Pest Megyi Hírlap, 1978. július (22. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-06 / 157. szám

1978. JÜLIÜS 8., CSÜTÖRTÖK A könyvterjesztés politikai feladat NEM MARAD EL A GAZDASÁGI MUNKÁBAN SEM A Budapesti és Pest megyei Gabonafelvásárló és Feldolgo­zó Vállalatnál Losonczi Tibor- né a könyvhét alkalmából ki­váló könyvterjesztő elismerés. ben részesült. Most éppen az igazgatónál, van ugyanis a Kossuth Könyvkiadó üzemi terjesztője vállalati munká­jáért is dicséretet kapott. Nem kereskedelem Már jön is a kedves moso­lyéi, szőke asszony: — Láttam én már a televízió­ban kitüntetés átadást, de, hogy egyszer én is ott le­gyek ... Kérdeztem is előtte, a Kossuth Könyvkiadó terjeszté­si osztályán, biztos ez? Miért pont én? Biztosan vannak má­sok, jobbak is. Dehát azt mond­ták, ez így van, menjél, mi tudjuk, mennyit ér a munkád, azért terjesztettünk fel a ki­tüntetésre. — Hát tényleg, mennyit ér? — Pénzben? — Abban is. — Évente 12 ezer forint ér­tékű politikai könyvet adok el. Tíz százalék jár utána. — Abból nehéz meggazda­godni. — Gondolja, hogy azért csi­nálom? Szónoki kérdés, nem vár fe­leletet: — Tizenegy éve kaptam ezt a a pártmegbízatást. Nyugodtan mondhatom, már amennyire ettől nyugodt lehet az ember, de tény: nulláról indultam. A Kossuth-könyveknek, folyóira­toknak nem voltak olvasóik, vevőik, hiszen terjesztőjük sem volt. Terjesztőt mondok, nem árusítót, eladót. Ez nem keres­kedelmi munka, ez politikai feladat, de a 12 ezer forintos évi bevétel, valamit a számok nyelvén is kifejez. Ezért kap­tam az ünnepi könyvhét végén a Kulturális Minisztérium ki­adói főigazgatósága és a Kos­suth Könyvkiadó oklevelét. A munkahelyi könyvterjesztés eredményessége és a politikai irodalom további népszerűsíté­se ótűlekében végzett kiváló munkájáért. Hát igen, sok munkáért. — Például? — Havonta, negyedévenként kapok tájékoztató anyagokat, prospektusokat a megjelenő új. donságokról. Ezekkel megkere­sem az embereket, tudom mi érdekli őket. Mutatom a pros­pektusokat, ha megjönnek a bemutatópéldányok, azokat vi­szem körbe, gyűjtöm a rende­léseket. Megyek ide, megyek oda, akár kétforintos újságról, akár drága albumról van szó. Nagy a telep, fizikailag is el­fáradok. Vannak törzsvevőim, ismerem az ízlésüket. Termé­szetesen könnyebb az életraj­zi regényeket, az Universum. sorozatot, a szakácskönyveket eladni, de egyre többen kere­sik, kérik a politikai irodalmat. Jönnek ám, főleg a továbbta­nulók: azonnal kellene ez meg ez. Ha azonnal, hát azonnal. Személyesen megyek érte, mert míg elküldöm a megrendelést, visszakapom a könyvet, még megbukik az emberem. Sokszor késő estig — És mikor van ideje mind­erre? — Munkaidőben. Hiszen csak akkor találkozhatunk egymás, sál, terjesztő és olvasók. — Ez igaz, de ... — A kereskedelmi igazga­tóhelyettes titkárnője vagyok. Gondolja, kaptam volna most igazgatói elismerést, egyáltalán megtűrnének itt, ha gazdasági munkámat nem végezném be­csülettel ? —Kérdezem Losonczi Tibor- nét, nála hány órából áll a nap? Zavartan hallgat. A vállalat pártvezetőségének titkára, Mol­nár Jánosné szól végre közbe: — Hány órából, hány órá­ból? Bizony sokszor késő estig ittmarad, dolgozik, de soha nincs elmaradása. Azt ráadá­sul nem mondta még, hogy szakszervezeti bizalmi is. Ki­váló munkatárs, remek em­ber, jó pártmunkás, örülünk, hogy ő vállalta ezt a munkát, mindenben segítünk neki. Késő este, ha Losoncziné ha­zamegy, két unokája várja. Segít a lányának, ellátja a háztartást, és mostanában gyakran kezébe veszi azt a hatalmas majolika tálat, ame­lyet a SZOT székházában ka­pott, június elején, díszdoboz­ban, együtt az elismerő okle­véllel. Andai György A vasutasnap alkalmából Amatőrök tárlata Pest megyei résztvevőkkel A XXVIII. vasutasnap al­kalmából Budapesten, a VIII. kerület Népszínház utca 29. alatt, a Vasutasok Szakszerve­zete Központi Képzőművésze­ti Körének termeiben nyitnak nagyszabású kiállítást. Az or­szág minden részéből érkezett csaknem félezer alkotásból a Népművelési Intézet által fel­kért, neves művészekből álló zsűri választotta ki azt a mint­egy kétszáz festményt, grafi­kát, szobrot, iparművészeti al­kotást, amelyet július 7-től 23-ig, naponta 10 órától 20 órá­ig tekinthetnek meg az érdek­lődők. A bemutatón szobi, gö­di, kismarosi és váci amatőr képzőművészek alkotásait is láthatjuk majd. Ma, csütörtö­kön este 6 órakor a kiállítás ünnepélyes megnyitóján Ko­szorús Ferenc, a Vasutasok Szakszervezetének főtitkára mond köszöntő szavakat, s ek­kor adják át a pályadíjakat, valamint a szakszervezet el­nökségének különdíját. Fiatal magyar képző- és iparművészek bemutatkozása Megérkeztek Havannába a MT-pályázat alkotásai Már Kubában vannak azok a fotók, plakátok, képző- ipar­és népművészeti remekek, amelyek hazánk fiataljainak üzenetét tolmácsolják a mű­vészetek nyelvén — a Kubai Világifjúsági és Diáktalálkozó résztvevőket A VIT-en önálló épületiben kap helyet a magyar nemzeti klub, amely reprezentatív ki­állítással fogadja majd a be­lépőket. A magyar ifjúság a fejlett szocialista társadalom felépítéséért című fotókiállítás nemcsak mai életünk, törek­véseink képekbe fogalmazása, hanem áttekintést ad Magyar- ország történelméről is a hon­foglalástól napjainkig. Szem­lélteti, hogy honnan indul­tunk, s milyen óriási utat tet­tünk meg hazánk felszabadu­lása óta. A klubban fiatal mű­vészek festményei, grafikái is láthatók. Antiimperialista szolidaritás, béke és barátság — a VIT eszméit kifejező jelszó eleve­nedik meg azokon a képző-, ipar-, nép- és fotóművészeti alkotásokon, amelyek Havan­na egyik legszebb épületében, a Capitoliumban kapnak he­Ami a nyelvünkön, az a szívünkön... Országos közügy: a magyar nyelv Örvendetes és érdekes jelen­ség, hogy a magyar nyelvről szóló írások, könyvek mennyi­re érdeklik az embereket, mi­lyen sikerük van változatla­nul. Ezt .pecsételi meg egy újabb kötet is, a Gondolatnál megjelent Nyelvünk világa. Ez ugyanis legnagyobb részt olyan cikkeket tartalmaz, amelyek egy újságnak, a Magyar Hír­lapnak a nyelvművelő rovatá­ban jelentek meg nem egészen négy év leforgása alatt, 1973. májusától 1977. februárjáig. „Szívügyünk már közügy is” — írta találóan a kötet szer­kesztője és tartalmának össze- válogatója, Kovalovszky Mik­lós nyelvész a bevezető címé­ben. S emlékeztetett a Tudo­mányos Ismeretterjesztő Tár­sulat budapesti szervezetének 1967. évi kezdeményezésére, a magyar nyelv hetére, amely tíz év alatt országos mozga­lommá gyűrűzött. E gyűrűzés országos, sőt határainkon túli hullámverését is áttekintve jut a címben foglalt következtetés­re. Valóban közügy a nyel­vünk ügye, de azért, mert szívügy — hogy kifordítsuk e célra a közmondást: mert ami a szánkon, az a szívünkön ... Közel százötven nyelvműve­lő cikket ölel föl a könyv jól ismert nyelvészeink tollából és részben írásaik alapján meg­ismerésre érdemes fiatalabbak, tói. A témakör igen változa­tos. Olvashatunk stiláris kérdé­sekről, szólások magyarázatá­ról, szavakról és nevekről, sza­bályokról és szabályoknak hitt nyelvi babonákról, nyelvi üres­járatokról, magyartalanságok­ról, írásban és szóban gyakori hibákról, az eleven nyelvhasz­nálat tisztázandó kérdéseiről, a kiejtés gondjairól és több nyelvtörténeti, nyelvtudomá­nyi kérdésről. Az egyik cikk a másfél száz közül a Nyelvünk a nagyvilág­ban címet viseli. Ebben a Ma­gyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének ügyvezető igazgatója, Imre Sa­mu az úgynevezett „anyanyel­vi mozgalom”-ról ír. Az anya­nyelvi mozgalomnak az a fő célja — írja —, hogy a rnár külföldön született magyar származású gyerekek számára megkönnyítse — az állam­nyelv tökéletes tudása mellett — szülei-nagyszülei nyelvének jobb elsajátítását; lyet. Itt rendezik meg a Világ­ifjúsági és Diáktalálkozó nem­zetközi szolidaritási kiállítását, amelyen öt földrész képviselői mutatkoznak be. A fesztiválon bemutatják a Magyarország — ifjúság ’78 című fotókiállítást is, amelyen művészi életképek • villannak fel fiataljaink életéből. Min­den bizonnyal nagy érdeklő­désre tarthat számot az Edzett ifjúságért sportkiállítás. A magyar klubban A zene össze­köt címmel hanglemez bemu­tató is lesz; az utóbbi öt esz­tendő hanglemezterméséből válogatott komoly-, nép-, mozgalmi- és könnyűzenei 'Számokból. íróink, költőink, idegen nyelven is megjelent művei, s művészettörténeti albumok alkotják A művelt népért könyvkiállítást. Bemutatják a VIT-pályázat- ra érkezett legsikerültebb po­litikai plakátokat is. A VIT idején, július 29 és augusztus 5. között a Jose Marti úttörőtáborban 10 ma­gyar gyermekrajzot állítanak ki a Barátok vagyunk nemzet­közi gyermekre iz- és kisplasz­tikái kiállításon. N' emrégiben az egyik mű­szaki egyetem docense ar­ról beszélt, hogy a náluk végzett friss diplomások beil­leszkedése korántsem annyira zökkenőmentes, mint kívána­tos lenne. Az új körülmények •megszokásához természetesen kell néhány hét, néhány hó­nap, ám hogy egy esztendő teljen bele, amíg a fiatal ké­pes a tudásának megfelelő munkára, az mégiscsak túlzás. Az okot — ő is és a megkér­dezettek egyaránt — a képzés­ben látták. Pontosabban az oktatás formájában. Az egye­temre bekerülő műszaki pá­lyára készülő fiatal esztendő­kön át birkózik az elmélettel — több-kevesebb sikerrel. Ide­ális esetben nagyon sokat tud dlplomszerzéskor, ám a fejé­ben levő ismeretanyag jő ideig használhatatlan, kihasználat­lan lesz. Mert elképzelése sincs róla, milyen egy gyár, egy üzem. Ellenvetésként, a cáfolat ér­veként, felhozható itt az idő­ről időre kötelezően előírt szakmai gyakorlat, amely arra hivatott, hogy megismertesse a későbbi mérnökökkel, mű­szaki szakemberekkel a gya­korlatot. Nem mondom, némi elképzelése lehet a fiatalnak a termelésről a gyakorlat után, ám kötve hiszem, hogy ez alapja lehet a későbbi ered­ményes munkának. Két hét, esetleg egy hónap, aligha elég­séges a közeli ismeretséghez. A megoldás csak kézenfek­vő. s mint ilyen, korántsem biztos. Valamiképpen az okta­tásnak kellene szorosabban kapcsolódnia a praxishoz és nem kifejezetten a termelés gyakorlatához. JEGYZET Beilleszkedés Mert a mindennapi munka közben jelentkező, megoldha­tatlan gondok csupán egyik oldalát jelentik a dolognak. Egy munkahely nemcsak ab­ból áll, hogy a dolgozó felada­tot kap, s azt teljesíti. A sze­relőcsarnokokban, a gépsorok, a futószalagok mellett embe­rek dolgoznak, akikkel — ér­telemszerűen — együtt kell dolgoznia a diplomás szakem­bernek. Értenie kell a nyel­vükön, meg kell találnia a hozzájuk illő hangot — ha úgy tetszik, neki, mint vezetőnek kell megteremtenie az együtt­működéshez nélkülözhetetlen összhangot. Természetesen se­gítséggel. A már régebben ott dolgozó, tapasztaltabb kol­légák közreműködésével. Az idősebbek sokat segít­hetnek — ha akarnak. A szán­dékon itt is sok múlik, talán a legtöbb. Rengeteg idő takarít­ható meg, vele, ha az idősebb kolléga elmondja a saját, meg­szenvedett. tapasztalatait a fiatalnak. És — ismét elmon­dom — ez esetben nem a ter­melési tapasztalatokról van szó. A munkahelyen a különféle beosztásban levő szakember­nek emberekkel kell bánnia. És a törődés módszerei csak a gyakorlatban sajátíthatók el. Minden üzemnek, gyárnak van egy sajátos, csak arra a helyre jellemző hangulata, vannak kialakult szokások, melyeknek megsértését az ott dolgozók mindennél szigorúbban ítélik meg. A tapasztalatlan huszon­éves belecsöppenve az isme­retlenbe, mitsem tudhat erről. És tudatlanságában olyan ap­ró hibákat követhet el, ame­lyek jócskán kihathatnak pá­lyafutására az adott munka­helyen. A már említett docens me­sélte azt is, hogy a pályakez­dő mérnökök többsége általá­ban a harmadik munkahelyén találja meg először önmagát. Az elsőt elvállalja, mert tet­szik neki. Kialakulnak bizo­nyos igényei, vágyai — telje­sítetlenek maradnak és to. vábbáll. A második helyén újabb tapasztalatokat szerez, s többnyire rájön arra, mit is vár ő a hivatásától. hogyan képzeli el kapcsolatát a kollé­gákkal, a főnökkel. A harma­dik állomás aztán már leg­többször a végállomást jelenti. A rutinos fiatal olyan válla­latot keres a két kudarc után, ahol már kialakult szándékai­hoz partnereket talál. És köz­ben azért természetesen telnek az esztendők. A végállomásra érkezvén a fiatal már közelebb van a harminchoz, mint a húszhoz. Időveszteség. Látszólag kissé eltávolod­tam az oktatástól, a képzés­től. Ám csupán látszólag. Mert a megfelelő forma ismerete nélkül is bizton állíthatjuk: a képzés feladata a gyakorlatra felkészítés is. Malonyai Péter HETI FILMJEGYZET Etűdök gépzongorára ' ' i k !**£.:» ... Jelenet az etűdök gépzongorira című filmből A film elején vendégségbe érkezik egy vidéki család egy másik vidéki családhoz. A né­pes csoportban van egy fiúcs­ka, aki, annak rendje és mód­ja szerint, úgy, ahogyan a múlt század kilencvenes évei­ben, vagy a századforduló idején, simára lenyalt, közé­pen elválasztott frizurát visel. Amint kiszabadul a lelkende­ző, negédes üdvözlések zápora alól, egy félreeső zugban azonnal összekócolja a frizu­ráját. Ugyanez a fiúcska a film végén, amikor az egész ház a feje tetején áll, gyerme­ki önfeledtséggel alussza át a tragédiák sorozatát — illetve azokat az eseményeket, me­lyek a hősök szemében tragé­diának tűntek, de mi csak mo- solygunk rajtuk. A fiúcska, Petya, apró sze­repe dacára is fontos alak eb­ben a szovjet filmben. Mint­ha jelkép lenne, aki már egy más világot képvisel, aki ki­tör majd ebből a bágyasztóan unalmas és nyomasztóan kis­szerű, a cselekvésvágytól a cselekvésig soha el nem jutó emberekkel benépesített kör­ből. Jó érzékkel ad hangsúlyt e figurának a film rendezője, a fiatal Nyikita Mihalkov, aki egyben az egyik szerepet is alakítja. És általában jó ér­zékkel idézi meg azt a cse- hovi világot, mely a nagy író számos művéből, drámájából ismerős. Az Etűdök gépzon­gorára ugyanis Cse/iou-füm, hár elég különös mind a mód­szere, mind a hangvétele. Mi­halkov mintha azt akarná be­mutatni ebben a valóban Cse- hov különböző műveiből — leginkább a korai drámából, a Platonov szerelmeiből — írott filmben, hogyan látja ő — és talán nemzedéke, a harminc körüliek is — ma Csehovot, mit tart benne lényegesnek, érvényesnek? Nos, Mihalkov érvényesnek tarja Csehovban a század- forduló körüli vidéki orosz élet ábrázolását. Valóságos pa­noptikum vonul fel itt is a félbemaradt, megkeseredett, álmodozó, műveletlen, durva, jópofá&kodó, szenvelgő, nagy­( hangú, eltompult, eredendően buta, reakciós, hiú, üresfejű vagy éppen gonosz figurákból. Mihalkov nem másítja meg ezeket a csehovi alakokat, csak épp egy picit ironikusabb- ra rajzolja őket. De talán ez­zel is a csehovi szándékok sze­rint jár el, mert köztudott, hogy Csehov maga mennyire hangsúlyozta: drámái tulaj­donképpen vígjátékok. Nos, az Etűdök gépzongorá­ra bizonyos értelemben vígjá­téknak tekinthető, de több benne az irónia, mint a ko­média. S mintha valamiféle sajnálkozó gúnyolódás hang­jai Is kicsendülnének a filmből. Mihalkov nem kari­katúrának ábrázolja az alako­kat, hanem csak kisszerűek­nek, bezápult életűeknek, olyanoknak, akiknek már sem­mi sem sikerül, de akik nem értik, miért van annyi bajuk, szomorúságuk, szerencsétlen­ségük a világban. Hősei for­radalmian emberbaráti gesz­tusnak érzik, ha kopott frakk­jukat a parasztoknak adják, a haladás élvonalában mene­telüknek, ha gépzongorát vá­sárolnak, Hamleteknek, ha egyik jelentéktelen nőtől egy másik jelentéktelen nőhöz űzi őket a megfogalmazatian nyugtalanság. A fel nem is­mert társadalmi és morális szituáció áldozatai ezek a fi­gurák, a beszűkült tudat, a ki- üresült polgári-nemesi életfor­ma szenvedő-szenvelgő hőset Sorsuk már nem drámát idéz, csak mulatságos szituációkat. S Mihalkov kifogástalan érzékkel teremti meg a filmen ezt a kesernyésen mulatságos, saj- nálkozóán, de meghatódottság nélkül elnéző-elítélő légkört. Rengeteg igen jó színész ját­szik a filmben, s ez azért is érdekes még külön is, mert a rendezőnek láthatólag sikerült a különböző játékíelfogást, stí­lust képviselő színészeket a saját elképzeléseihez igazíta­ni. Az idős, a középkorú és az ifjabb színésznemzedékek kép­viselői egységes stílusban ját­szanak, s ez, heterogén, össze­vissza színészi játékstilusú fil­mek után, üdítő. Valaki a volán mögött Ritkán jutnak el hozzánk üzbég filmek. Most itt az ÜZ- BEKFILM stúdió egyik újabb alkotása. Mondjuk meg mind­járt: érdekes, figyelemre mél­tó alkotás, melyben a rendező, Ravil Batirov (Ogyelsa Agisev társaságában a forgatókönyv egyik szerzője is) olyan mai történetet mond el, mely akár nálunk is játszódhatna. Maga a sztori pár szóval összegezhető: Rusztam, a busz­sofőr, a taskenti közlekedési vállalat fiatal dolgozója, szol­gálatkész, jó, derűs, egyszerű ember. Emiatt állandóan tré­fák tárgya, társai, felettesei rajta lovagolnak. Egy szép na­pon Rusztam megunja, hogy mindenki csak tőle kérjen szí­vességet, mindenki az ő kárá­ra ügyeskedjen. Megkeménye­dik, más ember lesz. A naiv ifjúkor elmúlt, Rusztam férfi­vá érett, de ez nem vidám do­log. Visszakozni mégsem lehet, az élet megy tovább. A történet nem vág mellbe sosem volt újszerűséggel, de nem is akarja ezt. Inkább az volt a rendező célja — és ezt sikerült is megvalósítania a filmben —, hogy egy minden­napi, egyszerű esetet meséljen el, de úgy, hogy ebben is meg­mutassa az emberi értékek, az emberi jellem alakulásának és fejlődésének rajzát. Van eb­ben a filmben valami népme­séi báj, kedvesség. Rusztam majdhogynem a kisebbik fiú, alá világot látni indul, és ta­pasztalatai megérlelik, gazda­gabb egyéniségként tér vissza. De mivel mai meséről van szó, a hepiend már elmarad. Hiá­ba találkozik a fiú régi sze­relmével, akitől elszakadt, a hajdani tűz már nem éleszthe­tő fel. Szaida, a szép és kedves lány azt a régi, álmodozó, naiv, romantikus Rusztamot szereti — az pedig már nincs sehol. A férfivá érés szomorú el­kerülhetetlenségének fanyar­sága lengi át ezt a filmet, melyben egyébként fontos sze­repet játszanak az Ikarus bu­szok is, mivel Taskent, a szov- jet-üzbég főváros közlekedésé­nek javarészét Ikarusok bo­nyolítják le. Takács István I I 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents