Pest Megyi Hírlap, 1978. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-02 / 180. szám

1978. AUGUSZTUS 2., SZERDA %/fátmJ Emlékeztető okmány Napirenden a nagymarosi mfépcső Emlékeztető okmány aláírá­sával tegnap befejeződött Bu­dapesten Pullai Árpád, közle­kedés- és postaügyi miniszter, valamint Vladimir Blazek, csehszlovák közlekedésügyi mi­niszter tárgyalása. Áttekintet­ték a két szomszédország köz­lekedési együttműködésének időszerű kérdéseit. Kiemelten foglalkoztak a határátkelőhe­lyek közös fejlesztésével, vala­mint a Nagymaros—Gabcsiko- vó vízlépcső építésével össze­függő közlekedésügyi problé­mákkal, A csehszlovák közle­kedésügyi minisztert fogadta Huszár István, a Miniszterta­nács elnökhelyettese. A századik kilométernél A nagy forgalmú, százhatvankét kilométeres Budapest— Kelebia vasúti szakasz villamosítása három éve kezdődött meg és előreláthatóan jövő év közepére fejeződik be. A vezetéképí­tők elérték Kiskőröst, amely körülbelül száz kilométerré van a fővárostól. A képen: a századik kilométernél dolgoznak a felsővezeték-szerelők. Tábori pillanatképek Bennünket minden érdekei... A lányok komolyabbak Cegléden, az Absolon Sarolta ifjúsági építőtáborban csak lá­nyok, a Bagi Ilona táborban pedig többségében fiúk ta­nyáznak, dolgoznak. Napi munkájuk befejezése után egymást követően látogattuk meg őket. Mindkét táborban éppen vetélkedőt tartottak a takarékosságról, s így együtt találtuk a tábor népét. Vakar-!ak és egyebek Takaros, hangulatos sátor­táborban laknak a szakmun­kástanuló és szakközépiskolás lányok, akik Székesfehérvárról jöttek a Ceglédi Állami Tan­gazdaságba kukoricát címerez­ni és kajszibarackot szedni. Ez az Absolon Sarolta tábor. A kéthetes turnusban hatvan­hat kislány ismerkedik itt a mezőgazdasági munkával. A tábor főterét szépen rend­ben tartják, a sátrakon felira­tok. A szembetűnőbbek: Vár­lak, Imád-lak, Vakar-lak. A Vakar-lak-ot láthatóan valaki már le akarta vakarni. — Az előző nyarakon ezek­ben a sátrakban fiúik laktak. Ök voltak a névadók. Olyan erős festéket használtak, hogy a lányaink nem boldogulnak az eltüntetésével — mondja magyarázatként Pál Judit tá­borparancsnok. A stafírungban betétkönyv A takarékossági vetélkedő előtt rövid ismertetőt hallottak az intézményesített takarékos­kodás, egyebek között az OTP történetéről és az ifjúsági be­tét előnyeiről. Elhangzott, hogy a mai lányok stafirung- jánban nem, vagy nemcsak lepedő, huzat és ciha van, ha­nem ifjúsági betétkönyv is. S a fiúkat bizony érdekli, hogy valóban van-e? T. Erzsébet arcán nem tit­kolt megdöbbenés futott át a fentiek hallatán. Megkérdez­tem aztán tőle, hogy mit vá­laszolna annak a fiúnak, aki megkérdezi, hogy van-e saját- betétkönyve? — Szerintem is jó, ha van az embernek betétje vagy megtakarított pénze. De ha a fiúmat ez nagyon izgatja, ak­kor várhat az eljegyzésre, amíg meg nem öregszik ... Meglepetésre (vagy talán ez a természetes) a vetélkedőn a lányok sokkal jobb eredményt produkáltak, mint a másik tá­borban a fiúk. És jobban fi­gyeltek, sőt, utánszámoltak, amikor a különböző betétfor­mák összehasonlításáról volt szó. Egyértelmű: a lányok már meggyőződésből vallják, hogy nem az iskolának kell tanul­ni ... Különösen — ugye —, ha a pénz kezelése kerül terí­tékre. Az első helyezést kivívó 6-os brigád tagjait a tábor délutáni, esti programjairól kérdeztem. — Az