Pest Megyi Hírlap, 1978. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-06 / 184. szám

mr tncva 1978. AUGUSZTUS 6., VASÄRNAP fi VIT-delegációk vezetői jelenlétében: Kihirdették Kuba első ifjúsági törvényét A Kubai Köztársaság első ifjúsági törvényét hirdették ki pénteken délután Havannában. A kubai parlament 1978. jú­nius utolsó napjaiban tartott üiésszakán hagyta jóvá a törvénytervezetet, amelynek megalkotását hosszú hónapo­kig tartó vita előzte meg. A munka kezdeti szakaszá­ban. a szövegezők figyelembe véve a Magyarországon vala­mint az NDK-ban érvénves ifjúsági törvényt, valamint az azok végrehajtása során gyűj­tött tapasztalatokat, össznépi vitára bocsátották a terveze­tet, s úgyszólván minden ku- kubai fiatal részese lehetett a jogait és kötelességeit megfo­galmazó, nagyfontosságú do­kumentum formálásának. A kubai parlament illetékes bi­zottságához több ezer módosí­tó javaslat érkezett a külön­böző ifjúsági szervezetek­től, a tanuló- és dolgozó ifjú­ságot tömörítő szövetségektől, a forradalmi fegyveres erők ifjú katonáitól és tisztjeitől. A kubai ifjúsági törvény ünnepélyes kihirdetésén jelen voltak a havannai fesztivál díszvendégei, a VIT-delegációk vezetői, köztük Maróthy Lász­ló, az MSZMP PB tagja, a KISZ KB első titkára is. Carter az amerikai kotorni erő növelését szorgalmazza Carter, az Egyesült Államok elnöke szombaton beszédet nrondott a Virginia állambeli Norfolkban, ahol részt vett a Mississippi' cirkáló vízre bocsá­tásának szertartásán. Beszédében egyebek között kijelentette: — Nekünk van ma a legnagyobb arzenálunk a földkerekségen. Engem, mint elnököt és mint volt hadi­tengerészt áthat az eltökélt szándék: arra törekszem, hogy az Egyesült Államok olyan fegyveres erőkkel, egyebek kö­zött olyan haditengerészeti flottával rendelkezzék, amely nem marad el senki mögött. „Mint ez a beszéd is mutat­ja — állapítja meg a TASZSZ jelentése —, az Egyesült Álla­mok elnöke az amerikai kato­nai erő további növeléséért száll síkra, hogy ezáltal nyo­mást gyakoroljon más orszá­gokra. Egy ilyenfajta nyilat­kozat semmiképpen sem egyez­tethető össze azokkal a tárgya­lásokkal, amelyek a fegyver­zet korlátozásáról folynak Bécsben, Genfben és Helsinki­ben, és amelyeken — mint ismeretes — az Egyesült Ál­lamok is részt vesz.” Pénteken egyébként először a képviselőház, majd a szená­tus jóváhagyta és aláírásra az elnök elé terjesztette azt az új törvénytervezetet, amely az 1979-es pénzügyi évben óriási összeget — 36.9 milliárd dol­lárt — irányoz elő új fegyve­rek megvásárlására és kidolgo­zására. Jurij Andropov: Washington nyomást próbál gyakorolni a Szovjetunióra Leleplezés Kína kambodzsai szerepéről A „Vietnam Hangja” rádió- állomás megszólaltatta a kambodzsai hadsereg vietnami területen foglyul ejtett egyik zászlóaljparanesnokát, aki el­mondta, hogyan rendezkedtek be Kambodzsában a kínai ta­nácsadók, s miként vették ke­zükbe az ország irányítását. — A kínaiak katonai taná­csot hoztak létre Phnom Penh- ben. Olyan a viszony köztük és köztünk, mint az urak és a szolgák között. Kínaiak építik a katonai létesítményeket, ők képzik ki a kambodzsai hadse­reg harcosait és tisztjeit, ők vezetik a tankokat és a repü­lőgépeket, légi támogatást biztosítva ezzel a kambodzsai szárazföldi csapatoknak — közölte az elfogott tiszt. — A kínai kiképzőtisztek állandóan azt sulykolják a kambodzsai katonákba, hogy kötelességük harcolni, s el kell foglalniuk Vietnam egész déli részét. A gazdasági építőmunkában és a kulturális élet területén elért eredményekért, a forra­dalmi mozgalomban a Nagy Honvédő Háború idején szer­zett érdemeiért, a város ala­pításának 200. évfordulója al­kalmából a Munka Vörös Zászló Érdemrendjével tün­tették ki Petrozavodszkot, a Karéi Autonom Szovjet Szo­cialista Köztársaság fővárosát. A kitüntetést szombaton Ju­rij Andropov, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió állam­biztonsági bizottságának elnöke adta át. Az ünnepségen mondott be­szédében külpolitikai kérdé­sekről szólva Jurij Andropov egyebek között megállapítot­ta: „Az Egyesült Államok sajátos szerepére támaszkodva mindenkit megpróbál kiok­tatni. a Szovjetunióhoz fűződő viszonyában egyre több a ba­rátságtalan elem, sőt nyomást próbál gyakorolni a Szovjet­unióra. Korunkban nem olyan könnyű mindenki füle halla­tára meghirdetni az enyhülési politikáról való lemondást, s a hidegháborúhoz való vissza­térést szorgalmazni. Az eny­hülés ellenfelei ezért a világ közvéleményének félrevezeté­sére cselszövésekhez és kép­mutatáshoz folyamodnak. Ezt szolgálja a „szovjet fenyege­tésről” szóló és más hasonló rosszindulatú propagandaszó- lamok felélénkítése. Mindez befolyásolja a szovjet—ameri­kai viszony helyzetét és a nemzetközi feszültség kiújulá- sához vezet. Ez pedig elválaszt­hatatlanul összefügg az im­perializmus által kikényszerí- t.ett fegyverkezési hajszával, az imperializmusnak a népek sorsába Való beavatkozási erő­feszítéseivel, s azokkal a ki­tartó próbálkozásokkal, ame­lyekkel a „kínai kártyát” kí­vánják kijátszani a Szovjet­unió ellen. Vance elindult Vance amerikai külügymi­niszter szombaton elutazott a Közel-Keletre. Az amerikai diplomácia vezetője először Jeruzsálemben, majd hétfőtől Alexandriában tárgyal az iz­raeli, illetve egyiptomi veze­tőkkel a zsákutcába jutott bé­ketárgyalások felújításának le­hetőségeiről. Vance Izraelbe érkezésének előestéjén Dajan izraeli kül­ügyminiszter televíziós beszé­dében kifejtette, högy szerin­te a békefolyamat nincs zsák­utcában, és a „közel-keleti bé­ke közelebb van, mint Szagat jeruzsálemi útja óta bármikor volt”. Bár leszögezte: szóba sem jöhet az izraeli csapatok visszavonulása az 1967. június előtti határok mögé. ★ Miután Libanonban összetű­zésekre került sor különböző palesztin fegyveres csoportok között, öt palesztin ellenállási szervezet nyilatkozatban szeli tóttá fel a palesztin' csoporté- kát, hogy békés úton rendez­zék nézeteltéréseiket. Két vagy három ismeretlen személy automatafégyverekkel és kézigránátokkal támadást intézett szombaton délelőtt a Palesztinái Felszabadítási Szer­vezet Islamabadban lévő kép­viselete ellen. Az alig öt per­cig tartó akció következtében négyen vesztették életüket. A török rádió és televízió I tudósítóinak nicosiai jelentése ■ szerint Ezekiel Papajoannu, a Ciprusi Dolgozó Nép* Haladó Pártjának (AKEL) főtitkára egy nyilatkozatában Szpirosz Kiprianu ciprusi köztársasági elnök politikájával foglalko­zott. Papajoannu emlékeztetett rá, hogy 1977. február 12-én elvi megállapodás jött létre Denktas alelnök, a ciprusi tö­rök közösség vezetője és a né­hai Makariosz elnök között a sziget jövőjéről Pártja nevé­ben elítélte Kiprianu köztár­sasági elnöknek azt a törekvé­sét, hogy figyelmen kívül hagyja ezt a megállapodást. Az AKEL főtitkára felhívta rá a figyelmet, hogy Kiprianu semmiféle támogatást sem nyújt Waldheim ENSZ-főtit- kár erőfeszítéseihez, amelynek célja a ciprusi közösségek kö­zötti tárgyalások felújítása. „Sem egész Ciprus, sem az ország egy része nem fog csat­lakozni Görögországhoz. A sziget továbbra is független marad és két közösségből fog állni” — jelentette ki pénte­ken Denktas, a sziget török közösségének vezetője, a cip­rusi török szövetségi állam elnöke. A török rádió és tele­vízió nicosiai tudósítójának jelentése szerint Denktas Kip­rianu elnöknek azokra a vád­jaira válaszolt, amelyek sze­Szovjet jegyzék az amerikai ENSZ-képvisehfhez A Szovjetunió New York-i állandó ENSZ-képviselete jegy­zéket intézett az Egyesült Ál­lamok ENSZ-képviseletéhez, amelyben ismételten felhívta az amerikai hatóságok figyel­mét a szovjet képviselet nor­mális működését akadályozó ellenséges akciókra. A jegyzék megállapítása sze­rint augusztus 1-én és 2-án a szovjet ENSZ-képviselet épü­lete előtt huligán elemek pro­vokatív csoportjai fenyegették a szovjet diplomatákat és csa­ládtagjaikat, és a szovjet ál­lampolgárok fizikai bántalma­zására uszítottak. Az eseményt figyelő rendőrök semmilyen intézkedést nem tettek a pro­vokáció megszüntetésére. A szovjet képviselet emlékeztet arra, hogy az ilyen ellenséges cselekmények a külföldi hi­vatalos személyek és az Egye­sült Államok hivatalos vendé­geinek védelmére vonatkozó szövetségi törvények értelmé­ben büntetendőek. A jegyzék szerint ezek az akciók a Szovjetunióval és a szovjet emberekkel ellenséges hangulat szítását szolgáló kam­pány fokozódásáról tanúskod­nak. rint a török közösség vezető­je a sziget két részre osztásá­ra törekszik. Denktas azzal vádolta Kip- rianut, hogy „az enozisz lehe­tőségének megőrzése érdeké­ben” mesterségesen fenntart­ja a ciprusi görögök és törö­kök közötti feszültséget. „Kip- rianunak tárgyalásokat kelle­ne kezdenie annak érdekében, hogy — mint arról még Maka- riosz elnökkel megállapod­tunk — létrejöjjön a két zó­nából álló szövetségi állam” — hangsúlyozta Denktas. Japán engedmény Kínának A japán—kínai béke- és ba­rátsági szerződés megkötéséről Pekingben folyó tárgyalásokon Japán jelentős engedményt tett Kínának az úgynevezett hegemóniazáradékkal kapcso­latban — jelentette a Kyodo hírügynökség. Mint ismeretes, korábban a két félnek már sikerült megállapodnia arról, hogy a hegemóniára való tö­rekvést elítélő záradék, amely­nek Peking nyíltan szovjet- ellenes jelentést kíván kölcsö­nözni, nem irányul egyetlen harmadik ország ellen sem. A japán hírügynökség szerint Tokió most e „harmadik or­szágok” meghatározásában en­gedett Kínának. Hua Kuo-íeng Jugoszláviába látogat Belgrádban szombaton hi­vatalosan közölték, hogy Jo- szip Broz Tito jugoszláv köz- társasági elnök, a JKSZ elnö­ke meghívására Hua Kuo-Jeng, a Kínai Kommunista Párt el­nöke, az államtanács elnöke augusztus második felében hivatalos baráti látogatást tesz Jugoszláviában. fi hét három kérése Feszültség Libanonban Kiírni provokáció Vietnam halárán fiz etióp hadsereg sikerei Eritreában HÉTFŐ: A libanoni kormánycsapatok megindultak Déi-Llbanonba, bogy átvegyék a terület ellenőrzését, de a jobboldali milícia és az izraeli hadsereg támadása megállította őket. — Fidel Castro találko­zott a VIT-re érkezett latin-amerikai delegációk vezetőivel. KEDD: Fanes portugál köztársasági elnök rádióbeszédben figyel­meztette a pártokat: új választásokat irat ki, ha rövidesen nem egyeznek meg a kormányválság megoldásában. — Fahd herceg, szaúd- aráblai miniszterelnök Szadattal folytatott tárgyalásai után Damasz­kuszba utazott, hogy Asszad Szíriái elnökkel találkozzék. SZERDA: Teng Hsziao-ping harcias beszédet mondott a kínai néphadsereg évfordulóján. — Az etióp hadsereg újabb helységeket szabadított fel Eritreában. — Washington a Letelier-gyilkosságban való bűnrészesség miatt a Ciliiéi titkosszolgálat volt főnökének kiadatását CSÜTÖRTÖK: Brezsnyev—Gierek megbeszélés a Krím-félszigeten. — Vietnami bejelentés a kinai—vietnami határon történt kínai provo­kációkról. — Izraeli légitámadás libanoni palesztin táborok ellen. — Az amerikai képviseiőház is feloldotta a Törökországnak szánt fegy­verek szállításának eddigi tilalmát. PÉNTEK: Kairóban aláínák a szerződést 50 F—5-ös amerikai harci repülögén szállításáról. — Fvedm ■nyte'enül végződön Khaddam Szíriái külügyminiszter bejrúti tárgyalássorozata. — Kölcsönösen egymást vádolják merényietek szervezésével Irak és a Palesztinái Felszabadítási Szervezet. SZOMBAT: Dzsallud líbiai alelnök Pekingben tárgyai. — Vance amerikai külügyminiszter újabb közei-keleti ingajáratra indul. A nemzetközi életben nincs „uborkaszezon”, a hét minden napjára bőven jutottak fontos, izgalmas események. Libanon­ban ismét véres, ugyanakkor szinte tragikomikus fejlemé­nyek történtek. Miért nem tud érvényt szerezni akaratának a libanoni kormány? — kérde­zik sokan. Amihez mások hoz­záteszik: s egyáltalán mit akar a bejrúti vezetés? A kínai—vietnami viszonv tovább romlott a héten. Mit jelent a határon végrehajtott kínai provokáció? S ehhez is hozzá lehet fűzni, hogy van-e összefüggés a kambodzsai tá­madások ismétlődése és a ha­tárincidens között? Afrikának sokat emlegetett ;,szarvában” most Eritrea földjén dörögnek a fegyverek. Az etióp hadsereg a jelenté­sek szerint sikereket ér el az eritreai szakadárok ellen. Az arab reakció és az imperializ­mus visszavonulóban lenhe itt? MIÉRT NEM TUD ÉR­VÉNYT SZEREZNI AKARA­TÁNAK A LIBANONI KOR­MÁNY. HA EGYÁLTALÁN TUDJA, MIT AKAR? Alighanem az a helyzet tra­gikus vagy tragikomikus, de mindenképpen döntő eleme, hogy nincs egységes és határo­zott akarata a libanoni kor­mánynak. Khaddam szír kül­ügyminiszter egy francia heti­lapnak, a Nouvel Observateur- nek adott nyilatkozatában azt mondta, hogy a libanoni la­kosság 95 százaléka ki akar keveredni már ebből a véres polgárháborúból. Hogy ez megtörténhessen, ahhoz az kellene, hogy a belviszályt kereső öt százalékot lever­jék ... A hét elején elindult vagy 500 libanoni katona, hogy a Litani folyótól délre megvesse a lábát, s hogy jelenlétével a libanoni állam tekintélyét megpróbálja ott helyreállítani. A vállalkozás szerény voltát az bizonyította, hogy egyelőre csak az ENSZ kéksisakosainak gyűrűjén belül, azok védelme alatt helyezkedtek volna el, elkerülendő, hogy akár a jobb­oldali milíciával, akár az iz­raeli erőkkel érintkezzenek. De még odáig sem értek el, mert a milícia tüzérsége tűzfüg- gönyt vont a Kawkabába ve­zető úton elébük. Jutott a lö­vedékekből még nepáli és nor­vég ENSZ-katonáknak is... Az izraeli határ mentén a tengerparti Nagurától a Her- mon-hegyig mindenütt a jobb­oldali milíciák az urak, az iz­raeliek támogatásával: fegy­vert, lőszert — és irányítást tőlük kannak. Tel Aviv csak azzal a feltétellel engedi meg a libanoni kormánycsapatok mé-f? olv jelképes megjelenését a térségben, ha az izraeli—li- . banoni határon változatlanul a jobboldali milícia. egv?“gei képeznek „egészségügyi öve­zetet”, s ha ennek a milíciá­nak az élén továbbra is Szánd Haddad és Számi Sidiak őr­nagyok maradhatnak meg, pontosan azok, akiket a liba­noni kormány visszavezényelt volna Bejrutba. Űk persze, fittyethánytak a parancs­nak ... A jobboldali milíciák Bej­rútban, a fővárosban sem tét­lenek. A héten újabb összecsa­pásokat robbantottak ki az arabközi fegyveres erők zász­laja alatt Libanonban tartóz­kodó Szíriái csapatokkal S mert Szíria természetesen a libanoni kormányt támogatja, s mivel a kormánycsapatok­nak Dél-Libanonba küldését is helyesli, tulajdonképpen az újabb libanoni polgárháborús jelenségek mögött az izraeli— Szíriái erőpróba rajzolódik ki. MIT JELENT A KlNAI— VIETNAMI HATÁRON VÉG­REHAJTOTT kínai provo­káció, ÖSSZEFÜGGÉSBEN VAN-E AZZAL, HOGY KAM­BODZSA FOKOZZA TÁMA­DÁSAIT VIETNAMI TERÜ­LETEK ELLEN? Ügy látszik, a vietnami nép történetében visszatérő foga­lom az eszkaláció. Valaha az USA volt az, amely a Vietnam elleni háborút ilyen lépcsőze­tesen kiterjesztve új meg új mindegyre súlyosabb- ellensé­ges cselekedetekre vállalko­zott. Most, ha természetesen a méretek sokkal kisebbek is, de az eseményekben megmu­tatkozó irányzatot alapul véve, a kínaiak Vietnam-ellenes ak­cióiban látható ilyen eszkalá­ció. Minden héten történik va­lami a pekingi vezetők „jóvol­tából”, ami egyre súlyosabb, egyre i veszedelmesebb, egyre kockázatosabb, mint amit ed­dig Kína a déli szocialista szomszédja ellen tett... Mast a vietnami—kínai ha­táront történt olyan inci­dens, amely arról a pe­kingi szándékról tanúsko­dik, hogy még inkább mér­gezzék a két ország viszonyát, ugyanakkor megkíséreljék megfélemlíteni a maga útját járó szocialista Vietnamot. Szomorúan hangzik, hogy a „Barátság” átkelőhelyen ha­toltak be vietnami területre kínai fegyveresek és vietnami határőröket akartak elhurcol­ni... Hol van már az az idő, amikor Pekingben a propa­ganda azt állította: „Vietnam és Kína olyan közel állnak egymáshoz, mint ajkak és a fogak... Ha Kínát a fogak jelképezik, akkor ezek a fogak ma igenis fenyegetik Vietna­mot ... És Kína keze van abban, hogy a kambodzsai hadsereg ismételt támadásokat vezet vietnami területek ellen. Két ezred betört Tay Niph tarto­mányba. A vietnami fegyve­res erők ellentámadása vissza­vetette őket. A kambodzsaiak mintegy 400 embert vesztettek. Nyugati távirati irodák jelen­tése szerint Kambodzsába özönlik a kinai fegyver és lő­szer, kínai tanácsra a kambod­zsai haderőnek eddig Thaiföld határán felvonultatott egysé­geit átdobták a vietnami határ közelébe. A vietnami álláspont az, amit a Szovjet—Vietnami Ba­ráti Társaság megalakulásának 20. évfordulóján Hoang Min Diám kifejtett: a VSZK a Kambodzsával és Kínával fennálló ellentétek tárgyalásos megoldására törekszik. AZ ETIÓP HADSEREG ERITREAI SIKEREI AZT JELZIK-E, HOGY VISSZA­VONULÓBAN LENNE ITT AZ ARAB REAKCIÓ ÉS AZ IMPERIALIZMUS? A héten az etióp fegyveres erők folytatták előnyomulásu­kat Eritreában. Elfoglalták az eritreai tartományi központtól, Asmarától 40 kilométerre fek­vő várost, Dekemharét. Ezután a szakadárok nem tudják za­varni a Tigre tartományban levő Makaile és az eritreai székhely forgalmát. Ugyancsak felszabadították a kormány­csapatok a másfél éve a sza­kadárok kezén volt Barentu erődöt Nyugati hírügynökségi je­lentések szerint ugrásszerűen megnőtt az eritreai menekül­tek száma a szomszédos Szu­dánban, úgy hogy elhelyezé­sük, ellátásuk komoly gondo­kat okoz Nimeri hatóságainak. Emiatt is hagy alább Szudán­ban az eritreai szakadárok iránti rokonszenv. A döntő támogatást Szaúd- Arábiából kapták azok, akik a haladó etióp kormány elleni támadásra használták fel az eritreai problémát. A rijadi uralkodó pedig amerikai szö­vetségeseinek szándékai szerint járt el. ugyanakkor pedig meg­játszotta az „arab és mohamedán szolidaritás” bajnokának szerepét. Az erit­reai partizánok természe­tesen tényleg arabok és moha­medánok, ráadásul vannak soraikban haladó gondolkodá­sú, szocialista képzést kapott férfiak is. Ez utóbbiakra szá­mítanak a haladó arab moz­galmak, hogy a végén igazsá­gos és demokratikus megol­dást lehessen találni az erit­reai kérdésben. Arafat, a Pa­lesztinái Felszabadítási Szer­vezet vezetője Havannában, a VIT vendégeként jelentette ki, hogy közvetíteni kíván az ügyben, s találkozni szeretne Mengisztuval, Etiópia államfő­jével. A békés végkifejlet aligha lehet az imperialisták és reak­ciós arab szövetségeseik ínyé­re. Nincs kizárva, hogy erit­reai első jelentős veszteségük után — emelni fogják a tétet. Pálfy József Az AKEL főtitkára ciprusi elnök pelitikáját bírálja

Next

/
Thumbnails
Contents