Pest Megyi Hírlap, 1978. július (22. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-19 / 168. szám
'%watm 1978. JÜLIUS 19., SZERDA Kanada támogatja az enyhülés politikáját D. Jamieson, kanadai külügyminiszter közölte, hogy országa a Szovjetunióval együtt támogatja az enyhülés politikáját. amelynek célja: a harmadik világháború kiküszöbölése. D. Jamieson nyilatkozatában kijelentette, csak az enyhülési politika folytatásával kerülhető el egy ilyen világméretű konfliktus. A külügyminiszter rámutatott a két nagyhatalom közötti folyamatos párbeszéd hiányának veszélyére, óvott a feszültség fokozásától a Szovjetunióval. Az Egyesült Államok elnökének az „emberi jogokkal” kapcsolatos politikájáról szólva a miniszter rámutatott, hogy ez a Szovjetunió álláspontja szerint negatívan befolyásolja a hadászati fegyverrendszerek korlátozásáról folyó tárgyalásokat. „Ahhoz, hogy e téren haladás történjen, az Egyesült Államoknak változtatnia kell politikáján” — hangoztatta Jamieson. Nyugat-Berlin A PKP nyilatkozata A reakció visszaverése az egyetlen eszköz A Portugál Kommunista Párt KB Politikai Bizottsága nyilatkozatot tett közzé a kormánykoalícióban részt vevő Demokrata Szociális Centrum által előterjesztett ultimátum kapcsán. A Demokrata Szociális Centrum céljai részét képezik a reakció közös stratégiájának, amely a portugál forradalom és a demökratikus rendszer vívmányainak felszámolására, a monopolista csoportok gazdasági hatalmának restaurálására és új diktatúra megteremtésére irányul — hangzik a . nyilatkozat. A centristák egyebek között indítványozzák a kormány és elsősorban a mezőgazdasági és halászati minisztérium újjászervezését, amely utóbbi nem hajlandó visszajuttatni előző tulajdonosainak a kisajátított földeket. A Portugál Kommunista Párt KB Politikai Bizottsága rámutatott: amennyiben a Szocialista Párt elfogadná a Megválasztották a SZÉP elnökét Kedden rendkívüli kongresszust tartott a nyugat-berlini Szocialista Egységpárt. Feladata volt a párt új elnökének megválasztása. Mint ismeretes, Gerhard Danelius, a nyugat-berlini SZÉP eddigi elnöke hosszú, súlyos betegség után, 1978. május 18-án elhunyt. A rendkívüli kongresszus egyhangúlag Horst Schmittet, a párt június óta ügyvezető elnökét választotta meg a nyugat-berlini Szocialista EgySegpárt elnökévé. Horst Schmitt 1925-ben született Berlinben, antifasiszta család gyermekeként. Már fiatal emberként — a Hitler- fasizmus idején — politikai üldözött lett és kényszermunkára'5 elítélték. A fasizmus szétverése után bekapcsolódott Németország újjáépítésének munkájába, 1946-ban belépett a pártba. Különböző vezető tisztségek betöltése után 1977 áprilisában, a nyugat-berlini Szocialista Egységpárt V. rendes kongresszusán megválasztották a párt elnökhelyettesévé. A nyugat-berlini SZÉP új elnöke keddi beszédében hangsúlyozta, hogy a párt toEcucdor A népi erők jeleit je vezet A vasárnap Ecuadorban megtartott elnök- és helyhatósági választásokon leadott szavazatok több mint 70 százalékának összeszámlálása után Jaime Roldos Aguilera, a népi erők tömörülésének elnökjelöltje vezet Az AP hírügynökség szerint az ecuadori katonai kormányzat az elnökjelöltek közül kiváltképpen Jaime Roldos Aguilera személyét fogadja ellenségesen. A politikus ugyanis választási kampánya során fellépett a katonai vezetés politikája ellen. Vizsgálatot ígért a közpénzek kezelése ügyében és meghirdette „a társadalmi igazságosság” megteremtésének jelszavát. Az eddig értékelt választási eredmények alapján nyilvánvalónak tűnik, hogy vasárnap nem született meg a döntés az elnök személyéről: a győzelemhez ugyanis abszolút többség szükséges, és ezt most már egyik jelölt sem tudja elérni. A választási törvények értelmében a két legtöbb szavazatot kapott elnökjelölt részvételével, az összes szavazatok összeszámlálása után 30 napon belül, újabb választást kell tartani — az értékelés nehézségei miatt erre augusztusban vagy szeptemberben kerülhet sor. centristák követeléseit, még- j abban kiéleződne a gazdasági, szociális és politikai helyzet, fokozódna a külföldtől való függés és ingataggá válna az ország helyzete. A PKP véleménye szerint a reakció határozott visszaverése — egyetlen eszköze a nép érdekei, a demokratikus rendszer és a nemzeti függetlenség védelmének. Leonyíd Brezsnyev üdvözlő távirata Leonyid Brezsnyev. a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke megválasztása alkalmából táviratban üdvözölte Ziaur Rahman vezérőrnagyot, a Banglades Népi Köztársaság elnökét.- Ziaur Rahman ugyancsak táviratban köszönte meg a szovjet államfő jókívánságait. Mindkét távirat hangot ad annak a meggyőződésnek, hogy a két ország kapcsolatai továbbfejlődnek a szovjet és a bangladesi nép, az egyetemes béke megszilárdítása javára. Hírmagyarázónk írja: A bonni csúcs Izraeii-mongo!párttaiálkozó vábbra is az V. kongresszuson elfogadott úton halad. Fő figyelmét a jövőben is a béke fenntartásának szenteli és arra összpontosítja erőfeszítéseit, hogy Nyugat-Berlin ne legyen új feszültségek gócpontja A párt a szociáldemokratákkal, az ifjú szocialistákkal, a kereszténypártiakkal és a pártonkívüliekkel vállvetve harcolni fog a fegyverkezési hajsza megszüntetéséért, az enyhülési politika elmélyítéséért. Szolját Befejeződött a kísérlet Befejeződött a Progressz- teherűrhajóval az űrállomásra feljuttatott Krisztái berendezéssel végzett első technológiai kísérlet. A Szplav- kamencével együtt most már két „mini kohó” van az űrla- boratóriumban. A Krisztallt arra használják fel az űrhajósok, hogy a földitől eltérő összetételű félvezető anyagot állítsanak elő a súlytalanság állapotában. Mei,r Vilnemek, az Izraeli Kommunista Párt KB főtitkárának vezetésével izraeli párt- iküldöttség járt Mongóliában. A látogatás befejeztével Meir Vilner és Jumzsagijn Ceden- bal, a Mongol Népi Forradalmi Párt KB első titkára közös közleményt adott ki. A politikai enyhülés terén a Szovjetunió, a szocialista országok és a békeszerető erők által elért eredmények a forradalmi világfolyamat további elmélyítését szolgálják — állapítja meg többek között a közlemény. Az izraeli és a mongol párt támogatja a Vietnami Szocialista Köztársaság békepolitikáját és a Kambodzsával támadt viszály rendezésére tett javaslatait. Mindkét párt élesen elítéli Kína külpolitikáját. Leeds Hármas megbeszélés Az angliai Leeds kastélyban Cyrus Vance amerikai külügyminiszter elnökletével és segédletével kedden megkezdődött Ibrahim Kamel egyiptomi és Mose Dajan izraeli külügyminiszter kétnaposra tervezett találkozója. Az első megbeszélés három és fél órát tartott és a miniszterek rövid szünet után újból összeültek. A két ország — Egyiptom és Izrael — között fél év óta Mcszkva Amerikai újságírók pere Szovjet és külföldi újságírók' jelenlétében tárgyalta kedden a moszkvai városi bíróság polgári kollégiumának Lev Almazov bíró vezette tanácsa két amerikai újságíró, Craig Whitney, a New York Times és Harold Piper, a Baltimore Sun moszkvai tudósítói ellen a szovjet televízió által — sajtó útján elkövetett rágalmazás miatt — benyújtott polgári keresetét. A moszkvai városi bíróság ítéltében arra kötelezte a két amerikai újságírót, hogy öt napon belül tegyenek közzé cáfolatot a New York Times- ban és a Baltimore Sun-ban, vagy a szovjet sajtóban, továbbá fizessék meg a 2289 rubel és 7 kopejka perköltséget. ez az első hivatalos kapcsolatfelvéted, ami a két fővárosra gyakorolt amerikai nyomás eredményeként jött létre. Ám amerikai körökben sem számi- tanaik többre, mint egy újabb mégoly vontatott tárgyalási sorozat lebonyolítására. Izrael kihívóan agresszív és terjeszkedő politikája egyelőre lehetetlenné teszi, hogy a két ország még a legmesszebbmenő egyiptomi engedmények árán is tovább jusson. Khartoum Megkezdődött az AESZ-értekeziet Kedden Khartoumban megnyílt az Afrikai Egységszervezet 15. csúcsértekezlete. A tagállamok küldöttségei a világ- politikában egyre központibb kérdéssé váló afrikai válsággócokról és a felszabadító mozgalmaknak nyújtandó támogatásról lesz szó. 1963 óta, azaz az Afrikai Egységszervezet megalakulása óta még soha nem vett részt ennyi állam- és kormányfő a szervezet csúcsértekezletén. Khartoumban van többek között Szadat egyiptomi, Nyerere tanzániai, Bumedien algériai, Sékou Touré guineai, Obasan- jo nigériai, Neto angolai, Mache! mozambiki és Mobutu zairei elnök. Az elnökségi emelvényen foglalt helyet az értekezlet vendége Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára. Ugyancsak a csúcsértekezlet vendége Joshua Nkomo és Robert Mugabe, a Zimbabwe Hazafias Front két társelnöke. A szokásos évi csúcsértekezletet Gaafar Nimeri. a vendéglátó ország államfője, az AESZ soros elnöke nyitotta meg ünnepélyes keretek között. A megnyitás napján felsző. Iáit még a következő csúcs, értekezlet házigazdája. Libéria elnöke, William Tolbert, valamit Seyni Kountché, a Nigériai Legfelsőbb Katonai Tanács elnöke és Robert Mugabe, a Zimbabwe Hazafias Front egyik társelnöke. Kulakov ravatalánál Moszkvaiak ezrei rótták le kedden kegyeletüket a hétfőn, 61 éves korában váratlanul elhunyt Fjodor Kulakovnak, az SZKP KB Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának, a Szovjet Hadsereg Központi Házában felállított ravatalánál. A ravatalnál díszőrséget álltak az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjai és póttagjai. a Központi Bizottság titkárai, a temetésre alakult kormánybizottság tagjai, a párt, állami és társadalmi szer. vezetek vezetői. * Légi határinci Az iráni hírügynökség (PARS) július 17-én nyilvánosságra hozott közleményben durva ferdítést közölt iráni helikoptereik határincidenséről, amely során megsértették a Szovjetunió légterét. Illetékes szovjet hatóságok közlése szerint a Szovjetunió 1/égiterét Ashabadtól északnyugatra nem két gyakorlatozó iráni helikopter — amint azt az iráni hírügynökség állítja —, hanem négy, az iráni légierő felségjelével ellátott helikopter sértette meg. A szovjet légvédelem vadászrepülői az általánosan elfogadott jelzéseket adták le a helikoptereknek, arra vonatkozóan, hogy behatoltak a Szovjetunió légiterébe és kötelesek leszállást végrehajtani. Az iráni helikopterek azonA nyugatnémet fővárosban befejeződött a csúcstalálkozó, készülnek az első gyorsmérlegek. A vezető .tónesországok alapvető érdekellentetei eleve gátolja* látványos ereumé- nyek megszületését — josoita a l'ravau, már az első vasárnapi összejövetel után. A kiadott közös közlemény valóban alig tudja véka alá rejteni a továbbra is fennálló nézetkülönbségeket, amelyek jórészt az egyes nyugati gazdaságok sajátos helyzetevei magyarázhatók. Elég csak arra utalni, hogy az alapvető nyersanyagodat importáló NSZK és Japan számára lét- fontosságú exportpiacaik bővítése, az Egyesült Államok viszont jóval kevésbé függ a külkereskedelemtől, a több milliárd dolláros importtöbblet meg se kottyan a társadalmi össztermékének nagyságát nézve 2 ezer milliárd dolláros amerikai gazdaságnak. A bonni csúcstalálkozó előtt már nyilvánvalóvá vált, hogy kudarcba fulladt a lokomotív- elmélet, az a próbálkozás, hogy az USA, az NSZK és Japán gazdasági mozdonyaikhoz hozzákapcsolva az egész nyugati világgazdaságot lendületesebb mozgásba hozzák. Az USA-ban sikerült ugyan fel- fűteni a gazdaság kazánjait, visszaszorítani némileg a munkanélküliséget, de az infláció üteme is felgyorsult. Az NSZK és Japán inkább belenyugodott a lassúbb növekedésbe, a kedvezőtlenebb foglalkoztatottsági helyzetbe, nem merték kockáztatni a lakosság körében oly népszerűtlen „pénzhígulás” felgyorsulását. Ökx tehát nem „húznak”, az USA egyedül volt kénytelen vállalni e meglehetősen hálátlan szerepet. A valutapiacok híven tükrözik a három ország eltérő külkereskedelmi helyzetét: az olajimport miatt hatalmasra duzzadt amerikai külkereskedelmi deficit nyomán gyengült a dollár, az NSZK és japám export sikerei, stabil árai pedig a nyugatnémet márka és a japán jen árfolyamának megerősödését eredményezték. A valutapiacokon ez az átértékelődés heves árfolyammozgások kíséretében ment és megy végbe, tovább fokozva a nyugati üzleti világ bizonytalanságát. Közben számos nyugat-európai országban, s az USA-ban is egyre erőteljesebben hallatják szavukat azok, akik a kereskedelmi sorompók leengedésével akarják megvédeni a munkahelyeket és a külföldi konkurenciától sújtott iparágakat. Nőtt a világkereskedelmet veszélyeztető protekcionizmus veszélye. Az egyes gazdasági kérdések szorosan összefüggnek egymással, s ezt felismerték a bonni csúcs főszereplői is: „Valamit valamiért” alkuk köttettek a hét résztvevői között: az NSZK és Japán felajánlotta, hogy felgyorsítja a gazdasági növekedést, ha az USA csökkenti az energiaimportot. Japán kész többet importálni, ha az USA stabilizálja a dollárt. A nyugat- európai- országok hajlandók figyelembe venni az amerikai agrárexport korlátozásának enyhítését sürgető washingtoni felhívásokat, ha Carter áldását adja a közös nyugateurópai valuta megteremtését célzó erőfeszítéséhez. A kölcsönös felajánlások valóra váltása persze nem megy egykönnyen: a világgazdaságban olyan erők hatnak, amelyek keresztül húzhatják a hét vezető politikus számításit: alighanem jó időre búcsút kell mondaniuk a 60-as évekhez hasonló sebes gazdasági növekedésnek, hiszen az 1973-as olajárrobbantás óta az energiaköltségek tartósan megdrágultak, s egyes iparágak, köztük a textil, az acélipar, a hajóépítés tartósan válságba kerültek. De a gazdaságok szerkezeti átalakítása mellett akadályozza a Bonnban létrejött megállapodássorozat végrehajtását a hét vezető belpolitikai függősége is. Carter elnököt már Bonnban érte a hír, hogy a szenátus megakasztotta energiatörvényének kongresszusi jóváhagyását, Schmidt kancellárral pedig az őszi tartományi választásokra készülő jobboldali ellenzék közölte, hogy ne ragadtassa el magát túlzott ígéretekkel. Callaghan brit miniszterelnöknek valószínűleg ősszel kell a választásokkal szembenéznie. De a töhbi politikus sincs olyan helyzetben, hogy figyelmen kívül hagyja a belpolitikai indítékú megfontolásokat. Talán azok a nyugat-európai hírmagyarázók járnak közel az igazsághoz, akik kimondják: a bonni csúcstalálkozó valójában nem hozott látványos eredményeket. * (H. R.) Nemzetközi sajtóvisszhang A TASZSZ értékelése ban nem vettek tudomást a figyelmeztetésről, folytatták a Szovjetunió feletti repülést, 30 kilométerre behatolva a Szovjetunió légiterébe, a szovjet vadászrepülők ezután a határsértőik ellen a megfelelő intézkedések megtételére kényszerültek. Az incedensért, amely során az egyik iráni helikopter legénysége a Szovjetunió területén lezuhanva életét vesztette, teljes mértékben az iráni fél viseli a felelősséget. A szovjet fél az iráni kormányhoz intézett tiltakozó jegyzékben követelte a vétkesek megbüntetését. Felszólította a kormányt: tegyen hatékony intézkedéseket, hogy jövőben ehhez hasonló határ- sértéseikre ne kerülhessen sor. A hét legerősebb tőkésország állam- és kormányfőinek bonni csúcstalálkozójáról kiadott közös közleménnyel kapcsolatban helyi megfigyelők megállapítják, hogy az mindössze a „szándékok nyilatkozata”. A közös közlemény azt bizonyítja — állapítja meg a TASZSZ —, hogy a kapitalista államok nem képesek megszüntetni ellentéteiket, legyőzni a tőkésországok súlyos gazdasági válságát, és a Christian Science Monitor kifejezésével élve — nem képesele megállítani „a kapitalista világnak az általános gazdasági anarchia felé való csúszását”. Az amerikai sajtó első kommentárjában örvendetesnek ítélte, hogy a tőkés hatalmak, állam- és kormányfői bonni értekezletükön az egyetértést, az együttműködést hangsúlyozták. Az amerikai sajtó nagy nyilvánosságot adott az amerikai és a nyugatnémet fél szokatlanul nagy erőfeszítéseinek, hogy Carter és Helmut Schmidt bonni kancellár egyetértését, megjavult személyes kapcsolatát hangsúlyozzák. A bonni csúcsértekezlet kedden vezető témája a francia lapoknak is. A Le Figaro szerint a vezető tőkésországok tanácskozásának sikere felülmúlja a derűlátó várakozásokat is. Más lapok azonban jóval több fenntartással fogadták a bonni kommünikét. A L’Humanité megállapítja, hogy a bonni tanácskozás a multinacionális vállalatok doppingolását jelenti. A tanácskozás fő tanulsága az, hogy az atlanti integráció folyamata egyre erősödik és ma már ez a francia politika forrása A L’Humanité emlékeztet arra, hogy a londoni csúcsértekezlet a munkanélküliség csökkentését ígérte, ezzel szemben az OECD-or- szágokban a munkanélküliek száma 14 millióról 17 millióra emelkedett. Varsó Együttes ülés Együttes ülést tartott kedden a Lengyel Egyesült Munkáspárt Politikai Bizottsága és a lengyel kormány elnöksége, amelyen értékelték az első félév tervteljesítésének eredményeit. Megállapították, hogy az energia- és nyers- anyagellátási, valamint -szállítási nehézségek ellenére a dolgozók áldozatos munkájának köszönhetően a múlt év azonos időszakához képest 6,2 százalékkal nőtt az ipari termelés, folytatódott a népgazdaság korszerűsítése. A továbbiakban az ülés résztvevői tájékoztatást hallgattak meg a jövő évi terv előkészítési munkálatairól. i i l