Pest Megyi Hírlap, 1978. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-16 / 192. szám
1978. AUGUSZTUS 16., SZERDA Plenáris ülés Genfben Magyar alelnököt választottak a konferencián A fajüldözés és a faji megkülönböztetés elleni világkonferencia megkezdte az ér- doni munkát. A konferencián a magyar küldöttség hangsúlyozottabb szerephez jutott azáltal, hogy a tíz alelnök közé választották Magyarországot. A tegnapi plenáris ülés első felszólalói közé tartozott Lázár Mojszov, az ENSZ-közgyűlés elnöke, A. M. Bow, az UNESCO főigazgatója, majd sorrendben következett Sri Lanka, India, Norvégia, Jamaica képviseA Moro-ngy rejtélyei A meggyilkolt olasz kereszténydemokrata pártelnök elrablói és gyilkosai után nyomozó hatóságok a közeljövőben Aldo Moro rokonait is kihallgatják. A nyomozás gyakorlatilag holtponton van. A hatóságok elsősorban a nyugatnémet és az egyiptomi szálakat akarják kivizsgálni. Ügy vélik, hogy a Vörös Brigádoknak (a Morót elrabló terrorszervezetnek) nagyon szoros kapcsolatai vannak a nyugatnémet terrorista csoportokkal, elsősorban a hírhedt Vörös Hadsereg Frakcióval (RAF). A két terrorszervezet ismételten ugyanabból a fegyverrablásból származó fegyvereket használt. Ezen felül Moro elrablásának szemtanúi szerint a kommandó vezetője németül beszélt. Az egyiptomi szálak sokkal bizonytalanabbak. Az olasz rendőrség most már meg van győződve arról, hogy az egész ügy megoldását külföldön kell keresni. Ezt a feltevést támasztja alá az a tény is, hogy az eddig letartóztatott olaszok mind csak másodlagos szerepet játszottak az eseményekben. Csak röridea... GENFBEN újabb találkozót tartott a hadászati támadó fegyverrendszerek korlátozásával kapcsolatos tárgyalásokon részt vevő szovjet és amerikai delegáció. MAHMUD RIAD az Arab Liga főtitkára arab körútra indult. Riad a Khartoumban rendezendő arab külügyminiszteri értekezletet próbálja meg tető alá hozni. A diplomata Szaúd-Arábiába, Szíriába, Jordániába, Kuvaitba, Irakba, az Arab Emirátusok Szövetségébe és Szudánba utazik. SZÉLSŐSÉGES horvát nacionalisták pokolgépet helyeztek el az ENSZ New York-i székházában. A rendőrségnek ezzel egyidőben sikerült hatástalanítani egy másik — szintén a horvát szélsőségesek által elhelyezett — pokolgépet is a New York-i központi pályaudvaron. Frovdo-kommentór o bécsi tárgyalásokról Megegyezés tíz loatos kérdésben A bécsi tárgyalások most Végétért 15. fordulójában körülbelül tíz fontos elvi kérdésben sikerült megegyezésre jutni a fegyveres erők és a fegyverzetek közép-európai csökkentése terén. Az eddigi fordulókban együttvéve is csak néhány kérdőben született egyetértés — állapítja meg a Pravda tegnapi számában Igor Metnyikov, a lap bécsi tudósítója. A haderőosökkentési tárgyalások azonban egyelőre még korántsem jutottak ki a zsákutcából A szocialista országok júniusban előterjesztett javaslatai új ösztönzést adtak a megbeszéléseknek és közelebb áll a realitásokhoz a tárgyalásokon résztvevő NATO-tagáila- mok áprilisban benyújtott elképzelése is. A most végétért tárgyalási szakaszban például a résztvevő országok megállapodásra jutottak abban, hogy csökkentik szárazföldi erőiket. A Szovjetunió és az Egyesült Államok megegyezett bizonyos fegyverfajták korlátozásáról, szovjet részről harckocsik, 'amerikai részről a nukleáris fegyverek számát csökkentenék. A fegyveres erők létszámának csökkentését megadott időpontig kell végrehajtani, s ezzel íci kell alakítani egy közös felső szintet a Varsói Szerződés és a NATO fegyveres erői létszámában. Ez a fejlemény elsősorban a szocialista országoknak köszönhető, akik új javaslataik elkészítésénél elfogadták például a közös felső szint, vagy a nyugati fél kifejezésével szólva a közös plafon elgondolását. A tárgyalásokon részt vevő NATO-államok bár bizonyos mértékben figyelembe vették a szocialista országok elképzeléseit, de nem akarják csökkenteni a légierő személyi állományának létszámát és csupán az Egyesült Államok európai erőinek fegyverzetében hajtanának végre csökkentéseket a nukleáris fegyverek és azok hordozóeszközei számában. Ha a Nyugat kellő jóakaratot tanúsított volna a szocialista országok korábbi javaslatai iránt, akkor már 1977-ben csaknem 300 000 ember vethette volna le a katonaköpenyt — írja a Pravda cikke. lője. A Közös Piac kilencei- nek nevében mondott beszédet Per Fischer (NSZK). Dzsaszohov, a szovjet küldöttség vezetője Leonyid Brezsnyevnek, a konferenciához intézett üzenetére alapozva rámutatott: a Szovjetunió a maga részéről teljességében megoldotta az emberek közti egyenlőséget és következetesen küzd a fajgyűlölet és a faji diszkrimináció minden formája ellen. Az egész nemzetközi kommunista és munkásmozgalom részt vesz ebben a harcban és bizonyos eredményeket máris elért. A fajgyűlölet azonban a világ egyes helyein oly erőssé vált, hogy veszélyezteti a békét és a biztonságot. Komoly gondot okoz nemzetközi vonatkozásban a faji elnyomás a többi közt az USA-ban is, ahol mások elnyomásáról beszélnek, de otthon az elnyomás politikó.ját folytatják — mondta a szovjet küldöttség vezetője. A lengyel nép elítéli a fajüldözés és a faji megkülönböztetés minden formáját, teljes anyagi és erkölcsi támogatást nyújt az alapvető emberi jogokért harcoló népeknek — hangoztatta Henryk Jablonski lengyel államfő, a világkonferencia vezetőségéhez intézett üzenetében, amelyben a Lengyel Államtanács, a kormány és a lengyel nép nevében támogatásáról és szolidaritásáról biztosította a genfi világfórumot. Dél-Libanon Átcsoportosítás A libanoni jhacl^ereg bejrúti főparancsnoksága közleményben cáfolta, hogy a délre küldött csapatok, illetve azok egyes alakulatai visszavonultak Kaukabából. Mind össze taktikai átcsoportosítás történt, egy körülbelül kilométeres sugarú körzetben — állapítja meg a közlemény, amely egyúttal leszögezte, hogy a libanoni hadsereg nem vonul ki az ország déli részéből. Leszerelési bizottság Szovjet javaslat A genfi leszerelési bizottság ülésén Viktor Lihacsov, a Szovjetunió képviselője az új típusú tömegpusztító fegyverek betiltásával kapcsolatos kérdésekről fejtette ki országa álláspontját. Emlékeztetett rá, hogy a Szovjetunió azt javasolta, kössenek olyan átfogó szerződést, amely meggátolná az eddigieknél is rombolóbb hatású tömegpusztító fegyverek kifejlesztését. Ezért a szovjet küldöttség azt indítványozta, hogy a bizottság égisze alatt hozzanak létre kormányszakértőkből álló különleges munkacsoportot, aminek az lenne a feladata, hogy a lehető legalaposabban tanulmányozza és tisztázza az új tömegpusztító fegyverek létrejöttének veszélyes folyamatát. Ünnepélyes búcsúztató Moszkvában Helytálltak a magyar fiatalok Uszty-Ilimszkben Ünnepélyesen búcsúztatták tegnap Moszkvában, a Kom- szomol Központi Bizottságának székházában a Kun Béla magyar ifjúsági építőbrigád hazatérő tagjait. A magyar fiatalok éppen két évvel ezelőtt utaztak ki a KGST- tagállamok együttműködésével megvalósuló nagyszabású szibériai építkezésre, uszty-ilimézki celluloze- papíripari kombinát és a mellette felnövekvő új város építésére. A Kun Béla brigád becsülettel helytállt a nagy munkában. A számukra szokatlan szibériai körülmények között, télen nemegyszer mínusz ötven fokig terjedő fagyban Készültségben oz iráni hadsereg További zavargások az egész országban dolgoztak. Kezdeményezői lettek az októberi forradalom ötvenedik évfordulója tiszteletére indult nemzetközi szocialista munkaversenynek az építkezésen, kiemelkedő teljesítményeket értek el. Szovjet testvérbrigádjaikkai versenyeztek az elsőbbségért. Bár körülményeik igein nehezek az | voltak, s nemegyszer az új és építkezések különleges nehézségei — anyaghiány, szervezési problémák — gátolták munkájukat, teljesítményük így is kimagasló. A magyar fiatalok 41200 köbméter monolit-betont építettek be a kombinátba, 2500 köbméternyi téglafalat emeltek, 123 400 négyzetméternyi felületet burkoltak és vakoltak be, 370 tonna vasszerkezetet építettek fel, és 10 ezer tonnányi fém- szerkezetet festettek le. Munkájuk megbecsülését mutatja, hogy a Komszomol KB kérésére még minteg'» 150-en egy ideig még Uszty- Ilimszkben maradnak. Az elmúlt napok súlyos zavargásai után tegnap viszonylagos nyugalom uralkodott az országban. A hadsereg változatlanul riadókészültségben van és a rendkívüli állapotot sem szüntették meg. A letartóztatott személyeket nyomban katonai bíróság elé állítják. ★ A legnagyobb mohamedán ünnep, a rámádén alkalmából újból vallási lázongások hulláma árasztotta el Irán legnagyobb városait. A mohamedán papok által felbujtott tömeg — az ország lakosságának 97 százaiéivá az iszlám híve — a „szent háború” jelszavával támadta, mint a nyugati kultúra jelképét a bankokat, a luxuséttermeket — és a szállodákat. Á zavargások már novemberben elkezdődték. A hatalmukat és befolyásukat féltő egyházi vezetők az ország modernizálása ellen indították el vallási elégedetlenség ürügyén a „háborút”. Először a szent város, Qum bolydult fel, majd a főváros Teherán „bazár” negyede is forrongani kezdett. A legnagyobb vidéki városokból Tab- rizból, Isfahanból és Shirazból is összecsapásokról érkeztek jelentések. Az utcákon megjelentek a hadsereg páncélosai, a városnegyedek felett pedig helikopterek köröztek. A több hónapja tartó lázongásnak vallási máza alatt a valódi okok mélyebben húzód, nak meg. Még a 70-es évek elején a sah meghirdette az ország modernizálását, amely nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint az elmaradott Iránból a világ egyik legfejlettebb államát létrehozni. Az egykori, Perzsia, ma a világ egyik legnagyobb olajexportőre, — a nemzeti jövedelem közel egynegyede származik ebből. Az olaj bevétel nagy részéből a teheráni kormány, a közel- keleti térség egyik leghatalmasabb hadseregét hozta létre. Ez az országnak több milliárd dollárjába került. Az elmúlt 15 év alatt épült ipar pedig képtelen e hatalmas fegyverkezési költséget a termeléssel fedezni. A „fekete arany” nem hozta magával a várt, jólétet A tömegek elégedetlenségét használják most ki azok a szélső jobboldali egyházi személyek, akik előjogaikat féltik a modernizálási programtól. L. L. Podrabinek büntetése A moszkvai körzetben lévő Elektrosztal városának bíróságán tegnap megtartották a bírósági tárgyalást Alekszandr Podrabinek perében. 1975 és 1977. között Podrabinek „Büntető orvostudomány’’ címmel rágalmazó irományt készített Ebben azt állította, hogy a Szovjetunióban „pszichiátriai megtorlást” alkalmaznak a másképpen gondolkodókkal szemben. Podrabinek, aki foglalkozását tekintve felcser, önként abbahagyta a munkát és koholmányok gyűjtésével, valamint terjesztésével kezdett foglalkozni. A bíróság alaposan megvizsgált mindén, az irományban felsorolt esetet s megállapította, hogy azokat vagy eltorzították, vagy nem felelnek meg a valóságnak, puszta koholmányok, Podrabinek megpróbálta tagadni felelősségét, a bizonyítékok azonban cálfolha- tatlanok voltak. A bíróság bűnösnek találta Podrabine- két és öt évre kényszerlakhelyet jelölt ki a számára. Szíria közelről II. Hisznek jelszavuk megvalósul ás óban tartjuk, hiszen egy nyelvet beszélünk, egyformák a szokásaink, közösek politikai, gazdasági érdekeink. Nem harcolhatunk eredményesen az imperializmus ellen, ha nem teremtjük meg az arab országok egységét. Az imperializmusnak érdeke, hogy megakadályozza ezt az egységet, érdeke, hogy állandó békétlenséget szítson és vakok azok az arab vezetők, akik nem veszik észre, hogy kik húznak hasznot a megosztottságból. Jelszavunk mésik része — mondotta Fadil Al Ansari — a szabadság. Szociális must csak szabad ország építőt, s küzdünk azért, hogy a társadalmi haladás — amely megállíthatatlan folyamat — mielőbb végleg győzzön. Szádat útja, a külön út, járhatatlan. Szadat nem serkenti Izraelt a békére, a megegyezésre, ellenkezőleg, a további megosztást, a háborút táplálja. Az Megférnek együtt Falusi esküvőre gyűltek össze Az ellentmondásokat Szíria nemcsak a felszínen viseli. Néhány évtizede ebben az országban még a mezőgazda- sági termelés is elmaradott volt, nemhogy fejlett iparral rendelkeztek volna. 1963-ban meghirdették a földreformot, másfél millió hektár földet osztottak szét a parasztok között. Az ország területének 34 százalékát művelik meg, s másik harminc százalék legelő, a többi sivatag. Ipari fejlődése is jelentős: számottevő az olajtermelése, a cement-, a textil-, az építőipara. Szőnyegei, cipői, fém- és bőrfeldolgozása fejlett kézműiparra vallanak. Terméketlen földjeiket 640 ezer hektáron akarják termővé változtatni. Szíria a szocializmust építi. Szíria terv- gazdálkodást folytat. Fauzi Keyali, a Szíriái Haladó Nemzeti Front egyik vezetője, a Szíriái Arab Szocialista Unió főtitkára mondotta: Mindent elkövetünk országunk gyors fejlesztéséért, de nem tudjuk azt az ütemet diktálni, amit szeretnénk, s amire szükségünk lenne. Lassan valósul meg ötéves tervünk is, hiszen az imperialisták arra kényszerítenek, hogy nemzeti jövedelmünk 60—70 százalékát hadi kiadásokra költsük. Tíz ember dolgozik egy katonáért. Valóban, minden lépésnél katonával találkoztunk. Ebben az országban minden pillanatban félteni kell a békét. Sziria évszázadokig — 1516 —1918-ig — élt török hódoltság alatt. A francia tőke a XIX. század második felétől kezdett beáramlani Szíriába, s mind nagyobb lett a francia befolyás. Az első világháború alatt felvonulási területté változtatták a szír földet: franciák és angolok szállták meg. S hiába lett 1941-ben véglegesen független —, a franciák, az angolok továbbra is elnyomták. 1944. január elsején nyerte el alkotmányos függetlenségét, ekkor felvette diplomáciai kapcsolatát a Szovjetunióval. 1945-ben hadat üzent Németországnak, Japánnak. A franciák végre 1946-ban elhagyták Szíriát, de csak azért, hogy az USA jelenjen meg helyettük politikai, gazdasági igényeivel. Így vált Szíria 1949—1954-ig francia, angol, amerikai érdekösszeütközési területté A Baath Pa'rt (Arab Űjjászületési Szocialista Párt) 1963- ban került hatalomra. Ekkortól ír új történelmet Szíria. Egy sor szociális, gazdasági intézkedés követte egymást. 1970-ben a balszárny erősödött a párton belül és 1971. március 13-án népszavazással Hafez Asszadot választották köztársasági elnökké. Ma is a Baath Párt gyakorolja a hatalmat. A Haladó Nemzeti Front, amely a baloldali pártokat tömöríti, 1972-ben alakult meg. Ezekre támaszkodva dolgozik a Baath Párt. Az Amerikai Egyesült Államoknak azonban nem felel meg a haladó politika, amit a szíriai Baath Párt képvisel. Nem felelhet meg érdekeinek a szocializmus építésének meghirdetése sem. Nem felelhet meg a párt jelszava: Egyesülés, szabadság, társadalmi haladás. Dr. Fadil Al Ansari, a Baath Nemzeti Párt Központi Bizottságának tájékoztatási osztályvezetője mondotta: Legfontosabb feladatunknak az arab egység megteremtését