Pest Megyi Hírlap, 1978. július (22. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-18 / 167. szám
1978. jCLirS 18., KEDD %mkw 3 A Minisztcrranács tárgyalta Már körvonalazódnak Pest megyében a távlati kórházfejlesztési tervek Az építés iparosítása Ha megszűnik a kétféle mérce AZ EREDMÉNYEK alapján joggal várható, hogy a tervben előírt, mintegy 10 ezer kórházi ágyas fejlesztés 1980-ra valóra válik és a terv — a tanácsok jelzései alapján — némileg túl is teljesíthető — állapította meg az egészségügyi miniszter a kormány legutóbbi ülése elé terjesztett jelentésében. Ennek ellenére mégsem nő a gyógyászat rendelkezésére álló kórházi ágyak száma ilyen mértékben, mert az elavulás, a rekonstrukciók miatt időközben több ágyat meg kell szüntetni. Pest megyében hasonlatosak a gondok az országosakhoz, csak súlyosabbak: míg a főváros lakossága a mostani tervidőszakban várhatóan 33 százalékkal lesz több, addig megyénkben a gyarapodás eléri a 44 százalékot, s kiváltképp sok az aggiomeráci.s övezetben letelepedők száma. Budapesten 10 ezer lakosra 139 kórházi ágy jut, vidéken az átlag 72; megyénkben pedig mindössze 33,3 ágyon fogadhatják 10 ezer lakos közül a fekvőbetegeket. Sokat segít a főváros, amelynek egészség- ügyi intézményei és a budapesti székneiyu országos intézetek 2011 ággyal veszne ki részüket a rest megyei betegek kezeléséből. A helyzetre jellemző, hogy megyénkoen feueannyi belgyógyászati, seoészed és szülészeti s harmadannyi csecsemő- és gyermekgyógyászati ágy jut 10 ezer lakosra, mint országos át- lagoan. Ha a reális tervek még is valósulnak, a következő ötéves tervidőszakban 1200— 1500 kórházi' ágyat kellene átadni terven felül, hogy elérhessük az országos átlagot. A hazánk egészére jellemző ágyhiányon sok eszközzel igyekeznek enyhíteni. Például az 1980-ra elkészülő Dél-pesti Kórház területén 450, a Margit Kórház rekonstrukciójához kapcsolódóan pedig 250 ágyas pavilon épül. Még ebben az ötéves tervben be is fejezik a munkát, mert az építőkapacitás mindenütt a helyszínen van, s így gazdaságos a további bővítés. Hasonlóan gyarapszik majd a ldstarasai 580 ágyas kórház is, amely a jövő év áprilisától—májusától fogadja a betegeket: itt 300 ágyas elme-, ideg-, bel- és bőrgyógyászati pavilon készül még 1980 végéig. AZ ÉPÍTKEZÉSEK különösen jelentősek a főváros egészségügyi ellátása szempontjából, az összes kórházi ágyak egyharmada — 30 ezer — ugyanis Budapesten van, 5 —10 százalékuk azonban a folyamatos felújítások, rekonstrukciók miatt kiesik a betegellátásból. A meglévő kórház- épületek zöme elavult, sok a tí—10 ágyas, vagy ennél is népesebb kórterem. A megnö- vekedett igények kielégítésére sokhelyütt pótágyakat állítottak be, így tovább nőtt a zsúfoltság. Az egészségügyi ellátás távlati fejlesztésére vonatkozó irányelvek szerint a kórház- .ejlesztések aránya a hatodik ötéves terv időszakában tovább nő. A fejlesztéseket zömmel a meglevő intézmények rekonstrukciós bővítésével valósítják meg. Megyénkben központi feladatokat lát el a Semmelweis 153-mai kevesebb beteget fogadhatnak, mint máskor. A MEGNÖVEKEDETT feladatok és a rekonstrukciós munkák rendkívül összetett volta miatt szükséges, hogy az egá-zségügyi tárca és a tanácsok mielőbb készítsék elő a hatodik ötéves terv fejlesztési programját. Időben hozzá kell kezdeni a nagyobb kórházépítkezések gazdasági és- műszaki kitételeinek megteremtéséhez. Pest megyében már körvonalazódnak a következő ötéves tervi feladatok: a megyei tanács végrehajtó bizottsága tavasszal határozatot hozott arról, hogy a megye délkeleti részén a kistarcsaihoz hasonló méretű kórház építését kell majd előkészíteni, s ugyancsak a következő néhány évben pavilonokkal bővül a törökbálinti tüdőkórház és a Semmel- I weis Kórház budagy öngyei i részlege. Az egészségügyi beruházások meggyorsításához és gazdaságosabbá tételéhez a tanácsoknak s az érintett minisztériumoknak tovább kell javítaZuhogó esőben kopogtattunk be Kollár Józsefhez, a Cegléd és Vidéke Áfész felvásárlási osztályvezetőjéhez. — Nagyon gátol bennünket az időjárás — mondta az osztályvezető. — Most lenne a nyári gyümölcsök szedési időszaka. Kisebb mennyiséget kapunk mint a tervezett, s a minőség — a fák gombafertő- zöttsége miatt — nem a legmegfelelőbb. Valóban. A fogyasztók, vásárlók az első osztályú gyümölcsöt is vennék — ha lenne. S vásárolná a jó minőségű árut a Hungarofruct, s a Nagykőrösi Konzervgyár is. Kéf kiló kajszi Az Áfész négyes számú fel- vásárótelepén Pusztai János telepvezetőt csak munkatársai veszik körül érkezésünkkor. Pedig zsúfolt raktárra, gyümölcsösrekeszekkel telt udvarra számítottunk. — Sajnos, sokkal kevesebb áru érkezik, mint amit át tudnánk venni — mentegetőzik a telepvezető, pedik oka n.incs rá. Meggyet, málnát, cseresznyét. őszibarackot a fákra, cserjékre varázsolni. — nem lehet. Az átvételi szándékkal sincs baj. hiszen aki nem szerződött, s legalább két kiló eladásra szánt evümölcs- csel állít be a telep udvarára, az is szívesen fogadott üzletfél. S árban sincs különbség, legalábbis most. Nem volt niuk munkájukat, fokozottabban kell ellenőrizniük a beruházások menetét. Nélkülözhetetlen az is, hogy szorosabbá váljék a jövőben a tervezők, beruházók és a kivitelezők együttműködése. Nem kis gondot jelent a kórházi berendezések, korszerű műszerek áremelkedése. Az eszközök túlnyomó többsége importból — főleg tőkésországokból — származik, ahol az árak növekedése a vártnál is nagyobb arányú. A többlet- költségek fedezéséről intézkedtek, így ez nem lehet akadálya a kórházfejlesztés ötödik ilyen kedvező a helyzet az újburgonyával, sokkal több termett a tervezettnél. S ami különösen baj: együtt értek be a különböző fajták, s döm- ping volt a piacon. A nagykereskedelmi partner nem tud mindent átvenni, s a környező falvak, és a város, Cegléd lakosai sem vásároltak többet, mint általában. — Rekeszekkel, ládákkal felkészültünk az idényre — mutat körbe a telep vezetője. Bár a hely kicsi, a felvásárlásban fennakadás nem lesz. Kereslet — kínálat Késik a nyárialma. a körte, kevés a cseresznye, a meggy, Ezt az is jelzi, hogy a telepen naponta csak két-háromszáz eladó kínálja megvételre áruját. Egy igazi nyáron ez megtízszereződne: háromezren is elviszik a felvásárlótelepre a kiskertek termését. Cegléd és környéke Áfész öt, felvásárlótélepen várja a termelőket. Két telep van Cse- mőn, Törteién, Jászkaraje- nőn egy-egy, s a ceglédi. A vezetők bizakodnak, lesz még nyár az idén. S éppen ezért nyitva tartják Cegléden, a Budai úton az ideiglenes felvásárlóhelyet is. A szerződések azt mutatják: kétségbeesésre ok nincs. Az eddig szerződött mennyiségeknél minden zöldségféléből több érkezett a felvásárló telepekre. Cegléd város ellátására sem lehet panasz: a kínálat a piacokon, a Harminc esztendeje m.últ, hogy az építőipari vállalatokat — amint korábban az ipari üzemeket — állami tulajdonba vették. Nem lenne ildomos összehasonlítást tenni az akkori, meg a mostani állapotok között, hiszen szervezeti formában, munkatelje-' sítményben két különböző világot vetnénk össze. Az évfordulóra történő utalást az indokolja, hogy érzékeltessük: az ágazat az első döntő változás után a másodikat most éli át, jó idő elteltével. Az építés iparszeírű módszereinek terjedése, a korszerű szerkezetek és technológiák, a nagy teljesítményű gépek alkalmazása az utóbbi években tiszteletet parancsoló eredményeket ho-- zott. S persze, gondokkal is járt, jár. A lépésváltás ideje ugyanis még nem telt le; az átmeneti állapot mindig nehéz. Drága rögtönzések Amennyiben grafikonon ábrázoljuk a megyében folyó építési tevékenységet, meghökkentő magasságú csúcsokra hág fel, s irdatlan mélységű völgyekbe fut le a termelés bővülését jelképező vonal. Volt olyan esztendő, ebben az évtizedben, amikor az előző tizenkét hónaphoz képest 21 százalékkal ugrott meg az építés-szerelés értéke, s olyan év is, amikor mindössze két százalékkal. Tavaly a gyarapodás valamivel több, mint kilenc százalékot tett ki; közepes eredménynek fogható fel, bár jóval gyorsabbnak bizonyult a ritmus, mint 1976- ban. Lényeges szerepe van e szeszélyesnek látszó, valójában a népgazdasági folyamatokat tükröző termelésnövekedésnek abban, hogy egyes időszakokban emberek és gépek tétleu- "ségre kényszerülnek,. jobb esetben — költséges! — átcsoportosításra kerülnek, máskor viszont semmi sem drága alapon fejeznek be, adnak át beruházásokat a türelmetlenül toporzéko’.ó megrendelőknek. A szétszórtság, az örökös rögtönzés, a feladatok ismétlődő át.rangsorolása azzal jár — s ezt a Pest megyei Állami Építőipari Vállalat, a boltokban, nagyobb, mint kereslet. Kéretik szerződni! A primőrök közül a paprika és a paradicsom, a saláta és a retek lényegesen nagyobb mennyiségben érkezett a felvásárlóhelyekre, öt va- gonnyi zöldbab felvásárlására számítanak — de ezt csak a Nagykőrösi Konzervgyárnak tudják továbbítani: kisebb az igény a városban, semmint mindet piacon, boltban lehetne eladni. Késik a paprika és a paradicsom érése, s itt is fenyeget a dömping veszélye. A minőség szerinti átvétel — alapszabály a felvásárlásban. Tudják ezt az eladók is, nem is törődnek otthon a zöldség, gyümölcs válogatásával. Megbíznak a felvásárlótelepek szakembereiben. S, hogy nem alaptalanul, azt mutatja:. alig van vita. Álig több, mint száz kistermelővel van szerződése az Áfésznek. A kör bővítése feltétlenül érdeke lenne a felvásárlónak s az eladónak egyaránt. Hiszen a garantált ár biztonságot jelent az eladónak, s a tervezhető termékmennyiség jobbá tehetné a felvásárló telepek munkáját. Bár — ezt el kell ismerni — még senkit nem küldtek haza azért, mert a hivatalos nyitvatartási idő után akár négy (!) órával később érkezett az áruval. Takács András Középmagyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat tapasztalatai egyaránt igazolják —? hogy a cégek nem képesek kellően kamatoztatni tényleges technikai, technológiai adottságaikat, kevesebbet teljesítenek, mint amennyire alkalmasak lennének. Egy esztendő alatt a megyében 1600—1800 építési jellegű, vagy építéssel is járó beruházás munkáit kezdik el a megyei székhelyű, s