, avas- érc, a szén, a mangán, a nikkel, a földgáz. Mindezek mellett a vasút jelentős része is villamosított ★ De térjünk vissza a vimnyicai al- állomáshoz! Ennek lelke — a transzformátorok — után a szívét és az agyát is megtekinthettük. A hírközlőberendezések termét és a vezénylőtermet. Az előbbi az egész vonallal, minden részletével közvetlen kapcsolatot tart fenn. Megszakítás nélkül, éjjel-nappal. (Sőt, a többi energia- rendszerrel is.) Bármilyen adat, esetleges feszültségingadozás, az energiafogyasztás mennyisége, a tervhez viszonyított mérték pillanatok alatt megtudható. Okos műszerekkel (az egyik műszercsoporton örömmel fedeztem föl a „Terta—Budapest" emblémát), de méginkább okos, fölkészült szakemberekkel. Mint az éppen szolgálatot teljesített Pavel Szuhonov híradástechnikai vezető mérnök, aki elmondotta, hogy összesen öten dolgoznak ebben a nagy teremben. Nem egyszerre, fölváltva, de éjjel-nappal. Egyszerre elég itt egy szakember is. Hasonló kép fogadott a vezénylőteremben, noha, ott valamivel többen dolgoznak. A kapcsolótáblán éppen az egyik 330 kilovoltos vezetéket kapcsolták. Mellette vannak már az Albertirsa felé induló távvezeték kapcsolókészülékei is. A tévedés beláthatatlan károkat okozna. Üzemek egész sora állhatna le, bár biztonsági berendezések is működnek. Ezek hiba esetén a másodperc tört része alatt akcióba lépnek. A legfőbb biztosíték azonban itt is az emberi szakértelem. Már új, különlegesen kiképzett fiatalok vannak az itteniek között. Ilyen Vaszilij Poliscsuk is. — Négy hónapja dolgozom itt, miután 1976-ban elvégeztem aviny- nyicai műszaki főiskolát, aztán letöltöttem a katonaidőmet. A főiskolán külön tantervet dolgoztak ki nekünk, hogy ezt az új, nagy teljesítményű berendezést kezelni tudjuk. Közben a központi teherelosztóból utasítás érkezett. A beszélgetésünk megszakadt, mert Poliscsuk- nak továbbítania kellett a rendelkezést. Minden érkező, kimenő szó magnetofonra kerül. Megnéztem közelebbről: magyar gyártmány. A villamosság szerelmesei Bejártuk az alállomás minden ze- gét, zugát, oly szívesen magyaráztak kalauzaink: a vezérigazga tóval együtt Nyikolaj Vladimirovics Bojko,/ a vinnyicai energiahálózat központi üzemének igazgatója, aki a városon kivül még 13 járás energiaellátását irányítja. Nemcsak a jelenről beszéltek, hanem a jövő terveit is fölvázolták. Mert azzal, hogy megindul a szolgáltatás a 750 kilovoltos vezetéken, még nem fejeződött be minden — mint mondották. Körbemutattak a terepen, ahol a legközelebbi lépésben egy százszemélyes laboratórium épül. Közben szépíteni, parkosítani, otthonossá kell tenni a környezetet, mint ahogyan már eddig is tették az itt dolgozók, kommunista szombatokon. Hallgattam őket, s arra gondoltam: az ilyenekre mondják, hogy megszállottái, szerelmesei a hivatásuknak. Mintha megérezték volna gondolatomat, mert megjegyezték: — Itt csak úgy lehet dolgozni, ha mindenki személyes ügyének tartja, amit csinál. Hiszen a szolgálat valamennyi munkahelyen éjjelre-nap- palra, hétköznapra-vasárnapra egyaránt esik. Többnyire 12 órás a műszak, bár a heti munkaidő csak 40 óra A vezetőknél pedig jóformán állandó a készenlét, hiszen éjszaka is megcsörrenhet a telefon a lakásukon. Pavel Piszkljarovhoz fordultam, akinek valószínűleg e hetekben, hónapokban még több gondja akadhatott a Vlnnyica-energo vezérigazgatójaként a 750 kilovoltos áramszolgáltatás indítása körül. (Különben négy nagy körzet tartozik hozzá, 13 és fél ezer dolgozóval.) — És a család? ... — A család — mosolygott. — A feleségem közgazdász és energetikusként dolgozik. A fiam a zaporozsjei hőerőműnél szolgálatvezető mérnök, a lányom pedig a vinnyicai műszaki főiskola hallgatója, energetikusnak készül.,. Az áram szerelmesei! (S ehhez még annyit, hogy másnap a vezér- igazgató munkaszobájában is járva, íróasztalán a Szovjet Ukrajna Gazdasága című folyóiratot pillantottam meg. Mint kiderült, nemcsak olvassa Dedikálásával őrzöm terjedelmes tanulmányát, amelyet az energetikai termelési egyesülések szervezési struktúrájának és gazdasági önelszámolásának tökéletesítésével kapcsolatos kérdésekről írt. Emellett közéleti ember is: tagja a vinnyicai megyei tanácsnak.) Kollégáitól tudtam meg, hogy Pavel Piszkljarov aznap kivételesen siet haza. Most nagyon várja a család: az ötvenkettedik születésnapját köszöntik. De azért így is már letűnt a nap a nyári égről, s szürkült, mire — nem fogyva ki a megismernivalóból — búcsúzkodni kezdtünk: — Viszontlátásra Magyarországon. Nem puszta udvariasság volt ez. A vezérigazgató ugyanis 1975 óta — a 750 kilovoltos vezeték építésének kezdetétől — többször hivatalos hazánkba egyeztető megbeszélésekre. És remélhető, hogy a távvezeték üzembe helyezésekor Nyikolaj Bojko és mások is eljönnek majd az áramfolyam forrásától az albertirsai torkolatig. ★ Kis kerülővel tértünk vissza az alállomásról a ^városi szállásunkra. Közeledve, egy erdőszélen kísérőink elszórt betontömbökre mutattak, amelyek talán föl sem tűntek volna. — Itt volt Hitler főhadiszállása a volgai csata időszakában. Itt tárgyalt a tábornokaival... Néhány pillanatra körülvettek a múlt árnyai, mementói. Aztán autónk gyorsan továbbszaladt, és a szemünkbe tűnt az esti életét élő, forgalmas Vinnyica ezernyi lámpája, messze sugárzó villanyfényeivel. LÖKÜS ZOLTÁN Utcák és terek kultúrája Pest megyében A képzőművészeti _ világhét idei alapgondolata környezetünk esztéti- zálását hangsúlyozza, az utcák, terek, kultúráját szorgalmazza. Joggal, hiszen az elrontott, közömbös környezet alattomosan rongálja közérzetünket, kedvetlenné tesz, lehangol. Ezzel szemben a természeti adottságokat kiegészítő, hangsúlyozó építészet, kertművészet, színekkel fogalmazott kirakatok, fák közé helyezett szobrok, szökőkutak, emlékművek, szemet gyönyörködtető ipari objektumok, középületek, sétányok megváltoztatják érzelmeinket, tudatosan beavatkoznak életünkbe, gyarapítják és tartósítják az alkotó munkához oly szükséges harmóniát. Régi és új egysége Korunk új elgondolása az, hogy a városkép szerkesztett színkoreográfiája, a nappali tónusok, az esti fények és a szobrok, nagy méretű kerámiák elhelyezésével a település maga is múzeummá válik. A képző- és iparművészet mai programja művé alakítja a tér minden pontját, s ez az idő maradéktalan meghódítása egyben. Lassan életünk minden órája telítődik a táj és az ember által létrehozott környezet összetett esztétikumával. Városaink, helységeink történelméhez tartozik, hogy figyelembe vették a téralakításban a természet ajánlatait. A visegrádi vár mintegy koronája a hegynek, Nagykőrös, Cegléd főterei az alföldi te- rebélyesség nyugodt méltóságát szimbolizálják. Vác, a szép szobrok és intim terek városa, országos példa, főleg azért, mert az urbanisztika új elemei harmonikusan kapcsolódnak a .barokk nyitányhoz. Verőcemaros gyújtópontja az Ex- pressz-tábor előtti nemes arányú szoborcsoport, mely összefogja a táj folyóra és hegyekre osztódó domborzatát, s Nagymaros büszkesége, az a szoborsétány, mely képes új színt vinni a Dunakanyar pompájába. A DCM erőteljes formái azt Igazolják, Tiőgy" áz indusztriális látvány is lehet esztétikus, ipari, nép- gazdasági haszna mellett. Sok Pest megyei település keresi környezetének sajátos karakterét. Bag azzal, hogy sok színes virág tarkállik a házak előtt, Százhalombatta azzal, hogy éjszakai tűzkris- tályaival feldíszített óceánjárónak tűnik. Az utak menten Szépülnek utaink is. önmagukban és környezetükkel. Üdít az az élénk, piros épülettömb, mellyel Szentendre fogadja az autók utasait, s ha az Omszki Park elkészül, különleges élményt nyújt azoknak, akik Budapestről, a pilisi erdők felé indulnak. Itt az ideje, hogy a szokványos táblák helyett iparművészeti rangú üdvözlő feliratok, emblémák fogadják azokat, akik Gödöllőre, Ráckevére, Dabasra érkeznek, s több külföldi ország példájára játék- és meseszobrokat, állatfigurákat lehetne, kellene elhelyezni, az utak mentén. Csaknem száz szobor, emlékmű van Pest megyében. Űj plasztikák tervezésekor feltétlenül fontos azon elv alkalmazása, mely a hely néprajzához, történelméhez kapcsolódik, és semmiképpen sem ismétli a már megvalósult szobrok motívumait. Sürgősen indokolt új, egyedi szobortémák felfedezése, egyelőre elég az aktokból és a már nem eredeti jelképekből. Arra gondolok, például, hogy ott emelkedik Dunabogdány mellett nagy sebként a kőbánya, évtizedekkel ezelőtt robbanás rázta meg a terepet; szerencsétlenség történt. A Névtelen munkás emlékhelye lehetne az a monumentális méretű szobor, mely ezt az eszmét hordozhatná. Tűzzel, vízzel Pilisvörösvárott, Százhalombattán tűz a két emlékmű szíve, Monoton víz szikráztatja a piros gömbön tükröződő fényt. Ez már a mi életünk liturgiája; égjen a tűz, szóródjon a fény, gondozzuk ezen speciális emlékműveinket, melyek szabadságot, barátságot jelképeznek. Sok a népi építészet leletanyaga, védetté kellene nyilvánítani egyikmásik pusztuló parasztházat, temetőt, századok energiája rejtőzik e megsüllyedt, rozogán is oly szép formákban. Pogány Frigyes állapította meg helyesen, hogy „A terek és utcák művészetének vizsgálata a múltból fokozatosan a jelenbe vezet, s mindinkább korunk városépítészetének esztétikai problémái lépnek előtérbe.” Ez az irány Pest megye településeiben is gyorsuló erővel jelentkezik. Múlt, jelen és jövő egyetemes térbeli egyenlegét csak akkor érhetjük el, ha óvjuk a régiből azt, ami érték, s lendítjük azt a lehetőséget, ami igény és a holnap minősége. Egyszerre, együtt; mindent. Tereink és utcáink kultúráját csak pallérozott és össznépi értelemmel, szigorral védhetjük, növelhetjük a hagyománytisztelet és az újítókedv ellentétesnek látszó, lényegét illetően mégis egységes alaptörvényeivel. LOSONCI MIKLÓS Bodnár Ede; Ráckeve
