Pest Megyi Hírlap, 1978. július (22. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-15 / 165. szám
8 1078. JULIUS 15., SZOMBAT Jüffí , 1978. július 15. Szom- Ititt > bat, Henrik napja. A Nap kél 4.03 — nyugszik 19.38 órakor. A Hold kél 14.26 — nyugszik — órakor. Változóan felhős ég, szombaton délután több helyen átfutó záporeső, sőt zivatar, hajnalban erős párásság. Megélénkülő, a Dunántúlon többször megerősödő délnyugati, nyugati szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 24—29 fok közölt. A Balaton vize tegnap Siófoknál 23 fokos volt. — Jövő héten, pénteken, július 21-én 15 órakor temetik MAKLÄRY ZOLTÁN Ko ;u h- díjas, kiváló művészt a Farkasréti temetőben. — Korszerűsítette termékszerkezetét a Taurus Gumigyár váci gyára. A korábbinál ugyan kevesebb fajta terméket gyártanak, viszont ezek gazdaságosan előállíthatok és kelendők. Több tőkés országban ismert például a mezőgazdasági padlójuk. A hazai építőipar pedig nagy mennyiségű vízszigetelő fóliát használ föl. — Tűzoltók versenye. Megyei tűzoltóverseny volt Gödöllőn. Az évente megrendezendő eseményen a megye legjobb állami tűzoltó rajai vettek részt. Az összetett versenyben az első helyen a ceglédi városi és járási tűzoltóság csapata végzott. Eszperantó kongresszus A Láng Művelődési Házban megkezdődött. a Magyar Eszperantó Szövetség 27. kongresszusa. A háromnapos tanácskozás megnyitóján párt- és állami szervek, társadalmi szövetségek, köszöntötték a szövetség ötezer tagjának és a szomszédos országok eszperantó szövetségeinek küldöttségét. Előadások hangzanak majd el az eszperantó mozgalom hazai és nemzetközi tapasztalatairól. A mostani eszperantó kongresszuson napirendre kerül az is, hogy a jelenlegi területi elv helyett kialakítják a Magyar Eszperantó Szövetség megyei bizottságait is. Pest megyében például, ahol 250-en tagjai a szövetségnek ez év december végéig kell megalakítani a megyei bizottságot. Megyénkben egyébként Vácott, Dunakeszin és a gödöllői járásban legnagyobb az eszperantisták száma. MARKOVIK RODION KILENCVEN ÉVVEL EZELŐTT, 1888. július 15-én született — és 63 éves kor&oan, 1943. augusztusában halt meg — Marko vits Rodion, romániai magyar író, újságíró. Eredetileg jogot tanult és Budapesten szerzett jogi doktorátust. Üjságíróként a Népszava, a Független Magyarország munkatársa volt. Az első világháborúban orosz hadifogságba került; belépett a Vörös Hadseregbe, és a szibériai I. nemzetközi brigád politikai komisz- szárja lett. 1920-ban belépett az SZKP-ba, majd 1922-ben hazatért Erdélybe, s Szatmáron nyitott ügyvédi irodát. Néhány évig szatmári és kolozsvári lapoknál újságíróskodott, illetve Budapesten élt, végül 1930-ban a Temesvári Hírlap munkatársa lett. A felszabadulás után a Román Kommunista Párt tagja, s a temesvári Szabad Szó munkatársa volt. Novelláskötettel kezdte. (Ismét találkozom Baltazárral, 1921.) Fő műve, amely nevét Európa-szerte ismertté tette, a Szibériai gamizori. 1927-ben írt .»kollektív riportregénye” háborús élményregényként az európai könyvpiacokon világsikerré vált, és — egyebek között — angol, finn, francia, holland, kínai, német, olasz, spanyol nyelven is megjelent. Rádiótelefon, gépkocsiba — Forgalmas a ko. Gyorsan népszerű lett a váciak kocsibontó üzemre, ahol a to- tálkáiros gépkocsikat alkatrészeikre szedik és a telepen árusítják. Még a fővárosból is sokan járnak ide vásárolni, ezért a 3. sz. AFIT vezetői úgy tervezik, hogy a közeljövőben tovább bővítik és korszerűsítik a bontórészleget. — AGFÁ-val, KODAK- kai versenyben. A Váci For- té-ban idén már 800 millió forint értékű fotócikket állítanak elő. A nagy konkur- rencia ellenére is, amely a világpiacon tapasztalható, növelik tőkés exportjukat. Nyolcmillió dollárért szállítanak nyugati országokba. — Irány: Esztergom. A pomázi helytörténeti klub július 15-én, szombaton kirándulást szervez Esztergom nevezetességeinek megtekintésére. Az érdeklődőket szeretettel várják a pomázi HÉV-állojnáson reggel 8 órakor. — Ásatások. Visegrádon idén is folytatódnak az Árpád-kori várispánsági központ egyházi székhelyének feltárási munkálatai. Hétfőtől: T anszerrásár Hétfőtől, augusztus 5-ig 20 százalékkal olcsóbban árusítják a füzeteket, füzetcsomagokat az állami kiskereskedelmi vállalatok és a szövetkezetek — jelentették be a PIÉRT és az ÁPISZ vezetői pénteki sajtótájékoztatójukon. Így kívánják csökkenteni a szeptemberi tanévnyitást megelőző csúcs- forgalmat. Az árengedmény a vásár ideje alatt az ÁPISZ boltjaiban a budapesti általános iskolák első osztályosai számára még kedvezőbb; 40 százalék engedményt kapnak. Az ÁPISZ több mint 220 iskolától kérte be névsorukat, s így kapták kézhez az elsősök, illetve szüleik az utalványt, amelyre egy füzetcsomagot, egy írószercsomagot és egy iskolatáskát vásárolhatnak ezzel a kedvezménnyel. Azoknak az iskoláknak az elsőosztályosai, ahonnan a névsor nem érkezett be, a vállalattól kérhetik az utalványt. A PIÉRT és az ÁPISZ mennyiségében és minőségében egyaránt megfelelő iskolaszerellátást jelzett az ország 1.3 millió tanulója részére. A füzetek, könyvek bekötéséhez 700 tonna kék papírról gondoskodtak, polietilénből 10 millió füzet — és 700 ezer intőkönyv-borító, továbbá nagyon sok és sokféle grafitirón, 1.4 millió pasztellkészlet áll a vevők rendelkezésére. Nem lesz hiány a kisiskolások postabonjaiból, , s radírgumiból sém. A hazai gyártmányú iskolaszerek ára változatlan. VIT-küldötteknek Előkészíti tábor Gödöllőn A Budapesti Rádiótechnikai Gyárban nagy sorozatban készülnek a rádiótelefonok, melyek a tűzoltó-, a mentő-, a taxi-gépkocsikba egyaránt beépíthetők. A lottó e heti nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Komlón megtartott 28. heti lottósorsolás alkalmával a következő számokat húzták ki: 15, 32, 60, 72, 85 Július 16-án, vasárnap kezdődik Gödöllőn az Agrártudományi Egyetemen a XI. kubai VIT-re utazó négyszázötven tagú magyar politikai delegáció előkészítő tábora. A küldöttek a július 19-ig tartó program során aktuális kül- és belpolitikai témákkal kapcsolatos előadásokat hallhatnak, s megismerkedhetnek a Világifjúsági Találkozó házigazdájának, Kubának a hétköznapjaival, s ebbein a karib-tengeri szocialista országban élő emberek életével. Előadásokat hallhatnak a résztvevők a három nap során az ifjúsági mozgatóm történetéről is. A gödöllői előkészítő táborban ott lesz a VIT-re utazó hat Pest megyei fiatal is. A delegáció — a július 24-i ünnepélyes búcsúztatást követően — július 25-én indul útnak Kubába. PöiköT, kétszáz birkából A paiS25Íí*MToIc»S A pusztanyolcas és Keresztesi Lajos két ló hátán Tegnap Apajpusztín sajtó- tájékoztatón ismertették a rendezők az idei — sorrendben a tizenegyedik — kiskunsági pásztor- és lovasnapok július 21-án, pénteken kezdődő háromnapos rendezvénysorozatának programját. Földes János, a Pest megyei Tanács idegenforgalmi hivatalának vezetője elmondotta, hogy ebben az esztendőben korábban. már júliusban tartják a lovEsmapokat, mert Kecskeméten augusztus utolsó hetében lesz fogathajtóverseny, s ennek elődöntőjére, az országos hajtóbajnokságra, itt kerítenek sort. A hazai lótenyésztés és haj- tckultúra. e hagyományos seregszemléjét természetesen ebben az esztendőben is sok látványosság fűszerezi. így például a nemzetközi lovas- és hajtóversenyeken kívül díjugratás, vadászugratás, csikósbemutató. lovasfutball, bir- kapörkölt-főzőverseny, ménes- hajtás. ökörsütés, s az immár elmaradhatatlan csikótombola, amelynek főnyereményét — egy kiscsikót — az idén először kívánságra visszavásárolja az Apaji Állami Gazdaság: huszonötezer forintért. Felkészültek a vendégek fogadására. A látogatók száma a tizenegy év előtti négyszázról, tavalyra már csaknem negyvenezerre nőtt. Az idén hasomVIT-UTCA A BELVÁROSBAN A VIT-napok keretében július 17-én nyit és 23-ig tart nyitva a „VIT utca” a Váci utcának a Pesti Barnabás utcától kezdődő, s a Vörösmarty térnél befejeződő szakasza. Az itt sorra kerülő sportesemények központja a Kristóf téri színpad és annak környéke lesz Az országosan kiemelt sportegyesületek közül a Bp. Honvéd, az Ű. Dózsa, a Vasas, az FTC, a Csepel, az MTK- VM, a BVSC és a Bp. Spartacus felváltva segít a rendezésben, s kínál programot. A Váci utcai Diadal sportáruházban a VIT utca nyitásától zárásáig több sportszert 50 százalékos kedvezménnyel árusítanak. Az újszerű esemény egyik célja a sport népszerűsítésén kívül a budapestiek s a fővárosban tartózkodók „meghök- kentése", annak bizonyítása, hogy nincs lehetetlen, még a városközpontban levő sétálóutcában is lehet sportolni. Tv, 18.00: Steve Biko élete és halála Az angol televízió dokumen- tumfilmje a néger polgárjogi harcosról szól. Arról a Sieve Bikóról, aki a feketéknek is emberi jogokat követelt, aki azt hirdette, fehéreknek és feketéknek el kell férniük egymás mellett a világban, egy városban, egy utcában, egy épületben. Steve Biko az 1977- és sowetói lázadás óta rendőri őrizetbe került, s mint megelőzően tizenkilenc társa, ő is titokzatos körülmények között tűnt el az élők sorából. A fiatal, ám határozott elveket valló néger aktivistának méltón állít emléket a film. A dokumentumfilm után a film egyik alkotója, Michael Ryan válaszol Sugár András kérdéseire. A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.05: Műsorismertetés. Kb. 8.20: A mai nap kulturális programjából. 8.25: Lányok, asszonyok. 8.50: Amíg szívünk dobog . . . 9.20: Égi bolt. 9.29: A kismalac és a farkasok. 10.00: Hírek. Időjárásjelentés. 10.05: Barokk muzsika. 11.00: A tizedes meg a többiek. 12.00: Déli krónika. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva... 12.45: Melódiákoktól. Közben: 13.10: Ami még kell a munkakedvhez. 14.00: Teresa Stich- Radall és Cesare Valletti énekel. 14.30: Szakmák szövetsége. 15.00: Hírek. 15.05: Üj zenei újság. 15.40: Filmdalok. 15.55: Reklámnarádé. 16.00: 168 óra. Közben: 17.00: Hírek. Időlárás-jelentés. 17.30: Sebestyén János műsora. 18.25: Mai könyvajánlatunk. 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Hírek. Időjárásjelentés. 18.40: Sporthírek. 18.45: A kékszakállú herceg vára. Opera. 19.43: Hogyan éljen az idős ember? 19.51: Híres torfónet^k — nagy egyéniségek. 20.37: Bodza Ló, loves és a nyolcvankilós labda Halmágyi Péter felvételei lő érdeklődésre számítanak: kétszáz birkából készül pörkölt és gulyás, 13 mázsa halból halászlé. s 10 mázsa sertéspecsenyével, 23 mázsa kolbásszal,“ 1000 kilogramm virslivel, 100 ezer üveg üdítővel, 80 ezer üveg sörrel várják a vendégeket. A szíjgyártó, késes, kalapos kisiparosok és ifjú iparművészek is bemutatják majd, s kínálják áruikat, a műsor szüneteiben pedig az abonyi Búzavirág, a kecskeméti népi tánc-, a kunszentmiklósi gyermek-, és a kiskunfélegyházi népi együttes láp fel. Mint Paukovits István, a ráckevei lovasszakosztály elnöke, s egyben a pásztor- és lovas- napok rendező bizottságának vezetője elmondotta, idén újdonsággal is szolgálnak a lovasbemutatón, ahol a többi között megtekinthetik az országban egyedülálló pusztanyolcast: Keresztesi Lajos két tó hátán állva hajt egyszerre nyolc ügyesen összeszoktatott paripát. A Volánbusz a rendezvény- sorozat idején sűrített járatokat indít. Az érkező HÉV-ek- hez. hajókhoz különjáratok mennek a közönségért. A sátorral érkezők pádig a dömsödi strandfürdőn találnak ' táborhelyeket. v. g. r. Második otthon Lakókocsi a szerelőknek' Csaknem 3 millió forintért 9 modern lakókocsit vásárolt a Dél-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat a hálózatszerelők munkakörülményeinek javítására. A „második otthonnak” is beillő, mozgó „lakásokban” olajkályha, villany- boyler, elektromos főző, étkezőasztal, hűtőszekrény, hidegmelegvizes mosdó, zuhanyozó szolgálja a lakott területektől gyakran távol dolgozó villany- szerelők kényelmét. ■ - . : ‘ A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Megjelenik — hétfő kivételével — naponta. Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat — ____ urnt/ri Ilim I n Főszerkesztő: dr. Lökös Zoltán. — Főszerkesztő-helyettes: Sági Agnes. — Feielős kiadó: Csollány Ferenc. — Szerkesztőség: 1951 Budapest VIII Somo°vi Béla u s' _ pf\T MMiYrl HIHlAr Kladóhivatkl: 1951 Budapest VIII., Blaha Lujza tér 3. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343—100 és 336—130. — Szerkesztőségi titkárság- 140—447 ’ ILuI ItlLUILI "III Lm FlGKSZERKESZTOSÉGEINK: Ceglédi Hírlap, 2701 Cegléd. Kossuth tér 1. Pf. 19. Telefon: 11-400. — Gödöllő és Vidéke, 2100 GődöUő Szabadsáv tér 1 Pf • 17- Tel • Bt 90-------- 1 ...............Manor és Vidéke, 2201 Monor. Kossuth u. 78. Pf.: 51. Tel.: 157. — Nagykőrösi Híradó, 2750 Nagykőrös.-Hősök tere 7. Tel.: 393 Váci Napló, 2601 Vác Lenin u 45 Pf '• 32' Tel'-'lo-OäS po stahivatalnál a kézbesítőknél, a posta hírlapüzletéiben, a06 a Index: 23 064 HU ISSN 0133—0659 ribaldi. Olasz tévéfilmsorozat. Vl/4. rész: Anita. 14.55: Hírek. 15.00: Magyarország—Olaszország. Davis Kupa teniszmérkőzés. Közvetítés a Margitszigetről. 16.40: A világ cirkuszai. Killy Russel cirkusza (Isin.). 17.25: Reklám. 17.30: Vajda Lajos. Képzőművészeti portráfilm. 18.00: Steve Biko élete és halála. A Granada Tv dokumentumfilmje. 18.10: Egymillió fontos hangjegy. Szűcs Judit műsora. 19.00: Reklám. 19.10: Cicavízió. 19.20: Tévctorna. 19.30: Tv-híradó. 20.00: West Side Story. Magyarul beszéld amerikai film. 22.25: Tv-híradó, 3. 22.35: Telesport. Magyarország—Olaszország. Davis Kupa teniszmérkőzés. Közvetítés a Margitszigetről, felvételről. — Vívó-világbajnokság. Női tőr egyéni döntő. Közvetítés Hamburgból, felvételről. 2. MŰSOR 20.00? Csák Gyula: Együtt, egyedül. Dráma két részben. A Nemzeti Színház előadása, felvételről. (16 éven felülieknek!) Közben: kb. 21.05: Tv-híradó, 2. 22.00: A paradicsommadarak tolla. Angol ismeretterjesztő film (ism.). 22.25: Tökéletes házasság. Magyarul beszélő amerikai film. IC.00? Hírek. 1'6.48: A reformkor és a szabadságharc irodalmának hetei. 16.53: Részletek Verdi operájából. 17.45: A VIII. Bartók Béla nemzetközi kórusversenyről jelentjük. 18.00: Hírek. 18.03: A dzsessz történetéből. 18.43: Zenekari muzsika. 19.30: Hírek. 19.33: Üj lemezeinkből. 20.13: Versek világa. 20.30: Kapcsoljuk a debreceni Bartók Béla-termet. 22.10: A Mester és Margarita. Kb. 23.00: Hírek. Időjárás-jelentés. Kb. 23.15: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 8.59: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétoma. 9.05: Csak gyerekeknek! Kisfilm-összeállítás (ism.). 1. Ponny és Sonny. Holland rajzfilmsorozat. 7—8. rész. 2. Káposztás Nyuszi kalandjai. NSZK bábfilm. 3. A hű labda. Csehszlovák rajzfilm. 4. Mindent tudni akarok. Szovjet kisfilm. 9.55: Barátokat keresünk. Kisdobosok műsora. 10.30: Játék a halál ellen. Francia bűnügyi film (ism.). 11.55: Játék a betűkkel (ism.). 14.02• Az ifjú GaMa 9.55-kor a tévében: Barátokat keresünk... Kisdobosok műsora. A gyerekek vakációs műsoráról a szerkesztő, Takács Vera mondja: — A népek, az ifjúság barátságát, testvériségét reprezentáljuk ezzel a műsorral, amelynek mintegy keretét szolgáltatja az a beszélgetés, amelyet az újpesti lila iskola kis tanulóival folytattunk, s aminek fő témája az volt, hogy mennyire ismerik a külföldi gyerekek életét, s hogy mit lehet tenni a jobb megismerés érdekében. — Gondolnak-e a gyerekek a nyelvi különbségek áthidalására? — Éppen ezt példázza az a pantomimjeienet, aminek Jó napot kívánok! a címe, s arról szól — amit a gyerekek is említenek —, hogy nyelvtudás nélkül, mutogatással is eredményes lehet az ismerkedés. Persze, a jelenet azt is bemutatja, hogy mennyi félreértés származhat mindebből ... — Ügy tudjuk, vidéken is forgattak. — Igen. Kecskeméten, a Széchenyi lakótelepen, ahol minden vasárnap vidám majálisí-juniális rendeznek a gyerekek számára, ahol aztán a házfalra rajzolt kiállítás, a bábkészítés vagy az utcákon kígyózó óriási sárkány kínál remek szórakozást, részvételt. Mindez azt is bizonyítja, hogy a kritikával oly sokszor illetett lakótelepeken is van mód jó és értelmes szórakozásra, ha nem hiányzik a lelemény, a kezdeményező kedv. Végül a külföldi gyerekek játékait, könyveit bemutató részt említeném az adás témái közül valamint Janikovszky Éva novelláját, amely a magyar és a külföldi gyerekek közötti levelezésről szól. Klára és Palcsó Sándor népdalokat énekel. 21.03: Uj lemezeinkből. 22.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 22.15: Tudósítás a /vívó VB-ről. 22.25: A beat kedvelőinek. 23.10: Csajkovszkij operáiból. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 0.10: Melódiákoktól. Közben: 1.00: Hírek. Időjárás-je- lentés. 1.58: Himnusz. 2.00: Műsorzárás. PETŐFI UÄDIÖ 4.25—7.59: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárás-jelen- tés. 8.05: Verbunkosok. nóták. Közben: 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.30: Hírek. 9.15: Válaszolunk hallgatóinknak. 9.30: Fúvószene táneritmusban. 9.52: Hetilapszemle. 9.57: Német nyelvű hírek. 10.00— 12.00: Szombat délelőtt. 12.00: Orosz nyelvű hírek. 12.03: Részletek Rodgers zenés játékából. 12.30; Magyar vonósnégyesek felvételeiből. 13.20: Mozgásterek. 13.45: Időjárás- és vízállás-jelentés. 14.00: Énekszóval. muzsikával. 14.30: Részletek Offenbach operettjéből. 14.45: Slágerek Kubából. 15.25: Orvosi tanácsok. 15.30: Hírek. 15.33: Napraforgó. 1S.30: Hírek. 16.33; ötórai tea. 17.30: Közkívánatra. Közben: 18.30: Hírek. 19.36: Jó estét, gyerekek! 19.44: Elfelejtett dallamok. 20.30: Hírek. 20.33: Sporthírek. 20.38: Katapult. 21.37: Hanglemez — MX. 21.38: Közvetítés a Citadella étteremből. 21.58: Schubert—Berté Három a kislány című daljátékábói részletek. 22.30: Hírek. 22.33: Bizet: Róma — szvit. 23.10: Siágermúzeum. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR 7.30: A szolnoki stúdió szlovák nyelvű műsora. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.08: Zenekari muzsika. 10.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 10.05: Slágerlista. 10.40: Századunk zenéjéből. 11.05: Műsorajánlat. 11.08: Solti Györgyi Wagner-felvételei a Bécsi Filharmonikus Zenekarral. 12.00: Déli krónika. 12.20: A törvényhozó. 13.27: Mozart kamarazenéjéből. 14.00: Hírek. Műsorismertetés. 14.05: Pierre Boulez vezényel. 15.25: Délutáni hangverseny. Közben: kb.