Pest Megyi Hírlap, 1978. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-16 / 192. szám

1978. AUGUSZTUS 16., SZERDA Fodrász a gyárban A daEmáf ház Fővárosi megrendelők Szentendrén Tavaly nyitották mag szentendrei szolgáltató házat, Azóta nemcsak a járásban lett népszerű a dalmát ház — így nevezik a szentendreiek —, hanem sokan Budapestről is ide járnak fodrászhoz, meg a női szabóhoz. Máté Zoltán, a Szentendrei Szolgáltató és Ipari Szövet' kezet elnöke így számol be az első félév eredményeiről. — Egész évre két és fél millió forint forgalmat tervez­tünk. Kiderült, hogy alábe­csültük a lehetőségeket. Fél év alatt több mint másfél millió forint bevételt hozot a szolgáltató ház. Több is lehetne a bevétel, ha olykor nem kellene hónapokig fut kosnunk egy külföldi tv, vagy rádió alkatrészért. Rádió és tv javító részlegünk forgalma így is hatszázezer forint volt. A női fodrászat következik a sorban 412 ezer forinttal. A szövetkezet nemcsak a város, hanem az egész járás igényeit igyekszik kielégíteni. Szeretnénk, ha a járás min­den községében lenne címfel­vevő helyünk. Leányfalun már van, Visegrádion, Vuna- bogdányban, Pomázon és Bu- dakalászon a közeljövőben ve­zetjük be. — Tahitótfaluban a község központjában szolgáltató há­zat terveznek, amelyben he­lyet kap a posta, a patyolat, és a gyógyszertár. Szeretnénk mi is üzlethez jutni az épü­letben. Indokolt ez, hiszen a Szentendrei-sziget községei­ben nagyon alacsony a szol­gáltatás színvonala. — A Felszabadulási lakó­telepen új üzletet nyitunk, ahol női—férfi fodrászat, koz­metika, és Gelka kap helyet. Egymillió forintba kerük A KISZÖV és a megyei tanács fedezi, de a berendezést ter­mészetesen mi teremtjük elő. Izbégi fodrászatunkat most tatarozzák, Budakalászon, a Lenfonóban női fodrászatunk működik. Kezdetben szokatlan volt ez: fodrász a gyárban, de aztán hamar megszerették a lányok, asszonyok. Most azon gondolkodunk, hogyan lehet­ne enyhíteni a Pannónia te­lep szolgáltatási gondjain. T. Á. L. Miért késik a rekonstrukció? Hitelkérelmet nyújt be a váci fésűsfonó Mintha a történelemköny­vek lapjai elevenednének meg: a Hazai Fésűsfonó és Szövőgyár váci gyáregységé­nek gépei, műhelyei az ang­liai ipari forradalom korát idézik. Pedig most 1978-at írunk. A múlt öröksége azon­ban megmaradt olyannak, amilyen születésének pillana­tában is volt: egészségrontó- nak, balesetveszélyesnek. A transzmissziós meghajtás, a gépek elrendezése ma már korszerűtlen, ám a gyár még mindig üzemel. Meddig? Bármelyik nap megtörténhet, hogy a műszak­ba igyekvőket zárt kapuk fo­gadják. Elmarad a felújítás E váci kisüzemet 1963-ban csatolták a Gyapjúmosó- és Szövőgyárhoz, amely azon­ban tíz év múlva megszűnt. A gyár új gazdája akkor lett a Hazai Fésűsfonó. A vállalat vezetői, amikor meglátogat­ták a váci üzemet, már tud­ták: egy teljesen elavult egy­séget kaptak, ezért az V. öt­éves tervben el is határoz­ták a rekonstrukcióját, amely­nek kezdési időpontja 1976 lett volna. Két esztendő telt el azóta. Miért késik a beruhá­zás? — A vállalati terv szerint először a váci rekonstrukció következett volna, majd pe­dig az angyalföldi üzem ki­telepítése — kezdte válaszát Berczely Barnabás, a váci gyár igazgatója. — Ám ez utóbbi sürgősebbnek látszott, így már nem jutott pénz a munkálatokra. A rekonstrukció- megkezdé­sének elhúzódása egyben azt is jelentette, hogy további toldozgatásokkal-foldozgatá- sokkal kellett megoldani a termelést. Az elmúlt évek alatt csaknem megduplázódott az állóeszköz fenntartásra for­dított összeg nagysága, ám ennek ellenére munkasikerek­ről számolhatott be a gazda­sági vezetés. — Hiába tettünk nagy eró- eszítéseket a munkakörülmé­nyek javítására, a fennálló helyzetet alapjaiban nem tud­tuk megváltoztatni — foly­tatja az igazgató. — Építet­tünk egy modern konyhát, felújítottuk a szociális léte­sítményeket, de a munka to­vábbra is századeleji körül-1 mények között folyt. A re­konstrukció szükségességét ugyan mindenki elismerte, de ez kevés, ettől még nem lesz­nek új gépek a csarnokban. Munkavédelmi vizsgálat Az üggyel foglalkozott a városi párt-végrehaj tóbizott­ság is. A beruházás körüli huzavonát látva a testület úgy foglalt állást, hogy a gyár jövőjéről legkésőbb június 30-ig dönteni kell. Javaslat­ként hangzott el, hogy ha a Hazai Fésűsfonó nem vállalja a rekonstrukciót, kapcsolják az üzemet a Váci Kötöttáru- gyárhoz, ezzel megteremtve annak alapanyagtermelő bá­zisát. A Könnyűipari Minisz­térium azonban úgy dön­tött, hogy a felújítást a Hazai Fésűsfonónak kell megolda­nia. Július közepén két alkalom­mal is munkavédelmi vizsgá­latot tartott . a Textilipari Szakszervezet és a Szakszer' vezetek Pest megyei Tanácsa. Céljuk az volt, hogy megálla­pítsák: milyen alapvető mun­kavédelmi hiányosságok ta­lálhatók a gyárban, s az V. ötéves terv időszakára készí­tett középtávú szociális terv végrehajtásának feltételei megvannak-e? A jegyzőkönyv súlyos meg­állapításokat tartalmaz. Hadd idézzünk néhány fontosabb gondolatot: Elsősorban a kár­tológépek a legalapvetőbb biztonsági követelményeket sem elégítik ki. Súlyos bal~ esetveszélyt jelentenek a burkolat nélküli meghajtó mechanizmusok’’. A vizsgála­tot végző szakemberek össze­foglalva megállapították: „A gyár termelő üzemei közül a kártoló és a fonoda, vala­mint a festődé a jelenlegi kö­rülmények mellett már csak záros határidőig üzemeltethe­tő’” Ezekután világossá vált, hogy tovább a rekonstrukció megkezdését nem lehet hám­lasztani. A minisztérium fel­szólította a vállalatot, hogy augusztus 15-ig nyújtson be pályázatot 150 millió forintos hitelkérelemre. Ez az összeg ugyan több mint másfélszere­se az eredetileg tervezettnek, ám annál lényegesen keve­sebbre futja belőle. Az új 5 ezer négyzetméteres csarnok megépítése elmarad, s csak az arab nép árulójával, aki a többi arab nép háta mögött tárgyal, nem szolidaríthatunk, csak azokkal, akik képviselik az arab nép ügyét. Ottjártunkkor ölték meg Libanonban a Frangié család tagjait, éppen akkor, amikor az izraeli csapatoknak el kel­lett volna vonulniuk Dél-Liba- nonból. A gyilkosság beillett az imperialistáK tervébe, a libanoni bal- és jobboldal el­lenségeskedését használta fel akkor is az Amerikai Egye­sült Államok a harc folytatá­sára. Libanon veszélyeztetésé­vel, tűzfészekké alakításával Szíria biztonsága is veszélyben forog. Mohamed Ali Hasszán, az Al Baath — a párt központi lapjának főszerkesztő-helyet­tese így fogalmazott: — S a mi népünk már nem bekül a reakcióval. A szírek 1910-ben még a szocializmus szót sem ismerték. Nem hallottak a szocialista országokról és el­vekről sem. Az iskolákban a gyerekek jobban feleltek a francia történelemből, mint ahogy saját népük történetét ismerték. A propaganda is szocializmusellenes volt. Ma azonban a szírek tudják, hogy ki a barát és ki az ellenség. Sok társadalmi, gazdasági problémával küzdünk, de va­lamennyi gondunkat megold­juk, valamennyi ellentmondást előbb-utóbb megszüntetjük... Akárhány politikai, gazda­sági vezetővel beszélgettünk, valamennyi kifejezte imperia- listaellenességét, békeakara­tát, elkötelezettségét a társa­dalmi haladás mellett; szán­dékát, tettrekészségét a szo­cializmus építéséért. Ahmed Iszkander, szíriai tá­Az Omayan mecset jékoztatási miniszter, a televí­zió igazgatója mondotta: Az Egyesült Államok Liba­non megosztásán fáradozik. Régi terve ez az amerikaiak­nak. Izraelt is mint játékszert a közel-keleti helyzet rende­zése ellen használja fel. Mi sok áldozatot hozunk Libanon biztonságáért és egységéért, azért, hogy meghiúsítsuk az imperialisták számítását. Nem akarjuk, hogy Közel-Kelet az Egyesült Államok támasz­pontja legyen. Nem engedjük, hogy Libanon veszélyezteté­sével Szíriának se legyen biz­tonsága. Nehéz a szíriaiak helyzete, hiszen amíg az USA, Izraellel együtt újabb és újabb táma­dást készít elő, s nem hagyja nyugodni a fegyvereket, ad­dig Szíriának meg kell küz­denie a gazdasági építés fel­adataival is. Jóllehet nincse­nek egyedül küzdelmükben. A Baath Párt vezetői, a Szíriai Itt is lehet parkolni Haladó Nemzeti Front vezető egyéniségei is szeretettel, tisz­telettel emlegették a baráti szocialista országokat, különö­sen a Szovjetuniót, mondván, hogy a szocialista országok szolidaritásukkal, gazdasági segítségükkel Szíria mellett állnak, támogatva kül- és bel­politikáját. A szép Szíriában békét akarnak, hisznek az igazságos békében, de ma fegyverkez­niük kell. Arab egységre tö­rekszenek, s minden pillanat­ban szembetalálják magukat az arab széthúzással. Azért nincs általában egység: meg kell vívni a jobb- és baloldal harcát, le kell győzni a reak­ciót, amely nemzetietlenül, elvtelenül kiszolgálja az im­perialistákat. Egységet csak közös elvek alapján teremt­hetnek. Sági Ágnes (Folytatjuk.) épületek felújítására fordíta­nak pénzt. Ezzel szemben azonban a géppark 90 száza­lékát modern berendezésekre cserélik. A váci szakembereit augusztus 7-én négy változa­tát készítették el a rekonst­rukciónak, s elképzeléseiket továbbították a vállalati köz­pontba. Törzsgárdatagok A hitelkérelem sorsáról a döntés még nem született meg. Az üzem 360 tagú kollektí­vája türelmesen várja a jövőt. Oiyan emberek ők, akiknek többsége törzsgárdatag, s szinte együtt nőtt fel a gyár­ral. E munkának hagyomá­nyai vannak városunkban, hi­szen még ma is csaknem harminc család két, vagy több tagja keresi kenyerét a kárto­ló és gyűrűsfonó gépek mel­lett. Évente 40—50 nyugdíjas jön vissza és dolgozza le az engedélyezett 840 órát az esz­tendők alatt megszokott mun­kahelyen. A türelem azonban lassan lemondásba vált át, s az emberek kezdenek kevésbé hinni a sokat Ígért rekonst­rukció megvalósulásában. A munkavédelmi vizsgálat megállapította: ,.A munka­végzés állandó és fokozott balesetveszély mellett törté­nik.” További huzavonára te­hát nincs lehetőség, s ezért a hitelkérelem minél gyorsabb elbírálására van szükség. Mert ugyan ki vállalja a fele­lősséget a további életveszé­lyes munkavégzésért? m Furucz Zoltán Összecsukható műanyag ládák Térfogatuk egyötödére ösz- szecsukható műanyag ládák sorozatgyártását kezdték meg a Pest megyei Műanyagipari Vállalat solymári gyárában. Az elsősorban gyümölcs- és zöld­ségfélék szállítására, tárolásá­ra alkalmas klap-box rendsze­rű rekeszeket 8 méretben tud­ják készíteni. Két nagy telje­sítményű gépen műszakonként Bozsán Péter (elvétele 170 láda elemeit préselik ki. Egyetlen művelettel készül a láda négy oldala és alja — négy percnél rövidebb idő alatt. A Műanyagipari Vállalat zsámbéki üzemében pedig automata fröccsöntő gépeken (a képen) készítik a cipőipar számára a különböző méretű műanyag kaptafákat Vezetésről mindenkinek II. Döntés és tekintély Vezető—beosztott a mechani­kus gondolkodásban két egy­mást kizáró pólus. Valójában azonban egynémely beosztott­nak is lehetnek vezetői kvali­tásai és így tud hatni társaira. Megfigyelhető, hogy a beosz­tottak — a vezetőkhöz hason­lóan — tekintélyük és befolyá­suk arányában hatnak a kol­lektívára. A befolyás, a tekin­tély — a hatalom e forrása — nyilvánvalóan kétféle: lehet intézményesített, kinevezéssel, választással szentesített, és le­het kizárólag a személyiségből fakadó. A hivatalból, illetve a személyiségből táplálkozó te­kintély és befolyás ritkán esik egybe. Mert még a szerencsés helyzetű és adottságú vezető is csak nehezen tudja kihar­colni a maga számára a leg­nagyobb szakmai és emberi te­kintélyt a kollektívában. Az eredményre összpontosítva A kétféle tekintély és befo­lyás elkülönülése pedig konf­liktusok forrása. Az ellent­mondás feloldása a vezetői személyiség próbája. A hiú ve­zető féltékeny, s a tekintélyek megtépázására, elszigetelésére törekszik, s olyan emberekkel veszi magát körül, akik közt ő lesz a kizárólagos tekintély. Az ilyen álmegoldás nyomán a légkör feszültséggel telik meg, a vezetés folyamata zak- latottá válik. A bölcs vezető viszont nem félti tekintélyét, befolyását másoktól, rivalizálás helyett együttműködésre törekszik, a tehetséget szövetségesévé te­szi, kibontakozását, érvényesü­lését személyes ügyének tekin­ti. Ahol így megszüntetik a kettős hatalmat, a torzsalko­dás, a klikkezés forrását, ott a légkört a nyíltság, a káder­munkát a természetes kivá­lasztódás. a vezetőt a növekvő személyi vonzerő jellemzi. Némely vezető szerint mér­legeli lépéseit, hogy mi erősí­ti, mi gyengíti saját pozícióját. Ez a módszer rövidlátó, ellent­mondásos és visszaüt, önma­gára, egzisztenciájára is az ad igazán, aki az ügyre, az ered­ményre összpontosít. így sem mindig sikerül a kívánt, a szándékolt hatást elérni. Az persze nagyobb baj, ha nem vesszük észre ezeket a spontán folyamatokat, nem kívánatos következményeket. Gyakran úgy kezeljük, mint tényeket, szándékokat, a törekvéseket. Vagyis összekeverjük a reali­tást azzal, amit szeretnénk. így a legritkább esetben elemez­zük azokat az okokat, körül­ményeket, amelyek a nem várt következményekre vezettek. Végtelen folyamat Helyzetelemzés, a tények, az összefüggések értelmezése, kö­vetkeztetések, alternatívák ké­szítése, döntés és végrehajtás. És kezdődik az egész elölről: helyzetelemzés — döntés — végrehajtás. A vezetés folya­mata végtelen, az átfedések, a párhuzamosságok természete­sek. Az egyik téma az előké­szítés, a másik a döntés, a har­madik a végrehajtás stádiumá­ban van. A döntés a legjellegzetesebb vezetői tevékenység. A fantá­zia és a bátorság a döntésnek olyan alkotó eleme, mint ami­lyen a lézernek a fény. Csak összeforrottsággal és jó célzás­sal képvisel átütő erőt. Az el­mélet próbája a gyakorlat, a döntésé a végrehajtás. A jó döntés már az elemzés, az elő­készítés szakaszában magában foglalja a szervezés, a végre­hajtás bizonyos elemeit, ga­ranciáit. A döntés egyben a vezetés legkritikusabb művelete. Nap­jainkban a pályamódosítások, a szerkezeti átalakítások idő­szakában különösen az. Érde­mes tehát legalább az ismét­lődő problémákra, a típushi­bákra felhívni a figyelmet. Érvek és ellenérvek Az információk megbízható­ságát és egyben értelmes hasz­nosítását a különböző torzító szűrők veszélyeztetik. Torzít­hat az információ adója és tor­zíthat annak vevője egyaránt. Az úgynevezett önvédelmi szű­rő például, ha nem is tudato­san, de működik, akadályta­lanul átengedi a kedvező in­formációkat. a zavaróakat. ■ a nemkívánatosakat viszont visz- szafogja, bagatellizálja. .Az információkezelés más­ként is lehet célzatcrs. Gyak­ran megtörténik például, hogy a döntést egyetlen változatban készítik elő. Merő véletlen, ha így az optimális megoldást ta­lálják meg. De ha már előre el_ köteleződtek, akitor csak az egyetlen helyesnek vélt megol­dást bizonyító adatokat, té­nyeket gyűjtik csokorba, a má­sok mellett szólókat pedig el­vetik. Vagyis kizárnak minden más alternatívát és nem teszik lehetővé, hogy versenyben az érvek és ellenérvek pergőtüzé­ben győzzön a jobbik megol­dás. Egy másik, az előbbivel ro­kon típushiba, hogy a döntés előkészítése során kizárólag csak a kedvező prognózisokat, a pozitív érvanyagot veszik figyelembe, s így nem készül­nek fel esetleges negatív hatá­sokra. Ez az egyoldalúság — a cólzatos információkezelés, a mindenáron való bizonyítás — azzal a veszéllyel jár, hogy a végrehajtás során óhatatlanul felbukkanó akadályok, ame­lyekre reális, sokoldalú elem­zéssel. tárgyilagos prognózissal előre fél lehetne készülni, vá­ratlanul, esetleg kivédhetetlen vismajorként hatnak. A döntés lehet alkotó jelle­gű és rutinszerű. Az alkotó jel­legű döntés sajátos, egyedi megoldás, alapos elemzés elő­zi meg és így nem mentes a kockázattól. Ä rutinszerű dön­tésnek van létjogosultsága a hatósági, a hivatali munkában, túlhajtása, indokolatlan alkal­mazása esetén pedig mindent a típusok, szabályok kereteibe akarnak préselni. A közügyek nyilvánosak A szocialista demokrácián azt értjük, hogy a közügyek nyilvánosak, a dolgozók nagy számban és aktívan v sszr.ek részt az irányításban, a dönté­sekben. De hogyan kapcsolód­hatnak be a tömegek a dön­tések bonyolult folyamaiba? A közvetlen, személyes, vagy a közvetett, képviseleti demok­rácia fejlesztése e a célszerű? Elegendőek-e az üzemi demok­rácia régi formái és fórumai, szükség van-e újakra? E kér­dések megválaszolása már a következő témába torkollik. Kovács József (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents