Pest Megyi Hírlap, 1978. július (22. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-15 / 165. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA __A_CE6LÉDI J APÁS ÉS CÉG Láp v XXII. ÉVFOLYAM, 165. SZÁM 1978. JULIUS 15., SZOMBAT Nagyüzemből — kisiparba Néfkiözlieteílen szolgáltatások Munkájukra számif a lakosság A csöpögő csapot, a néma villanycsengőt, a megrokkant háztartási gépet, a szakadt ci­pőt, ruhát nem könnyű megja­víttatni. Igaz, megyei viszony­latban még Cegléden kedve­zőbbnek vélhető a helyzet, a szolgáltató kisiparosok számát tekintve, de a látszat csalóka, mert amíg az utóbbi években valamelyest többen lettek az iparjogosítvánnyal rendelke­zők, addig az általuk végezhe­tő munka mennyisége csökken. Az ellentmondást az magya­rázza, hogy a négyszáz kisiparos közül 34 nyugdíjasként, 88 válla­lati, szövetkezeti állását is fenntartva látja el szolgál­tató feladatát, s az üzemben befejezett mű­szak után, már csak a nap tö­redékét fordíthatja a lakosság megrendeléseinek teljesítésére. A következő években sem remélhető kedvező változás. Sokan előrehaladt koruk miatt teszik le a szerszámot. Egyre inkább, azokra a jó szakembe­rekre lehet számítani, akik vállalati főállásuk megtartá­sával vállalnak mellékfoglal­kozást. A' munkahelyi vezetők­nek megértéssel és segítőké­szen kell elbírálniuk kérel­meiket, hiszen társadalmi igény kielégítéséről van szó, s többletjövedelmük is megér­demelt, hiszen a pihenésre, szó­rakozásra fordítható szabad idő feláldozásával jutnak hoz­zá. A kisiparosok műhelyében tanuló fiatalok száma az utób­bi tíz évben feltűnően csök­kent Cegléden: 1968-ban még száztizenhárman sajátították el a szakmák csínját-bínját, s jelenleg már csupán huszon­hármán vannak. A mesterek munkáját 66 szakmunkás, 52 segédmunkás^ és 85 családtag segíti a városban és a járásban. A jelenlegi helyzetre jellem­ző,' hogy az utóbbi másfél év­ben hetvenen váltottak ki ipar- igazolványt, s negyvennégyen szüntették be tevékenységüket. A mellékfoglalkozásúak' egy része nehezen tudja megterem­teni munkafeltételeit, hiány­zik az alkalmas helyiség, a szükséges szerszám, gép, be­rendezés, illetve akadozik az üzletkör kialakítása, ezért az­tán egyesek, néhány hónapi, kudarcra ítélt próbálkozás után, visszaadják a frissen kapott engedélyt.. A jövőben az illetékeseknek alaposabban meg kell vizsgál­niuk a kisiparosok tevékeny­ségét gátló okokat, hogy — le­hetőség szerint — mindent megtehessenek a nehézségek elhárítására, ezért az új lakótelepen, de majd a városközpont későbbi rendezésekor is számolni kell a kisiparosok letelepí­tésének jogos igényével. Szerény becslés, szerint, a városban minden ksiparosra jut egy kontár. A kontárok semmiféle társadalmi, erköl­csi, anyagi kötelezettséget nem vállalnak, csak munkájuk el­lenértékét veszik fel, adót nem fizetnek. A városi tanács ter­melés- és ellátásfelügyeleti osztálya elsősorban a meggyő­zés eszközével próbálja jobb belátásra bírni őket, azoknak, akik alkalmasak rá, javasolja, legalizálják működésüket. Két éve, 1976-ban több mint száz kontárt szólítottak fel, s azóta fele már ipar jogosítványt szer­zett. A továbbiakban is foly­tatják a tervszerű és kiterjedt ellenőrzéseket és a szabálysér­tési bírság eszközével sújtják azokat, akik nem szívlelik meg a figyelmeztetést. A kisiparos társadalom jogos panasza, hogy az alkatrészek, anyagok után sokat kell talpal­niuk, nem egyszer országjáró utat kell tenniük a hiánycik­kek beszerzéséért, sok időt el­vesztegetnek. A KIOSZ ceglé­di körzeti csoportja nemrég együttműködési megállapodást kötött az AFIT-szervizzel, Érik a kajszi Bő termést hozott a zöldbab Nem változtak az árak a hét eleje óta a ceglédi piacon. A burgonyát 6—9 forintért, a zöldbabbot ugyanennyiért, a zöldborsót 12 forintért kínál­ták kilónként. A gyümölcsök közt megje­lent a kajszibarack.és a dinnye, 25, illetve 46 forintos áron. A meggy kilója 12—28 forint volt, a zöldség csomója 3—6 forint, a zöldpaprika 30 forintba, a paradicsom 24—30 forintba ke­rült kilónként. Láthatóan zöld­babból volt a legbőségesebb a kínálat. A szolnoki rádió műsora JULIUS 17-TÓL 23-IG Hétfő, 17.00: Hírek. 17.05: Hétfői hullámhosszunk. Ze­nés, kulturális riportműsor. 18.00— 18.30: Alföldi krónika. Sporthírek. Ritmikus percek. Hírösszefoglaló, lap- és mű­sorelőzetes. Kedd, 17.00: Hírek. Tíz perc fúvószene. Az állattenyésztés gondjairól. Szolnok megyei summásdalok. A tiszaugi nép- dalkört mutatjuk be. 17.35: Űt- törőhíradó. Tábori különki­adás. Szünidei gyermekdalok. 18.00— 18.30: Alföldi krónika. Discozene a Neoton együttes műsorából. Hírösszefoglaló, lap_ és műsorelőzetes. Szerda, 17.00: Hírek. 17.05: Farmer és nyakkendő. Ifjúsá­gi magazin. (Az eszperantótá­borban. Kempingtalálkozó Kisújszálláson.) 18.00—18.30: Alföldi krónika. A Santo Ca­lifornia együttes énekel. Hír­összefoglaló, lap- és műsor­előzetes. Csütörtök, 17.00: Hírek. 17.05: Nyár az Alföldön. Zenés ri­portműsor. Telefonszámok: 12—959, 11—088. 18.00—18.30: Alföldi krónika. Piaci szemle. Beatparádé. Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Szombat, 17.00—18.30: Rá- dióvíkend. Zenés riportműsor. (A tartalomból: Hírek. Kö­szöntjük a Magdolnákat. Rit- musródeó. Hétvégi kaleidosz­kóp.) Vasárnap, 17.00—18.00: Négy keréken, négy megyében. Ze­nés riportműsor. 18.00—18.30: Sport és muzsika. Az adások mindennap a 222 méteres középhullámon hang­zanak el. melynek értelmében, az autó­javítással foglalkozó mesterek, előzetes bejelentés alapján, előnyt élveznek azoknak a ko­csiknak műszeres vizsgálatai­ban, amelyeket műszaki vizs­gára készítenek fel. A KIOSZ sokoldalúan támogatja a város és a járás kisiparos társadal­mát. A kisiparosok érdekeit szolgálják a többi közt a mes­tervizsgára előkészítő tanfo­lyamok. Az utóbbi másfél évben öt vasipari szakmában a vizsgázók közül 140 szer­zett mesterlevelet. A szakmai továbbképzést az autószerelők, vegyipari anya­gokat felhasználók, faiparban dolgozók, női és férfiszabók, elektroműszerészek, építőipa­rosok és fodrászok körében tették lehetővé. Minden évben gyárlátogatásokat szerveznek a rokonszakmák művelőinek, akik esetenként egy-egy kor­szerű nagyüzem berendezései­vel, termelési módjával ismer­kednek meg. A városi tanacs végrehajtó bizottsága a közelmúltban fog­lalkozott a KIOSZ körzeti cso­portja által beterjesztett je­lentéssel. Megállapította, hogy a kisiparosok munkáját nagy­ra értékeli a közvélemény, te­vékenységükre hosszú távon szükség van, s megszabta a ve­lük összefüggő feladatokat, amelyeket határozattá emelt a ;estület. T. T. Műhely a karbantartóinak A Cegléd és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat karbantartó részle. gének műhelyek, szociális helyiségek épülnek a városban a Bajcsy-Zsilinszky úton. Az épü­letben kapnak helyet az asztalosok, az irodagép-műszerészek, hűtőgépszerelők. Apá£i-Tí :ii Sándor felvétele Vízilabda CVSE-HAFC 6:3 (2:1, 1:2, 1:1, 2:2) Cegléd: Sárközi, Kozák, Brávik, Papp, Beck I., Kele­men, Ungvári. Csere: Beck II., Bóbis. Gól­lövők: Beck I. (2), Brávik (2), Kelemen (2). A bajnokság élvonalában lévő egyetemi csapat ellen is­mét kitűnően küzdöttek a ceg­lédi vízilabdázók. A rutinos ellenfél nagyobb tapasztalatát lelkes, okos játékkal, szoros emberfogással, sokat úszva el­lensúlyozták, és megérdemel­ten szerezték meg tizenharma­dik bajnoki pontjukat, mely már nemcsak a kiesés elkerü­lését. de legalább három-négy együttes megelőzését is jelenti. Jók: Sárközi, Brávik, Beck I., Ungvári, Kelemen. B. A Ceglédi VSE két szak­osztálya ad versenyzőt sport­ága nemzeti ifjúsági váloga­tottjába. Asztaliteniszben Gyu- ra István nemrég került be korosztálya legjobbjai közé. Először néhány hete volt vá­logatott Szegeden, a magyar * nemzetközi ifjúsági bajnok­ságon, ahol még nem sike­rült eredményt elérnie. Ké­sőbb, az ifjúsági és serdülő EB-re készülő keret tagjaként (első tartalékként jelölték), kéthetes edzőtáborozáson vett részt, majd Czestochowában, a lengyel nemzetközi ifjúsági bajnokságon szerepelt. A második válogatottság meghozta neki az első sikert: Építőtábor Zöld ha lomban Vágányok, talpfái, diákok Másfelé fut majd a vonat Már Zöldhalom közelében járnak a .Cegléd—Haniháza vasútvonal bontásával. Ceg­léd és Zöldhalom között meg a régi helyén a sínpár. Dél­utánonként végigfut ra'jta a mozdonyból és egyetlen utazó­kocsiból álló szerelvény. Amint megáll a Kossuth téren, a gő­zös' csühög, sóhajt: utolsó út­jait teszi meg ezekben a na­pokban. Huszonkét fiú száll ki a kocsiból. Együvé tartoznak valahányan, mert csapatba ve­rődve, sorban vonulnak át a téren. A Rákóczi út felé tar­tanak. Talán épp a strandra igyekeznek, fürödni, úszni egyet a nehéz munka után. ök a zöldhalmi építőtáboro- zók: szedik föl a vasúti talp­fákat és a síneket. Szállásuk a zöldhalmi általános iskola épülete. Délelőtt a pályán dol­goznak, délután bevonatoznak Ceglédre. Sínek az úttörővasútnak A zöldhalmi építőtáborba június 12-én érkezett meg az első turnus Nagykátáról és Szentendréről. A mostaniak a Fóti Gyermekvárosból és Vác- ról jöttek: tizenkét fóti fiú és tíz váci gimnazista dolgozik, két nevelő, valamint néhány vasúti műszaki szakember irányításával. A fiatalok bontanak, valójá­ban azonban építenek: a Bu­dapesti MÁV Igazgatóságtól ugyanis a munka fejében megkapják a vasútvonal anya­gát, amelyet a királyréti úttö­rővasút felújításához használ-' nak majd fel. A síneket és egyéb tartozékokat egyelőre Verőcemarosra szállítják el. A délutáni városbeli prog­ram után, busszal utaznak ki a diákok. Közel már az este, amikor kiérek. Ám takarodó előtt lehet még egyet játsza­niuk az iskola sportudvarán. A szalonnasütés épp ügy tar­tozéka a tábori életnek, mint az esti mókázás, a játék. Osztálytársak — együtt Farkas László, a fótiak bri­gádvezetője, szívesen beszél munkájukról: — Reggelenként, fél nyolc­kor jön értünk a vonat, mely kivisz bennünket a munkate­rületre. Csavarozunk, fölszed­jük a talpfákat. A munka , ne­hezebbje a váciakra hárul, hiszen ők az idősebbek. Nyol- can-tízen is emelnek egyszer­re egy-egy sínt. Délben meg­jön az ebéd. Kint a pályán ebédelünk, aztán még két óráig dolgozunk. — Hogyan telik a délután? — Majdnem mindig Ceglé­den töltjük. Ismerkedünk a várossal, mert az utolsó héten vetélkedő lesz Cegléd történe­téből. Strandra, moziba me­gyünk, aztán vacsorázunk az Alföld Étteremben. Voltunk már egyszer Szolnokon, a jö­vő hétre a Május 1. Ruhagyár KISZ-eseit és a Kaláris együt­test várjuk. — Mi, tízen, a váci Sztáron Sándor Gimnáziumból jöttünk — kapcsolódik a beszélgetés­be Soós Zoltán harmadikos gimnazista. — Elhatároztuk, hogy ebben az évben mi is részt veszünk valamelyik építőtáborban. Mindannyian osztálytársak vagyunk. Ez jó, együtt jobban megy a munka, és az is igaz, hogy itt ismer­hetjük meg egymást igazán. — Könnyű a feladat? — Elég nehéz, szokatlan, bár nekem az első napokban kiíéjezetten jólesett. A város széléig Ahhoz, hogy ezen a nyáron épiioiaüor mukocuiessen zjoIU- haiomoan, a KiSZ es a vál- laiatoK, üzeme* összefogására volt szükség, hiszen a diákok szállásáról, biztonságáról es teljes ellátásáról keit gondos­kodni. A szervezésben sokat segí­tett a városi és a járási Kiliz,- öízottsag, valamint a csemői Novemoer Tsz vezetősége. A műszaki irányításért az er­dei vasút tulajdonosa, az Ipolyvidéki Erdő- es hafel­dolgozó Vállalat felelős. Szál­lítóeszközökről és rakodógé­pekről gondoskodik. Az Aljáid Étterem vállalta a reggeli, ebéd és vacsora előállítását, konyhai felszerelést, edényeket, hűtőszekrényt bocsátott a tá­bor rendelkezésére. A Dózsa György Ifjúsági Klub vezető­je a délutáni kulturális prog­ram szervezésében volt segít­ségükre. Mivel a fiúk fizikai munká­ja balesetveszélyes, nehéz, a ceglédi kórház állandó egész­ségügyi felügyeletet vállalt. Mindennap velük van egy or­vos vagy egy szakképzett nő­vér. Az építőtábor szeptember elejéig dolgozik. Szeptember végéig szeretnék befejezni a vasútvonal bontását. Eddig körülbelül 10 kilométer hosz- szúságú nyomvonalat szedtek föl. A cél az, hogy őszig el­jussanak a város széléig, a gerjei bejáróig. Dobozi Eszter fiú párosban Makoldival (ro­mán) az oldalán, ezüstérmet nyert, a döntőben egy len­gyel párostól szenvedtek ve­reséget. A fiú csapatbajnok­ságban — a gárdának Gyura szintén tagja volt — Magyar- ország negyedik lett. Az atléták közül Fekete Tibor már többszörös váloga­tottnak mondhatja magát, s további esélyei vannak: ma, július 15-én. és holnap Debre­cenben rendezik meg a ma­gyar—román—lengyel hármas viadalt, melyen Fekete 5 ezer méteren áll rajthoz. Egyhetes mátrai edzőtáborozás után, ugyancsak 5 ezer méteren sze­repel, a felnőtt magyar baj­nokságban. Ettől a szereplé­sétől függ, hogy utazik-e az utánpótlás-válogatottal a hó­nap végén a görögök elleni versenyre. Fekete az elmúlt napgMjan kát versenyen futott. A Rp. Spartacus felnőtt viadalán 1500 méteres síkfutásban a negyedik helyen végzett, 3:50,5 mp-es idővel. A másik szereplése még jobban sikerült, szintén a felnőttek között: a Bp. Építők versenyén, 10 ezer méteres síkfutásban, 29:57.5 mp alatt ért célba, s teljesít­ménye új magyar ifjúsági csúcs. Az addigi legjobb eredményt több mint tizenhat másodperccel javította meg. — Sérülése teljesen rendbe jött? — kérdeztük az új csúcs­tartótól. — Már rég túl vagyok rajta. Még januárban operálták, és a teljes intenzitású munkát már februárban megkezdtem, de nehezen javult az ered­ményem. Nem jól futottam az országos mezei bajnokságon sem. Sérülésemben talán az a legszomorúbb, hogy ha nem szenvedem el, már felnőtt vá­logatottsággal is büszkélked­hetnék, ott; lehettem volna a bácsi, utcai futóversenyen. Mindenesetre jól jött ez a tíz­ezer méteres eredmény. A HÉT VÉGE SPORTMŰSORA A labdarúgó Nyári Totó Kupában induló ceglédi csa­pat felváltva játssza hazai mér­kőzéseit, ezért az augusztusi bajnoki rajtig nem lesz olyan vasárnap, melyen ne rendez­nének labdarúgó-mérkőzést Cegléden. Most a Bem SE ját­szik itthon: holnap délután öt órakor, a Lehel SC együtte­sét fogadja, a gerjei sportte­lepen. A kupában gólzáporos győzelemmel bemutatkozott Bem SE-nek az osztályozó so­rán NB II-be jutott, a baj­nokságban vele nem egy cso­portban szereplő Lehel SC (Jászberény), ellen már nehe­zebb lesz győznie. U. L. I Az ellenfél a Lehel SC Válogatott sportolók slkirsi Új magyar ifjlsági csúcs

Next

/
Thumbnails
Contents