Pest Megyi Hírlap, 1978. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-11 / 188. szám

"'xJŰiíím 1978. AUGUSZTUS 11., PÉNTEK Eancs elnök Nobre da Costát bízta meg a kormányalakítással Három vezető portugál párt elégedetlen az államié döntésével Eanes, portugál államfő szerda este Alfredo Nobre da Costa független politikust bízta meg az ország új kor­mányának megalakításával. Nobre da Costa csütörtökön Lisszabonban megkezdte tár­gyalásait kormánya megala­kításáról. Portugália legjelen­tősebb politikai pártjai fenn­tartással fogadták az új kor­mányfő kijelölését. Nobre da Costa mindenek­előtt Eanes elnök véleményét kérte ki, aki csütörtökön fo­gadta őt Lisszabonban. Az alkotmány előírásai szerint az új kormánynak beiktatását kö­vetően tíz napon belül a parlament elé kell terjesztenie programját. A törvényhozás­nak ezután öt nap áll a ren­delkezésére, hogy megszavaz­za vagy elvesse a programot. A rendelkezések értelmében a parlament csak kétharmados abszolút többséggel vonhatja meg bizalmát az új kormány programjától. A Portugál Kommunista Párt Központi Bizottságának szerdai közleménye hangsú­lyozza, hogy az elnök válasz­tása nem felel meg azoknak a feltételeknek, amelyek a párt véleménye szerint elengedhe­tetlenül szükségesek ahhoz, hogy megoldják a jelenlegi válságot. A nyilatkozat rámu­tat, hogy Nobre da Costa ed­digi politikai szereplése arra enged következtetni, hogy a vállalatok állami ellenőrzésé­nek csökkentését szorgalmazza, holott a jelenlegi helyzetben az állami ellenőrzés növelésé­re kellene törekedni. Hírügy­nökségi jelentések megjegy­zik, hogy a Portugál Kommu­nista Páirt kedvezőtlen véle­ményének az az oka, hogy Nobre da Costa, Soares 1976- ban alakult első kormányá­ban ipari miniszterként több ipari nagyvállalatot kivont a munkásbizottságok ellenőrzé­se alól. Az új portugál miniszterelnök első nyilatkozatát adja az újság­íróknak. Soares, — a múlt héten le­mondatott miniszterelnök, — aki ugyancsak elítéli a dön- tést, — nyilatkozatában azzal vádolta Eanes elnököt, hogy nem az alkotmány előírásai szerint járt el az új minisz­terelnök kinevezésekor, mivel nem a legnagyobb parlamenti párt (a Portugál Szocialista Párt — Soares pártja) vélemé­nyét kikérve döntött a kor­mányfő személyéről. Fran­cisco Sá Carneiro, a szociál­demokraták vezetője meglepe­tésének adott hangot, mivel Nobre da Costa neve szóba se került a portugál elnökkel folytatott korábbi konzultá­ciók alkalmával. Egyedül Diego Pinto Freitas do Ama­ral, a konzervatív Demokrata Szociális Centrum Párt veze­tője nyilatkozott kedvezően és nevezte „jó választásnak” Nobre da Costa kijelölését. Nobre da Costa a portugál rádiónak adott szerda esti nyilatkozatában kijelentette, hogy megbízatását 'állfíéfiéti jellegűnek tekiilti és haladék­talanul' hozzákezd kabinetjé­nek összeállításához. Kabi­netje elsődleges feladatként az államügyek folyamatos in­tézését valamint egy új vá­lasztási törvény parlamenti el­fogadtatását jelölte meg. Nobre da Costa, aki a por­tugál fasiszta rezsim megdön­tése óta sorrendben az ötödik megbízott miniszterelnök, egyébként gépészmérnök, a Lusotecma vállalat elnöke, a francia Efacec villamossági művek portugáliai részlege igazgatótanácsának tagja. Az ötvenöt éves „függetlennek” minősített politikus családjá­nak állítólag szoros kapcsola­tai voltak a megdöntött fasisz­ta rezsim felső köreivel és a magániparral. Nobre da Costa több jelentős iparvállalat igaz­gatója volt, mielőtt 1976-ban a Soares-kormány ipari mi­nisztériumának államtitkára, majd ipari miniszter lett. Nukleáris fegyverkísérletek betiltása Tanácskozás Géniben Genfben csütörtökön újabb ülést tartott a nukleáris fegyverkísérletek teljes és általános betiltásáról folyó háromhatalmi tárgyalásokon résztvevő szovjet, amerikai és brit küldöttség. Pápaválasztás: Augusztus 25-én nyílik a ksmkiávé A Vatikánban hivatalosan bejelentették, hogy a Ví. Pál pápa utódjának megválasztá­sára hivatott konklávé augusztus 25-éri nyílik meg. A határozatot a bíborosok kollé­giuma csütörtökön hozta. Közel-keleti diplomácia Készülődés a hármas csúcsra Cyrus Vance, az Egyesült Államok külügyminisztere szerdán este hazaérkezett Iz­raelben és Egyiptomban tett látogatásáról. Ügy nyilatko­zott, hogy elégedett az izraeli és az egyiptomi vezetőknek a Camp David-i hármas csúcs­találkozóra szóló meghívásra adott „gyoís és lelkes” vála­szával. Zbigniew Brzezinski, az amerikai elnök nemzetbizton­sági főtanácsadója szerdán be­jelentette: Carter „konstruk­tív indítványokat” készít elő, hogy a szeptember 5-én Camp i Davidben kezdődő hármas csúcstalálkozón kimozdítsa a holtpontról a közel-keleti tár­gyalásokat, de „hivatalos ame­rikai béketervet” nem í<^ előterjeszteni. ­A nyilvánosság előtt han­goztatott hivatalos amerikai derűlátással szöges ellentétben áll a nyugati hírügynökségek által közelebbről meg nem ne­vezett amerikai forrásoknak és köröknek a szeptember 5-i hármas csúcs esélyeivel kap­csolatos borúlátása és kétke­dése. A DPA megítélése sze­rint az Egyesült Államok „il­lúziók és nagy várakozások nélkül” fog részt venni a hár­mas csúcstalálkozón, amelyet Carter elnök és Vance külügy­miniszter „mentőakciónak szánt a közel-keleti párbeszéd teljes összeomlásának megaka­dályozására”. Az izraeli minisztertanács csütörtöki rendkívüli ülésén Begin miniszterelnök beszá­molt a szerdán William Quandt-tel folytatott megbe­széléséről. Az amerikai kor mánytisztviselő, aki Cyrus Vance kíséretének volt a tag­ja, tájékoztatta az izraeli kor­mányfőt az amerikai külügy­miniszter és Szadat elnök alexandriai tárgyalásairól. — Megállapodásra törekszünk Camp Davidben — jelentette ki Begin a kabinetülés után. D^íny ugat-Afrika ott fek­szik, ahol a neve alapján ítél­ve feküdnie kell. Üjabban használt elnevezése — Namí­bia — már sokkal kevésbé mutatja meg, hogy földrajzi értelemben hol terül el ez az afrikai ország, ám politikai értelemben talán már ponto­sabb utalást nyújt, mint a ko­rábban használt megjelölés. Namíbiaként említve bizonyo­san fölsejlik, hogy a fekete földrésznek egy válsággócáról, megoldatlan problémákat hor­dozó térségéről van szó. Ilyen nemzetközi politikai gondokat jelentő terület éppen elég van manapság Afrikában, és Namíbia nem is az utolsó a sorban. Ha itt nem sikerül megfelelő rendezést elérni, akkor tovább halasztódik a földrész déli területének a po­litikai átalakítása egészében is, ami viszont előidézhet akár világpolitikai mértékű ve­szélyhelyzetet. Namíbia sorsa egyaránt összefügg a rhodesiai megoldással, Angola jövőjével, a Dél-afrikai Köztársaság színes bőrű többségét megille­tő jogoknak a majdani érvé­nyesülésével. Valaha német gyarmat volt ez a hatalmas kiterjedésű, ám meglehetősen gyéren lakott ország. Ma a fajüldöző fehér dél-afrikai rendszer tartja — a nemzetközi joggal ellenke­zően — katonai megszállás, telje® gazdasági és politikai felügyelet alatt. Mivel a la­kosság döntő többsége fekete bőrű, a namíbiai kérdés szük­ségképpen kettős természetű. Egyfelől a dél-afrikai fennha­tóságnak a megszüntetését, a terület függetlenségének a szavatolását kell elérni, más­felől azt, hogy az önálló Na­míbiában a politikai hatalom a népesség tényleges erővi­szonyainak és rétegződésének megfe1 élőén osztódjék meg. A Dél-afrikai Köztársaság nagyon nehezen szánta rá ma­gát, hogy hajlandóságot mu­lasson a Namíbiából történő kivonulásra és a többségi ura­Fsélyek Namíbiában lom délnyugat-afrikai beveze­tésébe való belenyugvásba. A nemzetközi közvéleménynek a dél-afrikai faj üldözést fokozó- dóan elítélő megmozdulásai, illetve igen jelentős világpoli­tikai erőknek a pretoriai rendszerre nehezedő nyomása kellett ahhoz, hogy a dél-afri­kai kormány fontolóra vegye: nem veszélyezteti-e a saját ér­dekeit, ha továbbra is ra­gaszkodik Namíbia törvényte­len megszállásához. Hasonló helyzet ez ahhoz, mint ami­lyen Dél-Afrika és a vele szo­ros szövetségben levő szom­szédos „fehér bástya”, Rhode­sia viszonyában megtestesül. A gazdaságilag és politikailag egyaránt jelentős — és a nyu­gati országoknak stratégiai szempontból fontos — Dél- Afrika a végső határig igyek­szik tartani azt a „védőgyű­rűt”, amely a fekete-afrikai országoktól elválasztja, és amely a portugál gyarmatbi­rodalomnak néhány évvel ezelőtti fölszámolását köve­tően erősen megrongálódott. Ha azonban Pretóriában úgy látják, hogy saját maguk alatt vágják a fát, amennyiben ra­gaszkodnak ezen a két terüle­ten a korábbi állapotok fönn­tartásához, akkor kénytelenek beletörődni a namíbiai és a rhodesiai változásokba. Az Egyesült Államoknak, Nagy-Britanniának és más nyugati hatalmaknak termé­szetesen fontos, hogy meg­őrizzék a befolyásukat Rhode­siában és Délnyugat-Afrikéban, de még fontosabb a számuk­ra, hogy maga a Dél-afrikai Köztársaság megmaradjon a politikai és gazdasági érdek­körükben. Ezért igyekszenek mind Namíbiában, mind Rho­desiában olyan megoldást szorgalmazni, amely a világ közvéleményét bizonyos fo­kig kielégíti, a támadási felü­leteket csökkenti, ugyanakkor halasztja a dél-afrikai rend­szer gyökeres megváltoztatá­sát. Ebben a szellemben dol­gozott ki egy namíbiai rende­zési tervet az ENSZ Biztonsá­gi Tanácsában helyet foglaló öt nyugati ország — az Egye­sült Államok, Anglia, Francia- ország, Kanada és az NSZK. A Biztonsági Tanács által ha­tározati erőre emelt elképze­lések szerint Namíbia még az idén elnyerné a függetlensé­gét, a dél-afrikai csapatokat meghatározott ütemterv alap­ján kivonnák a területről és előbb alkotmányozó gyűlést alakító, majd pedig törvény­hozó parlamenti választásokat rendeznének a világszervezet felügyelete alatt. Az ENSZ-ben elfogadott döntés a Dél-Afrikával koráb­ban egyeztetett nyugati ter­vekkel ellentétben úgy foglal állást, hogy a majdani füg­getlen Namíbiához kell tar­toznia az ország egyetlen mélytengeri kikötőjének, Wal- vis Baynek is. Pretória ez el­len tiltakozik, mivel meg akarná őrizni ennek a kikö­tőnek a felügyeleti „jogát”. Ügy tűnik azonban, hogy Wai- vis Bay Namíbiának való „odaítélése” volt az ára an­nak, hogy a terület haladó fel­szabadító mozgalma. a SWAPO a maga részéről elfo­gadja a nyugatiak rendezési tervét. A világszervezet a na­míbiai nép törvényes képvise­lőjeként ismerte el a SWAPO-t, amely ennek meg­felelően hosszú ideig ragasz­kodott ahhoz, hogy Dél-Afri­ka minden feltétel nélkül adja át a hatalmat neki. Ennek érdekében a mozga­lom fegyveres harcot folyta­tott és folytat a pretóriai rendszer erői ellen. Mindazon­által — a további vérontás és pusztulás elkerülése érdeké­ben — a SWAPO méltánvos feltételek között hajlandó be­lemenni a nyugatiak által in­dítványozott politikai rende­zésbe. Még azt a feltételt is elfogadják, amelyet a nyugati ötök kifejezetten a SWAPO vereségére számítva szabnak, vagyis, hogy választások alap­ján dőljön el, vajon a felsza­badító mozgalom, avagy a namíbiai színes többségnek Pretoriával eddig részben együttműködő „belső” politi­kai képviselői az erősebbek. A SWAPO bízik abban, hogy nemcsak a fegyverek erejé­vel, hanem a politikai befo­lyásával, társadalomátalakító eszméinek a vonzásával is győztes lehet. A napokban fejezte be megbeszéléseinek első forduló­ját az ENSZ-főtitkár namíbiai különmegbízottja a rendezés­ben érdekelt felek képviselői­vel. A finn diplomata elége­detten nyilatkozott vala­mennyi tárgyalásáról. Ez azt jelenti, hogy Dél-Afrika a rá­nehezedő nyomás miatt a Walvis Bay kérdése ellenére is kénytelen lesz elfogadni a nyugati rendezési tervet, másfelől pedig a SWAPO, a maga igazának és erejének a tudatában, kész részt venni a namíbiai politikai megoldás folyamatában. Elvi engedmé­nyeket természetesen nem szándékozik tenni a felszaba­dító mozgalom. Valószínű te­hát, hogy ha Pretória meg­makacsolná magát, vagy ha a nyugati hatalmak „felhígíta­nák” a tervüket, akkor a SWAPO felélénkítené fegyve­res tevékenységét. A fejlemé­nyek több mederben is foly­hatnak tehát. Bizonyosnak csak az látszik, hogy előbb vagy utóbb, több vagy keve­sebb áldozattal, de megalakul­hat maid a többségi viszonyo­kat tükrözően irányított, füg­getlen Namíbia. Világvolitikai szemvontból természetesen az lenne a megnyugtatóbb, ha erre mielőbb és békés eszkö­zök alkalmazásával kerülne sor. F. D. Csökkent a feszültség a libanoni Somosban A szerdai diplomáciai erő- | feszítések eredményeként érez­hetően enyhülni látszik a fe­szültség Bejrutban a jobbol­dali keresztény erők és az arabközi békefenntartó erők Szíriái egységei között. A sziriai csapatok csütörtö­kön hajnalban megkezdték Bejrút keresztények lakta vá- j rosrászében elfoglalt állásaik fokozatos kiürítését. A csapat- mozgások körzetében a jobb­oldali erők vezetői megíigye- j Lóként jelen vannak. A jobboldali keresztény ! erők egyesített csapatainak I parancsnoksága szerdán éjsza­ka tűzszüneti parancsot adott i ki fegyvereseinek. A falangis- I ta rádió arra szólított fel, hogy a harcosat minden fronton szüntessek be. A rendezési tervek szerint Bejrut keresztény negyedében a libanoni kormány biztonsági erőinek kell ellenőrizniük a szerdán megkötött megállapo­dások betartását. A részietek kidolgozására további tárgya­lásokat folytatnak még. Annak ellenére, hogy a bej­rúti helyzetet a rendezésre tett intézkedések határozzák meg, csütörtökre virradó éjszaka — a jobboldali fegyvernyugvást elrendelő parancs után is — szórványos lövöldözések zaj­lottak le a libanoni főváros­ban. ÜKmagyorázénk í?1b: Már-már újabb háborúval fenyegettek Libanonban a ke­resztény jobboldal milíciáinak és az arabközi békefenntartó erők sziriai csapatainak foly­ton ismétlődő összecsapásai. Bejrut, az elmúlt években már annyit szenvedett főváros is­mét hozzászokhatott a tömeges lövöldözésekhez, a bombarob­banásokhoz, s sajnos az áldo­zatokhoz. A helyzet a hét ele­jén már kétségtelenül tartha­tatlannak látszott. A Közel-Kelet pillanatnyilag legforrongóbb országa az újabb katasztrófák felé ara­szolt. Hiszen a jobboldali milí­ciák nem voltak hajlandók be­engedni a központi kormány csapatait a déli országrészbe, ahol az izraeliek kivonulása után valóságos kis saját álla­mot alakítottak. Tel Aviv had­erején«^ aktív támogatásával megakadályozták, hogy Bejrút helyreállítsa szuverenitását az izraeli határhoz közel eső terü­leteken. A jobboldal és hatá­ron túli támogatói számára a magyarázat nyilvánvaló volt: ha a libanoni kormánycsapa­tok ellenőrzik az országrészt, akkor valószínűleg ismét meg­nő a palesztin ellenállási moz­galom tevékenysége, s ezzel a szinteteljese,n yisszfíszorítótt palesztinok új erőre kaphatná­nak. Tehát ezt meg kell akadá­lyozni minden áron — vonta le a következtetést az izraeli kormány. Az a tény, hogy ez­zel ismét beavatkozik a szom­szédos ország belügyeibe, a leg­kisebb mértékben sem zavarta a Tel Aviv-i vezetést. A jobb­oldali* milíciák pedig — mint eddig is — készségesen kiszol­gálták az izraeli elképzelése­ket. A bejrúti kormányra tehát hatalmas nyomás hárult. Sa­ját ereje nem elegendő ahhoz, hogy megzabolázza az orszá­got mindinkább a szétszakítás­sal fenyegető jobboldali erő­ket.- Ha viszont bármilyen más segítséget próbálna igénybe venni, azzal nyilván újabb ag- ressziós lépéseket váltana ki Izrael részéről. Tehát védte­len helyzetében legfeljebb ta­nácsért fordulhatott a libanoni rendezésben közvetlenül érde­kelt, s az Arab Liga bizton­sági erőit adó Szíriához. A jobboldal viszont éppen a szíriaiak távozását követel.e Bejruttól. Hiszen ebben az esetben az erőtlen libanoni kormány szinte a végtelensé­gig zsarolható lenne, s ezzel párhuzamosan nagy mérték­ben visszaszorulna a libano­ni haladó erők és a paleszti­nok szövetsége. A tét tehát igen nagy volt, s ezt mindkét oldalon jól lát­ták. A jobboldal ezért provo­kált sorozatosan összecsapáso­kat a sziriai békefenntartók­kal, hogy kiélezze, s neki tet­sző döntésre vigye az ügyet. De nyilvánvaló volt az is, hogy a libanoni haladó erők, a palesztinok, s az őket tá­mogató szíriaiak semmiképpen sem mehetnek bele egy ilyen megoldásba. Tehát két út maradt: megegyezni, vagy új­ra háborúzni. Csak nehezen sikerült elfo­gadni mindkét oldalon az előbbi irányt. Az utóbbi ret­tenetesen nagy fenyegetése miatt azonban végül is sike­rült. A szerdán elfogadott biz­tonsági terv szakaszos meg­oldást tartalmaz. Eszerint a tűzszünet után a főváros ke­resztények lakta negyedeiben az arabközi békefenntartókat, tehát a szíriaiakat, a libanoni hadsereg és a belbiztonsági erők alakulatai váltják fel. A keresztény és a mohamedán negyedben egyaránt lefegyver- zik a jobboldali milíciákat, il­letve a baloldali erőket. Az arabközi erőknek az a feladat jutott, hogy ellenőrizzék a palesztin menekülttáborokat, s a főváros környéki állásaik­ban várják meg, hogy szük­séges-e részt venniük a rend fenntartásában. Nos a tervből kitűnik, hogy csak rövid távon oldja meg az égető libanoni gondokat. Hi­szen a déli országrészben vál­tozatlanul a jobboldali milí­ciák az urak, s az egymással országszerte szembenálló fegy­veres erők száma csak mini­mális mértékben csökkent. Az újabb összecsapások veszélye tehát megmarad. S ez tovább­ra is az újabb polgárháború­val és a szétszakadással fe­nyegeti a kis országot. A. K. Vietnam tiltakozik Peking veszélyes akciói miatt Nguyen Tien, a Vietnami Szocialista Köztársaság kül­ügyminisztériumának képvise­lője tiltakozást nyújtott át a Kínai Népköztársaság vietna­mi ideiglenes ügyvivőjének a kínai ügynökök által augusz­tus 8-án a Bac Luan-i határ- átkelőhelynél provokált in­cidens miatt. Nguyen Tien hangsúlyozta: a kínai fél ilyen jellegű ak­ciói arra irányulnak, hogy za­vart keltsenek a vietnami—kí­nai határon, és még jobban megnehezítsék a Vietnamban élő kínai nemzetiségű szemé­lyekkel kapcsolatos kérdések rendezését. Nguyen Tien hangsúlyozta, hogy a vietnami külügymi­nisztérium a leghatározottab­ban tiltakozik a kínai ható­ságok veszélytkeltő akciói mi­att és követeli azok haladék­talan beszüntetését. R japán-kínai szerződés aláírása a héten várható Japán belegyezett abba, hogy béke- és barátsági szerződést írjon alá a Kínai Népköztársa­sággal —, közölte Pekingben Szonoda külügyminiszterre hi­vatkozva egy japán hivatalos személyiség. Szonoda csütörtökön hosszas megbeszélést tartott Teng j Hsziaö-ping kínai miniszter- | elnök-helyettessel a szerződés részleteiről. A szerződést szö­vegező bizottság ugyancsak csütörtökön befejezte munká­ját: a végleges szöveget jó­váhagyásra Tokióba továbbít­ják. Hírügynökségi értesülések szerint a dokumentum aláírá­sa szombatra várható.

Next

/
Thumbnails
Contents