Pest Megyi Hírlap, 1978. július (22. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-15 / 165. szám
1978. JÚLIUS 15., SZOMBAT &r -m ^%gqp CSALÁDBAN - HÁZ KORUL Már a gyermekkorban Társas kapcsolatok Hogy az ember társas lény, mindenki érzi. A helyes emberi kapcsolat kialakítására és tartós megtartására viszont nem mindenki egyformán képes. Magányról, elidegenedésről panaszkodnak, akiknek valami oknál fogva megszakadt a házastársi, baráti vagy rokoni köteléke. Erről gondolkodtam, mikor 4—5 éves gyermekek társas kapcsolatának kialakulását figyeltem. Szinte mágnesként közeledtek egymáshoz, s mosolyogva beszélgetni kezdtek: „Akarsz játszani?” „Én hintázni szeretnék! Hát te?” „Én a homokozóban jobban szeretek játszani. De jó, hintázzunk!” S egyetértésben tevékenykedtek az életkoruknak megfelelő játékban a játszótéren. Természetesen nem tudnak még egy dologgal kitartóan foglalkozni. A nagyobbnak eszébe jutott egyébként is: „Nekem el kell mennem a boltba kenyérért. Anyukám küldött. Jössz velem?” Útközben arról társalogtak, a parkban vagy a játszótéren jobb-e játszani, és miért. A vásárlás után megállapodtak, hogy holnap délután újra kijönnek a játszótérre. A felnőttek társas kapcsolatának hibáiról — mindenkinek van alkalma tapasztalatot szerezni. A házastársak szabad elhatározással vállalják a társas együttélést. A gyermek felnevelése célt, tartalmat visz életükbe. Kölcsönös alkalmazkodással képesek lennéneK a vállalt életfeladatot teljesíteni. A válás akkor következik be, mikor az együttélés során a másik fél nem tudja elviselni élettársának hibáit. A gyermek számára káros, ha nem lát példát a helyes életmódra, erről nincs alkalma —kedvező tapasztalatot szerezni. Barátok kapcsolatában - a legfőbb dolog a közös érdeklődés. Akik utazni szeretnek, beszámolnak egymásnak kirándulásról és egyéb úti' élményükről. Akiket a könyvek, irodalom szeretete köt össze, érdeklődéssel hallgatják egymást, kicserélik tapasztalatukat, véleményüket. A társalgásban azt kell szem előtt tartani, hogy mi érdekli a másikat, de az érdeklődés ne váljék kíváncsisággá, sőt tolakodássá. Légyen türelmünk barátságosan meghallgatni, amit a másik ember szívesen mond el magáról. A tapintatlanság mindig bántó, pl. „De lefogytál! Csak nincs valami bajod?” Még helytelenebb mások hibáinak „megszólása”, híresztelése. A gyermek nevelésében arra kell törekedni, hogy sok élethelyzetet ismerjenek meg családi körön kívül a baráti és rokoni kapcsolatok során, példát lássanak a helyes társalgásra, a gondolatok tartalmas, hasznos és kellemes kicserélésének módjára. így válik személyiségük alkalmassá iskolai, majd később munkatársi közösségben együttes tevékenységre. Géczy Etelka tanítónő A fürdőruha rövid története 4. NYÁRI ruhatárunk nélkülözhetetlen darabja a fürdőruha. Az egészséges nyári fürdőzéshez, napozáshoz hozzátartozik a jó szabású, modern vonalú (ízléses) fürdőruha. A divatlapokban és üzletekben a legváltozatosabb szabású, színű és anyagú modellekkel találkozhatunk. Eszünkbe sem jut, hogy fürdőruhánk évek, évtizedek, sőt évszázadok folyamán hogyan nyerte el mai formáját. Fürdőruha jellegű ruhákkal már a római kori mozaikokon találkozunk. Ezek a mai kétrészes fürdőruhákra hasonlítanak. (1.) A további századok fürdőzési szokásairól ismereteink meglehetősen hézagosak és ellentmondásosak. Középkori metszetek és a későbbi ábrázolások a fürdőzőket „Éva- kosztümben”, vagy legfeljebb kis ágyékkötőben mutatják. A XIX. SZÁZAD elejétől kezdve kísérhetjük figyelemmel a fürdőzés divatját. Ekkoriban tűntek fel az első fürdőöltözékek. Divatba jöttek a különféle előkelő fürdőhelyek és egyáltalán nem volt mindegy, hogy ott milyen öltözékben jelentek meg a vendégek. Ezek a fürdőruhák ténylegesen öltözékek voltak: a nők hosszú szoknyában, a férfiak térden felül érő nadrágban fürödtek. Azonban a változás csakhamar bekövetkezett. A nők erősen dekoltált, rövid fürdőruhákat kezdtek viselni, amelyek már a lábukból is engedtek látni valamit. Ezt az öltözéket nagy, széles karimájú kalap egészítette ki, amely eltakarta a „merész” ruhadarab viselőjének arcát. Ez 1910 körül volt jellemző. (2—3.) A szoknya és a nadrág azonban egyre rövidült és a fürdőruha ujja is lassan elmaradt. (4—5.) A következő évek nagy botrányait a ' testhez simuló, rugalmas anyagból készült fürdőöltözékek jelentették. Általánosabb volt azonban a rövid szárú kis női fürdőruha, melyet szoknya takart el, derékon övvel viselték. A 30-as évek végén még nagyobb botrányokat kavartak az egyre kacérabb fürdőruhák és az első bikiniviselők. A keleti gyümölcsmoly második nemzedékének rajzása erősödik. Megkezdődött már a lárvakelés is, és a tömeges kelés 15-e körül várható. Mivel a lárvák most már az őszibarack gyümölcsét — különösen a korán érő fajtákat — támadják meg. szükséges a védekezés. Felhasználásra az Unifosz 50 EC 0,1%-os vagy a BI 58 EC 0,1%-os vagy a Sa- fidon 40 WP 0,25%-os töménységű oldatát javasoljuk. A permetlébe keverjünk Thiovltot (0,3%) a lisztharmat ellen. Továbbra is védekezzünk a szőlőben, elsősorban a gombabetegségek (p e'ronoszpóra, lisztharmat, szürkepenész) ellen. A jövő hét elején válik tömegessé a szőlőmolyok második nemzedékének lárvakelésé. A károsítok ellen a következő kombinációkat javasoljuk: Dithane M—45 0,2%-j- Thiovit 0,3% + Unitron 40 EC 0,2%; Zineb 0,3% + Ka- rathane FN 57 0,1% + Satox 20 WSC 0,5%, vagy Szőlő Kombi. A káposztafélékben komoly kárt okozhatnak a bagolylepke lárvák. Ezt különösen a fejeskáposztában tapasztalhatjuk, ahol a fejet keresztül-kasul rágja a kártevő. Ellene az. Unitron 40 EC 0,2%-os vagy az Anthio 40 EC 0,1%-os oldatát használjuk. Folytassuk a védekezést a hagyma peronoszpóra ellen. A védekezéshez a Zineb 0,3%-os vagy a Dithane M—45 0,2%-os oldatát javasoljuk. A permetlébe keverjünk nedvesítőszert is. Széplaki István, Pest megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás ZSUGORODOTT a fürdőruhák mérete, ami nem kis ellenkezést váltott ki. Az egészséges napfürdőzés és fürdés azonban meghódította a tömegeket és az újdonságok is követőkre találtak. Hosszú és sok átmenettel teli úton alakult ki a fürdőruha mai formája. Nem mondható azonban ez sem véglegesnek, mivel évről évre mindig akad valami újdonság. A két alapforma — a két- és az egyrészes fürdőruha — általánosan hasz. nált ruhadarabbá vált. A mai fürdőruhák anyaga már teljesen testhez simuló, a szabásuk is teljesen a test formáját követi, könnyű bennük a moz gás, a bőrfelület nagy részét szabadon hagyják, így az egészséges bámulást is lehetővé teszik. Rajz és szöveg: Fodor Eta A leghizlalóbb a ichisky Ha fogyni akar — ne igyon alkoholt Az ésszerű táplálkozáshoz nemcsak az evés tartozik, hanem az ivás is. Sokszor azonban figyelmen kívül hagyjuk, hogy az italokkal is kalóriát veszünk magunkhoz. Különösen áll ez az édes és kalóriadús, esetleg szeszes italokra. A mai ember rossz szokásai közé tartózik, hogy a nehéz és bőséges ételéket kalóriadús italokkal egészíti ki. Különösen a gyerekek és serdülőko- rúak kedvenc italai az agyoncukrozott és színezett üdítők. Egyes színezőanyagok károsak is a szervezetre. A szervezetnek napi 3 liter folyadékra van szüksége. Ennek kb. a felét élelmiszerekkel juttatjuk a szervezetbe. A másik felét italok formájában fogyasztjuk. Ha 1 litert üdítő ital formájában veszünk magunkhoz, ez már 1000 kalóriát jelent. Fogyasszunk Deitet! A Deit éppen olyan ízletes, mint bármely más üdítő ital. Előnye, hogy kalóriaszegény. Ha pl. 2 liter Deitet fogyasztunk, 100 kalóriát veszünk magunkhoz. Az ásványvíz és ásványvíz alapú folyadékok igen jók ajánlatos, fogyasztásuk, mert nem hizlalnak és oltják a szomjúságot. Kalóriaértékük 0. A kávé és a tea cukor nélkül szintén nem tartalmaz kalóriát. A- gyümölcslevek nagyon egészségesek, mert vitamindúsak és értékes ásványi anyagokat tartalmaznak. Azonban egyes gyümölcsleveknek igen magas a cukortartalma. Alkoholtartalmú italok kifejezetten a hízást segítik elő. Ezért is óvakodjunk fogyasz- tásuktóL Egyes italok kalóriaértéke 1 dl-énként: Ásványvíz .......................................... De it, citromízű .................................. 3 De it, narancsízű ........... 5 Pa radicsomlé .................. 2o Cola .......................................................... 44 Gyümölcslé ..................................... 45 Tej ............................................. 6l Vö rösbor .............................................. 66 Pá linka .................................................. 185 Wh isky .................................................. 375 Az előzőekben elmondottak alapján kísérjük figyelemmel, hogy mit iszunk és milyen mennyiségben. Természetes szépítőszerek Ha körülnézünk a konyhában sok olyan természetes „szépítőszert” találunk, amely nem kerül külön pénzbe, bőrszépítő hatásuk mégis felér a kozmetikai készítmények hatásával. A házi szépítőszerek másik nagy előnye, hogy a legritkább esetben okoznak bőr- panaszokat. A tejet sokféleképpen használhatjuk kozmetikázásra. Ha tejbe mártott vattával töröljük le az arc- és nyakbőrt, a szennyeződéstől megtisztítja, de nem oldja a bőr természetes zsiradékét, ezért főleg száraz arcbőr tisztítására alkalmas. (Utána vízzel öblítsük le.) A tej szabályozza a bőr nedvességtartalmát. Ha meleg , tejet főtt burgonyával pépesre keverünk, a kézre kenve simára varázsolja a bőrt. Keverjünk össze három evőkanál tejet három evőkanál uborkalével, vattalapokkal itassuk fel, és helyezzük a letisztított arc- és nyakbőrre . . . Bársonyosan sima lesz tőle a bőrünk. Ha mézes tej pakolást teszünk fel, vitaminokkal ellátja, puhítja a bőrt. Rendkívül hatásos pakolást készíthetünk tejföl és eper keverékéből. Következőképpen: két evőkanál eperpépet keverjünk össze egy evőkanál tejföllel, és a masz- szát kenjük fel a bőrre. De összekeverhetjük a tejfölt málnával, ri- bizlilével vagy bármilyen gyümölcshússal is. Ha savanyú ízű gyümölccsel keverjük össze, akkor zsíros bőrre alkalmas pakolást kapunk. A salátát is felhasználhatjuk szépítkezésre. Vagdaljuk apróra, keverjünk hozzá egy evőkanál kefirt, kevés zabpelyhet, kitűnő pakoló- : anyagot kapunk. A tejjel leforrázott salátalevelek napégett bőrre helyzve nyugtató hatásúak. ,A petrezselyem összezúzott levele gyulladásgátló hatásánál fogva érzékeny bőrre alkalmazható nyugtató pakolásként. Adjunk a petrezselyempéphez egy kevés kamillateát és egy kávéskanál tejszínt. Mindig találunk otthon sárgarépát, amely vitamindús természetes szépítőszer. Reszeljünk le egy sárgarépát kis lyukú reszelőn, keverjünk hozzá annyi tejszínt, hogy kenhető masszát kapjunk. Tegyük fel 3—4 percre a bőrre, utána öblítsük le langyos, majd hideg vízzel. A sárgarépa-pakolást ne hagyjuk sokáig az arcon, mert elszínezi a bőrt. A paradicsom húsából maszkot készíthetünk ráncos bőrre. Egy evőkanál paradicsompépet dolgozzunk össze egy tojássárgájával, kávéskanál zabpehellyel, kevés vajjal. A zöldpaprika elfogyasztva C-vi- taminnal látja el a szervezetet, arcpakolásra összezúzva, tejszínnel vagy joghurt sűrűjével összekeverve használhatjuk. Az uborkalénél alig van nagyobb hatású házi szépítőszer. Ha mosakodás után a bőrt uborkalébe mártott vattával áttöröljük, fehéríti. bársonyos tapintásúvá teszi. Felhasználhatjuk pakolásra is. Az uborkát héjával egvütt apró lyukú reszelőn feszeljük le, keverjünk hozzá egy evőkanál tejszínt, vagv tejfölt, egy tojássárgáját', kenjük fel a bőrre. Szépítő hatása felér a legdrágább arckrémek hatásával. Felhasználhatjuk az uborkát felszeletelve is. Az uborkát vágjuk vékony szeletekre, helyezzük a letisztított arcbőrre, hagyjuk rajta 15 percig. Fehéríti, hidratálja, simf+ia a bőrt. Felüdíti a fáradt arcbőrt, ha az uborka nedvdús belsejével, körkörös mozdulatokkal, megmasszírozzuk az arcot és a nyakat. Fási Katalin 7 HÉTVÉGI KALAUZ- • • \ y - ,:.*i . V- r* • ;. •_ 'y* jV .*>'5: '/,■ Ügy tűnik, ez a júliusi hét vége a múzeum- és a tárlatlátogatóké. Az érdeklődők állandó kiállítások mellett kedvük és ízlésük szerint válogathatnak az időszaki rendezvények között. Kiállítások Méltón a Szentendrei Nyárhoz, a legtöbb kiállítás ebben a városban várja az érdeklődőket. A Vajda Lajos-stúdió tagjainak csoportos kiállítása a stúdió pinceműhelyében tekinthető meg a hónap végéig. A Vajda Lajos Stúdió 1973- ban alakult. Vezetője Holdas György szobrászművész, tagjai Aknay János, Agócs Attiia, uereznay Péter, Csajka G. Cyp- rián, Győrffy Sándor, Gosztoia Gábor, Lugossy László, Matyó- falvi Gábor, Mikó F. László, Szentiványi Kálmán és Zámbo István. Valamennyiüket mély gyökerek fűzik a városhoz, mint ez a kiállított alkotásaikból is kitűnik. A stúdiótagok kéthetenként jönnek össze szakmai beszélgetésekre. Céljuk, hogy közösségi műveket hozzanak létre, de keresik az ember, a képzőművészet és az irodalom kapcsolatait is. Kísérletező kedvükre jellemző, hogy többek között Dobos Lászlónak, az elektronikus zene mesterének új szerzeményei teszik hangulatosabbá a kiállításukat. Ifjú Szabó Mihály karcagi fazekas, népi iparművész- kiállítása még július 19-ig tekinthető meg a művelődési központban. Ugyanitt látható az az érdekes ’dokumentum- kiállítás, amelynek címe Húszéves a Szentendrei Nyár — Tízéves a Szentendrei Teátrum. Ilosvai Varga István képeiből rendezett kiállítás a szentendrei művésztelepi galériában várja az érdeklődőket. Ilosvai Varga István 1895-ben született Kiskunhegyesen, megjárva Budapestet, Párizst és Nagybányát, 1938-ban telepedett le végleg Szentendrén. A művész az embert és környező világát festi poétikus ihle- tettséggel. Az utcát szigorúan összeszorító házakat* sikátorokat fest, felbukkan képein a téglahordó, munkanélküli, a szegény ember, a kőhordó munkás, vagy a termés örömét és a munka fáradtságát egyformán érző, föld fölé görnyedő asszony. Művei korszakje- lölőek, egy etikus következetesen megjárt út mérföldkövei írja róla a kiállítást rendező Hann Ferenc, A Pest megyei szőttesek című kiállítás a Népművészetek Házában tekinthető meg. A ház magában is különlegesség, több mint 200 éve, a legősibb technikák egyikével épült, öt helyiségében most a megye .10 múzeumának 250 válogatott népi szőttese látható. A megyében a különféle vászonnemük készítéséhez elsősorban kendert használtak. A munkák minden mozzanatát nők végezték. Vetették a' kendert, kinyűtték beérés után, áztatták, szárították, összetörték, puhították, fésülték, osztályozták, megfonták, majd vászonná szőtték, ezután fehérítették, s végül megvarrták a szükséges darabokat. Többféle tárgyat készítettek, van közöttük díszes és dísztelen is. A legszebbeket mindig valami ünI népi alkalomra szánták. Sok esetben, hogy még szebb legyen egy-egy darab, a szőttes mintacsík mellett még valamilyen hímzést is alkalmaztak. A szentendrei lakótelepi klubban Gy. Molnár István festőművész kiállítása ma este zárul. Az 1969 óta Szentendrén élő művész munkáiból rendezett tárlat eddig is nagyon sok látogatót vonzott. Ugyanennek a klubnak lesz a vendége holnap délelőtt Rózsa Péter szobrászművész, akit Tóth Antal művészettörténész mutat be az érdeklődőknek. A szentendrei régi tnű- vésztelep festőinek kiállítása a tápiószelei Blaskovich Múzeumban augusztus végéig tekinthető meg. A szentendrei új művésztelep kiállítása pedig e hónap végéig látható Vácott, a volt görögkeleti templomban. Visegrádon, a művelődési házban ugyancsak e hónap végéig tart nyitva a Visegrádi képek című kiállítás. Az egy hete megnyílt IX. nagymarosi tárlat — melyen a helyi művésztelepen dolgozó húsz művész alkotásai láthatók — még július 23-ig megtekinthető a művelődési házban. Vácott még holnap estig látható az Alkoholizmus és bűnözés című kiállítás. A VIT-ek történetét bemutató dokumentumkiállítás a Mezőgép Tröszt érdi gyáregységében várja az érdeklődőket. Hangversenyek A hét végén több zenei élményt ígérő eseményre kerül 6or. Ma este (rossz idő esetén holnap) hét órakor kezdődik a vácrátóti" botanikus kertben a Magyar Állami Hangversenyzenekar Mozart-estje, Andor Éva operaénekesnő és Zsigmondi Dénes hegedűművész közreműködésével. A zenekart Kóródi András dirigálja. Érdemes kicsit több időt szánni erre a programra és előtte megnézni a botanikus kertet, a jegyek ugyanis egyben belépőül is szolgálnak. Ma este a Leányfalui esték rendezvénysorozatában a kertmoziban a Reneszánsz Rézfú- vósegyüttes ad hangversenyt, amelyet rossz idő esetén a helyi művelődési házban tartanak meg Holnap este 7 órakor kezdődik Szentendrén a művelődési központban a Jénai Madrigál- kórus hangversenye, Günther Blumhagen vezényletéveL A műsoron madrigálok, Mendelssohn-, Kodály- és Brams-mű- vek is szerepelnek. Táncház Aki délszláv táncokat szeretne tanulni, annak ma este a pomázi művelődési házban a helye. Itt ugyanis 6 órakor kezdődik a táncház, melyen a közreműködő pomázi Tambu- ra zenekar muzsikájára lehet ropni, azaz tanulni a táncot Térzene Dunabogdányban vasárnap délután 5-től 7-ig ad hangversenyt a strand előtti parkban a művelődési ház fúvószenekara. Rossz idő esetén a térzene elmarad, s helyette a művelődési házban lép • '■fel ugyanebben az időben az együttes. Vidám est Ma este nyolc órakor kezdődik az a vidám, zenés műsoros est a monori művelődési házban, melyen : Szolnoki Gyula konferál, a nézőket Máthé" Jolán nótaénekes, Pécsi Ildikó színművész, valamint Berényi Anna táncdalénekes szórakoztatják. Bélyeg, diafilm A pomázi művelődési háziban holnap cseredélelőttöt szervez a bélyegszakkör. A ceglédi Kossuth Lajos Művelődési Központ magányos nyugdíjasok klubjában ma délután mutatják be a természet- barátok diafilm-pályázatának győztes munkáit A vetítésre mindenkit szeretettel várnak a klubtagokon kívül is. Túra Kétnapos evezőtúra indul Szentendréről a Szigetcsúcsra. A résztvevők ma délelőtt három órakor találkoznak a Du- na-parti pihenőparknál. A túrát Vonhauser Zoltán vezeti. Disco Gombán a művelődési házban ma este 6 órakor kezdődik a disco és 10 óráig tart. A mendei művelődési házban ma este 7-től 11 óráig lesz disco- műsor. A péteri művelődési házban ugyancsak ma este 6- tól 10-ig szól a zene a disco- klubban. Cegléden, a Kossuth Művelődési Központban a ma esti discóműsort Cselényi József vezeti. A monori művelődési házban holnao 6 órakor kezdődik a discó. A lemezlovas: Kovács Iván. A súly sápi művelődési házban holnap 6 órakor kezdődik az a táncest, melyen az Uránia együttes iátszik. U^anebben az időben lesz az üllői művelődési házban táncest a Pax együttes közreműködésével. A leányfalui művelődési házban holnap este 6 órától 10 óráig tart a disco. lemezlovas Lendvai Péter. Összeállította: Koffán Éva Növényvédelem a liázikeilckbcn