Pest Megyi Hírlap, 1978. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-15 / 218. szám

"\Mdap 1978. SZEPTEMBER 15., PÉNTEK H nemzetközi imperializmus ellen Szolidaritási Médisz i Addisz Abebában nemzet­közi szolidaritási konferencia kezdődött csütörtökön. A ta­nácskozás témája az arab és az afrikai népek harca a nem­zetközi imperializmus ellen. A konferenciára 132 szervezet 300 képviselője érkezett az etióp fővárosba. A tanácsko­zásnak külön jelentőséget ad, hogy közvetlenül követi a kö­zelmúltban a haladás útjára lépett Etiópia forradalmának ünnepségeit. Afrikában ko­rábban hasonló méretű szoli­daritási konferenciát még nem rendeztek. A tanácskozáson először Mengisztu etióp államfő mon­dott beszédet, akit az Etiópiá­ban tartózkodó Fidel Castro kubai állam- és . kormányfő követett a szónoki emelvé­nyen. Kiemelte, hogy azoknak az országoknak, amelyek a haladás útjára léptek, vállal­niuk kell az imperializmus el­leni küzdelem fő terheit, ösz- szefogásukkal meghiúsíthatok a nemzetközi imperializmus tervei. A tanácskozáson a világ kommunista pártjainak, fel­szabadító mozgalmainak, szo­lidaritási bizottságainak, hala­dó szervezeteinek képviselői vannak jelen. CSÜTÖRTÖKÖN újabb au­tomatikus űrállomás/t indítot­tak útnak a Szovjetunióból a Vénusz felé. A Vénusz—12 űr­állomás hasonló a múlt hét vé­gén fellőtt Vénusz—11-hez, és azonos feladata van: úton a bolygó felé, amelyet december­ben ér el, a kozmikus térről szolgáltat adatokat, majd az égitest mesterséges bolygója lesz, és onnan továbbítja a Földre a megfigyelési eredmé­nyeket. Irán A golyók érvével Viszonylagos nyugalomról számoltak be az elmúlt na­pokban a hírügynökségek Iránról szóló jelentései. Az egy héttel ezelőtti „fekete péntek” áldozatairól emlékez­tek tegnap a vallási vezetők felhívására szerte az ország­ban. Hogy pontosan hányán is estek áldozatul szeptember 8-án a hatóságok brutális fel­lépésének, az máig is tisztá­zatlan. A kormány hivatalos közleménye szerint mintegy százan, de ellenzéki körökben általában százakról beszélnek, sőt azt sem tartják kizártnak, hogy a sortüzek nyomán ezer­nél is jóval többen haltak meg a nagyszabású tüntetések részvevői közül. A teheráni vezetés tehát a fegyverekkel szállt szembe az országos elé­gedetlenség mind nagyobb hullámokat verő viharával. A puskák érvei kétségkívül „ha­tásosak" voltak, de korántsem meggyőzőek. A sah kormánya és politikai rendszere ellen lá­zadó milliókat aligha csillapí­tották le a golyók. Legfeljebb megfélemlítették —, de ezzel csak még erőteljesebbé vált a kormányzat diktatórikus, az elégedetlenséget újra és újra a terrorral letörő jellege. De irán mélyen gyökerező társa­dalmi-gazdasági problémáit az effajta ultima ratio nyilván nem oldja meg. Pedig a másfél évtizede az uralkodó által elindított "mélyreható reformsorozat, az úgynevezett fehér forradalom másfajta jövőt jósolt Közép- Kelet e hatalmas országában. 'A szinte kimeríthetetlennek látszó olajkincsre alapozott 'gazdasági felvirágoztatás prog­ramja kétségkívül hozott je­lentős, általában haladónak tekinthető. változásokat. A parasztok milliói kaptak föl­det, az erdők és vizek köztu­lajdonba kerültek, nagyszabá­sú iparosítás ment végbe Iránban. A gazdasági átfor­málódás azonban nem volt zökkenőmentes. Bár sikerült visszaszorítani a termelés el­maradott, feudális vonásait, s ezzel a konzervatív nagybir­tokos uralkodó réteg addig szinte korlátlan hatalmát, az óriási pénzeket felemésztő be­ruházásokat átgondolatlanul. ésszerűtlenül, egyenlőtlenül va­lósították meg. A földhöz jut­tatott parasztok például nem szerezhették meg a művelés­hez szükséges megfelelő esz­közöket, s így néhány év le­forgása alatt eluralkodott kö­zöttük az elégedetlenség. Kü­lönösen, amikor a reakciós körökkel szövetséges vallási vezetők is szították a rendszer elleni hangulatot, hiszen a ré­gi, megszokott viszonyok fel­számolására tett kísérletek igen érzékenyen korlátozták hatalmukat. Ugyanakkor az ország gazdaságában elbur­jánzott a korrupció, a pazar­lás, s semmit nem változott a jövedelmek elosztásának szél­sőségesen egyenlőtlen rendje. Hiába mutatták a statisztikák, hogy az egy fő-e jutó nemze­ti jövedelem meghaladta a 2000 dollárt, amikor milliók éheztek változatlanul az or­szágban. Az olajmilliárdok nagy része tehát az oktalan gazdasági fejlesztés és a ha­talmas arányú fegyverkezés jóvoltából nem sokat használt a lakosság tömegeinek. A fegyverkezés azonban nélkülözhetetlen, legdöntőbb momentuma volt o sah újító­programjának. Egy részt en­nek révén kívánta a térség nagyhatalmává tenni Iránt, másrészt a diktatórikus, köz­pontosított hatalom fenntartá­sa sem sikerülhetett volna egy óriási fegyveres apparátus nélkül. Nos a nagyhatalmi ambíciók kergetése során ki­tűnt, hogy a legmodernebb nyugati fegyverekkel ellátott, évi 6—8 milliárd dollárt fel­emésztő hadsereg még nem minden. Egy részt nem sike­rült a megfelelő gazdasági hátteret kiépíteni, másrészt az uralkodó puszta akarata nem volt elegendő ahhoz, hogy át­formálja a világpolitika döntő fontosságú térségének, a Kö­zel-Keletnek bonyolult érdek- viszonyait. Különösen, mert a meghatározó szerepet játszó amerikai politika inkább az arab nagyhatalomra, Szaúd- Arábiára fordított több fi­gyelmet. Irán fontossá vált, de nem egyeduralkodóvá — környezetében egyedülállóan hatalmas hadserege ellenére sem. A felduzzasztott fegyve­res erők azonban másik fel­adatuknak — legalábbis eddig — eleget tettek. Ugyanis több mint egy év­tizeden át megfelelően kordá­ban tartották a rendszer el­lenfeleit. Márpedig lassan az ország valamennyi politikai áramlata szembefordult a sah, uralmával. A baloldalt, s fő­leg a kommunistákat, már az első perctől kezdve tűzzei- vassal üldözték. Reza Pahlavi ma is azt állítja,^ hogy a za­vargások előidézője a „nem­zetközi kommunizmus”. Hol­ott mindenki számára nyil­vánvaló, hogy a tavaly óta gyorsuló ütemben ismétlődő lázadások provokálói a lakos­ságra hatalmas befolyást gya­korló síita egyház vezetői és a velük szövetségben álló leg­konzervatívabb körök. Jobb­ról támadják tehát a császárt, aki balról sem számíthat se­gítségre. Ez pedig természe­tes következménye az egysze­mélyi, a kemény eszközöktől vissza sohasem riadó diktatú­rának, amely most már min­denképpen inogni látszik. A. K. ★ Csütörtökön az iráni kép­viselőházban folytatódott a vi­ta az országban kialakult hely. zetről. A vallási vezetők fel­hívását követve több mint 10 000 ember vett részt a „fe­kete péntek” áldozatainak te­metésén. A gyászszertartás után több ezren tüntettek a temetőben, sah-ellenes jelsza­vakat kiáltozva. A siita veze­tők a gyásznao alkalmából ál­talános sztrájkot hirdettek meg. Közel-Kelet: Jobboldali támadás Ellentmondó hírek Camp Dávidból Újabb SALT-ülés A Szovjetunió és az Egye­sült Államok küldöttsége csü­törtökön Genfiben megtartotta a hadászati támadó fegyver- rendszerek korlátozásáról fo­lyó tárgyalások (SALT) újabb fordulóját. Elfogták a Vörös Brigádok vezérét A milánói rendőrség elfogta a 30 éves Corrado Alunni-t, a Vörös Brigádok feltételezett vezérét, aki részt vett Aldo Moro elrablásában, meggyilko­lásában, és a volt államférfi öt testőrének a megölésében. A rendőrség jelentése szerint a milánói repülőtérhez vezető út mentén fekvő házban nagy mennyiségű fegyvert és robba­nóanyagot találtak. Az izraeliek által támo­gatott libanoni jobboldal fegy­veresei szerdán éjszaka és csü­törtök hajnalban újabb össze­tűzéseket robbantottak ki Dél- Libanonban, az izraeli—liba­noni határ térségében. A jobb­oldali milicisták nehéztüzér­séggel lőtték a Palesztinái el­lenállási mozgalom állásait és július óta első ízben ágyú­tűz alá vették a libanoni kor­mánycsapatoknak azt az egy­ségét is, amelyet a milicisták Kaukaba városban korábban körülzártak. A jobboldaliak akcióját fo- . lyamatosan figyelemmel kí­sérték az izraeli repülőgépek és izraeli hadihajók több íz­ben megközelítették a dél-li­banoni partokat. Waldheim, az ENSZ főtit­kára csütörtökön a Biztonsá­gi Tanácshoz intézett jelenté- ; sében a libanoni kormánnyal j egyetértésben, javasolta a ta- ! nács tagjainak, hogy újabb j hat hónapra nosszabbítsák meg , a Libanonban állomásozó UNIFIL-erők szeptember 18- án lejáró mandátumát. Waldheim jelentésében Iz­raelt és az általa támogatott jobboldali keresztény milicis- tákat hibáztatta azért, hogy az UNIFIL-erők nem tudtak megbízatásuknak teljes mér­tékben eleget termi. A Camp-David-i csúcstalál­kozón részt vevő izraeli kü’ döttséghez közelálló körö szerint csütörtökre sikerű „jelentős haladást” elérni : hármas, amerikai—izraeli­egyiptomi tárgyalássorozata Állítólag „átfogó rendező terv kerete” körvonalazódó s ha semmi váratlan nem ic közbe, csütörtökön éjszak vagy pénteken véget érhetne a csúcsszintű megbeszélése. Hasonlóképpen vélekedne az amerikai küldöttségbe közelálló személyiségek is. Más jelentések szerint vi­szont Carter erőfeszítései mos már csak egy irányba össz­pontosulnak: olyan egyez­mény elérése, amely lehető vé teszi Egyiptom és Izrae párbeszédének a folytatását Szovjet tiltakozó jegyzék A Szovjetunió állandó ENSZ-képviselete jegyzéket juttatott el Kurt Waldheim- hez, az ENSZ főtitkárához az Egyesült Államokban kidolgo­zás alatt álló új törvénnyel kapcsolatban. Ez a törvény szabályozná az Egyesült Álla­mokban és az ENSZ-nél akk­reditált külföldi képviselők diplomáciai mentességét és kiváltságait Konkrétan a diplomáciai mentességgel és kiváltságok­kal rendelkező személyek megítéléséről van szó. A nem­zetközi gyakorlatban példa nélkül álló‘az a helyzet hogy a külképviseletek munkatár­sainak amerikai bíróságokhoz kelljen fordulniuk a diplomá­ciai mentesség és kiváltság megszerzése érdekében. Példa nélkül álló az a javaslat is, hogy az Egyesült Államok helyi bíróságait olyan joggal ruházzák fel, hogy dönthes­senek konkrét személyek ese­tében a diplomáciai mentes­ség és kiváltságok elismerésé­ről. A Szovjetunió véleménye szerint mindez nem felel meg az 1961-ben „A diplomáciai kapcsolatokra vonatkozó bé­csi szerződésben” az Egyesült Államokra háruló kötelezett­ségeknek. Csak röviden... A SZOVJETUNIÓ Karéi Au­tonóm Köztársaságában Urho Kekkonen finn köztársasági el­nök és Alekszej Koszigin szov­jet miniszterelnök jelenlétében ünnepélyesen elhelyezték a finn közreműködéssel épülő koszíomuksai ércdúsító főépü­letének alapkövét. A SZOVJETUNIÓ Legfel­sőbb Tanácsa Elnökségének rendeletére Októberi Forrada­lom Érdemrenddel tüntették ki Konsztantyin Zarodovot, a „Béke és Szocializmus” című nemzetközi folyóirat főszer­kesztőjét a lap alapításának 20. évfordulója alkalmából. ALFRED JENSENT, a Dán Kommunista Párt alelnökét, a kommunista és munkásmozga­lom kiemelkedő személyiségét szerdán Moszkvában a Népek Barátsága Érdemrenddel tün­tették ki. EANES ELNÖK jóváhagyá­sával szerdán törvényerőre emelkedett Portugáliában az a törvény, amely betiltja fasiszta vagy szeparatista szervezetek működését az országban. Sieves harcok Nicaraguában Nicaraguában a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front fegyveresei csütörtökön újabb offenzívát indítottak, és León, Chinandega Rivas, Esteli és Diriamba városának nagy ré­szét ellenőrzésük alatt tartják — jelentette az AFP francia hírügynökség managuai sajtó­körökre hivatkozva. Különösen heves harcok folynak az ország második legnagyobb városában. León- ban. Fokozódott az összetűzé­sek intenzitása a Costa Rica-i határ közelében is. Somoza diktátor szerdán éj­jel az ország egész területére kiterjesztette a statáriális tör­vénykezést. Az AFP úgy értesült, hogy a kormánycsapatok támadási készítenek elő a felkelők által megszállt városok ellen. Vietnam tiltakozik az újabb kínai provokációk miatt A Vietnami Szocialista Köz­társaság külügyminisztériu­mának képviselője határozott tiltakozását fejezte ki Kína vietnami ideiglenes ügyvivő­jénél Vietnam területi integ­ritásának a kínai fél által tör­tént újabb megsértése miatt. „Az utóbbi napokban Kína folytatja a Vietnam területi egysége elleni támadásait, és provokációkat hajt végre ha­zánk ellen — hangoztatja a vietnami külügyminisztérium képviselője. Mindez a Vietna­mi Szocialista Köztársaság szuverenitásának megsértése. Ezek az akciók a vietnami nép ellen irányuló'újabb bű­nös cselekedetek és a két or- -szág határán feszültséget te­remtenek." A Vietnami Szocialista Köztársaság külügyminiszté­riuma élesen elítéli a kínai fél tevékenykedését és az in­cidensben bűnös személyek megbüntetését, valamint az okozott kár megtérítését kö­veteli. Párizs — L'Humanité Kávéház a Halárusnő utcájában A pincér kezet nyújt. Nem én adok jobbot, furcsán ven­né ki magát a dolog, ő a há­zigazda: elém jön. Mozdulatá­val, szavával jelzi: elfogadott. Fölteszi az egyetlen kérdést, amit a franciák találkozáskor föltehetnek: „Ca va?” „Ca va” — adom meg az egyetlen le­hetséges választ. Hálás galli- cizmus ez: lehet benne öröm és bánat is; hangulatunk ép- peni állása szerint. Jelenthe­ti, hogy rendben mennek a dolgok; de lemondó hangsú­lya takarhatja azt is: bi­zony, uram, nehéz időket élünk. Leülök a Café de Gymnase sarkába, hagyom, hogy a pin­cér elmondja ajánlatát. A Ri- card-ot kínálja, ezt a glyco- sept-ízű aperitifet, amit elő­szeretettel isznak a franciák a konyak meg a pezsgő rová­sára is. Én azért konyakot kérek, olajos Henessyt, vagy kortynyi vörös bort, a bor- deaux-it verő Beaujolais-t; meg persze kávét, a l’italien- ne. így kell mondani, ha iga­zi kávét akar Franciaország­ban az ember; szívdobogtató, szagolnivaló jó kávét, jobbat is talán, mint otthon. De, ha úgy mondanám, a la hongroise, nem értenék meg. Bevackolom magam a fo­telba, szeretem a Gymnase- nak ezt a sarkát; innen min­dent látni. A ráérősen ebéd­jüket fogyasztó, kávéjukat iszogató párizsiakat és a fi­gyelmes udvariassággal sür­gölődő pincéreket idebenn; a Halárusnő utcájának éle­tét odakinn. Szemben a Rex. " Párizs legelőkelőbb mozija. Hat fil­met vetít reggeltől-estig, meg­állás nélkül. Most a Quo Va- dis a sláger, Peter Ustinowal a főszerepben. Belefáradva az utcák végtelenjébe, ide vál­tok jegyet én is: a száz fo­rint ára jegy szíven üt. Mon­dom is a pénztárosnak, ott­hon ennyi pénzért ötször is mehetnék moziba. „Hol van az otthon?” — kérdezi. Meg­mondom. „Ja, ott könnyű” — mondja, s látszik, nem na­gyon tudja, hol keressen ben­nünket a térképen. A Rex-szel átellenben, a boulvar Montmartre utcai ol­dalán van a francia hírügy­nökség, az Agence France Presse (AFP) székháza. Ha az ember elsétál a szürke épület előtt, s balra befordul a kis utcán, ott találja magát a Francia Kommunista Párt lapjának, a L’Humanité szer­kesztőségénél. Idelátszik a bejárat: a hatalmas üvegaj­tók nappal, a lehúzott rácsok esténként. Ilyenkor hátrake­rülve, a garázsnak lehet be­jutni a szerkesztőségbe. Per­sze, csak, ha jó oka van az embernek a bejárásra, mert szigorú az ellenőrzés a por­tán. Többször is volt fasiszta merénylet; meghát Párizsban itt van a világ, annak min­den bajával. Most a kettős halállal végződött lövöldö­zés az iraki nagykövetségnél, nyugtalanítja a várost. Nem rovom hát föl, hogy napok múltán is kérik az igazolvá­nyomat. Az adminisztrációt ke­rülendő, a szerkesztőségnek tartva a Cafe de Gymnase-ba visz az utam. „Ha bennünket, újságíró­kat keres, csak ide jöjjön!” — mondja Emile Besson, a sportosok főnöke. S mehe­tek is, a nap minden szaká­ban találok valakit a Gym- nase-ban. Michael Gerard, csupa- szakáll sportújságíró, azt ajánlja, beszéljünk angolul, úgy talán könnyebb. Gyorsan kiderül: jobb, ha a franciá­nál maradunk. Nem az én jó franciám; az ő még gyengébb angolja miatt. így van ez mind a franciáknál: megenged­hetik maguknak az egy nyelv kényelmét. Le Liqeou Yvon, a lap tördelőszerkesztője, mindig tréfára kész, szeret­ni való ember. A franciák kö­telező három lépését ő oldja föl legelőbb; együtt megyünk el az új Rodin-múzeumba, együtt csodáljuk a márványba lehelt szépséget. Hazafelé pironkodva mondja: „Tudja, hogy itt élek Párizsban, de még nem voltam ebben a mú­zeumban?” Nem ítélem el. Azon erőltetem a fejem in­kább, mikor is jártam utol­jára otthon, a Várban? Találok még Ábeleket, Pierreket, Jeanokat — ennyi maradt csak meg a két hét találkozásaiból. De hát nekik én voltam az érdekes, a pe­tite hongroise, a kis magyar, aki ráadásul újságíró. Ültünk a Gymnase-ban, beszélget­tünk, néha talán vitatkoz­tunk is. „Drága a L’Huma” — mondom legújabb értesü­lésemet. Egy concierge, vagy­is egy házmester panaszol­ta: rohannak fölfele az árak, íme a L’Huma is nemrég egy frank volt, most majd’ kettőért kapni. „Minden drá­gul — védekeznek —, pont a L’Huma ne, amikor mi fi­zetünk mindent? Az igazi munkás, aki a párt lapját akarja olvasni, nem sajnálja a pénzt.” Egyébként egyetértünk, s ha mégsem, mert sokszor mást látunk, mégha ugyanazt néz­zük is, megadjuk okát: körül­ményeink mások. így aztán elvetjük a vitát, figyeljük in­kább a szomszédos asztal eseményeit. Egy kapatos úr a felszolgálást szidja — azt a felszolgálást, amit én nem győzök irigykedni—csodálni —, a társaság hangosan a pin­céreknek szurkol. Nem egé­szen önzetlenül: amikor a „monsieur” felháborodottan elrohan, egyhangúan köve­telik a hátrahagyott üveget. A pincérek hálásak. így gaz­dagodunk egy estére egy há­romnegyed liternyi bordeaux- ival. Üjabb kolléga érkezik, bemutatják: „Marchais fia”, aztán jót nevetnek buta ké­pemen. Magyarázzák: ők va­lamennyien Marchais, azaz a párt fiai. Fizetésük hat szá­zalékával segítik havonta a párt munkáját. Néhány nap múlva ta­lálkozom George Marchais- val, a televízió jóvoltából „Az idők kérdése”, a sorozat címe. Ott ül kamera elé egy- egy politikus, irodalmár, vagy tudósember, mint legutóbb, amikor a három amerikai óceánrepülése után a ballon- repülés tudományát magya­rázták. Marchais jobbkézre ül; szem­ben vele négy jobboldali új­ságíró. Középen a riporter. Nem titkoltan jobboldali őis: ha csak teheti, az újságíró­kat segíti a vitában Az új­ságírók egyébként szemtele-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents