Pest Megyi Hírlap, 1978. július (22. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-19 / 168. szám

PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXII. ÉVFOLYAM, 168. SZÁM ÁH A iíö FILI ÉS? 1978, JÜLITTS 19-> SZEIIDA Pest megye és a város támogatásával Agrárközpont lesz Gödöllő Az ú^agrároktatásl és ku-. tartási intézmények a jövőben ] elsősorban Gödöllőn kapnak helyet — határozták el a Me­zőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium vezetői az or­szág legnagyobb agrártudomá­nyi egyetemén megtartott' ki­helyezett miniszteri értekezle­ten. Romány Pál miniszter el­nökletével — Pest megye és Gödöllő párt- és állami veze­tőivel együtt — megvitatták a város agrárközponttá fej­lesztésének lehetőségeit, főbb irányelveit Megállapították, hogy az Agrártudományi Egyetemen, a MÉM Műszaki Intézete és a Kisáliattenyász- tési Kutató Intézet, valamint több Gödöllőn és környékén elhelyezkedő országos intéz­mény és üzem lehetővé teszik a tudományos célok eredmé­nyesebb szolgálatát, komplex agrárközpont megteremtését. Az ülésen áttekintették, hogy a már meglevő feltéte­lek mellett milyen további intézkedések szükségesek az agrárközpont létrehozásához. Sző volt arról, hogy az értékes műemlék jellegű épületeket, így például a volt Grassalko- vieh-kastélyt, alkalmassá te­szik oktatási, kutatási intéz­mények elhelyezésére, továbbá nemzetközi tudományos ren­dezvények, kiállítások, bemu­tatók és agrárfilmszemlék céljaira. Gödöllőn rendeznék a mezőgazdasági szakembe­rek országos továbbképzési konzultációit is. Pest megye és a város ve­zetői is megteszik a szükséges intézkedéseket ahhoz, hogy a későbbiekben Gödöllőre tele­pülhessenek az agró tudomá­nyi és oktatási intézményeit. Ennek megfelelően fejlesztik egyebek között a kommuná­lis létesítményeket, javítják a lakásfeltételeket. Az értekezleten döntöttek arról, hogy az érdekelt inté­zetek szorosan együttműköd­jenek az oktatási, termelés- fejlesztési célok kidolgozásá­ban, s az ezekkel összefüggő feladatok megoldásában. BURKOLÓELEMEK PILISSZENTIVÁNRÓL Megújuló üzem, gépesített bányák Egy évtizede sincs, hogy a Kőfaragó é3 Szobrászipari Vállalat átvette a dorogi szén­bányáktól a Pilisszentivánon megszűnt szénosztályozó*'"-te-' rületét. Eredetileg kisegítő cé­lokat szolgáló mészkőüzemet terveztek berendezni az elha­gyott épületekben. Azonban az üzem gyors fejlődésnek in­dult. Csakhamar új üzemcsar­nokot építettek, ahol építő­ipari burkolóanyagok mellett, egyebek között a parkokban el­helyezendő padokhoz kőlába­kat, játszótéri sétamozaikokat, lépcsőelemeket készítettek. Öt esztendeje már 23 600 négyzet- méternyi műkövet állítottak elő Pilisszentivánon. Termékeik kelendősége azóta is egyre növekszik, s bár ma már évente 60—70 000 négy­zetméternyi burkolólapot ké­szítenek, mégsem tudják ma­radéktalanul ellátni a belföldi megrendelőket, s nem élhetnek a fokozódó exportlehetőségek­kel sem. Ezért határozták el az üzem további fejlesztését. A természetes mészkőlapok fel­dolgozása mellett több ce­mentkötésű mészkőlapot gyár­tanak itt. A tervek szerint az üzem termelése, az ötödik ötéves terv végére eléri az éves 200 ezer, 250 ezer négyzetmétert. Mindehhez újabb gépeket kell munkába állítani, új üzem­épületekkel kell kiegészíteni a már meglevő termelőcsarno­kokat. A bányaművelés fejleszté­sére szolgáló új bányaréselő gépekkel, , modern kotrókkal, homlokrakodókkal, földtolók­kal, villástargoncákkal lát­ják el a bányaüzemeket. A nagyszabású beruházás tervezési munkái a befejezés­hez közelednek. Az építkezé­seket jövőre kezdik, s a re­konstrukciót 1930. végéig be is akarják fejezni. K. Z. Lázár György a főváros XXII. kerületében Lázár György, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Minisz­tertanács elnöke kedden a XXII. kerületbe látogatott. El­kísérte Méhes Lajos, a buda­pesti pártbizottság első titká­ra. A kerületi pártbizottság szék- házában Kóber Ferenc, a párt­bizottság első titkára tájékoz­tatta a vendégeket a város­rész mozgalmi életéről, a gaz­dasági munka eredményeiről, az idei feladatokról Ezt kö­vetően a vendégek megtekin­tették a Leányka utcai és a Bartók Béla úti új lakótele­peket, majd a Chinoin nagy­tétényi gyárába látogattak el. Itt Soós Rudolf gyárigazgató és Sós Ferenc, az üzemi párt- bizottság titkára tájékoztatta a Minisztertanács elnökét az üzem termelési eredményeiről. A Minisztertanács elnöke üzemlátogatáson ismerkedett a gyár kiszerelő, kikészítő üze­meivel, és elismeréssel szólt a korszerű csomagoló, adagoló berendezésekről, a gyár szak­emberei által kifejlesztett mű­szerekről A •kerületláto'gatás a Hun- garov'n. borgazdaságét; export vállalatnál folytatódott. Az 1700 dolgozót foglalkoztató vállalat évente 900 ezer hek­toliter hordós és palackozott bort szállít a határokon túl­ra. A vállalatnál előállított pezsgőből — a belföldi igé­nyek kielégítése mellett — évente mintegy tízmillió pa­lack kerül külföldre. A prog­ram üzemlátogatással zárult. Szobtól Lórévig Kis hajókkal, nagy forgalom V _____ Hu szonhárom hidat pótol­tak a Pest megyei Kishajózási és Javító Vállalat dunai át­kelőjáratai. Szobtól Lórévig közlekednek a kompok, át- kelöhajók. A hajó- és kompállomány eléggé elavult. A régi típusú, , utastérből vezetett, nyitott átkelőhajók ma már nem fe­lelnek meg az igényeknek. Túlterhelt a Toldi Miklós komp is. A vállalat horányi üzemében már elkészült egy hatjvanszemélyes, zárt utaste­rű, magasított kormányállá­sos hajó, a Göd, s várhatóan ez év ’végére forgalomba áll még egy ebből a típusból. A vállalat kompjainak teherbí­rása 40—50 tonna. Horány­ban épül már egy hatvasnton- nás is, de a legnagyobb elő­nye mégsem a szállítható súly növelése, hanem az, hogy egymás mellett három sorban állihatnak a kocsik. KÖZÉLET Averell Harriman egye­dit államokbeli politikust, lew York állam volt kor- lányzóját Kádár János, az ISZMIj Központi Bizottságá- ,ak első titkára kedden a KB zékházában fogadta. A szí- élyes légkörű találkozón je- sn volt Púja Frigyes kül- gyminiszler is. Esztergályos 'erenc, hazánk washingtoni nagykövete és Philip M. Kai- er, az Amerikai Egyesült ÁI- amok budapesti nagyköve- e. Rácz Pál hazaérkezett Irak­>ól. A köztársaság kikiáltásá­nak 20. és az 1908. július 17. forradalom 10. évfordulójá­nak alkalmából rendezett ira­ki ünnepségeken részt vett magyar küldöttség kedden ha­zaérkezett. Az ünnepségeken megjelent külföldi küldöttsé­gek vezetőit, köztük Rácz Pált, az MSZMP Központi Bi­zottságának tagját, .külügymi- nisztériumi államtitkárt fo­gadta Ahmed Hasszán Al- bakr, az arab újjászületés szo­cialista pártja (BAATH) re­gionális vezetőségének főtit­kárhelyettese, az Iraki Köz­társaság elnöke. Elég gyakori az üzemzavar: a komphajókba épített Csepel motorok bizony már öregecs- kék. Hogy ne legyen nagy kiesés az áfckelőíorgalomban, tartalékhajók várják a beve­tést. Két óra alatt bármelyik révállomáson pótolni tudják az elromlott járművet. S a másik gond: a Csepel moto­rokhoz csak 1980-ig gyártanak alkatrészt. — Avia motorokkal kísér­letezünk, föltehetően bevál­nak — tájékoztatott Vizy Csaba, a forgalmi osztály he­lyettes vezetője. A Göd típu­sú hajókba — ezekből három épül az ötéves terv végéig — 150 lóarős RÁBA MAN moto­rokat építünk. A mai révészt hajóvezető­nek nevezik, de . úgy tűnik, hogy a kék „tengerészegyen- ruha” nem túl csábító. Tizen­öt emberrel kellene több. A harminc százalékos műszak- pótlék bevezetése talán segít a gondokon. Na és az is, hogy a más munkahelyre vezényelt dolgozók kényelmes szálláso­kon tölthetik szabad idejüket, s aki kéthetes vezénylést vál­lal, ötszáz forint jutalmat kap. Takács András Kádár János látogatása az Óbuda Termelőszövetkezetben Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első tit­kára — Brutyó Jánosnak, a Központi Ellenőrző Bizottság elnökének társaságában — kedden délután ellátogatott az Óbuda Mezőgazdasági Kertészeti Termelőszövetkezetbe. A gazdaság központi épületének bejáratánál Cservenka Fe- rencné, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Pest me­gyei pártbizottság első titkára, dr. Mondok Pál, a Pest megyei Tanács elnöke, Csonka Csaba, a szentendrei járási pártbizott­ság első titkára, továbbá a tsz vezetői: Varga Ferenc elnök és Márton Imre, a pártbizottság titkára fogad’a. Nagy szeretettel köszöntötték az érkezőket a közös gazdaság dolgozói, a csak­nem hétezer tagú kollektíva képviselői. .......w-. ­Kö zvetlen hangulatú beszél­getéssel kezdődött a program a tanácsteremben. Ott voltak a tsz gazdasági és politikai ve­zetői, a termelésirányítók, az ágazatvezetők, továbbá szo­cialista brigádvezetők és fizi­kai dolgozók. Varga Ferenc és Márton Imre adott tájékozta­tást az Óbuda és a Dunaka- . nyár Termelőszövetkezet egye­süléséből ez év elején létre­jött tsz tevékenységéről, a - fejlesztés terveiről. A mintegy S00e ? .fcfúroa gazdálkodó tss növekvő szerepet játszik a főváros friss áruellátásában: hathektáros — 60 ezer négy­zetméteres — budakalászi nö­vényházuk termékeiből,- pap­rikából, paradicsomból, ubor­kából évente 60 vagont szállí­tanak a budapesti piacokra. Fő üzemáguk a dísznövény-ter­mesztés, amelyben nemzetközi hírnévre tettek szert. Több mint húsz országgal állnak ex­port-import kapcsolatban. A Szovjetunióba, Csehszlovákiá­ba, Jugoszláviába, Romániába és jó néhány nyugati országba repülőgépen szállítják a nö­vényházaikban termesztett sok százezer szegfűt, muskátlit, krizantémot és több millió szeg- fűdugványt. Ahogy a tsz veze­tői elmondták: terveiket telje, sítik, sőt túlteljesítik, a Köz­ponti Bizottság határozatainak szellemében végzik munkáju­kat. Terveik közé tartozik, hogy a munka hatékonyságá­nak növelése érdekében az ed­diginél jobb ösztönzési formá­kat vezetnek be. mintegy másfél millió szál szegfűt és 12 millió szegfű­dugványt nevelnek —■ a tudo­mány legújabb eszközeinek al­kalmazásával. A korszerű föl­szerelések között megtalálható például a számítógéppel vezé­relt „növényápoló”, amely megadott program szerint biz­tosítja1 egyebek között a vi­rágok locsolását s a növény­ház szellőztetését. Kádár Já­nost közvetlen szavakkal, me­leg szeretettel üdvözölték a növényházban dolgozó lányol: és asszonyok. A Központi Bi­zottság első titkára a látoga­tás emlékére üdvözlő sorokat Irt a többszörösein kitüntetett Vörösmarty kertészeti brigád naplójába. Ellátogatott a Központi Bi­zottság első titkára a termelő­szövetkezet budakalászi nö­vényházába is. Itt hat hek­táron fedett területen a pri­mőr zöldségeket termesztik. A zöldség-program keretében, a gazdaság saját kivitelezésében épül a hatalmas növényház^ abban, két és fél hektáron dísznövényt, három és fél hek­táron pedig paprikát, paradi­csomot, uborkát és zöldségpa- lántát termesztenek. Géhl Gá­bor kertészeti főmérnök és Gábor Árpád, a tsz építési fő­ágazatának vezetője kalauzolta a vendégeket a bő termést ígé­rő, nagy szakértelemmel ne­velt növénysorok között. Be­mutatták azokat a paradi­csomfákat is, amelyek töven­ként 10—12 kilós termést ad­nak. A nagyszerű eredményt az,úgynevezett tözef/zsáhat-ter- meiesi technológiává! érik el, amelyet hazánkban ma még egyedül itt alkalmaznalz. Jókívánságok a tsz dolgozóinak Meleg szavakkal gratulált Kádár János a Központi Bi­zottság nevében a tsz veze­tőinek és tagságának ered­ményes munkájához. Hangsúlyozta, hogy a Köz­ponti Bizottság határozatai vi­lágosan megfogalmazzák gaz­daságpolitikai és agrárpoliti- íkai céljainkat. Támogatjuk a megfelelő érdekeltségi viszo­nyok megteremtésére irá­nyuló törekvéseket. Ösztö­nözzük a termelőszövetkeze­teket, így az Óbuda Tsz-t is a hatékonyabb, gazdaságosabb termelő munkára. Helyesel­jük a szocialista bérezés el­veinek erőteljesebb érvénye­sítését: az egyén,, a kollektí­va, ha jól dolgozik, élvezze munkája hasznát. Aki pedig nem dolgozik rendesen, érez­ze is ennek következményeit. A Központi Bizottság első titkára hozzátette: törekvé­seink, politikánk iránya vilá­gos. A tapasztalatok egyér­telműen azt bizonyítják, hogy a Központi Bizottság és a dol­gozó emberele, leöztük a szö­vetkezeti gazdák elképzelé­sei, szándékai és céljai azono­sak. A jövő e tsz kollektívájá­nak is további szép fejlődést ígér, erre is utalva írta Ká­dár János a közös gazdaság emlékkönyvébe: „Céltudatos munkájuk saját maguk, csa­ládjuk, népünk, a szocialista haza javát, boldogulását szol­gálja". A látogatás végén a Köz­ponti Bizottság első titkára to­vábbi sikereket kívánva vett búcsút vendéglátóitól. A szövetkezet életében, ered­ményei javulásában nagy sze­repet játszanak a kommunis­ták: a több mint 400 párttag — a tömegszervezeti aktivisták­kal együtt — példásan helytáll a munkában és a társadalmi tevékenységben egyaránt. A tájékoztatóban elhangzot­takat szemléltette a közös gaz­daság múltjáról és jelenéről készült mintegy 40 perces film is, amelyet levetítettek a há­zigazdák Kádár Jánosnak és a többi vendégnek. A Központi Bizottság első titkára ezután fölkereste a tsz pünkösdfürdői növényházát, az ország egyik legnagyobb ilyen létesítményét. Gerbár József főkertész és Paksi Zsuzsanna kertészeti főmérnök mutatta be a 45 ezer négyzetméteres növényházat, a hatalmas vi­rágoskertet, ahol a dolgozók­nak mintegy 80 százaléka nő. Azt tervezik, hogy az idén Kádár János a szép paradicsomtermést szemléli. Mellette Cservenka Fercncné és Varga Ferenc, mögöttük (balról jobbra) dr. Mondok Pál cs Brutyó János. (Tóth István felvételei) i I i I

Next

/
Thumbnails
Contents