Pest Megyi Hírlap, 1978. július (22. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-18 / 167. szám

wsri» •iccrnr 1978. JÜLIIJS 18., KEDD TARLATOK A NEMZETI GALÉRIÁBAN, A MŰCSARNOKBAN » Érett és ígéretes bemutatkozások s Martyn Ferenc Kossuth-dijas Kiváló művész tárlata szep- I tember elsejéig látható a Nemzeti Galériában. Etienne Hajdú I szobrai a Műcsarnokban tekinthetők meg július 23-ig, Babos = László kiállítása július 29-ig tart nyitva a Dtirer-teremben, ELŐSZÖR RIPPL-RÖNAI JÓZSEF említi naplójában Martyn Ferenc nevét, aki gyermekfővel tisztítgatta Ka­posvár klasszikus festőjének „pasztelles skatulyáit”, s aki­ben Rippl-Rónai „sok tehetsé­get” látott. A prófécia bevált. Mivel a festészet nem termé­szettudomány, ezért minősége nem mérhető pontosan. Mar­tyn Ferenc értékeit azonban a szaksajtó azonnal magas hőfo­kon méltatta, s joggal, hiszen a tökélynek és kulturáltság­nak ez a hiánytalansága már tévedések nélkül regisztrálha­tó — ebben az esetben az ér­ték önmaga kinyilatkoztatása. Két dolog nyilvánvaló. Az egyik az, hogy századunk min­den eddiginél nagyobb fejlő­dése, gyorsulása új képzőmű­vészeti nyelvet is igényelt, hogy kifejezhesse ezt az új va­lóságot, az élet bővítményét. Ez az új vizuális nyelv azóta sokezer alkotó közreműködésé­vel megszületett, ma már nél­külözhetetlen rendszeres újjá­születése új művekben, festők és nézők használják. Ezrek, milliók. Egyesek absztrakció­nak, mások a realizmus gyara­podásának nevezik ezt az új eszközrendszert — az azonban bizonyos, hogy a kor valóságát tükrözi. S még valami; az, hogy ezen új formatartomány egyik figyelemre méltó új nyelvjárását az egykori Rippl- Rónai famulus, Martyn Fe­renc teremtette meg követke­zetességgel, a termőkedv fe­gyelmével, képi és gondolati erejével. Ritka kivétel Mar­tyn Ferenc — állandó ihlet és munka kormányozza, minden műve fokozatos előrelépés életműve teljességéhez — in­tellektuális mozgásirányai egy­másból épülnek, haladnak — és mindig előre, miközben ön­maguk egyedi értékét műben testesítik. Martyn Ferenc művészete összegzés. Az elődök sorában felfedezzük Picasso, Léger, Duchamp hatását — utókubiz- musának feloldott festői sza­badsága jelzi, hogy eszmé­nyei szövetségesek egyrészt Hincz Gyulával, másrészt Va­sarely törekvéseivel. S az ő hatására? Gerzson Pál, Csík István, Baska József folytatja más formaelemekkel, más gondolati erővonalakkal azt az utat, melyen Martyn Ferenc halad. KORSZERŰ — és egyete­mes. A század minden lénye­ges problémáját képpé sűríti, s a belső látvány — rendszere az emberség hiánytalan teljes­ségét közvetíti a szemlélő szá­mára. Geometrikus, elvonat­koztatott a világa? A valóság az hiszen életünk nem korlá­tozódik arra, hogy házakat, virágokat nézzünk csupán. Százezrek alkalmazzák mun­kájukban Pythagoras téte­lét, ismerkednek az einsteini relativitással — ezért nem idegen számukra az ezzel a közeggel párhuzamos nyomvo­nalú martyn-i festészet sem. Mégis, az európai kategóriát elért pécsi festő alkotásai nemcsak közléseket tartalmaz­nak, a humánum, a küzdelem, a fény és árnyék korszakhoz és egyénhez kötött tájaihoz, hanem a felfedezés örömé­vel gyönyörködtetnek. Azzal, hogy részeltet ezekben a gaz­dag élményekben, azzal, hogy képi eszméinek alkotótársává fogad mindenkit, aki kopog­tat művészete nyitott ajtaján. Igen, Martyn Ferenc nyitott és mély, elegáns és bonyolult. Egyetlen ellensége a kénye­lem, s mivel szüntelenül le­győzi — megújulásokkal halad előre, mindig magasabbra. Így terebélyesül saját építménye, így növekszik a jelen és a jö­vő mértéke — vele, általa. Minden műve külön világ — nem azért, mert eklektikus, hanem azért, mert ennyire gazdag; gondolkodásban és a képírás leleményében. MOST ÜNNEPELTÜK Füst Milán születésének 90. évfor­dulóját, aki Kassák előtt az első magyar szabadverseket ír­ta 1910 körül, amikor a szob­rászat is elvetette a kötött for­mákat A plasztika megsze­rezte a költészet szabadságát, s Etienne Hajdú szobrai is tu­lajdonképpen ónixba, bronz­ba, cinkbe, márványba lehelt, faragott, mintázott szabadver­sek. Ez nem azt jelenti, hogy művei szertelenek, hanem azt, hogy líraiak, feszültek, tiszták, a valóság új 'rétegeinek szo­borba gyűjtött sűrítményei. Abban a pillanatban, amikor e szabad költői-szobrászi formá­kat átfordítjuk saját eszmélé- sünk állapotára, a kor nyelvé­re, e továbbteremtés révén a szobrok elérik véglegességüket. Mindegyik műve vonzó rejt­vény, szellemi játék és doku­mentum, ahogy az ihlet és az igazság megköveteli. Olyan magasztos a Sénlisi séta és az Uránusz, hogy szinte költészet. Valójában az, — hiszen Etienne Hajdú Füst Milán, Kassák, Apollinaire, Aragon szabadverseit írja tovább; szobrokkal. NYILVÁNVALÓVÁ válik két dolog azonnal. Az első, hogy Babos László, aki 1975- ben Sarkantyú Simon tanítvá­nyaként elvégezte a Képzőmű­vészeti Főiskolát — ismeri a rajz és a szíhkezelés fortélyait. Ezzel a mindig megoldott fe­lülettel örömet is okoz a szem­nek. Olykor azonban romosra válik a tér, roncsok jelennek meg benne; hajdani autók, templomok, emberek. Errefelé haladunk? Kételkedem benne, de abban nem, hogy Babos Lászlónak le kell győznie •- e mechanikus és nem is mindig valóságos szörnyeket... Losonci Miklós Varázslatos Mozart-est Vácrátóton A KÖVETKEZŐ HANGVERSENY: JTJ LIUS 29-ÉN NAGYAPJA ÉS APJA IS FESTŐMŰVÉSZ VOLT Remsey szőnyeget ifldWr i'' figgL----vV, .«MB— te rvez ■ A szobát melegebbé, szebbé varázsolja a színekben gaz­dag, mesék alakjait. ábrázoló gobelin. Gyapjúból, kézi szö­véssel készül. Művelése e század művészetében, klasszi­kus és modern stílusban is mindinkább teret hódít. E mű­vészeti ág égjük tehetséges fia­tal, hazai képviselője Remsey Flóra. Nagyapja, apja festő­művész, Flóra az Iparművé­szeti Főiskola gobelin- és sző­nyegtervező szakán kapott dip­lomát. ötéves korától számítja „pá­lyafutását”. Először festő akart lenni. Üres óráiban rajzolga- tott, és nem is rosszul. A papa, mint minden szülő, büszkén mutogatta a gyermek rajzait ismerősöknek, rokonoknak. A család egyik barátja felismer­te tehetségét, azt mondta: „erős dekoratív hajlam, texti­les látásmód, festői vonal ér­ződik Flóra rajzain”. Az általános iskola után a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban érettségizett. A főiskolára azonban várnia kellett. Harmadik nekifutás­ra sikerült csak a felvételije. A közben eltelt két év sem maradt kihasználatlanul. Egy évig az Iparművészeti Válla­lat szövőüzemében, egy évig a Kispesti Textilgyárban dol­gozott. Szülei sokat segítettek tanul­mányaiban. Flóra így vall ró­luk: „Emberileg is mellém áLltak. Mindig kicseréltük vé­leményünket. nemcsak az én munkámat, hanem az övékét illetően is”. Munkáiban a látható világ elemei sorakoznak; őzike, csi­ga, gomba, virágok, házacs­kák, kavicsok. Erősen stili­zál, a formákat tömöríti. Üjabban a csillagokat, a csil. lagvilágot jeleníti meg mű­vein. Alkotásai