a megyén kívüli cégek. A szám önmagában tekintélyes, s még inkább azzá lesz, ha hozzátesz- szük, hogy körülbelül' ugyanennyi azoknak a fejlesztéseknek a száma, ahol nincs szükség építésre, de építőanyagokra, építési és más szerelvényekre igen. Ehhez társul azután az az ellentmondás, hogy gyakran nincs összhang a rendelkezésre álló építési, szerelési képességek szakma szerinti összetétele, s a beruházás megszabta igények között. Tovább folytatva a feszültségek, ellentmondások sorolását: megtörténik, hogy a házgyári elemek fogadását a kellően közművesített építési terület hiánya késlelteti, s az is, elemek híján állnak a helyszíni munkákkal. A szakosodott, némileg túlspecializálódott részlegek, vállalati egységek nem képesek rövid idő alatt más természetű feladatok elvégzésére átnyergelni, ugyanakkor a saját munkájuk néhány hónapig nem ad elegendő foglalatosságot, később viszont annyit, hogy túlórákkal sem győzik.. A szak- és szerelőipari cégek tetszésük szerint válogatnak a megbízások között, s ezért az ún. generálkivitelező építőipari vállalatok a kiszolgáltatottjai lesznek ezeknek a bedolgozóknak, úgy kell táncolniuk, ahogyan azok fütyülnek. Csakhogy e táneot mások is dirigálják, elsőként a megrendelők, másodsorban, de döntő súllyal azok a megyei szervek, melyek az építési szempontokon túl területfejlesztési, életszínvonalpplitikai elveket kívánnak érvényesíteni. Igazodás a környezethez Sokan hajlanak arra a véleményre — ám csak a kívülről ítélkezők —, hogy egy- egy beruházás gondjait határozott intézkedésekkel gyorsan megoldhatnák az érintettek. Amire kétségtelenül volt példa, s nem is néhány a megyében, csakhogy e „megoldásoknak” az ára minden'esetben a következő: az embereket, a gépeket, az anyagokat máshonnét vonták el, azaz ott keletkezett késedelem, amit egy idő elteltével újabb intézkedésekkel kell rendezni. Olyan módon, hogy megint máshonnét vonnak el erőket...: A hatékonyság növelése, a termelékenység fokozása — az építőipar e két legérzékenyebb pontja — a fölvázolt helyzet tükrében már korántsem egyszerű követelmény, ezért igaz az a vélemény, amit az egyik építőipari vállalat igazgatója úgy fogalmazott meg, hogy saját munkájuk szervezettsége semmivél sem alacsonyabb színvonalú, mint azé a gazdasági környezeté, amiben tevékenykednek. Amikor azonban ezt egy szélesebb körű tanácskozáson elmondta, azt a választ kapta: a nehézségek megfog- hatatlanok, aki viszont aláírja a kivitelezői szerződést, az megfogható ... Kérdés persze, az ilyesfajta megfogás előbbre visz-e egy tapodtat- nyit is?! Hiú reménynek bizonyult például a várakozás, hogy az 1976- os, mérsékeltebb beruházási tevékenység majd lehetővé teszi a munka koncentrálását, a kivitelezés alatt álló építmények gyorsabb átadását. Valójában 1976-ban és 1977- ben tovább aprózódott a vállalatok ereje — nem megyei különlegesség, országosan ez következett be —, haladást csak néhány nagyberuházásnál sikerült fölmutatni, ott is különleges pénzügyi, szervezési, stb. módszerek alkalmazása nyomán. Folytatódott az a rendkívül kedvezőtlen hatású átáramlás is, aminek keretében az állami építőipari vállalatok létszáma folyamatosan csökken, a szövetkezeti építőiparé viszont emelkedik; a munkaerő a kisebb hatékonysággal dolgozó területre megy át. Nem szorulhat háttérbe Ahhoz képest, hogy korábban szinte semmi sem mozdult egy-egy középtávú tervidőszakban az építőiparban előre — másfél évtized kellett ahhoz, hogy a megyében .dolgozó építőipari cégek amúgy- is szerény eszközállománya megkétszereződjék —, az építés iparosításának megkezdése, a hatvanas éveli vége, a hetvenes évtized kezdete óla a haladást gyorsnak tarthatjuk. A legutóbbi hat esztendőben a gépek — lóerő alapján számított — teljesítőképessége a 2,2-szeresére nőtt a megyei székhelyű építőipari vállalatoknál, szövetkezeteknél és szövetkezeti közös vállalatinál. Ami tetszetős eredmény, hiszen hasonlóhoz korábban háromszor annyi idő kellett. Csakhogy a tárgyilagos kép megalkotása érdekében azt is leírjuk: az építőipar fejlesztési kiadásai a megyében valamennyi népgazdasági terület között a legszerényebbek, így például a nem különösebben dinamikusan fejlődő kereskedelmi beruházásokra háromszor annyi megy el, mint az építőipariakra. Magyarán szólva: az építőipar korszerűsítési lehetőségei messze elmaradnak más területektől, s még inkább távol állnak az építőiparral szemben támasztott követelmények diktálta kívánatos ritmustól. Ezért azután gyakran a feladatok és a feltételek más kategóriába tartoznak, egyszerre emlegetni azokat annyi, mintha a te£ét kineveznék nyárnak, s hóvihar idején azt panaszolnánk, miért nincsen gyümölcs á fákon ... Sok mindenre kiterjednek az építés iparosításának biztató folyamatai, hiszen például — beérve az utalásnyi tényekkel — a lakóházaknál, az iparszerű, házgyári építkezéseknek köszönhetően, csökkent az egymillió forintra jutó kivitelezési idő; tért hódítanak az új technológiák, így az alagútzsaluzatos építés, a könnyűszerkezet; gyorsan terjed a blokkok, panelek fölhasználása stb. Ezeknek hasznát úgy is kifejezhetjük, hogy a megyében soha nem építettek annyit — mind a termelő-, mind a nem termelő területeken —, amennyit a legutóbbi években egy-eg- esztendő alatt. Pontosan a~ eredmények fényében mutatkoznak meg egyre élesebben s gondok, s válik megoldásuk, enyhítésük sürgetővé. A hogyanra első ízben fogalmazódott meg a félreérthetetlen útmutatás, hosszú évek vitái után éppen ott, ahol a kimondott szó a legnagyobb nyomatékkai bír, az MSZMP Központi Bizottsága ülésén. A vezető párttestület 1977. oktőbe-- 20-i határozata ugyanis kimondja: „Az építési tevékenység fejlesztése tartson lépést a_ népgazdaság általános fejlődésével. Az építőipar fejlesztése nem szorulhat háttérbe, terhére beruházások nem csoportosíthatók át a népgazdaság más területeire, mivel ez magának a beruházási tevékenységnek a hatékonyságát rontja és fokozza a beruházási feszültségek kialakulásának lehetőségét. A beruházási tevékenység hatékonyságának javítása, a termelő és nem termelő jellegű beruházások gyors ér gazdaságos kivitelezése csak az építőipar: tevékenység komplex és k! egyensúlyozott fejlesztéséve' érhető el.” Mészáros Ottó. ötéves terve teljesítésének. Szövetkezeti kenyérgyár A Budapesti Szabadság Mezőgazdasági Termelőszövetkezet új kenyérgyárat hozott létre Pestimrén. Az új üzemben naponta hatvan métermázsa kenyeret, péksüteményt sütnek. A kenyeret saját üzletükben is, és a közértekben is árusítják. A képen: készül a friss kenyér. Késik az alma, a körte Csúcsidőben - háromezer eladó Kórház (a Rókus), amelynek jelenleg födémszerkezetét újítják fel, s az épület egészének megóvásán dolgoznak. Emiatt a 932 ágyas kórházban most I