Pest Megyi Hírlap, 1978. július (22. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-23 / 172. szám
~<JC(rlfW 1978. JÚLIUS 23., VA5ÄRNAP A díjbeszedő hányszor csönget? Fizetni kell a villanyszámlát — botrány a vecsési lakótelepen • Kidobta a szerelőt • Följelentjük, fogadkoztak • Talán az OTP segít Furcsa szokás ütötte fel a fejét az új lakótelepeken: a fiatal lakástulajdonosok, mind nagyobb számban, megtagadják az áram-, gáz_ és egyéb díjak fizetését, vagy csak jóval a határidő letelte után hajlandók kiegyenlíteni a számlákat — hallottam innen is, onnan is a panaszt, de bevallom, kicsit hihetetlennek tűnt számomra, hogy ilyen létezik. Aztán a minap egy lakótelepi botrány meggyőzött a hír valódiságáról. Inkább ezer régi házban A botrány a vecsési OTP- lakótelepen tört ki, amikor megjelent két villanyszerelő, hosszú listával a kezében, és a névsorban szereplőknél sorban ki akarta kapcsolni az áramot. A lakók különösen reagáltak erre. Volt aki csak méltatlankodott, de volt aki kiabált, vagy egyszerűen kidobta a szerelőt és rávágta az ajtót. Abban azonban valamennyien egyetértettek, hogy feljelentik az Elektromos Műveket ezért a zaklatásért. — Feljelenteni inkább nekünk lenne okunk, mégpedig a háborgó-szitkozódó lakókat — vélekedik Zaszlavik Ferencné, a Fővárosi Díjbeszedő Vállalat XIX. kerületi kirendeltségének vezetője. — Ugyanis akikhez az Elektromos Művek szerelői ellátogattak, valamennyien jogtalan áramfo- gyasztók. A kirendeltségvezető egy kimutatást vesz elő. melyen a vecsési lakótelep villanyszámláit tartják nyilván. Való igaz, minden épületnél négyöt, sőt van ahol tíz vagy ennél is több lakó tartozik az áramdíjjal. — Díjbeszedőink négy hete járták végig az épületeket Akit nem találtak otthon, annak üzenetet hagytak, hogy másnap ismét jönnek. Aztán újbóli értesítést, hogy ha nem fizetik l>e postán a díjat akkor kikapcsoltaijuk az áramot. És most hogy megpróbáltunk törvényes jogainkkal élni, felháborodtak, szitkozódtak, fenyegetőztek. Bevallom őszintén — mondja a kirendeltségvezető — a díjbeszedők nagyon nem szeretik a lakótelepet. Szívesebben járnak végig ezer fogyasztót a régi házakban, mint százat lakótelepen. Jutalmat sohasem kaptam Relba Vilmosné évekig rótta Vecsés utcáit, szedte az esedékes áramdíjakat. S ahogy épült a lakótelep, fokozatosan kapcsolta be körzetébe az új házakat is. Aztán fél év ve! ezelőtt odaállt a kirendeltség- vezető elé, hogy vagy áthelyezik más körzetbe. vagy felmond. Nem bírja tovább. Az őszülő hajú, vékonyka asszony még mast sem szívesen emlékszik vissza erre az időszakra. — Eleinte azt hittem, azért nem fizetnek az emberek, mert sokba került az új lakás, nehezen szedik össze magukat. Bíztam benne, majdcsak helyre zökkennek. De sajnos r.em így lett. A nem fizetők száma egyre nőtt. sokszor öt- ször-hatszor is vissza kellett mennem, hiába. Vagy kerekperec megmondták, hogy nincs pénzük, ne is menjek, vagy egyszerűen nem nyitottak ajtót. Mehettem én szabad szombaton is, hátha akkor otthon találom a hétköznap dolgozókat, de hiába. Jutalmat így sohasem kaphattam, mert a nem. .fizetők miatt rossz volt az átlagom. A hónap végére mindig megmaradt 40—50 számlám. — És a mostani körzetében fizetnek? — Most Gyálra járok, kertes házakhoz. Nem bántam meg a cserét. Ha első nap nem találom otthon a lakót, második nap már kiírja az ajtóra, melyik szomszédban kinél hagyta a pénzt. Amióta Gyálra kapok. Csak néha marad meg egy-egy számlám. Kinek van igaza? A vecsési lakótelepen még nem ült el a harag. Akik tartoztak, utólag kifizették ugyan adósságukat, s a számlát bemutatták az Elektromos Műveknél, így megúszták a kikapcsolást. Csakhogy ők még most is jogtalannak érzik a történteket. B. Érnőné erősködik, soha egyetlen számlával sem volt elmaradva, állítja, hogy a mostani is csak véletlen. — Nyaralni utaztunk, és a készülődés lázában teljesen kiment a fejemből, hogy a villanyszámla is esedékes — mondja kicsit röstellkedve. De aztán gyorsan hangot vált és hozzáteszi: — Azért az egy elmaradásért túlzás kikapcsolta tni az áramot!... — El tudja képzelni, hogy ha egy étteremben megvacsorázik, aztán fizetés nélkül kimegy, szó nélkül elviselik? — Az más! — Miért volna más? Az étteremben a sült csirkét fogyasztotta, a lakásában az áramot. Mindkettőért fizetni kell. Szinte ellenségesen Juhász Péter, az Elektromos Művek üllői kirendeltségének vezetője csak mosolyog, amikor elmesélem B. Ernőné kifakad ását. — Higgye él, nekünk a legkellemetlenebb. Szerelőinket szidják, becsmérlik, amikor kimennek egy-egy kikapcsolásra, ahelyett, hogy időben befizetnék a számlát. Nekünk a kikapcsolás éppúgy munkaköri kötelességünk, mint a hálózatjavítás vagy a kiégett utcai lámpák kicserélése. És valamennyi szerelő szívesebben cserél villanyégőt az utcai oszlopon, mert az nem kiabál, nem átkoaódik, nem csapja rá az ajtót. F. Zoltán még most is felháborodva beszél a történtekről: — Fel fogom jelenteni a díjbeszedőt! Nálunk egyáltalán nem járt májusban, figyelmeztető cédulát sem dobott be. Megtaláltuk volna, hiszen a feleségem egész hónapban otthon volt, a gyerek miatt — Arra azért csak számítottak, hogy valamikor esedékes lesz a számla? — Igen. És vártuk is. De nem jött. Aztán egyszercsak megjelentek a szerelők, hogy kikapcsolják az áramot. Hát én ezért feljelentem őket, any- nyi szent. A Díjbeszedő Vállalat ki- rendeltségének vezetője fejcsóválva hallgatja F. Zoltán véleményét, aztán egy elismervényt tesz elém. A befizetési bizonylat önmagáért beszél. F. Zoltán a májusi számlán kívül a márciusit is csak június közepén egyenlítette ki. — Elhiszi, hogy az öt hónap alatt egyetlen egyszer sem kerestük fel F. Zoltánékat? — kérdi a kirendeltségvezető, válaszra sem várva. Sokan vádolják Herczeg Imréné díjbeszedőt azzal, hogy nem is volt a házban, ő pedig értetlenül áll a vádaskodókkal szemben. Próbálja megmagyarázni. hogy neki is az az érdeke, ha mindenkitől megkapja a pénzt, hiszen csak így kaphat prémiumot. De hiába. — A botrány után sokan támadtak nekem, engem tettek felelőssé a történtekért — mondja keserűen Herczegné. — Pedig csak a kötelességemet teljesítettem, és leadtam a hónap végén a megmaradt számlákat. Már sok mindent megpróbált, hogy egy kicsit feloldja a feszült hangulatot. Minden ház kapujára kitett egy értekerültem, már prémiumot is ‘ sítést, hogy a hónap melyik három napján érkezik, ne kelljen napokig őt lesni a lakóknak. De úgy látszik, hiába. Tegnap — az első jelzett napon — végigjárta öt ház több mint kétszáz lakását, de talán ha ötven számlát kiadhatott. A lakóknak sem könnyű Mai útjára elkísérem. Kíváncsi vagyok az eredményre. Legtöbb helyen kis papírlap fogad bennünket, hogy az óra állását és a pénzt melyik szomszédnál találjuk. Herczegné valamennyi cédulára ráírja: KÖSZÖNÖM! — Így legalább, amint hazaérnek, megtudják, hogy itt jártam — mondja. Az egyik ajtón cédula helyett egy vastag borítékot tart a rajzszög. Már messziről kiabálnak a betűk: VILLANY- SZÁMLADÍJ! — Még elgondolni is rossz, mi van akkor, ha nem én veszem le ezt a borítékot — számolja ki belőle Herczegné az ötszáztizenhét forintot. Dél felé végzünk az öt házzal. ..Mindössze” harmincnégy számla marad Herczeg Imréné táskájában. Délelőtti kőrútunk során magam is meggyőződhettem róla. bizony nehéz dolga van a díjbeszedőnek. De az igazsághoz tartozik: a lakóknak sem könnyű. Az egyik kismamánál tizennégyen hagyták az esedékes számla ellenértékét. — Szívesen befizetem szomszédaim helyett — mondja Baktat Lénárdné, — De ,mi lesz, ha néhány hónap múlva magam is dolgozni megyek? Törhetem majd a fejem, kinél hagyjam a pénzt a villanyra, gázra, tv-re. Nincs megoldás Egy megoldás mégis volna, az átutalási csekkszámla. Csakhogy a vecsési OTP_fiók egyelőre nem vállalja .ezt a szolgáltatást. (Kicsiny, korszerűtlen helyiségben dolgoznak, és így is sok a jelenlegi munkájuk.) Talán majd ha felépül az új fiókhelyiség, sor kerülhet erre is. És addig? Wanatka Gabriella Tolvajok és sikkasztok A jogot elsősorban a célszerűség vezérli — A tolvajok és a sikkasztók — mondta egyszer egy bíró — csak a büntetőkódex lapjain rokonfigurák. A törvény azonos büntetéssel fenyegeti őket, de a közös szankciók mögött egymástól szinte légmentesen elzárt két világ rejlik. A tolvajok és a sikkasztok a valóságban mereven elkülönülő két kaszt, amolyan'alsó- és felsőház, amelynek tagjait összekeverni majdhogynem lehetetlen. — Figyelje csak meg! — folytatta —, legtöbbször a vádlott egyetlen adata elárulja hovatartozását. Ha többszörös visszaeső — tolvaj. Ha segédmunkás, alkalmi munkás, betanított munkás — tolvaj. Ha nem járta ki az általános iskolát — tolvaj. Valóságos vastörvények ezek. És a sikkasztó „stigmái” ugyanígy ismétlődnek. A vagyonos, a tanultabb, a lényegesen jobb körülmények között élő gyanúsítottakból kerülnek ki rendre a panamázók. Most gondolja végig, mit is jelent ez! Van egy réteg tehát, amelynek illegális pénzszerzési módszere mindenekelőtt a lopás, és van egy másik réteg, amelyik nem ereszkedik ilyen alacsonyra, hiszen intellektusa és főleg pozíciója nagyobb hozamú tiltott pénzforrásokhoz juttatja, ráadásul nemegyszer a leleplezés kisebb veszélyével. A választóvonal valahol a raktáros, anyagbeszerző, boltvezető szakmánál húzható meg... Szolid technikával... A bíró tipológiája a vagyon elleni bűntettek harmadik nagy csoportjára, a csalásra nemigen alkalmazható, A szélhámosok színes világában a tehetség elmossa általában az éles határokat, ám a svihákok egyik fajtája, a színészi talentummal meg nem áldott papíroscsalók, voltaképpen trükköt és státust tekintve is a sik- kasztókkal rokoníthatók. Ebbe az utóbbi kategóriába tartozik az érdi Vörösmarty gimnázium kontójára ügyeskedő női bűn- szövetség is. Németh Istvánné, a 37 éves gondnok, aki a visz- szaélések felderítésekor már 12 éve az iskola gazdasági kulcsembere volt, az apró, de szüntelen svindlik taktikáját alkalmazta, sokáig nem eredménytelenül. A szolid csalások technikáját még 1973-ban a gimnázium laboratóriumában kísérletezte ki az asszony, itt sikerült ugyanis először bizonyos mérőeszközöket a valóságosnál nagyobb mennyiségben elszámolnia. Később a számviteli manőverek valósággal elburjánzottak Némethné blokkjain, miközben ő az iskola szorult anyagi helyzetére hivatkozva — jó gazda módjára — szigorú takarékosságra intette beosztottjait. S mert a hiánygazdálkodás jó ideig valóban semlegesítette az eladminisztrált háztartási cikkeket, a felbátorodott gondnok újabb svind- likbe kezdett: egy takarítónő, egy kisiparos és a fűtő nevében hamis csekkekkel jogtalanul nagyobb összegeket vett fel. Az asszony bűvészkedése az iskolai bizonylatok között az évek során 40 ezer forintot jövedelmezett, de ez a szerteágazó visszaélés-sorozatnak csak kisebb hányadát teszi ki. 1974-től ugyanis a Vörösmarty gimnázium töltötte fel hónapról hónapra Némethné toalettjét, sőt később a vadidegen Szalai Lászlóné piperecikkeit is a középiskola finanszírozta. A bizarrnak tűnő gesztus mögött ezúttal is közönséges számlacsalás rejlett: az érdi 139-es vegyesbolt egykori vezetője, Szalainé, előbb szimpátiából, majd érdekből a gimnáziumi számlákba belekalkulálta saját dezodorjaik, szappanjaik és más fürdőszoba-felszereléseik árát is. Az adminisztrációs lánc harmadik tagját, Zsigmond Károlynét, a gimnázium gépírónőjét ajándékokkal láncolta az érdekszövetséghez a gondnok, a hallgatás bére többek között egy pecsenyesütő és egy habsziíon volt. A Pestvidéki Járásbíróság az összesen 9Q ezer forint kárt okozó bűncselekmények fővádlottját, Németh Istvámíét másfél évi börtönre és 5 ezer forint vagyonelkobzásra ítélte. A két bűntárs közül Szalainét 1 évi, Zsigmondnét 8 hónapi, de három évi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztéssel, valamint 10, illetve 8 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta a büntetőtanács. Az ítélet nem jogerős. Három szilvabefőtt Az érdi okirathamisítókkal egy időben tárgyalta a bíróság Golyó, a visszaeső betörő bűnügyét is. A 23 éves Friedrich Újítások, találmányok Ha nincs megfelelő nyereség Egy vállalat vezető beosztású dolgozói gyártmányfejlesztési feladatkörükben, az addig ismert és alkalmazott módszerek felhasználásával, fontos termékek előállítására, új típusú eljárást dolgoztak ki. Ez választékbővítést eredményezett, anélkül, hogy új berendezésekre, eszközökre, beruházásra lett volna szükség A szabadalom alkalmazásával gyártott termékek elnyerték a Budapesti Nemzetközi Vásár nagydíját. A feltalálók a vállalattal a találmány díjazásának kérdésében nem tudtak megegyezni, semmit se kaptak, ezért egyikük — aki a megoldásnak egyharmadrészben kidolgozója volt — találmányi díj fizetéséért pert indított. A vállalat a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozottra gyártás gyakorlatilag veszteséges volt. tehát vállalati nyereség hiányában találmányi díj fizetésére nem kötelezhető. Ezenkívül a feltalálók munkaköri kötelességüket teljesítették, a kidolgozáshoz a vállalat által rendelkezésükre bocsátott anyagi és szellemi erőforrásokat vették igénybe. Az elsőfokú bíróság a vállalatot negyvennégyezer forint feltalálói díj fizVésére kötelezte. Fellebbezésre a Legfelsőbb Bíróság ezt az összeget a felére szállította le. — A találmány jelentőségének, műszaki és szellemi színvonalának értékelése, a díjnövelő és -csökkentő tényezők figyelembevétele mellett a díjazást az elsőfokú bíróság nem megfelelő módon állapította meg — mondta ki az ítélet indokolása. — A szabadalmi leírásból és a gyártmányismertetőkből kitűnik, hogy a találmánynak megfelelő termék előállítása tulajdonképpen, a korábban is ismert és alkalmazott módon és eszközökkel történik. Ezzel szemben előnye, hogy jelentős beruházás nélkül, választékbővítést eredményezett és az eddigi módszerek felhasználásával azok továbbfejlesztését is jelenti. Mindez azonban nem igényelt különösebb előtanul. mányokat, jelentősebb elméleti előkészítő tevékenységet, nagyobb tudományos elemző munkát, bonyolult kísérleteket. Ezért a találmányt nem lehet kiemelkedően magas műszaki-szellemi színvonalúnak tekinteni. A díjlculcs megállapításánál nem hagyható figyelmen kívül az sem. hogy a megoldás kidolgozásához a vállalat jelentős segítséget nyújtott. a kísérletek a munkaadó eszközeivel és költségére történtek. A Legfelsőbb Bíróság meg. állapította, hogy az új eljárással kétféle terméket állítanak elő. Az egyik gyártása nyereséges, a másiké veszteséges. Az egyik terméknél elért nyereségbe nem lehet beszámítani a másiknál mutatkozó veszteséget — szögezte le az ítélet. Tehát a nyereséges termék után találmányi díjat kell fizetni, függetlenül attól, hogy a másik veszteséges. Ellenkezőjére csak akkor lenne lehetőség. ha a veszteséget kizárólag a találmány szerinti megoldás alkalmazása okozta vol. na. Erre azonban semmiféle bizonyíték nincs. Nem lehet azonban figyelmen kívül hagyni. hogy végeredményben a találmány alkalmazása révén a vállalat nem ér el nyereséget, sőt. ráfizetés mutatkozik. A bírósági gyakorlat szerint a találmány alkalmazásából ereö)ö különböző előnyökkel szemben mutatkozó vállalati veszteség díjcsökkentő tényezőként értékelendő. A felmerült szempontokra és körülményekre tekintettel, valamint a vállalatok szerződéskötési gyakorlatában kialakult díjazással összhangban, a Legfelsőbb Bíróság hatszázalékos díjkulcs megállapítását találta indokoltnak, s a vállalatot ennek megfelelő összeg fizetésére kötelezte. József talán legjellemzőbb bűncselekménye három üveg szilvabefőtt elemelése volt az egyik szigetszentmiklósi garázsból, ahol pedig a dunszto- son kívül értékes szerszámokat (például villanyfúrót) őrzött a lefeszített laltat. De Friedrich, az éhenkórász betörőkre jellemző módon, mindenhonnan elsősorban élelmiszert lopott, s az ennivalón kívül érdeklődését csupán a könnyen értékesíthető rádiók és magnók kel- tették feL Golyó négyhónapi csövezés után bukott le, ezalatt 8 ezer forint kárt okozott, főleg különböző Csepel-szigeti nyaralókban. A betöréseken kívül azonban még egy — erkölcsileg alighanem legsúlyosabb — bűncselekmény is terhelte számláját: a munkásszálláson, ahol néhány hétig lakott, feltörte szobatársa szekrényét és ellopta zsebrádióját. Friedrich sorsa nem egyedülálló — ellenkezőleg: tolvajkörökben meglehetősen tipikus. Kétéves volt, amikor szülei elváltak. A hétgyermekes családból származó Golyónak 10 éves korában meghalt az édesanyja, s ekkor állami gondozásba került Pomázra, majd alighogy kikerült az intézetből, egy kisebb lopásért pénz- büntetésre ítélték. A másik lebukást követően a bíróság már nem volt ilyen elnéző és 1 év 4 hónapi börtönnel sújtotta, ahonnan 1977 áprilisában szabadult. Ezután rövid ideig dolgozott, majd egy lányhoz költözött, ahol tízen laktak egyetlen szobában. A betöréssorozatot akkor kezdte el, amikor élettársa elhagyta. — Elkeseredtem, hogy megint magamra maradtam — mondta a tárgyaláson Golyó... A bíróság visszaesőként elkövetett lopásért jogerősen 2 évi szigorított börtönre ítélte ★ A két bűnper után (amelyek csak illusztrációi a joggyakorlatnak), felvetődhet egy első pillanatra reménytelenül elvontalak tűnő kérdés: vajon ki bűnösebb? A tolvaj vagy a sikkasztó (csaló)? Kié a nagyobb vétség, ki érdemel súlyosabb büntetést? Az üres moralizálást talán elkerüljük, ha a bíró „kasztrendszerében” gondolkodunk. A tolvajok többnyire az élet perifériájára szorult emberek. Beilleszkedésüket a társadalomba gyakorta rajtuk kívülálló okok is gátolják, neveltetésük, életkörülményeik sugallják, hogy a kollektív normákat ne kövessék. S az ilyen emberek, alak nemcsak önhibájukból lettek bűnözők, 8 ezer forintért — igaz, visszaesőként — 2 év börtönnel fizetnek. Élesen szemben állnak viszont velük a sikkasztók, akik iskolázott, gyakran tehetős és egyáltalán szerencsésebb sor- súak. Legtöbbjük már gyermekként nagyobb lehetőségekkel indult az életnek. S ők éppen pozíciójukat használják fel harácsolásra, éveken át tartó 60 ezres ügyeskedésért másfél évi börtönnel bűnhődnek. De hát ki bűnösebb? A jog válasza, a praktikum válasza. A jog nem a sorsot, de még nem is a vétség nagyságát ítéli meg elsősorban. (Sikkasztásért szinte mindig kisebb büntetés jár, mint ugyanolyan összegű lopásért.) A jogot elsősorban a célszerűség vezérli, s mert a sikkasztók legtöbbször tanultabb emberek, van mit félteniük, nekik gyakorta a figyelmeztető jellegű büntetés is elég. A tolvajokkal szemben viszont — mint sok visszaesőnél tapasztalható — a megtorlásszerű szankciók sem eredményesek. Mélyebbek a bűn gyökerei ? Babus Endre