Pest Megyi Hírlap, 1978. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-06 / 184. szám

Havannában befejeződött a XI. Világitjúsági Találkozó Fidel Castro beszéde a záróünnepségen PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Havannában szombaton vé­get ért a XI. Világifjúsági Ta­lálkozó. Az utolsó nap délután­ján szokatlanul népessé váltak Havannában a belvárosi ut­cák. a Forradalom tere felé sugarasan haladó utakon mind sűrűbb lett at embertömeg A téren, a szónoki emelvény előtt a VIT-delegációk képvi­selői, a dísztribünön kubai párt- és állami vezetők, a fesz­tivál díszvendégei, a küldött­ségek vezetői. Repedések R úttá válik a legtökéle­tesebben elkészített, lesimított fal is, ami­kor fölbukkannak rajta a repedések, s ilyenkor an­nak, aki végigcsinálta a fölfordulást, no, meg fize­tett a mesterek buzgólko- dásáért, az élettől elmegy a kedve. El, mert hiszen azt remélte, pénze, kényelmet­lensége fejében azt kapja, ami a járandósága; megfe­lelő minőségű munkát. A szakemberek tudják, lehet úgy vakolni, festeni, tapé­tázni, hogy száműzzék a makacskodó repedéseket, igaz, ehhez többletmunka kell, némileg nagyobb anyagfelhasználás, de a do­log kifizetődik. Elképzelhe- tő-e olyan oktondi gazda, aki fárad is, fizet is, de ele­ve maga gondoskodik arról, hogy a fal tele legyen re­pedésekkel? Némi vitába keveredtek a galgamácsaiak meg az Észak-dunántúli Áramszol­gáltató Vállalat. Előbbiek úgy vélik, háztartási gépeik, híradástechnikai készülé­keik zavartalan használatá­ban meggátolja őket a fe­szültségingadozás, s ilyes­fajta gondok miatt főfájást okoz az újonnan épített is­kola meg a bővített óvoda működtetése is. Előrebo- csátva, hogy az elektromos­ellátás — áramszolgáltatás napjainkban egyike a leg- érzkenyebb pontoknak a megye településeinek túl­nyomó részén, hallgassuk csak meg a másik felet - is, azaz a szóban forgó cég esz­tergomi üzemigazgatóságát, mely Galgamácsa esetében illetékes. Nemcsak mond­ják, bizonyítják is, két esz­tendő alatt összesen egy, egyetlenegy bejelentés ér­kezett hozzájuk — az is tavaly áprilisban — feszült­ségingadozás miatt. Azaz, lehet, van panasz — s a pa­nasznak oka —, de ha velük nem tudatják, akkor mi­ként ismerjék a helyzetet? Ami meg az új iskolát s a bővített óvodát illeti, őket, tehát az érintetteket senki sem kérdezte meg a terve­zés kezdetekor, s az sem tisztázódott kellő időben, a többletenergia szolgáltatá­sához miféle változtatások­ra van szükség az adott hálózaton belül. \ j ilágos: úgy általában semmi gond nem volt, csak éppen repedések bukkantak fel a tervezés és a gyakorlati megvalósítás összefüggő cselekedetfelü­letén. Ahogy az lenni szo­kott, valakik valamit nem tartottak fontosnak, időben rendezendŐnek, más vala­kik viszont úgy bólintottak az energiaigény teljesítésé­re, hogy nem vették a fá­radtságot a tudakozódáshoz, vajon a meglevő körülmé­nyek szavatolják-e a ké­sőbbi működést. Jog sze­rint, forma szerint senki sem mulasztott, szabályt, előírást nem sértett meg, csak éppen szemet hunyt a repedéseket ígérő aoró- cseorő könnyedségek felett. Ötszázharminc fölött van Galgamácsán a háztartási villamosenergia-fogyasztók száma, s ha tényleg indo­kolt a panasz a feszültség- ingadozás miatt, miért, csak esy veszi a fáradtsá­got ahhoz, hogy reklamál­jon? Ha valóban gondokat okoz az iskola és az óvoda ellátása, miért nem derült ez már ki akkor, amikor még egyetlen kapavágás sem történt, azaz akkor, amikor még csak a papírok uralták a terepet?! Mert igaz, a transzformátor-állo­mástól az iskoláig ma is ki lehet cserélni a vezetését nagyobb áteresztőképessé­gűre — ahogy a szakembe­rek mondják, keresztmet­szet-cserét kell végrehajta­ni —, ám most már ezt csakis a tanács költségve­tése terhére lehet nyélbe­ütni, míg korábban a cég, pontosabban az államház­tartási hozzájárulás állta volna ezt a költséget. A legutolsó méréseket — amikor a téli csúcsfogyasz­tás idején 4—7 százalék közötti volt a feszültségin­gadozás — most majd meg­ismétlik, azért teszik, hogy mindenki lelkiismerete tisz­ta legyen, bár tény, a háló­zat rekonstrukciója ott ége­tő — s ilyen hely is sok van a megyében —, ahol a fe­szültségesés túlhaladja a tíz százalékot L átszatra másfelé kalan­dozva, elhagyva a re­pedéseket: azon medi­tál három község, Piliscsa- ba, Tinnye, valamint Perbál megyei tanácstagja, hogy tapasztalatai szerint, ha nö­vekszik is a tanácsok be­gyakorlottsága a fejlesztési tevékenységben, sok olyan buktató fékezi lépteiket, amiket csak az ismer iga­zán, aki szenvedi azokat. Példaként említi, nincsenek kisebb, rugalmas tervező­csoportok, -szervek, ezért azután szinte jelentéktelen — de helyben fontos! — bővítések, építések meg­terveztetése is akkora her­cehurcával, szaladgálással jár, mintha hatalmas ipari üzemről lenne szó. S a másik: ha már van terv, pénz, előkészített terület, minden más, a kivitelező meglelése akkor is kálvária. Saját körzete ismétlődően ennek adja bizonyítékát, hiszen a „kivitelezői kapa­citás” itt jó néhány tele­pülés számára nem több, mint egyetlenegy termelő­szövetkezeti építőbrigád, s ennek elsőleges dolga — hiszen azért hozták létre — a közös gazdaságban ter­vezett feladatok végrehaj­tása. Ha marad ereje a brigádnak, akkor következ­hetnek az egyéb megrende­lők, így a tanács. Ugye, csupán látszat a másfelé kalandozás, nagyon is összefüggő eseteket, té­nyeket említettünk, ko­rántsem távolodtunk el a repedésektől, ,sőt, éppen eszmefuttatásunk segítségé­vel kerültünk igazán köze­lükbe. Olyannyira közelük­be, hogy alaposabban szemügyre vehetjük azokat. Azt látjuk, hogy a pontat­lan tervezés_ gyakran hoz létre olyan ’ pótlólagos igé­nyeket, amelyek teljes kö­rültekintéssel, mérlegelés­sel megelőzhetők lettek vol­na. A másik, ennél semmi­vel sem csekélyebb súlyú tény: keveset ér a legpon­tosabb, legalaposabb terve­zés is, ha hiányoznak a fel­tételek, adottságok, lehető­ségek a tervek mielőbbi megvalósítására,, ha a terv kivitelezése nem annak tár­sadalmi szükségességéi ő!. hanem a kivitelezők haj­landóságától függ. M. O. Az egybegyűlt tömeg lelkes tapssal üdvözölte az emelvény­re lépő Fidel Castrót, a Ku­bai KP KB első titkárát, az államtanács és. a miniszterta­nács elnökét. Castro hosszasan búcsúztatta a VIT résztvevőit, búcsúztatta a fesztivált, ösz- szegezte a XI. VIT eredmé­nyeit, külön is kiemelve an­nak jelentőségét, hogy megren­dezésére éppen Kubában. La- tin-Amerika, az egész nyuga­ti félteke első szabad, szo­cialista országában került sor. Kifejezte reményét, hogy a havannai Világifjúsági Ta­lálkozó mintegy húszezer rész­vevője és vendége igazi otthon­ra talált Kubában, hiszen a kubai nép az igaz barát ven­dégszeretetével mindent meg­tett azért, hogy a fesztivál kül­döttei jól érezzék magukat, és hogy a VIT a tartalmas esz­mecsere fórumává váljon, hogy a sokezemyi külföldi ismer­kedhessen meg a szocializ­must építő kubai: nép életével. Délelőtt még népesek voltak a színházak és a szabadtéri színpadok: különböző kulturá­lis együttesek tartották utol­só fellépéseiket. A kora dél­utáni órákra befejezték a po­litikai dalfesztivál rendezvé­nyeit. lepergették a VIT film- fesztiváljának utolsó alkotá­sait. Ünnepélyesen bezárták kapuikat a VIT állandó kiál­lításai is. A magyar szálláson szom­bat délután vietnami szolida­ritási gyűlést rendeztek. A La- zaro Pena színház adott ott­hont a központi nagygyűlésnek, amelynek elnökségében volt Maróthy László, küldöttségünk vezetője is. Fesztiválköveteink délután a bolgár nemzeti klub vendégei voltak. A vasárnap a pihenésé. A magyar delegáció hétfőn int végső búcsút Ha­vannának. A különgépek vár­hatóan kedden a kora dél­előtti órákban érkeznek Feri­hegyre. ^AZ- MSZMP^PEST MEGYEI BIZQTJSÁGÁ ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXII. ÉVFOLYAM, 181. SZÄM ÁRA 1 FORINT 19-8. AUGUSZTUS 6., VASÁRNAP Kezdődik az aratás utolsó hete A lendület nem térik meg Most gyűr kőzik Szentendre és Gödöllő Ha az időjárás nem szól közbe, ma estére a megye ál­lami és szövetkezeti gazdasá­gaiban betakarítják a búza 94, a tavaszi árpa 95, a rozs 72 és a zab 15 százalékát. Az aratás lendülete, amint az a hét végén megtartott mező- gazdasági operatív bizottsági ülésen hangsúlyozták, most az utolsó napokban sem törhet meg. Minden használható kombájnnak dolgoznia kell. A mind nagyobb szám­ban felszabaduló arató- cséplőgépeket a kritikus helyekre irányítják. Oda, ahol a legjobban lema­radtak a gabona vágásával. Síági József, a Pest megyei Tanács mezőgazdasági osztá­lya szakfelügyeleti csoport­jának vezetője az ülésen el­mondta, hogy segítségre a gödöllői és a szentendrei járás szorul leginkább. A rácke­veiek befejezték az aratást, a budai járásban pedig egyedül a toki Egyetértés Tsz-nek lesz hétfőn lábon álló gabo­nája. Tökre a Herceghalmi Kísérleti Gazdaság öt John Dear arató-cséplőgépe indul. A ceglédi járás gazdaságai közül az abonyi Ságvári End­re maradt el. Itt két tsz, az abonyi József Attila és a ceg­lédi Lenin aratói vendéges­kednek. A kölcsöngópekkel a A termékváltás haszonnal járt Eredményes félév után hárem gépipari vállalat A jó szervezés meghozza gyümölcsét Az Ipari Szerelvény és Gépgyár maglódi járműgyára a tavaly januári termékváltás után gyors fejlődésnek indult. A gyár vezetőinek és munka­társainak szakmai rátermettsé­gét bizonyítja: már az első évben folyamatosan teljesítet­ték havi tervüket, sőt az 525 millió forintos termelési érték előállításával évi elő­irányzatukat Is túllépték. Már ismerik az idei év első fél­évének mérlegét: A gyár 283 millió 748 ezer forint termelési érték elő­állításával 101 százalékra teljesítette első félévi ter­vét. A sikerért keményen meg­dolgoztak. A terv teljesítését alaposan megnehezítette az akadozó alapanyag-ellátás. A jó szervezés és az igyekezet mégis meghozta az eredményt. A Híradástechnikai Anyagok gyárában szintén jól zárták az első félévet: a termelési ter­vet 489 millió forintra, azaz 103,4 százalékra teljesítették. A tavalyi év hasonló idősza­kához képest 77 milliót érő a többlet termék, pedig a mun­káslétszám ötvennel kevesebb volt. mint tavaly ilyenkor. A fénycsőfojtó és az egyéb termékek gyártását háromféle dinamószalag hiánya akadályozta. Jó szervezéssel, átcsoportosí­tással enyhítették a gon­dot. Nemcsak termelési tervüknek, hanem első féléves szocialista és tőkés export szállítási kö­telezettségüknek is eleget tet­tek. A Könnyűipari Gépgyártó Vállalat 7. sz. váci gyárának termelési programjában . ki­emelt helyet foglalnak el a KGST kooperációban készülő SZTB típusú szövőgépek rész­egységei. Az export szövőgép hajtó­mű egységekből hónapról hónapra többet szállíta­nak a Szovjetunióba. Idén már négyezer 50 ilyen garnitúrát gyártanák, ami csaknem 110 millió forintot ér. Ez a gyár teljes termelésének 60 százaléka. sereghajtók közé tartozó bagi Petőfi, a galgamácsai Össze­fogás, a sülysápi Tápióvölgye, a tahitátfálui Kék Duna Szakszövetkezet is befejezi a hét közepére az aratást A társgazdaságoktoól holnap ér­keznek földjükre a gépek. Várható, hogy a buda­pesti és a Pest megyei Gabonaforgalmi Vállalat egy-egy átvevőhelyén tor­lódás lesz. Mindenesetre ezeken a helye­ken több szállítószalagot he­lyeznek üzembe. A vállalat eddig 170 ezer tonna búzát vásárolt fel. Ez a tervezett mennyiségnek körülbelül a háromnegyed része. A szemes termény a múlt héten 15 szá­zalékkal volt alacsonyabb víztartalmú, mint eddig, ezért mesterséges szárításra nem volt szükség. A kenyérgabo­na fajsúlya megfelelő, a hek­tolitersúly átlagosan 79 kilo­gramm volt. A gazdaságok a terményt többnyire tisztítva szállítják, a behozott gabona 96—97 százalékos tisztaságú. A liszt minősége jó. Gyenge őrlemény a mal­mok jelzése alapján csak a felvásárolt búza nyolc százalékából készül. Az őszi vetésű gabona vető­magját eddig a termelők 70 százaléka rendelte meg. Azok a szövetkezetek, amelyek sa­ját szaporítóanyagot használ­nak, mielőbb vizsgáltassák meg vetőmagjuk tulajdonsá­gait. Ha az használhatatlan­nak minősül, most még vásá­rolhatnak újat a központi készletekből. Az aratás után a szalma­lehúzás és a tarlóhántás közepes iramban halad. Eddig a terület 50 százalékán gyűjtötték össze a szalmát, 42 százalékán tárcsáztak, gyű- rűshengereztek. A tarlóműve­lésben a váci járás jár az élen. Az időben és szaksze­rűen elvégzett talajmunka a jövő évi jó termés egyik alap- feltétele. V. B. Félmillió család tüzelője Gépesítésre törekszik a Budapest környéki TÜZÉP Pest, Komárom és Fejér me­gyében 65 elárusítóhelyen kö­rülbelül hárommillió tonna tü­zelő- és építőanyagot forgal­maz az idén a Budapest kör­nyéki TÜZÉP — erről tájékoz­tatott Ipacs László, a vállalat vezérigazgatója. A forgalom jelentős részét Pest megyében bonyolitják le, ahol mindenütt gyors ütemű a községek fejlődé­se, s az üdülőkörzetekben a hét vé­gi házakhoz túlnyomórészt ők szerzik be az építőanyagot. A hárommillió tonna körülbelül hárommilliárd forintnyi érték. Beszerzése, tárolása nehéz fel­adat elé állítja a vállalatot. Előfordulhat egy-egy árufajtá­ból hiány, de Új otthonok barkóiéi Megkezdődtek a külső burkolási Földvári lakótelep házsorában. ISI munkálatok Vácott, a Halmágyi Péter felvétele a szilárd és folyékony fű­tőanyagból, fából, szénből, olajból maradéktalanul el tudják látni a vásárlókat. Több mint 500 ezer család jut téli tüzelőhöz segítségükkel. Ilyen nagy forgalmat ma már csak gépesítéssel lehet lebo­nyolítani — vallják a vállalat vezetői. Legkorszerűbb telepük az érdi. Tavaly építették, s az idén már körülbelül 95 millió forint értékű építőanyagot for­galmaznak ezen az egy helyen. Kiválóan gépesítették a munkát, autódaruk, tehergépkocsik, emelővillás targoncák könnyítik a dolgukat. A július, s az augusztus a csendesebb hónapok közé tar­tozik a tüzéptelepeken. Az elő­relátóbbak ilyenkor szerzik be a téli tűzrevalót. A vállalat ve­zetőinek tájékoztatása 'szerint bőséges az árukészlet, érdemes elkerülni az őszi zsúfoltságot. X Lázár György, a Miniszter­tanács elnöke táviratban üd­vözölte Michael Manley-t, Ja­maica miniszterelnökét or­szága függetlenségének 16. év­fordulója alkalmából. Li Dzi Csan, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság vil­lamosenergiaipari minisztere, aki július 27-e és augusztus 5-e között tárgyalásokat folyta­tott Szili Géza nehézipari mi­niszterhelyettessel, tegnap el­utazott hazánkból. A koreai vendég a magyar villamos- energia-rendszer helyzetéről, a magyarországi hőerőművek üzemeltetéséről, tüzelőanyag­felhasználásáról, gépi berende­zéseiről és ezek gyártásáról tá­jékozódott. Megbeszélést foly­tatott Tordai Jenő külkereske­delmi miniszterhelyettessel is.

Next

/
Thumbnails
Contents