első este tábortűz melleit mindenki bemutatko­zott. Énekeltünk, játékokat rögtönöztünk. Eddig az volt a legérdekesebb — vélekedett Horváth Klára, aki most leszj harmadikos,'■'s’majd ha végez,' akkor férfiszabó. Szurkoltak a magyaroknak A ceglédi Magyar—Szovjet Barátság Tsz Bagi Ilona ifjú­sági építőtáborban a vietnami diákok végigszurkolták a ta­karékossági vetélkedőt. Mind­egyikőjük egy-regy csapat mellé állt, s hol halkan, hol hangosabban biztatta. Súgásra azonban nem vállalkoztak. Amikor arról volt szó, hogy ifjúsági betétkönyvet a 14 és a 30 év közötti fiatalok válthat­nak, éppen akkor állt fel és ment ki a teremből a vietnami fiatalemberek látható rang­időse. — Mérges lettél? — szólt utána az egyik honfitársa. S aztán már nekem magyarázta huncut mosollyal: — Elmúlt harminc éves, és nem szereti, ha eszébe juttatják ... Tran van Khuyen-nek hívják ezt a tréfálkozásra mindig kapható (ezt a többiek mond­ták róla), és szívesen ismerke­dő diákot. Egyébként már az ő évei is túlhaladták a klasz- szikus diák-életkort. Huszon­hét éves. A Közgazdasági Egyetemre jár, most lesz má­sodéves. Bár elégedetlen a magyar nyelvtudásával, de — tapasztalhattam — két év után remekül érti és beszéli nyel­vünket. — Azért vagyok most diák. mert katona voltam — mond­ta. — Hat évig a háborúban ... Meg is sebesültem. — Miért hallgatják olyan nagy figyelemmel ezt a tájé­koztatót? — kérdeztem Tran van Khuyentől. — Bennünket minden érde­kel, ami itt van Magyarorszá­gon. Először megijedtek A Bagi Ilona építőtábor ve­zetői: Jenei Teréz és Zara Me­linda, harmadéves debreceni magyar—orosz szakos egyete­misták. Mindegyikőjük az át­lagosnál valamivel alacso­nyabb, a táborlakók többsége viszont, mint a mai fiatalok, laklimagas kamaszok. Éveik számát tekintve pedig alig van közöttük különbség. Vajon nem zavaró ez? — Igaz, nem valami komoly és nem katonásan fegyelmezett társaság, s amikor először megláttam őket, megijedtem. De azért lehet velük boldogul­ni. És tudnak dolgozni, ami itt fontos — mondta Zara Melin­da. Jene: .Teréz elmondta, hogy’ rossz a fiúik és a lányok ará­nya. A közeli cifrakerti tá­borban ugyan bőven vannak lányok is, de ők meg nem akarnak közös programokat rendezni. — S ha meghívnák az Abso­lon Sarolta táborbelieket? Kiderült, hogy nem tudtak erről a táborról, s most aztán örömmel elfogadták a javasla­tot. Jenei Teréz csendesen megjegyezte: — Meghívjuk őket. A fiúk azért mégsem táncolhatnak egymással... Szente Pál T ermékminöség Teker vény es út és a végpontok Aligha akad olyan anyag- beszerző. anyaggazdálkodó, ajfi nyugodt lelkiismerettel azt ál­líthatná, eligazodik a forga­lomba kerülő termékek sűrű­jében. Hazánkban, kerek számmal kifejezve, egymillió árucikk lelhető a lakossági, il­letve a termelői felhasználás körében! Igaz, a vásárió szá­mára — mindenfajta vevőt értve ezen — az egymilliós cikklistának nincs különösebb jelentősége. Meghatározott árut, árukat keres, s nem" vi­gasztalja, ha az egymillióból csupán kettő hiányzik; az, amit éppen venni kíván. Keserű, de igazság Folyamatos utánpótlásra kell tehát támaszkodnia a termék- forgalomnak — a kifejezésbe valamennyi árut beleértve —, s nemcsak készárut, hanem alkatrészt, csereszabatos rész­egységet is kínálnia szüksé­ges. Egyszerűbben fogalmaz­va: az értékesítéssel nem feje­ződik be a termelő és a ke­reskedelem feladata, mindket­tőjüknek kötelessége — lenne — törődni az áru utóéletével, használatának zavartalanságá­val. Nemzetközi tapasztalatok egyre nyomatékosabban figyel­meztetnek arra, hogy az eladá­soknál — vagy ha úgy tet­szik. a vásárlásoknál — nö­vekszik az alkatrész ellátás, a szervizelés vállalása, lebo­nyolítása színvonalának sze­repe. Keserű igazság, de szembe kell nézni azzal, hogy ilyen ermelői, kereskedői kötelmeink teljesítése — mind a bel-, mind a külföldi eladásoknál — sokféle kívánnivalót hagy maga után. Az MSZMP Köz­ponti Bizottsága 1977. október 20-i ülésén — ahol a termelési szerkezet és külgazdasági po­litikánk hosszú távú fejleszté­sének irányelveiről fogadtak el Ijatározatot — Németh Károly, a Politikái Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára elő­adói beszédében a többi kö­zött hangsúlyozta: a gépipari termékek értékesítésének gond­jaihoz „hozzájárul a gazdasá­gos előgyártmány- és alkat­résztermelő technológiai hát­téripar hiányos kiépítettsége, a kooperációs kapcsolatokban meglevő fegyelmezetlenségek, valamint a gépkereskedelem viszonylag alacsony színvona­la, különösen az alkatrészellá­tás és a szolgáltatások terüle­tén.” Ami a legszemléleteseb­ben a gépiparban mutatkozik meg, de nem csupán ott van jelen. Növekvő erdőségek Arányosan fejlesztik a faipart Részletesen foglalkozik a fa- kitermelés és a feldolgozás te­rén mutatkozó aránytalansá­gok feloldásával az erdőgazda­ság és a faipar fejlesztésének távlati terve, amely most ké­szült el a MEM-ben. Az elmúlt harminc évben 450 ezer hektárral nőtt az er­dőterület, s megkétszereződött a fakitermelés, ezzel a fejlődéssel azonban nem tartott lépést az ipar. Az elmúlt időszakban mind­össze két nagyobb fafeldolgo­zó üzem épült, a meglevők zö­me pedig kis teljesítményű és elavult. Az ipar fejlesztésének nehézségeit fokozza, hogy egész Európában egyedül hazánk­ban foglalkoznak a kemény iombosfa feldolgozásával, hasz­nosításával, s emiatt a fej­lesztésen dolgozó magyar szakemberek bizonyos . fokig magukra vannak hagyatva. A feldolgozás nehézségei miatt az erdőkben egyre gyak­rabban lábon kellett hagyni a különben már kitermelésre érett faállományt. A fejlesztési terv megvalósí­tásával megteremtik az erdőgaz­dálkodás és a faipar ter­melésének összhangját. Az ország erdőterületét 1981— 90 között csak mérsékelten, mintegy 100—110 ezer hektár­ral, a fakitermelést pedig ez­zel arányosan 1,5 millió köb­méterrel bővítik. A feldolgozó üzemek teljesítményét ugyan­akkor erőteljesen, másfél-két­szeresére növelik, ezzel az ipar lényegében utoléri az er­dőgazdaságok teljesítményét. A faanyag jelentős részét a faforgácslapgyártásban hasz­nosítják. 1990-ig 100 ezer köbméter­rel bővítik a faforgácslapgyár­tó kapacitást. 1990-ig 1,2—1,3 millió köbméterrel emelik az erdei alapanyagokat felaprító gépek teljesítményét, ami je­lenleg néhány ezer köbmétert tesz csajc ki, ugyanis részben ebből az úgynevezett apríték- ból állítják elő a farostlapokat, lemezeket is. A tervek szerint folytatják a fűrészipar rekonstrukció- , ját, ennek keretében az V. ötéves terv időszakában 15—16 üze­met korszerűsítenek, bővíte­nék, s erre a fejlesztésre 1— 1,2 milliárd forintot költenek. 1981—90. között még erőtelje­sebben bontakozik majd ki ez a rekonstrukciós program, ami lehetővé teszi a fát használó egyéb iparok bővített ellátását és az export fokozását. Biztató kezdeti eredmény> két felmutató próbálkozások­nak lehetünk tanúi a legutób­bi időben a megyében műkö­dő textilüzemek többségénél. A teljesítménybér ezeken a termelőhelyeken eddig sem számított újdonságnak, az vi­szont friss vonás, hogy a bé­ren belül egyre nagyobb sze­repet kap a termék minősé­ge. A Hazai Fésűsfonó és Szö­vőgyár kistarcsai gyárában a folyamatosnak nevezhető tech­nikai és technológiai rekonst­rukciót összekapcsolták a tel­jesítmények mennyiségi és mi­nőségi jellemzőit szorosabbra fogó bérezési módszerek ko­rábbiaknál kiterjedtebb alkal­mazásával. Hasonló irányban haladnak a Magyar Selyem­ipar váci szövőgyárában, ahol az új, nagy termelékenységű gépek üzembe állításával együtt növelték a kereset azon részét, mely kizárólag a gé­pekről lekerült áru minőségé­től függ. Amíg korábban meg­lehetősen szerény összeg is­merte el a jó minőséget, most a dolgozók 15—25 százalékkal is növelhetik a borítékba jutó. forintokat. S ez már tekinté­lyes többlet, érdemes nagyobb gondossággal dolgozni, odafi­gyelni a minőséget rontó té­nyezőkre. hiszen ezek egy ré­sze csakis a gépkezelő fegyel­mezettségével szüntethető meg. Hangsúlyozzuk: e tényezők egy része. Az ugyanis kézen­fekvő, hogy a számítottnál gyengébb összetételű alap­anyagból nem lehet kiváló mi­nőségű árut varázsolni, még akkor sem, ha sikerülne a vi­lág legtökéletesebb bérezési formáját meglelni. Megmaradva a példák kaz- lazásánál: lényeges termelé­kenységnövelést, műveleti mi­nőségjavulást reméltek a Cse­pel Autógyárban az Oerlikon hegesztő soroktól. A várako­zások nem teljesültek mara­déktalanul, bár kétségtelen, az erőfeszítések jelentősek vol­tak. Semmi gond az itt dolgo­zók anyagi érdekeltségével, ám azzal igen, hogy az előte­remthető alap- és kiegészítő anyagok tekintélyes része más minőségű, mint amit a beren­dezések optimális hasznosítása kívánna. Állandósult bizonytalahpág Mindenfajta különösebb vizsgálódás nélkül is. tapasz­talatból tudjuk — sajnos —, hogy az árukibocsátási lánc egyik végén állók, a terme­lők, gyakran vajmi keveset törődnek azzal, a másik vég­ponton levőket mi bosszantja, akadályozza. S mert ehhez még hozzájárul a termékforgalma­zás némely nehézkessége, nagy fokú szervezetlensége, olykor a szakmai hozzáértés szerény színvonala, a szerződéses fe­gyelem könnyed félretolása, a lánc másik végpontián levők, a felhasználók, a vásárlók nyugtalansága, bizonytalansá­ga állandósult. Megvesznek valamit, de nem tudják, valóban jó vásárt csi- náltak-e, avagy mérgelődések légiója következik? Elég itt utalni a tartós fogyasztási cikkek minősége, javítása, al­katrészellátása miatt ismétlő­dő panaszokra — amik jogos­ságát népi ellenőri vizsgálatok többször is megállapították —, a termelői felhasználásban a gépkereskedelem szűkösnek vélt választékára, ami mögött a tényleges kínálat gyatra megismertetése rejlik. Annak ellenére, hogy a Mezőgép Tröszt tiszteletet érdemlő erő­feszítéseket tett az alkatrész- ellátás javítására — gyakran külföldről vásárolt berendezé­sekhez is idehaza készíttetve el a szükséges alkatrészeket — még mindig nem megnyugtató a pótlás folyamatossága, ren­geteg a baj a termékek minő­ségével. akad közöttük olyan, amit néhány órai használat után cserélni kell. Futkosás, fordítva Ahogy az előbb vázoltak úgy az sem számít különleges esetnek, hogy a felhasználónak nincs más választása, mint a gyenge minőség elfogadása, mert ha azt visszautasítja, ak­kor semmi más nincs helyet­te! Ilyesfajta gondokkal újra meg újra kényszerűen szembe^ néznek a Közúti Gépellátó Vállalat ceglédi gyárában, ahol különféle acéllemezek feldolgo­zásakor engedményeket kell tenniük, azon egyszerű oknál fogva, hogy örültek, ezt is kaptak, nemhogy jobb után áhítozzanak. Csak ott a baj, a külföldi vevő — s egyre erő­teljesebben tapasztalható ez a belföldi eladásoknál is — nem méltányolja az ilyesfajta nehézségeket, kizárólag az ér­dekli, mit tud az áru, megfe­lel-e kívánalmainak. S ha nem, akkor régi kapcsolatok ide meg oda, visszalép, lemondja a rendelést... Ilyesfajta, korántsem kedv­derítő tapasztalatokat ki-ki szinte tetszés szerint talál környezetében, ahogy napról- napra szembetalálkozik a ke­reskedők egy részének közöm­bösségével. hozzá nem érté­sével is. A baj ott van. hogy az kényszerül szaladgálásra, vitákra, időt rabló tárgyalá­sokra. gyakran többletkiadá­sokra, aki fizetett, s az gya­korolja a javítás, a garaciális pótlás „kegyét”, akinek fizet­tek. Pontosan ebben a fordí­tott helyzetben, feje tetejére állított viszonyban lelhető meg annak a magyarázata, miért makacsul jelenlevő a gond a gazdasági életünkben a termékminőség miatt, miért rémlik sokak számára másod­rangúnak a lánc egyik — ve­vők felőli — végpontja, s ki­zárólagosan fontosnak a má­sik, a termelői", értékesítői te­repen elhelyezkedő. Másfajta prés Annak ellenére, hogy ma már helyes rendelkezések sora írja elő a vásárló, a felhasz­náló jógáit, a termelő kötel­meit — a garanciális javítá- *sÖk kőiében éppúgy, mint az áruhoz mellékelt ún. minőségi tanúsítvány kibocsátásában —, az ösztönzés, az érdekeltség kétségtelenül bonyolult szöve­vénye nehezen áttekinthető, mert rendezetlen, s mert hiány­zik belőle az egyértelműség. Nagy hiba lenne viszont, ha kizárólag pénzügyi, nyereség­beli okokat jelölnénk meg mindezekért felelősként. Köz­rejátszanak, de legalább ilyen súllyal azok az okok is, me­lyeket jobb híján a követel­mények mellőzésének neve­zünk. Ebben mindaz sűrűsö­dik, amit a fegyelmezetlenség hoz létre, tehát a technoló­giai előírások felrúgása épp­úgy beletartozik, mint a mi­nőségellenőrzés gyáron belüli és kívüli alacsony színvonala. Kétségtelenül igaz. hogy a termék minőségét illetően sok minden a munkapadoknál, a műhelyekben dől el. Csak ne­hogy azt higgyük, mindennek a sorsa ehhez a helyszínhez kötődik! A termelés egész kör­nyezetének tökéletesítése ered­ményezheti a lényeges javu­lást. azaz jobb minőségű alap­anyagokra is szükség van, ahogy a minőségi ellenőrzés mai szervezetének felülvizsgá­latára, a szabványok korsze­rűsítésére, a termékek mennyi­ségének és használati értéké­nek szorosabb összekapcsolá­sára úgyszintén. Vétkes köny- nyelműségnek bizonyulna te­hát pusztán arra hagyatkozni, hogy valamivel többet kell fi­zetni a termelőknek — a vál­lalatoknak is, a dolgozóknak is, s akkor egycsapásra tele­rakhatjuk kül- és belföldi el­adásainknál a polcokat kitűnő minőségű áruk tömegével. A megoldást nem a bankóprés szorgosabb működtetése kí­nálja, hanem annak a „prés­nek” a szorítása, mely erköl­csi-anyagi követelményeket egyeztetve, a gazdasági kör­nyezet egészét fordítja el úgy, hogy annak középpontjában ne a mennyi, hanem a mi álljon. Mészáros Ottó i l

Next

/
Thumbnails
Contents