érzelmekben gazdagok. Remsey Flóra művé­szetének lényegéről így vall: — örömet, gyönyörűséget okozni. Remsey Flóra Mesebeli figurái nemcsak gyerekeknek, felnőtteknek is készülnek. Ők is igénylik a csodát, a varázslatot. Sok ötlete, elképzelése van. Szeretett munkáján kívül mást is szívesen csinálna. Fil­met, bábszínházát. És meséket irna, amelyeket rajzaival il« lusztrálna. Nemrégiben Dunaújvárosban nyílt kiállítása. Aki elment, láthatta Remsey Flóra eddigi „életművét”. A folytatást mi is kíváncsian várjuk. Szatmári Judit Egy hangversenyről általá­ban csupán a hallottak alapján szokás beszámolni, hogy most' mégis először a látványról, a környezetről szólok annak az az oka, hogy talán égész Eu­rópában kevés olyan szerencsés adottságú szabadtéri színpad van, mint Vácrátóton. A bota­nikus kert évszázados fái, kü­lönleges cserjéi, bokrai és virá­gai, a park mélyén csillogó tó, a vidáman csobogó szökőkút nemcsak festői környezetet, hanem szinte tökéletes akusz­tikai feltételeket nyújtanak a hangversenyek számára. Az idei szeszélyes nyár nem kedvezett a szabadtéri programok rendezőinek. Gon­dot okozott a rossz idő a múlt hét végén Vácrátóton is; a szombatra meghirdetett Mo- zart-estre csak vasárnap kerülhetett sor. Az Állami Hangversenyze­nekar Kóródi András vezény­letével elsőként Mozart: G- dúr hegedűversenyét (K. 216.) játszotta. A szólista, Zsigmon­di Dénes a mű virtuozitást igénylő interpretálására kon­centrált elsősorban, s ezért játékát az I. Allegro tétel alatt érezhettük leghitelesebb­nek. Adós maradt viszont a II. tétel varázslatos szerenád­hangulatával és a lírai szép­ségekben gazdag HL tétel méltó előadásával. A zenekart sem tudta igazán magával ra­gadni. Az est második szólis­tája, Andor Éva, csodálatos könnyedséggel, technikai és virtuóz szinten egyaránt fö­lényes énektudást, biztos stí­lusismeretet bizonyító elő­adásban varázsolta Mozarthoz illővé az Exultate, jubilate — Motetta (K. 165.) énekszóla. mát. A szimfonikus zenekart is nagy feladat, elé állító mű valamennyi szénsége érvénye­sült a szólista és a zenekar együttműködésében. A vonósok TV-FIGYELÓ Posztumusz portrék. Hetven igazán szép, tartalmas percet kaptunk szombaton délután a televíziótól. A tragikus sorsú, 1941-ben fiatalon meghalt fes­tőről, Vajda Lajosról szóló filmben különösen az tetszett, hogy Zsigmondi Boris szer­kesztő-rendező és stábja mi­lyen csorbítatlan ívbe tömörí- tették-illesztették a művész­nek Párizsban, majd Buda­pesten, Szigetmonostoron és Szentendrén született alkotá­sait. Tiszta rendben villantak fel az embertelen kor borzai-1 mait megdöbbentő erővel ki­fejező kollázsok; hozzájuk ké­pest nyugalmat jelentett a fi­noman rajkóit fejek, a cico- mátlanul formált önarckép­ikonok sokasága; hogy aztán újra kuszálódjon a kép, ér­zékletesen mutatva, miként közeledett a halálhoz az „egy tiszta falra — hová a képeit akaszthatja — vágyó” festő­zseni. Dicséret illeti azokat a színészeket is, akik tiszteletet érdemlő buzgalommal tolmá­csolták Vajda s az őt mélta­tok, rá emlékezők írásait. (Vajda Lajos mintegy három­száz alkotását ma délutántól a Nemzeti Galériában láthatják az érdeklődők.) Hasznos ötlete volt a tele­víziónak, hogy a Steve Biko élete és halála című doku­mentumfilm előtt és után a készítés körülményeiről, ta­nulságairól kérdezték a film egyik létrehozóját. így még közelebb került hozzánk a fia­talon elpusztított néger vezető alakja és küzdelme, jobban megérthettük, hogy hol a he­lye a világban Dél-Afrikának, s milyen nehéz küzdelemre kell még felkészülniük az ott lakó feketéknek, hogy hazájuk — mint szeretnék — az erő­szaktól és a fajgyűlölettől mentes ország legyen. Nevetés. Mocsár Gábor re­gényének egyszerű s remek leleményéből sarjadzott az Il­letlenek című tévéjáték: egy napidíjcsalásból következő fürdéskor lemeztelenednek a hivatali gépkocsi utasai, s hogy elmenekülhessenek a vízbe dobott kézigránátot mindenáron hozzájuk cipelő kutya elől, négyen négyfelé szaladnak, míg végül különfé­le kalandok után sikerül újra felöltözniük. A filmet nézvén gyakran húzódhatott mosolyra a szánk, nemegyszer nevethettünk fel­szabadultan, olykor pedig ha- hotázhattunk — hiszen mulat­ságosak voltak azok a helyze­tek, amelyekbe a tűzoltópa­rancsnok (Harsányi Gábor), az újságíró (Tímár Béla), a sofőr (Kertész Péter) és az ellenőr (Holtai Kálmán) ke­rüllek; nem kevésbé azok az emberek, akikkel komikus vesszőfutásuk közben összeta­lálkoztak. Nevettünk rajtuk — es nevettünk egyúttal magun­kon is, hiszen értetlenségük, merevségük, tehetetlenségük hasonló volt a magunkéihoz. Utólag visszagondolva a já­tékra: a hatást s a televíziós mű értékeit fokozta volna, ha a forgatókönyvet író rendező, Mamcserov Frigyes nemcsak alapjelmezükben, hanem jel­lemükben is egyénítettebben rajzolja meg a négy főszerep­lőt s néhány sablonos patron elvetésével érzékelhetőbben maivá teszi a helyzeteket, a mellékfigurákat. Szóval, ha nemcsak a kezébe veszi, de meg is suhintja a szatíra osto­rát. Ennek ellenére^ sose rosz- szabb nyári szórakozást... Daniss Győző a lassú tétel áriáját leheletfi­nom kísérettel tették még plasztikusabbá. A záró Alle­luja tökéletes megszólaltatá­sa az est legszebb perceit nyújtotta. A hangversenyt zá­ró Esz-dúr szimfónia (K. 543.) Mozart zsenijének valamennyi árnyalatát bemutatta. A lassú, ünnepélyes bevezetést merész, ellentétes hangulatú téma követi, majd az Andante lírai, idillikus hangulatát szakítja meg váratlanul, háborgó in­dulatokkal teli zenei anyag. A Menuetto, Allegretto a nyers nápitánc és a líraibb hangu­lat keveredése, míg a IV. té­tel egyetlen témára épülő fé­nyes hangzása, sziporkázó öt­letei alapján talán Mozart leg­nagyszerűbb zárótételét adja. Kóródi András talán ezt a művet vezényelte legnagyobb kedvvel, s az Állami Hangver­senyzenekar játékán az ee<n' muzsikálás minden öröme ér­ződött ★ Sajnos, a csodálatos környe­zet és a magasrangú zenei él­mény sem volt elég . ahhoz, hogy a széksorok megteljenek. Ezt önmagában nem indokol­ja a rossz idő miatt eltolódott előadás. Hiába a díszes meghí­vó, a község, a járás, a bota­nikus kert illetékeseinek igye­kezete, ha anyagi támogatás híján a helyszínt megközelíte­ni csak gépkocsival, vagy igen körülményesen lehet. Alig egy óra autóút távolságra Buda­pesttől, ilyen idegenforgal­mi és kulturális esemény nem sok akad. Az idegenforgalmi szervek felfigyelhetnének a hangversenyrendezők munká­jára és a botanikus kert láto­gatását biztosító túrákat — melyekre természetesen külön buszokat indítanak — ezekben az időpontokban is tervezhet­nék. A legközelebhi hangver­senyre, amely július 29-én lesz, talán már későn hívjuk fel Ilyen szempontból a fi­gyelmet, de a jövő évad és a további évek sikerét nagyban befolyásolhatja Vácrátót köny- I nyebb megközelíthetősége. Pintér Emőke Csigás szőnyeg (részlet) i t i i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents